Evangélikus Élet, 1950 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1950-04-09 / 15. szám
2 Most hiszitek? c Evangélikus it et Jézus megfeszítésének pogány bizonyság tevője (Érdekes latin levél Kr. u. 62-ből) A halálból Jézus Krisztus mindnyájunkat hív, hogy kövessük ()t. De nemcsak a templomiban hív, hanem mindenütt, munkánk és pihenésünk közben, nappal és éjjel; lelkiismeretűnkben felcsendül hangjai, a szenvedések óráiban épúgy, mint az öröm, a szerencsétlenség, vagy a siker idején. Különféle és megszámlálhatatlan az: Üdvözítő hívása. Halljátok csak, kedveseim, a mi Urunk) hívását: „Ha valaki én utánam akar jönni“ ... Az Úr senkit nem kényszerít, az Űr senkivel nem erőszakoskodik. Ö szabad akaratot adott nekünk és az embertől sohai el nem veszi ezt a legnagyobb ajándékát. Mert az' ember éppen szabad akarata folytán vonható felelősségre. Isten soha nem töri össze az emberi szívet mindenhatóságával: inkább foglyul ejti igazságának erejével, a mennyei gyönyörűséggel, a szépséggel, a szeretettel. Az Úr azt mondja: „Adjad, fiam, a te szívedet nékem“ (Példabeszéd 23:26.), azaz: fiam, ne oszd meg szívedet a bűn és én közöttem, hanem egészben add nekem. Milyen szépen hív öl Csak hív, csak kiéri Ö nem akarja, hogy kényszerből szeressük. Ha kényszerítene bennünket az Űr, hogy kövessük öt, mit érnének jócselekedeteink? És ha a sátánnak olyan ereje volna, hogy minden isteni szabad akaratunk ellenére rá tudna kényszeríteni a bűnre, felelősek volnánk-e vétkeinkéit? önként vétkezünk, szabad akaratunk folytán járjuk a bűn útjait, amint az Urat sem kényszerből követjük, hanem azért, mert egész lényünket áthatja az a meggyőződés, hogy nincs nagyobb kincs e földön, mint az a tudat —- amely egyedül ad megnyugvást és boldogságot —, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelmének sugarai alatt a halálból az életet hozta fel és ezzel a halál birodalmából mi is beléptünk az örök élei dicső országába. Nekünk a halál — élet, mert vau feltámadás! Krisztusban bebizonyosodott az élet örökkévalósága és aki hisz benne, annak élete vagyon, örök élete. A hitetlen halálnak halálával hal meg. A hívőnek a halál: a feltámadás reménysége. Ha a nap süt, gyönyörködünk fényében. De szemfájás, vagy más különféle betegség esetén elrejtőzünk az erős fény elől. Egészséges ember mély lélekzetet vesz, hogy ® levegő minél jobban átjárja tüdejét és így több oxigén kerül jön vérébe. A betegek, a szív- és tüdőbajosok fulladoznak ugyanattól a levegőtől. Az Isten kegyelme is, ez a nagy erő, élletőleg sugárzik be abba a szívbe, mely megnyílik és befogadja, de amely szív nem bírja befogadni bűne miatt, annak számára ez az ellető kegyelem halál. Az Úr azt mondja nekünk; „Aki én ulánam akiar jönni, tagadja meg magái.“ Igen, azt mondja az őt követőknek: „Tagadjátok meg magatokat!“ Tehát minden utálatosságot, bűnt, mindent, ami beszennyez, el kell hagynunk. Képzeljük csak el, hogy hosszú időn át egy sötét, piszkos pincében tartózkodunk. A .sötétben nem látjuk a piszkot, sem beszennyezett ruhánkat. De mihelyt fény tölti be a helyiséget, azonnal észrevesszük, hogy nemcsak a helyiség szennyes, hanem mi magunk is. Mit tenne bárki közülünk, ha valaki felajánlaná, hogy megtisztít, megmos bennünket? Bizonyára a legnagyobb örömmel és hálával fogadnánk az ajánlatot. Vajha gyakrabban tekintenénk önmagunkba, bűnös szívünk mélyébe! Sokkal jobban éreznénk Krisztusra utaltságunkat! Tudnunk kell, hogy minden bűnös szenvedély az örök halál csírája, megölhet bennünket örökre, hogyha szívünkben hagyjuk; s minden erény, amelyen keresztül Krisztus beléphet szívünkbe, az örök élet kezdete. A bűneinkért ontott, arcunkat mosó könnyeki Krisztus vércseppjekiént mossák lelkünket. „Ha valaki követni akar engem — mondja az üdvözítő — tagadja meg magát, vegye a keresztjét.“ Ha üdvözítőnk ulán megyünk), akkor az út a Golgothán keresztül a feltámadáshoz, az örök élethez vezet, ö azt mondja': mindenki vegye a keresztjét. Nem azt, hogy akinek van, vegye fel. Mert mindenkinek, aki az örök étetet az életbe akarja, a keresztet hordoznia kell az úton, odáig. „Sok háborúságon által' kell nekünk az Isten országába bemennünk.“ (Cselekedet. 14:22.) Sokféleképpen hordozz® az ember a keresztet. Az egyik csak azért viszi, mert az élet kényszerítette rá, anélkül, hogy elismerné ennek szükségességét. Aki így viszi a keresztjét és nem Krisztus nevében, az könnyen haragra gerjed, kifárad, kétségbeesik'. Az Úr azt mondja: vedd a keresztet és kövess engem. Aki erre a hívásra önként veszi fel keresztjét, annak szíve minden) nehézség és szenvedés között is meg van telve isteni békességgel. Az a tudat, hogy Krisztus a kereszt Által győzte le a halált, isteni erőt kölcsönöz » kereszthordozónak és már a szenvedésbe, a halálba is diadalittasan megy. Pál apostol arra tianit bennünket, hogy ugyanolyan indulatnak legyünk, mint Jézus Krisztus. (Filipp. 2:5.) Jézus Krisztus indulatai kísérjenek el bennünket a kereszthordozás verejté- kes útján, hogy mindnyájan, akik vele szenvedünk, vele is uralkodjunk az örök életben s ha vele meghalunk, vele együtt támadjunk is fel! „Mert, ha az ő halálának hasonlatossága szerint vele eggyé lettünk, bizonyára feltámadásáé szerint is azok leszünk.“ (Róma 6:5.) Kedveseim, teljék meg mindnyájunk szíve Isten szeretetévcl, szeressük teljes szívünkből, teljes lelkűnkből, minden gondolatunkkal öt. Ez az a parancsolat, amely nem halált, hanem életet hoz. Akik Krisztuséi, azok örök élettel bírnak és már itt a földön úgy cselekszenek, úgy gondolkoznak, mint akik örökkön- örökké Isten közelében fognak élni. Gondolataink legyenek bölcsek, tekintetünk tiszta és szent, lelkünk és testünk mocsoktalan. Az Isten iránti szeretet a legnagyobb felebarát! szereidre késztet s egy valóban istenfélő hívő igyekszik minél több jót cselekedni földi életében felebarátjával, az egész emberiséggel. Mert ha embertársainkkal jót cselekszünk, az annyi, mintha a ml Urunk, Jézus Krisztussal cselekednénk. (Máté 25:40.) „Halál, hol a e fúlánkod? Pokol hol a te diadalmad?“ (I. Korinthus 15:55.) Győzött Krisztus, megsemmisítette a halált feltámadása által, örüljünk és örvendezzünk, mert Krisztus feltámadása győzött az emberi félelem, az emberi kétségbeesés felett, értelmet adot,t rövid földi létünknek is. „Hála az Istennek, ak:i a diadalmat adja nekünk a mii Urunk, Jézus Krisztus által.“ (I. Korinthus 15:57.) Nikoláj metropolisa Munkában az egyetemes egyház új bizottságai Van jelentősége annak és Istentől van benne üzenet, hogy' az egyetemes egyház új bizottságai közül elsőnek az evangelizációs bizottság tagjai gyűléseztek Budapesten. Másodiknak a vaUástanítási bizottság. Az evangelizációs bizottság előtt az evangalizáció egész munkájának célja, irányzata, munkamódszeré és sok egyéb elvi kérdése feszült. Messze vagyunk attól, hogy arról beszélhetnénk, mintha a bizottság egyetlen munkagyűlése meg tudta volna oldani mindazokat a kérdéseket, amelyek előttünk állanak. De a problémák előkerültek. És azóta a bizottságnak még azok a tagjai is buzgón imádkozhatnak ennek a munkának helyes eligazodásáért, akik ezen mz első ülésen még süketek voltak Isten tanácsaira. Az evangélium Ura kezébe vesz most minket és kegyelmes szavával fog vezetni arra, hogy egyházunk missziójának lehetőségét elénk adja s ennek a missziónak érdekében minket megigazítson. A vaUástanítási bizottság újabb tankönyvek bírálatával) foglalkozott és számbavette a későbbi gyűléseken feldolgozandó kérdéseket Egyházunk tiszta tanításán való őrködés mind- annyiunk közös ügye és elsősorban azok felé kötelez minket, akik zsenge sifjúságukban hallják a mi életre szóló beszédünket. Az evangélikus tanítás az ige tiszta falaján és hitvallásaink szellemében kell, hogy megnyilvánuljon egyházunk egész igehir- (detői és tanítói szolgálatában, nem utolsó sortján a hitoktatásban. Jézus kérdezi ezt tanítványaitól Jáu. 16:31-ben, miután nyíltan beszéli nekik, nem példázatokban. Ennek1 a kérdésnek körülményektől függően más-más az akkusztikája. Szenvedőknek lehet beszélni arról, amikor testi fájdalmak keresztjét hordozzák s a kín ajkukon visszafojtha- tatlan jaíjszót sajtol, hogy a Gyógyító Orvos betegek, szenvedők mellett állt meg és bűnbocsátó szavától múlott a kín és gyógyult a test. A „most hiszitek?“-kérdés sajátosan cseng ilyenkor. Temetésen síró családnak lehet prédikálni arról, amikor megmásíthatatlan tényként áll előttünk a koporsó, hogy az élei Ura megállt Jairus leányának holtteste mellett s szavától megéledt a holt. Tudták addig is a Bibliai történetet, de: „mos! hiszitek?“ Hogyan cseng akkor ez a kérdés? Félelmes pillanat az ember életében aiz, amikor régen hordozott bűnét bűnnek ismeri lel, aminek a nyomán örök halál jár. Amikor lehull a lepel s az ige bűnös-rothadt mi-magunkra mutat: ez vagy 'te! Amikor a megrettent lelkiismeret nem talál kiutat. Ha ilyenkor szól valaki nekünk arról, hogy a Krisztus által van szabadulás S odamutat a Golgotára, mint a legnagyobb és lcgmegváltoztathatatla- nabb tényre, ismét egészen másképp cseng a kérdés: „most hiszitek?“ Szinte hallom a ma szkeptikus, hitetlen emberét, amint felel: az elsőt nem hiszem. A másodikat sem. A harmadik lehetséges, de engem nem érint. Persze, ha Jézus akkor ezt a kérdést Pilátusnak, a római katonának, Annásnak, Saloménak, vagy egynek a szúnyogot szűrő farizeusok közül tette volna fel, ugyan ezt a feleletet kapta volna, öt azonban ezeknek a felelete nem érdekelte, ö a maga köré gyűjtött tanítványoktól kérdezte. Ez a kérdés akkor a benne hívők bizonyságtevésére adott hang volt. A bizonyságtevést pedig aiz ő szava váltotta ki. Azoknak az embereknek, akik őkörülötte állottak, Jézusnak a szava olyan volt, mint a kétségtelen tény. Már akkor, a szenvedése előtti drámai csendben beszélt úgy Jézus az útjáról, mint az Atyától induló s oda visszatérő győzelmes útról. Ebben a penspektivában állt benne az utolsó vacsora, a Getsemáné vérverejtékes gyötrődésé, a töviskoronás gúny, a íeköpött megaláztatás, a kereszt útja s a Golgota kínja. Ebben a perspektívában érthető aa is, hogy a kereszt nagy „elvégeztetett“-je nem a haldokló búcsúzán, hanem a győztesnek harc utáni diadalmas ponttevése. Számunkra Krisztus szava: kijöttem az Atyától... és elmegyek az Atyához — már egybefonódik az eredmények lényeivel. De a bizonyságoknak ilyen fellegében is hangzik a kérdés: „most hiszitek?“ És most is az övéihez szól. De a mi számunkra zengő tény. Bizonytalankodó, reménytelen, bizalmatlanság felé hajló gyönge hitünk előtt megjelenik a feltámadott, diadalmas Ür és kérdő szava a hit hatalmas fényeire tesz pontot: — Most hiszitek? Bizony látunk szenvedőket, akik testi kínok között a feltámadott, élő Úrba fogóznak — és ragyog az arcuk. Bizony látunk koporsók mellett állókat, akiknek épp a gyász könnyén át csillog az örökélet bizonyossága s a feltámadott Űr szava: áld hisz én!ben- nem, ha meghal is él. Bizony látunk sátán rostáján rázódó keserves telkeiket, akik felismerik a bűnbocisánat hatalmas fényeit, mert oda tudtak pillantani Sok helyen mutatnak be gyülekezetek előtt egy színpadi evangélizációt Hagrim utolsó éjszakájának küzdelmeiről s békességre jutásáról. („Még az éjjel elkérik) a te lelkedet“.) A bűneiben vergődő Hagrim, amikor megismeri Krisztusban a bűnbocsánatot s hitre jut, boldogan tárja szét a kezét: „hogy ragyog itt minden!“ Mi ismerjük ezt a ragyogást. Maisok mindent sötétnek látnak, reménytelenségben élnek, vagy egy maguk által vágyott jövendő sóvárgásában vergődnek. Mi a ragyogást ismerjük. A feltámadott és élő Krisztussal való közösség bizonyosságában élünk. így vetjük alá magunkat Isten ítéletének is, mert azon keresztül is az ő hordozó kegyelme ragyog. „Most hiszitek?“ — Igen, mi hisiz- szük. És ezért tudunk örülni. Koren Emtl A Krisztus utáni 62. év (Róma alapítása utáni 815. év) őszén AESCULAPIUS CULTELLUS római orvost a beteg Pál apostolhoz hívták. Végére szeretett volna járni a megfeszített „új istennek“, s ezért levelet írt Syriában állomásozó unoka- öccséhez: GLADIUS ENSA-hoz, a VII. Gall Gyalogság 'kapitányához, aki a következőkben válaszolt: „Kedves Unokabátyám! Megkaptam leveled és utasításaidnak engedelmeskedtem. Két héttel ezelőtt brigádunkat Jeruzsálembe küldték. Itt a múlt században különféle felkelések játszódtak le, melyek az ó-várost majdnem teljesen elpusztították. Holnap folytatjuk a menetelést Petra felé, ahol egy idő óta arab törzsek zavarognak. Kérdéseidre 'való válaszolásra a mai estét használom fel, de kérem, ne várj részletes beszámolót. A város majdnem minden öreg emberével beszédem, de határozott adatokkal kevés tudott szolgálni. Néhány nappal ezelőtt egy vándor árus járt a táborban. Vásároltam olajbogyóiból és megkérdeztem, hogy hal ott-e valáta is a híres Messiásról, akit akkor feszítettek meg, amikor az árus még fiatal volt. Azt válaszolta, hogy egész világosan rm- lékiszik rá, mivel édesapja elvitte őt a Go'gothára (egy közeli domb a városon kívül), hogy lássa kivégzését és hogy megmutassa neki, mi a sorsuk a judeai nép törvénye ellenségeinek. Megadta a címét egy bizonyos .Józsefnek, aki a Messiás személyes barátja volt és azt mondta, legjobb lesz, ha öt keresem fel, ha többet akarok tudni. Ma reggel meglátogattam Józsefet. Naigyon öreg ember. Halász volt az édesvizű tavaikon. Emlékezete világos, tőle végre határozott beszámolót kaptam a születésem előtti válságos napokról. Tiberius, nagy és dicső császárunk ii't a trónon, egy Pontius Pilátus nevű tiszt voilt, Judea és Samária helytartója. József keveset tudott erről a Pilátusról. Úgy látszik, tisztességes hivatalnok, lehetett, aki, mint a provincia procuratora, jó nevet hagyott maga után. 783-ban, vagy 78i-ben (József nem emlékezett pontosan), Pilátust egy zendülés miatt Jeruzsálembe hívták. Egy bizonyos fiatalembert (aki egy názáreti ács fia volt), a római uralom elleni lázadással vádoltak. E'ég különös, hogy a rendszerint jói inf ormált hírszerző tisztjeink semmit sem hallottak a dologról, s miután aZ ügyet kivizsgálták, jelentették, hogy az ács kivá'.ó állampolgár és semmi ok nincs ellene való eljárás indítására. ■Viszont a zsidó hit maradi vezetői, József szerint, igen fetháborodottak voltak. Nagyon rossznéven vették az ácsnak, a szegényebb zsidó tömegek közötti népszerűségét. A „Názáreti“ (így mondták Pi'átusnak) nyilvánosan és nagy határozottsággal hirdette, hogy az a görög, vagy római, sőt filiiszteus is, aki tisztességes, hamisságnélküli életet igyekszik élni, épp olyan jó, mint az egész életén át Mózes törvényét tanulmányozó zsidó. Ez az érvelés Pilátusra nem nagyon látszott hatni, de mikor a templomot körülvevő tömeg Jézus agyon verésével és minden tanítványának meggyilkolásával fenyegeíődzött, elhatározta, hogy őrizetbe véteti az ácsot, hogy é'etét megmentse. Ügy tűnik, hogy nem értette meg a pör valódi természetét. Valahányszor a zsidó papokat sérelmeik előadására kérte, azok „eretnekséget" és „árulást“ kiáltottak és borzasztó izgalomba jöttek. Végül is, mint József mondta, Pilátus Józsuáért küldött (ez volt a „Názáreti“ neve, de az itt élő görögök, mindig, mint „Jézus“-! emlegették), hogy személyesen kihallgassa. Órákig beszélt vele. A galileai tengerparton tanított „veszélyes tanai“ fe'ől kérdezgette. Jézus azt felelte, hogy őt nem érdekelte annyira az emberek teste,'mint lelke. Azt akarta, hogy mindenki minden embertársát testvérének tekintse, és egy Istent szeressen, aki minden létező atyja. Pilátus, aki otthonos volt a stoiku- sok és a többi görög filozófusok tanaiban, nem fedezett fel semmi Jázítót“ Jézus beszédében. Informátorom szerint, még egy kísérletet lett a rokonszenves próféta élete megmentésére. Próbálta elhalasztani a kivégzést. Közben a zsidó nép — felkorbácsolva papjaitól — tombolt a dühtől. Csak néhány római katona tartózkodott elérhető távolságon belül. A caesareai római hatóságokhoz jelentések érkeztek, melyek szerint „Pilátus áldozatul esett a Názáreti tanításainak“. Kérvényeket köröztek szerte a városban, hogy rendeljék vissza Pilátust, mivel a császár ellensége. Mint tudod, kormányzóinknak szigorú utasításuk van, hogy kerüljék az idegen alattvalókkal való nyílt törést. Pilátus végül, hogy megmentse az országot a polgárháborúiéi, feláldozta foglyát, Józsuét, aki méltóságteljesen viselkedett és megbocsátott mindazoknak, akik őt gyűlölték. Megfeszítették a jeruzsá- lemi csőcselék nevetése és ordílo- zása közben. Ezt mondta el nekem József, miközben könny folyt végig öreg arcán. Egy aranyat adtam neki, mikor elbúcsúztam tőle, de ő nem fogadta el és kért, hogy adjam valakinek, aki szegényebb nálánál. Barátodra, Pálra nézve is tettem fel neki néhány kérdést. Csak futólagosán ismerte őt. Úgy vettem ki, hogy sátor- készítő lehetett, aki feladta foglalkozását, hogy egy szerető és megbocsátó Isten beszédét hirdesse, aki annyira különbözik attól a Jehová- tól, akiről a zsidók állandóan beszélnek nekünk. Azután, úgy tűnik, hogy Pál sóikat utazott Kis-Ázsiábao és Görögországban, tanítva a rabszolgákat, hogy mi mindnyájan egy szerető Atya gyermekei vagyunk, és boldogság vár mindarra, gazdagra és szegényre egyaránt, aki becsületes, tiszta életet él, és a szenvedőkkel és szerencsétlenekkel jót tesz. Rclmélem, kielégítően válaszoltam kérdéseidre. Ami az állam biztonságát illeti, az egész történet igen veszélytelennek tűnik előttem. Aztán meg mi, rómaiak, sohasem tudtuk ennek a tartománynak népeit megérteni. Sajnálom, hogy megölték Pál barátodat. Szeretnék újra otthon lenni és vagyok, mint mindig kötelességtudó unokaöcséd, Gladíus E«s».“ Tudnod kell, hogy a Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1950/10. sz. rendeletével április 4-ikét nemzeti ünneppé nyilvánította A népköztársaság Elnöki Tanácsának 11. sz. rendelete arról intézkedik, hogy az a fogoly, aki a fogságból, vagy hatósági őrizetből szökni kísérel vagy megszökik, három évig terjedhető fogsággal büntethető. A Népjóléti Miniszter 3520/1. 1950. sz. alatt rendeletet adott ki az első tényleges katonai szolgálatot teljesítő munkavállalók részére családi pótlék folyósítása tárgyában, melyre vonatkozó igényjogosultságot az illetékes katonai parancsnokságnál kell bejelenteni. A minisztertanács 84/1950. sz. rendeletével a magyarországi német lakosság áttelepítésével kapcsolatban kiadott korlátozó rendelkezések alkalmazását megszünteti, de az eddig végrehajtott intézkedések hatályukat megtartják és ikárlérítési igénnyel nem lehet fellépni. Tíz holdnál nem nagyobb ingatlant meg kell hagyni. A rendelkezések vonatkoznak mindazokra a személyekre is, akiket nem telepítettek át. Méltányos esetben az ilyen személyek a magyar állampolgárságot is megkapják. . Az evangélikus égybáz fegyelmi bíróságának döntése az Ordass-ügyben Az Egyházi Tudósító jeEianti: A Magyarországi Evangélikus Egyház külömi llcgiyelmi bírósága 1950 április 1-éíii tartott ülésén Ordass Lajos bányai egyházkerület) püspököt) hivatalából való eOmio'zidításra ítélte.
