Evangélikus Élet, 1951 (16. évfolyam, 1-51. szám)

1951-07-01 / 26. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET 8 ÉLŐ VÍZ LÓT VEJEI ODAVESZTEK (1. Mózes 19:12-16) Legutóbbi számunkban Lót meg­meneküléséről szóltunk. Valóban csodálatos Istennek a hűsége, amely- lyel övéit el-elkanyarodó útjukon is kíséri. Ö nem akar lemondani senkiről sem, aki egyszer is kapcso­latba került vele. A tékozló fiút is türelmesen visszavárta, míg sorra próbálta az atyja házától távoleső ösvényeket. Nem lenne azonban teljes a kép, ha csak Lót megmenekülését látnánk meg. Voltak ott olyanok is, akik odavesztek. Tanuljunk azoknak a példájából is. Az egész családnak szóló igére! A mennyei követek nemcsak Lót számára hozták a meg mente test, ha­nem egész házanépe számára. „Ki van még itt hozzád tartozó? — mondták a férfiak Lótnáik. — Vödet, fiaidat és leányaidat és mindenedet, ami a tied a városban, vidd ki e helyből, mert mi elveszítjük e he­lyet .. Isten mentő munkája mindig tá­guló körű. Nem keveset akar meg­menteni a sokból, Iranern egyre töb­bet a kevesffe által. Ezért van a Szentfrásban annyi ígéret, amely az egész család üdvösségét célozza. (Csel. 16:31, v. ö. I. Kor. 7:16, I. Pét, 3:1, Csel. 16:15, stb.) Istennek nem abban telik kedve, hogy egy-egy hitrejutó ember éppen csak megvívja a bit har­cát és célhoz jut. hanem ő arra vágyik, hogy minden hívő emberen keresztül újabb és újabb lelkek jussanak vilá­gosságra. így adódik a legközvetle­nebb környezet, a családi kör meg­mentése. Lóttal együtt minden hoz­zátartozóját is meg akarta menteni Isién. Manapság is sóik tapasztalatunk “van afelől, hogyan hódít meg az evangélium egész családokat egy-egy hitre jutott családtagon keresztül. So­kan köszönhetik Istennel való eleven kapcsolatukat imádkozó szülőnek bizonyságtévő test vérnek, vagy hívő gyermeknek. Ez a tapasztalat előre is mulat. Bizakodva tekinthetünk családunk azon tagjaira is, akiknél még nincsenek nyilvánvaló jelei az Istennel való kapcsolatuknak. Isten »rem hagyja őket figyelmen kívül, amikor menekülést készít a legna­gyobb veszedelemből, a kárhozatból. Sodomában is Lót egész családja Számára nyiva volt a menekülés üt ja. Meghiúsult mentő munka Mégse menekült meg mindenki. Miikor Lót kapta a fenti parancsot, ,,k i.méne és szóla az ő vőinek, kik az ő leányait elvették vala és mon­da: Keljetek fel és menjetek ki e helyből, mert elveszti az Ür e várost; de az ő vőinek úgy tetszék, mintha tréfálna“. És Lót vejei oti marad lak Sodomában. Hiába hangzott felőlük is a kegyelmes végzés. Hasztalan szól hozzájuk a figyelmeztetés. Számuk­ra meghiúsult Isten mentő munkája. Ez mutatja, hogy az egész család­nak szóló ígéret mégsem old fel egyetlen családtagot sem a személyes felelősség alól. Más hitével azért sen­ki sem üdvözöl. Kinek-kinek magá­nak is meg kiöli ragadnia Isten mentő kezét és úgy lesz valósággá a meg. menekülés. Lót ve jelnél éppen ez hiányzott. Valószínűleg volt bizonyos különbség közöttük és a sodornálak között. Azon a bűnös éjtszakán se voltak (kinn az utcán a város aprajával és »agyjával, hanem otthon maradtak tisztességgel. Isten ítélet es büntetése hírét mégsem vették komolyan. Tré­fának tartották a mentő szeretet üze­netét. Isten minden ígérete és mentő sze­retettének sokszori megmutatása elle­nére is megoszlik nagyon sok családi kör. Meghasonlás, ellenségeskedés tá­mad hitvestársak, testvérek, szülők és gyermekek között (Mt 10:35—37) és az Ür Jézus visszajövetelekor is „ketten lesznek egy ágyban; az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik" iLk 17:34). Csak azért, mert a h: tétlensé­gen, a sóik komo'y figyelmeztetés tréfának vételén meghiúsul Isten üd­vözítő munkája. Isten „azt akarja, hogy minden ember üdvözöljön és az igazság isme­retére eljusson“ (I. Tim. 2:4), de nem erőszakolja. Mentő szerétéiből figyel­meztet a bűn veszedelmére, de ha­talmi szóval nem tart vissza attól. Ajándékozó kedvvel kínálja minden­kinek az üdvösséget, de senkire sem tukmálja rá. A késlekedő Lótnák és leányainak kezét is megragadja, hogy őket kimentse, de a mentő szereiét figyelmeztétésén élcelődő vöket veszni hagyja. Te megbecsülöd-e azokat a lehető­ségeket, amelyeket hívő hozzátarto­zók útján tár eléd Isién? Megragad­tad-e hittel a néked is felkínált ke­gyelmet? Mert aki nem hisz, mind elkárhozik. (Mk 16:16b). Még a hívő családit körben is. Üdvösségre jutó hozzátartozók mellett is. Csepregi Béla A LEGFONTOSABB MUNKA Isten országában az imádkozás a legfontosabb munka. Az Ür azt akar ja, hogy mihelyt Istenéi lettünk, kezdjük meg ezt az ima-munkát. Oly munka ez, hogy Isten országában semmi mással nem helyettesíthető. Jó lesz, ha mindannyian gondolunk erre, mért- hajlandók vagyunk éppen az ellen­kezőjét hinni. Sokszor azt gondoljuk, hogy ha derekasan dolgozunk Isten országában, akkor ezzel helyettesíthet­jük az ima-munkát. Pedig ezt rosszul gondoljuk! Az imádkozás a legfonto­sabb munka, mert ez az előfeltétele minden más munkának, amit Isten országában végeznünk kell: prédiká- lásnak, lelkipásztori munkának, össze­jöveteleknek, szervezésnek. Ha az ima-munkája nem kíséri és nem előzi meg Isten országában teljesített vala­mennyi szolgálatunkat, ez csak kisebb- nagyobb képességgel, erőfeszítéssel és lendülettel végzett emberi teljesítmény lesz, de a végeredménye mind reánk, mind másokra nézve gyötrelem lesz. Az imádkozás azért a legfontosabb munka, mert tehetetlenségünkben csak ima által nyerhetjük el azokat az égi erőket .amelyek a vizet borrá tudják változtatni, a magunk és mások életé­ben hegyeket tudnak elmozdítani, azo­kat az erőket, amelyek felébresztik a bűnben alvókat, azokat az erőket, ame­lyek bevehetetlen erődítményeket vesz­nek be és lehetségessé teszik a lehe­tetlent. Éppen ezért hadd említsem meg an­nak a hívő keresztyén munkának néhány mozzanatát, -ahol egyetlen esz­közül az imádságot lehet ajánlani. Az első, amit említenem kell, az hogy imádkozzunk a munkásokért. Jézus saját szavai mutatják, hogy „az arat- nivaló sok, de a munkás kevés, kér­jétek azért az aratásnak Ürát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába”. Első teendőnk az, hogy hozzájussunk azokhoz a munkásokhoz, akiket az Ür szőlőjében való sokféle teendőhöz kíván. Jól jegyezzük meg: ez csak imádság által lehetséges. Kétségtelen, hogy sok hívő nem fordított kellő fi­gyelmet erre az ima-munkára. Azo­kért talán imádkozunk, akik már végzik az építő keresztyén munkát vagy pedig készü'nek erre, de legtöb­bünk még nem jutott el addig, hogy azokért is imádkozzunk, akik még nincsenek munkában és egyáltalán Dftm ía készülnek erre. de az Ür már határozott feladatot jelölt ki a szá­mukra. Jézusnak imént idézett szavai megértetik, hogy Isten imádságunk nélkül nem hívja és nem küldi el eze­ket az aratásba. A keresztény munkában az okoz­za a legnagyobb veszedelmet, hogy olyan munkások is dolgoznak, aki­ket nem Isten küldött. Így aztán az általuk végzett munka, csupán emberi munka, ha mindjárt nagy egyéni erővel, képességgel, ma­gasértékű, rendszeres tevékenység­gel teljesítik is azt. Például: A küimisszió területén olyanok is te­vékenykednek, akiknek semmi ke­resnivalójuk nincs ott. Ugyanak­kor olyanok maradnak itthon, akik­nek misszionáriusoknak kellett volna lenniök. Ez pedig a mi bűnünk! Imádkoznunk kellelt volna e fontos dologban. Imádkoznunk kell, hogy senki ne mehessen ki, akit nem Isten küld és ugyanakkor azért is, hogy akiket Isten kijelölt, azok valamiképpen itthon ne maradja­nak, hanem kimehessenek a misz- szió mezejére. Ugyanez az eset igen gyakran lel­készeinkkel kapcsolatban is. Sokszor panaszkodunk, hogy olyan sok a Lélek által fel nem szentelt lelkipásztor. Pa­naszkodni könnyű! Kritizálni is könnyül Igazában önmagunk miatt kellene pa­naszkodnunk amiatt hogy olyan lus­ták vagyunk az imádkozásban! Jézus rendelése szerint ott kellene lennünk, ahol arról van szó: kik is legyenek lel­készek? De ehelyett kényelmeske- dünk és beletörődünk abba, hogy bár­milyen lelkész kerüljön hozzánk. 18 éves ifjakra hagyjuk, hogy ők maguk döntsenek; egyházunkban papok akar­nak lenni. Pedig Jézus szava szerint, nemcsak joguk, de kötelességük is, hogy részt vegyenek annak kiküszöbö­lésében; kik legyenek papok és kik nem! Ez a munka azonban, csakis térde­pelve végezhető el. Hívő barátaink kezdjétek el a munkát! Gondolkoz­zatok e! ezen és meglátjátok: milyen csodálatos eredménye lenne ennek egyházunkra és népünkre. Száz, több­száz lelkész ... hittel teljes lelkészek ... hívő lelkipásztorok, akik csordulásig vannak buzgósággal, hogy lelkeket mentsenek. Gondoljátok el: hazánkban mindenütt Isten küldöttei lennének! Erre ugyan némelyek talán szánakozva mosolyognak. Mások meg búsan só­hajtanak. Valamennyiünkre nézve azon­ban ennél jobb az, hogyha újra fon­tolóra vennénk Jézus szavait: „kér­jétek az aratás Ürát, hogy küldjön munkásokat az, Ö aratásába”. „Semmi sem volna lehetetlen nektek!” De ne C6ak azokért imádkozzunk, akik még a szolgálatok előtt állnak, hanem azokért is, akik prédikálnak: a lelkészekért, az evangélizálókért. 'Mert nagyon nehéz sor prédikálni! Az evangélumot hirdetni! Helyesen haso­gatni az Igét! Azután meg szokatlanul sok kísértésnek van kitéve az, aki prédikál. Különösen két vonalon fe­nyeget kisértés. E kettő: beképzeltség és elkedvetlenedés, aszerint, hogy az igehirdető munkája sikerrel jár-e vagy nem? Ha olyan igehirdetőket hall­gatsz, akik beképzelteknek tűnnek fel előtted, kérjed' Istent, hogy váljanak alázatosakká, oly lelki szegényekké, hogy tudják táplálni Isten nyáját. Viszont, ha oly igehirdetőről hallasz, aki elkedvetlenedett, kérjed Istent, hogy adjon neki új erőt. Általában a kisebbképességű igehirdetőkért imád­kozz, nehogy azt érezzék, hogy felesle­gesek. Kérd rájuk Isten erejét. S ak­kor egyszercsak azt veszed észre, hogy új üzenetet hoznak számodra az égből, habár nem ,i6 olyan nagyképes- ségűek. De az Is rendkívül fontos dolog, hogy egyházunk vezetőiért is so­kat imádkozzunk. Rájuk nagy fe­lelősség hárul. Egy vezetőnek nem­csak bölcseségre és tapasztalatra, hanem nagy, személyes bátor­ságra is van szüksége, hogy ne csupán a többség kívánsága, ha­nem Igéhez kötött lelkiismeretével összehangoltan, a maga meg­győződése szerint cselekedjék. Nagy erőre és állhatatosságra van szüksége annak, akinek oly dolgo­kat kell megvalósítania, amelyek­ről úgy gondolja, hogy Isten aka­rata, hogy ő ezt megtegye. Ha mindjárt el is fordulnak a barátok! Könnyű bírálni a vezetőket. Amikor a döntés megtörtént, könnyű más­nak, hogy utólag bölcs legyen! Akkor már mindenki egyszerre „okos” lesz és látja, hogy mi­képpen „kellett volna” cselekedni. Ám, előre senki nem látja, hogy mi lenne a legjobb és éppen ilyen­kor kell cselekedni a vezetőknek. Azért ahelyett, hogy állandóan bíráljuk őket, állandóan imádkoz­zunk értük. Ezzel nem azt gondo­lom, hogy bírálat nélkül fogadjuk el a vezetők minden elhatározását! Ha azt gondolod, hogy hibát kö­vetnek el, mondd meg nekik aláza­tosan és szeretettel. Azonban mindenekfelett imádkozz érettük. Imádkozzál mindaddig, amíg ma­guk is belátják, hogy esetleg té­vedtek. Ezzel győzelmet nyer a testvériség szelleme és a felebaráti szeretet. Olé Hallesby norvég lelkész (Ford.: Kutas Kálmán ISTEN csupa kegyelemből nem engedi meg, hogy akár csak néhány héten át is álomvilágban éljünk, boldogító tapasztalásoknak és magasztos hangulatoknak adjuk át magunkat, melyek mámor­ként lepnek meg bennünket. Mert Isten nem a kedélyhullámzásoknak, hanem az igazságnak az Istene. (Dietrich Bonhoeffer.) (A júl. 11 -tői 15-ig megtartandó berlini német evangélikus egyházi nap előkészítő füzetének a jelmondata.) T. ElőfizetŐDk! 1951. július l ével új előfizetést nyi­tunk az „Evangélikus Élet” olvasói számára, ezért olvasóink lapunk mai számában csekklapot találnak és kér­jük, hogy a csekklappal újítsák meg előfizetésüket. Az Evangélikus Élet, a magyar evangélikusok egyetlen heti­lapja, amelyet minden hívő evangé­likusnak kell olvasnia. A lap előfizetési ára: 1951. július 1-től a következő­képpen alakul: egy hóra negyedévre félévre egy évre egy szám ára: 5 forint 15 forint 30 forint 60 forint 1.40 forint Reméljük, hogy olvasóink eddigi hű­ségükről továbbra is bizonyságot tesz­nek és elküldik az összeget, amely az előfizetés megújítását jelenti. Hiitestvéri üdvözlettel Az Evangélikus Élet Kiadóhivatala. Lelkészeink tovább tanulnak A soproni Evangélikus Teológiai Akadémia rendezésében egyhetes lel­késztovábbképző konferencia folyt le Sopronban. Biztató és egész egyhá­zunkban örömet okokzó ténye volt ennek a konferenciának a részvevő lelkészek nagy száma. Összesen kb. 100 lelkész fordult meg ezeken az elő­adásokon s úgyszólván minden elő­adást igen élénk vita követte. Egy­házunk népe s lelkészi karunk is tele van kérdésekkel s hálásak lehetünk a soproni Teológiának, hogy egyházunk kérdéseit a tológiai tudomány világos­ságába beállítva gondolkoztatta végig lelkészeinkkel. A konferencia első fő előadásanyaga a Szentírással kapcsolatos kérdéseket tárta fel. Összefoglaló cime ez volt: „A kérdésessé vált Szentírá6”. A Szent írás értelmezése, inspirációja, üdv­történeti . összefügései és kialakulása voltak a tudományos vizsgálódás kö­zéppontjában. Néhány időszerű prob­lémát egy másik előadáscsoport érin­tett. Ezek között a keresztyénség és a társadalom találkozása az újszövet­ségben, a teremtéstörténet és a fel- sőbbség kérdése állottak előtérben. Egy másik előadáscsoport mai teoló­giai kérdéseket vizsgált, mint a hitval­lás és a bitvallásosság kérdését, a történelemszemlélet kérdését és má­sokat. Ismét más előadáscsoport egy-' házunk néhány gyakorlati kérdésével foglalkozott, pl. az énekeskönyv kér­désével, azzal, hogy a mai egyházi igehirdetésnek milyen hatása van s azzal, hogy hogyan látja ma egyhá­zunk önmagát. A konferencia gondolt arra is, hogy a gyakorlati lelkészi munkához is segítséget adjon, s nyolc előadásban foglalkozott a lelkészek gyülekezeti munkájának problémáival. Lehetetlenség volna a konferencia egész anyagát ismertetni, de hisszük, hogy néhány eredménye jelentkezik majd az Evangélikus Életben is. Iklad Szentháromság ünnepe után való ötödik vasárnapon avatta fel Dezséry László püspök ikladi templomunk újjáalakított orgonáját. A püspök ige­hirdetésének alapigéje Lukács 5:1—11 volt. — Él az egyház, mondotta a püspök, ez a mai ünnep is bizonyítja. Meg­újított orgona dicséri ebben a temp­lomban is az Urat. Ez az ige megmu­latja, honnan van az egyház és miből él. A textus alapján kifejtette, hogy az egyház Jézus Krisztusból van, a hozzá tóduló sokaságból teremtődik meg. Isten intézménye, Isten betett lába ebben a világban. Az egyház pedig Urának való engedelmességből és Is­tentől kapott bűnbocsánatból él. — Az engedelmességet mindig siker követi, még akkor is, ha a* világ nem vesz észre ebből semmit. Erre tanít Péter története. Isten ma egészen új engedelmességet kíván az ö népétől. Az egyház, engedelmessége mellett bűnbánatból él, abból a csodából, hogy fel tudja használni Isten bűnbo­csánatát, amelyet kegyelmes ítélete ál­tal kapunk. A templomi ünnepségen Zalánffy Aladár orgonaművész szólaltatta meg először az újjáalakított orgonát. Szombat esti közös imádkozásunk — Június 30 — Igazak és gonoszok útja. — Zsolt. 1. A te útad ez igazak útja? Az igazak útja nem azért igaz, mert jobb utat, igazabbat választottak maguknak, hanem a Jézus Krisztus bocsánatában megtisztítottam „megigazítottan” — járnak rajta. Lámpása van mindegyik útnak (1—2. v.). A gonoszokénak a Sátántól származó tanács. (Figyeld meg az 1. versben a gonoszba való belegyökerezés fokozatait! A gonosz tanács elfogadójából a gonosz csúfondáros forrása lesz!) Az igazak lámpása — az ige. Lásd: Zsolt. 119, 105. Isten gyermekei megtanul­nak nem a „szép beszédben” gyönyörködni, hanem a bensőnk sötétségét csodá­latos fénnyel elűző Jézus Krisztusban, az egyes Igék mögött felragyogó Igében! A kívülálló iszonyodik a „sok bibliázás unalmas voltától” és vágyik a lelke arra, hogy gyönyörködjék egyebekben. Életerőt jelent (3—4. v.) a fának a nedves talajba való belegyökerezés, —> ez most a másik kép az előbbiek folytatására. Az ige tápláléka erővé, vérré, életté válik. A Sátán tanácsa nem lesz megtartó erővé. ígéretes út (5—6. v.) az igazak útja. Élet a gyülekezetben mosit, megtartó kegyelem az ítéletben, boldogság-üdvösség a végén: ez az ígéret. Es mindennek 6orán, a végső beteljesedésig is: „tudja” — ismeri az Ür az igazak útját. Látja, kezében tartja, hatalmával őrzi — az üdvösség boldogságára. Adjunk hálát azért, hogy nem enged magunk igazában tetszelgő fari­zeussá lennünk, hanem a bűnök bocsánatát adja népe gyönyörűségére. Hogy lámpást adott kezünkbe az Ür! Valljuk meg, hogy sokszor megcsal a Sátán lámpása és ezért olyan erőtelen az életünk. Hogy az Ige-lámpását sokszor el­ejtjük! Könyörögjünk azért, hogy gyülekezetében mi magunk is világossággá lehessünk. Hogy az igehirdetések és sajtószolgálat révén szolgálhassunk nemzetünknek is. Tekus Ottó. BIBLIA-OLVASÓ Július 1. Vasárnap. Zak. 8:16., Mt. 5:9., Ézsaiás 45:4/b—II. v. Isten útjai mások a mieinknél. Az ellenséget, a világot, és a hitetleneket használja fel, hogy magához fordítsa a fiák szívét s megszabadítsa őket a kárhozat nyomorúságából. Ne zúgolódj hát, az eszköz ellen, mert ja­vadra van. Július 2. Hétfő. Zsolt. 130: i, 2., Zsid. 5:7„ Ézsaiás 43:1—7. Minden Isten hatalma alatt van. Ne félj! Övé vagy, 6zeret, veled vas* akárhová mégy is. Bízd reá magad! Július 3. Kedd. Ézs. 65:18., Mt. 13:43., Csel. 16:25—34. v. Szabadulást hoz, ajtót nyit, új lehetőséget ad. Így mutatja meg hatalmát s szégyeníti meg a benne nem bízókat, a hitetlenségben pedig így mun­kál hitet. Július 4. Szerda. Joel. 2:21., II. Kor. 9:10., Márk 10:13—16. v. Isten hitet vár tőled. Gyermeki bizodalmát. A lehetetlenségben, a csőd­ben és kudarcban. Csak a hitben nyersz szabadulást. Más út nincs előtted. Július 5. Csütörtök. Dán. 3:3., Mt. 62:53-54., Csel. 10:42—48/a. Hallgasd hát az igét szüntelen. Hit csak annak hallásából támad benned • Lélek által, s csak az ige hirdeti néked bűneid bocsánatát. Nem ez a leg­drágább szabadulás... s a legnagyobb kegyelem? Július 6. Péntek, Jób. 25:5—6., Zsidó 9:14., Jánoö 3:1—8. Isten előtt elnémulnak a Te kéréseid. A találkozásban Jézus beszél! S 5 a mellékes helyett a fő dologra irányítja figyelmedet: újjá kell születni a Lélek által. Július 7.'1 Szombat. I. Sám. 3:4., Ján. 13:18., Ef. 3:14-21. Ha a Lélek lakozik szívedben s Benne az élő Krisztus, akkor és csak akkor érted meg Isten veled való útját,' számodra idegen utakon is szere*' tétét, nyomorúságban is irgalmát s lelked háborgásában is az ő békése ségének örömét. Takács József

Next

/
Thumbnails
Contents