Evangélikus Élet, 1950 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1950-03-12 / 11. szám

11. szám

Egyes szám ára 60 fillér

1950 március 12.

HIHBELIIIUS ELET

AZ ORSZÁGOS LUTHER-SZÖVBTSÉG LAPJA

A százkettedi k Március

Az egyetemes közgyűlés egyházunk megújulására szavazott

Petőfi márciusa megint meglengeti a kalapunkat és megdobbantja a szívünket. A negyvennyolcas március a magyar népé volt a szó legtartalmasabb értelmében. A márciusi 12 pont mentes volt a következő ellenforradalmi száz esztendő szóvirágaitól és benső hazugságaitól. Gazdasági és társadalmi felszabadítást akart jobbágy millióknak, a magyar dolgozónép elnyomóit tömegeinek. A magyar pro- testántizmus, — mely akkor a leghazugabb, ha „kuractodik“ és „né- pieskedik“ a március idusának, társadalmi programmja és akarata nélkül, — legigazabb, ha ezt a programmot őszintén, elszántan vállalja. A magyar protestantizmus nem >a „cifrál- kodóknak és ködevőknek“ a hite, hanem azé a Petőfié, aki értette, hogy „mit kíván a magyar nép“. Azzal sikkasztottuk el március üzenetét egy ellenforradalmi száz év alatt, hogy meghagytuk belőle a nemzetiszín kokárdát, a lósztokat és az ökörsütéseket, de kifelejtettük belőle Petőfi „pirois“ zászlaját, melyre ez a „szent jelszó“ volt írva: „Világszabadság“. Kifelejtettük belőle ai 12 pontot, vagyis azt, hogy ,,mit kíván a magyar nép“, s kifelejtettük belőle az ökör- sütéses, tiizijálékos ünnepekhez való kenyeret.

Petőfi, Kossutli és Táncsics nem > búsult, „hazafias“ ünnepi szónokok voltuk nyárspolgári ünnepeken, hanem a nép forradalmának kifejezői és felindítói. Feltétlenül hisznek vállalkozásuk erkölcsi igazságában. Kossuth sokszor egyszerűen alkalmaz politikai kérdésekre bibliai idézeteket, s nem érezte és ma sem érzi ezeket senki istenkáromlásnak. Ma már tisztán látjuk, hogy azok a tennivalók, amikre akkor a nemzet felindult, Isten jótetszése alatt állottak, s elsik- kasztásuk kiváltotta Isién büntetését.

Petőfi így énekel:

Föltámadott a tenger.

A népek tengere;

Ijesztve ege! földet Szilaj hullámokat vet Rémítő ereje.

Tombold ki, te özönvíz,

Tombold ki magiadat.

Mutasd mélységes medred,

S dobáld a fellegekre Hőszült tajtékodat;

Jegyezd vele az égre Örök tanúságul:

Habár fölül a gálya,

S alul a víznek árja,

Azért a víz az Ür!

Kossuth így beszél Szegeden:

„Hatalmasnak hiszem én a népet, hogyha felkel és összetart... A népié minden esetre szükségünk lesz; ha győzünk, hogy a győzelem gyii- mölteseit learassa; ha vesztünk, hogy a veszteséget győzelemmé változtassa...“

Nem győztünk.

De a népre szükség volt, hogy ezt ia veszteséget győzelemmé változtassa. Az ellenforradalmi száz esztendő hatalmasai azért nem építettek a népre, hogy ezt a vereséget ne lehessen győzelemre változtatni.

Ez az ellenforradalmi győzelem azonban nemcsak ia nép ellenére volt. Ellenére volt ez Isten akaratának és erkölcsi törvényének is. A dolgok nálunk sokáig értek, de Isten nem állt el Szándékától. A magyar nemzeti életnek oda kellett fordulnia a nép felé.

Petőfi és Kossuth után megszólal a negyvennyolcas idők harmadik nagy evangélikusa, Bajza József is.

aki ,.JósHal“ című versében úgy jövendői, mint aki érti, mit mondott Kossuth azzal, hogy „a nép fogja ezt a veszteséget győzelemre változtatni“:

„Kelnek újra forradalmak, Megkezdendők g csatát,

Bérencek sok ezre ellen Küldve milliók hadát.

Megdördül a harci orkán,

S büszke várak, paloták, Tornyok omladoznak össze,

S vérben úszik egy világ.

S Isién eljövend Ítélni Népeket s királyokat,

S pillantása porba sújtván Embergázoló trónokat,

S visszaadva millióknak A természet szent jogát,

Zengni hallunk földön-égen fíékehirdető imát.

S a rabszolga újra nép lesz, Élvező törvényeket,

És az ember újra ember, Aminek teremtetett.“

És ezzel Bajza is megvallotta a protestánsok hitéi; Hitte, hogy Isten nevében beszél a nép jogai mellett.

Igen. Isten nem nézte tétlenül az elmúlt hosszú évtizedekben a mi bű- peinEet. A hazugságainkat megbüntette keményen. Negyvennyolcból hamis nemzeti jelszavakat csináltunk és elalkudtuk a nép ügyét? — Megbüntetett minket másfél millió magyar kivándorlásával. Kiegyeztünk,, sőt megegyeztünk a némettel? — Megbüntetett minket ikét vesztett világháborúval. Eltemettük a köztársaságot? — Megbüntette az „úri“, a feudális Magyarországot. Isten nem engedi visszafélé csinálni a történelmet.

A negyvennyolc utáni csaknem száz év arra kellett nekünk, hogy Isten nyilvánvalóvá tegye számunkra: .,Jaj azoknak, akik a vétke; hazugságnak kötelein vonják!“ (Ézs. 5:18.) Isten Ítélkezett rajtunk a nép márciusának elsilekasztásáért: „Porba haj tátik a közember és megaláztotik a fő- emberek magassága és egyedül az Ür magasztaltatik fel. És a bálványokat teljességgel elveszti.“ (Ézs.2:17- 18) A nemzeti bálványokat, a rendi bálványt, a vagyon bálványt egyaránt .. .

Jertek magyarok! — azt mondja az Űr, — „Mosódjatok, tisztúljatok meg, szűnjetek meg gonoszt cselekedni. Tanuljatok jót tenni, törekedjetek igazságra!... Ha engedelmesen hallgattok engem, (— és csak akkor —) e föld javaival éltek.“ (Ézs. 1:16, 17, 19.)

Valaki a forradalmakról így írt politikai-társadalmi szempontból: „A forradalmak az elmaradt népek büntetései“. És csaknem kereszlyén módon beszélt. A magyarországi forradalmiakkal Isten nevel minket. Megtérít egyéni és közösségi, gőgünkből. Rákényszerít a kényelmetlen igazságra. Kiegyenlít ember és ember között mélységeket és magasságokat. Akinek van füle a hallásra, érti, mit mond Isten az igéjében rólunk, hogy minket eligazítson.

A százkettedik márciuson hadd állapítsuk meg, hogy Petőfi, Kossuth és Bajza, három nagy evangélikus atyánkfia száz év távlatából értenek ma egyel azokkal, akik a népre számítanák. Az idei március idusának szele már az április negyediki felszabadulási ünnep felé fujdogál. A mi nemzedékünk dolga, hogy őszintén arra építsen, amiben már Kossuth a nemzeti szabadság reményét építette. A nép, a tömegek igazságára.

Dezséry László

Az Üllői-út alig látott forróbb gyűlést a most lezajlott rendkívüli egyetemes közgyűlésnél.

Megmutatkozott benne egyházunk egész belső vitája,, megcsillantak azok az eredmények, amelyeket megújuló egyházunk egyéves szívós küzdelemben ért et, s kihozta azt a Személyi változást az egyetemes egyház tisztviselői karában, presbilériumá- Hiáhae és összes bizottságaiban, amelyre egyházunk jövője Szempontjából szükség van.

A gyűlés rendkívül tanulságos volt. Egyházunkat szerető tömegeink számára elsősorban az jelentett megragadó élményt, ahogy az egyetemes egyház elnöksége, a püspöki kar, a felügyelői kar és a jegyzői kar egységbe forrva állt a szükséges javaslatok mögött. Ez az egység pedig nem lehetett árnyalatok nélküli, mégis teljes cselekvési egység volt. Egyházunk közös nagy érdeke, a munkaképes egyetemes egyházi testületek látrehozásának vbígos szüksége állította őket éjSyniáAite’Ii. Sok imádság és tusakodás, tüzetes megbeszélések és teológiai viták sorozata kovácsolta őket egybe. Istennek legyen hála azért a kegyelmes csodájáért, ahogy egy esztendő alatt előhozta egyházunk új vezetőségét az egy év előtti teljes alkotmányos és közigazgatási válságból. Isten meg akarja tartani egész egyházunkat lelki és szervezeti egységében.

De Istennek való hálaval kellett látnunk a közgyűlési tagok többségének fegyelmezett, az egyházért felelősséget érző magatartását és megfontolt szavazását is. A mostani egyetemes közgyűlés egyházunk életében sokszor húsz-harminc éve szerepet játszó kiküldöttekből -állott. Az alsóbb egyházkormányzati testüLe- lek, melyek őket beküldték. na- gyobbára még nem mentek át a háború után általános tisztújításon, -— a régi szellem nagyon kísértett a delegátusok között. Az egyházi megújulás ellenzéke vihart vetett, hogy vihart arathasson. Hatalmas kórust gyűjtött a hetven-nvolcvan szavazó- képes közgyűlési tag köré. Egy öreg, maradi közgyűlési többségre számított. A közgyűlés többsége azonban megfontoltan szavazva, megmutatta, hogy az egyházért felelősséget érző többség van benne felen.

A közgyűlés kulcspontja az általános tisztújítás volt. A tisztújítás előre kifüggesztett névsora, s a még előbb nyilvánvalóvá lett hírek kétségtelenné tették) a megújulás belső ellenzéke számára, hogy« az ríj egyetemes egyház tisztikarával, presbitériumával, bizottságaival egvütt a hit elszántságával megtett döntő lépés lesz egyházunknak Isten által megIme Isten igéje:

Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek és cselédei az Istennek.

Kik fölépítettek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus. Akiben Ti is együtt építtettek Isten del rakatván, nevekedik szent templommá az Úrban.

Akiben Ti is együtt építtettek Isten hajlékává a télek áltaL

ítéli múltjával való szakításunk útján. s bátor rálépés arra a keskeny útra, amire minket Isten napjainkban vezet, s* amelyen csak hitben lehet járni, egyedül Istenre hagyatkozva. A megítélt tegnap még egyszer összeszedte erejét, hogy megvédelmezze magát. Meg akarla akadályozni az egész tisztújítást, majd meg akarta zavarni azoknak a testületeknek megválasztását, amelyeknek személyi összetételét teljes egyetértésben javasolta az egyetemes presbité-ium és amelyek

többségei kaplak a névszerinti szavazásnál. Holott — ismételjük — ez a közgyűlés a maradiak elképzelése szerint összetételében nekik kedvezett. Isten erős kézzeí tartotta a szíveket ezen a gyűlésen, hogy a hangulatkeltés minden eszközével, sokszor egészen egyháziattan küzbeszóiásokkal is harcoló ellenzékkel szemben biztosítsa az egyetemes egyház rminkástestii- letcinek munkaképességét.

Jelen volt néhány lelkész, akis nagyon elfeledkeztek arról. hogy az egyház legfelsőbb testületének gyűlésén vannak, s jelén volt néhány világi, akik ijesztően távol álltak az egyház szellemétől, s akiknek ellenzéki politikai indulatai nagyon kirívónk voltak. Isten azonban megmutatta, hogy egyházunk jövőjét kivette a kezükből, átadva azt hívő és reménységet hordozó egyháziak kezébe.

Az egyetemes egyház tisztikarát, presbitériumát és összes bizottságait testülctenkinti, névszerinti szavazással, fej-fej melletti szavazások útján, lélekzetvissza- fojlva figyelő hatalmas közgyűlési közönség előtt választotta meg végül is a rendkívüli közgyűlés.

A választások tisztaságát bizonyítja, hogy az egyetemes törvényszék és a külön bíróság megválasztásánál a közgyűlés kétszer szavazta le a presbitérium javaslatát, s lényeges módosításokat vitt végbe a beterjesztett listákon.

Nem hallgathatjuk még el, hogy Turóczy Zoltán püspök hatalmas igehirdetését Isten gazdagon felhasználta ezen a közgyűlésen a lelkek békességének és az egyházért való felelősségtudásnak ébresztésére. A napi lózung ismét az életünkbe vágott.

A közgyűlés lefolyása

Március 3-án, pénteken zajlott le az evangélikus egyetemes egyház üllői-úti székhazának imatermében a magyarországi evangélikus egyház egyetemes rendkívüli közgyűlése. Már reggel 8 órakor zsúfolásig megtöltötték az imatermet a kiküldöttek, valamint a rendkívül nagyr számban összegyűlt közönség. Az előkészítő értekezlet reggel 8 órától fél 11-ig tartott, majd fél 11 órakor rendkívüli közgyűléssé alakult át. Az elnöki emelvényen lleök Iván egy. felügyelő, Turóczy Zoltán, Szabó József. Vefő Lajos püspökök. Kemény Lajos püspökhelyettes, Darvas József vallási- és közoktatási miniszter, dr. Velsz Aladár, Margácsy Emil és Mád.y Zoltán kerületi felügyelők foglaltak helyet. Az elnöki emelvény előtt Groó Gyula főtitkár, Németh Károly egyetemes főjegyző, Veöreös Imre és Joób Olivér egyetemes egyházi aljegyzők üllek. A rendkívüli közgyűlésen Turóczy Zoltán imája és mélyszántást! írásmagyarázata után lleök Iván egyetemes felügyelő tartotta meg a megnyitó beszédét.

Beszédében fíeök Iván a többi között a következőket mondotta:

— „Konszenzusra van szükség. Akik szeretik az egyházat, akik szolgálják az egyházat, azok teljes erejüket, akaratukat, hitüket vessék bele ebbe. a munkába, hogy' itt legyen az Istennek egy örök evangélikus egyháza, az ébredésnek és a missziónak az egyháza, amely épít, dolgozik.

Nem a világtól elfordulva, vagy a világgal szemben, ellenségesen kell a szolgálatunkat végezni, hanem, mint akik tudjuk, hogy Isten ennek a világnak Ura és semmi sem történhetik az ő akarata nélkül. És ő azt akarja, hogy ebben a világban legyen egyháza. Áron is meg kell tehát venni az alkalmaikat és az Ür Jézus Krisztus módszerét és gyakorlatát követve kell végezni a munkánkat. Az egyháznak nem erővei, nem fizikai erővel, szervezkedéssel és politikai eszközök igénybevételével kell a munkáját végezni, hanem a Szentiélekbe veteti hittel és magatartásának olyannak kell lenni, mint az Ür Jézus Krisztus magatartása volt.

Nem közömbösen nézzük a; világot, hanem örömünket fejezzük ki minden olyan akarat és erőfeszítés felé, amelyik az ember földi életét is jobbá akarja tenni. Nem tarthatjuk közömbösnek, hogy erről a földről átok hangja, vagy pedig a munkának csodálatos ritmusa hangzik felfelé.

Mindezeken túl azt kell, hogy' lássuk, hogy nekünk a saját munkánkat Isten indítására kell végeznünk és hogy ennek az indításnak semmi akadálya, ne legyen, azért arra kell törekednünk, hogy egyházunk szervezetét, munkáját úgy irányítsuk, hogy minden erőfeszítésünk ennek az egy szükséges dolognak a szere- tetében történjék. Nekünk szükségünk van arra is, hogy az anyagi eszközöket is elő tudjuk teremteni ennek a lelki munkának a végzéséhez. Hovatovább meg keli barátkoznunk az önellátás gondolatával.“

Reök Iván beszédének elhangzása után Fejes László jelentést telt az egyesületek és az alapok megszűnéséről. Bejelentette, hogy kormány- rendelet értelmében a jövőben a hitvallásos egyesületek uílűkő'dését teljesen az egyetemes egyház veszi át. A jelentést a közgyűlés elfogadta. Ezután Németh Károly tett jelentést a vallástani tankönyvekről. A közgyűlés ezt a jelentést nagy hálával vette tudomásul. Isten megengedte nekünk, hogy minden tankönyvünk idejében engedélyeztetett és elkészült.

Ezután áttértek az általános tiszt- újításra. Groó Gyula főtitkár bejelentette, hogy az egyetemes presbitérium általános tisztújítást javasolt. A tisztújítás megejtésére a presbitérium jelölőbizottságot küldött ki, amelynek Reök Iván, Turóczy Zoltán, Szabó József, Fejes László és Groó Gyula voltak a tagjai.

(Folytatás a 2. oldalon)

4*