Evangélikus Élet, 1950 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1950-02-19 / 8. szám

Evangélikus Éle*

2--------------------------------Szalatnai Rezső:

A lázadó pap

Azon a napon, október utolsó napján, reggel, midőn az őszi párákat kezdte felszívni a hajnali nap, mise előtt, mikor alig jár valaki az utcán, még egyszer elolvasta, amit az éjszaka írt. Egy, kettő, három... kilencvenöt tétel. Felhívja az egész világot, jertek, kövessetek ara igaz úton, hogy Isten fiaihoz méltóan szabadok legyünk! Magára dobta a csuhát, kalapácsot, szögeket szerzett, kilépett a kolostorból. Megállóit a vártemp- lom tölgyfa-ajtajánál. Itt szokott prédikálni. Felemelte a pergámen- ívet, szétsimította aizi ajtón és beverte az első szöget.

Az idő átfolyt e pillanaton, mint a víz a híd alatt. De ez a pillanat új útra vitte a vizet, a® emberek sodrai. Ez a nap volt a lázadó szerzetes Legnagyobb napja. Szembeszállt a világgal. Madách körképében is ilyennek tűnik fel. Túlfűti a kazánt, veszélyezteti a társadalmat. „Nem ismered te a tűznek varázsát, ki csak fazék alatt ismered azt" — veti oda Luther a falanszter vezetőjének.' A vezető: „Hiú beszéd, ezért ma nem ebédelsz!" Luther; „De holnap újra szítom a tüzet!“ Ilyen makacs, érzéki hevesség volt? Miért lázadt fel? Fékezhetett? n volt? Megfogta a kor szenvedélye, a visszavágás? Csalódott az egyházban? Megundorodott Rómától? Felbőszítették az egyház visszaélései? Minden egyszerre érte, mint a zápor. Cranach nevezetes metszetén, négy évvel az októberi nap után, még szerzetesi habitusban, erő, nyílt tekintet, őszinteség figyelhető meg. Semmi félelem ezen az arcon, de semmi oktalanság sem. Holott érezhette, mi vár ekkora lázadóra. Láthatta a fogókat és pörölyöket, érezhette a máglyán pörkölődő emberhús szagát, észlelhette az átok-bulla hatását, tudhatta, mi az üldözés, családirtás, megszégyenítés, megalázás, vallatás. Ismerhette az inkvizitor-arco- kat a röhejt a pellengérnél s a hívek gyors pálíordulását. Mégsem riadt vissza.

Kortársaitól vajmi keveset remélhetett. A fiatal császár ravasz, élveteg, félig nyitott szája, hunyorgó szempillái semmit sem ígértek. A pápa únta a hitbéli dolgokat, megvetette félművelt korát, szobrászokkal tárgyalt s titokban szentélyt akart építeni Rómában Apollo tiszteletére. Erasmus, a rokonlélek,» megijedt a kiálltáétól, visszahajolt, mint a nád. A fiatal Ulrich von Hatten meglengeti a népi politika zászlaját, de midőn megkapja a császár megvesztegető aranyait, azonnal faképnél hagyja a

JEDIDJA

az Ür kegyeltje. Salamon neve, amelyet Náthán próféta adott néki. II. Sám. 12:24, 25.

JEMIMA,

galambocska. Job leánya, Jób. 42:14. JEREMIÁS,

a név jelentése bizonytalan. Esetleg: Jahve magasztaltassék. Jeremiás az anathőti papnak. Hilkiának. fia. Mű- ködése kb. 626—080-ig tartott. JÉZUS,

Józsua név görög formája, jelentése: Isten segíts.

IKABÓD,

oda van a dicsősége. ÉH főpap menye nevezte el így leányát, amikor elvesztette férjét a fillszteusok elleni harcban. I. Sám. 4:19—22.

IMMÁNUEL,

Isten velünk. Ézsaiás adta ezt a nevet Akház fiának. Ezs. 7:14. Máié cv. 1:23-ban Jézusra vonatkoztatják. JOAB.

Jahve atya. Dávid hadseregének vezére, diadalmas csaták hőse. I. Krön. 11:6. és másutt.

JOKÉISED,

az ő dicsősége Jahve. Mózes anyja. II. Mózes 6:20.

JOÉL,

Jabve az Isten. Gyakori név. Legismertebb Jóéi próféta. Jóéi 1:1. JOHANAN,

Jabve kegyelmes volt. II. Kir. 25:23.,

wittenbergi szövetségest, A választó- fejedelem ereklye-gyűjteményével bíbelődik, nem ér rá. Talán a diákok? falán a polgárok? E pillanatban egyedül áll a kapu előtt.

Erős volt, a népből jött, mint az erősek mind. Parasztok és bányászok vére járt benne. Olyan hangja volt, ha megszólalt, dörgött a templom. Közvetlen, vígkedély volt, utálta az alakoskodást. Szerette a jó ebédet, erős sört ivott naponként. „Az igaz embernek és igaz keresztyénnek a harc emberének kelt lennie“ — írta egy alkalommal. Egyenes úton kell járni, őszintén, tisztán állni a világ előtt Látta, mifélék az emberek, de nem esett kétségbe. Az észleletek erőre bírták s akarata edzésére. A döntő ponton, a korhadt társadalom és az őszinte egyéniség harcában, az egyéniség győzött. Az egyéniség, aki a nép élére áll >; maga is népíi. A babiloni fogságból a keresztyén ember szabadságához! — kiáltotta oda.

Erős volt, de nemcsak önmaga egyéniségéből kifolyólag. Évszázadok óta először értette meg igazán az Evangéliumot . . .

Mindez laissan, de ellenállhatatlanul ért meg benne. A tételeket nem egy éjszakán át állította 5-sze, hónapok óta keringtek körülötte, mint a valóság. melyet át kell állítani megfelelőbbre, jobbra. De ez az utolsó októberi nap, amelyen elsőnek mondotta el a teljes reformokat, ez az indulás volt a legnagyobb. Olyan, mint Kolumbuszé, amikor útnak indult. Olyan, mint Gutenbergé, midőn rátette ez első betűsorra a papírlapot. Olyan, mint mikor Koper- nikus elölj megnyúlt a végtelen égbolt és múlhatatlan törvényei. E pillanat ban, ahogy a hártyát szorította, könv- nyű és tiszta volt a szive, mint mind- azoké, akik érzik, hogy átalakítják a világot. Alit az őszi fényben és verte a szögeket a lázadást bejelentő tételek köré. Izmos karját magasra emelte. Mondatai olt égtek a fényben külön fényként, olyan lánggal, minőt Wittenbergben nem láttak még soha.

Csönd volt a kis téren, rőt levelek hullottak, a falakon csillogott a harmat. A kalapács keményen szólt a fanyar szagok közt. Midőn az utolsó szöget is beverte, megfordult. Mögötte, az ajtón, a lázadó igazság hirdetménye. Előtte a véghetetlen Nap, tűző, fényes, elfeledhető llen és örök. „Ember vagyok, de az igazság útjáról nem téríthet le e rothadt világ. Istenem, te légy oltalmazom.“

Alit, összekulcsolva mellén a kezeit.

Jer. 40—43. rész. Görög változata: Jáúos.

JOAKIM,

Jabve felemel. Juda királya, uralkodott 60,8—597. Jer. 22:1. és másutt. JÓNÁS,

a galamb. Izrael prófétája. II. Kir. 14:25. Történetét Jónás könyve közli.

JONADÁB,

Jabve bőkezű, Kcchab fia s a reha- bila nemzetség alapítója. II. Kir. 10:15. és Jer. 35:6.

JONATHAN,

Jahvétól adott. Saul fia. I. Sám. 13— 14. részekben olvashatjuk hősi lettéit.

JÓS ÁFÁT,

Jahve ítél. Juda királya 874—850. I. Kir. 22:41. és köv. II. Krön. 17—21. rész.

JÓZSEF,

JAHVE növeljen, szaporítson. Jákob és Bábel fia. I. Mózes 30:22. és köv.

Felkérjük a lelkészi hivatalokat cs mindazokat, akik Családi Naptárt árusításra bizományba vettek át, hogy azokkal sürgősen számoljanak és az esetleges fennmaradó példányokat már azért is azonnal küldjék vissza, mert egyes igényeket csak így tudunk kielégíteni, mivel több Családi Naptárt, a papír- hiányra való tekintettel, nem állítunk elő.

Egyházunk belső

A XIX. század egyházunkban a bel- misszió százada voll. A munka, amelyet Wiehern, a „belmisszió atyja“ a század közepén ' elindított, hazánkban is követőkre talált. A belniissziói munka speciális keretét az egyesületek alkotják. A Századforduló elején -a belniissziói egyesületek munkája körül éltes viták folynak az egyházi lapokban. Úgy látszik, mintha az egyesületi munka öncélúvá kívánna lenni és nem tud beleépülni az egyház egészébe. Pozsonyban tartott bel- missziói értekezleten hangzott el az alábbi hozzászólás:

„Elismerjük, hogy azon a munkaágak, amelyeket a belmisszió neve alatt összefoglalnak, részben igen fontosak és szükségesek. Azonban az értekezleten nem is igen foglalkoztak ezen egyes munkaágakkal, hanem beszéltek a bel- misszióról általában, ahelyett, hogy megmondották volna, hogy mit akarnak felkarolni és milyen irányban, milyen alapelvekkel és milyen segédeszközökkel . . . Különben ezen nunkát egyesület nélkül is az egy- idzon belül lehet végezni...

A belmisszió nem egyedüli orvosság, hanem csak segédmunka, amely támogatni hivatott a rendes egyházi munkát. ..

A belmisszió sokhelyütt nem az egyházat építette, hanem a szektákat erősítette..

(Evang. Egyházi Szemle, 12. sz.) A lelkipásztori munkát illetően c,gy bizonyos katolikus, klerikális vonás mutatkozik meg. Az egyház elvárja, hogy a lelkész munkájának elismerésben és megbecsülésben legyen része mindenki előtt. Tresztyenszky főesperes közgyűlési beszédében „jó“ tanácsként hangzik el:

„...csak akkor menjen a lelkész a beteghez, ha hívják.“

(Evang. Egyházi Szemle, 12. sz.) Minthogyha a lelkésznek nem lenne pásztori kötelessége gyülekezetének tagjai! látogatni hívatlanul és kéretlenül is. Teljesen egybevágó tartamú idézel a fentivel a következő:

„ . .. Nagysokára jő a ■ válasz, hogy a miniszter határozata szerint hetenként csak egy hittanórája legyen és ahányszor órát tart a lelkész, annyiszor kap egy forintot. Ezen feltételbe a lelkész természetesen bele nem egyezhetett s most bár csal; hét évfolyam nyílt meg, 25 növendék vallásoktatás nélkül van s marad — ki tudja, meddig... Ideje volna, hogy ez a kérdés is egyházhatóságilay egyházunk reputációjának megfelelően rendezgessék, nehogy lelkészeink máshol is ilyen kellemetlen helyzetbe jussanak — e liberális korszakban.“

(Evang. Egyház és Iskola, 27. sz.) Az állami tanügyi hatóság nem engedélyezett a fenti esetben heti két hittanórát egy nevelő intézetben, hanem csak egyet. Mivel ez az eljárás sérelmes, az egyház arra az álláspontra helyezkedik, hogy nem lart egyet sem. Vájjon ki látta annak a kárát, hogy 25 gyermek nem részesült hitoktatásban hosszú időn keresztül?

A hitoktatás helyzetéről)! megdöbbentő képet rajzol az egyik egyházi újság:

„Siralmas állapotban volt a vallástanítás felekezeti iskoláinkban, de még siralmasabban a községi és állami intézetekben. Ki törődött ezzel? Sok helyütt senki; a legtöblr helyen, mert éppen kellett . . . Milyen szomorú számok kerültek volna ki, ha az egész országban kutattuk volna a dolgot. Budapest környékén Erzsébetfalva és Kispest községek keletkeztek; ki gondoskodott ezeknek vallási ellátásáról? .1 vallástanítás kellő díjazásáról ngm gondoskodott senki . . . Kidolgozóit tantervről, taniervhez való oktatásról szó sem volt. . . Hogy ily vallástanítás mellett nem csodálkozhatunk az egyháztól való elpártoláson, az bizonyos.“

(Evang. Egyházi Szemle, 12. sz.) Az egyházi iskolák sorsa sokakat nyugtalanít ebben az időben.

„Iskolaügyünk nagyot haladt.. . De vájjon belső értékben is anyagira haladt-e a letűnő században evangélikus iskolánk, ez nagy kérdés. A felekezeti jelleg az (dsóbb és felső fokon egyaránt, már a legtöbb helyen csak puszta csín. A legsötétebb sejtelmekkel lépjük át ez irányban is az új század küszöbéi." (Evang. Egyház és Iskola, 12. sz.)

élete 1900-ban

■Sok helyütt az egyházközségek képtelenek tovább fenntartani iskoláikat és ezért államosításukat kérik. Ugyanakkor azonban felesleges intézmények fenntartására óriási összegeket áldoznák, ahogyan az alábbiakban szóvá teszik:

,,.4r eperjesi jogakadémia megint kapott segélyt, a szegény gyülekezetek keserves filléreiből elvonva 15.000 koronát a szegény lelkészek segélyösszegéből. Valóban keserves állapotok, amidőn az egyház alig képes szórványait kellőleg gondozni, ugyanakkor van felesleges pénze jogászok képzésére.“,

(Evang. Egyházi Szemle, 12. sz.) Az egyházi iskolák tanítóinak panaszával sok lap telnék meg. De legalább egy idézet álljon itt mutatóba :

„ ... az egyház, amely eddig népiskoláit mindig veteményes kertjének szerette nevezni, rövid idő alatt a legfájóbb ütéseket méri a szegény tanítók árvafejére. Ezek között első és'a legnagyobb csapás, mely őket az egyházi gyámoldából zárja ki. Amazoknak azért fáj, mert az egyházi segítő egyesület segélyét úgy tekintették, mint a tanítói nyugdíj kiegészítő részét.. .

... amilyen mohón kapnak a papok az államsegély után a maguk javára, époly késedelmezők, sőt akadékoskodók akkor, ha annak javát a tanító, a: iskola Iái ja.“ (Evang. Egyház és Iskola, 35. sz.) S végül hadd zárjuk le ezl a részi egy őszinte vallomással, amely sok mindent megértet velünk, ami hiba volt a múltban és talán segítségünkre lehet eligazodni a mában:

„Félre minden álszégyenkezéssel, mely legkevésbé illenék az evangélium hirdetőihez; valljuk be férfiason, nyíltan, hogy életünk javarészét elpocsékoltuk idegen Istenek szolgálatában. Meglehet, azért, mert ferdén nevelt bennünket maga az egyház . ..“

Közli: Muncz Frigyes

A maszUi/ai patciattUáius Uépvisd'ói

A moszkvai patriarcha Konstantin érseket nevezte ki a jeruzsálemi oriho- dox misszió vezetőjévé Konstantin érsek kíséretével már meg is érkezett Jeruzsálembe.

„A szentév és a protestáns bacillus,,

A „Die Tat“ című svájci lap január 22-i száma éles kirohanást intéz az olasz protestánsok ellen, akik „nem átallják a szeniév alkalmával fokozni vallási propagandájukat, mindenfelé kis protestáns támaszpontokat létesíteni, árvaházakat nyitni és számos katolikust áttérésre csábítani; a külföldi zarándokok között protestáns szellemű röpcédulákat terjeszteni, falragaszokon előadásokat hirdetni s Luther és Kálvin szellemének badllusait éppen a pápaság Rómájában és éppen a szentévben terjeszteni az olasz nép között, amelyet a pápa kiközösítő rendelete amúgyis hajlamossá lett a protestáns fertőzésre.“ A lap élénken helyesli, hogy „a szentszéket idegesíti ez a protestáns tevékenység és közbenjárására a kormány számos külföldi misszionárius tartózkodási engedélyét megvonta.“ (ET)

Áz ácsai missziói egyházközség

folyó hó 12-én, vasárnap, egybe gyűjtötte a nagy területű szórvány híveit abból az alkalomból, hogy ezen a napon hálaadó istentiszteletet tarthatak az Ócsán elkészült új imateremben. Az istentiszteleten dr. Murányi György esperes szolgált, aki gyóni pásztorkodása idején a missziói egyház megszervezője volt. A délelőtti második istentiszteleten a helyi lelkész hirdette az igét, A vonatok indulásáig délután evangelizációs összejövetel volt. Az evangélizáció végén az eg3'házközség laikus munkásai a szórvány híveivel imaközösségben adlak hálái az imateremért és könyörögtek azért, hogy az imaterem is legyen áldott eszköz az Ür kezében, Aki életet és ébredést ad az 0 népének.

A megrövidített évek

Az átlag ember is látja maga előtt mindig a teendőit. Terveket tűz ki, célokat lát, s beosztja munkaereje't. De tudja Isten, hogy van ez? Az ember belefárad a rendszeres munkába, újra és újra ellustul, ezer magánügye támad, ami hátráltatja a főmunkája befejezését s a tervek kitolódnak, a célok ködbe vesznek, változtat rajtuk, nincs hozzájuk kitartása, s végül, ha már mindezt rezignáltan megszokta, már arra; sem gondol, hogylehetne célszerűen élni.

Élhet íg y egy nemzet is. A magyar meg már >ott tartott, hogy kezdte megszokni, 'hogy tervei ködbe vesznek, céljai elmosódnak, vágyai ki- vihetetlenek, önmaga fejlesztése, megerősödése lehetetlen. Már csak azt sem tudtuk, tervezhet-e mégegyszer a magyar nlép? Alig szedtük össze magunkat, máris jött egy újabb háború. Nyakunkra ültek a sürgető szükség- intézkedések, s a. szép, nemzfetépítő tervek kútbaestek. A népünk, a dolgozó magyar nép, munkások, parasztok, s a fejükkel dolgozók is, mindig csak azt látták, hogy kicsúszik a kezükből a maguk érdeke. Letarolták a háborúk és ®z -ellenslcgek a mezőinket. Tessedik Sámuel kétszáz éve mondta, hogy korszerűsítsük mezőgazdaságunkat, -s alig léptünk ebben egyet-kettőt kétszáz év alatt. Kossuth Lajos száz éve mondta, iparosítsuk magunkat, mert ipar nélkül félkarú óriás a nemzet, s nem sikerült az iparosításunk.

Az igazi, a mlélyenjáró fordulat fel- szabadulásunk óta éppen ebben következett be. A szocializmus elkezdte népünket megtanítani ai tervszerű munkára s tervszerű, az egész népet összefogó ko.lektívum minden erejét összefogó közös erőfeszítésre. Sok mindent megtanultunk máris, amit azok a marxisták hittek köztünk először, akiket sokszor éppen keresztyén körökben lebecsültek, s akiktől tanulni nem akartunk. Megtanultunk először is tervezni, de nem a régi módon, egyénileg, vagy legfeljebb csoportérdekek szerint, hanem az egész nép számára és érdekében. Bátran tervezni, s szívesen dolgozni a tervekért.

Megtanultunk tehát hinni abban, amit csinálni akarunk. Ha hozzávesz- szük azt, hogy egy példátlanul pusztító háború után elernyedt nép, egy csaknem teljesen enervált társadalom tanulta meg ezt, akkor csak csodálkozhatunk. A mi hitünk szerint Isten kegyelme töltetett ki rajtunk, s ő öntött lelket belénk. Az élet lelkét, a bizodalom leikét.

S megtanultuk azt is, hogy kell és lehet rávenni mindenkit, a legkényelmesebbeket is, a másik kizsákmányolásához szokottakat is, a legtársada- lomelknesebb erőket -is rákényszeríteni a közös áldozathozatalra, a közös erőfeszítésre. Találkoztunk egy erős mozgalommal, me’y nemcsak szépen prédikál arról, hogy mindenkinek másokért kell élnie, hanem hihetetlen energiával dolgozik is a társadalmi szolidaritás meg valósi fáséiért.

És találkoztunk egy rendszerrel mely nemcsak képzeleg és álmodik a békéről, mely az emberi munka és jólét alapfeltétele, hanem tud érte körömszakadtig harcolni, tömegeket mozgósítani, s tud érte olyan hangot adni, mélyet meg kell hallgatni szerte a világban.

Mindez a hároméves terv eredményeinek közzététele akalmával foglalkoztat minket. Egy hároméves népgazdaság! tervet két esztendő és Öt hónap alatt túlteljesített a dolgozó népünk. Fegyelemmel, áldozattal1, erő- megfeszítésse!,. hittel, a jövőjében bizakodva. Emeljük meg kalapunkat a magyar dolgozó nríp előtt, s annak vezetői előtt, akik ezt a népet tervszerű munkára tanították.

Mi, keresztyének pedig erősödjünk meg a meggyőződésünkben, hogy minket Isten a békéért, a nyugalmas jövőért, a tömegek jólétéért munkálkodók mellé állított. Szerezzünk'magunknak „jó bizonyságot“ a népünk előtt. Munkában, áldozatvállalásban, hitben legyünk élen.

Nem opportunizmusból. A dolog nem úgy áll, hogy a társadalmi szolidaritásunk megmutatása szerez nekünk létjogot a hazában, hanem éppen fordítva. A mi igaz evangélium- szolgálatunk tesz minket olyan testvéri lélek birtokosaivá, amely szolidáris minden emberrel, vagyis a társadalommal. Legyünk állhatatosak és buzgók Krisztus követésében. És meg lesz a „tisztességünk“ a népünk előtt.

Biblia-olvasás közben...