Evangélikus Élet, 1951 (16. évfolyam, 1-51. szám)

1951-01-14 / 2. szám

4

+

k

t

w ■■■■■■■■———i .Wi

EGYES SZÁM ARA 1 FORINT

———- — ' ( —

^ . llllU.JU...W4L.iWWJW.HWW

ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP

■JI ■■■"!■ HKB 2EL——— MBMM■——— 3BM——8——

Káldy Zoltán:

Az evangélizáció éviizedének

margójára

JTTlMagyarországt evangélikus egy- t_AJ házunk ban az 1940. és 1950. évek között lefolyt évtized az evangélizáció évtizede volt. Valamivel löbb mint tíz éve, hogy Srétcr Ferenc az első gyülekezeti evangéüzációt tartotta Nagytarcsán. és tíz éve, hogy az első csendes hét volt Ggencsdiáson. Azóta (bár előbb is voltak ilyen irányú szolgálatok: Diákszövetség, FÉBÉ s!b., de nem lettek általánossá) — a gyülekezeti evangélizációk, belmisz- szlói otthonokban tartott csendes betek, népfőiskolák, bibliaáskciák, valóságos tömege követte egymást. Ha Luther a reformáció évtizedeire jogosan mondhat!« el: „őzt tartom, hogy hazánk sohasem hallott még annyit Isten igéjéből, mint manapság“ —, akkor megkockáztatjuk azt az állítást, hogy magyarországi evangélikus egyházunk több mint négyévszázados történetének egyetlen szakaszában sem — talán még a reformáció évtizedeiben sem — hallott evangélikus népünk annyi igehirdetést, mint az elmúlt évtizedben.

rriA jelek szerint Istennek tetszett . laz evangéüzációt felhasználni és megáldani. Igaz, hogy a hirdetett ige gyümölcseit a maguk valójában csak az Isten látja, mert egyedül ö mm téved a gyümölcsök megítélésében, de az is igaz, hogy Isten nyilvánva’ó munkáját meg nem látni: vakság. És ez a vakság van olyan bűn, mint az, amikor gyümölcsnek mondunk valamit, ami nem gyümölcs. Tény az, hogy az evangélizáció igeesöjében sok gyülekezet kiszáradt mezeje újra ki- Zöklült. Lehet, hogy még nincs mindenütt kalász, de már van fű! Sok gyülekezet állott levegőjét a Szentlélek szele kicsapta és helyette a Jézus Krisztusban való élet jó illatát hozta.

Már maga az is hatalmas dolog, Hogy a Szentiéleknek tetszett a legtöbb helyen olyan nagylétszámú gyülekezetét összegyűjteni, amely nagyobb volt, mint a nagypénteki gyülekezetek. A templomosokon kívül (akiknek szintén nagyonis szükségük Volt a megtérés igéjének meghallá- Sára!) sokan kerültek az ige zápora alá a közömbösök, a teljes hitetlenségében élők és az egyháztól elidegenedettek közül is.

De nemcsak az evanséfizáeiők ftiait, hanem az evangélizációk nfán Is n legtöbb gyülekezetben usegnöve- kedett az igckallgaíók és az úrvacsorával élők száma. Sokan meglátták azt, hogy nem elég egyszer hetente Igét hallgatni és évente egy-két alkatommal úrvacsorázni, ezért belekapcsolódtak a hétközi bibliaórákbn, bibliakörökbe és az Ür asztalának is gyakori vendégei lettek. De megnövekedett a rendszeres bibiiaolvasók Szarna is. Könyvszekrényekből, ládafiából, mestcrgerendákról kézbeke- Hiitek a bibliák és igen sok olyan házban vettek Szcniirást, ahol edd’g hiányzott. Sokszorozódoít az imádkozok száma is, akik immár nemcsak a mások imádságát tudják imaköny- vekbő! climúdkozni (bár erre is szükség van!), hanem van saját háia- adni és könyörögni vaiójnk az Isten előtt. Sok gyülekezetben a Szentté lek megteremtett egy-egy imádkozó közösséget, amely Isten előtt imádságban hordozza a gyülekezet m!n- den ügyét. Ne felejtsük el azt sem, hogy az cvaugéiizációk nyomán igen sok gyülekezet megtanul! újra szívből énekelni. Talán még a reformáció énekes népe sem tudott olyan örömmel énekelni, mint az cvangcii- ,rációk népe. Nagy dolog, amikor ?gy nép, — vagy annak egy része! — bibliát olvas, hitből imádkozik, -Szívből énekel és él a Szentséggel.

Azt lehetne mondani, hogy az ige- ' hallgatás, az imádkozás, a szentséggel való é'és és az éneklés csak szép nirágok, de nem gyümölcsök. Bárba semmi más nem történt volna az elmúlt évtizedben az evangélizációk nyomán, mint ezeknek a „virágoknak“ itt is, ott is való kinyílása, ezekért önmagukért is érdemes lett volna sokezer igehirdetést elmondani. De Istennek tetszett más á'díst is adni. Hisszüt, hogy a hallott ige nyomán sokan nyerték el a Szentlélek

Űristen legdrágább ajándékát, a

hitet, amelynek csak következményei a „virágok“. Nem kevesen Félték kárnak és szeméinek, eddigi hitetlen hetüket, megkövült, formai, szokás és hagyomány vallásoskodásukat és vetlek ajándékul a hitet.. Hisszük, hogy sokan jutottak el, az első hitágazat „teremtő és gondviselő Istenétől“, a második hitágazat Megváltó Jézus Krisztusáig és a harmadik hitágazat Szentlélek Úristenéig. És ahol ez a hit igaz hit — sajnos, sokaknál csak mondva! —, ott valóságos élet változások is vannak, Üj életek. Nem egy és nem kettő parázna, iszákos, szeretetlen, irigy, önző, megbocsátani nem tudó ember lett és a hit harcát harcolva lesz naponként újra mássá.

De vannak még más, egészen nyilvánvaló áldásai az cvangé'.izációnak. Ezek között is első helyen kell megemlíteni a gyülekezeti önkéntes munkásokat, őrállókat, gyermekbibliakör vezetőket és szórványgondozókat. De nem felejtkezhetünk el arról sem, hogy a jelek szerint, többen mennek hitbeli döntés alapján a Teológiára, Diakonissza-anvaházakba és a Kül- missziói iskolába, mint tíz évvel ezelőtt. Növekedett az áldozatkészség is. Kis fiók- és szórványgyülekezetek építettek és építenek templomokat. Vannak, akik jövedelmük „tizedét“ Isten céljaira adják. Elszaporodtak a háziistent is ziel etek. A gyülekezetek tagjainak egymás iránt való szereteie elmélyült. Az elmúlt ti« évben erősen fellendült egyházi sajtónk is, az iratlerjeszrtésekkel együtt.

r^Tj Tudjuk, hogy sok az evangélí- I "* ' záeiíi szolgálatával élt gyülekezetben, ezek az áldások nem jelentkeznek vagy csak nagyon kis mértékben. Tdevonatkozéiag lássuk meg a következőket: I. Isten nem köti magát még az evangéliz-áeióhoz sem. Még az evangéllzációval sem lehet kikényszeríteni belőle az áldást. Ahol és amikor neki tetszik, ott és akkor ébreszt hitet. Az evangélizáció nem „egyedüt-üdvözítő“ eszköze Istennek. 2. Isten aratását Imádságo.s szívvel ki kell kell várnunk. Az O igéje nem tér vissza üresen. 3. Isten munkájának sokszor voltunk gátjai, mi, akik az evangéüzációt végeztük. Igen gyakran használhatatlan eszközök voltunk Isten kezében. Haszontalan szolgák, önfejűén nagyokat akartunk, Istennek való engedelmesség helyett. 4. Az evangélizációk utómunkáját a gyülekezetek vezetői nagyon gyakran igen hűtlenül végezték. Ennek kiinduló oka pedig az, hogy az evangélizációk alatt sokszor a gyülekezet vezetői voltak az fgé- nck a legrosszabb hallgatói. Csak a gyülekezetre alkalmazták az igét és nem elsősorban magukra. Utána pedig kényelmeskédvc hagyták elíilud- ni a fellobbant tüzet. 5. Lehet, hogy a gyülekezetekben igen kevés a megmozdultak száma itt is, ott is, de ne felejtsük el, hogy a keskeny úton mindig kevesen járnak és hogy egy lélek hilrejutása Is Isten nagy csodája.

Bár több mint tíz éve folyik magyarországi evangélikus egyházunkban az evangélizáció, még mindig vannak gyülekezetek, amelyek még nem éltek az evangélizáció szolgálatával, amelyekből még elvétve sem lehet egyetlen lélekkel sem találkozni egyetlen konferencián sem. Még mindig „divat“-nak, „új módinak tartják az evangéüzációt, amely majd csak elmúlik. Körülöttük az evangélizáció révén az ige esője hull, de ők állhatatosan tartják maguk fölött az esernyőt. Örök esernyősökl Nagy dolog volna, ha a Szentlélek szele kifordítaná egyszer az ő esernyőjüket is. Jó volna, ha önként leeresztenék azokat.

Az esernyők leeresztésével azonban sietni kell. Luther azt mondja: „Vegyetek, míg ajtó'ok előtt áll a vásár! Éljetek Isten kegyeimével és igéjével. Mert tudjátok meg, hogy Isten igéje és kegyelme olyan, mint a futó- zápor, nem tér oda vissza, ahol egyszer már volt. A hálát anság és a magvetés tovakergeli.“

4

Készülj

az ige hallgatására

János ev. 2:1 — 11

A terített asztal a szeretet legszebb

közössége. Az ember azt ülteti asztalához, akit szerek A tékozló fiú, amikor boldogan kisírta magát az otthoni kapúban, hallja, hogy az örvendező édesatyjának az az első mozdulata, hogy lakomát készít a fiának. Az egész evangélium egyetlen óriási hivo- galás Ivten nagy lakomájához, ahol ö elmondhatatlan örömre, üdvösségre telíti asztalát a megérkező gyermekeinek. Jézus maga is így mondja a Jelenések könyvében: Aki ajtót nyit nékem, bemegyek ahhoz, és véle vacsorázom.

Az egyik asztal — a Jézus asztala.

— ííyen volt a kánai mennyegzöben és ilyen lehet a te kicsi asztalod is valahol a messzi nagyvárosban, vagy valahol egy tanyai, falusi kicsi házban. Az a Jézus asztala, ahol Ö jelen van. Ahol neki helye van, ahol terítenek Néki.

Jézus asztala egyszerű asztal. Nem szédít, nem kábít és nem mérgez elfogyó italokkal. Ahol ö van, ott mindenkinek életre teríti az asztalt. Nem úgy, hogy lesöpri az asztalról az örömöket, hanem úgy, hogy más bort ád. Más örömöket. Így adja az úrvacsorái aszta'nál a bocsánat borát. Így adja minden nap övéinek a Szent- leiek tüzes italát, amelyik mellett látásokat látunk. Nem varázslatokat, hanem Öt, az Isten fiái. Akinek kezébe adatott minden a világon, de Akt mégis szelet engem. Aki azt akarja, hogy nékem örömöm legyen. Hogy én egyszer a bűn és a halál rongyos asztalától, kolduskenyerélől felkeljek és Vele Isten lakodalmas házához boldogan megérkezzem. Jézus asztala a csodák asztala. Nem úgy, hogy csodákkal teríti le körülöttem a világot, hanem úgy, hogy engem tesz csodává. Atleremt engemet. Mint a kővedrek vízét tüzes itallá. Ö lesz az én legnagyobb örömöm. Rájövök szavának ízére és kívánom azt. Rányílik szemem Isién gyönyörű országára és a hitem boldogan csillogó szemével elindulok Jézus után. Nem az érdekel többé, hogy mit terít asztalomra holnap az élet, hanem az, hogy Jézus velem maradjon, az asztalomnál üljön, Nem szó'ok bele többé a terítésbe, sorsom és életem rendjébe, a hitem vár, mint Mária szelid és nyugodt arca ott a kánai mennyegzőn, tudom, hogy idejében az én számomra is eljön a Jézus órája, amelyik nem siet, de amelyik még sohasem késett. —

A másik asztal — Isten asztala.

Az üdvösségünk is vendégség. Nem e'múló lakodalom, hanem az atyai ház terített asztala. Ahol engem igazán és örökké szeretnek és vámak. Ahol Jézussal együtt nékem is van helyem. Amíg vele vagyok, el nem veszíthetem. A Jézus órája egyszer nekem is szólni fog és mutatni fogja a legnagyobb csodának, az üdvösségnek drága idejét.

Jézus órája nem késik. — Ne késsen a tiéd sem. Ez az óra a te időd. A megtérés ideje. A Jézushoz való telepedés boldog ideje.

Friedrich Lajos

Ez Isten Igéj'e

„Monda néki Jézus: Mi közöm nékem tehozzád. oh asszony?“ János Evahg. 2:4.

„Gorombának látszik. pedig csupa-szív. Csak azért ily kemény tulajdon anyjához is, hogy lássuk: Isten dolgaiban és szolgálatában még szüléinkre sem szabad tekintenünk.

Mert bár a földön nincs nagyobb hatalom a szülőknél, mégis mellékesek, mikor Isten igéjéről és ügyéről van szó.

Isten dolgaiban sem atyánk sem anyánk, se püspök, se senki más nem lehet az irányadó, hanem egyedül Isién igéje.

S ha apád, anyád Isten és az ö szolgálata ollen parancsolna, tanítana, vagv akár csak kérne is valamit, miről világos, hogy nem Istentől van, mondjad nékik: Mi közünk nekünk egymáshoz!

I n* her.

Az Ör közel

Ez azt jelenti: az Ür velünk van!

Hermann D em igehirdetése a Sudapest-Deáktéri templomban 1951. január 7-én a Fii. 4:4—7. alapján

Kedves Testvéreim, Keresztyén Gyü- lékezet! Mi emberek, mindig szeretnénk tudni már ma azt, hogy mi

lesz velünk holnap. Ha ma jól megy a dolgunk, mindig azon aggódunk, hogy nem törlénik-e valami baj velünk holnap. Es ha ma rossz sorsunk van, az a reménység éhet bennünket, hogy holnap jobb lesz. És ez az aggodalma a holnapnak eltölt bennünket szorongással és keserűséggel és nem engedi meg, hogy örvendezzünk a mának. És éppen ettől a gondtól akar megszabadítani bennünket az evangélium a Szentírásnak m'nden lapján Azt hirdeü az evangélium, hogy Jézus Krisztus jöttével új időszak kezdődött a világ életében, persze, nem úgy, ahogy mi, emberek kezdünk neki gondolatokkal és tervekkel.

Azt az időt, amely Jézus Krisztus

születésével kezdődött és tart mostanáig, az újszövetség utolsó időknek nevezi. És ezzo: azt akarja mondani, hogy Is'en ismét végérvényesen kezébe vette az egész világot. Elég sokáig elnézte, hogyan tesszük tönkre ezt a tőle teremtett világot és benne saját magunkat. És most az Űr maga lépett közbe, hogy megtartsa és megmentse, amit teremtett és amit elkezdett. jó végéhez vigye. Mos4 e jó véghez közeledik ez. a világ. Az egyekf-n igazi újság, ami reánk vár, nem lehet egyéb, mint az a kedves és áldott utolsó nap, amit az apostol így emlegetett és ámít olyan nagy örvendezéssel várt. Mindannak, ami addig történhetik, amikor a világnak az elrej- tettsége mindenek előtt nyilvánvalóvá íesz, majd az uto’só nap adja meg a fényét, világosságát, je'en!őségét.

Ez a világosság, mint fény annak a börtönnek a mélyéről való, amelyből Pál ezt irta és küldötte, innen származnak ezek a fe’olvasott igék. Ez a világosság lápiá’ja azt az érinthetetlen és különös örömöt, ami ebből a levélből sugárzik és amit mindig újra be’ekiáit a gyülekezet szívébe: Ismét mondáim, örüljelek... Ennek az örömnek egy oka van: az Úr közel! Az apostol nem tudja, mi jön még életében, de egyet tud, hogy az Űr jön feléje s ez mindennél fontosabb. És ez az, amit nekünk is tud nunk kell, hogy

bármi történjék velőnk holnap

és azután, az nem vaksors, véletlen, vagy könyörtelen végzet, ami ellenállhatatlanul jön reánk, amellyel nem lehet alkudozni és amelyet nem lehet már kérlelni, hanem azóta, hogy as ember testté lett és Jézus Krisztus eljött c földre, azzal van dolgunk, akinek tudta nélkül egyetlen hajnnkszáln sem görbülhet meg és egy vcrebecske sem hűti le a fáról. És azután nem úgy megyünk a jövendő elé, mirt akik Ismeretlen vadonban bolyongunk, akik sötétségben tapogatnak és nem tudják, hogy mit hoz a holnap. Azért, mert karácsony felénk jön, tudjuk, hogy Isten világában járunk, abban a világban, amelyet Isten szeretett és amelyet nem ejt kt többé a kezéből. Olyan emberek között élünk és mi magunk is olyanok vagyunk, akiket Isten kezébe vett, akiknek ügyét magáévá tette és azt akarja, hogy az ő Ugye, ezeknek az ügye legyen és ml mindannyian az övéi legyünk.

Az Űr közel! Ezért szólhat hozzánk az apostol ilyen csodálatos szóval: Semmi fe’ől ne aggódjatok! Nincs semmi, ami felől a jövőre való tekintettel nekünk aggodalmaskodnunk szabadna és szorongással nézhetnénk eléje. Gondjainkat persze, nem tudjuk úgy levetni, mint egy régi ruhát és aztán magunk mögé dobni. I*t persze, egymást sem tudjuk megnyugtatni, megszabadítani gondjaitól, mert ha magunkra maradunk, újra meg rohannak és erőt vesznek rajtunk és nem tudunk tőlük menekülni.

Azonban keresztyén gyülekezet, nem vagyunk egyedül és nem , vagyunk magunkban: az Űr közel! És ez azt jelenti, hogy az Űr velünk van, vele beszélhetünk, vele leülhetünk és így gondolatainkat állandóan magára veszi.

„Imádságotokban és könyörgése, tekben minden alkalommal hálaadással tárjűlok fel kívánságaitokat az Isten előtt.“ Az Istennel való beszélgetés a mi részünkről mindig kérés és könyörgés, fohászkodás azon gondok, terhek, szorongások Iliia't, amelyek bennünket gyötörnek. Azért könyör- giinlc, hogy az ő akarata legyen meg, ne csak a mennyben hanem itt a földön is, ezen a földön amelynek ügyét ő a magáévá tetle. Ne aggodalmas- kodjunk ezért a világért, hanem imádkozzunk érette, hiszen ez a világ Isten világa és nekünk ebben a világban nemcsak élnünk két, hanem ebben élnünk lehet és élnünk szabad. Ezért könyörögjünk magunkért és felebará'ainkért, hogy Isten szabadít, son meg bennünket saját elképzeléseinktől, bűnös vágyainktól és egye- dü! az ő neve legyen közöltünk nagy és szent. Az Isten neve Imánuel, vetünk az Űrt

Vetőnk az Isten és nekünk azért kell könyörögnünk, hogy valóban ve. lünk legyen és maradjon és hogy ml ebhez ragaszkodjunk és abban éljünk, hogy ő valóban velünk van.

Azért is viszünk könyörgéseinkben m'ndcnt eléje. Az Űri imádság 4. kérésében könyörgünk eledelért, betegségből való felgyógyulásért, könyörgünk jó kormányzatért és azért, hogy a népek között legyen béke és megértés és múljék cl a háború. Mindazt, ami minket szorongat, oda- vihetjük ebben az imádságban és azt kérjük tőle, hogy fordítson mindent a javunkra. És Így nem leráztuk magunkról gondjainkat, hanem odatettük kezébe és az tölthet el békességgel és örömmel, hogy minden, amt olt van nála, az ő kezében van, az jó helyen van. Egyel azonban ne felejtsünk el, hogy imádságaink ne legyenek pusztába elhangzott szavak mcghallgattatás nélkül. Ne felejtsük el, amire az apostol int minket, hogy kérésünket és imádságainkat hálaadással tárjuk fel az Isten előtt.

Az emberi életben sem tudjuk azokat rokonszenvvel venni, akik mindig panaszkodnak, de soha semmiért sem tudnak hálát adni Az ilyen embereknél, akik sohasem adnak hálát, hanem csak panaszkodnak, va'ami nincsen rendben és a mi imádságainkban sincs minden rendben, ha mi csak kérünk és sohasem tudunk hálát adni. Ha úgy látjuk, hogy hálát- adni valónk nincs azért, amit Istentől kaptunk ma, tegnap és tegnapelőtt, akkor a holnap sem hoz számunkra egyebet, mint további panaszt és vádat. önvádat, gondot és szorongást És ha így van, akkor ezt a gondot nem tudja levenni rólunk senki, még maga az Isién sem, mert magunk kötöztük magunkra, hiszen Isten nem lehet egyebet, mint hogy hirdetteti, hogy az ő országában élünk ma és holnap, olt éltünk tegnap és tegnapelőtt és hogy az ö világában járunk.

És akkor megtörténik velünk a legszörnyűbb dolog, hogy Isién irgalmas szeretetéről szóló evangélium a mi számunkra ítéletté válik. Ítéletté, meTt ha nem akarjuk meghallani ai evangé'ium örömhírét, hogy az Isten világában az ő kegyelme és fielet« alatt lehet és szabad élnünk, akkor végeredményben az ítélet alá kerülünk.

Éppen ezért meneküljünk az Isten ítélete elől az ö irgalmához és kegyelméhez, az evangéliumhoz és halljuk meg, hogy az ő világában élünk és meglelhetik szívünk örömmel éj hálával és minden napot úgy kezdhetünk, hogy neki adjuk át gond jainkat és neki adhatunk hálát a tegnapért, a holnapért. Ha így lesz, ak kor Isten máris segített rajtunk és e> a mi segítségünk, az ő segítsége: % mi üdvösségünk. Ámen,