Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)

1949-04-02 / 13. szám

Munkában a zsinati szakbizottságok ______^_ Evangélikus Elet Válaszom Sipkái László testvérem aggodalmaira Március közepén a zsinat elnöksége értekezletre hívta össze a zsinat szak­bizottságainak elnökeit. A tanácsko­zók sorra vették azokat a kérdéseket, amelyek a szakbizottságok eddigi munkájában felbukkantak, és ame­lyekre egyező feleletet kell adniok a törvényelőkészítőknek, hogy eredmé­nyes lehessen a munkájuk. Az értekezlet mindenekelőtt abban állapodott meg, hogy szükséges a je­lenlegi egyházi törvénykönyv jog­anyagának újraöntése. Az átrendezés­ből egyelőre kimarad a III., a VI. és a IX. törvénycikk. Ezek amúgy is olyan megállapításokat és rendelkezé­seket tartalmaznak, amelyek nem tar­toznak hozzá szervesen az egyházi al­kotmány testéhez. Ennek a szinte tel­jes átrendezésnek az lesz az egyik következménye, hogy a több mint 50 esztendős Egyházi Alkolmány eddig hatályban hagyott §-ai kiesnek majd az új törvénykönyvből, sőt az 1934- ben megnyílt zsinaton alkotott tör­vénycikk közül is csak az egész­ben meghagyandók maradnak to­vább is hatályban. Az egyik püspök megállapította, hogy lezárult egy kor­szak, theológiaiilag is, lelkileg is, egy- házti'lag is megélrett az idő egy új tör­vénykönyvre. Üj törvénykönyv alko­tásához persze bátorság kell, de az egyház 'közvéleménye éppen bátorsá­got vár a zsinattól. Arra a klérdélsre, hogy vájjon rész­letező- vagy kerettörvényt készítse­nek-e elő a szakbizottságok, az érte­kezlet azt felelte, hogy célszerűbb kerettörvény szerkesztése, mint a részletekbe menő rendelkezés. Ezt hagyja meg a zsinat az önkormány­zati testületeknek. Az új törvénykönyv vázául a ta­nácskozók ezt fogadták el: I. Általá­nos határozatok. II. Az egyházi szol­gálat (értve ezen az igehirdetés és szentségnyujtás szolgálatát, vagyis nem a bármilyen, az egyházban tör­ténő szolgálatot). III. Az egyház gyü­lekezetei és szervezete. IV. Az egy­házi törvényhozás. V. Az egyház kor­mányzata és igazgatása. VI. Az egy­ház háztartása. VII. Az egyházi tör­vénykezés. VIII. Az egyház szeretet­szolgálata. IX. Az egyház iskolái. X. Szeretnénk szeretettel és nagy ta­pintattal beszélni erről a kérdésről is. Mert nem lényegtelen. A szeretet az egyház becsületben megőszült lelkipásztorainak szól el­sősorban. Tudjuk, mit jelent évtize­dekig egyforma lelkesedéssel bent állani az Isten szőlőjében s abban ennyi korszakos változás és világot megrengető történelmi esemény sod­rában is állhatatosan hirdetni az Igét s esetleg egyenlő bért és megbecsü­lést kapni jóval később megfogadott munkásokkal ugyanebben a szőlő­ben. De a szeretet éppen azt paran­csolja, hogy gondoskodjunk ezeknek sl megfáradt pásztoro nak megérde­melt pihenőjéről, nyugdíjáról és meg­becsüléséről a gyülekezetben, ahol esetleg már erőket meghaladó türe­lemmel várják a korszerű gondokhoz szükséges erőkkel rendelkező utódot, közben buzgón szidván az egyházi törvényt, ami nem ad lehetőséget a kényszernyugdíjazásra. Az egyház illetékesei, vagy az egyház problé­máival foglalkozó egyházi sajtó munkásai hiába követelnék a szere- tetet ehhez a problémához, ha né­hány gyülekezet már egészen bele­fáradt a várakozás szerctetébe, s lassan gyűlölködve beszél az „öreg­ről“, akinek pedig talán anvásítását, vagy templomát köszöni. Talán az az igazi szeretet, ha ő'zintén és test­vériesen beszélünk erről is. Nem az szeret igazán aki elkeni a problé­mákat, hanem aki megoldja. A lanintat pedig ugyancsak a be­csületben megőszült lelkipásztorok­nak szól. Az egyházban sokan úffy gon­dolkoznak, botíy generális tör­vényt ke'I hozni, ami személyi vonatkozások elbírálása nélkül rideg rendelkezésekhez köti a nyugdíjazás lehetőségét és jogát Az egyház intézményei. XI. Az egy­ház állambeli jogállásával kapcsola­tos ügyek. Ennek alapján a szakbi­zottságok elnöikei elhatárolták egy­más feladatkörét. Szükséges volt még a szakbizottsá­gok munkájának harmóniája érdeké­ben, hogy az értekezlet a központosí­tás különböző terveivel is foglalkoz­zék. Egyetértett abban, hogy az egy­ház jogi életében a súlypontnak az egyházközségiben kell lennie, ez az egészséges jogi berendezés alapja. Helyeselte azt a törekvést, hogy az egyházmegye és az egyházkerület vi­szonylatában az egyházmegye jusson nagyobb jelentőségre. Ez a helyes még a háztartás vonalán is, bár ugyan­iakkor egy bizonyos mértékű közpon­tosítás szükséges éppen ezen a vona­lon. Kívánatos t. i. egy közpénztár felállítása, csakhogy nem abban az értelemben, hogy minden jövedelem abba folyjék és minden fizetés abból történjék. Csaik valamilyen kiegyen­lítő, pl. családi pótlékfizető szerepet kellene betöltenie. Hosszan latolgatta az értekezlet az egyházkerületek arányosításának a kérdését, de a sokféle érdekes terv forgatása után is arra az eredményre jutott, hogy korai volna még valame­lyik megoldási javaslat mellett állást foglalnia. Nincsen is erre szükség a szakbizottságok legközelebbi munká­jához. A szervezet, kormányzat, igaz­gatás kerettörvényét meg lehet ter­vezni anélkül, hogy eleve állást fog­lalnánk a tekintetben, hogy marad­jon-e négy aiz egyházkerületek szá­ma, vagy legyen inkább három, vál­tozzanak-e meg az egyházkerületek hagyományos határai vagy sem. Ugyanez áll az egyházmegyék ará­nyosításának. a tekintetében is. Sőt a tanácskozók azt is megállapították, hogy ami a legfontosabb, új törvény- hozás előtt is hozzá lehet fogni, ahol kell, az egyházközségek „arányosítá­sához“, vagyis ahhoz, hogy a nar gyobb lélekszámú egyházközségek az egyházközségek átlagos lélekszámú­hoz igazodva kisebb egyházközségekre oszoljanak. (A zsinati bizottság közleménye.) papok is. Korhatárhoz, talán 40, vagy 45 évi lelkészt szolgálat eltelté­hez, tekintet nélkül arra, hogy kinek milyen személyes munka­képessége, lelkesedése, közérdek­szerű szolgálata, vagy családi gondja van, ami esetleg a nyug­díjazó hatóságot gondolkodóba 1 ejthetné. Szerintünk az Volna a legtapintato- sabb egyházi eljárásmód, ha a püs­Véradó papok Egyik beteg lelkésztestvérünknek teljes gyógyulása érdekében vérre volt szüksége. Ezt a nagyon sze­retett pályatársunkat aggódó kar­társai mindig szeretettel vették kö­rül s betegségében is sokan állot­tak mellette nagy hűséggel. S amikor az orvosi: nyilatkozat el­hangzott, hogy vért kell adni a be­tegnek, egyszerre minden pálya­társ szíve megmozdult. A nagy versengésnek kettős eredménye volt. Rőséges vérmenv- nyiség áll imimár a beteg rendel­kezésére. Nagy remény sémink van arra, hogy ennek az önfeláldozó szeretetnek meglesznek a gyü­mölcsei is s ismét körünkben lesz teljes egészséggel az, akit minden­ki őszinte szeretettel vár vissza. Újabb lemondások Dr. Komjáthy Jenő bánvai egv- házkerületi főjegyző betegségére való tekintettel lemondott tisztsé­géről. Végre lemondott dr. Kőris Albert a bánvai egvházkerüle- ti presbiterségéről. Már csak egy­két tagnak kell lemondani ebben a presbitériumban tisztségéről — de ezt, türelmetlenül várja az egy­házi közvélemény — s akkor .sor kerülhet az új presbiterek meg­választására. Talán ezek a változások is siet­tetni fogják a bánvai egyházkerü­let ügyeinek mielőbbi rendezését is. Lassan egy éve lesz annak, hogy ebben a kerületben minden fórumon helyettesekkel kiizködik a legnagyobb egyházkerület. A bűnbocsánat békessége nélkül élő ember győzelmi lehetőség a sátán számára. Haller pökök tapintatos, személyes beszél­getésben tisztáznák az ilyen lelkész­testvérekkel szolgálatuk kérdését, s mikor a nyugdíjazandók minden feltűnő esete eltűnt az egyházból, akkor hozna általános érvényű nyug­díjtörvényt az egyház, de úgy, hogy az már megszületése percében sen­kire nézve sem volna hatályos. Az állammal kötött egyezményünk az öt éven belül nyugdíjba vonulókat mind átveszi állami nyugdíjba. Egy­házi és magánérdek egyaránt azt mondaná, hogy most értsünk test­véri szót mindazokkal, akiket illet. Kedves Testvérem az Űrban! Magam is clcsodálkoztam azon, hogy „éles közbeszólásomra“, a lap­ban leközölt egyetlen helyeslő vála­szon és a közvetlenül nekem írt egyetlen ugyancsak helyeslő levélen kívül, több hozzászólás nem érke­zett. Mint azt a: Főszerkesztő úrnak írt köszönő levelemben megjegyez­tem, célom elsősorban az volt, hogy egyházi életünknek ezt a nagybete­gét, az egyházi adó kérdését, végre műtőasztalra fektessük és megope­ráljuk. Vagy belehal, vagy meggyó­gyul. Ezért fogalmaztam véleménye­met szándékosan provokáló stílusban és alkalmaztam „éles“ kifejezéseket. Mert ha valaki súlyt fektet egy kér­dés elintézésére, — s én ezt teszem, — annak vállalnia kell bizonyos, reá nézve talán kedvezőtlen látszatot is és túl kell éleznie a dolgokat, ha azt akarja hogy felfigyeljenek reá. Meg is történt. Bár egyelőre némi félre­értéssel. Más kérdésekben is írtam időszerű és provokatív jellegű cikke­ket az Evangélikus Életnek, melye­ket azonban, — talán szerencsémre, — nem közölt le. De maradjunk a tárgynál. Örülök annak, hogy Test­vérem elsősorban ezen ütközött meg, speciálisan a „könyörtelenül“ szó alkalmazásán. Ezt most készségesen vissza is vonom a helyébe a „szigo­rúan“-! alkalmazom. Ezen túlmenő- leg azonban, kedves Testvérem egész felfogásomat, magatartásomat és ja­vaslatomat ebben a kérdésben, a sze­retet nagy parancsába ütközőnek minősíti. Legyen szabad arra hivat­koznom, hogy egy fontos pontban egyetértek Testvéremmel. Kereszte­lést, konfirmálást, esketést még senkitől sem tagadtam meg (bár utóbbira: vonatkozólag még mérlege­lem a követendő magatartást!) az Úr vacsorájáról nem is szólva, amelyet természetesen a rablógyilkosnak is haladéktalanul kiszolgáltatok, tekin­tet nélkül arra, hogy fizetett e vala­ha egyházi adót vagy sem. A hangsúly egész inkriminált rikkeinben a fegyelmezésen s a hitetlenekkel való közösség meg­tagadásán van (II. Kor. (ti, 141!) ott, ahol ők kezdeményezik ezt megtérésre nem hajlandók. Ezt a magatartást maga Krisztus pa- raicsolja: „Es ha valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja a ti beszédeteket, mi­kor kimentek abból a házból, vagy városból, lábaitok porát is verjétek le!“ (Máté 10, 14 és a párhuzamos helyek.) Alti tani merem, hogy ez nem minősíthető szereteilenségnek. mint ahogyan Krisztus korbácsos templomtisztításál is az Ür háza iránti féltő szeretet eredményezte. (János 2, 17.). Megjegyzem én is: bizonyára van még több bibliai hely, mely az én álláspontomat igazolná. Elképzelésemet és gyakorlatilag is alkalmazott fegyelmezésemet termé­szetesen senkire rá nem kényszerí­tem, bár szeretném, ha felettes egy­házi hatóságaim azt vizsgálat tár­gyává tennék s mint említettem volt, erre vonatkozó rendelkezést is kibo- csátanának. Készségesen elismerem, hogy módszerek helyességének meg­határozásában nem vagyok csalha­tatlan, mert azokat gyülekezete és lelekészegyénisége válogatja. De a tapintat alkalmazását, éppen az: egyes esetek disztingválásában tar­tom jogosultnak. — Ismétlem tehát: a „könyörtelenül“ szót visszavonom s a „szigorúan“ szót írom a helyé­be. Bogya Géza Meghívó A Luther-Társaság 1949 április 6-án, szerdán este 7 órakor Budapes­ten, Vitt,, Üllői-út 24. sz. alatt, a Magyarországi Evangélikus Egyház egyetemes székházában (udvari épület, II. em, díszterem) irodalmi esttel egybekötött rendkívüli ütést tart. Az ülésrendje. 1. Erős vár a mi Istenünk. Közének. 2. Elnöki megnyitó. 3. Ilűndl G. F.: Két ária a „Saul“ oratóriumból. Énekli Tóth Vali énekművésznő. Orgonán kiséri Weitler Jenő karnagy. 4. Székfoglaló. Tartja Darvas József, miniszter, a Luther-Társaság elnöke. 5. Bárdos Lajos: Az Úristent magasztalom. Énekli a Lutheránia vegyeskar. Vezényel Weitler Jenő karnagy. 6. A passió és a husvét népköltészetünkben. Előadás. Tartja Hernád Tibor lelkész. 7. Bach ./. S.: a) Jézust el nem nem bocsátom, b) Már nyugosznak a völgyek. Énekli a Lutheránia vegyeskar. Vezényel Weltler Jenő karnagy. 8. Elnöki berekesztő. 9 II mnusz. Közének. A részvétel díjtalan. Offertóriumot tartunk. Az ülésre .a tago at és az érdeklődőket szeretettel hívja és várja Budapest, 1949 március hó 28-án. AZ ELNÖKSÉG Még néhány szó Bogya Géza levelére Bogya Géza lelkésztestvérünk az Evangélikus Élet egyik feb­ruári számában levelet írt, mely­ben az egyházi adózás szempont­jából szükségesnek látja „a lel- készi szolgálatok megvonását mindazoktól, akik sem adófize­tésre, sem adakozásra nem haj­landók“. Gondoltam, hogy főleg a lelkészek részéről erős tiltakozá­sok fognak elhangzani, de ahe­lyett a március 12-i számban Klenner Adolf tollából egy helyes­lő hozzászólás jelent meg. Én pár szóban, hiszem sokak nevében, hangot kívánok adni annak a vé- leménynek, hogy a felvetett gon­dolat megvalósítását helytelennek, veszélyesnek és Krisztus tanításá­val ellentétben levőnek tartom. Abban a missziói egyházban, hol én vagyok a felügyelő s ahol a lelkészi hivatal is hosszú évek óta a házamban van, alkalmam volt megfigyelni, hogy lelkészeink miképp fogadták például a teme­tést bejelentő családtagokat. Részt­vevő, vigasztaló szavakat mondot­tak, felajánlották segítségüket, de egy szó sem hangzott el arról, hogy a bejelentő hogy áll adó dolgában. Azt pedig, hogy az adó­hátralékban levő, esetleg egész szegény családot azzal büntessük, hogy a lelkész megtagadja az egy­házi szolgálatot, arra nemi ad fel­hatalmazást az Egyházi Alkot­mány. Ha valamelyik egyházi szerv mégis ilyen határozatot hoz­na, az hatáskörét túlhágta, mert a II. t.-c. 21. §-ának utolsó pontja csak azt a tilalmat tartalmazza, hogy az előző évekről adóhátra­lékban levő egyháztag közgyűlési jogát nem gyakorolhatja. Ismétlem sokszor kifejtett állás­pontomat, hogy abban az egyház­ban, ahol a lelkész, illetve az egy­ház vezetősége és a hívek között megvan a lelki közösség, ha vá­gyódnak Krisztus után, ott nincs Baj az adó behajtásával s ott eszé­be sem jut senkinek sem, ilyen veszedelmes és kegyetlen megtor­lást alkalmazni. Nincs Isten ál­dása az ilyen erőszakkal behaj­tott adón. Nyíregyháza. Margőesy Emil Péter pedig künn ül vala az udvaron, és hozzámenvén egy szolgálóleány, monda: Te is a Galileabeli Jézussal valál. ö pedig mindenkinek hal­latára megtagadá, mondván: Nem tudom, mit beszélsz. Mi­kor pedig kiméne a tornácra, megiátá őt egy másik szol­gálóleány, és monda az ott levőknek: Ez is a názáreti Jézussal vala. És ismét megtagadá eskü- véssel, hosrv: Nemi is ismerem ezt az embert. Kevés idő múlva pedig az ott álldogálók ménének hozzá és mondának Péternek: Bi­zony te is közülök valóvagv. hiszen a te beszéded is elárul téged. Ekkor átkozódni és eskü- dözni kezdem hogy: Nem is­merem ezt az embert. És a kakas azonnal megszólala. És megemlékezek Jézus a Péter beszédéről, ki ezt mon­dotta vala néki: Mielőtt a ka­kas szólana, háromszor meg­tagadsz engem, és kiimenvén onnan, keservesen síra. Nyugdíjazandó

Next

/
Thumbnails
Contents