Evangélikus Élet, 1950 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1950-04-16 / 16. szám
Evangélikus Élet 3 Nagy (eltűnést keltett külföldön egyházunk üzenete a nyugati lutheránus egyházakhoz Lapunk március 12-i számában közöltük egyházunknak az üzenetét, amelyet a nyugati testvéregyházakhoz intéztünk és amelyet egyházunk vezetői, püspökei írtak alá. Az üzenet négy pontban igen lényeges elvi deklarációt közöl, amely azóta megjárta a nyugati protestáns sajtó minden irodáját, illetve kőaiyomatosát, általában teljes szövegével. Ezekből a sajtó- tájékoztatókból angol, német és francia nyelvű egyházi lapok egész sora közölte terjedelmes tudósításokban ezt a deklarációt. Az Evangelische Pressedienst, a Lutheran World Federation „News Bulletin*-je, azután az Oekumenische Pressedienst^ és a német protestánsok Pressedienstje teljes terjedelmében adta az üzenetünket. A Lutheránus Világszövetség bulletinje közli az összes aláírók neveit is és az Evangélikus Életnek az üzenethez fűzött megjegyzéseit szószerint. Ezekből a kőnyomatosokból vette át a Reformé című francia protestáns lap és még igen sok külföldi sajtóorgánum ezt az üzenetet. Az amerikai Time című hetilap hosszú és tárgyilagos kommentárt fűz ahhoz az értekezlethez, amelyen az amerikai lutheránusok nemzeti tanácsa egyházunk üzencté1- vel foglalkozott. Hasonlóképen tárgyilagos közleményt adott a svájci Kir- chcnblatt is. Olivier Beguinnek, a Bibliatársulatok Világszövetsége főtitkárának nagy cikkét közölte egyházi viszonyainkról a párisi Reformé s az ő megértő és nagyjelentőségű megnyilatkozását több hasábos nagy ismertetésben közli a nyugati sajtó. Ez a két sajtótájékoztató a lehetőséghez mérten elősegíti azt, hogy a nyugati sajtó egyházi helyzetünkkel tárgyilagosan foglalkozzék, ellentétben azokkal a közleményekkel, amelyek már hosszú idő óta célzatos híreikre támaszkodva festettek hamis képet egyházunk mai helyzetéről és életlehetőségéről. Az Evangélikus Élet szolgálata külföldön mind több visszhangra talál Szektaőrület Amerikában Egyetlenegy országban sem játszanak a vallásos szekták olyan nagy szerepet, mint az Egyesült Államokban. Számtalan ember, aki csak a mozivásznon élte át a dollárparadicsom álmait, szellemi szegénységében szeklaprédikátorok és vándorprófétáik egyházaiban keres menedéket, ahol a .szektaegyházak papjai ügyes propagandával rendkívüli eredményeket érnek el. AZ ISTENI ATYA Father Divine, a 75 éves néger prédikátor és a szépségéről híres kanadai Edna Rose Riíchings, Divine felesége prédikációkkal olyan nagy vagyont gyűjtöttek össze, amelyet kevés iparkirály- nak sikerült megszerezni. Sok millió dollár, részvónykötegek, telkek vannak ennek a csodálatos „szentnek“ a birtokában s ez a vagyon mind az „isteni atya“ híveitől származik. Az „isteni atya“ életében sohasem dolgozott, csak azt hirdette, hagy Istennek kedvező cselekedet, ha a halál órájában a vagyont olyan ember kezébe tesszük, akit Isten különösen kegyel, mert vagyont amúgy se le bet átvinni a másvilágra. Az egész USA-ban óriási feltűnést kelted az a hír, mely airól szól, hogy Mary Sheldon Lyon asszony 175 millió dollárt hagyott Father Divinere. A newyorki lapok szerint ma Father Divine híveinek a száma eléri az ötmilliót. A FEKETE ISTEN FEHÉR IFJAI Father Divinenek Svájcban és Nyu-. gat-Németországban sok híve van. Westfáliában hetente több 1.elven rendszeres istentiszteleteket tartanak, ahol a férfiak és nők forró imákat küldenek a „hússá vált Istenhez“. Pedig az USA-ban Father Divine nem örül osztatlan elismerésnek. Egyik legelkeseredettebb ellenfele Roosevelt elnök voll, aki különösen azért haragudott rá, mert birtoka körül zarándok-helyet szervezett, ami erősen vásári jellegű volt. A fekete Isten az „égi“ ellenőrzésen kívül egyetlen hívének sem enged betekintést az „egyházközség“ pénzügyi kezelésébe. Divinenek több mint 300 ériékes háztelke van az USA különböző területein, de vannak telkei Ausztráliában, Svájcban, Angliában és Kanadában is. Az Omphalosofok New-York keleti részében egy különös buddhizmus tanait hintik el. A hívők istentisztelete abban áll, hogy meztelenre vetkőznek és mereven nézik a köldökeiket, egészen addig, amíg a „világ szemét“ meg nem látják. Á köldök és a világ közötti összefüggést nehéz megtalálni, de a szekta tagjaitól azt is elvárják, hogy évezredekre visszamenően mutassák ki „Éwr“ anyánktól való származásukat. Hasonló alapelveket követnek az Ikonophobok, az egy Isten szekta hívei, kik minden kép és fénykép ellen foglalnak állást, mert „a képek által elvesz“ az ábrázolt személy „ftui- duma*. Ezek hetente jönnek össze, ha nem is imádkoznak minden esetben, de megsemmisítenek egy csomó képes folyóiratot, mégpedig himnuszok éneklése közben. Ezzel a „szerencsétlen“ lefényképezett embereknek „nyugodt* életet akarnak biztosítani. A mormonok egyik vezetőjét a washingtoni bíróság most ítélte el soknejűscgért. Ez alkalommal a közvélemény érdekes részleteket tudott meg a mormonok házassági szertartásairól. Ezekben a szertartásokban igen nagy szerepet játszik a meztelenség. A meztelenség kultuszát különösen a balti államokból származó bevándorlók daughterly nevű szektája kultiválja. Ezek a ruházatot „meztelen humbugnak“ tartják. Ennek a szektának a tagjai többször megkísérelték különféle demonstrációk alkalmával a „meztelen igazság“ álláspontját. Még számos szekta és próféta száguld az USA-ban, köztük csak a „Szent gurulók“-ról kell beszámolni. Ezek részére gördülő karavánokban járják a próféták az USA-t. A próféták prédikációknak a végén minden esetben felszólítják a híveket arra, iiogy szabaduljanak meg a földi javaiktól) és mindent adjanak oda ennek a „mindent üdvözítő“ guruló egyháznak. * Fenti riportot a New-York Times egyik számából vettük s! közreadjuk azért, hogy okuljunk belőle. Az amerikai szektásodás egyrészt társadalmi feszültségek következménye, másrészt annak a szellemi anarchiának tükre, ami részben szintén összefügg a fennálló társadalmi feszültségekkel. Magyar vonatkozásban szintén nem érdektelen a kérdés. Sok „hitető“ támad a mi népünk között is. Spiritiszták, s a vallásos rajongás különféle szektái ragadják magukhoz a könnyen hívőket. A magyar protestantizmusnak mind világosabban kell hirdetnie az igét és tiszta, józan tanítást mind világosabban kell közölnie népünkkel. El kell határolnunk magunkat sokan magukat „protestánsnak* nevező vallásos alakulattól, melyek, ha nem is tartanak ott, ahol az amerikai szektásodás őrületei, de könnyen hitelét ronthatják az igehir- delő egyházaknak, s annak az ébredést hullámnak, ami ai történelmi magyar protestantizmus életében ma megnyilatkozik* LODEN, BALLON és esőkabát3r JÁRTOK ÉS SZÁSZ, V., Teleki Pál-utca 3 Gyülekezeti hírek A!ag-l)unakeszi fiókegyházban április 2-án műsoros szeretetvendég- ség volt. A fiókegyház tanulói három vallásos jelenetet adlak elő. Az újpesti anyagyülekezetből ének- és zeneszámmal működtek közre a tanulók. Igét hirdetett Jancsó Bertalan rákospalotai vallástanító lelkész. A szeretetvendégségen a hagyománynak megfelelően sok másvallású hívő is megjelent a zsúfolásig megtelt gyülekezeti teremben. * Budapest IV. kér. (Újpest) Nagypénteken, április 7-én, Márk írása szerint való szent evangéliumot adta elő a gyülekezet. A tavalyi Máté passió előadása után nagy előrehaladást jelentett az idei Márk passió. Az újonnan alakult egyházi vegyeskaron kívül közreműködött még hatvan tanuló, kicsik és nagyok egyaránt. A környékbeli gyülekezetekből is sokan eljöttek a Passió megtekintésére. * A péteri gyülekezetben március 27- től április 2-ig bűnbánati hét volt, mely alkalommal Bándi István végezte a szolgálatot: „A vak Barti- meus* összefoglaló címen. A bűnbánati hét alkalmával a hívek nagy számmal voltak jelen a templomban. Virágvasárnapján úrvacsora osztás is volt. Rónai Lenke diakonissza testvér „Harmadik út vándora“ címmel tartott böjti előadásokat. A reggeli áhítatokon is sokan voltak jelen. A szolgáló lelkész és diakonissza testvér naponta szorgalmasan látogatta a gyülekezet betegeit és imaközösségre gyűjtötte össze a szomjúhozó híveket. * A Csillaghegy—Szentendrei szórvány gyülekezet vasárnap avatja új szentendrei templomát, melyet nagy áldozatkészséggel és néhány más gyülekezet segítségével épített fel a kis csillaghegyi szórvány. Az istentisztelet fél Hz órakor kezdődik. Az avatási szertartást Kemény Lajos piispökhelyettes végzi. A kis szórvány gyülekezet küzdelmes életének gyönyörű állomása lesz ez az ünnep. * Április 12-től április 17-ig evangélizácló volt Nagyszénáson. A szolgálatot Kemény Lajos püspökhelyettes végezte Jézus megkísérlése (Lukács 41—13.) címmel. Az állandó résztvevők átlagszáma 550. Nagy öröm volt látni, mint válik kicsinnyé a temp óm, úgy hogy minden talpalatnyi helyet elfoglalnak Isten tápláléka után vágyakozó hívek. Azt is láthattuk, hogy amint szomorúan mennek hazafelé emberek, mert már a templom lépcsőjén sem volt hely. „Holnap még korábban jövünk“ — mondták. Külön összejövetelek is voltak, nők, férfiak, lányok, presbiterek részére. Mindezeken igen szép számmal vettek részt, még férfiak is, kik az ő kül ön összejövetelükön a fél templomot megtöltötték. Az asszonyok és lányok között Borbála testvér szolgált. Az Űr szent vacsorájával élt 202 lélek. Május 7-én Orosházán gvülekezflli nap lesz. Mi neked a Krisztus Ne tartsátok Krisztust árnyékban — mert ígv esak névleges keresztyének vagytok. Ne tartsátok (FI csak tanítónak — mert így nincs Megváltótok. Ne tartsátok 0t csak példaképnek — mert így félreértitek a vére hullását Ne miiül csak a nevét emlegessétek — mert így teljesen eredménytelen a hiletek. Tarlsátok Őt elsőnek és utolsónak, kezdetnek és végnek, mindennek mindenekben. Spurgeon Keresünk mindenest. Jelentkezni lehet Reök Iván főorvosnál szombaton vagy csütörtökön délután öt és hat óra között. VI., Sztálin-út 32. sz. alatt. Tetefonszám: 122—-152. Nógrádi útinapló II." Olyan idegen utas, mint amilyen én voltam kis időre, Nógrádban Nógrádot keresi. A vidék hamisítatlanul valódi, a történelem is sajátságosán izgalmas, eseményekben, emlékekben bő, de ami az egyházi embereket, a vezetőket illeti, máris feltűnő jelenséggel találkoztam. Ezt rövidesen így lehetne kifejezni: a Dunántúl Nógrádig ér... Papok, tanítók, hívek sorjában tesznek vallomást arról, hogy ők bizony a dunántúli egyházkerületből származnak és itt próbáltak gyökeret ereszteni a hegyek között. Neveket is lehetne mondogatni, dó minek? Bár tősgyökeres nógrádival nem beszéltem, hogy megkérdezzem: mit szólnak ehhez, az a tény, hogy itt nagy számmal szolgálnak dunántúliak, azt látszik igazolni, miszerint ők se bánják . .. Nem tudom elemezni a dunántúli egyháziasságot és a nógrádi kegyességet, de el tudom képzelni, hogy ez a „lelki vérkeveredés“ frissí- tőleg hat az egyházi életre s ezért nincs miért szégyenkezni túli a Dunán, de a Dunán innen se ... Szécsénybe este érkeztem meg s szinte üdítöleg hatott a fogadtatás közvetlensége. Kovács Gyula lelkész azonnal közölte velem a nógrádiak két háziszabályát. Az egyik: „Ha ásítanod kell, nyugodtan és bőségesen ásíts, ez az éles levegő hatása“. — A másik: „Egyél, amennyi belédfér, nem tekintünk éhes pestinek, az étvágy is a levegővel magyarázható“. (Rt meg kell jegyeznem, hogy a háziszabályok fogalmazása sajátom.) Tagadhatatlan viszont, hogy minden ásítás-sorozat elleniére éjfél előtt nem engedik a vendéget ágyba, az étvágy emelkedése viszont mesterséges úton is történt, ami viszont a papné-háziasz- szony művészetének érdeme. A csöndes esti beszélgetés viszont szükséges volt, mert benne tárulkozott ki a történelem. A múlt, az évszázados, nagy áldás s bőségesen oszt ja csodáit a jelen világban élők elé. Kovács Gyula maga is élő történelmi adattár, de ami igazán jól hat: együtt tartja az okmányokat, a forrásmunkákat s elődeinek történetírói készségét szívja magába. Hamu alatti parázsrak lehetne nevezni a szécsényi evangéli- kusság egyházi életét már a reformáció korától kezdve. Az ozmán-török uralom idején Basa uram zászlós lovasai uralták félszázadon át a környéket s ez az uralom sok csatározástól volt tarka. De Bocskay István sikeres harcai után Szécsényben protestáns gyülekezet keletkezhetett (a gyülekezet nevében ma is „protestáns“!), mert a Szent Ferenc-rendi zárda kéziratos házi történeti feljegyzései szerint: ,.a várban lévő zárda temploma a lutheránusok kezébe kerüli, kik azt 1007-ig bírják és utána újból a rendház birtokába kerül vissza“. Negyvenhat éven át megint nincs semmi adat az életről, de 1657-től már lelkészek nevei is fennmaradtak, sőt ennek az évnek februárjában Lányi Dániel püspök kanonikavizitációt tartott, mégpedig mint anyaegyházközségben. A felvett jegyzőkönyv előírást is tartalmaz a lelkész és a taníló számára, imigyen: „Kötelességévé tétetik a lelkész úrnak, hogy mindenegyes napon .. . kétszer, reggel és este, haranggal való jeladás után, litániát tartson, a kántor pedig szerdán és pénieken a gyermekekkel énekeljen litániát. Továbbá mindem vasárnap délelőtt a Katekizmust, mely Trencsénben nyomatott, mind- kétnemű ifjúság előtt magyarázza s az! vagy önmaga, vagy a rektora által, vagy pedig az egymást kérdező s kölcsönösen egvmásnak felelő gyermekek által fejőkbe verni el ne mulassza . . Nai, így . .. Ismét 140 esztendőn át nincs nyoma a gyülekezetnek. Az ellenreformáció homokja eltemette. A 19. század elejétől, rengeteg válság és szenvedés után, 1867 augusztusáig vergődött kicsinységében és szegénysége nagyságában, amíg az emigrációból hazatért Pulszky Ferenc áldozatkészsége új lehetőségeket teremtett. Simonides János orosházai tanár lett a lelkésze, aki Pulszky Ágost dr. egyet, tanárral bámulatos szervezőmunkába kezdett. 1885-ben kezdődik és 1899-ben fejeződik be a templomépítés és a templom berendezése. Ez a történeti összefoglalás persze túlságosan szűkszavú s az ősök neheztelnének is érte, hogy az utókor nevében csak így dobálom az évtizedeket és a lelkipásztorok, tanítómesterek és felügyelők nagyszerű munkáját, amellyel megkeresték a hamu alatt lappangó hit-parazsat. Engesztelésiil ideírom legalább azt, hogy a szécsényi eklézsiát eddig hat püspök látogatta meg, éspedig: Lányi Dániel 1657-ben, dr. Székács József 1867-ben, dr, Szeberényi Gusztáv 1878-ban, dr. Balsik Frigyes 1899-ben, Kiss István 1928-ban és Szabó József 1949-ben . .. A lélekszám ma mintegy 590, s ami sajátságosán érdekes, a 20. század elején százzal kevesebb volt. Á hétköznapi esti istentiszteleten szép számmal voltak jelen, de igazában az a feltűnő, hogy a benezur- i'alvi fiókegyházközségből s a 10 km-ret fekvő Ludányból is jöttek. Pedig délután sötét viharfelhők gyülekeztek. Ezek a hűséges szórvány- hívek vállalták azt is, hogy késő éjszaka vándoroljanak együtt hazafelé a nekik drága templomból. Ilyen csodák csak szórvány-evangélikusok szívében teremnek. Mert Szécsény csak középpont. Utak futnak ki belőle falyak és tanyák felé, egy-két evangélikus család, esetleg 60—70 család felé. A parazsai mindig éleszteni kell pásztori áldozattal, önemésztő szeretettet s ha bárki beletekint ilyen munka fáradságába, csak sóhajtva tud gondolni nagy városi gyülekezeteink kormányzásának hivatalnokmódszereire.. . Nem gondtalanság ez az egyházi élet és megannyi inas hasonló szerte az országban, de a szécsénviek, ha közben-közben el is fáradnak, tudnak lángolni is, aminek egvik bizonyítéka, hogy 1949-ben majd 5.609.— forintot adakoztak a szép templom tornyának újjáépítésére. Tudják, hogy amit az ősök hite teremtett, drága áron is meg kell tartani . . . De tálán azt sem felejtik el, amit Székács József püspök állapított meg: a szécsényi evangélikusoknak erősnek kell lenni az összetartó szeretetben, mert az ő erejük a környék szórványainak ereje! Várady Lajos. Győzöl! — Bűnben és halálfélelemben gyötrődöm. — Veled van Isten. — Nehéz harcokba keveredem. — Krisztussal végül is győzöl. — A küzdelem sokszor túl kemény. — Vissza ne tantorodjl — De már nem bírom. — Imádkozz, Isten megsegít. — Az imádságom hideg és erőtlen. — Meg ne lankadj benne. —- Megvárom, míg belső indítást kapok hozzá. — Ezt a gondolatot a sátán adta. — Már csak kiáltani tudok. — Ne félj, kiáltani fogsz halie- luját is. Református orgonás áhítat A Budapest, Szabadság-tér 2. sz. alatti ref. templomban, az Egyház- község által 1950 április 23-án, vasárnap délelőtt, az! istentisztelet után negyed 12 órakor tartandó ORGONÁS ÁHÍTATRA. Műsoron: BACH J. S. legszebb orgona- és kórusművei, halálának 200. élvfordulója alkalmából. Orgonái: Dálnok Lajos orgonaművész. Közreműködik az „Advent1' kamarakórus énekes- és hangszerszólistákkal, vezényel: Murányi Á. Róbert. ÄZ Evangélikus Élet 'minüeníitt kaphatói