Evangélikus Élet, 1950 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1950-08-13 / 33. szám

XV. évfolyam, 33. szám.

Egyes szám ára 1 forint

1950 augusztus 13.

EIHBELIKIIS ELEI

AZ ORSZÁGOS LUTHER-SZÖVETSÉG LAPJA

Miért van ma is szükség

Hitvaíló Eavházra?

Hétfotil—szombatig is Krisztussal

A Szovjetunió pravoszláv egyházai felhívással fordultak a világ keresztényeihez, csatlakozzanak a világbékemozgalomhoz

II. J. Iwand, a neves teológus cikkel írt a „Die Stimme der Gemeinde“ című lap júniusi számában, amely a németországi Hitvaíló Egyház havi folyóirata. Ebben a cikkben arról ír, hogy miért van szükség a Hitvalló Egyház közösségének a fenntartására ma is, s különösképpen annak lelkészi. Testvéri Tanácsára. Hiszen elmúllak a hitleri idők, mondhatná valaki, nincs szükség arra, hogy harcos összefogással cs kiállással védjük meg az egyházat. Iwand cikkében megmutatja, hogy azok a veszedelmek, amelyek a németországi Hitvaíló Egyházat életre hívták, egyáltalán nem múllak eh „Azt tartom -— mondja Iwand —, hogy egyházi helyzetünk kétségbeejtő. Valósággal elmerülünk a kegyes öntudatban és a magabiztosságban, mivel azt véljük, hogy az ■egyház megoldhatja azokat a kérdéseket, amelyekkel a társadalom -és az állam hiába birkózik. Szégyeljük az evangéliumot, szégyeljük azt, hogy szegények vagyunk és hogy a világ piacának nagy kínálatában nem adhatunk mást, csak az Egyet, •az egy szükséges dolgot. Szégyeljük, hogy nincs egyebünk, mint a bűnök bocsánatáról való örömhír. így azután nem csoda,, hogy ismét felütötték közöttünk fejüket a Német Keresztyének, — s itt azokra gondolok ,akik 1933-ban és 34-ben a teológiai tévelygést elindították. Már akkoriban is szégyellük, hogy csak valami „negatívumot“ tudunk nyújtani, már akkor is kacérkodtunk az úgynevezett „pozitív“ ki resztyénség- gel. Akkoriban a német világbirodalomról volt szó, amit ez a pozitív keresztyénség segítene felépíteni, ma ugyanezek az építőmesterek kissé nyugatabbra építgetik légváraikat. Csak a körülmények változtak, a személyek ugyanazok.

Mindaz, ami 1945 óta egyházunkban történt, egy célt tartott szem előtt: egy „keresztyén világ“ felépítését az „antikrisztusi“, más szóval bolsevista ellenében. Ezzel indultunk el Hitler bukása után újból a hamis úton.“

Iwand fejtegetései rendkívül tanulságosak — a mi számunkra is. Azoknak. akik közöltünk a hitvalló egyház igazságát hirdették, ezelőtt öt és tíz, sőt tizenöt esztendővel ma is éberen kell őrködniük, hogy azok, akik ugyanakkor a német keresztyének mozgalmával kacérkodtak, most ne játszhassak ki magukat az egyház és a hitvallás védelmezőiül — talán éppen hitvalló egyházi köntösben.

(/a^föft tutiocL-c?

hogy Magyarországon a legnagyobb evangélikus templom a békéscsabai nagytemplom.

hogy a pesti fasori templom oltárképe Benczúr Gyula eredeti alkotása.

*

hogy egyetlen fatemplomunk Vecsé- sen van. A második háború után ajándékozták külföldi hittestvéreink. *

hogy a nyíregyházi templomunk az egyetlen, amelynek harang játéka is van.

*

hogy Petőfit a kiskőrösi, Kossuthot a tállyai evangélikus templomban keresztelték.

*

hogy Luther eredeti végrendeletét a magyarországi evangélikus egyházegyetem levéltárában őrzik.

Ha Krisztusnak mindahhoz, amit te hétköznapnak nevezel semmi köze, akkor őmaga, Kiiszlus, azután a keresztyén egyház, a keresztyén istentisztelet és minden egyházi cseiek.vény: keresztség, konfirmáció, úrvacsora és így tovább. — olyanok csak, mint egy múzeum, amelyet időről időre felkeres az ember, hogy lelkileg és szellemileg felfrissüljön, megpihenjen, elfelejtse gondjait. ínségeit, az élet zordságát. Elmerülünk egy órányi időre a kiállított képek és szobrok, por- cellánok és csipkék szórakoztató szemléletében és hálásak vagyunk, hogy rövid időre kikapcsolódhattunk és egy szebb világban élhettünk. — Amikor azonban a múzeum ajtaja bezárul mögöttünk, ismét a szürke hétköznapban élünk

és annak minden küzdelmében a falat kenyérért. Benne élünk a civa- kodás, a marakodás, a gyűlölködés és harag állapotában, amely bennünket a szomszédoktól, sőt barátainktól és családtagjainktól elválaszd.

Igen testvérem, ha te Krisztust a hétköznapodból kizárod, akkor a te vasárnapi és ünnepnapi teplomláto- gatásod — csak múzeumlátogatás. A templomban megnyílt számodra a szebb világ: a csendes elmélyülés, lelki regenerálódás, vigasztalódás világa, de! — éppen csak arra a bizonyos istentiszteleti órára. És nem biztos, hogy erre is feltétlenül szükséged van, hiszen elég sokan, még ezt is feleslegesnek minősítik! — Szükséges egyáltalán a vasárnap, az ünnep? . . . Csakugyan nélkülözhetetlen? ... — Egy zárt múzeum,

mindenesetre nélkülözhető; az élet nélküle is zavartalanul menne to vább. És valljuk meg őszintén: egy üres templom — ugyancsak nélkülözhetőI

Mit jelent az a Krisztus, aki csak a vasárnapi vagy ünnepnapi isten- tisztelet óráján van jelen? Kétségtelenül csak annyit, amennyit a szép festmény szobád falán, melyet időnként szívesen megnézel, szemlélsz. De nem jelenti egy valóságos valakinek állandó jelenlétét. Jézus, ebben az esetben, csupán vendég, akivel együtt töltjük el életünk néhány

meghitt óráját, de nem családtag, nem „élettárs“, akivel naponta

együtt, egy célért, egy meggyőződéssel dolgozom, akivel élelem

minden kérdését és gondját megbeszélem, minden örömömet és fájdalmamat megosztom. Igen, bizonyos, hogy Jézus a keresztyén templomokban lakik, itt-ott az imád kozás szent pillanatában egy-egy emberszívben is, de, nem megy keresztül a műhelyeken, a gyárakon, az irodákon, a konyhákon és nem marad bennük és nem lakik a nagyvárosok bérházaiban sem.

Isten nem maradt a világvégtelenség távolában, hanem belépett a világba, a hétköznapodba, testté lelt a Jézus Krisztusban! Isten országa Krisztussal valósággal közénk jött. Mi értelme volna egybként az egész karácsony-ünneplésnek, ha utána ismét áthidalhatatlan szakadék tá- iongana Isten világa és a mi világunk között, ha ma nem lépne be Krisztus, hétköznapunk világába*.,. Egészen jogosan teszik nem egyszer, hitetlen emberek, nekünk, „keresztyéneknek“ a szemrehányást: „ti vallásos emberek, vasárnaponként, a templomban, imádkoztok ugyan, de a hélköznapok áldozatvállalása terén, megelőznek benneteket nem egyszer azok, akik nem járnak templomba s akiknek nincs „keresztyéni meggyőződésük“!

Ez a szemrehányás, mely nem egyszer joggal hangzik el, azonos

azzal a szemrehányással, amellyel annakidején Keresztelő János a maga népét illette, mert nem látta hitüknek gyakorlati megvalósulását a mindennapi életben. „Viperák fajzati! — kicsoda intett meg titeket, hogy a bekövetkező harag elől meneküljelek? — Teremjetek megtéréshez méltó gyümölcsöket és ne mondogassátok magatokban: Ábrahám a mi atyánk! . . .“ — Az a keresztyén vallásosság, amely nem több bizonyos időnkénli egyházias magatartásnál, ugyanúgy Isten haragját hívja ki maga ellen , — Keresztelő János szerint — mint a leggorombább istentagadás. Keresztelő János követelésében nem kevesebbről van sző, mint ama vallásosságról, melyet Krisztus nem hágy meg csupán a templom és az ünnep falai között, hanem beteparancsol életünk minden napjába. Amint az apostol mondja: „mindent amit cselekesztek, szóban vagy cselekedetben, azt mind a Jézus nevében tegyétek! . ..“ Csak akkor van ünnepszentelésünknek és templomjárásunknak is értelme, ha a templomi istentisztelet órája, a Krisztussal való maradandó találkozást jelenti. Hogy utána a lemplomajtóban ne rázzak vele mintegy búcsúképen barátságosan kezet, „a legközelebbi viszontlátásra a jövő vasárnapi“... hanem hogy én ezzel a Krisztuskézzel kéz a kézben induljak bele kenyérkeresö hétköznapjaimba.

Bogva Géza

Duzzogok

boMtftU, mlcat

Vannak gyülekezetek, amelyek a „k ívülmarad 6“, duzzogó egyháztagok miatt válságba jutottak. Ezek megvonják szolgálatukat és anyagi segítségüket az egyháztól, mert az egyház nem úgy „politizál“, ahogy ők szeretnék.

Egyházunk minden tagjának bizalommal kellene tekinteni egyházi vezetőink munkájára. Sajnos, sokan nem ezt teszik, hanem farizeusi gőggel kijelentik, hogy „hitetlen emberek vezetik ma egyházunkat.“ Pedig higyjék el, hogy ma is Isten választja ki és küldi el az ő munkásait az egyházba. Krisztus felkészíti az ő' tanítványait, mielőtt munkába állítja őket. „Isten váltogatja a munkásait, de folytatja a munkát.“ (Turóczy.)

Tehát ma sem történik semmi az egyházban és az egyházzal Isten akarata nélkül. .

Nem szabadna szeretetlenül ítélkezni. Vigyázni kell, mert Isten, aki a lelkeket vizsgálja, máskép ítél, és kiket az emberi száj „hitetlennek vél, Krisztus talán éppen azo kát ismeri el hívnek és igaznak.

Lelki szemmel lássuk meg és érezzük meg Istennek azt az atyai szere- tetét és kegyelmét, amellyel körülveszi ma egyházunkat.

Az Egyház Ura ma azt akarja, hogy békességben és örömben tölt- hesse be egyházunk igazi hivatását, az örök Ige hirdetését. Azt akarja, hogy ma minden erő cs<Mk erre for- díttassék. Isten elvégzi most majd az ő csodálatos szereidével, hogy az egyházak is békességben legyenek egymással.

„Hála pedig Istennek, aki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban és az ő ismeretének illatját minden helyen megjelenti miáltalunk.“ (II. Kor. 2:U.)

Németh Rózsi

Augusztus 5-én tartotta tanácskozását Tbilisziben Alekszij, Moszkva és Egész Oroszhon patliárkája, Kalásziról, Egész Grúzia patriarka- katolikosza és György. minden örmények palriárka-katoiikosza. Az értekeztél a béke védelmének kérdéseivel foglalkozott. A pátriárkák tanácskozása felhívást hité zeit az egész világ keresztényeihez:

„Mindenki számára jót ismeretes az a konokság, mellyel a béke ellenségei tovább készülnek a háborúra. Elgondolásaikat igyekeznek más népeknek nyújtott „segé/i/“-tervekkel, háborúra törő gonosz akaratukat pedig állítólagos védelmi szövetségekkel elfedni. Háborús előkészületeik erőltetett fenéié és az a törekvésük, hogy a. békés , népekre a halált hozó fegyverkészletekkel együtl saját akaratukat is ráerőszakolják — leleplezi őket.“

A békéért — az élet főfeltételéért vívott harcban felül kell emelkedni mindenen, ami az emberekel elválasztja, mert mi keresztények az apostol szavai szerint „egy lélekkel egy testben kereszteltetlünk... és mind annyian egy létekkel lelünk meg“ (Kor. 1, 12. 13.).

A mai emberiség kívánságaihoz alkalmazva a keresztény ügy mindenekelőtt abban áll, hogy hatékonyan támogassuk a békeharcosok nemes határozatai! az atomfegyver betiltásáról és annak a kormánynak a háborús bűnössé nyilvánításáról, amely először alkalmazza ezt a fegyvert.

Ehhez a halaszthatatlan ügyhöz híEgy ólyan közösség életében, mint

az egyház, ötven esztendő nem nagy idő. "Égy ember életében azonban ez az idő az életút felén túllevő határkövet jelöl. Még nincsen olyan mesz- sze, hogy a történelembe iker ülhessenek az ölven éve lezajlott események.

Zsilinszky Mihály a bányai egyházkerület felügyelője közgyűlési beszédében így rajzolta meg egyháziunk képét a századfordulón;

„Az áldozatkészség általánosan lohadt, a társadalmi«tevékenység elernyedt s mindenki az államsegélytől várta boldogulását. Az anyagi haszon és mértéktelen élvezethajhászaiból következett, hogy a községekben az iskola és a templom épületei elhanyagoltak... Az állam és egyház közös alapjait képező családok anyagilag és erkölcsileg pusztulnak... A kérdés az: mit kell tennünk az ilyen állapotokat előidéző tények és okok megszüntetéséreI Csak egy mentőeszközünk van: „a komoly, a céltudatos evangéliumi munka. Az egyházi élet erőforrásait önmagunkban kell keresnünk; meg kell barátkoznunk azon kegyetlen alternatívával, hogy vagy dolgozunk mindnyájan komolyan és kitartóan, vagy elveszünk ... Óhajtom, hogy lelkészeink, akik eddig az egyházi élet szokott keretein kívül jnem igen bajlódtak szociális problémák megoldásával, ezentúl mélyebben belenyúljanak a közélet minden olyan mozgalmaiba, melyek népünk valláserkölcsi életét érintik. Ezt téve, meg jognak győződni, hogy azok leginkább az evangélium elvei szerint lesznek alaposan megoldhatók. Ürömmel

vünk mi minden keresztényt és mindenekelőtt az egyházak mélyen tisztelt képviselőit. Ugyanezzel a felhívással fordulunk u protestáns világhoz is, az Egyházak Világtanácsa személyében. Csatlakozva a stockholmi béketervhez, az Egyházak Világtanácsa valójában jóváhagyta a háborús erőszak elítélését.

Felhívással fordulunk a keresztény világ katolikus részéhez is. attól a reménységtől eltelve, hogy nem osztja a római kúria politikáját, amely a háborús gyújtogatok szolgálatában áll és, hogy nem akar támaszul szolgálni ennek a keresztény- ellenes puszlftó politikának.

Érje el felhívásunk az anglikán egyházat is, amely mindig a keresztény egység eszméjéért küzdők soraiban állt és minden más keresztényközösséget a földön.

Csatlakozva az említett határozatokhoz, a keresztény világ ezzel magával olyan erkölcsi erő! hoz létre, amely hallással lehet a háború eszméinek, hordozóira is.

Felszólítva minden keresztényt, hogy harcoljon a békéiért, mi, Isten akaratának letéteményesei, a keresztény egyháziak elöljárói, kérjük az Úristent, hogy az általános béke hatalmas gondolata győzedelmeskedjék a zűrzavar és a pusztulás felett és, hogy mi Krisztus követői necsak szóban hívjunk fel a békére, de valóban harcosad legyünk, bé'keharcosok, akik méltóak arra, hogy Krisztus ígérete szerint „Isten fiamctk“ neveztetnek.

látom, hogy néhány testvérünk már erélyesen hozzálátott...“

Az egyházi gyűlések nagy problémája volt az államsegély kérdése. A tiszai egyházkerü'et közgyűléséről szóló hír a következőket mondja:

„Az 184S.XX. t.-c. 3. §-a szerint: minden bevett vallásfelekezet egyházi és iskolai szükségei, az illető hitjelekezet meghallgdtásával —i köz- áiladalmi költségek által fedeztessenek. Egyházunk sem akkor, sem azóta ezen törvény szó szerint való végrehajtását nem kívánta. Állam érdeke és az egyház autonómiája ellent mondanak annak. Megkívánta azonban és el is fogja várni mindig, hogy a teljes jogegyenlőség és viszonosság nyerjen csakugyan már alkalmazást. A teljes jogegyenlőség megköveteli, hogy 'az állam egyenlő mértéket alkalmazzon az evang. egyházzal szemben is, a teljes viszonosság pedig megkívánja, hogy az eddig kiváltságos katolikus egyházakkal helyes arányba hozassák a dotátiót illetőley a mi egyházunk is. Az államsegély nálunk ekkor telkenként 7 krajcár...“

Az államsegély kérdése csupán a rendkívül nagyjövedelmü és óriási segélyekkel rendelkező katolikus egyházzal való egyenlősítés és viszonossági klérdés voll. Erre utal az alábbi két idézet:

„A Budapest városi esperesség közgyűlésén Bachát Dániel esperes, jelenti, hogy az esperességben egy lelkész sem veszi igénybe az állami fizetéskiegészítést.“

„A congrua miatt az autonómia drágakövei, legértékesebb gyöngyei kiesnek ...“

Egyházunk 50 éve