Evangélikus Élet, 1950 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1950-02-19 / 8. szám

Evangélikus Eie* Mozgósítsuk a Nyugdíjintézetet a lelkészek menkaképességének megóvása érdekében V 3 I Magyar Ökumenikus Bizottság félévi gyűlése Az Evangélikus Lelkészek Egyete­mes Nyugdíjintézete az egyetlen egy­házi gazdasági szerv, melynek fölös jövedelme van. Furcsa dolog, de így van, s csak azért van így, mert az állammal kö­tött egyezményünk a lelkészek nyug­díjára vonatkozólag páratlanul ked­vező eredményt hozott. Az állam át­vállalta az összes nyugdíjasainkat, akiknek ellátását ezzel egyszersmin- denkorra levetle az egyház gondlis­tájáról. Sőt. Az egyezmény azt is kimond­ja, hogy minden olyan lelkész vagy lelkész-özvegy nyugdíját is ugyanígy elvállalja, akik 1952-ig kerülnek a nyugdíjasok listájára. így a Nyugdíjintézet időlegesen olyannak látszik, mintha nem volna rá szüksége senkinek. Ki is használ­ták ezt a helyzetet sokan. Elszomo­rító, hogy hány egyházközség'tarto­zik a Nyugdíjintézeti járulékkal s még elszomorítóbb, hogy hány lel­kész a maga köteles részével. A dunántúli püspök a szokott nyíltságával túrta fel ezt a maga ke­rületének közgyűlésén s az derült ki belőle, hogy az elmúlt esztendő kö­teles befizetéseinek kisebbik fele sem jutott el az intézetig. Bele kell számolnunk ebbe a nagy tartozási hajiamba a lelkészek álla- lános nehéz gazdasági helyzetét is, meg egy kis reakciós propagandát is, amely nem bánná, ha a lelkészek nem biztosítanák magúkat túlságosan messzemenően forradalmi korunk­ban, de akárhogy is áll a dolog, a nyugdíjmorál meglazult nálunk, s ez a gyülekezetek felelősségérzetének hiányát is mutatja. De tegyük fel. hogy mindenki meg­tenné kötelességét, s befolynék min­den fillér a Nyugdíjintézetbe-... Semifyen egyházi forum nem tár­gyalta még, s maga az intézet is ta­nácstalan, hogy mit csinálna a be­folyt összegekkel. Arranézve is ta­nácstalan, hogy mit csináljon a most mégis befolyó összegekkel. A tőkegyűjtésről egyházunk mind természetesebben mond le, hiszen Isten most új szavakkal prédikáltál ja nekünk, hogy ne gyújtsunk kincse­ket, s vessük minden gondunkat őreá. A Nyugdíjintézet azért mégsem evangélium-ellenes intézmény, hanem igenis nagyon az. És a holnappal „Keskeny az az út . . .“ — Jézus jólismert szavai elevenednek meg bennem, mikor a Luther Márton Intézet zegzugos folyosóin haladok végig. Harmonium hangja hallat­szik fel az első emeletről. A folyo­só vége felől zongora szól. A kántórképzösök gyakorolnak. Most nem őket keresem, .de azért hoz­zájuk is benyitok egy pillanatra. Karácsony után megnövekedett a számuk. így sincsenek sokan. 16-an vannak. Karéjban állnak a zongora körül. Peskó tanár úr kissé oldalt ülve csiszolt szem­üvegén át figyeli * mint jár a bil­lentyűkön Kuncz Salamon ujja. Jól emlékezem rá még a felvételi vizsgáról. Izmos- zömök, fiatal fa­lusi ember. Nagyon szép csengő hangja volt, csak a keze... bi­zony nehezen illeszkedett a vékony billentyűkhöz. Most milyen szépen megy a gyakorlat! Nem hiába vi­seli a bölcs király nevét. Nem tö­rődött azzal, hogy a többieknek jobban megy. Szívós akarattal gya­korolt. Tudta, hogy a keskeny úton minden erőnket bele kell adni a munkába. Közben az is egy­re világosabbá vált előtte, hogy a bölcseségnek kezdete is van s ez a ..kezdet“ igen erősen foglalkoztat­ja ... . A „kántorokkal“ szemben egy má­sik szoba nyílik. Innen éneklést hallani. Nem ismerem sem a dal­lamot, sem a szövegel. Hallgató való nem aggodalmaskodásra az egy­házát nem azért tanítja Isten, hogy ne gondoskodjék a munkában, be­csületes igeszolgálatban megfáradt szolgáinak csendes öregségéről. Mindezekben, amiket így összefog­laltunk, nem kevés zsákutca, vagy ellentmondás rejtőzik. Az ellentmon­dásokat átvágandó javaslatom ez volna: Mozgósítsuk a Nyugdíjintézet .jö­vedelmét a lelkészek üdültetésére, gyógyítására, pihentetésére, munka­erejük helyreállítására. lfz megfelel a Nyugdíjintézet cél­kitűzésének, ha máskép nem, pre­ventív módon. Nem sokat kellene tö­rődnünk alaki kérdésekkel, alapsza­bályokkal, s effélével, egyetértésre kellene jutnunk, s az illetékes fóru­mokkal ielhatalmaztatnunk a nyug­díjintézetet, hogy vesse minden anyagi erejét a lelkészek egészségé­nek és munkaképességének védel­mébe. Elgondolásom a következő: Kap­jon minden lelkész évente fizetéses szabadságot legalább két hét időtar­tamra olyan módon, hogy egyházunk valamelyik intézményébe a szokásos társadalombiztosítási módszerek sze­rint beutalást kap. A kalkuláció mu­tatná meg, hogy a lelkészeknek mit kellene az intézmények rentábilis napi ellátási díjaihoz hozzá járulniok s mit vállalna ebből a Nyugdíjinté­zet? Mátraszentisván, a FÉBÉ Klo- tildligete, Gyenesdiás, s talán más intézmények is, rendeltetésüknek megfelelő módon lehetnének ezek az üdülőhelyeink beulalásos módszerrel. A beutalás ^ehetősége természetesen csak akkor volna valaki számára ad­va, ha járulékfizetési kötelezettségé­nek eleget tett az elmúlt évre néz­ve. Ez fokozná a fizetési morált is, hiszen volna pillanatnyi értelme is a helytállásnak. A herdálást lehelne" Családtagok számára is biztosítani a kalkuláció­tól függően legalább betegségből láh- badozó’ feleségekre és gyermekek­re is. Hálásan venném, ha lelkésztár­saim és egyházi munkásaink ehhez a kérdéshez hozzászólnának, a fel­vetett javaslattal! kapcsolatban kiala­kulna az egységes közvélemény, s a kérdést áttehetnénk hivatalos for­mában is a Nyugdíjintézethez. Dezséry László zom. „Jézus Krisztus én életem . . .“ A második strófánál egy különös sor üti meg fülemet: ..Előttem ált a szoros út, Mely ígér mennyben koszorút.. ..“ Mielőtt belépnék a terembe, tekintetem önkéntelenül végigfut ismét a hosszú, keskeny folyosón. Bennt tudom meg, hogy ez az ének nem is olyan egészen új. A-Dunántúli énekeskönyv 555. sz. éneke. Eredeti daliámmal ének­lik. Azt is megtanulom, hogy ez a korálköny vünkben nem szereplő régi dallam Bach János Sebes­tyén betegágya mellett is felcsen­dült, mikor rosszul sikerült szem- műtéíe után, betegágyán, népes családja körében utoljára vette az úrvacsorát. A kétnapos tanfo­lyam „kedvenc“ énekévé vált ez a halotti énekek csoportjába beteme­tett 555. ének. A tágas szobában ugyanis egy kétnapos tanfolyam közelít a vége felé. A tordasi gyülekezet 14 lelki munkása jött be február (5—7-én az Intézetbe, lelkésze vezetése mellett. Az asszonyok közt, kicsinyek és. az ifjúság közt végeznek mind gyü­lekezeti szolgálatot. Mikor belépek, éppen két fiatal férfi számol be szolgálatáról. Az egyik az ifjúság­gal foglalkozik, a másik gyermek- bibliakör vezető. Egymás beszá­molóját egészítik ki. A tél folya­mán ugyanis összeálltak ketten és új munkába kezdtek. Végigjárták tollfosztóikor a családokat, mikor rokon, szomszédok, ismerősök ösz- szegyűlnek és ezeket az alkalmakat egész kötetlen .lelki beszélgetésekre használták fel. Egyik alkalommal például a gyónás kérdése került elő, másalkalommal a feltámadás. Luther Kis Kátéjából kaptak és ad­tak eligazítást. A beszámolóknak vége van és a rövid szünetet egy kis beszélgetésre használom fel. — Milyen céllal jöttetek be az intézetbe? — kérdeztem Görög Ti­bortól, a tordasiak fiatal lelkészé­től. — A ' tanulás vágya hozott ide bennünket. Úgy látjuk, hogy Isten megismerésében, a bibliánk ismeretében előrébb kell jutnunk, hogy a szolgálatban is előre me­hessünk. Nem tudott eljönni vala­mennyi gyülekezeti munkásunk, de odahaza is állandóan közös tanul­mányokkal igyekezünk képezni ma, gunkat. Nem régen külön tanfo­lyamot is rendeztünk odahaza azok számára, akik szolgálatot végeznek, vagy készülnek végezni a gyüleke­zetben.“ — Ennek a rövid kétnapos tanfo­lyamnak mi a programja? — Erre a kérdésre Benczúr László, az intézet igazgatója ad választ: — Úgy gondoltuk, hogy valami részletkérdést kellene elővenni. Az Apostolok cselekedeteiről szóló könyvet tettük a tanulmányozás alapjává. Ennék a kissé elhanyagolt bibliai könyvnek a főbb tanításai ismertetése mellett arra töreked­tünk, hogy néhány problémát kü­lön kiemeljünk belőle és úgy vizsgáljuk meg, ahogyan a mai gyü- lyekezet életében vetődnek fel. ilye­nek voltak pl.: közösség az egyház­ban. anyagi kérdések a gyüleke­zetben, gyülekezet és misszió. Kik voltak az előadók? Scholz László, Gr'oó Gyula, Olt Vilmos és magam. Mikor a résztvevők között elve­gyülök és az iránt érdeklődöm, hogy mi ragadta meg őket legjobban az előadások közül, kiderül, hogy azok! az előadások mozgatták meg legjobban a lelkeket, . amelyek Iz­rael népének a kérdéseit igyekez­tek szem elé tárni. Volt aki rá­jött, hogy ebben a kérdésben nem volt eddig megtérve, pedig meg­tért embernek tudta magát. Egy másik arról számolt be, hogy nagy öröme, hogy a zsidókérdést, mely lépten-nyomon felvetődik a Csele­kedetek könyvében is, most végre az Ige fényében tudta meglátni és Krisztus-kérdéssé vált számára. A tanfolyamnak nemsokára vége. A záró evangélizáció következik. A búcsúzó Pál apostolnak az efé- zusi gyülekezet néhány gyülekezeti munkása előtt elmondott intő szá­lain át szól Isten Igéje. Viseljetek gondot magatokra! Viseljetek gondot a nyájra! Hazatérek. Indulnak, hazafelé a tordasiak is. Ismét a szűk folyo­són fut végig tekintetem. Fülemben cseng az jínek: „Előtteni áll a szo­ros út. Mely ígér mennyben ko­szorút . .Arra gondolok, hogy más gyülekezetek sem bánnák meg, ha gyülekezeti munkásaikkal úgy járnák a keskeny utat, ahogy a tor­dasiak most megpróbálták. Madarász István Gyülekezeti hírek Az óbudai egyházközség új orgonáját és fa­mennyezetét február 19-én a d. e. 10 órai istentiszteleten áldja meg Kemény Lajos esperes, piispökhe- lyettes, s ő végzi az igehirdetést a gyülekezetben abból az alkalom­ból, hogy a templom újjáépítése ismét hatalmas lépést tett. Ugyan­ezen az istentiszteleten iktatják be a gyülekezet új felügyelőjét, Oszuszky István mérnököt, eddigi másodfelügyelőt, s az új másod- felügyelőt, Pavcsó Rudolfot, vala­mint a presbitérium új 14 tagját. Délután szeretvendégséget "tartanak 0 órai kezdettel. melyen .lakos Imre lelkész tart felolvasást művészi műsor keretében. A fasori evangélikus gimnázium dísztermében március 5-én rendezik meg a II. Országos Protestáns Egy­házi Kórusünnepélyt. A Kórusünne­pély részletei felől később adunk tá­jékoztatást. Múlt héten ült össze másodízben az újjáalakított Magyarországi Öku­menikus Bizottság Bereczky Albert református püspök soros elnökleté­vel. Evangélikus részről jelen volt Re ük Iván egyetemes felügyelő, Groó Gyula a bizottság afelnöke, Benczúr László a tanulmányi osztály veze­tője, Mády Zoltán felügyelő, Dezséry László szerkesztő és Péter Lajos ellenőr, bizottsági tag. Az igen népes gyűlésen, melyen az összes társegy­házak képviselői megjelentek, a szak­osztályok sorban számoltak be mű­ködésükről. A beszámolók az öku­menikus munka lassú előrehaladását mutatták. A különböző megbízatású osztályok munkaköre és munkásgár- dája még mindig nem alakult ki tisztán. Nem kis szomorúsággal lehet látni, hogy az ökuménikus együtt­működés, bár ennek semmi szellemi vagy lelki akadálya nincs, nem tud gazdagabb eredményekkel kibonta- .kozni. Pedig világosan áll előttünk, hogy a magyar, evangéliumi keresz- tyénségnek az együttműködése élet­kérdés az összes résztvevő egyházak számára. Különösen égető számunkra a ta­nulmányi osztály, az ifjúsági osz­tály és az evangélizációs osztály mű­ködésének lassii kibontakozása. Az ok mindegyiknél azonos. Saját egy­házi munkákkal súlyosan. megterhelt emberek kezében vannak ezek a munkák. Szükséges ezekben és a többi bizottságokban is a munkavál­Postaláda Kaiiaswiiori írja írja Helsinkiből: (Csaknem egy évig. tartózkodott Magyarországon írja, ez a kedves fiatal finn leány, aki igen sdk konferenciánkon és gyülekezetünk­ben szolgáit Isten igeijével, és köz­ben engedelmesen hallgatta a ma­gyarul szóló evangélikus igehirde­tést. Finnországba való hazatérése után a szerkesztőnek ezt a kedves levelet írta, amit az ő kedves ma­gyar nyelvén közlünk.) ..fűzzel a kis levéllel siettem az első üdvözletemet küldeni Finn­országból. Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam személyesen elbú­csúzni. Nagyon szépen köszönöm a kedves tartózkodásomat a Luther Intézetben és az utazásokat szerte országon. Szegyeiéin magamat, hogy olyan sokáig maradtam, de olyan jól éreztem magamat és elfelejtet­tem, hogy vendég vagyok. UTgy voltam mint itthon. Elfoiejthetetlen szép idő volt számomra. Egész nyá­ron mint Bethaniai Mária csak Jézus lábainál ültem és hallgattam az ő szavát. Azt, hogy annyi kon­ferenciában és evangélizációba részt vehettem és annyi gyülekezetét láto­gathattam nekem lehetővé tették. Mind azt amit ott Isten igéjéből hallottam és tanultam, most itt szolgálatomban tovább adhatom, és igy jobb és hűbb munkás lettem az Isten munkamezőjén. Még ké­rem a jó Istent, hogy adna nekem lehetőséget és alkalmat, hogy egy­szer visszaadhassam a kedves ven­dégszeretetet. Egy biztos, ha egy magyar otthonomba lép, mindent javára fogok csinálni, ahogyan csak tudok. Köszönöm a menzában a kosztol, kedves meleg szobámat, utazásokat és minél előbb azt a szereteteí szívességet, türelmet mi­vel velem szemben mindig viseltet­tek. A visszautazásom jól sikerült. Egy kicsit szomorú volt a hangu­lat a pályaudvaron, mint mindig a búcsú alkalmával, de biztatóan hangzott az ének: Isten velünk, viszontlátásra! Es Helsinkiben volt nagy öröm a találkozáson. De még mindég fáj a szivem a visszavágy miatt. Mindig nagyon szerettem Magyarországot és a magyarokat, de most mikor saját szemeimmel láttam és megismertem sokkal job­ban szeretem.“ Dér Endre írja: Szombaton este elkapott a vihar, teljesen átfáztam, nagyon rosszul lettem és a mentők ismét kórházba szállítottak. Nagyon sürgős sziiksé­lalás széles kiterjesztése olyanokra, akik engedelmesen vallják Jézus Krisztus egyházának egységét, Jézus­sal együtt imádkozzák a főpapi imádság egységre hívó könyörgését, s akik oda tudnák állni az afatni- valóba munkaerejük jó hányadával. Ma már valóban egymást szerető, s egymás egyhazát megbecsülő, sze- retetben együttmunkálkodni tudó ki­küldöttekből áll az ökuménijkus bi­zottság s ez a gyűlés is megmutatta, högy felekezeti érdekeket is alá tud rendelni a közös evangéliumi ügy­nek, de világos, hogy a közös bizott­ság aprómunkáját sok-sok élő ke­resztyénnek kell elvállalnia minden egyházból, a mi egyházunkból is. Az evangélizációs munka osztálya felelősségteljes előterjesztést tett a különböző egyházakban széttagol- tan folyó evangélizációs munka ösz- szehangolására, kívánta, hogy a kü­lönböző egyházakban dolgozó evan­gélizációs munkások szorosabban működjenek együtt, együtt imádkoz­zanak, s tapasztalataikat különjösen a gyülekezetépítés terén kicseréljék. Közös könyvtár felállításával ennek a munkának elvi alapvetését is együtt szeretnék tanulmányozni. Nagy örö­münkre szolgálna, ha evangélikus evangelizátorok valóban bekapcso­lódva az evangélium közös ügyébe, okulhatnának a többi egyház test­véri kiküldötteinek tapasztalataiból evangélizáló munkájuk érdekében. gém lenne: 30 g streptomycinre is­mét. Nagyon ki vagyok merülve, többet nem írok csak annyit még: hiszem, hogy Isten megengedi még azt, hogy tovább daloljak — Krisz­tusról — az el fáradtaknak és szegé­nyeknek. Kérlek; imádkozz értem. S kérem az Evangélikus Elet ol­vasótáborát is: foglalják imába az én megpróbáltatásom dolgát. Mert ez minden orvosságnál többet éri Ha jobban leszek, írok, de erre most képtelen vagyok. (Dér Endre fiatal lelkésznemze­dékünk ez a kitűnő tagja, kinek verseit lapunk időnkint közli, régóta küzködik betegségével. Kér­jük testvéreink imádságát, és segít­séget várunk olvasóink részéről a Streptomycin dolgában is. Segítsék ismét munkába állítani egyházunk­nak ezt a fiatal lelkéfzét. Szerk.) „Több kelenföldi evangélikus“ írja: „Sajnálattal látjuk, hogy az Evan­gélikus Élet hasábjain a kelenföldi egyházközség életéről sohasem esik szó, sőt az istentiszteleti rendben sem szerepel. Talán így egyolda­lúan mégsem lehet szerkeszteni egy lapot. Kérjük a mulasztást sürgő­sen jóvátenni.“ Miután már négy ilyen névtelen levelet kaptunk, melyben a kelenföldi istentiszteletek közlésének hiányát „a mi egyoldalúságunk, vagy aver­zióink“ számlájára írják, most már feltárjuk a valódi helyzetet. A kelenföldi egyházközség lelké­sze lapunktól kezdettől, fogva el­zárkózott. A iapot terjeszteni nem engedte, szószékről nem hirdeti. Ennek ellenére gyülekezetéből igen sok előfizetőnk van. Vagy talán éppen ezért. Az istentiszteleti rend című rovatunk megindulásakor a kelenföldi istentiszteletek közlését megtagadta levélben, arra hivatkoz­va. hogy országos lapot nem ákar terhelni gyülekezeti hírekkel. Mi ezt mélyen sajnáltuk és bármi­kor hajlandók vagyunk a kelen­földi egyközség istentiszteleteiről és életéről beszámolni. Aminthogy az egyetlen közleményt, :amit lapunk fennállása óta a gyülekezet bekül­dött, Belohorszlcy Lajos egyházköz­ségi felügyelő beiktatásának beszá­molóját: lapunk készséggel közzé­tette. Mindezt csiak azért írjuk meg, ,ne hogy még több olvasónk­ban felébredjen az a gondolat, hogy mi elszigeteljük magunkat egyhá­zunk bármilyen testületének élet­űi tgnyilvánulásaiíó!. (Szerkesztő) A tordasi ggaiekezel 14 mnnhása a Luther Mártott Intézetben '•ÜL, -V. • "Ns- “V>. -•

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents