Evangélikus Élet, 1950 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1950-09-03 / 36. szám
Evangélikus Élet 3 ajánlom pedig nektek Fékét... Különös prédikáció Közel ötven esztendeje annak, hogy az apostoli kor szellemének megfelelően, ismét diakonisszák szolgálnak gyülekezeteinkben. Kezdetben nagyon sok meg nem értéssel találkoztak. Idegenkedve és gyanakodva nézett feléjük a gyülekezet és nem egy esetben a gyülekezet lelkésze is. Azt mondották: új szerzetrend ez, -más vallások intézményeinek utánzata. Ma már nélkülözhetetlenek gyülekezeteink szolgálatában. A diakónus ősi bibliai név azt a személyt jelenti, aki szolgál. így nevezi Pál apostol az első női diakónust, az első diakonisszát, Fébét, akit elküldött az ő levelével, hogy a római keresztyéneknek az Ige postása legyen. Így ajánlja őt a római gyülekezetnek: „Ajánlom pedig nektek Fébét, a mi nénénket, ki a kenkhréabeli gyülekezetnek szolgálója, hogy fogadjátok őt az Úrban szentekhez illendően, és legyetek mellette, ha valami dologban rátok szorul. Mert 5 is sokaknak pártfogója volt, nékem magamnak is.“ (Kőm. 16:1—2.) Fébé egyedül utazóit Korinthusból Rómába, át az akkor ismert világnak a legnagyobb részén. A gyönge női nemnek ilyen roppant nagy utat megtenni abban az időben egyáltalában nem tartozott a kényelmes dolgok közé. ö azonban férfiakat megszégyenítő módon vágott neki a veszélyes útnak. Félelmet vagy fáradságot nem ismert. Az Ür hűséges szolgálat, a szent ügyért való önzetlen lelkesedés vezette őt ezer veszélyen át céljához. És Fébé átment a világon... Fáradt, elcsigázott édesanyáknak segített elaltatni nyűgös gyermekeiket. Ilyenkor bölcsődalok születtek lelkében. Rabszolganőkkel megosztotta az élet terheit és a kézimalom zörgése közben a lélek örök szabadságáról beszélt. Mindenütt segített, vigasztalt, könnyeket törölt. Ha kérdezték kilétét csak annyit válaszolt, hogy ő az Úrnak szolgálóleánya. Fébé örök példakép d mi diakonisszatestvéreink számára is. A szolgálat ma sem könnyű, legyen az nagy városban, falun vagy tanyán. Az Ür küldi őket szolgálatra, mint angyali védelem borul reájuk Krisztus Urunk főpapi imája: „Nem azt kértem, hogy vedd ki őket a világból, hanem, hogy őrizd meg őket a gonosztól“. (Ján. 17:15.) És diakonisszáink Fébé szellemében fáradhatatlanok és önzetlenek. Előttük lebeg az Ige: „Mert közülünk senki sem él önmagának és senki sem hal önmagának. Mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Azért akár éljünk, akár haljunk az Úréi vagyunk. (Róm: 14:8—9.) A diakonisszák szolgálatát egy általam jól ismert gyülekezetből ismertetem. A gyülekezet vezető lelkésze itt kezdetben nem nagyon rajongott a diakonissza testvérek szolgálatáért. „Hűségszegő férfiak és asszonyok, nem tudjátok, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés Istennel? Aki azért a világ barátja akar lenni, az Isten ellensége. Vagy azt vélitek, hogy hiába mondja az írás: féltékeny természetű a bennünk megszállt Leiek, ám nem is fukarkodik a kegyelemmel, s ezért mondja (az írás), hogy Isten a magabízóknak ellene áll, az alázatosaknak azonban kegyelmei ád. Ezért alázzátok meg magatokat Isten előtt, az ördögnek pedig álljatok ellent s akkor megfutamodik. Közeledjetek Istenhez és ö is közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg kezeteket ti bűnösök és szenteljétek meg szíveteket ti kétszínűek! Vegyétek észre nyomorúságtokat, sírjatok és bánkódjatok miatta. Nevetésiek gyászra forduljon és örömetek szomorúságra. Alázzátok meg magatokat az Ür előtt és feimagasztal titeket.“ (4,1—10.) Az a békéfelenség, felebarátunkkal és önmagunkkal való meghasonlás, amiről az előző versekben szó volt, csak tükörképe egy sokkal mélyebben gyökerező háborúságnak. Annak az ellenségeskedésnek tünete és következménye ez, amiben Istennel állunk. Az embernek ez az Istennel megromlott viszonya a Biblia tulajdon- képeni főtémája. Más és más oldalról mindig újra ezt a megdöbbentő valóságot állítja elénk: Isten ellenségei vagyunk! Mert mit jelent „a világ barátsága“? Nem azt jelenti, hogy örülni tudunk a teremtett világ szépségének, gyönyörködünk a virágban s a frissen hullott hóban, hogy egész erővel vetjük magunkat hivatásunk teljesítésébe, hogy lelkesedünk az emberi kéz nagyszerű alkotásain, — hanem azl jelenti, hogy mindezt Isten nélkül tesszük, hogy kiszakítjuk magunkat az Atya kezéből, hogy a tékozló fiú dacos 'útján járunk, hogy beleveszünk és beleszédülünk valamibe, ami jó dolog lehelne, de Isten nélkül peszeMikor megérkezett az első diakonissza testvér a gyülekezetbe, nem is nagyon vette igénybe szolgálatát. Ma mindenkinél nélkülözhetetlenebb munkatársa a lelkésznek. Bibliaköröket vezet, imaórákat tart gyermekeknek és felnőtteknek az anya és fiókgyülekezetben egyaránt. Végzi a szegénygondozás rendkívül nehéz munkáját és a betegápolást. Mivel előzőleg évekig kór- J házban szolgált, annyira érti ez utóbbit, hogy még messze vidékre is őt hívják azok, akik egyszer megismerték. Tevékenyen részt vesz műsoros estek és szeretetvendégségek megrendezésében. Látogatása nyomán a legtöbb esetben még a teljesen közömbösök, vallásukkal szemben teljesen érzéketlen emberek is hivő, tempio- mozó keresztyénekké lesznek. Olyan * embereket visszavezetett az egyházhoz nem egyet, akik hosszú évek. óta nem lépték át a templom küszöbét, mivel valami oknál fogva megharagudtak a gyülekezeti lelkészre vagy más vezető egyházi személyiségre. Sokszor szinte a csodával határos t dolgokat visz véghez ezen a téren, i Olyan embereket hoz vissza, — nem egyszer a szektáiktól —, a gyülekezeti közösségbe, akiknél már a gyülekezeti lelkész is felhagyott minden reménnyel. Ide kívánkozik még az alábbi eset is. Egy négy gyermekes hívő édesanya szeretett volna a szomszéd közstégben tartandó csendes napra átmenni. Igen ám, de felmerült mindjárt a probléma, ki főzi meg az ebédet, ki vigyáz a gyermekeire? A diakonissza testvér vállalkozott. Másnap hajnalban olt volt. A boldog édesanya elindulhalott. A testvér egyedül maradt a gyermekekkel. Nemcsak rájuk vigyázott, nemcsak az ebédet főzte meg. Összeszedte az ösz- szes szennyes ruhát és kimosta, a zoknikat megstoppolta, a szobákat kitakarította. De ki tudná elsorolni mindazokat az áldásos munkákat, amiket egy-egy gyülekezetben a diakonissza testvérek végeznek és főleg azt, hogy hogyan jut idejük mindenre? Egykor a diakonissza Fébé odahajolt a beteg Pál apostol fölé ... Sokaknak pártfogója volt — írja Pál —, nekem magamnak is... Ma a diakonissza találkozik Krisztussal egy halálravált rongyos csavargó torzult vonásai mögött, egy-egy beteg hálás mosolyában. Azért jött, hogy pártfogója legyen mindenkinek, akinek nincs pártfogója, hogy szeressen mindenkit, akit mások elhagylak, hogy könnyeket törüljön, vigasztalja azokat, akiknek nehéz a kereszt. Hallja egyre az ő Ürának szavát: „Amenyi- ben megcselekedtétek eggyel ez én legkisebb, atyámfiái közül, én velem •selekedtétek meg“. (Máté 25:40/b.) Templomos Nagy János delem és kárhozat —, mert Isten nélkül minden veszedelem és kárhozat! így leszünk hűségszegők, házasságtörők. A Biblia képes nyelvén ez azt jelenti: Isten erős kötéssel magához fűzött bennünket, olthatatlan szeretettel buzog érettünk, törhetetlen hűséggel ragaszkodik hozzánk, — mint férj a feleségéhez, éleítársához. S amikor elfordulunk Tőle, Nélküle rendezzük be az életünket, akkor olyanok vágyunk, mint a házasságtörő. És Isten ezt nem hagyja büntetlenül. Mert Ö féltékenyen szerető Isten! A Szentlélek nem hajlandó maga mellett vetélytársat megtűrni, egészen és osztatlanul akarja birtokolni szivünket. Ezt jelenti a szív megszentelése és a kezek megtisztítása: Isten egészen számot tart reánk. S onnan van minden nyugtalanságunk, keserűségünk, hogy nem egyedül Isién Lelkének adunk szállást, nem egyedül Neki engedelmeskedünk, hanem kettős életet. élünk. Engedményeket teszünk az ördögnek ós perelünk az Istennel, holott fordítva kellene: az ördögnek ellenállni és Istennel megbékiilni. Hiszen Isten már megbékült velünk! Jézus Krisztusban kötött velünk új szövetségei, Benne fogadott nekünk örök hűséget. És mi ezt a hűséget törjük meg újra s újra s ez ellen a szeretet ellen lázadozunk. Ez a nyomorúságunk s ezen kellene megrendülnünk és elkeserednünk. Akkor törnének fel belőlünk a tékozló fiú könnyei: Vétkeztem az én Atyám ellen! S akkor térnénk meg igazán: hazamegyek az én Atyámhozl Isten nem zsugori, hanem gazdag és bőkezű Isten. Nem a világ szépségét és gazdagságát sajnálja tőled, inkább úgy óv, mint az édesanya, aki kipor- ciózza az eledelt, hogy el ne rontsa gyomrát a gyermeke. Azt akarja, hogy igazi és elronthatatlan örömöd legyen. S ez csak úgy lesz, ha vele járod a világot, kézenfogva. Istennel a világban. Ez a keresztyén élet. G. Gy. Szóa/ányéki Cscny&dúH Augusztusi vasárnap délelőtt. Kisebbszerű orkán tombol a csengődi országúton. Két férfi halad a poros úton; kerékpárt tolva beszélgetnek. Az egyik B. Kovács Pál, a tiboldi szórvány agilis gondnoka. A másik egy feketeruhába öltözött fiatalember, messziről meglátszik rajta, hogy papiember. A csengődi lelkipásztort helyettesítő teológus az, aki Kovács bácsival baiiag az országúton, hogy délután a tiboldi szórványban megtartsa a szokásos istentiszteletet. Bár a nagy szól miatt alig értjük egymás szavát, de azért Kovács bácsi az életről beszél és minden szavával bizonyságot tesz Jézus Krisztusról. — Bizony, Tisztelendő Úr — mondja — mi messze lakunk a csengődi imaháztól, de azért alig várjuk, hogy vasárnap legyen, hogy bemenjünk a községbe meghallgatni Zoltán Nagytiszteletü úr prédikációját. Nagyon szerelnénk, ha itt kini a tanya- csoportban is többször juthatnánk az Igéhez, de sajnos a Nagytiszteletű Úr csak havonként egyszer tud a sok munkája miatt kijönni. Hiába, sok a szórvány. Diakónust szerettek volna hívni, de előbb templomra kell a pénz. Minden csengődi evangélikus s így Kovács bácsi is erről beszél a legszívesebben. — Istennek kegyelméből — mondja büszkén — ennek a hónapnak a 14-ik napján megkezdjük Csengődön Isién házának aiz építését. Nehéz, nehéz, de mi Isten Igéjének saját otthont akarunk építeni. Reménykedünk abban is, hogy evangélikus testvéreink minden gyülekezetben felfigyelnek munkánkra és segítségünkre sietnek. Mához egy évre, ha Isten U úgy akarja, már a falak építésénél fogunk tartani. Beszél őszinte hittel mindenről, az életrői, a munkáról, amire büszkeséggel tekint. Bűnbánó lélekkel vallja be, hogy bizony a nagy nyári munkaidőbein, sajnos mindennap nem tudja a családjával együtt olvasni a Szent- írást. Mégis, merem állítani, hegy jobban ismeri Istennek igéjét, mint sok „ráérő“ kegyes keresztyén. Beszélgetve lassan kiértünk a voCt urasági tanyaközpontba, ahol már várnak tanyai testvéreink. Némely család több kilométert gyalogolt. És ekkor ért a legnagyobb meglepetés. Már előre aggódva gondofitam arra, hogy hol fogok szolgálni az igével, mikor szerényen megmutatják azt a raktárhelyiségből átalakított termet, melyet ezután Istennek fognak szentelni. Mikor a tisztára meszelt, ajtó, ab- labnélküli teremben az összegyűlt 42 léleknek elkezdtem, gyarló emberi szóval hirdetni Isten igéjét, úgy éreztem, mintha az apostolok korában élnék. Nagyon szeretném ezzel a kis szórványlátogatással is felhívni a gyülekezetek lelkészeinek a figyelmét arra, hogy él Isten népe, csak meg kell keresni. Talán sok kilométeres gyaloglás után, de meg kell keresni. Az Ür majd meg fogja mutatni az utat. Csengődi szolgalársunk megtalálta az Úrnak ezt az útját. Töretlen, Istenbe vetett hittel és fáradságot nem kímélve jár az Úrnak megmutatott útján és viszi az igét szomjúhozó dolgos parasztoknak az Ür Jézus Krisztust! A szórványban élő csengődi hívek megmutatják a mai Egyház igazi arcát. Bátran kiáltják hitükkel az országba: élő, imádkozó és építő Egyház vagyunk. Messze elkísért és őrökké követni fog a tiboldi szórvány híveinek szívből fakadó éneke: „Az Ige kőszálként megáll, megszégyenül, ki bántja...“ Kamcr Ágoston Á halhatatlanság enefklikáfa „XII. Piusz pápa enciklikáját „Hu- mani generis“-1 legjobban akkor határozhatjuk meg, ha a római pápa hajthaiatlanságának jelentékeny megerősödését látjuk benne. Ez legalább is a harcos katolikusok (catlolici militant]) véleménye. A pápa végeredményben Krisztus-Is'en egyenes utódjának tartja magát és még azt sem enged: meg, hogy a teológusok egy pillanatra megáll jának, valamilyen vallási, vagy textus magyarázatban, miután erről az enciklikákban már szóit. A többi Egyházak felé egy lépést se addig míg ezek Péter „törvényes örökösének“ teljesen be nem hódo'tak. Ez a rövid magyarázata az encikliká- nak, ha nem akarunk apró részletekre térni, XII. Piusz legújabb művének. Ennyit az utókor számára, de a hívők közt a viták tovább folyótodnak, hogy a lelkek megbékélésre jussanak és béke legyen az emberek között. Másrészt nem lett vo’.na szabad ennyire alábecsülni a tudományos haladást és az emberi kapcsolatok megvál! ozását napjainkban. Múltkor egy ismerősömmel találkoztam az utcán. — Hová, hová? — kérdezem. — Az óráshoz megyek. — Nagyszerű, én is éppen oda indultam! Érdekes véletlen. — Igen, gyakran adódnak érdeke-s véletlenek az életben. — Menjünk együtt. Útközben aggodalmaink voltak, hogy vájjon nyitva találjuk-e az órás- boltot. Nem függ-e majd az ajtón a tábla: 2—3-ig zárva. Megérkeztünk. Az ajtó nyitva volt. Most már csak egy gondunk maradt: elvállalja-e az órás a javítást? először én kértem meg, hogy javítsa meg az enyémet. — Nem lehet nagy baja — mondtam —. ma reggel még percnyi pontos volt. Délelőtt azonban egyszerre i megállt. Egészen fel van húzva, még- • sem akar elindulni. Pedig szolgálatomban nagy szükség van rá. — Tessék kicsit helyet foglalni, szólt az órás, majd mindjárt megnézzük. Előbb azonban be kell fejeznem a kezemben levő munkát. • A mester, nagyítóval a szemén, munkája fölé görnyedt, mi pedig leültünk és vártunk. Kint az utcán egy kerékpáros suhant el. Erről a barátomnak eszébe jutott, hogy nem mehetnénk-e vasárnap kerékpárkirándutásra. Benne voltam a dologban. A kirándulás céljában megegyeztünk, az indulás időpontját illetően azonban nem Judtunk dűlőre jutni... Barátom már kora reggel akart indulni, én pádig csak islentísztelet után. Kinevetett: „Iiyen maradi vagy még!? Számomra a természetjárás a legszebb istentisztelet. Ha hajnalban az erdőn keresztül visz az utunk és hallgatjuk a madarak énekét, a kakukszót, a 'ombssihoeást, sokkal inkább áhitaloskodunk, mint a templomban, ahol csak egy pap locsog valamit, amit maga sem hisz egészen“. Mielőtt válaszolhattam volna, megszólalt az órás és hívott, hogy mutassam meg az órámat. Felnyitotta és nagyítóval vizsgálgaíta a szerkezetet. — Szerencséje van. Látja: a másodpercmutató köré egy egészen kis gyapjúszál tekeredetí, ez állította meg az órát. Leszedte csipesszel a szálat s az óra nyomban elindult — nagy örömömre. Most barátomon volt a sor. Az ő órájának sem volt sok baja. Járt is. A másodpercmutató azonban meglazult és attól kellett tartani, hogy akadályozni fogja a nagymutatók járását. A mester felnyitotta az üveget, de közben a mutató eltűnt szemünk elől. — Jó lesz az óra másordpercmui- tató nélkül is — mondotta a mes tér. Hiszen anélkül is jár. — Ott kell annak lennie, tegnap még az üveg alatt volt. Talán a szélén elbújt valahol, vagv éppen a kinyitáskor esett ki. Nagyon szeretném, ha áz órán lenne, mert nélküle mégsem igazi az óra. Talán megtalálja mester úr. — Nos, jó — szólt a mester —, akkor most papot fogok játszani, hogy az elveszettet megtaláljam. Barátom zavart lett, megértette a célzást. A mester feltette nagyítóját s valóban csakhamar előkerült s a helyén volt a mutató. — Látja — szólt a barátomhoz —, ez az órán az egyetlen nélkülözhető alkatrész. Az óra nélküle is jár. Csupán azért van, hogy az ember kényelmesen, egy pillantással megállapíthassa: jár-e a? órája vagy sem. — Nos, ugyanígy áll a dolog az emberrel a világban. A föld előírt pályáján szalad nélküle is. Miért vannak akkor rajta emberek? Én azt hiszem, Isten a saját örömére teremtett bennünket, egyetlen értelmes lényeket. Nem nyúlunk bele a világmindenség hatalmas szerkezetébe s éppen olyan kevéssé vagyunk fontosak ennek a számára, mint ez a kis mutató az óra számára.' De nézzen csak meg a nagyítómmal egy pár órát itt. Például ezt, látja? Vagy ezt itt. Érti uram, mit akarok mulatni? Hol rakódott le a legtöbb por, piszok? Ügye itt a másodpercmutató körül. A védőüveg ellenére is ilyen sok a piszok. — Látja fiatal barátom, ezért rendelt Isten ünnepet. Ezen mutatja meg nekünk Isten igéje, hogyan óvhatjuk meg a világnak és a bűnnek a piszkától. Ha nem lenne az órákon védőüveg, mennyivel gyorsabban szennyeződnének, porozödnának a szerkezetek! Ha mi emberek nem mehetnénk Isten igéjének védelme alá, nem lenne védelmünk a bűn ellen. Megérti, úgy-e? — Szólhat a kakuk, amilyen szépen csak tud. s a madarak is énekelhetnek, ha maga után futnak a természetbe a bűnei, nem ér semmit a természet minden szépsége sem. — Láthatta a másik óránál, hogv egy kis szálacska állította meg az egész szerkezetet Kis okok nagy hatása. Egy kis szál csupán és sok nagy kerék megáll. Azt mondotta az előbb, hogy nem áll meg a világ, ha mi, kis emberek bűnözünk. Persze, hogy nem áll meg, de milyen istenítéleteik zúgnak el emiatt a föld felett. Gondoljon csak az özönvízre. Noé napjaiban talán másként vétkeztek az emberek mint mi? Noét kinevették, mikor a bűnről beszélt nekik, de elmúlt a nevetésük, mikor „az ég csatornái megnyíltak". Azt ajánlom azért magának fiatal barátom, ne a természetet, hanem a természet teremtőjét imádja. — De nézze csak, mester úr — vélte a barátom — az emberek keresztyénnek nevezik magukat, s én sokat ismerek, akik minden vasárnap templomba szaladnak és mégis annyi hazugságot, irigységet, gyűlöletet látok az életükben, hogy utálat nézni. Hogyan lehet ez? — Kedves barátom, ez azért van így, mert sokuknál érvényes az a közmondás: Mosd meg a bundám, de ne legyek nedves. Sokan úgy hal- gatják a prédikációt, hogy az másnak szól, a legtöbbnek pedig egyik fülén be, a másikon ki. Olyanok ezek, mini az az ember, aki kimossa a szemét, de másutt piszkos marad, isten igéjének igazi hallgatója a prédikáció alkalmával olyan tisztító vizet kap, mellyel egész héten át mo- sakodliatik. Mikor az órásüzletet elhagytuk, barátom így szólt: — Te, olyan prédikáció volt ez, amit egész életemen keresztül nem felejtek el. Igaza van az öregnek. Másnap csak Istentisztelet után indultunk a kirándulásra. Z. S. Ez Isten igéje „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből... és a te felebarátodat. mint magadat“ Lukács Evang. 10:27. „Ez az Ige egybefoglalja mindazon jócsalekedeíeket, melyeket egymás iránt gyakorolnunk keli, mint ahogyan Mennyei Atyánk gyakorolta s gyakorolja velünk szemben szüntelenül azokat. Elégszer hallottátok, hogy nem Istennek van szüksége jócselekedeteinkre, hanem felebarátainknak. Istent sem erősebbé, sem gazdagabbá nem tehetjük cselekedeteinkkel. Az embereket azonban igen. Nekik kell hát azokkal szolgálnunk s nem Istennek. Mindezt számtalanszor hallottátok: Isten azt akarja, hogy egyszer már meg is jegyezzétek. A hit egyedül Istent illeti. Ezzel fogjuk fel Isten dolgait. Eb- ( bői születik azután a cselekedet, mellyel felebarátainknak szolgálunk. A hit befelé és felfelé Istenre néz, a cselekedet pedig kifelé és lefelé a felebarátra.“ Luther POSTALÁDA Konferenciai reformot Szerkesztő Uram! A nyári konferenciák eddig is sok száz testvérünknek nyújtottak lelki elcscndesedésrc és erősödésre alkalmat. Sokan összekapcsolták a konferencián való megjelenést az üdüléssel is, mivel szabadságuk idejéből ez utóbbira több nem tellett Amit, ezek előrebocsátásával írok, rém pnnaszképen, hanem tapaszlalu;- I;énen írom. Általában a konferenciák délelőttje túlzsúfolt szokott lenni. Kezdődik reggeli ábitattal, utána bibliakörökben csoportos összejövetel következik, majd egy előadás s rends*“, rint még egy előadás. Közben kis szünetek. Mindegyik előadó arra törekszik, hogy a maga témáját részletesen tárgyalja s ennek következtében ez kb. négy órát vesz igénybe. Egy felnőtt ember folyamatosan mintegy 35 percig tud odaadóan figyelni, lehál ez a konferenciai beosztás teljes leiki fáradtsággal jár. Azt hiszem, hogy éppen az ügy érdekében, jobb lenne, ha a konferenciák beosztásában bizonyos reform“! hajtanának végre a rendezők. Kevesebb előadás lehetővé tenné a beszélgetést azok között, akiknek sok mondanivalójuk van egymásnak. Erős vár a mi Istenünk! ÉDESANYÁM. A napot mindig a szoba sarkában ülve, Bibliával kezdi, öreg kötői ez, a maga széteső és újra meg újra összeerősített lapjaival, és folyton újólag ót meg áivarrt elnyűtt fedelével. Más könyveket csak olvas, de ezt valahogyan egészen különlegesen. Ajkai mozognak, mintha hangosan olvasná, arca pedig valami különlegesen nyugodt. Azután abbahagyja az olvasást, de bibiiája sokáig fekszik még nyitva ölében, s arca nem változik. Felkel, dóigához fog és egész nap árasztja m’a- gáből a békességet. Még éjjel is, Jakab levele az egyházhoz Isten és világ
