Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)
1949-06-11 / 23. szám
Evangélikus Elet I így él az orosz evangéliumi keresztyénség A tizenkét tanítvány három leg- szerencsésebbike — Péter, Jakab és János — saját szemükkel láthatták Palesztina hegyeinek egyikén Krisztus megdicsőülését, színeváltozását. Krisztus állítólag a Tábor hegyén dicsőült meg, azonban lehetséges, hogy ez az esemény másutt, például az Etmon hegyén történt. Péter jóval a megtörténtek után a következőket közli: „Mert nem mesterkélt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét; hanem mint akik szemlélői voltunk az ö nagyságának. Mert ; mikor az Atya Istentől azt a tisztességet és dicsőséget nyerte, hogy hozzá felséges dicsőség ilyen szózata jutott: Ez az én szeretett fiam, akiben én gyönyörködöm, ezt az égből- jövő szózatot mi hallottuk, együtt lévén véle a szent hegyen.“ (2. Péter, 1, 16—18.) Krisztus nem volt egyedül színeváltozásának dicsőségében, közvetlenül részesült benne két magasztos férfiú —, Mózes és Illés, a régmúlt idők prófétái. Jelenlétük kihangsúlyozta az esemény nagy jelentőségét és még ünnepélyesebbé tette a szemtanuk részére: „És imé, két férfiú beszél vala ővele, kik valának Mózes és Illés; kik dicsőségben megjelenvén, beszélék vala az ő halálát, amelyet Jeruzsálemben fog megteljesíteni.“ (Lukács, 9, 30—öl.) Mindez a három tanítványra szokatlan, elbűvölő hatást tett. Sőt, Péter lelkesen fordult Krisztushoz és indítványozta; „Uram, jó nékünk itt lennünk. Ha akarod, építsünk itt három hajlékot, neked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet. Mikor még ő beszél vala, imé, fényes felhő borító be őket: és imé, szózat lön a felhőkből, mondván: Ez az én szerelmes Fiam. akiben én gyönyörködöm: őt hallgassátok. És a tanítványok, amint ezt haliák, arcra esének és igen megrémülének. Jézus pedig hozzájuk menvén, illető őket és monda: Keljetek fel és ne féljetek! Mikor pedig szemeiket felemelék, senkit sem látónak, hanem csak Jézust egyedül.“ (Má*é, 17, 5—8.) Ez az esemény, amely a jelenlevő tanítványok szívében egész életükre mély nyomott hagyott, történelmi tény és minden alapot megadott arra, hogy állítsák: a názáreti Jézus nemcsak igaz ember volt, hanem igaz Isten is. János apostol világosan ír Krisztusról: „Ez az igaz Isten és az örök élet.“ (1. János, 5, 20.) Az Űr megdicsőülésének nagy értéke, hogy a tanítványok testi szemeikkel láthatták a názáreti Jézusban Isten megdicsöült Fiát. Így vallották meg öt és így tettek tanúbizonyságot Róla. Később, mikor a felfeszített és feltámadt Krisztus dicsőségben a mennybe szállt, a tanítványok elmentek hirdetni az Ő evangéliumát, miközben állandóan szívükben őrizték Urunk csodálatos, átváltozott, megdicsöült ábrázatát. Ez nagy bátorságot kölcsönzött nekik, hogy félelem nélkül beszéljenek Róla mindenkinek. De nemcsak a tanítványok kapták a bátorság erejét, hanem a beszédjük által megtért hívők is, „mind a közeliek, mind a távolink“, hogy ugyanolyan lelkesen vigyék ezt a kegyelmi üzenetet a bűnösök megdicsöült Üdvözítőjéről. A megdicsőülés nem fejeződött be a Tábor hegyén — végcláthatatla- nul folyatódik bennünk, a Renne hívőkben és az őt szeretőkben. Erről beszél Pál apostol: A mi Urunk, a megdicsöült Jézus Krisztus a mennyek országában, az Atya trónusának fényességében lakozik. Ö azt akarja, hogy valameny- nyien, akik őbenne hiszünk, átváltozzunk „ugyanazon ábrázatra“, az ö ábrázatára. Amikor külsőleg meg- dicsőült a tanítványok előtt, magasztosságban és nagyságban tündöklött. Isten dicsősége, és nagysága azonban Krisztus szolgálatában és jellemében ragyogott állandó fényben. Mcgdlesőülve az ö hasonlatosságára, jellemünkben, benső lényegünkben, magunkévá téve szeretetét és bölcsességét, kétségtelenül megváltoznak tetteink és szolgálatunk, mivel az Ö akaratával teljes összhangban és iránta való engedelmességben történnek. Jézus mondja: „Nékem cselekednem keil annak dolgait, aki elküldött engem, amíg nappal van: eljő az éjszaka, amikor senki sem munkálkodha- tik.“ (János 9, 4.). ö Atyja dicső munkáját végezte, szünet nélkül, lankadatlanul. Ez a munka, ez a cselekedet volt magasztos szolgálatának lényege, amelyet megszakítás nélkül, rövid három és félév alatt végzett. A célt kitűzte maga elé és életével váltotta valóra: „Az én eledelem az, hogy küldött engem, hogy az ő dolgát elánnak akaratját cselekedjem, aki elvégezzem.“ (János, A, 3i.) Jézus szolgálatának jellegét világosan meghatározta Ézsiaiás próféta szavai által: „Az Urunk lelke van énrajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangélio- mot hirdessen, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesujtottakat, hogy hirdessem az Urnák kedves esztendejét.“ (Lukács, 4, 18—19,) Pál apostol hő vágya, hogy a hívők Krisztus ábrázatára változzanak át és dicsőüljenek meg. Ezért a következő szavakkal mutat rá a szolgálat, a cselekedet átváltozásának szükségességére: Az Üdvözítő a jócselekedetekre hív fel bennünket, mondván: „Ügy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jócselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.“ (Máté, 5, 16.) Hogyha magatartásunkon mindig az ő csodálatos jellemének vonásai — a szelídség és az alázatosság — fognak megnyilvánulni, hogyha állandóan az Ő szeretetének és jóságának cselekedeteit fogjuk gyakorolni, akkor az ö világosságát fogjuk árasztani, mindenkit beragyogva szeretetével. Mindenki, aki lát bennünket, azt fogja mondani: „Ez az Ö fia“ vagy: „Ez az ő leánya“ — és dicsőíti mennyei Atyánkat. „Abban dicsőít- tetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek és legyetek nékem tanítványaim.“ (János 15, 8.) Megdicsőülésünk, átváltozásunk Krisztus ábrázatára, nemcsak hogy mindegyikünkön kiilön-külön személyes keresztyén életünk megnyilvánulásaiban megy végbe —, de az Ür közös * szolgálatában, illetve a gyülekezet működésében is. Gyülekezeteink, munkájának, tevékenységének egy megdicsöült keresztyénség Szolgálatát kell kifejeznie. Miben nyilvánul meg ez külsőleg? íme, néhány ismertetőjel: „Aki alkalmatosakká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem testé, hanem léleké, mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít.“ (2. Kor. 3, 6.) „Azért ilyen reménységben nagy nyíltsággal szólunk.“ (2. Kor. 3, 12.) Mint Krisztus idejében, napjainkban is nagy a veszély, hogy Isten szolgálatát, az evangélizációs munkát, a hiteléletet külső formákba szorítják és így csak az írás betűje szerint lesznek „igazak“ — farizeusokká lesznek s közben elveszik Krisztus életének, igéinek és dicső cselekedeteinek lelkét. Az üdvözítő világos parancsokat adott egyházának, a gyülekezetnek felépítésére a földön. Szent akaratát teljesítenünk kell mind a nagy dolgokban, mind a jelentéktelennek látszókban. Ügyelnünk kell arra, hogy az egyházi formák, szabályok, rendszerek cl ne oltsák bennünk az élet lelkét. A krisztusi élet lelke minden formánál, szabálynál és rendszernél fontosabb, az Őáltala vagy apostolai által elrendelt és egyháza által elfogadott formákban, rendszabályokban lobogva égjen Krisztus szent életének, buzgó szolgálatának tüze, hogy imádják Öt lélekben és igazságban és felebarátainkat szeretetteljesen szolgáljuk. Gyülekezeteinknek áldásthozó fogadókká kell lenniük, hova a csodálatos, irgalmas szamaritánus — a mi Urunk Jézus Krisztus — mindig vezethessen és hozhasson az élet küzdelmeiben megsebzetteket és meggyötörteket, hogy ott békét és enyhülést találjanak. A megdicsöült keresztyénség főként a lélek egységében, a mindent átfogó egykrisztusi hitben nyilvánul meg, amely országunk valamennyi evangéliumi keresztyén gyülekezetét áthatja. Elvetették minden előző viszályukat és elhatározták, hogy legyőzik az ellentéteket, hogy teljesítsék Ö szent rendeletét és imáját: „Mindnyájan egyek legyenek!“ Az Ür megszívlelendő lehetőségeket ad, figyelmeztet, hogy gyülekezeteink életében véghezvigyük az egység munkáját és találkozzunk Benne, az Egykrisztusban. Boldogok vagyunk, hogy egyesülésünkkel a legjobban megközelítettük az őske- resztyéne'ket, az apostoli idők keresztyénjeit. Igyekszünk az Ür szolgálatát hasonlóvá tenni az első keresztyének szolgálatához, mint a szervezet, mind az istentisztelet egyszerűségében. Szentbeszédeink, lelki énekeink, imáink egyszerűek és mindenki számára érthetőek. Bárki, aki résztvesz gyülekezeti összejöveteleinken, elmondhatja rólunk, „Nemde galileusok-é ezek mindnyájan, akik szólnak?“ (Cselekedetek, 2, 7.) A nyugati protestáns egyházak szer-* vezetőket, működésűket, szolgálatukat számtalan alapítvány és bizottság megalakításával tették bonyolulttá. Vannak női, ifjúsági, vasárnapi iskolai, segélyezési bizottságok stb. pontosan úgy, mint a különféle világi szervezetekben. Ezen bizottságok között gyakoriak a nézet eltérések a szűnni nem akaró tárgyalások és viták. Annakidején mi is gyakorlatból tapasztaltuk mindezen szervezetek —- női, ifjúsági körök, gyermekgyülekeztek stb., stb. — működésének hátrányait és tudjuk, hogy mennyi viszályt, bonyodalmat vittek gyülekezeteinkbe. Hosszadalmas gyűléseken próbálták megoldani a különböző körök és tagjaik között támadt félreértéseket és vitás kérdéseket. Most pedig, az új körülmények által, az Ür megszabadított bennünket az egyháza testére aggatott sallangoktól. Ma már gyülekezeteink egy egységes családot alkotnak. Együtt vannak öregek, fiatalok, gyermekek, nők, férfiak —, valamennyien épülnek és tanulnak, közösen dicsőítik Urunkat, Üdvözítőjüket, közösen szolgálják Öt és embertársaikat. Ilyen egyszerű a mi evangéliumi keresztyén egyházunk felépítése. Az egyház gyakorlati vezetésiében színjén igyekszünk az apostoli idők rendszabályait követni. A jeruzsálcmi apostoli zsinat volt illetékes mind az apostolokra, mind a gyülekezetekre. Péter és Pál apostolok engedelmeskedtek a zsinatnak és teljesítették utasításait. Pál apostol a következő szavakkal bizonyítja: „amit én igyekeztem megcselekedni.“ (Gálát, 2, 10.) Hasonlóképpen nekünk is van Országos Tanácsunk, Moszkvában székelő elnökséggel, mely a legszolgálatkészebb, egyszersmind a legtekintélyesebb testvérekből áll. Három evangéliumi mozgalom képviselői egyesültek szövetségben. Az Evangéliumi Keresztyének Országos Tanácsa — nem az Isten népének ellenőrzés nélkülh csűcsintéz- ménye, nem parancsnokság, hanem a legrégibb hittestvérek baráti kü- zülete, kik szeretik az Ür Jézust és az ő szent munkáját és Isten népe is szereti őket. Ezek a testvérek Istennek és népének sokévi szolgálati tapasztalatával rendelkeznek. Pál apostol tanítványának, Titus- nak, a következőket írja: „Avégett hagytalak téged Krétában, ’hogy a hátramaradt dolgokat hozd rendbe és rendelj városonként presbitereket, amiképpen én néked meghagytam.“ (Titus, 1, 5.) Ehhez hasonlót mond másik munkatársának, Timótheus- nak is, ki az apostolok megbízásából több gyülekezetben szolgált. Az apostoli idők keresztyénségé- hez hasonlóan, nálunk is vannak a vezetőség által megbízott, több gyülekezetben szolgáló és a hitéletre, a rendre ügyelő evangéliumi munkások, továbbá Vének (presbiterek), kik a helyi gyülekezetekre és evangéliumi munkásaikra felügyelnek. A vezető prédikátoricstvérek a legtekintélyesebb evangéliumi munkások, országukban, területükön és kerületükben. Továbbá, a gyülekezeti Vének mellett, ahol szükséges, diakónusok is vaunak, a gyülekezti Vén segítőtársai. A gyülekezeti Vént és a diakónusokat a helyi gyülekezet választja meg, az Országos Tanács és a vezető testvérek pedig megerősítik őket szolgálatukban. Az Országos Tanács a gyülekezeti Vének, presbiterek és a felügyelő utazó préd’ká- tortestvérek gyűlése, zsinata. (Cselekedet 15, 6.) A hívők közössége helységenként a gyülekezeti Vén, a szeretett lelkipásztor körül csoportosul. A gyülekezet minden tagja szolgál: ki prédikál, ki énekel, ki szaval, ki látogatásokat tesz, ki segít. Mindezt a gyülekezeti Vén irányítja. A gyermekek a szülőktől tanulják az Isten megismerését, tiszteletét, az engedelmességet és a munkát. (Efezus, 6, A berni szinati tanács felkérésére Barth Károly, a nagy svájci teológus előadást tartott az ottani nagytemplomban. Elmondotta, hogy milyen sok támadásban van része, amióta a magyar protestantizmus mai útját igazolta. Határozottan visszautasította Barth, hogy „a keleti totalitarizmust“ összehasonlítsa a hitlerizmussal. — A nemzeti szocializmussal szemben a becsületes ember, ha volt egy csipetnyi bátorsága, csak határozott és fenntartás nélküli nemet mondhatott. És most éppen azok szeretnének tőlem egy ugyanilyen „nemet“ hallani a Szovjetunióval és a népi demokráciákkal szemben, akik annakidején a fejüket csóválták az én Hitlerellenes kiállásom fölött. Nem, a történelem nem ismétlődik meg. Akkor azt kellett mondanom, hogy az egyház maradjon egyház és ne hallgasson ke- resztyénietlen módon. Most pedig azt kell mondanom, hogy az egyház maradjon egyház és ne beszéljen keresztyénietlen módon. És nem fogadok el kioktatást azoktól, akik annakidején „meglátták a jót Is“ a nemzeti szocializmusban, mert azt remélték, hogy az gátja lesz a bolsevizmusnak. És azoktól sem, akik — a németerszági szövetséges katonai kormányok bizonyos körleveleivel együtt — most megint jónak látják a németek újból felébresztett nacionalista ösztöneit kijátszani az oroszokkal szemben. És azoktól sem, akiktől a spanyol diktátornak a hajaszála sem görbül meg, holott a spanyol protestánsoknak igazán van mit elbeszélniük arról a totalitarizmusról, amelyet némelyek olyan szívesen belefoglalnának az úgynevezett keresztyén frontba. — Nem, valóban egyáltalán nem a totalitarizmus ellen van kifogásuk azoknak, akik ezt a jelszót emlegetik. És a keresztyén egyháznak semmi oka sincs arra. hogy a kommunista Kelettel szemben ezt a jelszót ismételgesse. Mi elsősorban megkülönböztetni tartozunk és meg kell állapítanunk, hogy míg a nemzeti szocializmus a puszta esztelenség, a nyilvánvaló őrület és gonoszság szörnyszülötté volt, addig a kommunisták pozitív módon törekszenek annak megvalósítására, amit célul maguk elé tűztek. Tisztára eszte1—4; Kolos. 3, 20.) A fiatalság pedig a gyölekezettel együtt buzgón szolgálja az Urat, vidámságot, élénkséget hozva a hívők közösségébe. Ahol hívő ifjúság van, ott éberség, üdeség, öröm uralkodik. Tehát a vezetőség lelki tekintélyével összeforrott gyülekezetünk szerkezete, felépítése demokratikus, ezért szolgálatunk sikeres és gyümölcsöző. Drága időnket nem vesztegetjük a számos, vontatott ülésre. Gyülekezeteink közvetlen feladata és kötelezettsége — a lelkek megmentése, a szent evangélium hirdetése, valamint a hívők lelki nevelése és előkészítés a mi Urunk dicső eljövetelének napjára. Ez az út a Krisztusban s a Krisztussal megdicsöült kereszténység útja, mely az Üdvözítőnek és apostolainak útmutatása szerint épült, azé a keresztyénségé, melyet a szeretet és a szolgálat lelke forrasztott eggyé, mely mindig, tántoríthatatlanul az Űr örök rendeletének megvalósítására törekszik. •Véssük emlékezetünkbe mennyei Atyánk szavait, melyeket a megdicsőülés hegyén mindannyiunkhoz intézett: „Ez az én szerelmetes fiam, akiben én gyönyörködöm; Öt hallgassátok!“ Jakov Ivanovics Zsidkov, az Evangéliumi Keresztyének Országos Tanácsának elnöke. Fordította: Csorba Lajos. lenség volna összehasonlítani a marxizmust a harmadik birodalom „eszmei javaival“. Amit Oroszország elkezdett, az mindenképpen kostruktív eszme és megoldása egy olyan kérdésnek, amely a mi számunkra is'komoly és égető, a szocialista kérdésnek. És e kérdés ottani megoldásához csak akkor mondhatnánk ki a keresztyéni „nemet“, ha a mi „nyugati szabadságunkban“ ebben a vonatkozásban jobb volna a lelkiismeretünk, vagyis ha az övékénél humánusabb módon, de ugyanakkor nem kevésbbé erélyesen képesek volnánk ezt a kérdést megradadni. De amíg a Nyugat „szabadsága“ tengerbe sü- lyeszti a gabonát itt miközben máshol milliók éheznek, addig a keresztyén embernek tilos az a bizonyos „feltétlen nemet“ a Kelettel szembe zúdítani. Végül megállapítja Barth, hogy a szocializmus a legcsekélyebb kísérletet sem tette arra, hogy keresztyén álarcban jelentkezzék és valami „nemzeti“ Jézus által kiszorítsa a valódi Krisztust. A hamis prófétaság és az antiszemitizmus bűnével sem vádolhatja senki. A Nyugatnak nem „keresztes háborúról“ kell beszélnie a szocializmussal szemben, hanem a keresztről való beszédet kell — elsősorban önmagával, a nyugati keresztyénséggel szemben — megtisztítania. A világkonfliktusban oedig az egyháznak a békéltetés szolgálatát kell a legnagyobb ön- feláldozással elvállalnia. Felelt ezetieskedőknek Az igazság, am t az igéből kapunk, nem kard, amivel sebeket osztva vagdalkozunk, hanem szikla, amire állunk. Az igazságnak erre a sziklájára minden Krisztus vérében megtisztult lélek egyszerre elfér. IslenNszl-elelAmikor kilépsz a templomból, bizonyára arra gondolsz, hogy vége az istentiszteletnek. Tévedsz. Isten tisztelete valójában számodra akkor kell kezdődjék. Az Egyház kelet és nyugat között