Evangélikus Élet, 1951 (16. évfolyam, 1-51. szám)

1951-03-04 / 9. szám

jvangélika» Élet _ 3 A TÍZ IGE Az idő Ura „ügyefj rá, hogy * szombatnapot itteninek tartsad. Hat napon át mun­kálkodjál és végezd dolgodat; a he­tedik nap azonban az Űrnak, a le Is­tenednek szombatja. Akkor semmi munkát ne végezz, se magad, se fiad, Be lányod, se rabszolgád, se szolgálód, se igásállatod, se a nálad lakó ide­gen. Mert hat napon teremtette Is­ten az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hete­dik napon pedig megpihent. Ezért ál­dotta meg az Úr a szombatnapot és szentté tette azt.“ Az a boldogító örömhír, hogy Is­ten. a mi Urunk, szabadok vagyunk, az élet legkülönfélébb területein meg­nyilvánul. Szabadságteveiünk, a Tíz Ige, feltárja ezeket a területeket és megmutatja; mit is jelent a valóság­ban az, hogy Isten a Jézus Krisztus­ban megszabadított bennünket Isten az idő Ura. „Életem ideje ke­zedben van“, mondja a zsoltáríró. Övé az idő, ö adja napjainkat s ö vet nekik egyszer véget, ő a kezdet és a vég s előtte ezer esztendő any- nvi. mint egy szempillantás. Nem így nekünk. Az ember szá­mára az idő börtön lett és kegvellen kényúr. Már a pogányok külön isten­nek vélték az időt. Kronos volt a neve. S a modern embernek, aki haj­szálpontos kronométerrel méri az időt, talán méginkább rabtartóvá lett az idő. „Nincs időm“, ez korunk visz- szatérő panasza. Hajszának érezzük az életet, panaszkodunk s nem vesz- szük észre, hogy mindennek magunk Vagyunk az okai. Időt szeretnénk nyerni s mégis elkésünk. Kergetjük az illanó időt s azon kesergünk, hogy nem érjük utói önmagunkat. S ez mindig így volt, mióta ember él; már a rómaiak is tudták: repül a vissza- hívhatatlan idői Életünk hajszájába Isten a harma­dik igével megálljt kiált. „Ügyeli a szombat napra/“. Minden nap Istené, övé az egész idő. de kive*z egg na­pol a többi közül. Ez a nap „szent“ legyen: egészen Istené, maradéktala­nul, Ezen a napon levesz vállainkrói minden terlhet, lesímftja arcunkról hétköznapjaink gondját, pihenőt sze­rez nekünk. Ez a nap az ünnep, a minden héten visszatérő hetedik nap, a szombatnap, a nyugalom nap­ja. Jelül adta Isten ezt a napot, an­nak jeléül, hogy minden nap, az egész idő az övé, s mi nem vagyunk az idő hajszolt rabszolgái, hanem mennyei Atyánk szeretett gyermekei. Azért adta azt a napot, hogy ezen ki­fújjuk magunkat, elcsendesedjünk és erőt merítsünk a hétköznapok mun­kájúihoz. Azért adta az ünnepet, hogy ezen a napon kiváltképpen vele tölt­sük időnket, megfogjuk atyai kezét s azután így, kézenfogva induljunk vele együtt az új munkahét fáradal­maiba és küzdelmeibe. S azt akarja, hogy ennek a napnak fényessége be­sugározza minden napjainkat, s az ünnep istentisztelete tegye istenszol­gálattá mindennapjaink munkáját is. Hogy szolgálattá és örömmé lehessen a munka vele, aki szüntelen mun­kálkodik, de a hetedik napon meg­pihent, s hogy így lehessünk Isten munkatársai. Mindez azért lehetséges, mert Isten maga is eljött ebbe a mi időnkbe, lit élt közöttünk harminchárom eszten­dőt a názáreti ácsmesterben. Hor­dozta hétköznapjaink terhét, hul­latta a munka verítékét .Jézus Krisz­tus elvégezte a munkát, amit az Atya reábízott, egészen addig, amíg a ke­reszten felsóhajlhatott: elvégezletett. S akkor felragyogott a legnagyobb ünnep. Akkor beköszöntött Isten né­pének nagy Szombatja: az é'et, a bűn minden terhétől való szabadulás nap­ja. Ez a nap Húsvét hajnalán lett nyilvánvalóvá a tanítványok előtt. Et­től fogva ezen a napon, a hétnek első napján ünnepelték a nyugalom nap­ját, a szombatot. Vasárnap lett az Űr napja. Jézus Krisztus feltámadásá­nak, bűnből, halálból, mindenféle szolgaságból való megszabadulásunk­nak emlékezetére. Amikor a szombatnapról megemlé­kezünk, erről emlékezünk meg. Visz- szatekintünk Húsvótra és előretekin­tünk az eljövendő nagy Űrnapra: Jé­zus Krisztus visszajövetelének nap­jára. Akkor lesz nyilvánvalóvá a nyu­godalom, amit Isten készített az ő népének. (Zsidók 4. r.l). Akkor kez­dődik az örök szombat. Isten gyer­mekeinek végnélküli istentisztelete a templomnélküli városban. (Jelen, 21,22.) Addig Is Isten minden hetedik na­pon ünnepet ül velünk. Összegyűjti népét, mint egy családot. Nem hiá­nyozhat abból még az állatvilág sem — és az idegen sem, a vendég, aki éppen nálad van! Az Atya beszélget­ni akar gyermekeivel az igében, a prédikációban. S mi felelünk néki imádságban, újjongó hálaiénekben. Sőt, asztalt is terít nekünk az Atya: megvendégel kenyérrel és borral, üd­vözítő szerelme földi jegyeivel, hogy ebből éljen hitünk, amíg majd vég­leg letelepedhetünk a királyi meny- nyegző asztalához. Isten országában. (Luk. 22,15—18.) így lesz a vasár­napi istentisztelet képe és valósága Isten közöttünk lakozásának, emlé­keztető és vigasztaló két Űrnapja, Húsvét és Urunk visszajővetele kö­zött. Csak arra is ügyeljünk, hogy a va­sárnapot az istentisztelet néhány órá­jára ne korlátozzuk! S valahogy az ünnep fényét ne rejtsük véka alá. Hi­szen Isten mindennapjainknak is Ura. Azt akarja, hogy amit Tőle az ünne­pen kaptunk, sugározza be egész időnket, minden óránkat, egész éle­tünket. Hegy életünk minden napja hirdesse és dicsérje Szabadítónkat. a húsvéti győzedelmes Krisztust, az idő Urát! Groó Gyula Csend k senties saro Templom közelében Irodámban szemben ülök az egy­házi önkéntes munkásokkal, akik ép­pen arról számolnak be, hogyan mentegetődzik a legtöbb testvér. Az első ezt mondja: — Vollam Sz. L.-né testvérünk­nél. A templomtól öt percnyire la­kik. Beszélgetés közben kiderült, hogy maga se tudja, hány éve nem volt templomban s nem is veit úrva­csorát. Pedig ugyancsak közelebb van a halálhoz, mint az élethez. ö is megdöbbent a saját statisztikai ki­mutatása sivárságán s ezt akarta fel­oldani csöndes mosollyal, miközben így mentegetődzött: — Tudom, hogy most már nehéz elkezdeni, mert el­szoktam a templomtól, de valahogy attól félek, hogy ha elkezdem, ak kor mindig járok , , , A másik látogató: — Felkerestem F. J.-nét. ő is a templom közelében lakik. Rendkívül kitörő örömmel fogadott. Kissé el­borult az arca, amikor távolmaradó­Régi emberek Az egyszerű, derék nagyswlókl ta­nító elégedetlen volt a gyülekezet lassú éneklésével. „Ezen változtatunk“ — mondta az egyházfinak, aki a fúj- tatás nehéz szolgálatát látta el. A kö­vetkező vasárnap a tanító hátra­intett a fújtatónak: — Na most! Zúgott az orgona, a hívek felkapták fejüket, de igyekeztek erősen s öröm volt hallgatni a dallam szárnyalását. Istentisztelet végén ballagnak le­felé kántor és fújtató s az egyházfi dagadó kebellel így szól: — Na, ezt jól megcsináltuk... — Mi az, hogy megcsináltuk — mondja a tanító — megcsináltam! Az egyházfi nagyot nyelt s elhall­gatott. Egy hét rutaivá megint hátranéz a tanító: — Na mostl Néhány sort elénekelnek, akkor azonban a fújtató szép csendesen le­veszi lábát s megáll. A levegő kifut az orgonából, a hangok zűrzavaro­sain elhalkulnak, a hívek felkapják fejüket, mert ilyen még nem volt De azután minden megy tovább. Istentisztelet végén ballagnak le­felé kántor és fújtató. Az egyházfi ránéz a kántorra s csak annyit mond: — No, ezt jól megcsinált® a tanító úr.., 2. Egyik református gyülekezetben már igen öreg a pásztor. A hétköz­napi istentiszteleten ketten jelennek meg csak, a kurátor és a harangozó. Valamelyik reggel a kurátor hiány­zik. Az öreg pap csóválja a fejét s kérdi a harangozó!: — Hát a kurá­torunk hol maradt? A harangozó nagyot nyel, húzó­dozik. — Mondjad csak, fiam, mondjad, ne félj tőle — biztatja a lelkipásztor. — Hát megmondhatom. Aszonta a kurátor úr, hogy a tiszteletes úr mindig ugyanazt a két prédikációt mond ja. Az egyik a galambokról szól, a másik meg úgy kezdődik, hogy: mikor csendesen esik az eső ... Mán ő el tudná mondani mind a kettőt. A tiszteletes hümög, indulatba jön s berendeli a kurátort. Az megjelenik. — Hallom fiam mondja a tiszte­letes, hogy te el tudnád mtandani « két prédikációmat. Mondd csak el azt, ami így kezdődik: mikor csen­desen esik az eső ... A kurátor azt se tudja, fiú-e vagy lány. Próbálja is, abba is hagyja, iz­zad, egyik lábáról a másikra áll. de csak nem megy. A tiszteletes szelídem ránéz. — Látod fiam... Huszonöt éven át prédikáltam ugyanazt s még min­dig nem tudod egyiket sem. Nem is hagyom abba, amíg mind a kettőt el nem mondod. Horváth András sára szinte okot se tudott mondani, de amikor elköszöntem, szélesen ráz­ta kezemet s kijelentette, hogy az­nap este már ott lesz a bibliaórán. Nem jött... Két nap múlva megint nála voltam. Ismét öröm és ígéret. Megint nem jött... Azok közé tarto­zik, akik könnyen ígérnek, de a kö­vetkező pillanatban mar el is felej­tik. Ez természetükké vált. A harmadik látogató: — Akinél én jártam, szenvedélye­sen játszik sorsjeggyel is. az ember­sport fogadáson is. Kisebb-nagyobb eredményt is ért el. Tulajdonképpen már színié útban van vissza a temp­lomhoz. de még egy nagy cé’t tűzött maga elé. Azt mondta: — Ha 5000 forintot nyerek, kiöltözködöm s 1000 forintot adok az egyháznak is ... Csak addig legyen türelemmel... Hárman élnek a templom közeié­ben. Mégis milyen messze az igétől, úrvacsorától, bűnbocsánallói, ke­resztyén élettől. Várady Lajos ODEN, BALLON átlátszó- vihar- és esőkabát MÁRTON ÉS SZÁSZ v„ teieki pal-utca HÁROM ij orgonák építését, javítását vállalja Rieger Ott© orgonagyár Budapest, XIV.. Füredi utca 41. Telefon: 297—023 raktáron !ei? itmI n «is.«», m jm in ff «S5 ra jsg mélyen leszállított árban áiCv3l! Löwv utó!,ín*5 . II. Fő utca 79. T.: 150 573 ZZlszalíatlt ballon- ús átlátszó kabátiát nyomtalanul! magiavfija i°.13'h. t*. Zsartányi esököpe.vykészÍtö Posta láda Szőrmék gondos javítása, alakítása jutányosán faszer szűcsnél A tegnapokkal fogy az élet Irta : Mihail Eminescu A tegnapokkal fogy az élet, A holnapokkal egyre nő S szemedben mégis mindörökké A mának arca tűn elő. Ha ember távozik a földről, Helgére nyomban már hatol S az esti nap, mikor lenyugszik. Egyúttal fölkel valahol. Ügy látod: mindig egy a gázló, Csak rajta más hullám suhan. Ügy látod: mindig, minden ős más, Egy lomb hull mégis lassúdon. Vak éj nyomán a drága reggel, A szép királyasszony libeg — Még a halál is csalfa látszat, Új életünket őrzi meg. Egy ősigazságról beszélnek Parányi percek, nagy korok: Halhatatlan az Univerzumo S a végtelen körül forog. Ezért, ha illan ez az év is b a múltba mállva szétomolt, Lelkcdben ott a kincs örökre, Amely valaha benne volt. A tegnapokkal fogy az élet, A holnapokkal egyre nő S szemedben mégis folyva-folyvást A mának arca tűn elő, A csillogó és változó tói. Az elszágúldó földkerek: A gondolát féngzáporában Örök-egyformán szendereg. Fordította; Dsida Jenő. Templomablak KÉSZÍTÉSE ÉS JAVÍTÁSA Koppné és Kovács üvegfestészete Budapest, VI, Székely Bertalan-ütca 25 99A Múlt tanítja a Jelent!“ Az Evangélikus Elet folyó évi 7. számában két cikkben is nyomiára bukkantunk a valamikor erős és mindenütt ott szolgáló Gyámintéze­tünknek. Az első oldalon Szeged 200 évet meghaladó küzdelmes életéiben említi a cikkíró, hogy Szeberényi La­jos akkori lelkész a szórvány-mun­kát erős gyámintézeti munka kereté­ben tudta megoldani. Bizony a mag­vetésből aratás származik, gyümölcs érik. A harmadik oldalon ismét Diós­győr emberfeletti küzdelmében Ne­mes Károly akkori lelkész a Gusztáv Adolf Egyesület karjára is rátárnasz- kodik templomépítés közben, bizo­nyára előbb elvégezvén a helyi gyám­intézeti munkát. Most, hogy a püspöki rendelkezés szerint minden paróchus lelkész íro­gatja a gyülekezete történetét 50 évre visszamenőleg, ki fog okvetlen de­rülni a legtöbbnél, hogv hozzá is el­jutott a lelkiismeretesen végzett gyúmintézeti munka eredményéből a bőségesen kárpótló saját segély. Ilyen értelemben egy valóságos adat­kincsesbánya áll a budapesti egyház­megye Gyáimintézetének a birtoká­ban meglévő Jegyzőkönyv-e kötetben 1874—1900. között. ÍNagyon szeret­nénk nyomára jutni a kővetkező idők jegyzőkönyvének is, segítséget ké­rünk.) Futtában csak egy-két adatot a jelennek tanításául és neveléséről, mely mintha mindig csak önzőn a maga hasznával volna megelégedve... Mindjárt az első jegyzőkönyvben a kiadások közt a következő tételek szerepelnek: soproni tanítóképezdé- nek 40, váci egyháznak—újpesti leányegyháznak 20—20. óbudai leány­egyháznak 25,79 forint, sehőnbergi és na&zvaldi egyháznak 10—10 fo­TEMPLOMABL.AKOKAT készít és helyreállít PALKA JÓZSEF qranvkoszorús fivepfestőmester és cégtársa TATÁK M. Budapest. VIII.. Baross-u. 59- Tcleíon: 142—354. Alapítási év: 1894. rint Az öt utolsó tétel fut legalább 10 éven át visszatérően. 1875-ben már külön szorgalmaloskodik a Női gyámintézet. Bevétele 419,86 forintjá­ból jut pl. a csömöri és pécsi egy­háznak oltárképre 50—50 forint, a fóti egyháznak szentedényekre 45 forint. Majd már az 1887-es jegyző­könyvtől kezdve sokat szerepel as Országos Prot. Árvaház, valamint * Leopoldiúnum is. Az 1896 iki kiadá­sok a következők: Pesti magyar egy­ház Szabadkának 15. pesti német egyház Felsölővőnek—Kisszebennck 5—5. Nagybarátnak 10 forint. Az 1900. évi jegyzőkönyvben belép Er- zsébetfalva is az elmaradhatatlan Vác és Rád mellé 46.80 Kor. élvezett se­géllyel. Van esztendő, hogy az ins- brucki egyház is, majd máskor Sza­badka, vagy a szegedi, majd megint az újvidéki, zágrábi, dunaszerda- helyi egyházak nevei szerepelnek a segélyezettek közt, vagy pl. az aszódi leánynevelö. Hová mindenhová elért csak egy egyházmegye Gyáimintézeté­nek a segítő-testvéri kézié! Má.'hovi elértek a többieké, de „egymás ter­hét hordozták“ s közben valóban betöltötték a Krisztusnak törvényéti Mindezek a fent felsorolt pél­dák mutatják, hogy hajdan így volt. Élt a Gyámintézet szolgálólányunk, s segélvezőkötényéböl jutott több-ke­vesebb mindenhová. Magunk sor­vasztottuk el, magunk keltsük életre. A múlt volt olyan küzdelmes, mint a. jelen, tanítsa meg a Múlt gyermekét, a Jelent, hogyan kell, hogyan méltó, hogyan kötelez rá az írási „Egymás terhét hordozzátok s úgy töltsétek be Krisztusnak törvényét!“ (Gal. lev. 6,2.). Tomesányt László B IBLIA-OLVAS Március 4. (Laetare) Vasárnap. I Kir. 8:61; Tit. 2 /4. Gál. 4. 22—31. A két anyától, egy apától született gyermekeknél nemcsak születésük, hanem a lélek is különböző volt. Ma is így van. A testtől szüléiéit gyűlöli és üldözi a Lélektől szülöttet, miközben azt véli. hogy istentiszteletet végez. (Jan. 16:2.) Az üldözött és megvetett azonban nem elvetett. A szegletkövet is egyesek megvetették, de Isten felhasználta. Életünk nem hiábavaló azért, ha az élet országújáról leszorulunk. Még mint imádkozok, igehallgatók mások áldásává lehetünk, sőt talán éppen így leszünk gyülekezetünk oszlopaivá. Mt. 21: 33—46. Március 5. Hétfő. IV. Móz. 23:10. Lk. 23:42. II. Móz. 16:2—7a; 13—15. Az a mann», amit az izraeliták ettek a für­jekkel együtt a pusztában, csak a testet táplálta, csak erre az életre való táp.álck volt, a haláltól nem védelmezte meg őket. De nekünk már van igazi kenyerünk“, a mennyből leszállt Isten Fia, Jézus Krisztus. Aki eszi az ö testét, annak örök élete van. Ez csak előíze annak az égi menyegzőnek, melyet a Vőlegény úgy készített el drága menyasszo­nyának, hogy keserves halált halt érte. De harmadnap feltámadt és fel­ment mennyei otthonába. Ide.akarja vinni menyasszonyát is, hogy örök örömben legyenek együtt. Mt, 22:1—14. Március A. Kedd. Jer. 51:50. Zsid. 11:16. Ján. 6:30—40, Ha meg is kell halnod, nem árt az neked. Bár g halál lábbal tipor és megöl téged. Jézus mégis azzal vigasztal, Ihogy ő a te igazi ételed, életed, mellyel megtart és örök életet ád. A halál vadságá­val tört Jézusra is De nézd csak Jézust, ö nem rohan ellenfeleire. Ellekezőleg. Megértésre buzdít és arra tanít, hogy ami az Istené, azt adjuk meg Istennek. Mt. 22:15—22. Március 7, Szerda. Zsolt. 70:5. fíóm. 15:9. Mk. 12:28—34. Aki csak tudja, Ihogy melyik a legnagyobb parancsolat, az nincs messze Isten országától, de aki szeret is, abban már az Isten és az ő országa is megtalálható, vagyis egészen közel van ahhoz. Jobb hát egyszerűen szeretni, mint a szerétéiről szépen beszélni. Jézus a jobbat tette, és akit Jézus szerethet, az boldogan szeret Istent cs embert. Mt, 22,23—33. Március 8. Csütörtök. Préd. 7:29. Ján. 18:37. Jan. 6,47—58. Addig, míg valaki keresi az örök életet és nem hiszi és vallja, hogy az már az övé is, bizony az ilyen addig Krisztus testét nem tekinti Krisztus testének, igazi ételnek, hanem kicsúfolja a ke- reszteéget, vádolja és bántja Krisztust és az ő evangéliumát. Az Isten szerint való élet pedig nem gúnyűaés, csúfolkodás, hanem meleg sze­retet. Amilyen forrón szerette az Ür az övéit, úgy kell azoknak is egymást szeretniük, egymás bűneit megbocsájbaniok. Mt. 22,34—10. Március 9. Péntek. Mik. 4:1—2. Jel. 19:6. II. Kot. 4,7—14. A „szép keresztyén élet* szépsége sok ferde felfo­gástól eltérően, éppen abban van, hogy a halál alá rekesztett ember testében, életében, munkájában láthatóvá lesz az Úr Jézus élele. \ „tudom, kiben hiszek“ és „élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus“ hitvallása éppen ezt mutatja. Jézus, eltérően emberek véle­ményétől, 'látásától, mégis Isten Fia. Talán legjobban bizonyítja ezt a vakon született, aki mielőtt még Iáilhatta volna, a Megváltó kérdé­sére így válaszol: Hiszek az Isten Fiában. Mi már így folytathatjuk: aki meghalt értünk és feltámadott miattunk. Mt. 22, 41—46. Március 10. Szombat, Sof. 3:9. Ján. 10: 16. Ján. 11,20—-26, 43—45. Igaz, hogy boldogan hiszünk Jézus Krisztus­ban, aki kihoz minket a halálból az életbe, mégsem vagyunk tökéle- testek, hogy a félelemről, így a halálfélelemről is mit sem tudnánk. De ha[ a Szent Lélek vigasztaló munkája éppen ezért tart még min­dig és ezért olvastatja el újra és újra Lázár feltámadásának történe­tét is Ezért irányítja tekintetünket a keresztté, miként régen az izraeliták tekintetét az érckígyóra, hogy így a kereszt alatt járva, fel­emeltessünk egészen odáig, ahol a mi Krisztusunk van. IV. Móz. 21,4—* 9. Mt. 23,1—12. Dr. Molnár Rudolf

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents