Evangélikus Élet, 1950 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1950-04-16 / 16. szám
2 Evangélikus Elet A hitvallást bálványozókről I lcodcd04n Magas helyről hangzott el mostanában fiatal íróink felé a figyelmeztetés, hogy a klasszikus magyar irodalmat becsüljék meg és tanuljanak belőle. Ne „selejtezzek ki“ Aranyt vagy Vörösmarty!, hanem olvassák és tanulmányozzák, mert „így tanulnak meg jobban írni, gazdagabban és mélyebben embert ábrázolni és szebb magyar nyelven szólni közönségünkhöz.“ Mikor örömmel fogad juk ezt a higgadt ésl komoly megállapítást, mi is egyetértünk abban, hogy a klasszikus örökség kritikai elsajátítása nélkül hazafias nevelés nincs és nem lehet. Mi most ezt a kérdést protestáns szemmel nézzük. A magyar nép első irodalmi élménye Károli Gáspár gyönyörű, magyar nyelven írott bibliafordítása volt és nemzeti irodalmunk magából a Bibliából lépett ki, amikor megszületett: a XVI. század magyarsága jórészt névtelen költők krónikus énekeiből értesüLt a magyar Bibliáról. Tinódi Sebestyén, Ilosvai-Selymes Péter és Batizi András ismeretlen társai, egy-egy ponyvafüzet Gedeonról és az istenfélő Akiláb királyról, a béketűrő Jóbról és Zsuzsannáról, Illés prófétáról és Pál apostolról, ezek a krónikások voltak nemzeti irodalmunk útjának egyengetői. Ebben a században mindenki, aki magyarul! írt — a Bibliából írt. S a későbbi századokban, amikor ez az út egyre szélesedett és magasabbra vezetett, ez a bibliai hagyaték mindvégig megmaradt és nagy klasszikusaink írásaiban ma is elevenen él. Mikes Kelemen a száműzetésben a Márvány-tenger partján a Bibliából merített keresztyéni megnyugvást, amikor már mindenki elhalt mellőle és ö maga már mindenből kiábrándult. Sivár magányában csak a hit maradt meg számára, amely a szent könyvből áradt. „Kedves ménjéhez“ írott megrendítő búcsúlevelének minden sorában a Biblia visszhangzik, amikor ezt írja: „Isten rendelésében nincsen haszontalanság, mert ő mindent a maga dicsőségére rendelt“ . . . „Ne kívánjunk egyebet Isten akaratjánál“ . . . A klasszikus utakon járó (ezúttal a „klasszikus“ szót másik értelmében használjuk) Berzsenyi minden sorát áthatja tiszta keresztyénsége. Horatius volt a mestere, de a Bibliát mesterénél is jóval többre tartotta. Isten előtt való leborulása azé az emberé, aki a Bibliát olvassa és csak az ilyen ember írhatta a dübörgő erejű ódát: „Isten, kit a bölcs lángesze föl nem ér!“ . . . Kiölcsey Himnusza, nemzeti imádságunk, sohasem születhetett volna meg a Biblia nélkül. Még a vidám és könnyelmű Csokonai is, akinek líráját pedig áthatotta a XVIII. század hitetlenkedő filozófiája. a Biblia mellett tett hitet „A léfék hajhatatlanságá“-han. A racionalista kételyeket megénekelte ugyan, de a Bibliával el is oszlatta: „Régibb volt a hit, mint az értelem.“ Vörösmarty kétségbeesését, amely hazája sorsa miatt töltötte el, a hit erejével próbálta csillapítani. Vigasza a Biblia volt és az — imakönyv, az, amelyet „a két jó öregasszony“ megfelez: Félkönyvből, de nem félszívvel Imádkoznak este, reggel, S ha van isten mennyországban, Nem imádkoznak hiában . . . Tompáról, a hanvai lelkészről felesleges is megemlíteni, hogy lírája a Bibliából táplálkozott: er- kölcsnemesítő verseit bibliai textusokkal látta el. Arany János egész világát besugározza a keresztyéni hit, s amikor a szabadságharc leverése után így szól fiához: „apáid földje nem honod“ — az .ország katasztrófáját, ezt a bibliai csapást, a Bibliából áradó hittel igyekszik elviselhetővé tenni és balzsamul a hit malasztját ajánlja fiának: A szegénynek drága kincs a hit, Tűrni és remélni megtanít. S a földi igazságtalanságokkal a Bibliát állítja szembe: „Álljon a vallás a mérlegen.“ Madách nem írta volna meg soha „Az ember tragédiájá“-t a Biblia nélkül, de másik kevéssé ismert színés BifrUa művét sem, a — „Afózes“-t. Petőfi verseiben nehéz a Biblia közvetlen hatásaira bukkanni. Ez a lángoló zseni fiatalon lobogott el, nem jutott ideje arra, hogy megérjen és közel kerüljön Istenhez, de van egy irodalmi felfogás, amely Petőfi vallásosságát azzal mutatja ki, hogy a szabadság szent eszméjéért való hevülés és az az önfeládozás, amellyel életét ennek az eszmének odadobta, — maga a legtisztább vallásosság, amelyet mély keresztyéni hit fűtött. De van két nagy költőnk, akiknek tökéletes vallásosságához nem fér semmi kétség. Időben századok választják el őket egymástól és mégis mind a ketten együtt és egyszerre élnek: — a Bibliában. Az egyik Balassi Bálint, a másik Ady Endre. Balassi könyörgése és már-miár prófétai követelőzése Istenhez a bűnök miatt, ugyanaz a fény, amely az ótestamentumot a próféták segélykiáltásaira járja át. Kísértetiesen bibliai, ugyanúgy, mint Ady költészete. Adynúl a hit, a hinni akaró kétség, az imádkozó gyermekkor visszasírása, a zsoltárok szavainak újraélése, az ótestamentum, a próféták, a bűnös nép birkózásai Istennel — mindez a Bibliából áramlott át vergődő leikébe. A Biblia segítségével találta meg Istent az élet irgalmasságában és olvadt össze Vele, aki Ura földnek és égnek. Éjjeliszekrényén különösen életének utolsó éveiben mindig ott feküdt a Biblia. Harcolt vele és egy viharos éjszakán összetépte, de azért, hogy másnap ismét kezébe vegye. Verseihez belőle vett mottót és lázas istenkeresésében benne találta meg az élet és a halál titkát: a Bibliában, amely nélkül nem volna ilyen és nem is volna — magyar k.asszikus irodalom. Mindez jórészt ismert adat, s mit célozhat hozzászólásunk ahhoz a kérdéshez, mely klasszikusaink használatának kérdését éppen napjainkban felveti? A tárgykör sok kérdést vethet fel a számunkra. Nincs-e szüksége mai evangélikus egyházunknak arra, hogy határozottabban és több érdeklődést mutatva fordidjon történeti hagyományaihoz? Evangélikusságunk protestáns történetiségét a pietizmus éppen úgy kikezdte, mint a „katolizálódús“, amely bizonyos híveinket érzéketlenné tesz a történeti evangélikus egyház protestáns hagyományaival szemben. Napjainkban neinesak egyeseknek vagy csoportoknak kell megtérniük, hanem egyházunk megújulása a feladat abban a történeti konkrétségében, ahogy az számunkra éppen adva van. Gyökeres megújulásra van szükségünk, ami nemcsak a megújulás alaposságát, de azt is jelenti, hogy azokból az igazi történeti gyökerekből kell táplálkoznunk, amelyek szántunkra adva vannak. Egy talajtalan és történetieden pietizmus halála lehet egyházi megújulásunknak. Nem kéri-e tőlünk számon népünk azt, hogy megkeressük múltúnkban mindazt, ami erkölcsileg igaz és emberileg haladó úgy, hogy benne éppen a Szentírás üzenete lett életté? A biblia a mi népünket is igazságra nevelte, ha valahol, akkor éppen „klasszikusainkban“ volt ez nyilvánvaló. Népünknek támaszkodnia kel! legjobb hagyományaira. Igazi, gyökeres társadalmi forradalom csak a régi tészta szálak figyelembevételével és azokra való ráföződéssei lehet mély a nép lelkében és szellemi tudatában. Nem vagyunk-e felhívó arra, hogy magunkat ma is kifejezzük művészi formában? Hol van az a hívő magyar irodalom, mely a bibliából táplálkozva egész népünk minden gondját fel tudná venni s azzal, hogy a magyar nép vallásos rétegeihez szól, éppen ezeket mozdítaná meg a .társadalmi, erkölcsi, emberi megújulás felé? Klasszikusaink „kritikai elsajátítása“ nem kívánja-e meg, hogy öntudatosan kezdjünk a vallásos ffiees, a művésziében vallásos ömlengés, a kegyeskedő páthosz ellen saját sorainkban és egyházi életünkben? Mennyi kérdés, ami mind a mi szorgos kimunkálásunkra vár! Mozog-c a magyar protestantizmus a maga irodalmi megújulása felé? Observator Tudnod kell, hogy az igazságügymindiszter 23.300. számú rendeletével a gazdasági bűncselekményekre vonatkozólag különleges bűnvádi eljárások, szabályok megállapítása tárgyaiban.; ezentúl az .uizsorabíróságii hatáskörbe utalt bűncselekményeik ai megyei bírósági, ilíletőleg a járásbíróság rendes biintetőtaniácsa elé tartoznak. A minisztertanács rendeletet adótt ki, amelyben rendezi a közületi szerviek elhelyezésének kérdését. A rendelet 104/1950. szám1 alatt jelent meg és a fővárosban a Közelbiz, törvényhatóságoknál a polgármester vagy a járási főjegyző intézi Az Országos Tervhivatal elnöke az építés- és közlekedúsügyü miniszterrel 10.170/1950. szám alatt rendeletet adott ki a végszámlákról, a középítési munkák felülvizsgálatáról, átadásról és felülvizsgálatról. A közlekedési és postaügyi miniszter rendeletével, a sakkvilágbajnok- jelöltek versenye alkalmából, emlékbélyegek kerülnek forgalomba. A belkereskedelmi miniszter rendeletét 13.270. szám alatt a kukoricaszállításának újabb megállapítása tárgyában. A pénzügyminiszter 3200/1950. szám alatt rendeletet adott ki a vállalati adó, a vállalati különadó és a nyereségadóra vonatkozó rendelet végrehajtásáról. A földművelésügyi miniszter rendeletben szabályozza a gomolya- túró minőségét és forgalmát. Cserediákság Istennek legyen hála, idén is megrendezhettük a testvéregyházak teológiáival a cserediák-akciót. Tizenhárom hallgatónknak sikerült így gazdag tapasztalatokat szerezni a református főiskolákon. Ezzel az akcióval nemcsak kimélyítjük a kapcsolatokat református. testvéreinkkel, de kicseréljük meglátásainkat is, hogy a jótanulságokat saját kereteinken belül aztán megvalósíthassuk, egyházunk életében és egyetemünkön gyiimölcsöztessiik. Néhány gondolatot szeretnék közölni Sárospatakról. Két hetet töltöttem az ősi diákvárosban. Meglepő nagy szeretettel fogadott bennünket) az ifjúság. Sajnos, az ifjúságban nincs meg az az érdeklődés a tudomány és a való élet iránt, mint nálunk. Ennek egyik oka szerintem az igen erős GE- mozgalom. Néhány fiatal Timoteus azonban mégis komoly munkál végez, felismeri a mai élet követeléseit és a valóság talaján állva készül a lelkipásztori munkára. Ezekben megvan az érdeklődés és a helyzetfelismerés képessége. Komoly munka folyik Ujszászy professzor úr vezetésével a faluszemináriumban. Pompás könyvtár és kiállítás áll a; hallgatók rendelkezésére. A kiállítás anyaga Sárospatak és környékének népművészeti értékeit öleli fel. A hallgatók a környező községek monográfiáit készítik el a legkülönbözőbb szempontokból, melyet azután gondosan megőriznek. — Mi az értelme ennek? — kérdeztem Román János lelkész urat, aki vezetője a szemináriumnak. — Teológusaink ezen az úton ismerkednek meg a néppel és ha mint lelkészek kikerülnek, a nép problémáival, életével tisztában vannak — felelte. — Sokán vesznek részt a munkában? — Sajnos, nem. És ez valóban komoly hiba. Ilyen lehetőséget nem szabadna elmulasztani. Az ifjúsággal főleg a tanulmányi reformról beszélgettünk. Tanulmányi reformot csak az ifjúságból fakadó komoly ambícióval lehet kezdeményezni. Ugyancsak égető kérdés a mai igehirdetés és annak lehetősége. Igehirdetésünk válságára tereltem a figyelmet, ennek gyökere nem kis mértékben szociológiái tájékozatlanságunkban van. Igehirdetésünkben az Űr és. szava szólaljon meg. A komoly beszélgetések gyakran az éjszakába nyúltak és bálával gondolok a pataki ifjúságra, amelyik velem együtt érzi és tudja, hogy az igehirdetés milyen felelősségteljes munka és Urunktól kérünk áldást az arra való buzgó készülésre. Röder Pál Amerika egyik elismert vezető lutheránus teológusa, dr. Julius Bodensteck foglalkozik a német dr. Hans Asmussen legutóbbi könyvével: „Warum noch Lutherische Kirche?“ (Evangelisches Verlagswerk, Stuttgart, 1949, 352. lap). Dr. Bodensieck a könyvvel kapcsolatban az alábbiakat írja: „Asmussen nemcsak a „super unióistákkal“ foglalkozik, akiket dr. Michelfelder, a Lutheránus Világszövetség ügyvezetője, oly találóan „ecumániákusoknak“ nevezett, hanem .éppen úgy a „super- c o nfes siónál ist ókkal“, akik bálványozzák a hitvallásokat és azt hiszik, hogy a hitvallások alkotják az egyházakat. Valóban, néhány igazán jelentős kérdést szegez a Német Egyesült Lutheránus Egyház, de a Lutheránus Világszövetség mellének is; mivel e két csoport egyformán a hitvallások dicsőítésének veszélyében él. az egység iránti sürgető törekvést szétzúzva, amely pedig minden őszinle keresztyén szívében felletlhető, nem ismerve el a változásokat, melyek a századok folyamán minden egy házat érintenek . . . Nemcsak megengedett dolog, hanem egyenesen szükségszerű, hogy minden egymásra következő generáció, Isten és az ő Igéje iránti engedelmességben, tanulmányozza a kérdést, vájjon vallhatjuk-e ugyanazon a módon az igazságot, mint azt a mi atyáink tettékl! Ha a Lutheránus egyház nem „szekta“, akkor készségesnek kell lennie — nemcsak „hinni az egyház EGY- ségében —, hanem demonstrálni, bebizonyítani a szent Írásokkal és a Keresztyén Egyházzal való egyezését. a reformáció előtti századokat is beleértve. Számunkra a Hónapokkal ezelőtt hírt adtunk arról, hogy egyházunk illetékes testületéi Gyöngyösi Vilmos orosházi lelkészt választották meg a soproni Lelkészképző Intézet új igazgatójává. Az orosházi gyülekezet azonban sokszáz aláírásos feliratban kérte egyházunk vezetőségét arra, hogy Gyöngyösi Vilmos, aki Orosházán és egész Dél- Alföldön jelentős lelkipásztori szolgálatot végez, az orosházi gyülekezet lelkésze maradhasson. A marasztalás eredményeképen Gyöngyösi Vilmos lemondott arról, hogy új tisztét átvegye. Most választották meg Veöreös Imrét, -a győri Diakonissza Anyaház lelkészét és az Üj Harangszó szerkesztőjét erre a fontos állásra. Veöreös Imre Posta Dezséry László Nyugdíjintézetre vonatkozó cikkéhez: Bár késve, de mint nyugdíjas lelkész özvegye, tehát lőrdekelt fél, szeretnék én is a kérdéshez hozzászólni. Valami érthetetlen és megmagyarázhatatlan dolog az, amit 9 iéVes özvegységem alatt tapasztaltam: egyházunknak legelfelejtettebb, legmostohábban kezelt tagjai voltak a múltban s sajnos azok ma is a kiskorú, papi árvák. A múltban a külföldi segélyek szétosztásánál az összeg a nyugdíjjal állt arányban, olyanformán, hogy a magasabb nyugdíjjal bíró nyugdíjas, magasabb segélyt kapott. Később annyiban javult a helyzet, hogy minden nyugdíjas egyforma összeget kapott, tekintet nélkül arra, hogy egy személynek kellett-e a nyugdíjból megélnie, vagy 4—5-nek? Holott jól tudjuk, hogy teszem fel 2 öreg ember aki már nem nyüvi el, nem növi ki a ruháját, cipőjét, aki hosztban lényegtelen mennyiséget fogyaszt, mégis könnyebben jön ki ugyanabból az összegből, amint egy özvegy nem oszthat be úgy, hogy minden, kíméletlenül növő gyermek felt legyen öltöztetve és miniden jól emésztő, egészséges gyomor meg legyen töltve. hitvallás nem kényszerzubbony, vagy a bibliai üzenet korlátokba csonkításai! Hogy hitvalláshoz vagyunk kötve, az nem jelenti, hogy fel vagyunk mentve a szent írás alól; és azt sem, hogy gondolkodásunk és látásunk a hitvallásokkal le van zárva. Vájjon szentségtelenség-e beismerni, hogy súlyos hiányosságok vannak az Ágostai Hitvallásban és a Concordia Könyv többi okmányában? Eljön a nap, amikor a hitvallások, ezek a sövények, ebnozdíttat- nak, mivel betöltötték feladatukat, de elhamarkodottan szétszaggatni őket könnyelműség volna; mivel — bár elismerjük, tökéletlen és hiányos voltukat — azok Isten különleges cselekedeteinek jelei és Isten országában különös feladatokra elhívott dokumentumok. A mi egyházunk hitvallásai és kü lönösen az Ágostai Hitvallás, oly szolgálatot tettek egyházunknak, melyet semmiféle törvényes okmány nem tudott volna megtenni: egyesítettek nemcsak a föld színén másokkal, akik ugyanazt az igazságot vallják, hanem a másik di menzióban azokkal is, akik már elhúnytak, vallva ugyanazt az igazságot és ugyanazt az életet élve. De Istennek minden jó és kegyelmes ajándéka. melyet a mi atyáinktól vettünk át, kell, hogy újra felfedeztessék és megszereztessék általunk, ha igazán bírni akarjuk őket.“ A hitvallásosság kérdéséhez való fenti hozzászólás jelentős, mert az amerikai lutheránusok között nem kis mértékben jelentkezik a túlzott hitvallásosság és ez kihat európai egyházakra is. sokoldalú egyházi munkájában szerzett gazdag tapasztalatait ilyen módon leilkészképzésünk szolgálatába állítja. Az első feladata lesz a soproni Lelkészképző Intézet gazdasági újjáépítése és annak a gyülekezeti háttérnek kialakítása, amely ezt a fontos egyházi intézményünket hordozni hívatott. Fel kell ébresztenie egyházunk, gyülekezeteinek felelősségérZélsét lelkészképzésünk anyagi és szellemi támogatása érdekében. De nem kisebb feladata lesz Veöreös Imrének az, hogy a soproni ifjúság sokirányú lelki és szellemi nevelését helyes és korszerű mederbe terelje. Egyházunk érdeklődéssel tekint a lelkészképzésben végzendő munkája elé. láda Nagyon kérem az erre illetékeseket: vegyék fontolóra ezt a kérdést! Azt hiszem nem isok a kiskorú, papi árva s nem hinném, hogy bármelyik, aktív lelkésznek kifogása tenne az ellen, ha a Nyugdíjintézet most mutatkozó fölöslegéből, az árváknak juttatnának. Hiszen egyik lelkész sem tudhatja, hogy holnap, vagy holnapután nem lesz-e az ö gyerme'ke is a segélyezettek között? — Talán lehetne ezt a segélyt bizonyos összegben megállapítva havonta, személyenként, családi pótlék formájában kiosztani? Azután itt a taníttatás kérdése! Nem lehetne-e a jó tanulmányi előmenetelő papi árvákat tanulmányaik folytatása céljára ösztöndíjban részesíteni? Hiszen egyházunknak is jövője az ifjúsági — Azt sem igen hinném, hogy bármelyik özvegy társamnak módjában lenne gyermekiét légváltozás, vagy jobb koszt kedvéért üdülni küldeni. Pedig bizonyára sokszor volna erre szükség. De a legegészségesebbnek látszó gyermeknek b jót tesz a légváltozás s nagyon sok esetben a környezetváltozás is. Ez az dióhéjban; amit el akartam mondani. Hittestvéri üdvözlettel: özv. dr. Szeberényi Gusztáváé Veöreös Imre a soproni Lelkészképző Intézet új igazgatója
