Evangélikus Élet, 1950 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1950-07-16 / 29. szám

2 Evangélikus Élet Kiskőrösi képek Az ötödik evangélista (1685 március 21 — 1750 julius 28) Kiskőrös a Duna—Tisza közének legnagyobb evangélikus gyülekezete. Több mimt 10.000 evangélikus él itt tgy tömbben, öntudatos, áldozatkész parasztgyiilckezet. Vasárnap megtelik « templom. A fiatalok és általában a férfiak is feltűnően sokan vannak. Idegen számára feltűnő a nők sok­szoknyás népviselete. A leányok fő­leg az oltár körül és a padok között állnak. Rengetegen vannak. Minden leányon 8—10 drága anyagból ké­szült szoknya és selyemblúz. Ruhájuk •zíne az ünnepkörnek megfelelően változik. Láltam őke' böjtben tiszta feketében, most a szentháromság utáni vasárnapokon pedig fehér ruhában vannak. Legalább 2000 forint értékű ruha van minden leányon. A legsze­gényebb leány is kikoplalja inkább ezt a költséges népviselete!, de nem mond le róla. Nagy melegben ez a «ok szoknya nem mondható egészsé­gesnek. Többen rosszul leltek az is­tentisztelet alatt. Aki Kiskőrösre u’azik, az nem mu­lasztja el a község világhírű szülött­jének, Petőfi Sándornak nádfödeles szülőházát megnézni, amely a hatal­mas evangélikus templom közelében van. Büszkék is községük halhatatlan szülöttjére, több emléíkmü hirdc'i Pe­tőfi emlékét, de általában verseiből ök sem ismernek többet, mint bárhol másutt lakó átlag ember. Az evangé­likus parókián őrzik, mint muzeális értéket azt a keresztelőkancsót, ame­lyet Petőfi megkereszle'ésénél hasz­náltak. Ütött-kopo't, töredezett, át- lyukgatott bádogkancsó ez. A szabad­ságharc százesztendős évfordulóján, 1948-ban díszes vitrint készítteted a gyülekezet a kancsó számára, a Nem­zeti Múzeum pedig elkérte budapesti kiállításra. Meglepett a s'ó'a rendkívül ala­csony volta. Legalább is városi vi­szonylatban mondható alacsonynak. Temetés, esketés 5—10 forint között váltakozik. Jobbmódú gazda jött te­metési stólát fizetni. Előbbb tisztes- ségtudóan megkérdezte, hogy mennyi jár a lelkésznek a temetésér!. Azu'án elővette a pénztárcáját. Keresett 10 forintost, de csak 100 forintosai vol­tak. Végül százassal fizet. A lelkész­nek nem volt aprópénze, az egész há­zat mozgósítani kel'ett a pénz felvál­tására. Az embernek az volt az ér­zése, hogy a gazda rendkívül fukar lehet. Mert ha nekem annyi pénzem lenne, nagylelkűen odaadnám az egé­szet a „szép beszédér!“, vagy legalább is fe!é! és nem kicsinyeskednék. A gazda azonban nyugod'an zscbrcvágja a visszakapott 90 forintot. Utána nyugtát irat 309 forintról. Gyülekezeti célokra felajánl 300 forin'ot. ö és a többiek temetési stóláért csak annyit fizet, amennyi jár. Miért fizetne töb­bet? Ha a bobba bemegy és vesz egy kiló cukrot, ott is csak annyit fizet, amennyi jár. Ha 6 forint egy kiló cu­kor, nem fog húsz forintot fizetni. Ugyanakkor ő és a többiek egyhá­zukért, gyü'ekeze'iikért önként, saját jószántából minden áldozató! meg­hoznak. Az anyagvfllekezetnek sok szórvá- •ya van. Erdőtelken 900, Alsó- és Felsőcebén 400—400, Tabdin 400, Ökördin és Feketehalmon 200—200 evangélikus él. Ezenkívül Kecelen és Kalocsán is mintegy 300 evangélikus van. Jelenleg Kiskőrösön négy lel- készi munkaerő működik. Vasárna­ponként 16—21 lekész-ízolgálat van. Egy lelkészre vasárnaponként 4—5 szolgálat esik, sokszor távol a köz­ségből. (Kecel például 12 kilométerre van Kiskőröstől.) A lelkészek kerék­párral járnak egyik helyről a másik­ra. A szórványokban délelőtt istentisz­telet, délután Bibliaóra van. A Biblia­órákat laikusotk vézeiik. Időközben, amennyiben szolgálatuk, más elfog­laltságuk megengedi, lelkészek is rész vesznek ezeken a Bibliaórákon, illetőleg vezelik a Bibliaórákat. Egyik szórványban a B:bliaórákon ellentétek támadlak a hívek és a laikus vezető közölt. Itt fogságból hazaiért fiatal­ember vette át a biblíaközösség veze­tését. Rendkívül hívőnek mutatkozott. Csakhamar — talán a szekták hatása alatt — különleges tanokat kezde t hirdetni. Hogy a papok mind bűnö­sök, csak ő az igaz, azok csak vízzel vannak megkereszte've, ő azonban tűzzel és Szentlélekkel, a papok csak pénzért dolgoznak, ő ingyen hirdeti Istennek Igéjét. Reá hallgassanak a hívek. A szórványgyiilekeze: megosz­lott, két táborra szakadt. Amikor erről a gyülekezet rendkívül népszerű lelkésze, Ponicsán Imre értesült, azon­nal személyesen ment ki, hogy ott az ellentéteket megszüntesse. Az I. Ko- rintus 3:3—4 szellemében beszé't: Mert még testiek vágytok; mert ami­kor irigykedés, versengés és visszavo­nás van köztetek, vájjon nem testiek vagytok-é és nem ember szerint szól- tok-é. Mert, amikor egyik ezt mondja: Én Pálé vagyok; a másik meg: Én Apollósé, nem testiek vagytok-é? Is­ten kegyelméből, a Szentlélek ereje következtében az e'lentétek szépen el- símulak. Az egység helyreállott. Kiskőrösön, ebben a hatalmas egy­házközségben szép munka folyik. A hétköznapi lelkészi szolgáitoknak se szeri, se száma. A hívek nagyrésze bibüás, buzgó, öntudatos evangélikus. A lelkészek mindnyájan fáradhatatlan munkások. Itt is azonban be'eljesül Jézus Igéje: Az aratni való sok, de a munkás kevés. Templomos Nagy János Hitmélyítő csendes napok A budavári és nagytarcsai gyüle­kezetek közösségei szokásos hitmé­lyítő és csendes napjaikat a fóti Ott­hon korlátolt befogadóképessége miatt idén a máriavölgyi református missziói otthonban, Alcsnton tartják júl. 31. estéló' aug. 5. reggelig. Költ­ség: 30 Ft és kenyér, s főzéshez ele­gendő liiszt és zsír. Vasúti kedvez­mény van. Felvilágosítás, jelentke­zés: Evang. Lelkészi Hivatal, Bpest, I., Táncsics M.-u. 28. Előre bekül­dendő 5 Ft jel. díj, amely a fenti költségbe beleszámít. (Budai evang. egyház, 40.477. sz. csekken.) Minőségi rádiójavítás olcsói} és gyorsan. Rádiót magas áron veszünk. József- körút 16. KINCSES. Telefon: 333-124 Előfizetőink 6 százalék kedvezményt kapnak. Jakab levele az egyházhoz [/átaratás HÍtUüi „Atyámfiái, 'ne véljétek, hogy a ti hitetek Jézus Krisztusban a dicsőség Urában összefér a személyválogalás- sa/l Mert ha gyülekezetetekbe belép egy pompásan öltözött, irangggürüs férfiú, s ugyanakkor belép egy sze­gény is, szennyes ruhában és Ti meg­pillantván azt, akin a pompás ruha van, azt mondjátok neki: fogla j he­lyet itt — a szegényhez viszont így szóltok: maradj csak állva, vagy: ülj ide a lábam elé; vájjon nem kerül­tek-e így önmagotokkal ellentmon­dásba és nem lesztek-e gonosz gon­dolkodású bírókká? — Halljátok meg szeretett atyámfiai: vájjon: nem az Isten választotta-e ki magának a világ szegényeit, hogy a gaz­dagok legyenek hitben és orszá­gának örökösei, melyet azoknak igér, akik öt szeretik? — Ti pe­dig megvetettétek a szegényt. Hát nem a gazdagok hatalmaskodnak raj­tatok és nem ők hurcolnak-e titeket a törvényszék elét Nem ők káromol- ják-e azt a szép nevet, amelyet ti vi­seltek (t. i. a Jézusét1) Ha ellenben megtartjátok a királyi törvényi az írás szerint: szeresd felebarátodat, mint magadat, helyesen cselekesztek. De ha szeméhwálogaiók vagytok, vét­keztek és a törvény elmarasztal ben­neteket, mint törvényszegőket. Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de égy ellen vét, az egésznek meg­szegésében bűnös. Meri, aki ezt mon­dotta: Ne paráználkodjál, ezt is mon­dotta: Ne ölj. És ha nem paráznál- kodol, de ölsz, iörvényszegövé lettél. Ügy szóljatok és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye fog megítélni. Mert az ítélet irgalmatlan lesz az iráni, aki maga sem volt ir­galmas; az irgalmasság pedig legyőzi az ítéletet Első olvasásra egészen hihetetlen­nek lászik, hogy ilyesmi megessék a keresztyén gyülekezetben. Lehetet­lennek véljük, hogy megtörténjék ez az arcpirüó eset: egy szegény, Von- gyosruhájú embernelk a megszégyení­tése. És mégis, h» egy kicsit bele­nézünk gyülekezeteink életébe, meny­nyire élővé és valósággá lesz ez a szomorú jelenet, amit Jakab apos­tol bizonyosan nem úgy l.ailált ki, ha­nem ott lesett el az első gyülekeze­tek életéből. Presbitériumaink össze­tétele alán nem arról beszél-e, hogy a személyválogatás vétke ma is ott kísért közöttünk? Mi az a szempont, ami szerint válogatunk az embe ék­ben, pl. akkor, amikor felügyelő- választásról van szó, vagy egyéb tisztségek betöltéséről? Nem újra, meg újra megejt bennünket a kísér­tés, hogy tekintély, befolyás, szárma­zás, pénz tekintetében tegyünk kü­lönbséget ember és ember közö't? Gondoljunk csak olyan egészen egy­szerű dolgokra, min például vala­mely gyülekezeti szeretetvendégség, vagy teadélután ültetési rendje. Mindez pedig döntő módon nem fér össze a mi hitünkkel s lehete'len dolog Jézus Krisztus gyülekezetében. S éppen ez aiz, amire most az apos­tol rá akar mutatni: meggondoltuk-e azt, hogy mit jelent keresztyénnek lenni annak összes köve'kezményei- veí együtt? Ez azt jelenti, hogy sze­mélyválogatás nélkül kell szeretnünk minden felebarátunkai, úgy, mint Is­ten gyermekét, testvérünket. Van azonban ennek a kérdésnek egy még ennél is mélyebb tanítása. Isten igenis szemé'yválogató. Éspedig a szegények javára. Isten az egész Szentírás tanulsága szerint olt áll az elnyomottak, a nyomorúltak, a szegé­nyek, az árvák melleit, mint az ő ha­talmas pártfogójuk. Istennek tetszett a Jézus Krisztusban magának is sze­génnyé lenni, akinek nem volt fejét hová lehajtani. Tetszett neki felvenni a nyomorultak ügyét, tetszett őket választani ki országának örököseiül. Isién akaratával nem lehe! vitatkozni. Isten azt.akarja, hogy mi is oda áll­junk azok mellé, akiket ő magához ölel, sőt ezekben aiz ő kicsinyeiben és szegényeiben ő maga akar álruhás királyként találkozni velük. „Amit megcselekedtetek eggyel az én leg­kisebb a yámfiai közül, én velem cse­lt kedté'ek meg.“ (Máté 25:40). Jézus Krisztus az Félét napján éppen ezt fogja tőlünk számonkérni: milyen szívvel voltunk az ö szegényeihez, Groó Gyula Cöthenben 1717-től 1723-ig, tehát hat évig él Bach, de ezekről az évek­ről alig vannak hivatalos, pontos ada­taink. Gondtalanság, derű és kiegyen­súlyozott alkotás, a bő termékeny­ség hat éve volt. Gazdájával, Lipót herceggel, baráti viszonyban vannak, annak gyermekeit is tanítja zenére. Közben azonban a saját gyermekeit is elindítja a nuizs ka útján, közöttük elsősorban Friedmannt, a legkedve­sebbet. Pedig Friedmann, mint gyermek, nem sok örömet szerez szüleinek. Vá­sott kölyök, bírni se lehet vele. Csí­nyek és hazugságok nagymestere, mm- den szelídség és bűnbánat nélkül. (Ké­sőbb Lipcsében, mint fiatalember, ö lopkodja el apja kisebb szerzemé­nyeit s olcsó áron árusítja, hogy du­haj éjszakákban elmulassa a talléro­kat. Számtalan remekmű kallódott el így ■ • •) Csak egy valaki van, aki Fried- mannra hatni tud s különös tehet­séggel foglalkozik vele. A 18 éves Anna Magdaléna Wülken, a hercegi udvar nagyon tehetséges énekesnője, sugárzó szépségű, nagy műveltségű leány. Állandóan ott van Bachék ott­honában, szívesen segít Barbara asz- szonynak a háztartás gondjainak el­viselésében. És közben lángra gyűl... Titkosan és forrón szerelmes a mes­terbe, amit Bach ugyan nem vesz észre, de annál inkább Barbara asz- szony. A két nő nemesen és tisztán vetélkedik abban, hogy a mesternek kedvében járjanak, de erre nem hull semilyen árnyék. Magdaléna ál­dás a házban. Hamburg és Karlsbad A cötheni csendes évekbe néhány út hoz csak változatosságot. Ham­burgban hangversenyt adott Bach a Katalin-templomban. A már nagyon öreg Keinken mester kérésére sokak előtt játszik, az An Wasserflüssen Babylon című egyházi ének dalla­mára korálfantáziát rögtönöz s Rein- ken, aki nehezen ismerte el a tehet­ségeket. megcsókolja s remegő bol­dogsággal kijelenti: „Azt hitttem, hogy ez a művészet már kihalt, örömmel látom, hogy önben tovább éli­Hand ellel azonban hiába szeretett volna találkozni Halléban, se ekkor, se később nem sikerült Egyszer-egyszer Karlsbadba is el­jutott, jó hosszú he’ekre, mert Lipót be’ceg sokat kínlódott a gyomrával. Ilyenkor néhány szekér zeneszerszá­mokkal és muzsikosokkal telt meg, mert erről nem tudott Lipót lemon­dani. Az egyik karlsbadi tartózko­dás arról nevezetes, hogy akkor írta a brandenburgi gróf kívánságára a nevezetes Brandenburgi-verseny első kél részét, amelyet később hatra egé­szített ki. izeket a koncerteket ké­sőbb egy leltári értékelés Szerint bal garasra taksálták!...) Az utolsó karlsbadi tartózkodás... sajnos . .. tragédiát hozott . . . Asszonyok mennek jönnek... Már elinduláskor nehezen búcsú­zott el Barbarájától. A távoliét ta­vasztól július derekáig tartott. Ami­kor hazatértek, némaság fogadta őket és fájdalmas gyász. A hűséges Barbara — már a földben p hent. Ti­zenhárom évi gyönyörű házasélet után hirtelen röppent el, mint a ga­lamb fészkéből. Alig értetle meg Bach, hogy mi történt. Egy vasárnap délelőtt, amikor forrón tüzelt a nap, Barbara a templomból sietett haza. hogy ebédel főzzön. Átheviilten vrzet húzott a mély kútból, mohón és • so­kat ivott, este már lázas lett, hét­főn ágynak dőlt, az orvos megállapí­totta a tüdőgyulladást és négy nap múlva — vége volt, vége. A rettene­tes csapás mély érzéseiről beszél ké­sőbbi gyönyörű kantátája: Wenen, Klagen, Sorgen ist des Christen tggtich Brot... A családi otthon ezernyi gondját Anna Magdalena Wülken vette át. Másfél évig volt türelmes gondozója a mesternek és háztartásának. A helyzet azonban, ilyen körülmények között is, tarthatatlanná vált. Mind­inkább tanácsolták, hogy Bach nő­süljön meg másodszor is s erre 4721 telén került sor. Magdaléna asszony a legidősebb mostohagyermekénél nyolc évvel volt csak idősebb, de pompásan vette kézbe a gyermekek nevelését, mintha sajátjai lettek vol­na.- Mint muzsikustárs is kiválóan bevált. Gyakran hajnalig írta, másolta le a mester müveit. Huszonnyolc évig állt me-llette hűségesen ... Az udvarban más változás is tör­tént. Lipót herceg felesége is meg­halt s az új asszony merőben más volt az elsőnél. A muzsikában csak a könnyű tánczenét szerette, a palota termeiben több volt a mulatozás, mint a komoly zene. Az, új fiatal- asszony érzékisége felforgatta min­denki életét, Lipótot elszakítotla Bachtól, hiúsága és önzése párán-' esőit mindenki felett. Így éreti meg az idő újból a távozásra ... A Thomas-Canlor 1722-ben meghalt a lipcsei Tamás­templom orgonása, Johann Kunau Bach benyújtja pályázatát s néhány hét múlva jön is rá a válasz: meg választották CVm/or-rAorí-nak, zene­igazgató-professzornak a Tamás-isko­lába, zene:gazgatónak a Városi Köz ponti Zeneigazgatóság élé'e és zene igazgatónak az egyetemre! Ügyében sokszor utazik Lipcsébe s végül is 1723 május 30-án hagyományos ün­nepségek keretében beiktatják. Csak utólag derült ki, hogy Bach megválasztására már csak akkor ke­rült sor, amikor az ú. n. neves or­gonistákkal nem tudott a városi fa­nács megegyezni s Bach csak. mint középszerű erő került számításba De mégis teljesült szive vágya! Lipcse négy evangélikus főtemplomának lett zenei vezetője, de kötelezték zene­szerzésre is. Ezzel ismét megnyitották páratlan tehetségének fo-rását s a 1 pcsci évek (majdnem három év tized) alatt utolérhetetlen módon gaz­dagította a zenetörténelmet. H. A. Korea a szabadságért harcol A demokratikus népek az egész világon tiltakozó gyűléseket tarlanak. Korea kérdésében még élesebben kü­lönül el egymástól a nemzetközi po­litika két iábora: a háború és a béke, az imperialisták és a népek kit tábora. A ko-eai nép igazság«« harca iránt szolidárisak aiz egész világ dol­gozói Moszkvától New Yorkig, Stock­holmul a Fokvárosig. Korea iigvét véde’mezi a Szovjetúnió, amely szi­lárd és haj'halatkm békepolitikájá­hoz híven leleplezi és felelősségre vonja a demokratikus népek ítélő­széke e'ött, a koreai imperialista tá­madókat. Amerika rablóháborújához csatlakozik az emberiség minden rendű és rangú ellensége s mint min­dig, amikor a békeszeretö eml*eriség ügyének ártani lehet, Amerika ki­szolgálóinak táborában ott van min­denki, aki a népnek ellensége. A vi'ág népeinek szent kö’elesscge. hogy szolidaritásukkal támogassák a koreai népet, amely ma a békefront legelső soraiban harcol. Az a tün'etés, amely .ma mindenütt azt kövtteli, hogy az idegenek takarodjanak ki Ko-eából, komö'v akadályává válik ft gyarmatosító imperialista tervek meg­valósulásának, cgys/.erstnnd tovább erösf'i és lelkest! a koreai népét igaz­ságos harcában. El a kezekkel Koreától, ezt vissz hangozzák mindenütt a va'ódi demo­kraták és ez a je’szó harsog Magyar- országon is, amelyet éppen olyan mé­lyen érint a koreai háború, mint a világ bármely néoét. A koreai 'áma dás felnyitotta a magvar nép szemét is és bebizonyít at'a, liogy a t éke vé­delmében fokozott kötelességek Hárul­nak rá. «aktfiron levő Sírkövek mélyen leszállított árban volt : LŐWV utódánál: It, Fő utca 79. Tel.: 150—573. LODEN, BALLON és esőkabát __________________________MARTOM ÉS SZÁSZ. V„ Teleki Pál-ntca 3 Be rlitz nyelviskola Budapest V, v'Srösmarly-tér 2. Telefon: 181—012. Orosz, spanyol, angol francia, német nyelvtanfolyamok és magánórák PROTESTÁNS VEGYESKAROK az egyházi év minden szakára az adventtSl-adventig gyűjteményben. 1—6 ív jelent meg, ára ívenként 3.20 forint. Magyar Kórus Egyházzenei Kiadóvállalat. Budapest, XII., Kiss János altábornagy-utca 55. Telefon: 150—427, 360—561. TŰZIFA gondját megoldjuk, •leső, gazdaságos tüzelőrendszer változtatás sál. Díjtalan bemutatás. Meghívásokat: ..Szerelőmester" jeligére n kiadóhivatalba. Jj orgonák építését, Javítását vállalja Ríeger Ottó orgonagyár Budapest, XIV., Füredi-u. 41, — Telefon: 2;l7-023 _______

Next

/
Thumbnails
Contents