Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)
1949-03-12 / 10. szám
A pap elindult, A mull esztendőben Svájcban került kezembe Hromadku cseh teológiai professzor kis könyve: „Doom and Kessurection“. A könyvet a prin- cetoni egyetem adta ki 1944-ben. J L. Hromadka akkor hazájából antifasiszta magatartása' miatt kiüldözött professzorként ezen az amerikai egyetemeit tanított, s az amerikai gondolkodó közönség rajongása vette körül. Könyvéhez az ökumenikus mozgalom egyik fontos harcosa, J. A. Mackay, a princetoni teológiai szemináriumi igazgató irt előszót, s négy kiadást ért meg. A locarnoi ökumenikus lelkészüdülő csendjében laktam akkor, s a tündéri táj, Svájc polgári levegője, a „probléma-mentes“ világ, fantasztikus díszletté torzult körülöttem, míg olvastam. Ebben a környezetben senki sem érthette volna meg, miért izgat engem annyira ez a könyv. Nyugati emberekkel és nyugati keresztyénekkel való érintkezéseim minden élményén szűrtem ennek a prófétai léleknek minden sorát, s bő jegyzeteim máig őrzik vele való egyetértés igazát. Hromadka a jövőt kutatja ebben a könyvben. A fasizmus feletti győzelem előestéjén vagyunk, 1944-ben: ..A győzelem a miénk lesz, de kínzó, elnyomhatatlan és ijesztő kérdések merednek elénk: Nem úgy van-e, hogy Anglia az utolsó erejét adja ki most, s Amerika túlságosan kiábrándult? Az amerikai ifjúság nagyon becsületes és őszinte, de nem negatív értelemben véve-e? Nem abba fog-e belebukni, hogy a kor most tőle azt követeli, hogy hatalmas hite legyen, legyőzni a problémákat? De itt vannak Európa ho-‘ mályos kérdései is. Mi a jelentősége Franciaország összeomlásának? Uj helyzet? Vagy jele annak, hogyan maródott,szét az európai kultúra? És itt van a német kérdés: A népet nem lehet egyszerűen elválasztani a vezetőitől. Nietzsche nihilista forradalmának gyümölcse a német nép erkölcsi káosza, és a szellemi anarchiája. Mivel jön elő ez a nép a romok alól, ha e z a rezsim összeomlik? Az agresszív és destruktív „Drang“ mögött voltaképpen a német filozófiai és vallásos hagyomány metafizikai kétség- beesése és beteges pesszimizmusa van, anű kicsit az egész nyugati kultúrára jellemző. Keletről is új kérdések jönnek. A latin- germán- protestáns- liberális- demokrata Európa találkozik az orosz szovjet-kommunista és a keleti ortodox hagyományokkal. Uj embertömegek közelítik meg a nyugatot, akiknek gondolkodásmódja ellentétes ezzel a nyugati „kctscgeskedéssel“, s felajánlja erejét és gondolatait az új világ építéséhez. Keletről új eszme közelít, mely elsősorban szociális reformok követelésével fog utat nyerni a szívekhez, s van-e nyugatnak olyan szellemi erőtartaléka, vagy rugalmassága, mely vagy ahhoz volna szükséges, hogy ezt megértse és elfogadja, vagy ezzel szembeszegüljön? A keleti program sürgető felhívássá lesz a nyugat számára, amelynek komolysága még csak ki fogja élezni a nyugat szellemi és filozófiai válságát“. És itt prófétai példázatban rajzolja tovább a kérdést Hromadka professzor. 1942 február 23-án öngyilkos lett Stephan Zweig, a világhírű emigráns német író. Halála elölt levelei írt, s a következőkkel okolta meg lettét: „Elvesztettem lelki hazámat, Európát és rendkívüli erőkre volna szükségem az újrakezdéshez. Ezeket az erőimet kimerítettem a hosszú hazátlan vándorlásban“. Zweig „hontalan vándornak“ rajzolja saját magát, s ebben az európai kultúrát példázza. Egész életműve bizongíték, hogg ismerte kora minden betegségét, de képtelen vele szembeszegülni. Mi a végső válasza akkor, amikor szakad a parti Öngyilkosság. Menekülés az új vállalkozás elől egy új világ felépítésére. És Hromadka itt beszélni kezd az angolszász hadsereg tagjainak vallási és ideológiai műveletlenségéről és közönyéről, s felteszi könyve nagy kéidését: Szemébe néztünk-c az ítéletnek, ami a nyugati kultúra felett lebeg? Lesznek-e még nekünk erőtartalékaink ahhoz a szellemi munkához, amit az előttünk álló viiág-újjáépítés megkövetel? Van-e nekünk abból, amit Zweig nem talált magában: „rendkívüli erőnk“ a feladatainkhoz? Az, amit Hromadka ebben a könyvében felvázol, számunkra már nem újság. A jelek beszédesek. Nyugati ifjúsági keresztyén konferenciákon naphosszat foglalkoznak Saitre kétségbeesett filozófiájával. Heidegger és az exiszlencialisták vetése lelik be a polgári társadalom ifjúságán. A nyugati papok jelenleg az ifjúság nihilizmusával, és cinizmusával küzdenek. Ezt minden öku- ménikus kiadvány igazolja. Egész nyugat pesszimista. Pesszimizmusa mögött félelem rejtőzik, félelem lépésektől, amik forradalomhoz hasonlítanak. Láttuk itthon a nyugati gondolkodásmód által befolyásolt felsőbb polgári rétegek szellemi vereségét, s mai tanácstalansága nyilvánvaló. Milyen kilátása van a hazai ke- resztyÍnségnek, ha nem kezd előítélet nélkül tájékozódni? A belső egyházi helyzet jól mutatja ezt. Marad a személyes pietizmus, ami lehet jó menedék a világ zűrzavarából, de nem jelent üzenetet a mai emberhez, afelől, hogy mit higyjen és hogyan éljen. Marad a ngugatosok reménysége, tehetetlen várakozás abban a lelkiismeretfurdalásban, hogy csak azt tudják, amit nem akarnak, s csak abban reménykedhetnék, amitől az egész emberiségnek szorongva kell félnie. Marad a szellemi szabotázs, a struccók politikája. Hromadka kérdése itt feszül, igazán: „Van-e nekünk r e n d k í v ü I i erőnk“ megtalálni szellemi nyugalmunkat és a keresztyén tett becsületes motívumát? El kell kezdenünk előítélet nélkül, önállóan gondolkodni. Van bibliánk, magyarra fordítva, felel az, ha az élet kérdez. Rendkívüli erő ma ahhoz kell, hogy mint engedelmes követek, haza tudjunk menni a küldőnkhöz, beszámolni megváltozott helyzetünkről és uj utasításokat kérni Tőle. Nem változhat a megbízónk. Isten országából az egyház nem disszidálhat. Mi az evangéliummal küldettünk el, nem a nyugati eszmerendszer propagálására. A győzelmes hit most ahhoz kell, hogy ne áltassuk magunkat. A tanács nem nyugatról jön, de felülről. És ide szól. a mi világunkra, —- ha meghallgat ják ... Annakokáért a szabadságban, melyre minket Krisztus megszabadított, álljatok meg és ne kötelezzétek meg ismét magatokat sz.olgaságiiak igájával. Felhívjuk az evangélikus vállalkozók, kereskedő és iparos testvéreinket, hogy hirdetéseiket a legjobban olvasott és elterjedt „Evangélikus Éíef-ben helyezzék el. Evangélikus testvéreinknek a megállapított díjakból kedvezményt nyújtunk. hogy eleget tegyen a püspökség megbízásának: lassa el a lelkészi teendőkéi a dánszentmiklósi liók- egyházban és kezdje meg a szervezést is a gyülekezet önállósítására. De átadjuk neki magának a szót: Úgy gondoltam legokosabb, ha elő szór terepszemlét tartok. Mert kíváncsi voltam rá, milyen helyen és milyen emberek közölt keil dolgoznom. Inkognilómat megőrizve érkeztem a faluba és mint kiváncsi idegen érdeklődtem a falu s lakói után. Meglepetéssel vettem tudomásul, hogy ez a hét- kilométeres sugarú tanyaközpont olyan, mintha nem is Pest megyében, hanem valahol Somogybán 'agy Székeiyíöldön lenne. Mert töretlen erővel él benne a virtus. A vélt vagy valóságos sérelmeket nem barátságos tárgyalással vagy bíróság előtt intézik el, hanem vérük hullásával. így előző (vasárnap) este a legények maguk közül való hat legénynek verték be alaposan a lejét, mert nem tudták békésen eldönteni a nagy kérdést: — ki a legény a gáton? — az alsó- vagy fel- södánosi legények-e? Megnyugvással vettem tudomásul, hogy a sebesültek között egy evangélikus sincs, de annál jobban izgatott az új értesülés, hogy megszűrtük egyik hívemet, amikor vagy egy hele esti órákban hazafelé tartott. Izgatottan siettem a j beteghez, aki már a tornácon sétálgatva próbálta ki megújuló erejét. A ház népe bizalmatlan tekintettel fogadott (hiszen ismeretlen voltam), de nyomban megenyhült tekintetük, amikor megtudták, hogy az új evangélikus pap jött betegíátogatóba. — Mondja el már testvér, mi történt? -- érdeklődtem. — Hát tudja tisztelendő úr, úgy volt, hogy Vécsről jöttem hazafelé.- Már jól besötétedett, amikor ai falu határába értem. Éppen az akácoson jöttem keresztül, amikor elém állt ám valaki, s azt kérdezte: — Maga az? — Én Fát — leteltem. Erre se szó, se beszéd, csak belémnyomta bicskáját. Itt az' ágyamon tértem magamhoz, s ma se tudom, kinek voltam útjában? '.Na, gondoltam, ebbe a faluba is korábban jöhettem volna. Mert az embereknek itt aligha nem arra van legnagyobb szükségük, hogy valaki hangot adjon a keresztyénig erkölcsi mondanivalójának. Azután együtt olvastuk el Jakab leveléből az 5. rész 13—15. verseit, s mivel esteledett, megkerestem szállásomat. Házigazdám és felesége nagy-nagy szeretettel fogadott. Elláttak minden jóval, amit csak szem s száj kíván. Miután hálaadással vettük a földi jókat, késő estig folyt a szó arról, hogy mit tehetünk Isten nevében a gyülekezetért. Végül is abban egyeztünk meg, hogy legfontosabb a hittanórák kérdése, mert bizony a gyerekek jól elmaradtak hitünk ismeretében. • Az első hittanórán azt kérdeztem a gyerekektől: hány Isten van? — Három — válaszolt bátran egy csillogószemű, szöghajú kis legény. — Kik azok? — vallattam. — Hát az evangélikus, a református, meg a katolikus Isten. — Jó, jó, — folytattam én — de akkor mi van a zsidókkal? — Azoké a negyedik! — jött rá az öntudatos válasz. S amíg a Szentháromságról szóló tanítást magyaráztam nekik, szüntelenül Krisztus szavai jártak eszemben: „Az aratni való sok, de az arató kevés ...“ Az első háziáhítatra érkezve komoly ijedelem fogott el. Alig lézengett néhány ember a két feldíszített szobában. Ilyen kevesen leszünk csak? — csúszott ki a számon az aggodalom. — Hogy gondolja tisztelendő úr? — vigasztal a gondnok. — Hol van még (1 óra? — Nincs még hat? — csodálkoztam. — De nincsen ám —- nyugtatott meg. Majd a zsebébe nyúlt, elővette órájáí. — Még fél hat sincs — állapította meg. — De hat nincs tisztelendő úrnaK órája? — Nincs — pironkodtam. — Na akkor használja Isién nevében az enyémet — s minden tiltakozásom ellenére kezembe nyomta óráját. — Hiszen e- nélkül még azt se tudja, mikor kell elkezdenie, meg befejeznie a hittanórákat — szerelte le ellenkezésemet. Hat órára azután úgy megtett a két szoba hívekkel, hogy még egy gombostűt sem lehetet! volna leejteni közöltük. — Na, látja tisztelendő úr — büszkélkedett a gondnok. — Látom, látom — és csak azért imádkozom, hogy ne kezdeii fellángolás legyen ez a nagy érdeklődés, hanem állandó magatartás. Különös volt ezen a házi áhítaton, hogy mennyire szeretnek énekelni a dánost hívek. És ami még különösebb volt, hogy mennyire szeretik: „Énekem az Ur“ című füzetet. Pedig sose jártak konferenciákra, náluk se volt evangélizáció, de valahogyan megismerkedtek ezekkel az énekekkel s az énekek meghódították szívükéi. Baj jelen pillanatban az istentiszteletekkel van. Alighogy papot kapott a dán- szentniiklósi gyülekezet, elhelyezték a faluból az evangélikus tanítót. Most nincs, aki kántorizáljon. Meg is jegyezte egyik öreg néni — gondoltam én tisztelendő úr, baj lesz abból, hogy 13-án tartottuk az első istentiszteletet. Lássa, már itt is a baj. — Alig győztem megnyugtatni, hogy lesz itt az illetékes hatóságoknak gondja rá, hogy újra kapjunk egy evangélikus tanítói. Most már csak az MDP-vel való találkozásomról akarok beszámolni. Az MDP titkárát különösen az érdekelte, hogy politizálok-e vagy sem? Amikor megmagyaráztam, hogy az én dolgom Isten igéjének hirdetése s ahogyan ő nem hirdeti Isten igéjét, én úgy nem politizálok, felderült s meg is ígérte, hogy mindent elkövet: megfelelő lakáshoz juthassak. Ebben a szellemben egyeztünk nteg egymás munkájának tisztelet- bentartásáról, s azt hiszem, a feltételeket mind a ketten be is tartjuk. De abba is kell hagynunk a beszélgetést. A szomszéd tanyáról posta érkezett, hogy menjen a tisztelendő úr gyorsan a majorba, mert oda éjjelenként visszajár egy halott gyermek lelke, s édesanyjának nincs nyugalma tőle. Legközelebb majd megpróbálok beszámolni erről a halottjárásról. Addig is az olvasók imádságos jóindulatába ajánlom a dánszentmiklósi gyülekezetét. Mórocz Sándor Moravcsik Sándor az új hegyaljai esperes A Vető Lajos tiszakerülefi püspökké történt megválasztás« után megürült esperesi állásba a Hegyaljai Egyházmegye Moravcsik Sándor diósgyőri lelkészt választotta. Moravcsik Sándor beiktatása március végén lesz. A rokonszenves, s a munkásgyülekezetben szép és eredményes munkát folytató fiatal lelkész megválasztása osztatlan őrömet kelt. Az egyházmegye gyári gyülekezetei támogatták elsősorban megvá- laUlását. Kívánunk neki áldásos működési és gazdag1 eredményeket új hivatalában. Esketési, keresztelési, konfirmációi emléklapok magyar, szlovák nyelven a Lm her Társaság könyvkereskedésében dóként 3 forintos árban kaphatók Budapest, Üllői - ú t 24 az Evangélikus Élet meg felen ik minden pénteken! Néhffrny szú Bogya Géza levelére Az „Éváiig. Élet“ legutolsó számában cikk jelent meg boggá Géza ' lclkésztestvérunk tollából,, melyben az egyházi adózás szempontjából szükségesnek látja „a lelkészi szolgaiatok megvonását mindazoktól, aivik sem adóiizetésre, sem adakozásra nem hajlandók“. Az eszme nullán megérdemli, hogy foglalkozzunk vele. Nem hiszem, hogy volna lelkész, aki az egyházi adózás önkéntes fizetésére és az adakozás készségére a híveket nem buzdítja megfelelő igehirdetéssel és pasztorá- lis látogatásokkal. Sajnálattal kell azonban sokszor azt tapasztalnia, hogy munkája, fáradozása teljesen eredménytelen. Ezt különösen ama lelkésztestvérek látják, akik kitelepítést szenvedett gyülekezetekben működnek. A kitelepítést szenvedett gyülekezeteinek helyi járandósága a zéróval azonos. Azt hiszem — s szinte biztosra veszem —, hogy' minden lelkész belátással van hívei nek elszegényedése iránt. De azt is tudom, hogy annyira még sem szegényedtek el, hogy egy kis évi ősz- szeggel nem járulhatnának hozzá az egyház fenntartásához. S szinte merem állítani, hogy sokan nem akarnak fizetni. Talán azért sent akarnak, mert látják, hogy a lelkész, ha az egyházi adóval évek óla hátralékban levő, illetve nem fizető hívek családjában előfordul valamilyen funkció — keresztelés, esketés vagy temetés —, éppen úgy elvégzi, mint a rendes adóüzetőkét. Véleményem szerint e téren igenis valamit tenni kell. Az 'én gyülekezetem f. é. jan. 16-ún tartott egyházközségi közgyűlésen a következő határozatot hozta: „A lelkésznek nem áll jogában a hátralékos családjában esetleg előforduló funkciókat elvégezni, mielőtt a hátralékot meg nem fizeti“. A határozatnak máris van foganatja. Egyes renitenskedők ntár kiegyenlítették tartozásukat. A közgyűlést követő vasárnapon pedig beállított hozzám egyik hívem s jelenlelte, hogy istentisztelet után a felesége egyházkezelésre jön. (A gyermekét még a fenti határozathozatal előbb kereszteltem meg.) Elővettem a jegyzőkönyvet, megmutattam a közgyűlési határozatot, mire azt mondta: „lia így van, hazamegyek s azonnal elhozom a pénzt“. Rövid idő nntlva visszajött s kiegyenlítene az egész tartozást. Pedig elég nagy összeg volt, mert nlár évek óta neinj fizetett. Ebből látható, hogy' nem akart, nem pedig, hogy' nem tudott volna fizetni. Én is nagyon helyesnek és szükségesnek találom, hogy a lelkészi szolgálatok megvonassanak * mindazoktól, akik egyházi adót nem akarnak fizetni, de a lelkészt „szép beszéddel“ igénybe akarják venni, ha családjukban valamilyen funkció előfordul. Így fogják híveink belátni, hogy „az adófizetés nem csupán kötelesség, de jog is“. Bátaapáti. Klenner Adolf Kettétört tankönyv A Dolgozók Gimnáziumában tanul két jó barát. Az egyik ötödik, a másik hatodik gimnázista. Nappal műszerész az egyik, á másik szer .számkovács. Évekkel ezelőtt együtt rúgták a rongylabdát valamelyik „grundon“ s esetleg együtt lógtak meg a délutáni hittanóráról s most újra együtt vannak. Már a szűrővizsgálaton is túl van mind a kettő. Rendes, kereső és tanulni akaró derék fiatalemberek. Anyagiakban nem bővelkednek. Nekik is drága a sok új könyv. Szerencsére két osztály számára készült némely tankönyv. S így a hatodik gimnázista, látván, hogy ötödikes barátjának nincs meg ugyanez a könyve, a folyosón keltészakította értékes és nehezen szerzett könyvét -s ma ketten egyszerre tanulhatnak. Könyvszerető emberek előtt barbár cselekedetnek minősíthető ez az eljárás. Néhányan úgy látják, hogy az elemi iskolai vallástanílás jó vetése így szökkent magasba s termi a maga gyümölcseit. Segít a testvér a testvéréb. Ügy, ahogy lehet. E$ykönyv margójára Dezséry László: