Evangélikus Élet, 1951 (16. évfolyam, 1-51. szám)

1951-11-11 / 45. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET 3 ELŐ VÍZ önmagunk teimagasztaJásának legrövidebb útja „Ne ítéljetek...* Mt. 7, 1. Emberi életünknek — de tegyük hozzá mindjárt: keresztyén életünk­nek te! — egyik legnagyobb rákfe­néje az itélgetés bűne. Mindenki hiva­tott bírónak érzi magát a mások élete felett Lehet valaki olyan szegény, bogy egyetlen bútodarabja sincsen, azonban egy széke még mindig van: a bírói szék. Magának Jézusnak az életét is beárnyékolta az emberi itélgetések- nek 6Űrű iellege. „íme a nagyétű és részeges ember“ — rikácsolják a farizeusok. .Ördög van benne* — mondják máskor. Pál apostolra, aki egymaga többet tett mint a többi apostolok együttvéve, — így szót az ítélet: .Levelei ugyan súlyosak és ke­mények, de a maga jelenvolta erőíeien és silány*. Luther Márton mondotta, hogy .so­kan a maguk felmagasztafása legrö­videbb útjának azt tartják, hogy a másikat lerántják a sárga főidig“. Aki azért a mások megítélésének útját járja, végeredményből önmaga meg- dicsőítésének útját járja, önmagunk felmagaszfatására nincsen rövidebb út, mint a mások megszólása és megíté­lése. Gondoljunk csak arra, hogy egy hegyoldalon sudármagas lúcíejiyő- erdőben meghúzódik valahol egy törpe­fenyő. Hogyan lehet ez a törpefenyő a legnagyobb fa ezen a hegyoldalon? Ügy nem, hogy fölébenő a lucfenyő­nek, mert htezen törpefenyő. De egy módon még mindig a legnagyobb le­het: úgy, ha jönnek a favágók és min­den nálánál nagyobb lucfenyőt kivágnak körülötte. így aztán a legnagyobb lesz a hegyoldalon a töroe'enyő. Az Sté'ge- t$k is úgy lesznek .nagyokká*, ha nyelveik fejszéivel kivágják azokat, akiket maguk felett éreznek. Minden fejs zés-szóval önmaguk „királlyá koro­názását“ készitgetik elő. Az ítélgető ember miközben a má­sikat nyelvének fejszéjével vagdossa, a másik bűnének feltárása által, ön­magáról elfordítja a figyelmet. Sokain vannak, akik azzal takargatják életük szennyét, hogy másokról tépik le a jolátszat rongyait. A másik levet köz- tetése által maguk felöltöznek. A leg- Bzigorúbb bírák között igen sokan van­nak, akik maguk són tikálnak nagyon is 6zées országutakon. De a bűneikből való megtérés helvett, — ami az Isten­től való felmagasztalás útja volna, in­kább választják az önmaguk felma- gasztálását a másik befeketílése által. Azt hiszik, hogy ezáltal ők fehérebbek­ké lettek. A bírói székben ülő ítélgető ember ezért gyakorolja a megszólás bűnét, mert a rrsűsik bűnének megítélése ál­tal akarja kimutatni, hogy ő meny­nyire ellene vsn a vétkeknek és meny­nyire gyűlöl minden bűnt. Tehát ön­magának a felmaigasztalásáért teszi. Lássák az emberek a bűnnel szemben való érzékenységé'! Ugyanakkor azon­ban a saját életében való bűnökkel szemben nem ilyen érzékeny. Vannak, akik úgy akarják biztosítani Itélgetésükkel telmagaszialtatásukat, hogy a bírálat indítórúgójául a má­sik iránti mentő szeretetet jelölik meg. Mentő angyalnak tüntetik fel ma­gukat, akik mások előtt feltárják egy lélek bűneit, hogy annak „megmenté­séről* beszélgessenek Tehát .szolgá­latból* ítélhetnek. Közben persze a sok mentő-bába között elpusztul a gyermek! Agyon-mcntik. Közben ma­gukat azzal áltatják, hogy ,ők csak jót akartak*. És ezzel is önmagukat magasztalják. Önmagunk felmagaszta’ásának leg­rövidebb útjáról: az itélgetés, széles országú fáról le kell lépnünk. Az ítcl- getés bűnére ugyanis rámehet az üd­vösségünk. Ezérl mondja Jézus: .Ne ítél ;etek, hogy ne ítéltessetek. Mert amilyen ítélettel Itél'ek, olyannal ítél­tettek*. (Mt. 7, 1—2). Isten is irgal­matlan azokkal szemben, akik maguk is irgalmatlanok ö megalázza azokat, ak'k magukat mások megíté'é'e által felma,gásztalják. Mert Isten az igaz Bíró! De ki kell ez állnunk a bírói székből azért is, mert rettenetes fájdalmakat okozunk egymásnak ítélgető életünkkel. Nagyon fájhat a kigyómarás, de száz­szor jobban fáj az ítélkező nyelvek ma­rása és mérge. Hogy tud égni, fájni, sabgni a seb, egy-egy gyilkos szó után! Ügy fűd fájni a kárhozta'ás, a durva itélgetés, hogy nincs annyi enyhe szó és nincs annyi enyhe simo- na'ás, ho?v el tudná borítani egy-egy ütés nyomát. Azért is kell szakítanunk önmagunk tel maga s z t a1 ásá n a k ezzel az útjával, mert a megszólás és itélgetés bűne jóvátehetetlen. Nem lehet elintézni azzal, hogy uíó'ag bocsánatot kérek a megítélt másiktól vagy, hogy mind­azoknak, akik előtt ítélgettem, kije'en- tem: tévedtem. Ki tudja, már hol hordia a szél, azt, am't felelőionül mondtam, kit hol botránkoztat és tatán szakít el Krisztustól. És ha utó! is lehetne érni, akiknek megmondom, hogy tévedtem, vagy rosszul állítottam be a dolgokat, nrndig megmarad az a gondolatuk: .Hátha mégis igaz volt!?’ Ezért jóvátehetetlen a megszólás. Jézus vérében van bocsánat "rá, de nem lehet jóvátenni! Ezért hát az önmagunk Idmagasz ta­tása helyett önmagunk megaláztatásá­nak útjára kell lépnünk. Könyörög­nünk kell a Szentlélek Üristenliez, hogy a bírói székből emeljen ki bennünket és ültessen az utolsó helyre, ahol el tud­juk mondaná: .A bűnösök között e'ső vagyok én.* A bírói székben való ülés helyett porbanülést adjon, hogy onnét mindenkit különbnek tudjunk tartani magunknál. Csak itt a porban éltük ót Isten irántunk való ncgy irgalmát, me­lyet Jézus Krisztusban irántunk meg­mutatott, amikor olyan embereknek, mint mi vagyunk bfínboesánatot, é'etet és üdvösséget adott. Ebből az irgalom­ból táplálkozva tudunk ml is irgalmat gyakorolni, mások bűnét elfedezni, megbocsátani. Végül még egy Luther idézet: .Ha akarsz valamit a felebarátod bűneivel, tartsd magadat Krisztus nemes, drága aranyszabályához*: Ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, menj el és dorgáld meg őt négy szem között. „Jegyezd meg: ne másnak mondd el, hanem neki magának.“ Káldy Zoltán TEHBTETLENSBG Kétségtelen és bizonyos, hogy első­ben is ez indítja imádságra a szivet. Az ima a tehetetlen ember számára rendeltetett. A tehetetlennek végső me­nedéke. Az utolsó kivezető út. Min­denfélével próbálkozunk, míg végre az imádsághoz menekülünk. S ez nemcsak megtérés előtti álla­potunkra vonatkozik. Menedékünk az ! imádság teljes életünkön át. Jól tu­dom, lioigy ßokat és szépen fohász­kodunk magánosán is és nyilvánosan is, a nélkül, hogy a tehetetlenségünk ösztönözne erre. De nem merném ál­lítani, hogy ez imádság. Imádság és tehetetlenség nem vá­laszthatók el egymástól. Csak a tehe­tetlen ember tud valóban imádkozni. Szívleljétek meg ezt ti, akik gyak­ran olyan tehetetlenek vagytok, hogy egyáltalán nem tudjátok, mihez fogja­tok, s néha szinte imádkozni sem tudtok. Ügy érzitek, tele vagytok bűnnel és tisztátalansággal. Teljesen hatalmat vett rajtatok az, amit a Biblia „világi­nak mond. Isten, s az örök és szent dolgok annyira eltávolodtak tőletek és számotokra oly idegenekké váltak, hogy úgy érzitek, bűnt halmoztok bűnre, ha ily állapotban csak megkö­zelíteni kívánjátok is Istent. Ilyenkor fel keli vetnetek a kérdést: .Valóban szeretnék-e megszabadulni szívemnek e langymeleg állapotától és világias életemtől? Egyszerűen nem az-é az én keresztyén életem langymelegsé- gének és kétlakiságának oka, hogy a szívem mélyén mégis csak vágyódom azokra!* így küzd a becsületes lélek a maga" lényének becstelensége ellen, olyany- nyira tehetetlennek és elveszettnek érzi magát, hogy könyörgései az ajkára fagynak. Szívleld meg testvérem! Elesettsé- ged a te legigazibb imádságod. Na­gyobb erővel vonja szívedet Isten szí­véhez, mint szóba öltöztetett nyomo­rúságod. Abban a pillanatban, mihelyt megragadott a tehetetlenség, meghall téged, Ö egyszerre kész arra, hogy meghalna elesettségedből fakadó fo­hászkodásodat és feleljen Is rá. Mind­járt meghal amint meghallotta a guta­ütőtfcnek tehetetlenségből fakadt szó- talan imádságát is. Ha anya vagy, jól megérted ezt az imádkozó állapotot. Kicsinyed egyetlen kívánságát sem tudja szavakba önteni. Mégis .megtalálja a legjobb módját, hogyan lejezze ki a kérését. Csak sírni tud, de te nagyon is jól megérted az esdeklő sírását. Sőt a kicsikének még sírnia sem kell. Csak látnod kell, elesettségébem mennyire rád bízza magát és anyai szíved máris megkönyörüit: ez az el­esettig erősebben hat rád, mint a leg­hangosabb kiáltás. Az, aki Atyja mindenkinek, akinek a neve: anya —, és mindenkinek, aki­nek a neve: gyermek, mennyben és földön hasonlóképp bánik velünk. Te­hetetlenségünk állandó kérés az ö atyai szívéhez, ö a kéréseinket állan­dóan hallgatja és azon van, hogy kielé­gítse minden szükségeinket. Éjjel és nappal ebben fárad, habár rendszerint nem is vesszük észre, s még kevésbbé gondolunk arra hogy hálát adjunk érte. Ha anya vagy, másoknál jobban megérted ezt. Éj1 és nap gondját vise­led kicsinyeidnek, bár azok nem is ér­tik, mit teszel, mi áldozatot hozeá, mit szenvedsz értük. A gyermek nem kö­szöni meg, sőt ellenkezésével, gyakran nem csekély nehézséget okoz. De nem akadsz fenn ezen Szüntelenül hallod és megválaszolod a kérést, amelyet tehetetlensége irányit anyai szivedhez. Isten is ilyen, azzal a különbséggel, hogy 0 tökéletesen ceelekszi ezt. amit ez emberi szeretet esek tökéletlenül tesz. Ahogyan a valódi anya gyer­mekei gondvise'ésére szánja életét, Isten is az ö végtelen könyörütetes- eégében —- örökké a gyenge és tévedő gyermekei gondozására áldozza magát. így bánik velünk Isteni Veled is, meg nem tért testvérem. Bizonyára ezt gondolod, hogy Isten nem szereit Téged. Időnként azt is gondolod, hogy ügyet sem vet rád. Sőt néha úgy érzed, mintha Isten bosszúállóain és megtorlással üldözne, mintha arra törne, hogy megsemmi­sítse terveidet és szétrombolja boldog­ságodat. Figyelj fel, milyen az Isten! .Fel­hozza az 5 napját mind a gonoszokra, mind a jókra és esőt ád mind az iga­zaknak, mind e hamisaknak.* (Máté 5, 45.) Krisztus végső erejét és utolsó pillanatait az ellenségeiért való imád­kozásra fordította: .Atyám bocsásd meg nékik, mert nem tudják, mit cse­lekszenek* (Luk. 23, S4.) Mikor Jézus utolsó alkalommal tért vissza Jeru­zsálembe, s immár képtelen volt meg­menteni az isletelen és pártütő várost, megállóit az Olajfák hegyén és siratta azt. Ilyen az Isten. Szereti ellenségeit. Amikor látja az istentelenek nyomorú­ságát, üres örömeiket, igazi szomorú­ságukat, csalódásaikat, szenvedéseiket és aggodalmaikat, s hogy ez idő fo­lyom« mily ellenállhatatlanul sodorja őket a pokol örök gyötrelme felé, nyo­morúságuk és tehetetlenségük meg- szomorítja a szívét. Hallja a kiáltá­sukat és aláhajol tehetetlen gyerme­keihez, hogy segítsen rajtuk. A meg nem tért ember elfogadja a segítséget, ha az evilági dolgokra vo­natkozik. De mihelyt lelki segítséget nyújt neki Isten, a tehetetlen ember elfordul és gyakran rémülten el is fut Istentől. Visszautasítja, hogy meg­térjen. Olé Hallesby Csak most kezdődik Csak most kezdődik énnekem az élet, Börtönöm megnyílt, Jézus az enyém lett, Drága szabadság szárnyain emelt fel, Nagy kegyelemmel! Csak most kezdődik! Eddig nem is éltem, Ügy elborított tengerbűnöm, vétkem, Ámde Jézus vére megtisztított, Megszabadított! Csak most kezdődik! Csak most kezdek élni! Eldobok bátran mindent, ami régi! Drága, új élet, tiszta levegője, Vígy csak előre! Haluszka M. Rózsa Megjelent és az Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályánakkünyvesboltjában (VIII., üllői-út 24.). Kapható Bókay János Zsoltárfordításai Vető Lajos evang. püspök előszavával. A könyv címe: A gyönyörű kiállítású könyv ára félvászonkötésben 15 forint. Számozott példány a fordító aláírásával 25 forint. A postatakarék csekkszámlája: 20.412. Készülj az Ige hallgatására 1 Szentháromság utáni 25. vasárnap Máté 24:15—28. Jézusnak ezek a prófétai szavai arra figyelmeztetnek, hogy a kerceztyénség nem a történelmen kívül, a történelmi eseményektől elvonatkoztatva él. A ke­resztyén egyház útja bele van ágyazva a világtörténelembe. Ez az út azonban keskeny út. Hit nélkül járhatatlan. Hit nélkül egyensúlyunkat vesztjük rajta és az útfélre kerülünk. Az ilyen útfélre ke­rült keresztyénség hulla, vagy amint Jé­zus mondja levegőt fertőző dög, amelyet a történelem viharmadarai által takarít el Isten. Jézus szavait a későbbi történelem iga­zolta. Jeruzsálem népét a hitetlenség az j útfélre vitte, történelmi katasztrófába döntötte. A hetvenes években körülvet­ték a várost, a kiterjesztett sas-jelképét hordozó római légiók és földig rom­bolták. Mikor kigyulladt a vi’ágcsoda számba menő híres templom és leégett a város, a feldühödött pogányok olyan vé­rengzést növeltek, hogy a tüzet Josefus leírása szerint, sokhelyt embervér oltot­ta el. Máté evangélista Jézus szavait a hetvenes évek után írja le és fogalmazá- J sa mögött érezhető a judeai háború min­den szörnyűsége. Hogyan vált hitetlenné Jeruzsálem népe? 1. Ügy, hogy templomában helyt adott a „pusztító utálatosságnak", nem tért meg bűubánatbau tulajdon Messiásá­hoz, Isten helyébe a tradíciót, a Szent- léieknek való engedelmesség helyébe a törvényeskedést és ezzel az elbizakodott­ságot tette. 2. Hitetlenné tette Jeruzsálem népét az, hogy nem fogadta el Urának tulaj­don Messiását, nem hajtott az evangé­lium kedves szavára, helyette álpróféták rajongására figyclmezett és még akkor is, mikor köröskörül minden égett a vá­rosban és az éhség következtében em­berhúst ettek — csodás fordulatot vár- I tak a kedvük szerint való messiásoktól, azaz hamis Krisztusoktól. Őrizzék meg józanságukat azáltal, hogy tekintetüket a jövő felé irányoz­zák, vagyis Jézus újra megjelenésére. Lesz egy utolsó napja az ember törté­nelmének, amikor mindenki számára, mint a villámlás felvillan, kelettől nyu­gatig, hogy Jézus Krisztus a történelem ur.a, nem csak vele kezdődik, hanem vele végződik minden. I Most is, mikor az ő igéjét hallgatjuk, benne ez a keletet és nyugatot átfogó j világosság vil'an fel számunkra az utolsó nap fényéből. 1 Benczúr László Szombat esti közös imádkozásunk — November 10. — Én vagyok a felelős! Jób, 14, 1—5. Jób csodálkozva méltatlankodik azon, hogy Is fen olyan rövkl gyeplőn tartja, vagyis 6z gorúan veszi a gyenge-gyarló embert, aiki „miint a virág kinyílik és elfter vad és eé.üniik, mint az árnyék*. Mintha csak azt mondaná, „hogy lebet egy ilyen árnyéké.etü embertől, annyit követelni!?“ Az a véleménye Jóbnak, hogy nem lehet „tisztát“ követelni olyan embertől, aki nem tehet róla, hogy „tisztátalan“, hiszen veleszületett a bűn, amikor asszonytól született. Ezért mondja Istennek szenirehányólag: „Még az ilyen ellen is felnyitod-e szemeidet?* Nem kísértenek-e barmunkét is sokszor hasonló gondolatok? Akkor, ami­kor az igén keresztül szembetaláljuk magunkat Isten igényével és bűnemiket osto­rozó haragjával, nem gondolunk-e sokszor ilyeneket: „Nem tehetek róla, iiogy olyan vagyok, amilyen vagyok. Ilyennek szü.etlem. Szenvedélyeimet és gyarló­ságaimat örököltem a családból. Hiába harcolok indulataim ellen, oz ember ter­mészetét nem tagadhatja meg.“ Ezek a gondolatok végső formájukban ode- irányu’nak, ahová eljutott Adám az Édenkertben, ahal Istent tette felelőssé bűnéért, aki melléje adta a csábító asszonyt. Vagyis Isten felelős bűnös éle­temért! Pedig én vagyok a felelős! Isten adta az ö Egyszülöttjét, hogy „apáinktól örökölt hábavaló élettől megszabaduljunk* és az édenikerii átok megszűnjön rajtunk. Ezért mondja Pál: „miképpen egy bűnesete által minden emberre el­hatott a kárhozat, azorrkáppen egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek mogi^azuláss*. Tehát Jézus Krisztus ereje által van szabadulás a bűn kényszere alól. Azért a kárhozatban nem azok lesznek, akik nem tudtak mást csinálni, mint bűnözni, hanem azok, akiknek nem kellett a Jézus Krisztus­ban felkínált kegyelem! Jézus Krisztus elfogadása és elvetése pedig személyes felelősségem kérdése! Akármilyen rövid és árnyék a mi életűink, mégis alkalmas arra, hogy abban Jézus Krisztus Urunkká legyen! Ezért drága ez az árnyékélet! Hiszen benne dől el az üdvösségem! VALLJUK MEG, hogy sokszor tettük már Istent felelőssé bűneink miatt. ADJUNK HALAT, hogy Jézus Krisztus megszabadított bennünket a bűn átkától és erőt ad a bűn elleni harcban. KÖNYÖRÖGJÜNK, hogy amikor Isten „felnyitja ellenünk szemeit“, akkor a Jézus Krisztusban találtassunk és így üdvözölhes- sünk. K. Z, BIBLIA-OLVASÓ November lt. Vasárnap. Pféd. 5:1; Jak. 1:21; Jel. 7:9—17; Ezé. 25:6—8. A megváltottak ujjongó éneke és bizonyságtevése a legejragadóbb és kívánatosabb élmény a keresztyén ember számára. A földi korlátok ledön­tése, az akadályok felszámolása, a nehézségek és bűnök kizárása és véget nem érő öröm jelentik megvá!tatá6unikaL November 12. Hétfő. Péld. 8:17; Fii. 3:12; Zsid. 11:8—16; Ezs. 26:8—12. Nem szégyent Isten az ö népét, sőt különösképpen gondoskodik azokról, akik hitben jártak és szolgáltaik neki. Ezt tudva naponként legyen tele a szívünk hálával és úgy járjunk, mint akiknek élő reménységünk van. November 13. Kedd. Zsolt. 95:1; I. Kor. 12:27; I. Thess. 4:13—18; Ezs. 26:13—21. Ami Ezsalásnál csak reménység és prófétai előrelátás, az nekünk szent bizonyosság. A feltámadott Krisztus szerezte legdrágább kincsünk. Min­denkire kihat hívőkre és hitetlenekre egyaránt. Ez vigasztalás is nekünk, mert így jutunk Istennel elválaszthatatlan közösségbe. November 14. Szerda. Zsolt. 24:3—4; Rom. 8:1; I. Kór. 15:20—28; Ezs. 28:14—18. A feltámadás bizonyosságának záloga a feltámadott és élő Jézus Kriszius. Hatalma nem kisebb ma sem, mint akkor volt a halál felett. Ezt látta lélekben Ezaaiá-s, amikor prófétáit a szegletkőről, mely által eltörli Isten • halállal való frigyet és a sírral való szövetséget. November 15. Csütörtök. Jób. 35:7; Róm. 12:3; Dán. 12:1—4; Ezs. 28:23—28. A feltámadás ténye nem feszi könnyűvé a hívő életét sem. Tudja ugyanis, hogy a számonkérés vele együtt jár. Vagy örökéfet, vagy örök gyalázat vár reá._ Azért lordul naponként az Űrhöz tanácsért. Ez nem bölcseség vagy előrelátás, hanem Istenre való hagyatkozás. November 16. Péntek. V. Móz. 8:5; Gál. 4:7; Ezs. 35:1—10; Ez®. 29:9—14. Mi vár ránk a feltámadás után? Ez a másik nagy kérdésünk örök öröm és vigasság. így vezeti Isten az ö megváltottak. Akiknek tehát nem kei! itt a kegyelem, azokat mogvakítja Isten, hogy ne láthassák soha többé az O dicsőségét. November 17. Szombat. Ezs. 43:4; Jel. 21:7; Jel. 21:1—7; Zsolt. 126; Ez®. 29:15—24. Az örökélet elnyeréséért harcolni kell. Aki ebben a harcban győz az örök­ségül nver_ Istentől mindent. Élete lehet megterhelt és nem kívánatos itt, de majd irigylésre méltó lesz Isten közelében. Jutalma az Istennel vaió szüntelen együttlét. A keresztyén ember erre gondol, amikor a hit harcát vívj®, ^ Jurányi István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents