Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)
1949-04-23 / 16. szám
XIV. évfolyam 16. szám Egyes szám ára I forint. 1949 április 23. Einetiims ELET AZ ORSZÄOOS LUTHER-SZÖVETSÉG LAPJA HOMO SAPIENS Irta: GAUDY LÁSZLÓ Évekkel ezelőtt egy amerikánus európai látogatóba jött közénk s tapasztalai után azt a kívánságát fejezte ki: Európának egy nagy prófétára volna szüksége. Olyan prófétára, aki égész Európának az íráshoz híven kifejezné programját. Hátha Párisban megszületik Európa prófétája? Pont abban a Párisban, ahol sok tanácskozás volt már az európai népek érdekében. Abban a Párisban, ahol sok béke köttetett meg, de nem mindig a legnagyobb emberi bölcseséggel. S abban a Párisban, ahonnan a szellemek és a lelkek még mindig tudnak valami jót várni. Először a büszke európai ember ajándékozta önmagának ezt a kitüntető jelzőt. Évtizedeken át örvendezett a kultúrember ennek a kifejezésnek. E megjelölésben bezárt önzését hamar felbontotta a többi világrészek népe. Azok is, bizonyára ugyanolyan joggal homo sapiensnek nevezték és írták magukat. Annyi vihar és válság után ritkán hallani és olvasni a máskor oly szép csengésűnek tetsző kifejezést. Legelőször az európai keresztyén embeT utasította el magától ezt a kifejezést — ha hallgatólagosan is. Nagy bűnbánattal, de nem nyilvánosan ismerte el önmagáról azt, hogy nem méltó erre a megtisztelő értékét sejtetni akaró kifejezésre. Talán a távolabbi földrészek emberei is ugyanezt cselekedték a maguk területein. Nagy események előestéin tolul gondolkodni akaró emberek elé ez a két szó. Különösen ma. Akkor, amikor a világ fővárosában békedelegátusok gyűlnek egybe. Abba a városba, ahol voltak már egyházi világgyűlések is, de ahonnan sok rossz is sugározódott szét a világba. Vájjon a most összeülő békeparlament összesége úgy tud-e és fog-e ott viselkedni, mint ahogy azt a bölcs embereknek tenni természetes kötelességük. Nemcsak a magyar békedelegátusok között vannak püspökök, hanem bizonyára a többi nemzetek is elküldték papjaikat erre a komoly összejövetelre. Tehát a ma keresztyénsége is képviseltetik Párisban, ezen a nagyfontosságú világgyűlésen. Ahol az egyházi embereknek meg kell vallaniok és bizonyságot kell tenniük arról, hogy a mai keresztyénség irtózik a tűz- től, haragtól, gyűlölettől, fél Isten ítéletétől és remegve gondol arra, hogy ismét ki ne robbanjon a népek nagy családja között az ellenségeskedés. Több, mint száz évvel ezelőtt a nagy magyar diéták idején, a vármegyék követei között is voltak papok. Szerepük csak annyi volt, hogy a gyülésező hétköznapok után prédikáltak a követeknek. Nem sok megirott beszéd maradt reánk ebből aiz időből, de a néhány emlék és a történelem lapjain feljegyzett hatások mutatják azt, hogy akkori prédikátoraink híven sáfárkodtak. Az elmúlt héten a detronizáció százéves fordulóján hazánk és nemzetünk felelős politikusai beültek a debreceni nagytemplomba s leültek a prédikátor lábai elé. Meghallgatták egy látó ember múltba, jelenbe és jövőbe tekintő szavait s azt hiszi az egész ország, hogy valami olyan szövetségkötés történt láthatatlanul, melynek egykor a nép veszi hasznát. Hátha Párisban is történik valami. Hátha ott is megszólal valamelyik prédikátor s szavának eredményei lesznek! Párisban húsvét ünnepén felolvastatott a húsvéti evangélium s hallotta néhány százezer lélek az írás szavait: Békesség néktek. S a fehér vasárnapon, amelyre az ott delegátusként működő papok és a városban fungáló papok is gondolnak, ismét felcsendül az evangélium szava: Békesség néktek. A Párisba utazó egyik magyar asszony elutazása előtt egy újságíró kérdésére így nyilatkozott: Békét viszünk, békét szeretnénk hozni. S ha ez a kívánság ezrek lelkében egyszerre szólalna meg s egyöntetűen ezt vallaná a béke- parlament, meghallaná ezt a követelést a nagy világ is. Kicsikét az dől el most Párisban, hogy vájjon tényleg homo sapiens az ember, vagy más és egyéb! Békedelegátusaink búcsúztatása Április 19-én, hajnalban, elsőnek dr. Vető Lajos püspök érkezik meg kísérőjével, tápunk szerkesztőjével, a Dorottya-utca 7. szám alá. Innen indulnak a prágai repülőtérre induló békedelegátusok. Hamarosan együtt van a kis csoport. Gyors autóbusz út után a budaörsi repülőtér nyitja meg ajtóit az utasok előtt. Püspökünkön kívül olt van M.húlyfi képviselő- házi alelnök, Bereczky Albert református püspök és Erdeiné, Majláth Jolán. Még a legjobb idegzetűek is az időt kémlelik. Mindenki nagy nyugalommal öfvendezik a szép napsütés melegének. Már fél hét órakor elszakítják az utasokat kísérőiktől. Egyházunk nevében Vető püspöktől és Mihályi! alelnöktől meleg és meghitt búcsút veszünk, Isten kegyelmébe és oltalmába ajánlva őket. Gyorsan átesnek a vámvizsgálaton s akkor várják a nagy utasszállítógép felkészítését. Míg az szorgos munkáskezek buzgalmából a rövid útra elkészül, megjelennek a rádióriporterek és interjút készítenek, későbbi leadás céljából, ilyen sorreifdben: Mihályfi Ernő, Bereczky Albert, Vető Lajos és Erdeiné Majláth Jolánnal. A kísérők az erkélyen figyelik a kérdéseket és a válaszokat, de csak hangfoszlányok érkeznek fel az emeletre. A gép startra kész állapotban az utasok mellé gördül s testvéreink és békeköveteink elfoglalják helyeiket a kényelmes fülkékben. Nagy búgás- sal indul az óriás gép. Majdnem megkerüli az óriás pályát s a ísérőa szerető aggodalommal integetnek a távozók felé. Két püspökünk keze látszik ki az ablakból. Nem áldást osztanak felénk és nekünk. De olyan érzése van a földön maradt papnak, hogy kétezer évvel ezelőtt hasonló formák között, ha más eszközök mellett is, búcsúztatták a hívők a messze útra indult apostolaikat. Püspökeinh Párisban A két magyar protestáns egyház püspöke, Bereczky Albert és dr. Vető Lajos Párisba utazott a békekonferenciára. A két püspöknek párisi jelenléte és a békekongresszuson való részvételük örömmel tölt el minden magyarországi protestánst, mert tudják, hogy püspökeik valóban a béke gondolatát és a béke akaratát vitték magukkal, a delegációk többi tagjaival, a franciák fővárosába. Nagyon helyesen cselekedett a kormány, amikor a két protestáns egyház püspökeit is belevonta a békekongresszus előkészítő ipunkálataiba, akik nagy külföldi protestáns egyházak támogatásával igen sok jót tehetnek a béke stabilitásának biztosítása érdekében. Másrészt azért is igen nagy jelentőségű a két püspök párisi utazása, mert a magyarországi egyházi viszonyokról Bereczky Albert és Vető Lajos püspökök a helyzetnek megfelelő információkat adhatnak és el fognak oszlatni sok félreértést, amelyek a különböző eseményekkel kapcsolatban a magyarországi egyházi kérdések nyomán felmerültek. A magyar protestáns közvélemény szeretettel és lelkesedéssel küldötte a két püspököt messzi külföldi útjukra és bizonyára visszatérésük alkalmával a Tamás protestáns közvélemény előtt is be fognak számolni a nevezetesebb eseményekről és megfigyeléseikről, amelyeket Párisban tapasztaltak. Éppen ezért a magyar protestáns közvélemény érthető és felfokozott várakozással figyeli mindazt, ami a párisi békekonferencián lejátszódik. LemonJoli dr. Konkoly Elemér A volt másodfelügyelő bibliás, templomos és egyházias lélek. Az egyházközség papjainak és alkalmazottainak őszinte támogatója és barátja volt — személyválogatás nélkül. Távozásának indító okai sokak előtt ismeretesek. A bizalmas körülményekkel ismeretlen személyek, különféle kombinációkkal kommentálják lemondásának okait. Erősen tartja magát a hír a budapesti egyházmegyében, hogy a másodfel- Ugyelő távozása után jelentős személyi változások várhatók az egyházközségben. Mindenesetre ez a lemondás komoly figyelmeztetés a belső és legbelsőbb egyházi fórumok felé. A húsvéti evangéliumot úgy szabta ki az ezévben kirendelt periKÓpa- rend, hogy éppen Tamás története előtt kellett megállnunk. Pedig igen jó lett volna még őróla is beszélni ezen a húsvéton, amikor olyan várakozáson felüli nagy alkalmunk volt az ünnepi templomlátogatókkal találkozni. Olyanokkal, akik egész évben kétségek közt és hitetlenségben élnek, s csak a nagy ünnep mozdítja őket valami messziről hangzó szép hívással őseik templomába. Tamás nem volt együtt a többi tanítvánnyal akkor, amikor az Ür Jézus Krisztus megmutatta feltámadott testét a többieknek. A feltámadt Jézus jelenléte győzte meg a többi tizet arról, hogy Krisztus győzött a halálon, aminthogy győzött a bűnön is. Láttak és hittek. Talán . . .: hittek, mert láttak . . . Isten csudálatos kegyelméből adott privilégium! A tanítványok később beszámoltak Tamásnak, hogy látták a Feltáma- dottat és hisznek. Tamás nem hitt nekik. Nekik. Nem Jézusnak nem hitt. Nekik nem hitt. A tíz tanítvány akkor már úgy működött, ahogyan Mikor azért esve vala, azon a napon, a hétnek első napján és mikor az ajtók zárva valónak, ahol egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljőve Jézus cs megálla a középen és monda nekik: Békesség néktek. És ezt mondván, megmutató nekik a kezeit és az oldalát, örvendezének azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat. És mikor ezt mondta, rájuk lehelle és monda nékik: VEGYETEK SZENT LELKET: AklKNEK BŰNEIT MEGBOCSÁTJÁTOK, MEGBOCSÁTAT- NAK, AZOKNAK, AKIKÉIT MEGTA RTJ ÁTOK, MEGTARTATNAK. Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit kettősnek hívtak, nem vala ő velők, amikor eljött vala Jézus. Mondának azért néki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. 0 pedig monda nékik: Ha nem látom az ő kezein a szegek helyeit és be nem bocsátom az ö oldalába, semmiképen el nem hiszem. És nyolc nap múlva ismét benn valónak az ő tanítványai, Tamás is ő velük. Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus és megálla a középen és monda: Békesség néktek. Azután monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet, és hozd ide a te kezedet és bocsásd az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő. És felele Tamás és monda néki: ÉN URAM ÉS ÉN ISTENEM. Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: BOLDOGOK, AKIK NEM LÁTNAK ÉS HISZNEK. ma is az egyház. Beszámoltak valamiről, amit láttak, egy olyannak, aki nem látta, s ez nem hitt nekik. Igazán nem érdeme, hogy nem hitt nekik. Jézus meg is mondja neki: „Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek“. De nagy méltatlanság volna részünkről Tamás történetéből csak ezt a mondatot prédikálni mai Tamásoknak. Persze, boldog mindenki, aki meg nem kemé- nyedik abban a kételkedésben, hogy nem hisz, amíg nem lát. Nem boldog, akinek túl sok előfeltétele van. De Jézus sokkal jobban szerette ezeket a Tamásokat, mint mi szeretjük őket. Ö nem volt türelmetlen és olyant is megtett naponta, mindenki számára, akinek szüksége volt rá, amit mi nagyképűen elmulasztunk vagy farizeusi gőggel visszautasítunk. Figyeljük csak, mi történt Tamással? Meg kellett hallania Jézus tanítását, hogy „boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek“, de ez a tanítás nem magasról jött hozzá, hanem egészen Közelről. Nem bizonyítás nélkül, indokolatlanul, s értetlenül, hanem úgy, mint aki egészen megérti ezt az embert, s mindent megtesz, hogy meggyőzze. Jézus külön Tamásért jön vissza még- egyszer a tanítványokhoz. Második megjelenése egyenesen Tamás kedvéért történik, s azt akarja, hogy Tamás ugyanabban az élményben, ugyanabban a tapasztalatban részesüljön, mint a többiek. Hogy ne mondhassa, hogy neki csak az emberek tolmácsolásán keresztül kell hinnie. Ö éppenúgy, mint a többiek, magától Istentől akarta látni a csodát. Közvetlenül akart meggyőződni. Jézus nem sajnálta a fáradtságot tőle. Szerette. Jöjjél, Tamás, te is megérintheted a sebeimet, a testemet, láthatsz és hihetsz. Jaj az egyháznak, ha magasról prédikálja ezt: „Boldogok, akik nem látnak s mégis hisznek!“ Ezt csak egészen közelről szabad prédikálni s csak akkor van jogunk hozzá, ha mindent megtettünk, hogy a kételkedő Tamás láthassa magát Jézus Krisztust és magát Krisztus testét! Minket ingerel a kételkedés, ahelyett, hogy szeretetünk volna minden Tamáshoz, hogy meggyőzzük öt! Magas a szószék és képmutató nagy- zolás az útmutatásunk. Az emberek nekünk nem hisznek, nem Jéizus- nak! Tapasztalatra van szükségük Jézusról magáról, akinek nevében beszélünk. Mit csináljanak, ha nem találják közöttünk Jézust, hanem csak a tant magát? Nem elég beszélni a feltámadásról szóló tanítást, ha nálunk semmiből sem látszik, hogy Jézus él! A feltámadott Krisztus élete, mai és örök élete az Egyházban mutatkozik. A Tamások az élő Jézust keresik, s ezért a Teste utón tapogatóznak. Az egyház után. Abban fel akarják találni a feltámadott Jézus bizonyosságát. A misszió akadálya nem az, hogy nagyon sok ember racionalista, kételkedő, hanem az, hogy az egyház nem igazán Krisztus teste. Mert Tamásnak elég volt, s ma is minden Tamásnak elég, ha az ő testének sebeibe engedheti a kezeit. Az egyház nem bosszankodhatik a Tamások miatt, ha Krisztus szereli őket s külön értük is eljön megmutatni magát. D.
