Evangélikus Élet, 1951 (16. évfolyam, 1-51. szám)
1951-08-19 / 33. szám
EVANGÉLIKUS ÉLET 3 ÉLŐ VÍZ Jób előbbi boldogságáról elmélkedik «O, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, amikor isten őrzőit engem». Jób, 29:2. Néha nem kell több, , csak könnyű betegség, s magunk is óléljük: hogyan tekint vissza az ember a maga nyomorúságában a korábbi boiuog napokra. Bármilyenek is voltak ezek, — bizonyára mindegyiknek megvolt a maga gyötrelmei A betegágyról nézve különös fényt kapnak, s kezdenek világítani. Itt Jóbbat olyan valami történik, ami ha nyomorúságba keiül -— mindenkivel megtörténhetik. Megeshet, hogy maga mögött mindent csak ragyogónak, viszont maga- köriil és magadott csak sötétséget iát az ember. A hajban a múlt napok földöntúlivá, valószínűtlenné dicsóül- nek. Azután azonban méreggé válnak, megbénítják az erőt és megkeserítik a szível. Alapjábanvéve a legtöbb ember -— ezen látási zavar következtében — állandóan szenved egy kissé. Szeme a múltban mindent felhőtlennek, rózsaszínnek lát, körűje pedig «gonosz a jelen», s «bizonytalan a jövő». Nem hiába szerelünk annyit beszélni a «régi jó időkről». Bizonyos, hogy az ilyen visszafelé lekinlgelés nem köny- nyít a nap terhén. Sőt ellenkezőleg! Aki a múltat jelenének éjtszakájábon tűzijátékként látja ragyogni, s az elveszett paradicsom miatt szomorko- dik: az ilyen ólonisúlyokat hordoz a kezén és a lábún.. S ezek a súlyok sokaknak nagyobb terhet jelenlenek, mint maga a «haj». A láb nem akar útnak indulni és a kéz mozdulni. Az ilyen ember csak sodortatja magát napról-napra, évről-évre, sőt némelyik a legszívesebben «végét vetné ennek». A,múlt napok ragyogásai tönkretehetik az embert. Nem hiába igyekeznek néha mindent elkövetni s felhasználni arra, hogy a jobb esztendőket feledni tudják, hogy ne kelljen azoknak gyilkos fényébe tekinteni. Szenvedő embernek nagyon gyakran veszedelmes a visszatekintés. Szinte megdöbbentő, hogy az elmúlt és emberi mérlegelés szerint vissza- hozhatatlan idő, Jób lelkét hogyan édesgeti, csillogtatja, hogy el vegye kedv-él keresztjének hűséges hordozásától és az Istenre való várásban a türelmes kitartástól. Boldog évei olyan szépségben és pompában állanak lelki szemei előtt, hogy párjukat ritkítják. Jób ezekről a napokról így szól: Voltak napok, «mikor még a Mindenható ve.em volt, és körüi.em voltak gyermekeim, mikor lábaimat édes tejuen mostam és mellettem a szikla olajpatakokat ontott, mikor a kapunoz mentem lel a városon, a köztéren székemet felállítani, ha megláttak az ifjak félrevonultak, az öregok is tetkeJek és állottak. A fejedelmek abbahagyták a beszédet és tenyerüket a szájukra tették. A föembeiek szava elnémult és nyelvűk az ínyükhöz ragadt. Mert ameiy fül hanoit, boldognak mondott engem, és amely szem látott, bizonyságot lelt én felőlem». (29:5—11.) Csaknem meseszerűbben hangzanak ezek, semhogy hinni lehetne bennük. De nehéz ülőkben ilyennek tűnik fel előttünk az, ami elmúlt. Aki mélyre került úgy véli: nagy magasságitól zuhant aiá. A fájdalmak megfosztják attól, hogy helyes szemmér- fékket mérje a veszteség nagyságát, s ez. annál nagyobb fájdalmat okoz. Jób megfzlelte ezt. • Földi boldogságának ideje olyan időszaknak tűnik tel elölte, amikor ő jelenthctelt valamit másoknak. Akkor még volt miért lennie, volt értelme éleiének. Az ember szerelné ezt kérdezni: csak akkor? Es most? De ha valaki o.y sivár helyen ül, mint Jón — cs ennek a heiynek nem is keit ennyire sivárnak lennie — mindjárt észreveszi, hogy az elmúlt jobb idő valóban azzal aivar áltatni minket: csak akkor volt értelme az életnek. S amint a földi jólét csodálatosan megdieső'ütt fényben ragyog, — ha egyszer menthetetlenül elveszettnek latszik: — a legragyogóbb világításban mutatkozik eddigi életének célja és hasznos volta most, amikor már alkalmatlan lelt arra. Megindílóan szépen szót erről Jób: «Mert megmentem a kiáltozó szegényt és az árvát» akinek nem volt segítsége, a veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetem. Az igazságot magamra öltéin és az is magára ölte engem, s palást s süveg gyanánt volt az én ítéletem. A vaknak én szemo valék és a sántának lába. A szűkölködöriek én atyja valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghánytam-velém.» (29:12—17.) Róbert Brunner svájd lelkész (Ford. Kutas Kálmán) Az elsőség vagya veszélyes csapda A tanítványok megdöbbenve, érietle- nül nézhettek Jézusra, miikor nagyravágyó vetélkedésüket kiolvasta a szívükéül -és így feleüt: „Ha valaki feső akar lenni, (egyen mindenek között uto.só...‘ (Miáí'K, 9, 25.). Péter is előbb még dicsöségszomja- san dédelgette a sziveden a gondolatot, hogy talán még az Ür is ö; mondaná elsőnek. (Mátfj 16, 17—19.) Most hidegzuhanyként érték a szavai. M'ár egyszer neszéit a Mester az utolsókról, miKor Péter lekicsinylőén nézett a gaz- dag ifjú után és önelégülten bugy- gyant ki belőle a kérdés: „Íme mi elhagytunk mindent. Mink lesz hát míné- künk'r (Máté 19, 27.) Az Ür bíztató válasza a végén akkor is iutcsán hangzott Péter tűének ez a mondat: .Sok esők lesznek utolsók.* Első ugyan vágyott lenni, de utolsó nemigen. Késeibb fogndkozoít, hogy kész az Ürra! halálra menni, de csak szájjal volt kész utolsóvá lenni. A valóságban könnyebb volt háromszor megtagadni a Mestert, mint egy szolgáló leány e'ölt váltatni csak annyit, hogy ö is egy az utolsók közül. Most a háromszoros tagadás mélységében megértette Péter, amit eddig lá‘ni sem akart, hogy ő bizony utolsó. De mog íz lelte azt is, mennyivel boldogítóbb akár a régi vetél y társak előtt is utolsóként ott pironkodni az ür szerető kérdései alatt, (Ján. 21, 15—.) mint magabiztosan járni a sokratörekvés síkos útjain. Jézusnak engednie kellett öt utolsóvá lenni, mert az elsőség mámora és vágya veszélyes csapda volt a számára. Csak így, mint utolsót, de ■ felemeltet küldhette szolgálatba az Ür. Vannak-e ma közöttünk, akik va'ó- ban utolsóknak tudják magukat? Es ak'k egyszer már utolsóknak tudták magukat és kegyelmet riyerlek, nem lettek-e újból vakok, rövidlátók utol- sóságuk meglátásában? (11. Pét. 1, 9.) Sokat buktunk Péter módján, de az önmagunkból kiábrándító leckét ame.y az utolsó helyre állít bennünket megtanultuk-e? Sokan vannak, akik előnyeik elvesztése miatt „lecsúsztak* de hol vannak akik Isten éa emberek aőtt önként vállalják az utolsó helyet. Igényesek, jogokra vadászók, ar- culverés osztogatok vannak elegen közöttünk, de hol vannak, akik odatartván másik orcájukat is tudják, hogy még mindig több tiszteletben és megbecsülésben van részük ebben a világban is az egyházban is, mint amit megérdemelnének. A gyakorlati életünk azt bizonyítja, hogy csak elvben vállaljuk az utolsó- ságot, de a gyakorlatban tiltakozunk ellene. Elsőnek mentem be egy üzletbe vásárolni. Várni kellett. Közben nagyon sokan jöttek utánam, akik mind megelőztök és a jegykezelésnél, a pénztárnál és árukiadásnál egyaránt utolsó lettem. Először ez ellen magamban berzenkedtem. De a lélek szembmálít az én telkemmel és mondotta: Vállald ezt i6. S a kiszolgáló is megérzett valamit a bennem támadt csendességből Mások bizalmatlanok voltak irántam. Hátarnmögött lealázót mondtak rólam. Napokig fájt és tépett belül Pedig rosszabb vagyak annál is, mint aminek mondtak. Mégis belülről tiltakozom az eien; hogy mások utolsónak tartsanak; pedig tudom, hogy Isten előtt az vagyok. Az Ürra! szembeni sok hitetlenség, álhatatkmság és hűtlenség emléke tolakszik most elém, visszatükrözve igazi lényemet. Hogy lehet, hogy mégsem vállalom végső teljes megadással „jogMegrendelhető az Újszövetségi görög-magyar szótár Hófehér papíron, szép kiállításban. félvászon kötésben. Ára 75.— forint. KAPHATÓ Barth Károly: Evangélium és törvény ára 2.20 Ft Istenismeret és Istentisztelet .................... 10.— Ft Kis dogmatika ............. 12.50 Ft Meg rendelhető a Református Konvent Sajtóosztályánál. Budapest, XIV. Abonyi-u. 21, Csekkszámlaszám: 40-526. tálán" voltomat? Pedig annyiszor tapasztaltam Péterrel együtt az Ür előtt is igazi megalázkodás végtelen örömét! Átéltem azt, hogy ott lent, az utolsó helyen az én heyemen minden kérdés megoldódik, minden etégedtíenség eltűnik és csak hála, öröm és vigasság száll a szívből felfelé. Miért telik meg örömmel és hálával rzívünk az utohó helyen? Azért, mert az utclsó helyen együtt vagyunk az lllrral. Egy vagyunk Vele. Nem lett még ember utolsóbbá, mint ő. A golgotái kereszt minden idők legutolsó helye, ahoi minden bűn összpontosult. Aki ott azt a rettendes bűn terhet hordozta az egek esőjéből lett a föld utolsója, hogy majd odaát az utolsókat elsőkké lehesse. Kíván-e valóki Jézussal eggyé lenni? Éljen úgy, mint 0. Ne keresse az első helyet! Rejtő Mária Bókav János zsoltárfordításai 91. zsoltár Aki az Ür oltalmában, Közelében lakozik. Meghúzódik árnyékában, Szárnya alatt nyugoszik; S elmondhatja „Ö a pajzsom, Atenedékem, vigaszom. Fejemet ölébe hajtom, Benne bízva bízhatom.” Nem kel! félned a vadásztól, Ha az életedre tör, Megvéd ö hegyes nyilától. Semmi dögvész meg nem öl; Féltő tclla betakargat, Melenget, mint gyermekét, Nyugtod lesz és bizodalmát, Bátorságot önt beléd. Ha süket, sötét az éjjel, A szíved nteg nem riad, S nem fenyegetnek veszéllyel Nappal a sebes nyilak; Az éjtszakák betegsége Nem sorvasztja testedet És a delek verőfénye Tűzével meg nem sebez. Elhullhatnak akár ezren, Vagy tízezren jobbodon, Erős lelked meg se rezzen; Győz nyavalyán, nyomoron; Csak látni fogod szemeddel Te megmaradsz Isteneddel, Ki sorsod fölé hajol. Ö az Urad, menedéked, Magasságos otthonod, Elkerülnek a veszélyek, Megfutnak a gonoszok; Mert szent angyalai védnek. Tenyerükön hordanak, Köbe nem ütöd a. térded, Lábaid nem botianak. Oroszlánt és viperákat Talpaddal eltaposod, Semmi ragadozó állat Teltedben kárt nem okoz, „Megtartom őt, mond az Isten, Mert áldja a nevemet, Válságain átsegítem Jutalmaként, hogy szeret.” „Kiált hozzám s én felelek, Elveszni őt nem hagyom, Segítségére sietek. Védem, felmagasztalom; Hosszú éltet adok neki, Gondtalan száz napokat, Erczhdti, élvezheti Atyai áldásomat.” Az uiolsó helyen Elsők közt jártam egykor .5 gőg ült a telkemen, És azt hitlem, hogy ott van, S csak ott van a helyem. De harcban elcsigázva S mély szakadék felett, A kegyelemnek híd ján Átkelve megtaláltam Az utolsó helye'l Az utolsó helyet! És rámszakadt sok bűnöm S átzúgott telkemen, És már tud'am, hogy ott van, S csak ott van a helyem! S csak ott van a helyem! Addig ... hiányzott mindent Vártam Szemléllek Isten A teljességedet, S mikor már semmi lettem, S utolsó helyre hullva A porban otthevertem. Csak ott laid lalak meg. Mert — máshol nem lehet. * Halus&ka M. Rozs* , Két éves a magyar Népköztársaság Alkotmánya. Az alkotmány 1949. augusztus 20-án, nemzeti ünnep keretében lett a magyar népé. — Munkások és parasztok országává tette Magyarországot. A régi alkotmány nem adta a hatalmat a dolgozó nép kezébe. A Nép- köztársaság Alkotmánya keretében két esztendő alalt sok olyan intézkedés történt, ami a nép halalmát biztosítják országunkban. Az alkotmány kihirdetése óla az egyház és az állam szétválasztásának az alkotmányban is kimondott elve, teljes mértékben megvalósult. Kormányunk arra igyekszik, hogy az egyház és az állam hatáskörét elválassza és ugyanabban a folyamatban az egyházunk az alkotmányhoz való hűségben járja a hitvalló szabad egyház felé vezető utat. Egyházunk az elmúlt kél esztendő alatt azt tapasztalta, hogy a magyar Népköztársaságnak az alkotmánya tiszteletben tartja azt a megegyezést, amit egyházunk 1948-ban a magyar állammal megkötött, már szintén az egyház és az állam szétválasztásának elve alapján. Arrn kell törekednünk, hogy az egyház és az. állam szétválasztásának gyakorlata: az egyház oldaláról induljon ki és mi legyünk azok, akik a magunk útját keressük és meg is találjuk. A magyar Népköztársaság Alkotmányának kétéves ünnepe a békéért v.iló küzdelem jegyében folyik, ez az ünnep népünk számára azt jelenti, hogy minél erősebben fogjon a béke védelme érdekében, hogy a békében megvédelmezhesse a dolgozók államának rendjét és az alkotó munka lehetőségét. A munkafelajánlások, a nagy alkotások, az alkotmány ünnepét a fejlődő magyar élet ünnepévé teszi azzal, hogy most ünnepeljük dolgozó népünk új kenyerét. A békéért való küzdelem és a kenyérért »'aló hálaadás mélyről jövő keresz- tyén ünnep, ami a Szenfírás igazságaiból támaszkodik. A mi hívő népünk tud küzdeni a békéért és szívből ad hátát a mindennapi kenyérért. Szombat esti közös imádkozásunk — Aug. 18. — A másikért élek. Zakariás, 7, 4—10. A Bélhelben letelepedett nép azon tusakodolt, hogy a fogság után is meg kellene tartani a fogság idején bevezetett böjti napokat. Isten igen világosan felel: amikor ezen gondolkodnak, akkor csak magukra gondolnak, hiszen «amikor ettetek és mikor illatok avagy nem magatoknak eltelek és magatoknak ittatok-e?» (0. v) Aztán mintha csak ezt mondaná: Van a böjtölésnél fontosabb dolog. Ez pedig az, hogy «irgalmasságot és könyöriilelességet gyakoroljon ki-ki az ő felebarátjával». (9. v.) Isten a bétheliek kérdésére adott felelettel az önző. csak magára, a maga üdvösségére gondoló kegyességet ítéli meg. Az önző kegyesség jellemzője, hogy csak maga körül forgolódik, a maga lelki kérdéseivel foglalkozik. Problémát okoz neki a «ki s-engeűelmességck» (pl. milyen frizurát kell viselnem, megnézhetek-e egy filméi?) megtartása és közben elsikkad a nagy-engedelmesség betöltése: Istennek odszcntelt életfel élni a másikért. Mert Isten nyilván ezl akarja: aki irgalmasságot nyertem Istentől. ezt az irgalmasságot gyakoroljam a másikon. Akin Isten megkönyö- rült. az szólja és éti a könyörület evangéliumát a másik felé. Mi azért vagyunk ezen a világon, hogy vigasztaljuk a szomorúakat, bátorítsuk a kis- hitűeket, gyámolítsnk a gyengéket, hordozok egymás terhét, segítsük a* elesetteket evangéliummal és kenyérrel egyformán. Azért vagyunk, hogy gyógyítsunk, könnyeket törüljünk, sebeket kötözzünk, áldássá legyünk. Azért önző kegyességünk ünnepi ruháját vegyük -csak le és öltözzünk munkás-ruhába, amelyben élünk és munkálkodunk a másikért. Vigyázzunk, hogy a kis-engedelmességek el ne takarják előlünk a uagy-enge- dclmcsség feladatát: elfogadni Isten irgalmát és gyakorolni másokon. — VALLJUK meg. hogy kegyességünk gyakran lett önzővé, amelyben elfeledkeztünk a másik ember üdvösségéről ia megmentéséről. — ADJUNK HÁLÁT, hogy Isten a «kis-engedelmességek» megtartása mellett, munkál.! a bennünk az Ö igéje által az irgalmasság cselekedelei nek végzését. — KÖNYÖRÖGJÜNK, hogy ne legyünk olyanok mint a farizeusok, akik «megszűrték a szúnyogot és lenyelték a tevét», hanem Isten irgalmából élve tudjunk boldogan elégni a másikért, gyülekezetünkért, magyar népünkért. KÁLDY ZOLTÁN BIBLIA-OLVASÓ (Szentháromság utáni 13. hét.) Augusztus 19. Vasárnap. Ezs. 26:16, Luk. 18:7., Ezs. 58:6—14, II. Mózes 3:1—15. Istenhez fordulunk, ö meghallgatja az alázatosszívfi könyörgését és elküldi segedelmét az a'ázatosszivünek megszegi kenyerét, a bujdosót házába fogadja, a mezítelent felruházza. Isten' nevében cselekedni a cél elérését jelenti. Augusztus 20. Hétfő. Zsolt. 51:3, Luk. 7:47, Márk 12:41—44, II. Mózes 4:1 — 17. Nyomorúságunkban hová, kihez fordulhatunk? Az emberek „ne panaszkodj* kifejezéssel hamar elhallgatíatnak. Isten az, aki meghallgat. Teljes odaadást kíván ö is; a szegény asszony minden pénzét a íemp'omi perselybe adta, Mózes (s csak önmagát áladva jutott a vessző birtokába, mellyel elvégezhette „ama jeleket*. Augusztus 21. Kedd. Zsolt. 43:3, Csel. 26:17—18., Jak. 2:10—17., II. Mózes 5:1—9, 19-23. A világosság és igazság felismerése teszi hőssé Pál apostolt. Nagy dolgok véghezvitelére egyedül csak a hit képesít. Augusztus 22. Szerda. I. Kir. 18:21, Máté 10:37, Kok 3:12—17, II. Mózes 7:1—13. Nem lehet kétfelé „sáníikálni*. Előbb-utóbb nyilvánvalóvá válik a kétszD nűség és tiem fatálunk társakra egyik helyen sem. Ha azonban, minden cselekedetünket az Ür Jézus nevében visszük véghez, javára leszünk embertársainknak és önmagunknaik is. Augusztus 23. Csütörtök. Jób 33:12—13, II. Kor. 10:5, Fifemon 1:3—22., Zsolt. 124:1—8. Isten igazsága minderiekietett van: ez ez igazság számunkra lehet rossz és lehet jó; Istent nem lehet felelősségre vonni. Nem lehet vele perelni, nem leltet okoskodni: csak engedelmeskedni. Augusztus 24. Péntek. Zsolt. 145:19, Csel. 1:11 la., II. Sám. 9:1—13,11. Mózes 12:1—14. Az imádkozásban élőknek kívánságát Isten meghallgatja és beteljesíti: á sántát járóvá teszi, a szolgát szabaddá. Augusztus 25. Szombat. Zsolt. 45:7, Ján. 5:22—23, Máté 25:31—46, Zsolt. 50:14—23. Isten uralma örökkévaló, az ítéletet azonban „egészen a Fiúnak adta*. Mi mindnyájan Őhozzá járulunk és nyerjük el az örök gyötrelmet, vagv az örök életet — a szerint, amint betöltöttük emberi életünket. Ne feledjük: Krisztus azért jött, hogy szeretetet mutasson; kövesd a szeretet pás ráncait, ,, __, ____ ____ Szuchovszky Gyula
