Evangélikus Élet, 1950 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1950-12-03 / 49. szám

2 (Folytatót ax l. oldalról) zetköli központi szervet a Bizton­sági Tanács keretében, mely mind­ezen intézkedéseket megfigyeli és ellenőrzi. Ez a szerv ne csak a be- jelentett hadi eszközöket és katonai erőket ellenőrizhesse, hanem azo­kat Is. amelyeknek létezése feltéte­lezhető­| m i A ífstnsetek közötti gazdasági >-* * és kulturális együttműködés helyreállítására ugyancsak javaslato­kat tesz a Béke Világkongresszus, végül pedig bejelenti, hogy létre­hozta a Béke Világtanácsot, amely „oCyan szerv lesz, amelynek tagjai valamennyi nemzet és ország kép­viselői lesznek. Azoké is, amelyek tagjai az ENSz-nek és azoké is, amelyek egyelőre nem tagjai ennek a szervezetnek, beleértve a még függő, vagy gyarmati helyzetben lévő nemzeteket és országokat is. E szervnek az lesz a feladata, hogy megfigyelje és ellenőrizze: vájjon az ENSz teljeslti-e a kötelességét az emberiség iráni“. Ez a Béketanács Varsóban meg­alakult, tagjai közé három magyart is választottak, Andics Erzsébet egyetemi tanárt, Lukács György egyetemi tanárt és Péter János re­formátus püspököt is, ami nagy meg­becsülése annak a becsületes és a keresztyén hitből táplálkozó béke- munkának, amit a magyarországi protestantizmus kifejt. Ez a Béke vi'lágtan-ács máris szélesebb szerve­zet, mint az Egyesült Nemzetek Szer­vezete. Alkalmas arra, hogy a világ minden országában felelős kor­mányokat, társadalmi és népmozgal­mak ütján is figyelmeztesse köteles­ségeire és alkalmas arra is hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének munkáját ellenőrizze, vele szemben a népek igazi akaratát képviselje és kiharcolja, A varsói II. Béke Világkongresz- szus nem remélt méretekben hozta elő a világ kercsztyénségének felelős­ségérzetét is és az az aktív részvétel, amivel nyugati és kelati egyházak képviselői ezen a kongresszuson resztvettek, mutatta meg nemcsak azt, hogy a keresztyénség hitéből t'o'yóan egyetért az emberiség be­csületes béketörekvéseivel, hanem megmutata azt is, hogy a keresztyénség számottevő erő a világ békéjének biztosítása ügyében, jóleső volt látni, hogy keleti <« nyugati keresztyén lel­készek egyaránt felismerték, hogy keresztyén kötelességük 'most a háborús veszély időszakában a béke-vágy jámbor óhajtásának kifejezésén tál, messzemenőm az, hogy a keresztyénség vesse latba minden erkölcsi és szerve­zeti erejét annak érdekében, hogy a béke híveinek konkrét követelései a háború megakadá­lyozására érvényre jussanak, azokat a nemzetek kormányai­nak és az Egyesült Nemzetek Szervezetének figyelembe ktdtai vennie és vesse laiba ws*r?'M crkslrsl és szervezeti ereesi a is, az emberiséget íeíviiá­gc.'ítaa erről a ina középponti k-Víísröl, a háh-arú és béke kér­déséről, mozgósítva őket az emberiség Igazi létérdekei mel­lett. Káiás vagyok a magyar népnek, hogy a varsói II. Béke VEágkongresz- szusra kiküldött és emel lehetővé tette, hogy egyházam békeszeretetét és a békéért folytatott harcban való szolidan üását megmutathattam. A magyar szemmel, sőt budapesti szem­mel is ctAépzelhetelSrn háborús pusz­tulásból hősi munkával újjáépített Varsó csodálatos vendégszeretete, a lengyel nép béke-munkája és lángoló ellenérzése mindazokkal szemben, akik újabb háborút akarnak, tovább­mozdított mind-annyiunkat azon az úton, ami a béke megvédésének útja. Egyházunk hivő népének Is őppdgy félre kell tennie minden részletkérdést és minden emberi nézeteltérést ebben az ügyben, mint ahogy azt a varsói világ- kongresszus tette. Egyszerűen kifejezve: „Az emberiséget újabb háború fenyegeti'“. Ez a háború minden eddiginél irtózatosabb volna. Szembe kell szállítunk mindazokkal, akik a háború és béke kérdésében Ingadoznak. Az egyházban Jézus Krisztus taní­tásán nevelt emberek élnek együtt s így természetes az, hogy ebben a közösségben, a béke ügyével, tökéletes egyet­értésnek kell lennie. Most min­den részletkérdés eltörpül a köz­ponti világkérdés mellett. Néz­zünk mélyen sziveinkbe. Tisztít­suk meg szíveinket minden ál­nokságtól. Legyünk egyek azok­kal, akik az emberiségért fele­lősséget éreznek s ezzel a ha­talmas kérdéssel nem játsza­doznak, hanem teljes erejükkel helytállnak benne. Segítse Isten az emberiség békcszerctő, be­csületes jobbik felét, amely a gyermekek és asszonyok bol­dogságát, a teremtő munka le­hetőségét védelmezi. DEZSÉRY LÁSZLÓ KEZDET Alfa és Omega. A görög ábécé első és utolsó betűje. Régi kereszlyén szimbólum. Katakombák falain, sír­köveken, templomok bejáratai felett, oltárterítőkön, kódezekben, imaköny- vekben, még világi épületeken, sőt még pénzérméken is található volt e jel, vagy magában, vagy a kereszt­tel, vagy pedig Krisztus monogramm­jával együtt. De nemcsak egykor, ha­nem még ma is jelképként használja a keresztyénség e jelt. Honnan ered a két görög betű ke­resztyén használata? Mint Isten és Krisztus jelzője háromszor fordul elő a Jelenések könyvében. Jel. 1, 8; 21. 6; 22, 13. „Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, az első és utolsó“. Isten, Krisztus min­dennek elkezdője és bevégzője. Ahogy János evangéliuma ezt az Igéről mondja: „Kezdetien vala az Ige, és az Ige- vala az Istennél, és Isten vala az Ige. Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett.“ (Ján. 1, I, 3.) Istennek mint kezdetnek és vég­nek, elsőnek és utolsónak a meg­jelölése az Ószövetségre nyúlik visz­em. Ezsaiás 44,6-ban ezt olvassuk: „Én vagyok az első, én az utolsó, és rajtam kívül nincsen Isten.“ Ezsaiás 41, 4-ben pedig így nevezi magát az Isten: „Én, az Ur, az első és ulol- j sókkal is az vagyok én.“ Különben a héberben is jelentőséggel bir az első és az utolsó betű, az alef és a tan. Amikor Mózes III. könyve 2C. része a szófogadóknak szóló áldást közli a ■ 3. verstől a 13. versig, Isten aleftől távig áldja meg őket, mert aleffal, az első betűvel kezdődik az áldás, és tavval, az utolsóval végződik. Az átkot viszont csak vavtól, a 0. betű­től mémig, a 13. betűig mondja. (A 14. vers I. betűje vav, a 43. vers utolsó betűje mém.) ÉS VÉQ jegyében indulunk mi is az új egy­házi esztendő küszöbén. Minden kezdet, élet, hatalom az Isten kezé­ben van és mindennek ö a bevég­zője. Minden dolog kezdete és vége az ő hatalmában van. Mindenben ő mondja ki az első és az utolsó szót. Ö a kezdete és a vége ennek az egy­házi esztendőnek is. Egyházunk sorsa az ő kezében van. ö annak kezdete és bevégzője. E világban való útját Isten jelöli ki. Semmi más nem fog azért vele tör­ténni és nem is történhet vele semmi más, mint amit a kezdet és a vég felőle végezett. Viszont döntő fontos­ságú, hogy a mi részünkről is ő le­gyen az Alfa és az Omega, azaz Ö le­gyen minden mindenekben, ö legyen minden egyházi munkánk eleje és vége. És ami nem az Alfa és Omega jegyében történik, nem tartozhat az egyházhoz. Minden igehirdetésünk, vagy igehallgatásunk, minden tanács­kozásunk, vagy az egyház bármilyen más életmegnyilvánulása alkalmával gondoljunk arra, hogy mindenben Isten, Krisztus legyen az Egyetlen Ur. De egyéni életünknek, üdvössé­günknek is ö az Alfája és Omegája. „Meglévőn győződve arról, hogy a ki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégezi a Krisztus Jézusnak nap­jáig.“ (Fii. 1, 0.) Folyjon azért ke­resztyén életed az Alfa és Omega jegyében. Kezdd ebben az egyházi esztendőben minden napodat az Úr­ral, imádkozva és Bibliát olvasva. Járd vele és végezd be vele, hálát mondva néki. Istentiszteletet hallgatva kezdd vele a hetet is és azt is vele végezd. Egész élted szo'gálja az ő dicsőségét. Alfa és Omega régi keresztyén jel. drága isteni ige. Jelentsen szá­munkra új életet. Kezdjünk Vele és mindent Vele is fejezzünk be. Gyöngyösi Vilmos Alfának és Omegának ebben a LODEN, BALLON átlátszó- vihar- és esőkabát MARTON ÉS SZÁSZ V.. T E I EK! PAL-UTCA HÁROM Uj orgonák építését, javítását vállalja Riegar Ottó orgonagyár Budapest, XIV’., Füredi-utca 41. Telefon: 297—023. Ivanqéllku» Éiet GYÜLEKEZETI HÍREK DEZSÉRY LÁSZLÓ ELŐADÁSA December 4-én, hétfőn d. e. fél 10 órakor a Deák-téri tanácsteremben (Deák-lér 4., I. em.) beszámolót tart Dezséry László püspök a II. Béke- ’-'ffi(ca'«msrél és auschwitzi tapasz- irVJsíoól Nagy-Bndapest lelkészei | i“ s yj A‘‘ ííerek számára. 7« ■'£ pTtfJÖk legújabb körleveléből: óejj-házi év végén s az új kü- s-j>én meretettel küldöm jókívánsá­gaimat Lelkész Testvéreimnek, egy­házunk minden munkásának és tag­jának. A múlófélben lévő egyházi esztendő áldásaiért és lehetőségeiért adjunk szívből bálát örökkévaló Urunknak. Az akadályok, amelyekkel meg keltett küzdenünk, késztessenek önvizsgálat­ra: nem bennünk van-e a hiba, talán mivel előre elgondolt programjaink­hoz, megcsontosodolt szokásainkhoz tartjuk magunkat ahelyett, hogy az Űr új és örök parancsához len-nénk hűségesek, s arra törekednénk, hogy minden dolgunk szeretetben menjen végbe (Ján. 13:34., I. Kor. 16:14). Tapasztalatok győzhetnek meg ben­nünket arról, hogy a szeretet ma is a legnagyobb hatalom s ahol van népünk iránti igaz sze­retet, ott ajtók, fülek és szivek nyílnak meg előttünk, míg az alázatos és szelíd jézust szeretet hiánya a nyílt kapukon való bemenetelünket Is lehetetlenné teszi. Az új egyházi esztendőben keres­sük azért először Isten országát és annak igazságát (Mt. 16:33), ismerjük fel azt, ami a mi békességünkre való (Luk. 19:42), és aiz Istennek békes­sége, mely minden emberi értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szivein­ké! ós gondoSatatainkat a mi Urunk­ban, a Krisztus Jézuban (Fii. 4:7). „Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől, és a ti egész valótok, mind letketek, mind testetek feddhetetlenül őriztes­sék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.“ (I. Thess. 5:23.) Felhívás a Lelkészekhez! Sürgősen szükség volna Oettcr Johann (született 1854—1860 körül) keresztelési bejegyzésére. Felkérjük a lelkészeket, amennyiben nyomozá­suk eredménnyel járna, azonnal ér­tesítsék az egyetemes egyházi iro­dát (Bpest, VIII., Üllői-út 24.). „A Fébé az egyház segítő keze“ Pilisligeten a Fébé diakonissza anyaház konferenciáján Dr. Keök Iván egyetemes felügyelő nagyszabású előadást tartott. Előbb Kun-Kaiser József Mezőbcrény I. kér. lelkész a Szentírás alapján az evangélikus gyó­násról tartott konferencia-előadást, majd D. Goetihe Ervin ügy vért, a Fébé ügyésze, egyetemes presbiter tartott előadást a Magyar Népköztársaság Alkotmányáról. Dr. Reök Iván egyetemes felügyelő I. Ján. 4:16—17. alapján előadását a szeretelmunkáról tartotta. Kifejtette, hogy az Egyház minden megnyilvá­nulása csakis szeretet lehet, mert Is­tenhez is az út a szeretet, mely Jé­zus Krisztusiban teljesül Istentől az emberhez, embertől Istenhez. A Bib­lia is csak azok számára Biblia, akik szeretettel veszik kézbe. Minden szán­dék és cselekvés szeretet nélkül cél­talan. Nem az a szerelet, amit mi gyakorolunk, vagy amelyről a világ besaél. A szeretet Istenben van és Jé­zus Krisztusban nyilvánult meg. A szeretet elkoptatott szürkeségé­ben a mi szeretetünk csak önzés. Az igazi szerelet Istenben van. Az em­beri szeretet csak önzés és képmuta­tás. Hogy a szeretetünk szeretet le­gyen, ezért kell, hogy megragadjuk Isten szeretetét. Az egyház munkája a szerelet-munka. Szeretet-szolgálat maga az igehirdetés is, gyakorlati megvalósulása pedig a szeretet-szol­gálat, a diakonia. Szeretet Isten iránt és szeretet emberek iránt- A diakonia a szeretet igehirdetése és a cselekvő szeretet gyakorlata. E világban Jézus parancsára kell szol­gálni, mert ö példát adott nékünk a szolgálatra. Isten a világi hata’mat annak adja, akinek akarja, de a szol­gálatot az egyháznak adja. Éppen ezért hitből ós engedelmességből kell, hegy vállaljuk a szolgálatot. Az igehirdetés a tanító szeretetmunka. A diakonia a gyakorlati szeretetmunka, Mindkét munkát szeretettel, de értelemmel és józanul kell végezni. Ehhez rugal­masság, alkalmazkodó készség kell. A tanító szeretet a gyakorlati szeretet­te! együtt jár. A rajongás azonban tévhit. A Fébé benne van az egyház­ban. Szolgálata egyetemes. Legyen te­hát a Fébe az egyház szive és az egy­ház segítő keze. A hívők közösségé­ben a szeretetszolgálatra korlátlan le­hetőség van. Az előadáshoz Zulauf Henrik ve­zető lelkész, Dr. Farkas Mária főnök­nő, Dr. Gyimesy Károly lelkész és számos diakonissza és diakónus szólt hozzá. Jövő Vasárnap: Advent 2. vasár­napja. Igéi: Luk. 21, 25—36. Róni 15, 4—13. Liturgikus szín: Illa. Gádoros egyházközsége e hónapban megújí­tott és nagyrészt fiatal erőkből álló presbitériumát Gabányi Géza oros­házai lelkész iktatta be szép gyüleke­zeti ünnepség keretében. A fiatal gondnok és az új egyháztanácsosok munkája máris látszik a gyülekezet életén. A presbitérium munkáját egy- akarattal kért evangélizáció kereté­ben kozdette meg. A hitébre&ztő szol­gálatot Marschalkó Gyula, mezőhe- gyesi lelkipásztor és hitvese látták cl. Konferenciák Gyencsdiáson December 3—7. Fiú- és férfikon- ferencia. Február 7—11. Asszonykonferencia. Március 7—11. Leánykonferencia. 1950 december 3-tól 1951 február 4. Gyülekezeti munkásképz-ő tanfolyam ifjak és férfiak részére. 1951 február 18—27. Bibliaismerte- lési tanfolyam. Utazási kedvezmény: indulásnál mindenki „balatoni menettérti jegyet“ váltson, ami 33%-os kedvezményt je­lent. Állomásunk; Alsógyenes. Jelent­kezés: legalább egy héttel a meghir­detett alkalmak előtt Evarig. Missziói Otthon, Gycncsdiás, Veszprém megye címen. Kölese A gyülekezetben nov. 17—18—19. napjain csendesnapok voltak. A reg­geli szolgálatokat és az esti evangé- lizáló igehirdetéseket Tessényi Kor­nél fancsali lelkész végezte, aki ezzel a szolgálattal a kölesei lelkész tava­lyi fancsaili szolgálatát viszonozta. A bibliaórákon a közösség helyi tagjai szolgáltak. Előadással szolgál­tak Tariska Zoltán kölesei ref. lelki­pásztor, Tariska Zoltánná, Dr. Ká­vá ssy Sándomé és a helyi lelkész. A csendesnapokat záró vasárnapon délelőtt úrvacsoraosztás, este templo­mi ünnepély volt, melyen a testvér református gyülekezet is nagy szám­mal vert részt. Bakonycseraye A bakonycsemyei gyülekezetben, Weiler Henrik és Schalter Kornélia dt. szolgálatával december 4—10. nap­ján evangélizációt tartanak. Túróery Zoltán igehirdetése A Bp. Józsefvárosi gyülekezet ne­gyedik és egyben utolsó püspöki ige- hirdető-sorozatát a Rákóczi-út 57/b. sz. alatti templomban Túróczy Zol­tán püspök végzi 1950. dec. 10-én, vasárnap d. e. % 12 és d. u. fél 6 órakor. Az igehirdetö-sorozat címe: „Térjetek meg“. Az egyháziközség sze­retettel vár mindenkit. Beleden nagy örömmel készülnek evangéli­kus testvéreink a dec. 4—10. meg­rendezendő evangelizációs előadás- sorozatra, amikor is Káldy Zoltán pécsi lelkész tartja az összejövetele­ket. Ipolyszögl (u. p. Balassagyarmat) most alakult evang. gyülekezettünk isteniézteleti célra Korálkönyvet kér. Ha tud va­laki segíteni, küldjön, ill. írjon: Sel- meczi János kántornak. Újpest November 21-től november 25-ig tartotta Sátory Tilda száztizenhatodik ftanellográfos gyernvekevangétizáció- ját atz újpesti evangélikus templom­ban, ahol a nagy esőzések ellenére is sok gyermek és szülő vett részt sok áldással. A résztvevők száma napról- napra emelkedett. Legtöbben szomba­ton vettek részt, 154 felnőtt és gyer­mek együttesen. A gyermekevangéü- záció befejeztével vasárnap, novem­ber 28-án Bártfai Lajos magyarbán- b egyesi lelkész hirdette Istennek Igé­jét a délelőtti istentiszteleten. Házasság Dr. Major Zsuzsanna orvost. Ma­jor Endrének, a pesti felső egyház­megye számvevőszéki elnökének leá­nyát november 22-én vezette oltár elé az újpesti evangélikus templom­ban Tomcsányi Attila szigortó orvos. Az Egyetemes Sajtóosztály kiadásá­ban eddig a következő hittanköny­vek jelentek meg: Kemény Lajos: Bibliai tárt. I—II. 5— Ft Kemény Lajos: Bibliai tört. Ill—IV. 3 50 Ft Groö Gyula: Hitünk, VII—VIÍ1 .. 3.20 Ft Muncz F.: Isién népe a tört.-ben, gimn. II............................................9.50 Ft Kis Samu: Egyet. kér. egyháztörténete nyomás alatt. A tankönyvek megrendelhetők az Egyetemes Sajtóosztály címén és a Luther-Társaság könyvkereskedésé­ben. Budapest, VIII., Üllői-út 24. A sajtóosztály a tankönyveket csak készpénzfizetésre szállíthatja. Teológiai Akadémiánk tanulmányi reformja Az egyetemes egyház ankétet hívott össze november 29—30-ra a buda­pesti Luther Márton Intézetben, melyen hivatalosak voltak Teológiánk összes tanárai, a püspök és mind­azok a lelkészek, akik a teológus­képzés ügyében szakértők. Naponta írásmagyarázat vezette be a megbe­széléseket, ezeket Groó Gyula egye­temes főtitkár tartotta, majd két fő­előadás alapján folytak a megbeszé­lések. Dezséry László és Benczúr László „Mit várunk a Teológiától“- címen, Karner Károly és Pálfi Mik­lós „Mire készülünk a Teológián“ címen tartottak bevezetőket. Az an­két eredményeiről később számolunk be. Pesterzsébet Az ádyenti szerdákon este 6 órai kezdettel Luplák Gyula nyáregyhá­zai, Kökény Elek rákospalotai és Ruttkay Miklián Géza gyóni lelké­szek tartanak előadást. Vasárnap, dec. 3-án d. u. 5 óra­kor kezdődő teadélutánon a serdülő ifjúság szolgáltatja a műsort, s ek­kor nyílik meg az ifjúság karácso­nyi kiállítása is, Balatonszárszó A november 12-i gyülekezeti csen­desnapon Bartos Piroska diakonissza nővér, Flesch Rudolf, az iszákosmentő Misszió munkása és Németh Tibor lel­kész szolgáltak, Látásunk szerint az Űr gazdagon megáldotta a csendes­napot. Csendes nappal köszönt be az ádvent az óbudai gyülekezetbe Ádvent első vasárnapján, december hő 3-án, csendes nap lesz az Óbuda? gyülekezetben. Délelőtt 9 és 10 óra­kor gyermekbibliakörőkön, majd dél­után 3 órakor mesedélutánon vesz­nek részt a gyermekek. A délelőtti 10 órai istentiszteleten Zulauf Hen­rik, a Fébé vezető lelkésze hirdeti az igét és oszt úrvacsorát. Délután 4 órakor külön evangélizáció az asz- szonyoknak és a férfiaknak, majd 5 órakor közös evangélizáció a temp­lomban, melyen ismét Znlauf Henrik lelkész szolgál. Délután 6 órakor szeretetvendégségen találkoznak ■ hívek. A csendes nap minden szolgá­latát, így a szercteivendégség műso­rát is a FÉBÉ DIAKONISSZA­EGYESÜLET látja el. A délelőtti 10 órai istentiszteleten, valamint a dél­utáni szeretetvendégségen a diako­nisszák énekkara énekel. A szolgáló diakonisszákat a gyülekezet tagja? ebéden látják vendégül. A szereiet- vendégségen Farkas Mária dr. d. fő- röknsszony tart írásmagyarázatoL Egyébként ezen a szeretetvendégsé­gen a gyülekezet férfitagjai a házi­gazdák. A szereletvendégség jövedel­me az óbudai iratterjesztés céljait szolgálja. Ad'-ontestt-lstentiszteletek az óbudai gyülekezetben Az óbudai gyülekezet templomában minden hét péntekén este 7 órakor adventesti-istentisztelet lesz. Az ige­hirdetések összefoglaló címe: Aki jön! December hó 1-én: Benczúr László: Aki jön, az ajtó előtt áll. December hó 8-án: Gádor András: Aki jön, szeret minket. December hó 15-én: Danhauser László: Aki jön, megvizsgálja a szíveket. December hó 22-én: Olt Vilmos: Aki jön, ja. vunkat akarja. Protestáns elnöki tanácsülés A Fébé Diakonissza Intézetben evangélikus rendezésben tartják de­cember 11-én, délelőtt 9 órakor a következő protestáns tanácsülést, me­lyen a magyarországi evangélikus és református egyházak püspökei cs felügyelői vesznek részt. Kölesden dec. 10—16-án lesz a gyülekezet evangelizációs összejövetele Takács Ottó lelkész vezetésével. Ökuménikus konferencia A magyarországi ökuménikus Bi­zottság Tanulmányi Albizottsága 1950. november 30-tól december 2-ig tanulmányi konferenciát rendez Bu­dapesten, a Bimbó-út 51. szám alatt református Missziói Otthonban. A konferencia témája: „A munka és a keresztyén hivatás.“ A megbeszélés Makkai László, Föl lay Kálmán, dr. Karner Károly, Ifj. Prfíhle Károly, Nagy Barna és Török István előadá­saihoz kapcsolódik. Halálozás. Zemplén (Zeltler) Sándor építőmes­ter, fasori egyházunk hűséges tagja, 44 éves korában, kínos szenvedések között meghalt. I Minőségi rádiéjavílás Kineses mesternél JÓZSEF-KÖRÜT 16. TELEFON: 335-124 BERLITZ NYELVISKOLA BUDAPEST, V., Vörösmarly-tér 2. Telefon: 181—012. -Orosz, spanyol, angol, törők, írancia, némot nyelvtanfolyamok és magánórák.

Next

/
Thumbnails
Contents