Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)
1949-05-21 / 20. szám
XIV. évfolyam 20. szám. Egyes szám ára 1 forint. 1949 május 21, EVANGÉLIKUS ELEI m ■■ r Vigasztaljátok az én népemet Az evangélikus Mikszáth Száz éve született Mikszáth Kálmán. Most újra divatba jött a nagy író, akinél pontosabban, őszintébben és hívebben aligha látta valaki korát; nemcsak stílusának és művészetének felülmúlhatatlan báját dicsérik most az emberek, de példaként emlegetik társadalom- látását is. Valóban, Mikszáth müveiből hűségesen és kendőzetlenül bontakozik ki előttünk a hanyatlás egész korszaka, a kiegyezési kor. Mert Mikszáth egyáltalában nem élt elefántcsonttoronyban, a való életet élte és látta mindig, sokat küzködött, míg élete és jelentősége csúcsaira ért, végigélt minden változatot és rengeteg embert látott, magyarokat, szlovákokat, polgárokat, urakat, parasztokat, asszonyokat, uzsorásokat, — végtelenségig lehetne folytatni ezt a sort, emberfajtái gazdag galériáját. És emellett politikus író volt, a politika szenvedélyesen érdekelte és anaga is politizált, úgy mellékesen, miközben ott volt mindenütt, — végtelen örvényeket, mélységeket és szédületeket láthatott, miközben kedélyesen és joviálisán anekd'otázva ott ült a régi szabadelvű pártban, vagy a parlament folyosóján, sűrű szivarfüst mögött . .. Benne és írásaiban tehát tovább él ez a pusztuló Magyar- ország, örök példaként, — ez Mikszáth legnagyobb nagysága. Modern író volt, stílusa az újdonság, a báj és a szépség, a pajzán- ság, játszadozás és kedvesség minden erényével ékeskedett — a végén az emberek nem voltak tisztában ezzel a rideg és pontos kritiA német evangélikus egyház Bielefeld melletti Bethelben nemrégiben tartott zsinatán az egyháztanácsnak elnökévé s ezzel egyúttal a német összelvangólikusság vezetőjévé Dibelius 'berlini püspököt hívták meg. Dibelius püspök az uniós egyház embere, iehát azt a német egyháztípust képviseli, amelyik a hitvallás és felekezetiség ellentétein felülemelkedik s az evangélikus keresztyén hitnek az evangélium talaján való közössége az alapelve. Ez ma a német protestánsok nagy többsége tényleges vallási slálusának felel meg Dibelius életének és karakterének fő vonása az evangélikus egyház ügyei iránt való szenvedélyes odaadás. Ezt szolgálták a külföldi egyházaknál tett látogatásai is. Élénk irodalmi tevékenységet fejt ki. Az időszerű egyházi és politikai kérdésekről tett számos megnyilatkozásán kívül megjelent „Az egyház évszázada“ című könyve. Annakidején nagy figyelmet keltett. Egy további műve „Béke a földön“, valamint Kerrl náci vallásügyi miniszterhez Jézus kereszthalálának becsmérlése miatt írott nyílt . levele nehéz peres konfliktusba hozták öt a náci kormánnyal. Ezzel érintettük az egyházkai elmével, aki ahnyit látott és olyan híven és kegyetlenül látott. És egyben régi író is: roppant mélységekig, évszázadok televé- nyébe nyúlnak emberi és szellemi gyökerei. A régi, hamisítatlan Fel- ső-Magyarország szülötte. Nemcsak régi várak élnek általa nagyuraikkal, de a nép is, szlovákok és palócok gyönyörű tájaikon. Nagy örökség ez és Mikszáth minden írása valóságos történelmi tárháza, enciklopédiája ennek a régi életnek. Nem utolsósorban Mikszáth a magyar evangélikusok hagy írója, is, éppen felsőmagyarországi mivolta által; az evangélikus egyház igen soká döntően irányította és áthatotta a régi Felsötnagyarország történetét, embereit, tájait, városait, falvait, évszázadait. Ebből a felülmúlhatatlan történelmi gazdaságból merített Mikszáth Kálmán, — alakjai különösképpen sajátságos evangélikus alakok. Hiszen a régi evangélikus társaságnak, társadalomnak tagja és szülötte volt; ilyen embereket látott ifjúkorában; ilyen nézetek és ilyen alakok népesítettek aztán a csalódott férfi képzeletét, mely minduntalan hazavágyott az otthoni vidékekre. És még egy örökséget hozott Mikszáth Kálmán ebből a hajdani felsőma- gyafországi evangélikus és magyar világból: a gondolat világosságát és a szellemi szabadság rajongó szeretetét, — igen, Mikszáth egyik nagy írója a szellemi szabadságnak és az olyan későn hozzánk ért és olyan küzdelmesen növekedett emberi felvilágosodásnak. harcok idején az egyház elnyomása ellen tanúsított fáradhatatlan, félelemnélküli magatartást és azt a küzdelmét, melyet berlin-brandenburgi gene- rál-superintendensi minőségében folytatott a „német keresztyénekkel“, a Hitler-rendszer ' egyházi fiókintézetével. Már 1933 március 31-én, midőn a potsdami helyőrségi templomban Nagy Frigyes sírjánál az öreg Hin- denburg és új birodalmi kancellárja, Hitler közötti állítólagos szövetség teatrális bemutatása történt, Dibélius vezérpüspök a berlini Miklós-temp- lomban a birodalmi gyűlés és kormányzat protestáns tagjai előtt tartott prédikációjában ezt mondta: „egy totális állam diktatúrája összeegyeztethetetlen Isten akaratával. Az evangéliumért nekünk ■ demokratikus államformára van szükségünk.“ Néhány hét múlva szabadságolás, majd nyugdíjazás, több ízben való bebörtönzés, súlyosbítva a börtönben igen rossz bánásmóddal, következett. Azt, hogy Himmler titkos rendőrsége kihirdette a beszédtüal- mat és figyelmeztették öt jóakaró magasállású körök, hogy egy legközelebbi nagy likvidálásnál első helyen áll a fekete listán, fel sem vette. A régi jó idők Egy régi közgyűlési jegyzőkönyv fekszik előttünk (1921. évi november hó 10—11-én megtartott rendes egyetemes közgyűlés) abból idézzük a következőket: „A tanügyi bizottság előterjeszti a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztériumnak az államtól fizetett hitoktatókra vonatkozó rendeletét. A vallás- és közoktatásügyi miniszter ugyanis folyó évi május 21-én 50.180/1921. szám alatt kelt rendeletével szabályozza a hitoktatók szolgálati viszonyait és megállapítja díjazásukat. E rendelettel az összes egyházkerületek foglalkoztak és szükségesnek találták, hogy az önálló hitoktatók szolgálati viszonyait egyházi szempontból rendezzék. Szükség ez már azért is, mert a vallás- és közoktatásügyi minisztérium e rendelet kibocsátása előtt egyházi hatóságaink véleményét ki nem kérte, mint az más minisztériumoknál szokásos, amikor a minisztériumon kívül álló szakköröket ankéteken meghallgatják s miként az a múltban többízben megtörtént, mikor oly rendeletek kibocsátásáról volt szó, mely egyházunkat, iskoláinkat közelebbről érintette. A tanügyi bizottság javaslatára az egyetemes közgyűlés kimondja, hogy: 1. A vallás- és közoktatás- ügyi minisztérium 50.180/1921. számú rendeletét, mint befejezett tényt fenntartással tudomásul veszi. De felterjesztésében a vallásügyi miniszterhez azt a kérelmet intézi, hogy mindannyiszor, valahányszor oly törvény meghozataláról vagy oly rendelet kibocsátásáról van szó, mely egyházunkat, iskoláinkat közelebbről érinti, hallgassa meg egyházfőhatóságunkat.“ Ezt a jegyzőkönyvi szakaszt nem azért idézzük, mintha az akkori minisztériumi eljárást he- lyeselnők, vagy éppen követendő példának tartanók. Sőt, ellenkezőleg. Semmiképpen nem helyeselhető az, hogy ha valamely ügyben az érdekelt fél előzetes meghallgatása és a vele való beható tárgyalás nélkül döntenek. Hanem azért idézzük ezt az érdekes emlékét egy letűnt kornak, hogy figyelmeztessük „a régi jó időket“ gyakran sóhajtozva emleget őket arra, hogy ezekben az állíttólagos jó időkben az úgynevezett „keresztény kurzus“ napjaiban a m. kir. .,keresztyén- nemzeti“ Magyarországon sok minden történt, ami az egyházat kellemetlenül érintette, amit azonban úgylátszik, siettek hamar elfelejteni. Nem árt az emlékező tehetséget e tekintetben és egyébként is néha kissé felfrissíteni. A magunk részéről rajta leszünk, hogy ez időnként megtörténjék. Groó Gyula Sokat imádkozzatok! Vigasztaljátok, vigasztaljátok az én népemet, azt mondja a ti Istenetek. Szóljatok Jeruzsálemnek kedve szerint valókat és hirdessétek neki, hogy eltölt az ő elrendelt ideje, hogy megbocsáttatott az ő bűne: hogy kétképen való jutalmat is elvett az Űr kezéből minden bűneiért. Kiáltó szó a pusztában: Tisztítsátok az Úrnak utót, egyengessétek meg a pusztában a mi Istenünknek útját! Minden völgy fel magas ztalta- tik és minden hegy és halom megaláztatik és az egyenetlen út egyenessé lészen és a magas hegyek szép rónává lésznek. Hogy az Úrnak dicsősége megjelenjék és minden test egyenlőképen meglássa, hogy az Úrnak szája szólott! A szó ezt mondja vala: Kiálts! és mondék: Mit kiáltsak? Ezt, hogy minden test olyan, mint a fű és annak szépsége, mint a mezei virág: Megszárad a fü, a virág elhull; de a mi Istenünk beszéde megmarad mind örökké! A próféták igehirdetésében, de különösen az Ésaiáséban feltűnő, hogy nem féltek az egész népükre érteni az Igét. Esaiás mindig az egész nép nevében szól, az egész nép érdekében keres igazságot, az egész nép ügyét vizsgálja Isten színe előtt. Le kell szoknunk arról, hogy mindig csak hívő kis közösségek ügyében emeljünk szót, mindig csak az egyház érdekében szóljunk, s mindig csak a magánügyünket vizsgáljuk az Isten színe előtt. Egész keresztyén szívünkkel kell tudnunk úgy gondolkozni, ahogy Esaiás teszi. Amit mond, azt igy címezi: „Én jepem“. Ésaiás nem fukarkodott szólni az egész népnek a bűneiről. Nem fukarkodott kimutatni a bűneiket és nem szégyenlette szólni arról, hogy a bűn nincs büntetés nélkül. Szerette a népét, tehát nem kendőzte azt, amit Isten lelke vele felismertetett. A dolgoknak értelmük van, a történelem fordulatainak oka van. Ésaiás merte keresnf az egészen mélyen fekvő okokat is. Le kell szoknunk arról, hogy a hívő ember történelemszemléletét elhallgassuk. Ha van afelől látásunk, hogy Isten a bűneinkre mutatott rá a legutóbbi történelmünk összeomlásában, s ha biztosak vagyunk benne, hogy mindez ítélet volt rajtunk, akkor ezt meg kell mondanánk. Mert úgy kell szeretnünk a népünket, hogy a sorsa legmélyebb értelmét is megismerhesse a mi beszédünkből. De Ésaiás nemcsak a bűnről és annak ítéletéről mert prédikálni, ezzel szolgálva népe k menekedését a mélységből, hanem eltalálta annak napját is, amikor el t :het kezdeni a vigasztalás, a reménység, a feloldozás prédikációját is. Kényes és a legmélyebb lelkipásztori szolgálat ez. Sert elsietni nem lelhet, sem elkésni vele. Hamarabb nem szabad feloldozni senkit, egy népet sem, mielőit Isién maga meg nem elégelte az ítéletet, mert ez felelőtlenség volna. De ;iz sem helyes szolgálat, ha nem ismerjük fel Isten kegyelmét, s tovább ostorozzuk azt, aki már porig sújtva várja a felol- dozást, s akinek már Isten ezer jellel mutatja, hogy 6 „nem akarja a bűnös halálát, hanem azt akarja, hogy az megtérjen és éljen“. Kötelességünk, hogy a mi ajkunkon megszólaljon a reménység prédikációja, s ha a népönk úgy érzi, hogy Isten kézenfogva vezeti kifelé a mélységből, s ha népünk már ezer jelből, ezer kicsillanó fényből érti, hogy Isten íme nem akurta a bűnös halálát, hanem azt akarta, hogy megtérjen és éljen, akkor mi nem lehetünk a halál prédikátorai. Isten a mi földünkön életet támasztott újra s ezer jellel mutatja, hogy nem akarja a halálunkat, hanem azt akarja, hogy éljünk. A mi szolgálatunk nem lehet az, hogy fenntartsuk a kétségbeesés hangulatát a sok veszteség miatt, ami ért minket, mi nem állandósíthatjuk az ítéletes halál attitűdjét a nemzetben, ha Isten ezer jellel mutatja neki, hogy megengedi a kimenekedést. A mi dolgunk az, hogy tudatosítsuk a szabadulás tényét, s hogy igent mondjunk mindazok bizonyságtételére, akik az új élet sikereit és eredményeit tudatosítják népünkben. Igen, népünk kegyelmet kapott és Isten naponta bizonyítja, hogy életre szánt minket. Legyen az egyház a feloldozás prédikátora, a reménység a jó tanács, a bizakodás népe! De ha ezt a szolgálatot végzi már, el ne felejtse, hogy az ige így szól: „Nem akarom a bűnös halálát, hanem azt akarom, hogy megtérjen és éljen.“ Nekünk a bűnprédikációt és a feloldozás prédikációját is a megtérés érdekében kelI elmondanunk. A próféta most új utasítást kap: ,(Vigasztaljátok az én népemet“. De ugyanakkor kötelezi az utasítás arra is: „Tisztítsátok az Úrnak útját, egyengessétek!“ ... Nem az a problémánk, hogy hlr- dethetjiik-e már a reménység evangéliumát, hanem az, hogy tudjuk-e ezt úgy hirdetni, hogy népünk megtérése szülessen belőle? M bűnre, a népünk bűneire is van bocsánat. De a bfinbocsánat megtérésre hiv. Miben kell a mi népünknek megtérnie? Ésaiás mert ezen a ponton is egészen konkrét lenni. A magasan levők szánjanak lejebb s az alacsonyan levők emelkedjenek feljebb. Prófétai igehirdetése tele van a társadalmi igazság hirdetésével s egy igaz kiegyenlítődés követelése világos volt minden szavában. Sok kevélyek és gazdagok tanulták meg Isten ostora alatt, hogy a hegyeknek meg kell aláztatniok. Ésaiás nem félt realizálni népében azt az istenes hitet, hogy ebben az igazságosztásban „az Ür szája szólott!“ Magyarországon az „Űr szája szólott“ a kiegyenlítés igazságosztásában. Nem csak abban, hogy a völgyeket felemelte, hanun abban Is, ha a hegyeket lehordatta a történelem viharával. Ne féljünk ezt megmondani s vigasztalni a népünket vele. Mert vigasztalni csak igazság- g a I lehet! D. Dibelius püspök
