Evangélikus Élet, 1952 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1952-08-31 / 35. szám
2 EVANGÉLIKUS IlET AZ EGYHÁZ ÉLETÉBŐL: Bach-m uzsika az őserdőben Schweitzer Albert, a hírneves teológus, orgonamüvész és orvos már néhány éve meghaladta hetvenedik szülelésnapját, de még mindig Afrikában tartózkodik az általa létesített kórházban. Ezt a kórházat még. az első világháború előtt létesítette a legsúlyosabb trópusi betegségek gyógyítására. Ez a ri tkái szel lénk és testi képességekkel felruházott omber azért hagyta e! annakidején Európát és ment el az Ogove, folyó mellé, hogy közvetlen szolgálatával valamit is jóvá tegyen abból a sok rombolásból, amit fehér emberek vittek el magukkal a feketék közé. ügy gondolta, hogy nem a maiga számára kapta Istentől rendkívüli képességeit, hanem azért, hogy azokat mások szolgálatába állítsa. Kórházát, amelyben maláriás, álomkóros és leprás betegeket gyógyítanak, Európában tartott orgona- hangverseny körútjainak és sok kiadást megért könyveinek bevételeiből tártjai fenn. Ez év májusában két hétig tartózkodott Schweitzer Albert barenei telepén Jack evanstoni lelkész. Az ő beszámolójából közöíjüik az alábbiakat. Szürkületben értük el az Ogove folyó egyik nagy szigetén fekvő parányi kis várost — Lambarenét. Schweitzer Albert kórháza éppen ott fekszik, ahol a folyam kétfelé ágazik. A primitív módon kiképezett kikötőből alig mentünk néhány 6záz métert fel a hegyre és máris a kék munkakötényes, fehér trópusi sisakos Schweitzer Alberttel találkoztam'. Legutóbbi fényképe óta semmit sem változott. Erőteljes férfiarc, jellegzetes nagy orral, tömött bajusszal és megnyerő mosollyal. Szívélyesen köszöntött és azonnal dolgozószobájába vezetett, mely egyben hálószobája is. Megmutatta mindjárt két szelídített antilopját a könyvszekrény mögötti ketrecben. Azután az épület hátsó részébe levő szobámba vezetett. Azonnal otthonosan érezhettem magam a házban. Két hetet töltöttem kórházának családi körében. 15 benszülöttel együtt dolgoztam az őserdőben fadöntésen, bármennyire igyekeztem részemet kivenni, nem volt olyan megerőltető a munkám, mint a többieké. A legemlékezetesebb élményt mindig a közös étkezés nyújtotta. Ilyenkor szemközt ülhet az ember a »nagy doktorral« — így nevezik a bennszülöttek. Harangszó jelzi az étkezés idejét. Öt perc múlva bejön Schweítzei Albert, trópusi kalapját a zongorára teszi és a hosszú asztal közepénél ül le legrégibb munkatársai, Hausknecht Emma és Kotlmann Matilda közé. Felesége magas kora miatt már nem bírta a trópusi klímát, Európában tartózkodik. Étkezés közben gyakran -beszélt el Schweitzer Albert részleteket ifjúkori élményeiből és kórházának első éveiről. Elbeszélte, hogy egy alkalommal megkért egy kórháza körül álldogáló jólöltözött bennszülöttet, hogy legyen segítségére a fahor- dásban. mire az így válaszolt: »Én intelligens ember vagyok és nem foglalkozom fahordással.« Schweilzei tovább folytatva munkáját, a következőképpen szólt hozzá: »De boldog ember is lehetsz! Egyszer bennem is élt vágy aziránt, hogy intelligens ember legyek, de nem mentem sokra vele.« Ebédnél és vacsoránál mindig Schweitzer mondja el az asztali áldást. Vacsora után rövid áhítatot tart. Az asztal leszedése után Emma testvér szétosztja az énekeskönyveket és odaadja Schwcitzernek a bibliát. Kikeresi aiz aznapra szóló részt, éneket választ, feláll és az asztalt megkerülve a zongorához megy, hogy maga kísérje az éneket. Meglehetősen elnyűtt szemüvegén át, a petróleum lámpa fénye mellett, melynek zöld ernyőjét maga- készítette, felolvassa a kijelölt szakaszt és utána a Miatyán- kot imádkozzál Ezek az esti áhítatok a maguk egyszerűségével, az afrikai őserdő közepén feledhetetlen élményeimmé váltak. Templom nincs a telepen, de a nővérek a kórházépületek közötti szabadtérsógen vasárnaponként istentiszteletet tartanak. A nagyobb leprás-falvakban is tartanak vasárnaponként reggel istentiszteletet. A látogató ma inkább a muzsikus Schweitzerröl szerez benyomásokat, mint a teológusról, a filozófusról vagy az orvosról. Nem sok jelt mutat filozófiai és teológiai munkásságából.. A kórházban sem teljesít már rendszeres szolgálatot, noha minden csekélységre felügyel, részt vesz a súlyosabb kóresetek megállapításánál és a nehéz szüléseknél (egyik nap hajnali három órakor pl. személyesen működött közre egy császármetszésnél). Este vacsora után, vagy fél órával a reggeli előtt, hallani, amint gyakorol a zongora mellett. A zongorát 1913- ban a párizsi Bach-társulait ajándékozta neki. Egyik este bekapcsoltuk a telep egyetlen áramvezetékét a nem régen beállított gramofonba és félóra hoszAZ ALVÓ BOÁZ Hugo Viktor verse. Kardos László fordítása Boáz pihenni tért, fáradtan elterült; egész álló napon a szérűn dolgozott ma, aztán szokott helyén led ült a jó vacakra, s a búzás vékák közt álomba szenderüft. Ez aggnak földje volt, búza- és árpa-föídek; s leiké egyenes, bátor a pénz? sok; malmának a vize nem hordott iszapot, s kohója lángjai pokollá nem bővültek. • Ezüst szakálla volt: áprilisi patak. . ‘Sose volt zsugori: ha látta a halárban, hogy tallózva bolyong az ínséges, az árva, »Hullassatok neki — szólott — kalászokat!« E férfi tiszta volt, sosem járt görbe utat; öltönye: becsület, az inge, mint a hó. S az éhezők felé szünetlen csorduló zsákjai mind, akár a piaotér.i ku-tak. Hű rokon volt Boáz, ® gazdának is derék; jó szívvel juttatott, de nem paz-alta pénzét; az asszonyok Boázt ifjúnál többre nézték: az agg ai nagy. hogyha a fiatal a szép Az (aggastyán, aki az ős forrásra tér meg, a változó napokból örök napokbai lép; vad láng izzítja föl az ifjak szép szemét, de tiszta fény dereng szelíd szemén a vénnek. így aludt népe közt Boáz, sütött a hold, körötte szenteszét romszerü, -néma malmok, és komor arató-csojvortok, -néma alvók; — és mindez régesrég, sok ezredéve volt. Izráel fő joga akkor bírákra szállott, s a lomha föld, ahol a sátoros nomád fürkészte nyugtalan «a szörnyek lábnyomát, a vízözön miatt még lágy iszapban állott Ledőlve, így aludt Bfoáz, a lomb alá, mint egykoron Judit és hajdanába Jákob, & a szeme csukva volt, mégis a mennybe látott, s megnyílt neki az ég, s egy álom szállt reá. Látott pedig Boáz egy óriási tö'.gyet, mely ágyékán fakadt s a kéfc'ő mennybe ment. Egy nép szállt rajta föl nagy láncban, egyre feljebb, lent egy király dalolt, s egy isten hányt ki fent. És suttogott Boáz álom hangja halkan: »Lehelne, hogy e törzs belőlem kelne? — Nem, hisz nyolcvan éves is elmúltam, Istenem, s nincs asszonyom ©e már, és nincs fiúi sarjaim. Rég volt, hogy akivel aludtam, az a nő az ágyadért. Uram, az ágyam odahagyta, s még ma is úgy vagyunk egymásba forrva-fagyvai én félig holt vagyok, és élő félig ö. üj sarj születne még, új sarj az én ölemből? Miikép fehetne ez? Lehetnék még .atya? Győztes az ifjúnak minden szép hajnala, s úgy kelnek napjai az éji győzelemből, de didereg az agg, mint nyárfa levele. Magamban élek én, hull rám az este, — sírva lankad le özvegyi lelkem s méla sírba, mint szomjazó ökör hajlik a víz fele.« Így suttogott Boáz a né vilit éjfsziakába, Alomba hullt szemét aiz Ürna vetve fel; s mint cédrus a lővén a rózsát, ő se látta, hogy lábánál odább, egy ifjú nő hever.. Mert míg ő szunnyadóit, egy moabita asszony dőlt lábaihoz, a meztelen mellű Ruth, remólve-várva, hogy vak álmot és borút a fénylő ébredés sugara elriasszon. Boáz nem tudta, hogy egy asszony äs van ott, s nem tudta Ruth, aiz ür mit akar tőte-véle, az aszfodéloszok friss szaga szálút feléje, és Galgala fölött az éj sóhajtozott. Felséges ünnepi nászize volt az árnynak, bizonnyal angyalok libegtek szanaszét az éjben, s ití-amott valami enyhe-kék csillá-mlott, suhogott, talán a lenge szárnyak. Aludt és súlyosan lélegzett ott a vén, neszével elvegyült a lágy mohán futó hab. Az édes erjedés ideje volt e hónap, a lilióm nyitott a dombok tetején. Merengett Ruth, s Boáz aludt; ez volt az óra; midőn setét fü közt szól tétova kolomp, a mennyég végtelen, szelíd jóságot ont, s megindul csöndesen az oroszlán a tóra ür és Jerimadefh városa még aludt, a csiüagsűrűs, ég zománcos tüze mély volt, az árny virágokon a finom, könnyű félhold, szikrázott nyugaton, és föltekirete Ruth a fátylai alól szelíden eltűnődve: mely örök arató, mely fényes égi úr járhatott arra fönn s vetette hanyagul sarlója aranyát a csillagos mezőbe? szat hallgattuk lemezről Schweitzer orgonajátékát, amint kis szülőfalujának, Günscbbachnak orgonáján játszik. Hallgatás közben többször^ lehunyta szemét és megkérte Emma nővért, hogy olykor halkabbra, máskor erősebbre állítsa a készüléket. Bach, Mendelssohn és Caesar Franck darabjait játszotta. Egyszerre maga mellé ültetett, mikor a zongora mellett gyakorolt. Egy óra hosszat figyeltem ujjait, amint újra és újra hjátszott egv-egy nehezebb szakaszt Bachtól. Olykor szünetet tartott, hogy a petróleumlámpa fénye mellett jegyzeteket írjon a kóták fölé. Az antilopok is egymáshoz bújva figyeltek ketrecükben. Amint elhagytam szobáját, a folyó túlsó partjáról a bennszülöttek tam-tam muzsikáját haillottam, ■amint a »nagy doktorral« konkurráltak. A vezetőség nagy része Elzászból, Svájcból és Hollandiából való. Né- hányan már nagyon régóta dolgoznak itt és csak egész rövid szabadságra voltak távol. A kórház dolgozói munkájukat önkéntesen ajánlották fel. Útiköltségüket térítették meg, lakást és ellátást kapnak és egész kevés zsebpénzt. Schweitzer Albert alapjában véve nagyvonalú ember, de mégi6 szerényen és takarékosan él. Felhasználja a régi levélborítékokat, félreteszi az elhasznált szegeket. Csak az orvossággal nem takarékoskodik. Sok régimódi szokása ellenére, mindig nagy reménységgel alkalmazza a legújabban felfedezett orvos Ságokat. Hannoveri riport: , A Gusztáv Adolf Gyámintézet gyűlése A Lutheránus Világgyűléssel kapcsolatban a Gusztáv Adolf Gyáminté- zet képviselői és hívei is egybegyűltek a világ minden részéről. Svédek, brazilok, németek, spanyolok, franciák, osztrákok, magyarok és még jónéhány nemzet. A konferenciázó épületek melletti szabad téren felállított kis sátorban gyülekeztek a keresztyén szeretet áldozatos munkásai. A »kis sátor« elnevezés egyáltalán nem a kicsinységet jelenti, mert néhány száz ember fért e! benne és nem jelentette az érdeklődés kicsiny voltát sem, mert a részvevők: lelkészek, világiak, férfiak, nők, idősebbek, fiatalok egészen megtöltötték a sátrat, pedig forró nyári melegben, július 31-én délután fél 3 órakor gyülekeztek egybe a gyámintézet hívei, hogy meghallgassák _ a (különböző országok képviselőinek beszámolóját. Az előadásokat a sátron kívüli térre hangszórók közvetítették, bent pedig hangfelvévőgép helyettesítette a gyorsírókat. Fényképészek lámpája villan, amikor Lie. Lau Franz, lipcsei profesz- szor lép a szónoki emelvényre. Jól megtermett hatalmas német. Mozgása, hangja, arcvonásai azonban lágyak, szelídek. A keresztyén segítő szeretet sugárzik minden szavából. A svéd Gusztáv Adolf egyesületek nevében Erling lundi lelkész emelkedik szólásra. Hozzánk, fiatal magyarokhoz viszonyítva az idősebb nemzedékhez tartozik. Barna arc, határozott arcvonások, nyájas mosoly. Nem a dicsekedés és hálát váró szó, hanem a segítés felett érzett öröm és a keresztyén hálái jellemzi szavait, amikor budapesti theológiai akadémiánknak juttatott segítségről szól. Daumtller müncheni egyházi főtanácsossal megszólal a bajor kedélyesség, mely lendületes előadókép ességgel társul. Munkájukban főproblémá- juk az emigráltak és menekültek ügye. Ezekkel nagyban megszaporodott lélekszámúk. Fontos fealadatuk- nak tartják, hogy megteremtsék a bennszülött . és menekült németek közti igaz testvéri szeretetek Kedélyességben méltán versenyezhet vele Künzel Adolf íőegyháztaná- csos Bécsből, aki a szép munkát végző 'osztrák gyámintézetröl tartott beszámolót. Az osztrákok után a magyar, francia, olasz és spanyol beszámoló következett. A magyarok közül e sorok írójára hárult a feladat, hogy a Gusztáv Adolf Gyámintézet maigvarországi működéséről szóljon. Sajnos, egyházi életünkről nem mindig a legbarátságosabban vélekednek nyugati testvéreink. Vannak, akik úgy beszélnek ró: lünk, mintha itt nem is volna egyházi élet. Hogy pedig a Gusztáv Adolf Gyámintézet is működik, sőt jgen szép eredményt mutat fe!. azt már el sem tudják képzelni. Mivel mindez előzőleg már tudomásomra jutott, azért elöljáróban szóltam a gyáminté- zet szervezetéről, a gyűjtés idejéről és módjáról. Bizonyárai érdeklődésre tarthat számot, ha" beszámolómból részleteket közlök. Mivel a gyámintézeti gyűlésre csak Hannoverben két nappal az ülés előtt kaptuk a meghívót, adatainkat emlékezetből állítottuk össze. A gyámintézeti munka a háború következtében 1944-ben szakadt félbe. 1946-ban vettük fel újra a munka fonalát. Azóta évente aratás után minden gyülekezetben tartunk gyáminte- zeli gyűjtést. Legtöbb templomunkban, lelkészi hivatalunkban gyámmíé- zeti persely van. Az évente megtartott offertóriumok képezik a nagy szeretetadomámyt. A lelkészek adományai lelkészlakás renoválását vagy építését szolgálják. Az áldozatkész^- ség évről évre emelkedik. Lur. í.rttú--- ion telkenként 1 forintos átlagot ért el, a volt bányakerületben pedig 27 fillért tett ki. Ha nem is tartozik szorosan a gyámintézet munkájához, mégis megemlítésre méltó Vető püspök jelentéséből, hogy az 1951 -es esztendőben 16 templomot szenteltünk fel, ami a .450.000 telket számláló magyar evangélikus egyház életét és erejét hirdeti. Azért szorul ez megemlítésre e helyen, mert az építő gyülekezetek mind részesültek már a gyámintézet támogatásában. Külföldi kapcsolatainkra térve rámutattam a keletnémetországi gyám- intézeti munkához való viszonyunkra. Hangsúlyoztam lipcsei testvéreinkhez fűződő baráti érzelmeinket, s ha itthon nem is bíztak meg vele, felhatalmazva éreztem magam a testvéri összetartozás alapján arra, hogy mind lipcsei, mind svéd testvéreinknek köszönetét mondjak eddigi segítségükért. ' Beszámolómat az élő egyház bizonysági ételével zártam. Azt láttam és hallottam a hannoveri konferencián, hogy nyugati és keleti németek nem mindig értik meg egymást. Szeretetlen kifejezések hangzottak el. A keresztyen testvér intő szavával kértem azért nclnel hi (testvéreinket, hogy odaadóbban szeressék egymást. A másik, amire rámutattam az volt, hogy nyugaton sokszor hallottam e kifejezést; »félelem és rémü-’ let korszakát éljük« előadásokban, imádságokban újból meg újból megszólalt ez a félelem. Mirólunk, akik az úgynevezett »vasfüggöny« mögül jöttünk, félelmet tételeznek fel, azért bizonyságot tettem Pál apostol szavaival: »Nem kaptatok szolgaság lelkét isméi a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám!« (Rom. 8, 15.) Ez ai mi Atyánk, akihez boldog fiúságban imádkozhatunk, áldja meg a Gusztáv Adolf Gyémántintézet munkáját mindenütt a világon. Így él emlékezetemben ez az ülés, melyről igen sokan mondták, hogy nem benn a nagy teremben, hanem itt. a »kis sátorban« ülésezett az igaz élő egyház. Ezek után szólok spanyol testvérünk beszámolójáról. Nem udvariat-- lanságból említem, utolsónak, hanem azért, mert szavaimhoz kapcsolódott, Nem volt arcán Sem derű, sem mosolv, hanem a kemény harcokban edzett markánsarcú férfiú ajkáról a szív melységéből drámai módon hangzott — szinte azt lehetett mondani — a sikoly: »A leg-' szörnyűbb elnyomatás országából jövök.« »Amikor keleti testvéreink virágzó életéről hallom a beszámolót, azt kell kérdeznem, miért nem építhetünk mi Spanyolországban templomokat, miért nem tarthatunk' nyilvános istentiszteleteket?« Szinte sírt a hangja, amikor folytatta:' »miért nem nyomathatunk bibliát, miért nem olvashatjuk a bibliát«. Egymás után törtek fel telkéből a gyötrődő miértek. Döbbent csend volt a felelet. A Lutheránus Világ- szövetség nagygyűlésének erre felelnie kellett volna. Mit szól a világ lutheránussága, mit szól Amerika lutheránussága a spanyol protestáns üldözéshez? Mii szól a c.ch lumbiai véres üldözésekhez? A fele* lettel a konferencia adós maradt. Hálát adva Istennek magyarországi Gusztáv Adolf Gyámintézetíirfk egyházépítő áldásos munkájáért, emlékeztessen e pár sor arra, hogy a hannoveri beszámolóval a világ lutheránussága felfigyelt szolgálatunkra. Keljen ezért egymással nemes versenyre a két új egyházkerü-i let népe, hogy gyámintézeti , munkánk még áldásosabb gyümölcsöket teremjen. Gyöngyösi Vilmos. IMÁDSÁG Adj nekem, jóságos Jézusom, téged megértő értelmet, téged átérző érzete met, hozzád siető lelket, irántad buz^ gó bensőséget, rád bukkjnó bölcsesé-i get, téged felismerő világosságot, ér-i ted égő szeretetet, benned élő szívet, téged dicsérő tetteket, a te szavaidra hallgató fület, a te szépségedet szemlélő szellemet, a te fölségedet magasztaló nyelvet, neked kedves életmódot, a tőled küldött bajokat elviselő békességet, hozzád vágyó hű kitartást és edj Jézusom boldog halált. Jutalmazz jelenléteddel, fényes föltámadással és az örökké boldog életben add jutalmul magadat. Amen. Nursiai Benedek mindennapi imád« sága. Sluthex mondta : »Keresztyén embernek nem' szabad azt a divatos elvet követnie, hogy pénzét és vagyonát csupán csak°"a maga céljaira, a maga fényűzésére, tündöklésére, gyönyörűségére és ke- vélykedésére fordítsa, miként azt polgárokon és parasztokon látjuk s ama közmondás is bizonyítja, melyet e takar népség szájában hord: Kaparj Kurta, neked is lesz, azaz van nekem teli hombárom, ha azt akairod, hogy neked is legyen, szerezz te is. Ez a hamis gazdagság, melyet bűnös mórion s önveszedelmükre használnak, holott sokkal üdvösebben Istennek szolgálatában és tetszésére élvezhetnék, ha szűkölködő embertársaiknak is juttathatnának belőle. Ha pedig már azoknak, különben igaz úton szerzett gazdagsága is ha« mis, akik abból másokat nem gyámo- lítanak, testvérem az ürban, milyen hamis lehet azoknak vagyona, akik még hozzá lopnak is s a másét veszik el?«
