Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)

1949-04-30 / 17. szám

XIV. évfolyam 17. szám

Egyes szám ára 1 forint.

1949 április 30.

EVANGÉLIKUS ELET

A Z ORSZÁGOS LUTHER-SZÖVETSÉG LAPJA

MÁJUS 1.

nyomán minden embernek meggyőződése lesz, dolgozni az ünnep után s megteremteni a kitűzött célokat. Látó szemek a tervek lát-, tán látják az országot teljes fel- emelkedésében, békességben és boldogságban.

Az ünnepre készülés közben ezt gondolja minden tiszta ember. S tud imádkozni azért a keresztyén ember, hogy nálunk mindenek ékes rendben történjenek és mindenki megjutalmaztassék azért, mert tudott és akart dolgozni fajtája felemelése érdekében.

Aizt hisszük, hogy ezen a napon senki sem akar ünneprontó lenni. Sőt azt hisszük, hogy az utcán menetelő kórusok énekébe belecsendül a templomok éneke és áhítata. A két hangból nem lesz immár diszharmónia. Hanem harmónia lesz. Kettős formában, de mindkét helyen a mi Atyáink ma- gasztaltatik, a rügyfakadó gyönyörű május elsején, r G.

Nehemiás,

A munka ünnepe. így kezdődött. Ez is maradt. A munkások ünnepelték ás ünnepük hazánkban és más országokban. A magyar gyárakban, üzemekben és hivatalokban az ünnepre készülök ezen a héten reggel, vagy este énekórákat tartanak. Tanul énekelni a főváros dolgozó társadalma. Dalait viszi magával május elsején, nagy felvonulására és ünnepi együtt- llétére.

A daloló, éneklő május 1. ebben az évben nemzeti ünnep lett. S mivel ez évben a május 1. vasárnapra esik, a napnak, mint a munka ünnepének és nemzeti ünnepnek szimbolikus jelentősége van.

Az ünnepségen résztvevők egyik része templomait is felkeresi. Könyörgés és haladás okából. Az egyházak papjai énekelnek gyülekezeteikkel együtt és hirdetik Isten Igéjét ezen a napon. Nagy buzgalommal, hittel, bizonyságtévő erővel, de békés lélekkel az ünnep mellett. Aki ezen a napon köny- nven prédikál, az boldog ember, akinek ezen a vasárnapon nehézségei lesznek szolgálatában, még mindig nem békéit meg önmagával és életével.

Együtt ünnepel május elsején az egyház és a dolgozók. Hiszünk abban, hogy a magyar kormány teljes bizalmával támogat ja az egyházakat. Abban is hiszünk, hogy a magyar kereszty^ínség felelősei e nap előestéjén kinyitják Bibliájukat és abból önmaguknak felolvassák e közismert sorokat: Misiden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak, mert nincsen hatalmasság, hanem csak az Istentől: és amely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek.

A munka ünnepének éppen olyan közönségsikere lesz, mint az egyházak szolgálatainak. Ebből a tényből sem az egyik, sem a másik fél nem fog levonni semmiféle megállapításokat. Nem utolsó sorban azért, mert béke van az egyház és az állam között. De azért sem, mert a magyar egyházak tudnak megértők és megnyug- vók lenni.

Hadd ünnepeljen tehát minden dolgozó magyar ezen a napon. A budapesti legnagyobb térre pedig, amelyre százezrek gyűlnek össze, úgy tekint a legbékésebb egyház, mint a közösségi gondolat kiteljesedésére. Szeretetvendégséget ül a dolgozók nagy tömege, ahol hallja a szívének tetsző beszédeket s táplálkozik az öröm és lelkesedés eledeleivel.

Ezen az ünnepen deklairáltatik a nemzeti egység. Végre azon a ponton van az ország, amikor legyőzhetetlen erejében és összetartó egységében tud alkotni, áldozni, terveket végrehajtani és ami a legfontosabb, egységének erejében tud a békéért és a békességért dolgozni.

Hányszor vádoltatott meg a magyar protestantizmus aizzal, hogy

a többségi egyházat szakadárságá- val megerőtlenítette. E vádak ellen ha védekezett is a magyar protes- tántizmus, szava és igaza kiálló szó volt a pusztában, amely meg- hallgatatlanul tért vissza.

Hogy egy lett a nemzet és az ország, ezen örülni tud a keresztyén- ség. Az erőssé lett haza újabb lépésekkel viszi előre az országot. Tudott, ez a rejtett értékekben gazdag ország, belső harcai közben is a romokból új életet elővarázsolni. Mire lesz képes teljes erejében, amikor minden lélek immár egyet akar?

Megérdemli ez az ország ezt az önfeledt pihenő ünnepnapot! Ün- peli és joggal dicséri az elmúlt évek derekas munkáit. S a nagy seregszemlén a buzdító és remény tkeltő szavak és beszéde

És építők a falat annyira, hogy elkészült az egész fal fél- magasságban, mert a nép nagy kedvvel dolgozott.

Mikor pedig meghallotta Szqmballat és Tóbiás, továbbá ' az Arábiabeliek, az Ammoni- ták és az Asdodeusok, hogy javitgattatnak Jeruzsálem kőfalai, és hogy a törések betömése megkezdődött, felette nagy haragra gerjedének;

És összeesküvőnek mindnyájan egyenlő akarattal, hogy eljőnek Jeruzsálemet megostromolni és a népet megrémíteni.

De mi imádkozánk a mi Istenünkhöz és állítánk ellenük őrséget nappal és éjjel.

(Neh. 4:6—9).

Nehemiás évszázados rabszolgaságból vezette haza a népét. Mire hazajöttek, nem ismertek rá saját hazájukra. Az otthon maradtak már elfelejtették a hitüket, összekeveredett bennük minden. Pogány honfoglalók berendezkedtek Nehemiás népe földjén, az otthonmaradtak összeházasodtak velük, átvették a pogány szokásaikat, s lassan senki sem tudta otthon, mi is Isten népének lenni. A zsidó vallás és a pogány kultusz összemosódtak, s vallással együtt elmosódott az otthonmaradt nép öntudata is. Már a puszta matériális érdekeket sem ismerte fel ez a nép, s nem vette zokon az idegen honfoglalást a 'saját földjén. Lassan talán igazolta is saját maga előtt önnön öntudata elmosódását, s színtelen vazallusává lett a beözönlő pogányságnak.

Közben elpusztult maga az ország is. Az erősségei lebonttattak, s Jeruzsálem kőfalai, amik a népi hagyományok, s a vallás őrizetének jelképei is voltak, leronttattak.

Nehemiás hazajön a népével, s megkezdi az újjáépítést. Azt olvassuk, hogy a nép nagy kedvvel kezdett el dolgozni. Hihetetlen hamarosan emelkednek a falak, a a nép szívébe visszatér az öntudat Leválasztják magukat az idegen hatásokról, s

leszámolnak az átmeneti honfoglalókkal.

Az ország és a népi élet ezen újjáépítése azonban nem tetszik a régi ellenségnek. Egyenlő akarattal összeesküdnek, hogy eljönnek lerombolni ennek az új építésnek minden eredményét, s megrémítik a népet.

Nehemiás azonban országépítő öntudatot és felelősségérzetet hordoz. Első dolga az imádkozás munkája eredményeiért, de nem nyúlszívű pietista, hanem eltökélt országépítő. Felállítja az őrséget is, nappal és éjjel. Tudatosítja magában és a népében, hogy kik az ellenségei, s nem engedi ki a kezéből az építés lehetőségeit és eredményeit. Jeruzsálem megépül újra, s ő csodálatos belső igazság-rendet alkot, a szegények országát építi, megvédi őket régi és új uzsoráktól, s maga önzetlenül uralkodva, biztosítja népe új szabad életének felvirágzását.

Nehemiás példáját és történetét nem lehet egyszerűen átteni a mi korunkba. Az ótestámentűmi theokrácia szellemében és berendezkedésével folyó ilyen népi élet már messze van a modern élettől. Az újtestámentum nem bízza az országépítés felelősségét az egyházra. A népi és vallásos élet ilyen összeszövődöttsége „egyszer olvasható“ a történelemben. A választott nép privilégiuma volt. Vagy legalábbis sorsa.

De azóta éppen az lett az egyház privilégiuma, vagy legalábbis sorsa, hogy örök törődésben kell azon lennie, hogy elhelyezkedjen a népben, az országban, a társadalomban, amelyben él. A világ keresztyénsége elvilágiasodott államban él, amely maga akarja felvenni az egész nép egész világi gondját. Az országépítés, s az ország berendezés szellemi alapvetését maga akarja szolgáltatni. Bizonyos, hogy a mi országunk nem e világból való, de az is bizonyos, hogy ez a másik ország Jézus Krisztuson keresztül, s az ő tetstén az egyházon keresztül bele tört ebbe a világba. Jelenléte nem puszta tagadása e világnak, hanem küldetés. Nehemiás ma nem volna népvezér, de egyházvezér volna, s bizonyosan

nem aggodalmaskodásokkal és cinizmussal volna telve, hanem az országépítő emberi szándék és jóakarat visszhangot váltana ki a szívéből.

Bizonyosan tudná, hogy a nép, amelyben ő Isten gyermekeként él, az ő népe.

Ha a nép nagy kedvvel dolgozik az ország új falán, neki is nagy kedve volna a munkához.

Ha népe honfoglalásra emelkedne fel a saját hazájában, részt venne a honfoglalásban saját maga is.

Ha azt hallaná, hogy népe munkájának eredményeit külső irigység, féltékenység és új leigázás akarata fenyegeti, sietne fenyegetett népe mellé állni.

Először is imádkozna az ő Istenéhez, hogy védje meg népét az „ostromtól“ és a „rémítéstől“. És prédikálná az egész egyháznak, hogy ugyanezért buzgón imádkozzék. Nem csak a titkos kamrájában imádkoznék, mert nem szégyenlené, hogy szolidáris a népével, hanem meg is vallani, s népének kihirdetné, hogy

hisz ebben az imádságban, s ezáltal erősítene másokat is, nem félni a rémítéstől.

Tehát nem volna a vallásába menekülő gyáva polgár, aki népe megpróbáltatásától a maga bőrét féltené csak, hanem a hite őt cselekvővé tenné. Mert nem volna egyszerű pietista, hanem olyan hívő, aki dolgozni is tud, s a munkája eredményeit is meg tudja védelmezni.

És mindezt akkor is így csinálná, ha nem tudná mindenben osztani azt a szellemi alapvetést, amivel a földi ország rendezgeti önmagát. Ha kifogása volna ellene, inkább azon lenne, hogy egészen szolidáris legyen a népével, s így váltsa meg a jogát ahhoz, hogy bizonyságot tehessen a maga hitéről is mindazok előtt, akiknek van fülük ennek hallására.

Nehemiás nem alkudná el a maga hitét, mégis, vagy inkább éppen ezért gyanusíthatatlanul konstruktív elem volna Magyarországon a felszabadulás és újjáépítés negyedik esztendejében.

Evangélikus papok a választásról

A május 15-i választás áll a magyar közvélemény érdeklődésének előterében. Ezekről a kérdésekről nyilatkozott dr, J á no s s y l^jos, a pécsi tudományegyetem hittudományi karának dékánja, aki a következőket jelentette ki:

— A Magyar Függetlenségi Népfrontban felsorakozott a demokratikus magyarság egész tábora. Nem is kérdéses, hogy a közelgő választáson a Függetlenségi Népfront megkapja az igent és a helyeslést. Az ötéves terv is megnyugvással tölthet el mindenkit, mert annak középpontjában a dolgozó ember áll. Mint pap fontosnak tartom, hogy a béke megvédése érdekében minden erő összefogjon.

, 1' á I f f y Miklós dr. evangélikus teológiai tanár kijelentette:

— A Népfront politikája ma már mindenkit meggyőzött arról, hogy a szocializmus építése biztosítja a dolgozók jólétét s azt a békés fejlődést, amelynek érdekében tömörülnek a világ összes haladó erői. A mostani választás éppen azt bizonyítja be május 15-én, hogy a magyar nép öntudatosan harcol a bekéért: új hazájáért.

Drága és nehéz a sírgondozás

Egy minden országot bejárt utazó elbeszélése nyomán hallotta népes társaság azt a meghökkentő hírt, hogy a leggazdagabb ország temetőiben milyen elhanyagoltak a főváros sírdombjai. Behorpadt, virágnélküli kis dombocskák jelzik ebben a temetőben azt, hogy alatta is várja valaki a feltámadás hívó Urát.

Üjabban hazánkban is megnehezül a sírgondozás. Budapest évtizedeken keresztül híres volt arról, hogy temetői kora tavasztól késő őszig virágpompában gyönyörködtette a temetői látogatókat.

Elég drága a sírgondozás fővárosunkban is és vidéken is. Egy vidéki lelkész megbízható adatai szerint falujában a síröntözés havi 10—15 Fl-ba kerül. Budapesten sem sokkal olcsóbb. A leszegényedett öreg asszonyok úgy óhajtanak anyagi elégtelenségük miatt ezen segíteni, hogy kiskanákkal felszerelve mennek kedves halottaikhoz a temetőbe. Ezzel szeretnék öntözni és gondozni sírjaikat. Igen ám, de ezt a ravasz cselekedetet megakadályozza a temetőőrök mindenre kiterjedő figyelme.

Csak a hivatalos öntözés lehetősége van meg. Teljes mértékben megértjük ezt a rendelkezést. Tudjuk azt, hogy a temetkezési intézetnek milyen célokra kell hatalmas összegeket előteremteni. Teljesen korrekt a főváros pénzügyi gazdálkodása ezen a téren. De arra is illő volna gondolni, hogy a második világháború után nagyon sok em!ber egészen önhibáján kívül ment teljesen

tönkre, viszont kedves halottjának sírjáról mégis szeretne gondoskodni.

Ügy érezzük, hogy a népjóléti minisztérium bölcsessége megtalálhatná azt a középutat, amelyre a mai gazdasági helyzetben szabad vállalkozni. Megtartandó a hivatalos öntözés intézménye, de a teljesen vagyontalanoknak — erre is jó volna a szegénységi, vagy vagyontalansági bizonyítvány — engedtessék meg az, hogy kis kannáikkal maguk öntözzenek.

______________________ t_________

Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért.

A béres pedig és aki nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jönni és elhagyja a juhokat és elfut: és a farkas elragadozza azokat és elszéleszti a juhokat.

A béres pedig azért fut el, mert béres és nincs gondja a juhokra.

Én vagyok a jó pásztor és ismerem az enyéimet és engem is ismernek az enyéim.

Amiként ismer engem az Atya és én is ismerem az Atyát és életemet adom a juhokért.

Más juhaim is vannak nékem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom és hallgatnak majd az én szómra és lészen egy akol és egy pásztor. (János 10. 11— 17. v.)