Evangélikus Élet, 1951 (16. évfolyam, 1-51. szám)

1951-06-24 / 25. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET

3

ÉLŐ VÍZ

IMÁDSÁG

a kegyelem talaján való növekedésért Ef. 1, 22-23.

LÓT MEGMENEKÜL

Róma Pál apostol korában

Tegnap este meghitt testvéri közösségben I. Mózes 14:8—24-et olvastuk, ez Útmutató eßti igeszakaszát. Nagy örömünk telt benne. A megszólalások nyomán egymás uátn bontakozott ki ennek az igének sok áldott üzenete. Az együttlét végén ez a kérdés is körülfutott közöttünk, kinek mi lett egészen személyessé az ige mondanivalójából. Lót megmenekülése a legcsodálatosabb: hangoztatta ismételten is az egyik részvevő. Azóta nekem is fülembe cseng és a szívemben él Lót megmenekülése. Valóban csodálatos. Hadd mondjam el, miért.

ELJÁTSZOTT KAPCSOLAT —

MEG NEM SZŰNŐ SZERETET

Lót eljátszotta az Abrahámmal való kapcsolatot. Pedig azért hozta magával Abrahám Ur-Kaszdimból (11:31), hogy együtt részesedjenek az áldásban (12:3—4). Abrahám kapta az Ígéretet, és Lót a vele közösségben várhatta az áldást. Éppen ezt nem becsülte meg Lót. Kettejük közé férkőzött a sok nyáj és a civakodó pásztorok. „Nem lakhatának együtt” (13:6— 7). El kellett következnie a válásnak. Lótot vonta a bővizű föld, a jó legelő és Sodorna gazdagsága. Olyan volt az mint az Ür kertje (13:10—11). — És maga mögött hagyta Abrahámot, az áldás várományosát.

A jó legelőn hízott a jószág és szaporodott a nyáj. A növekvő gazdagság tekintélyt szerzett Lótnák. Üj kapcsolatokat és új barátokat. Lót bekerül a gazdag városba, Sodomába. De az új világban nem elég kinek-kinek, amije van, hanem megkívánják egymásét is. Dúl a háború az öt király és a négy király között, Sodorna királya Gomora királyával együtt elveszti a harcot. Velük bukik Lót is. Elfogják és jószágostul együtt elhajtják Sodomá- ból. Eljátszotta a régi kapcsolatot és osztozik új barátai vesztében (14:10— 12).

De a másik oldalon még mindig nem szűnt meg a szeretet. Amint Abrahám hírét veszi Lót rabságának, azonnal segítségére siet. Nem mondja: kellett neked a jó légélő, a gazdag barátok, ám lásd önző választásod következményeit! Az Isten oldalán ez nem szokás. Abrahám azonnal felfegyverzi szolgáit, rajtaüt Lót fogvatartóin és kiszabadítja rokonát (14:13—16).

Lót megmenekül, mert van valakije az Isten oldalán. Lót már eljátszotta ezt a kapcsolatot, de Isten még nem vonta meg tőle. Abrahámban még nem

A szupplikációk során, nekem egy peremvárosi gyülekezet jutott. Még sohasem szolgáltam ilyen, erősen munkásjellegű gyülekezetben. Ezért új feladat előtt álltam. Ennek megfelelően, a várakozás izgalma és az érdeklődés öröme töltőit el. Nagy kérdésem ez volt: hogy tudom egy munkás gyülekezetben érthetővé, közel- valóvá és megragadhatóvá tenni Isién igéjét?

Mindezt szem előtt tartva^ több fgehirdetési alkalmat kértem a lelkésztől, hogy minél alaposabb kapcsolatot vehessek fel most már a gyülekezettel. Így, egész tekintettel a gyülekezet felé fordulva, készültem szolgálatomra.

Eljött azután a kijelölt nap, megtörtént a szupplikáció és ahonnan új élményt vártam, onnan nem kaptam semmit. Mert igaz, hogy három alkalommal hirdettem az igét, de ezek mind igen egyoldalú alkalmak maradtak. Én beszéltem és ők hallgattak. Nem nyílt lehefőség arra, hogy akár csak egy lelkipászlori jellegű beszélgetés is történhető!!' volna. Pedig ezt igazán reméltem, hiszen innen vártam az Igehirdetésemet megmérő visszhangot és persze csak így ismerhettem volna meg őket, a maguk sajátos kérdéseiben. így foszlott semmivé az a várakozásom, amellyel egyedül csak a gyülekezet felé néztem.

Isten azonban máshol készített örömet a számomra. A gyülekezet lelkipásztorának személyében.

Előttem állt egy lelkipásztor, aki teljesen megnyílt korunk, de különösen a minket körülvevő társadalom problémáival szemben. Gondolok itt mindenek előtt politikai, gazdasági és társadalmi változásra, amelyben mi most élünk.

Megismertem olyan tapasztalt gyülekezeti lelkészt, aki az egyházon belül Isten előtti tárgyilagossággal figyeli az úgynevezett lelki ébredést és azon belül is, annak egyes hajtásait.

Azt gondolom, nemcsak előttem világos, bogy a fenti két pontban összefoglallak egy közös forrásból származhatnak. Ez a forrás pedig: Isten előtt becsületesen tusakodó élet. Az ilyen

szűnt meg iránta a felelősség. Isten nem tett le róla.

Lót egyszer már megtapasztalta, mibe sodorja új környezete. Mégsem szakít vele. Miarad Sodomában. Ott pedig betellik a bűn mértéke. Már Isten is’ sokalja. ítéletre érik a dolog. Dehát Lót is ott van Sodomában. Megszokta a bűnt és nemeiéi a következményektől. Nyugodtan alszik, mert nem tud az ítéletről.

Nem csodadolog-e, hogy most is van valakije, aki alkuszik érte még az Istennel is? (18:20—32.) Pedig nem kérte rá. És nem is várja tőle. Mégis megteszi. így szokás ez az Isten oldalán.

Még ez se elég. Egy este angyalarcú vendégek érkeznek Sodomába. Kívül bűnben tobzódik a város apraja nagyja, benn mennyei üzenetet hail Lót és a házanépe: elvész a város, de ti megmenekülhettek, siessetek. Lót hajléka is sodomai hajlék, a vők mulatnak az ilyen üzeneten. Hasztalan a mennyei követek sürgetése, pedig már közeledik az ítélet hajnala. „Mikor pedig késedelmeskedik Lót, megragadák a férfiak az ő kezét és az ő feleségének kezét és két leánya kezét, az Ürnak iránta való irgalmából és kivivék őt, és ott hagyák a városon kívül.” (19:1—

16.)

Lót megmenekült. Pedig nem akart. Nem tudott. Még a felkínált segítség elfogadásában is olyan tehetetlen volt. Hogyan menekülhetett meg mégis?

„AZ ÜRNAK IRÁNTA

VALÓ IRGALMÁBÓL”

Nincs rá más felelet. Nincs rá semmi egyéb magyarázat. Lót nem szolgált rá. Nem tudta megragadni sehogyan. Még a menekülést sem. A megmen- tők ragadták meg őt. Mert az áldást- váróhoz tartozott. Hozzá is csak olyan módon, hogy Abrahám tartotta számon a kapcsolatot. Meg aki Abrahámnak az ígéretet tette.

Ugye milyen hűséges az Isten. A hűtlenekhez is. Sodomába is utánuk ment és kiragadta őket. Az erejüket vesztett tehetetleneket i6.

Ezen éz alapon: az Ürnak irántad Való irgalmából Te is megmenekülsz. Isten Fia érted jött. Magát vetette oda az ítéletnek, hogy te kikerüld. Meghalt érted, hogy élhess.

Ha hitetlenkednél is, Ö hű marad. Magát meg nem tagadhatja (II. Tim. 2:13). — Higyj ennek az Igének! Es örülj velünk együtt a csodálatos megmeneküléseden. Csepregi Béla

élet nem fél attól, aki előtte áll, mert a Jézus Krisztus iránti bizalom, őt a tusakodás közben kitárt szívűvé, nyitná és józanná teszi azokban a dolgokban, amikben benne él. Benne él, nemcsak ö, mint egy evangélikus gyülekezet lelkipásztora, hanem benne és egész evangélikus egyházunk minden tagjával együtt.

Most már csak az a kérdés, hogy ráeszmélünk-e mi is mindezekre? Fiatal életemnek nagy tapasztalata az, hogy ez az eszmélés, vagy másképpen kifejezve életünk valóságosan adott kérdéseivel szembeni tárgyilagos, de mégis egészen átélt, bátor szembenézés nem adatik senkinek sem más módon, mint a Jézus Krisztusban ajándékként elnyert új életen kérész tül. (Az én életemben legalábbis így lörténtt)

Így kerüllek elő, csak úgy maguktól, az egyház történeti mulasztásai és súlyos tévedései az egyház Urától kapott feladatához mérve. Ami nem is vezethetett máshoz a kívülvalók részéről, mint az egyház igen erős bírálatához. így lett nyilvánvaló, hogy legtöbbször nem a Krisztus keresztje botránkoztatolt, hanem az egyház bűnei. Ennek nem utolsósorban az volt az oka, hogy az Evangélium szolgái nem keresték meg, — vagy talán nem is akarlak keresnil, — a világhoz való Igeszerinti viszonyulást. — Pedig a Biblia személyei milyen felelőséggel és józansággal kezelték ezt a kérdést! Mennyire igényellek ők a kegyelem átformáló munkáját gondolkodásukban és magatartásukban. És nem hiába kérlék, mert megjelent a gyümölcs az életükben: minden emberi megkötöltségtől, «az Isten háztartásában» felszabadult élet. (Lásd pl. Pál egész történetét.

így fordult a beszélgetés a napjainkban folyó magyar megnyilatkozásnak, lelki ébredésnek a területére.

Milyen nagy dolog volt így, közösen, a már sokat tapasztalt lelkipásztornak és egy fiatal teológusnak megalázkodni ez előtt az Isten előtt és meglátni azt, hogy Ő Űr, a mi emberi rövidlátásunk felett.

Simonfay Ferenc

teológus.

Bókay János zsoltárfordításai

77, zsoltár

Istenemhez felkiáltok, Fohászommal hozzá szállók. Elsorolom sok bajom,

Hogy meghallja panaszom; Gyötrelmemben őt keresem,

Két kezemet felemelem,

Ügy kérek tőle vigaszt,

Ha az éjjel megriaszt.

De a lelkem oly csüggeteg, Folyton sír csak és kesereg, Sóhajtozom, jajgatok,

Ha Istenre gondolok.

Mint akit üldöz az átok, Békfsségre nem találok,

Hiába töpreng agyam,

Nem nyugtatom meg magam.

Ébren tartod szempillámat,

De szó nem hagyja el számat, Hangot adni nem tudok, Tépelűdöm, vajúdók;

S ahogy az éjszakát nézem,

A múlt időket idézem,

Szemem előtt forgatom,

Ügy fürkészem, kutatom.

Emlékezem sokmindenre, Zsoltárdalos énekemre,

Amit húros hangszeren Zengett el neked szivem.

Fájó telkemet firtatom,

Nincs-e számomra irgalom, Gyötrődöm, elmélkedem,

S végül is megkérdezem:

Elvetett az Er örökké,

Nem tekint rám sohatöbbé, Megvonta tőlem kegyét,

Atyai szeret étét?

Nemzedékről nemzedékre Szállt irgalma, segítsége,

S most egyszerre elmaradt, Mert elfogta a hqrag?

Mondogatom önmagámban, Szorongató fájdalmamban:

Jaj, Urunk megváltozott!

Keze mindig csak adott, Ezernyi csodát teremtett, őrizte a békét, rendet,

Minden szépet és nagyot Egyedül ő alkotott.

Ő a magasságos Isten,

Kinél nagyobb senki sincsen, Hatalma szent erejét Félve bámulta a nép;

Letekintett ránk az égből S kivezetett az ínségből Mindenkit, kit szeretett:

Jákobot és Józsefet.

Uram, hogy a vizek láttak, Ijedtükben habot hánytak, Felzúgott a fergeteg,

Tomboltak a tengerek,

A felhők mind felhasadtak, Záporozva leszakadtak,

Villám hasította át Az égbolt burkolatát.

Ügy cikkáztak a villámok, Mintha az egész világot Fényükkel felgyújtanák;

Aztán a hegyeken át A mennydörgés végiggördült, Szikla, katlan, völgy felhördül, Süvöltöttek a szelek,

Az egész föld remegett.

Mert te jártál a tengeren, ösvényt vágva vízhegyeken, Lábad érte a habot,

Noha nyomot nem hagyott. Megbirkózva ezer vésszel,

Mózes és Áron kezével Vezetted a nyájadat,

Biztos oltalmad alatt.

Luther

prédikációjából a csodálatos halfogásról

Mielőtt az evangélista az elbeszélésébe belekezdene, elmondja, hogy mennyi jámbor lélek követte az Ür Krisztust, .hallgatva az O beszédét. E példával minket is arra akar ösztönözni, hogy mi is szívesen és szorgalmasan hallgassuk az Ür Krisztus Igéjét s ahhoz híven ragaszkodjunk. Mert aki az Igét szorgalmasan hallgatja, két oly hasznot húz belőle, melyet az Ige nélkül soha sem nyerhetne el.

Az első az, hogy megismerjük Istennek akaratát, azt, hogy milyen indulattal van irántunk, s hogy mi a szándéka velünk e fö'd élet után. Ezt Isten Igéje nélkül senki meg nem tudhatná ...

A másik pedig az az előny, hogy megértjük belőle azt, hogy Isten Igéje külső életünkre, állásunkra és foglalkozásunkra is kiterjed s azt megszenteli, igazi istentiszteletté avatja, melyben Istennek kedve telük.

Szicília, a római császárság korában Spanyolországgal (Róma 15:24.) versengett a telivér versenylovak tenyésztésében. Fővárosa —- Szirakuza (Ap. Csel. 28:12.) régi görög település volt.

Itália útjai mind Rómába vezettek. A hét halmon épült város (Jel. 17:9.) minden életet magához vonzott, s környékéhez tartozó földek egyre inkább nagybirtokosok kézébe kerültek.. Előkelő szenátorok, a császári udvar ke- gyencei, hivatalnokok, akik jól megszedték magukat a gyarmatokon, a tengerpart közelében, vagy a hűs hegyek között nyaralókat építettek. Felvásárolták a környező parasztbirtokokat s rabszolgákkal munkáltatták meg. A parasztokat elnyomták. Az elszegényedett íalusi nép a városba özönlött és megtöltötte Róma utcáit. A főváros lakóinak 6záma másfél millió lehetett. A munkanélküliek tömege naponként kiáltott kenyérért és gabonaosztásért. Szenvedélyesen követelték a cirkuszi játékokat és a lóversenyek rendezését.

A föld minden része összefutott Rómában. Látni lehetett szőke germánokat, és barna egyiptomiakat, spanyolokat és gallileai és britanniai keltákat, akiket nadrágjukról lehetett felismerni, és a legújabb divat következtében néger szolgákat is. A zsidóknak külön lakónegyedük volt. Görög tudósok azon igyekeztek, hogy a durva rómaiakat kiműveljék. Belső-Azsiából jött küldöttségek puhatolóztak a császári udvarban.

Róma abban az időben kényelmetlen város volt. Hat-nyolc emeletes házak, szűk, girbe-gurba utcák. A sikátorokban könnyen gyilkolták meg az embert. A Tiberis gyakran kiöntött s akkor elárasztotta a pincéket a víz. A házak fából épült erkélyei, kapubejáratai, az árusok bódéi állandó tűzveszélyt okoztak.

Csak Augusztus korában kezdtek

márványból építeni. A szent út mellett sorjában álltak a gazdag templomok. Amott épp egy oszlopcsarnokot építenek. a zöld domboldal sötétjét)# ki- ragyog a császári palota. De ha tíz lépést továbbmégy, már benne vagy, az óváros forgatagában. A levegőt nehézzé teszi az utcai konyhák és halkereskedések, az élelmiszer boltok, bőrkereskedések és hulladékgyűjtő gödrök szaga. A világuralom inkább a mélységbe vitte Rómát, mintsem magasba emelte volna. De ha veit valami gazdagság a világon, annak mind Rómába kellett vándorolnia, „arany és ezüst és drágakő és gyöngy és gyolcs és bíbor és selyem és skarlátcikkeket; és minden tintát és minden elefántcsont-edényt és drága fából és rézből és vasból és márványból csinált minden edényt; és fahajat és illatszereket és kenetet és tömjént és bort és olajat és zsemlyelisztet és gabonát és kocsikat és rabokat — és emberek lelkeit.” Róma magába nyelt. (Jel. 18:12- 13.) Ez a Róma volt a világ királynője. Minden nagyravágyó embernek az volt a vágya, hogy idejöhessen és karriert csinálhasson. Számtalan _ ember itt találta meg a szerencséjét, de még számtalanabb szerencsétlenségét, de a legtöbben egyszerre mind a kettőt. Hogy mi volt a keresztyéneknek a véleménye erről a világvárosról, azt egyetlen névben foglalták össze: Babilon. (I. Péter 5:13; Jel. 17:5.)

Szombat esti közös imádkozásunk

; Isten előkészülete. Lk. I, 5—25., 68—79.

Egészen nagy dolgok nemcsak úgy hirtelen valósulnak meg, hanem gondos eltervelés és pontos előkészület után. Isten is a bűneset óta készíti elő számunkra mentő szeretetével az „öröm országának” eljövetelét. Ennek az előkészületnek egy szakaszát mutatja ebben az igében Isten: Jézus útegyengető-' jéül küldi Keresztelő Jánost a világba.

Hogyan végzi Isten az előkészítést? Amit a szívében elvégzett, azt közli velünk. Az igazi előkészület az atyai szívben történik, aztán kinyilatkoztatja, megmutatja nekünk. Zakariás is kinyilatkoztatást kap — mi Í6 azt kapunk, az ö szíve indulata felől. Aztán következnek az események is: beteljesül az angyal próféciája, „testté lesz az Ige” az eseményekben —, hogy mindaz, ami történik^ az is ige legyen a számunkra: kinyilatkoztatás Isten üdvösségszerző akaratáról, irgalmasságáról.

Kiket használ fel erre? Angyalait — ezt természetesnek tartjuk. De embereket is: itt Zakariást és Erzsébetet. Mind a ketten „igazak Isten előtt” — e ez nem bűntelenséget, hanem megtisztított és engedelmes készséggel járó szívét jelent. Isten használja az övéit üdvösségszerző nagy tervei előkészítésére és véghezvitelére — ma is. Milyen jó, hogy az írás ezt a „feddhetetlen és igaz” embert úgy mulatja meg, mint kételkedő hitetlent és még jobb, hogy Istent úgy mutatja meg, mint Atyát, aki a kételkedőt fegyelmezi, de nem löki el! — Ebből mi is vigasztalást meríthetünk!

A beteljesülés nyomán megnyílik Zakariás szeme látásra és a szája megnyílik hálaadásra. Csadálatos tiszta világosság gyűl fel szívében az irgalmas Isten felől, aki a halál árnyékában ülők számára küldi a naptámadatot a magasságból.

Adjunk hálát az Ürnak azért, hogy hitetlenkedő szolgáit is felhasználja

nagy tervei véghezvitelében.

Valljuk meg, hogy sokszor nem értjük és nem tótjuk meg az igében és eseményekben az Ö üdvösséget készítő nagy terveit.

Könyörögjünk, hogy irgalmasságának cselekedeteit ne vonja meg tőlünk, s töltsön meg világosságával, hálaadással.

Tekus Ottó.

BIBLIA-OLVASÓ

Június 17. Vasárnap.

Zsolt. 119:6, I. Pét. 2:5, I. Mózes 50:15—22/a.

Isten, hatalmas Isten. Minden bűnt, nyomorúságot és emberi gyarlóságot jóra tud fordítani. E hatalom ismeretében szolgálunk az emberek között. ,

Június 18. Hétfő.

Zsolt. 104:27—28, Mt. 6:25, Ján. 8:1—11.

Akit Jézus felment, azt ne kárhoztassam én, aki ugyancsak ítélete alatt vagyok. Ha pedig hiszem Benne és Általa bűneim bocsánatát, ez a csoda Isten dicsőítésére kényszeríti ajkamat s így ítélgetésre nem marad szavam, imádságra késztet s másokra követ hajítani nem marad kezem.

Június 19. Kedd.

Zsolt. 33:9, Lk. 8:25, II. Kor. 2:1—11.

Mi lenne velünk, ha Isten a mi bocsánatunk szerint bocsátani meg a vétkeinket?

Június 20. Szerda.

I. Kron. 29:5,Mk. 12:43, I. Sám. 24:1—20.

Nemcsak a csupaszív, hanem a tövisből tont embereket is kellene szeretnünk, azokat is, akik ártanak nekünk. Ha vétenek, bocsássuk meg a tévedéseiket, az ítéletet pedig bízzuk rá Istenre. Ne gondoljuk gyengének öt és erősnek önmagunkat.

Június 21. Csütörtök.

Zsolt. 40:18, M'k. 8:2, Mt. 18:15-20.

Te csak kövesd az evangélium tanácsát, nehogy akaratoddal az isteni megbocsátás megkötője légy s elkárhozzék miattad egy atyádfia. Panaszod van valaki ellen? Menj el, beszélj vele s ne íeledd: minden vétket elfedez a szeretet!

Június 22. Péntek.

Ezs. 65:1, Mt. 13:47, Lk. 23:33-34, 39-46.

Jézus ellenségei részére még a kereszten is bűneik bocsánatáért imádko’ zott s a latornak adta a paradicsom ígéretét. Nem aláz meg ez a szeretet 6 nem kényszerít téged is másoknak megbocsátani?

Június 23. Szombat.

Zsolt. 144:15, Mt. 13:12, Róm. 2:1—11.

Istennek te sem vagy drágább, mint, akit megítélsz s az nálad nem értéktelenebb. Egyformán drágák és kedvesek vagyunk. Lásd hát örököstársadat a vétkezőben, aki ugyanannak a kegyelemnek ígéretét kapta • ugyanúgy nyer örök életet.

Takács József

Az élő hit igazít el minkéi