Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)
1949-06-11 / 23. szám
ivanqélikus Elet 3 Június 15-én avatják SzimonideszLajos tábori püspököt Június 15-én nagy ünnepség színhelye lesz a Vas-utcai helyőrségi templom. Szimonidesz Lajos tábori püspököt reggel 9 órakor iktatja be hivatalába dr. Vető Lajos tiszakerületi püspök. A tudós evangélikus lelkész teljes rehabilitációt kap ezen a napon igazságtalan elítéltetése után harmincéves mellőztetése miatt. Az ünnepségnek van egy másik jelentős tartalma is. ünnepe lesz annak, hogy a demokratikus honvédség körében végzett lelkipásztori munkát a magyar köztársaság Kormánya újjászervezte a keresztyén tanítást hon. védeink között megengedte, s ezzel elismerte egyházunk népnevelő munkáját, s azt az egyházi készséget, hogy új államunk felépítésében lelki erőivel szintén részt kaphasson. A honvédség lelkipásztorolása Szimonidesz Lajos püspök vezetésével megnyugtató bizonysága lesz a szocialista államban működő egyház nem hiábavaló reménységeinek. Szimonidesz Lajos püspökké avatása alkalmából felidézünk egy igen érdekes történeti dokumentumot az ö meghurcoltatásával kapcsolatban. A német evangélikus kereszténység egyik legjelentősebb egyházi lapja, a „Die Christliche Welt“ 1929 jan. 19-én főszerkesztőjének, D. Martin Rade-nak tollából hatalmas cikket közölt Szimonidesz egyházi törvényszéki pőréről, „Der Fall Szimonidesz ' címen. A cikk objektív értesülésekre támaszkodik, s egy szabadabb légkörben élő keresztyénség felhördülését közvetíti a botrányos Szimonidesz perrel kapcsolatban. Bevezetőjében Rade elmondja, hogy mikép működött Szimonidesz a nagybörzsönyi lelkész, s megemlékezik nagy teológiai munkásságáról, amit idehaza főleg két egyházi lap szerkesztésével mutatott ki, elmondja, milyen szerepet vállalt a kommunizmus idején, egykorú levelekkel és egyéb adatokkal mutatja Szimonidesz példaadó lelkészi munkáját és felfogását, majd a következőket írja: ,,Magyarországból akkoriban különböző perek híre érkezett. A Sz. elleni per mindenesetre a legkülönösebbek egyike volt. Többször kaptam ezekről híradásokat, olyan magyar lelkészektől is, akik a trianoni béke következtében csehszlovák alattvalók lettek és így szabadabban írhattak erről. Hogy miért hallgattam erről a Die Christliche Welt-ben. azt nem tudom. Valószínűleg a viszonyok mégis túl idegenek voltak nekem. De ma üdvözlöm a kényszert, amely arra kötelez, hogy pótoljam azt, amit akkoriban elmulasztottam. Sz. főleg Wellhausen, Rousset és Heitmiiller tanítványa volt. Göttingenből forró szenvedélyt hozott magával a tudományos teológia iránt, és Magyarországon tág tere nyílott, hogy azt érvényesítse. így a háborús időkön át, két folyóiratot adott ki. 11916 december 10-én azt írja ne- Ikem: „Eddig még mindig itthon vagyok és a háborúban csak annyiban veszek részt hogy én is reszketek és szenvedek és több a dolgom. Fokozott munka a gyülekezetben és egyébként is. „Evangélikus Lap“-om még mindig él és ezenkívül ebben az évben a ..Könyvújság“ kiadását is vállaltam. Ez egy teológiai irodalmi újság akar lenni, tanácsadó otthonmaradi lelkészek számára. Ezenkívül egy halk remény és merész kísérlet, hogy a teológiában nálunk is valamivel javulni fog a helyzet.“ Az a buzgalom, amellyel Sz. a kritikai teológiát képviselte és élesen vezetett tolla, hivataltársai közt, de különösen magasabb helyen, ellenségeket szerzett, ö kényelmetlen volt. De a perhez az út tulajdonképpen a politikán át vezetett. 1918 őszén volt a Károlyi-forradalom. Az 1000 lelket számláló Nagybörzsönyt is magával ragadta. Két személy vesztette életét, többen megsebesültek, mert a csendőrséggel szemben fegyveres ellenállást tanúsítottak. Amikor azután 1919 tavaszán a kommunizmus egész Magyarországot elöntötte, Szimonidesz jónak látta, hogy maga álljon a munkástanács élére. Sikerült neki az odavaló parasztok segítségével a rendet és biztonságot a gyülekezetben fenntartani. A kommunizmus bukása után történt, hogy Sz-t. rosszakaratú bemondások alapján mint kommunistát letartóztatták és négy hétre fogságra vetették. De közelebbi vizsgálat után dr. Kiszely királyi ügyész szabadlábra helyezte. A magyar állam részéről ezzel Szimonidesz ügyét lezárták. De most az egyház avatkozott be. Az egyházvezetőség részéről hajsza kezdődött ellene. Az államhatóság részéről történt rehabilitáció ellenére, az egyházhatóság részéről „kommunizmus“, a hivatali hatalommal való „visszaélés“ és az egyházi törvényszékkel szemben tanúsított „lázadása" miatt felelősségre vonták és hivatalából elmozdították. A gyülekezet ezt nem hagyta annyiban: a lelkész helyettesítésére kiküldött adminisztrátor a falut még aznap kénytelen volt elhagyni. Ezt a tényt újból az egyházi felsőbbség elleni lázadásnak minősítették. 1922 júliusában — csaknem háromévi húza-vona után — befejező tárgyalásra került a sor az evangélikus egyházi törvényszék előtt. Mint terhelő tanukat, két katolikus papot és a hercegprímás erdészeti hivatalnokait hallgatták ki; a világi képviselők és Nagy- börzsöny presbiterei a 14- órás tárgyaláson nem jutottak szóhoz. Az ítélet: bűnös, háromezer korona pénzbüntetés. Miután mind a két fél fellebbezett, a vita a második egyházi bíróság elé került. Ez felmentette a kommunizmus vádja alól és a büntetést 1000 koronára szállította le. De az ügy még a harmadik fórumig is eljutott és ez Szimonideszt az összes pontokban bűnösnek találta és a legsúlyosabb büntetést mondta ki: hivatalvesztésre ítélte és lelkészi jellegétől megfosztotta, így történt 1922 október 13-án. Hogyan történt? 0 1922 nyarán Szimonidesz tollából egy ,,Jézus élete“ c. könyv jelent meg. Az egyházi körök hallgattak, holott a könyv kritikai magatartása miatt méltán neheztelhettek volna. Egy egész rövid megemlékezés jelent meg csak a könyvről. Ekkor az Egyetemes Egyház törvényszéke döntő ülésének előestéjén összegyűlt az Egyetemes Egyház közgyűlése. A gyűlésen egy felszólaló néhány kiragadott mondatot olvasott fel a könyvből és azt követelte, hogy szerző ellen, az egyházi fegyelmi eljárást indítsák meg. A tisztán közigazgatási testület, a kérdés elbírálására nem vett hivatott, s azt is megállanították, bosy a nyolc felszólaló eavike sem olvasta a könyvet. Az egyetemes közgyűlés 1922 október 12-én ülésezett és 13-án az Egyetemes Törvényszék ült össze. Az ülés reggel 9 órakor kezdődött és este ’A 8 órakor került sorra Simonidcsz Ugye. Másfél órás ' jelentést nem tudták érdeklődéssel kísérni. Annál gyorsabban készült el a zárt ülés ítélete, amelyhez mindössze 14 perc kellett. Az első két forum által hozott politikai és fegyelmi ítéleteket jóváhagyták. A nyilvánosságra hozott ítéletben a legveszedelmesebb kommunizmus vádját hozták fel, de ez az írásbafoglalt ítéletben még sem szerepelt. így az egyház megúszta azt a kellemetlen feladatot is, hogy a „Jézus élete“ e. könyv teológiai megállapításaival vitába szálljon. Ügyét lezárták és Nagybörzsöny gyülekezete megszabadult lelkészétől és Szimonidesz családostul az utcára került.“ A cikk végül megállapítja, hogy a hazai evangélikus egyház a legelfogultabb és leglelkiismeretlenebb módon ítélkezett egy lelkész felett, akinek politikai szerepét pedig az ellenforradalmi magyar kormány sem tartotta bűnnek, hanem egyszerű emberi és lelkészi kötelességteljesítésnek. Az egyházi fórumok farizeus-magatartását pedig abban találja, hogy voltaképpen a „Jézus élete“ miatt akarták őt kivégezni, de az egyházban nem volt teológiai felkészültség, amely a könyv megállapításaival szembe tudott volna szállani, sígy a kommunizmus vádját játszották ki ellene. Rade szerkesztő felhívja a világ evangélikusainak figyelmét erre az ügyre, s a magyar egyházi vezetőktől Szimonidesz rehabilitálását követeli. Az egyház nem lehel kegyetlenebb, mint az ellen- forradalmi magyar kormány, amely sok esetben hozott amnesztiát a forradalom politikai „bűnösei“ számára. D. Martin Rade tévedett. A fel- szabadulás után három évnek kellett eltelnie, míg Szimonidesz visszatérhetett a lelkészi tisiztségbe. 0 Aki azért üdvözülni akar, így értse a Szenthá Pünkösd utáni vasárnap a Szentháromság ünnepe. Ez az ünnep bizonyságtevés arról az emberileg hozzáférhetetlen, észfelctti, természetfeletti Valóságról, aki a keresztyénség hitvallásának középpontjában áll: Istenről aki Szentháromság! Mérhetetlenül meglepő üzenet a világhoz. Tökéletesen új ismeret Istenről. Nem tudhatnánk, ha Isten ki nem jelentette volna. Ember ezt el nem gonr dolta volna, meg nem alkotta volna. Isten maga mondta magáról. Amikor Isten magát kijelentette Szentháromságnak, akkor tudtuk meg igazán, hogy eddig semmit sem tudtunk felőle. Ez nem toldaléka, vagy javítéka annak, amit az ember tudott felőle. Valami tökéletesen új. Tökéletesen védelmezhetetlen az ész érveinek támaszkodva, de teljesen egyszerű a Szentírásra borulva. Biztos, hogy az egyház sohasem kezdte volna tanítani, ha az Isten kijelentése rá nem kényszerítette volna. Nem könnyű a számunkra sem benne hinni. Megértjük az emberi ellenkezést vele szemben. Belső dia- lekt kája ellen minden emberi logika megmozdul. Mégis ezt kell tanítanunk. Azoknak igazuk van, akik azt állítják, hogy a bibliában nem találják meg ezeket a szavakat: „Trini- tas“, vagyis „háromság“. „Persona“, vagyis „személy“, mégis ezt kell tanítanunk, mert a Szentháromságról szóló keresztyén tanítás nem a Szentírás betűjében, hanem Igéjében gyökerezik. (Tavaszi Sándor.) Egészen természetes, hogy a Szentháromság ott van a bibliában. Ott van az egész biblia felépítésében, amikor az Isten kinyilatkoztatását úgy közli, hogy először beszél a teremtő Atyáról, aztán a Megváltó Fiúról, majd minden trzonyságával együtt a megújító Szentiélekről. Több helyen világos felsorolásban hozza a Szent- háromság három személyét, s félreérthetetlenül utal a három összefüggésére, amikor pl. olyan kapcsolatokat lelünk fel benne, hogy senki sem mehet az Atyához, csak a Fiú állal, s ugyanakkor senki sem mondhatja a Fiút Űrnak, csak a Szentlélek által. Azt, amit az athanáziuszi h:tvallás oly sok, körülményes és mégis gyönyörűségesen lapidáris mondatban elmond a Szentháromságról, mind a biblia üzenetéből merítette. De odatehetjük a Szenlírás bizonysága mellé az élő keresztyén hit tapasztalatait is, m'nt amikben a bizonyságoknak valóban felhői veszik körül ezt a tanítást. Teológusok talán törik a fejüket, hogyan lehetne kifejezni a Szentháromságban való hitet. Egyszerű, hívő keresztyének számára azonban bizonyos, hogy nekik teremtő Atyjuk, megváltó Jézusuk és megszentelő Szentlelkük van Istenben, s hogy ez a három mégsem három, hanem egy, s hogy ez az egy mégsem egyszerűen egy, hanem, am nt Tertullianus mondja: Istenben felfedezik ezt a magában Istenben rejlő tagoltságot, ezt a munkásság szerint megosztó és mégis összetartozó rendet. De ha személyes meggyőződésünk ingatag talajon is állana a Szentháromsággal kapcsolatban, megállíthat minket az a tény, hogy az egész keresztyénség, néhány, lényegtelen szektától eltekintve, a történelem kezdete óta egyöntetűen vallja a Szentháromság hitét, s éppen ez az, amiben ma minden széttagoltság mellett is egy tud lenni a vüág minden felekezete. Az első keresztyén hitvallások, az apostoli, a niceai és az athanáziuszi hitvallások szenthá- roinsághitét mindenütt vallják. Mi nem egy „tant“ hiszünk, amikor a Szentháromságról beszélünk, hanem inkább úgy van ez, hogy a hitünket, amit a megismert Istenről formálunk magunknak a Szentírás, a h’tvallásaink, s az egyéni hittapasz: falatunk alapján, próbáljuk magunknak „tan“-szerűen fogalmazni. Mindenesetre előbb volt ilyen az ismeretünk és hitünk Istenről, s aztán fogalmaztuk meg ennek alapján a tanításunkat. Amikor pedig minderről írunk, nem azért tesszük, hogy bárkinek is azt ajánljuk, hogv fogadja el a Szentháromság-tant, m'nt „dogmát“, vagy effélét. A tan nem fogadható el észalapon, esztelenül pedig gyilkos dogmává lesz. Azt ajánljuk azonban, hogy aki most e néhány sor révén a kérdéssel találkozik, vizsgálja meg hitét az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel kapcsolatban. Bizonyos, hogy ezek külön-külön nem ismerhetők meg. Aki csak gondv:selő Atyát fogad el Istenben, s nem vallja a bűnből megváltó Jézus Krisztust, s aki nem vett Szendéiket, de azt hiszi, hogy hinni tud az Atya által elküldött Fiúban, az önmagát csalja meg. Isten Szentháromságban mutatta be magát az embereknek. Öt nem tagolhatjuk nekünk kedvező szeletekre, éppen ahhoz nyúlva, amire szükségünk van, vagy ami „bevehető“. p Istent csak úgy lehet ismerni, ahogy bemutatta magát. Vagy elfogadjuk őt, mint Szentháromságot, vagy egyáltalán semmit sem hiszünk belőle. Bizonyos, hogy az egyházban élő hitetlenek óriási tömege éppen azért hitetlen, inert lelkében unitárius. A Szentháromság tagadása gyakorlatilag mindig Krisztustagadás! Aki pedig nem Krisztushívő, az nem Christiánus, vagyis nem keresztyén. És csak azért merünk beszélni a Szentháromságról, mert tapasztalataink vannak arról, hogy Krisztusról térítő erővel tehetünk bizonyságot. Nem a Szentháromság-hitet ajánljuk, hanem Krisztus bűntörlő kegyelmét bűnös embereknek, akiknek szükségük van megváltásra. Viszont tudjuk azt, hogy akik Krisztusban megtalálják a bűnbocsánatukat szerző Istent, ugyanazok megtalálják magát Istent, aki Szentháromság. D. i „Elmenvén azért tegyetek tanítványokká mind népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentiéleknek nevében.“ (Mt. 28:19.) „Az Atyának szeretete, a Fiúnak kegyelme és a Szentiéleknek közössége legyen veletek.“ (II. Kor. 13:13.) „Hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Ige és a Szentlélek és ez a három egy.“ (I. Ján. 5:7.) „A Szentháromságot úgy kell vennünk, mintha . Istenben valami tagoltság, vagy mintha munkásságának valami rendje lenne, mely azonban lényegének egységén semmit sem változtat.“ (Tertulliánus). „Aminémü az Atya, olyan a Fiú, olyan a Szentlélek. Teremtetetlen az Atya, terem- tetetlen a Fiú, teremtetetlen a Szentlélek. Véghetetlen az Atya, véghetetlen a Fiú, véghetetlen a Szentlélek is. Örökkévaló az Atya, örökkévaló a Fiú, örökkévaló a Szentlélek is. De nem három örökkévaló, ,| hanem egy örökkévaló, vala- minthogy nem is három vég- hetetlenek, sem nem három teremtetetlenek, hanem egy teremtetetlen és egy véghetetlen. Hasonlóképen mindenható az Atya, mindenható a Fiú, mindenható a Szentlélek Is, de nem három mindenható, hanem egy mindenható. Ezen- képen Isten az Atya, Isten a Fiú, Isten a Szentlélek is, de nem három Istenek, hanem egy Isten. Hasonlóképen Ur az Atya, Ur a Fiú, Ur a Szentlélek is, de nem három Urak, hanem egy az Ur. Mert valamint arra, hogy mindenik Személyt külön- külön Istennek és Urnák valljuk, a keresztyén igazságnak ereje által köteleztetünk; azonképen három Isteneket, vagy három Urakat mondani, a közönséges keresztyén hit és vallás által tilalmaztatunk. Az Atya senkitől sem lett, sem teremtetett, sem született. A Fiú egyedül az Atyától vagyon, de nem teremtetett, vagy formáltatott, hanem született. A Szentlélek az Atyától és a Fiútól vagyon, de nem formáltatott, nem teremtetett, nem is születik, hanem származik. Egy azért az Atya, nem három Atyák. Egy a Fiú, nem három Fiúk. Égy a Szentlélek, nem három Szentlelkek. És ezen Háromságban semmi sincs előbb, vagy utóbb való, semmi sincs nagyobb, vagy kisebb, hanem mind a három Személyek azonegy módon örökkévalók és egyenlők egymáshoz, úgyhogy (amint feljebb mondatott), az Egységet a Háromságban, a Háromságot pedig az Egységben kell tisztelni. Aki azért üdvözülni akar, így értse a Szentháromságot.“ (Athanáziuszi hitvallás). „Gyülekezeteink egyetértőig azt tanítják, hogy a Niceai Zsinatnak az isteni lény egységéről és hármas személyéről hozott határozata igaz, s hogy azt minden kételkedés nélkül hinni kell. (Ágostai Hitvallás) itvallás). i
