Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)

1949-03-05 / 9. szám

2 Evangélikus Elet I Evangélikus sajtó- és könyvkiadói értekezlet n Életem kertésze ii Vető Lajos dr. tiszántúli evangé­likus püspök elnöklete alatt február 25-én, az egyetemes egyház tanács­kozótermében evangélikus sajtó- és könyvkiadó értekezletet tartottak, amelyen megjelentek egyházunknak mindazon képviselői, akik a legkö­zelebbi kapcsolatban állnak az evan­gélikus sajtóval. A délelőtti értekezle­ten Koren Emil egyházi sajtóelőadó referátumával ismertette az evangé­likus sajtó jelenlegi állását. A jelen­levő kiküldöttek valamennyien hozzá­szóltak a jelentéshez, kiemelték és ismertették az evangélikus sajtó je­lenlegi elterjedtségét és rámutattak a kiadásukban megjelenő lapok hiá­nyosságaira, de elismerték e lapok nagy, missziói tevékenységét. Az ér­tekezlet a lapok további magatartása tekintetében arra az álláspontra he­lyezkedett, hogy ugyanazt az evan­géliumi célt szolgálja, mind az Uj Harangszó, mind az Evangélikus Élet, valamint az Élővíz is és külön­féle terepen, de egyazon akarattal dolgoznak a hitélet kifejlesztésén, valamint azon, hogy az evangélikus közösség életében az evangélikus magatartás minél világosabban ala­kuljon ki. Az értekezlet különféle jótaná- esokkal szolgált a jelenlévő la­pok szerkesztőinek, amelyek azt a célt szolgálták, hogy az evan­gélikus lapok nívója és elter­jedtsége minél tökéletesebb legyen. A délutáni értekezleten a könyvki­adás problémáit tárgyalták meg. A könyvkiadással különféle egyházi tár­sulatok és szervek foglalkoznak és az egyházi könyvkiadás terén az összes felszólalók részéről szüksé­gesnek mutatkozott, hogy egy bizo­nyos koordinálást valósítsanak meg. Az értekezlet megnyitása után Vető Lajos püspök rendkívül értékes be­szédben mutatott rá az egyházi könyvkiadás nagy értékére és tovább­fejlesztésére. Az egyes kiadóvállala­tok beterjesztették az 1949-es eszten­dőre szóló munkaprogramot, azokat a társaságokat, amelyek ezt a munkaprogramot még nem dolgoz­ták ki, fölszólították, hogy záros időn belül tegyenek jelentést arról, hogy miféle munkákat óhajtanak az evangélikus közönség részére kiadni, ötven mázsa külföldi papirost kap­lak evangélikus egyházi kiadóhivata­lai, aminek igazságos elosztásáról az egyetemes egyház már régebben intézkedett. Ezt a régi intézkedést a könyvkiadóbizottság jóváhagyókig .tudomásulvette. A könyvkiadó válla­latok közül a Luther Társaság újjá­szervezése csütörtökön, február 24-én történt meg, amely az elkövetkező hetekben nagy elánnal lát hozzá az evangélikus könyvkiadás hiányzó mimikáinak a kiadásához. Az Evan­gélikus Élet megírta már, hogy Dar­vas József építés- és közmunkaügyi minisztert választották meg a Luther Társaság elnökévé, aki ezt a meg­bízatást elfogadta és cselekvőleg részt fog venni az evangélikus könyvkiadás munkájában. Az összes kiadók megegyeztek abban, hogy összhangba hozzák az eddig kissé széteső könyv­kiadói tevékenységet és komoly, előre megállapított tervek sze­rint építik ki az evangélikus könyvkiadás magasztos szolgá­latát. ^díetési, keresztelési, líoofirmációi em’éklapok magyar, szlovák nyelven a Luiher Társaság könyv kereskedésében dbként 3 forintos ár bao kaphatók Budapest, Üllői-út 24 Előfizetéseket az Evangélikus Élet re a Luther Társaság könyvkereskedése, (Budapest Üllői út 24) felvesz. Ugyanott hirdetéseket is felvesznek Országos Protestáns Dalosiinnepély Budapesten, 1949 március 4-5-6-án Márciu.: 4-én, pénteken este fél 7 órakor az Országos Protestáns Da­losünnepély megnyitója a Protes­táns Helyőrségi templomban. Meg­nyitja dr. Szabó Sándor, az Orsz. Bethlen Gábor Szöv. elnöke. Bibliát olvas és imádkozik dr. Somogyi Imre baptista lelkész-elnök. Ünnepi beszédet tart Szabó József evang. püspök. Március 5-én, szombaton délután 4 órakor az Orsz. Bethlen Gábor Szöv. Egyházzenei (kántor) Szak­osztályának ülése a Szövetség nagy­termében. (VIII., Reviczky-utca 4.) Előadást tart dr. Vasadg Balogh La­jos, énekkari bemutatókkal. Az ülés nyilvános. Ugyanaznap este 6 órakor protestáns irodalmi és. művészest (a Bizonyság sajtóestje) a Református Theológiai Akadémia dísztermében. Megnyitja Szabó Pál a Szövetség Irodalmi Szakosztályának elnöke, előadást tart Veres Péter, Március 6-án, vasárnap délelőtt 11 órától 1 óráig a protestáns egyházi énekkarok Országos Dalosünnepélye a Református Theológiai Akadémia dísztermében. (IX., Ráday-utca 28.) Áhítatot tart Hézser Zoltán ref. lel­kész. az Országos Protestáns Napok igazgatója, megnyitót mond Dálnok Lajos orgonaművész, a Szövetség Egyházzenei (kántor) Szakosztályá­nak ügyvezetője, utána a helybeli és vidéki egyházi énekkarok énekel­nek. ‘A vidéki érdeklődők szá­mára féláru utazási kedvezmény van. A kedvezményre jogosító iga­zolvány 6 forintért kapható a Szö­vetség irodájától és a vidéki IBUSz irodáknál. Az összes protestáns felekezetek tagjait és minden érdeklődőt szere­tettel meghív az Országos Prostes- táns Dalosünnepélyt rendező: Országos Belliiéig Gábor Szövetség Budapest, VIII, Reviczky-utca 4. Telefon: 184—784. A gimnázium hatodik osztálya dol­gozatot Irt hittanból. Kinek-kinek be kellett számolnia arról, hogy életé­ben milyen jelentősége van a lelki- pásztor szolgálatának. Komoly vallo­más volt mindegyik dolgozat s — mivel semmi érdek nem fűződött az elbírálás eredményéhez — őszinte is volt. A kép, amely a dolgozatok el­olvasása után szemünk elé rajzoló­dott evangélikus ifjúságunk lelki éle­tét mutatja meg. Örömmel kell be­számolnunk arról, hogy a negyvenöt közül nem akadt egy sem olyan, aki ne számította volna a lelkipásztor szolgálatát élete értékei közé. Egy-egy igehirdetési alkalom, a konfirmáció, az úrvacsora, lelkipásztori látogatás, egy-egy lelki beszélgetés: útmutatás, tanácsadás és vigasztalás, lelkipász­tori szeretetmunka az ifjúság létfon­tosságú eseményei. A legmegragadóbb mégis mindenek között az a vallomás volt, melyet címül kellett írnom: a lelkipásztor, életem kertésze. Mily megkapó kép és mily nagy biztatás ez a lelkipász­tor számára! Úgy járhatunk ifjúsá­gunk életében, mint kertész a virág­ágyások között. Nálunk van a mag és kezünkben a szerszámok, amelyek­kel életet indíthatunk el és az élet növekedését segíthetjük, fejlődésében gondozhatjuk. Nagy szerepet jutta­tót nekünk Isten az ifjúság életében s az ifjúság ezt jól tudja. Felismeri bennünk azt az embert, aki Isten megbízatásából és követe képpen jár itt s ezért bizalommal van irántunk. Nem emlékszem, hogy ifjaink között mikor volt nagyobb engedékenység az Ige iránt, mint éppen ma. Ifjúsági evangélizációk eredményei, ifjúsági bibliakörök látogatottsága, általános érdeklődés az egyház dolgai iránt, mutatják, hogy szolgálatunk nem hiábavaló: a magok kikelnek s az ifjúság Krisztusban való élete tere­bélyesedik. A kertész csendben végzi a mága munkáját. Ebben a vonatkozásban is talál a hasonlat. Az ifjúság közötti munka a mai keretek között csend­ben történik. És ez a Ijglyes. A mi kiskertünkben nem robajló traktor szánt, csak kapák működnek csen­desen. Nem zsákoljuk a termést, ha­nem csak a tenyerünkön gyűjtjük. A termésen nem heje-hujázó tömeg örül, hanem minden egyes hazatérő­nek az ég angyalai örülnek Istennél. A lelkipásztonak meg kell tanulnia csendesen dolgozni, hogy alkalmas legyen a szolgálatra. Másra is figyelmeztet e rövid val­lomás. Aki nem próbálta, nem hiszi, milyen verítékes, türelmet igénylő munka a kertészkedés. A mi mun­kánk kísérője is e kettő: türelem és veríték. Hadd emeljem ki az utóbbit. Az egyházi nevelésben csak a meg­feszített, küzdő munkának van helye. Száműzni kell a pillanatnyi sike­rekért repesőket e munkaterületről- Az élő növényzet között fáradságos, lassú munkát kell végezni a sikerért csak a szalma szokott gyors lánggal elégni. S végül: Mindent meg kell ten­nünk a kertért, a gyümölcsért. Ha pedig mindent megtettünk, ami raj­tunk áll, mégsem történt meg még minden. A kertészé a munka. Ne kívánjunk tőle többet, de ezt okvet­lenül. „Isten adja a növekedést.“ Szivén viseli-e az egyház, hogy az ifjúsága növekedjék? Ezt kérjük Tőle. Okvetlenül Tőle. Muncz Frigyes fiz EVANGÉLIKUS ÉLEI fnifideii evangélikushoz szól! IClMC'Oit'ö’C tíí pl'Ct'jpOÍ hß‘QZ'000 IRTA: VÄRADY LAJOS Az esperes nagyon szépen beszélt. Látszott, hogy miondókáját előre ki­gondolta. Legalább is a kurátor, aki az Íróasztal másik oldalánál ült és kalapját szorongatta, úgy gondolta. — Az! hiszem sejti, kurátor úr, hogy miért kérettem. Templomukban üres lett a papi pad . . . Ma jdnem negyven évig szolgált hűségesen Istennek és egyháznak a jó Molnár Benedek nagytiszteletű úr, Isten nyugosztalja. Most azután ott tartunk, hogy új pa­pot kell választani, ami, ha sokan je­lentkeznek, költséges dolog. Mivel a felügyelő úr szanatóriumban fekszik, kurátor úrra súlyosodik az a gond, hogy az eklézsiát a megfelelő ember megtalálásában irányítsa. Tudom, hogy egyházát szereti, tudom, hogy jó kurátor, aki minden fillérre ügyel, hogy fölöslegesen el ne. guruljon, tu­dom, hogy kerülni akarja a perpat­vart, mert mindennél fontosabb a bé­kesség ... — Ügy van — bólongatott a kurá­tor —• csakis a békesség ... —• Természetesen — folytatta a vá­lasztól elégedett esperes — ebben én is segítségére leszek, ami hivatali kö­telességem is; meg szívesen is teszem. Éppen ezt szeretném most kettőnk között megtárgyalni s örülök, hogy hívásomra azonfial ide utazott. — Igen, azonnal jöttem — mondta a kurátor, hogy ő is résztvegyen a „tárgyalásban.“ — Szóval, hogy rövid legyek, muta­tok én kurátor úrnak egy fiatal se- gédlel'készt, aki majd egy éve szinte a jobbkezem. Ha magának tetszik, tetszeni fog a többieknek is. Ha nem ismerném, nem is ajánlanám. Az iskoláit jól végezte, a munkát szereti. Igaz, hogy városi ember, de éppen az ilyen találja fel magát legjobban falun. Mondhatom, hogy nemcsak én szeretem, hanem az egész csalá­dom ... Sőt azt is elárulom, de ezt csak kurátor úrnak mondom meg, másnak senkinek, hogy amolyan vő­legény féléje a nagy lányomnak, a tanítónőnek. Ezt azonban — mo­solygott elégedetten az esperes —- legutoljára szabad az apának meg- ludni, tehát mintha nem is mondtam volna ... — Áhá — diinnyögött a kurátor, mint aki egyszerre megért mindent. Az esperes felállt. — Legjobb, ha mindjárt meg is ismerkednek — s ezzel az irodaajtó­hoz ment, kinyitotta és átszólt a má­sik szobába. — Gyere csak be, Árpád! Árpád bejött. Nyurga, sovány, ko­pott feketeruhás fiatalember volt. (Soványság és kopottság ősidők óta a segédlelkészséghez tartozik.) Haját hátrafésülte. Szemüveget viselt. Han­gosan köszönt és parolázott, mintha régi ismerőst üdvözölne: — Adjon Isten, kurátor úr, hogy szolgál az egészsége? —■ Adjon Isten, tisztelendő úr — szólt amaz vissza — hát csak meg- vónék. Ettől kezdve félszemmel mindig figyelte, mert okos ember félszem­mel is sokat lát. Eleget lát minden­esetre. • Jó darabig még mindenféléről el­beszélgettek, azután a kurátor bú- csúzkodni kezdett. Azt se mondta, hogy igen, azt se, hogy nem, pedig már mondhatta volna. De amit az ember nehezen mond ki egymagá­ban, könnyebben sikerül, ha később többek nevében teszi. A vasúti állo­másig folyton magában beszélgetett. „Hát persze! Mi megválasszuk, ő meg elveszi az esperes lányát. Mindját pap- nét is kapunk vele, oszt annak a szoknyája szélére ült mindétig, ahe­lyett, hogy velünk ismerkednék ... Olyan hosszú, hogy kiesik a szószék­ből. Még majd újat kell neki csinál­tatni ... Olyan kákabélű lehet, mint az öreg vöt. Ez se vár ja meg a lakzi- kon a menyasszonytáncot. Siet majd haza, mert gyönge a gyomra ... Mán most pápaszemet visel, később meg majd egyáltalán nem lát... Talán meg se ismer bennünket... Városi, nem ért a földhöz, majd én strázsál- hatok a felese mellett... Azt mán nem! Esperes ide, esperes oda, azér vagyok kurátor, hogy most az egy­szer megmutassam, kit választott az eklézsia. Meg is mutatom. Majd én választok papot, de olyat, akiért mindenki irigyel... De ezt nem!“ Még a vonat kerekei is ezt mondo­gatták, hajtogatták: Nem! Nemi Nemi Azért sem! Így érkezett haza. Alig tette lábát a földre s indult el. kibe botlik? per­sze, hogy a vasúti kocsmárosba, akit váltig nem szívelt. Lehet-e be­csülni valakit, akinek semmi dolga, csak keveri a bort vízzel és kiméri és számolja a pénzt? És folyton gya­rapszik. No, ez se jöhetett volna jobb­kor, mint a csöndes harag eme órá­ján. — Adjon Isten, kurátor úr! — kö- szöntgette a kocsmáros nagy udva­riasan. — Hát hozott-e a falunak pa­pot? Mert már mindenki tudja, vagyis gondolja, hogy a kurátor úr ezért ment az esperes úrhoz, hogy papot hozzon, mert jó pap nélkül olyan a falu, mint torony harang nélkül. Vár­juk is ám izgatottan! Széna-e vagy szalma? A kurátorban elnémult a szó is, dej a harag is. Ez a kocsmáros nagyon fején találta a szeget! Igaz is, erre ő nem gondolt... Az egész falu most papot vár tőle... Ha azt mondja, hogy nem hozott, akkor nem is inté­zett semmit. Akkor miféle kurátor ő, ha ezt se tudja elintézni? Ha pedig azt mondja, hogy igen, akkor meg.., Hű, a csuda nemjóját, csak legalább ne lenne pápaszeme annak a segéd­lelkésznek ... — Hoztam-e? Nem hoztam-e? — fontolgatta hangosan — itt a zse­bemben ugyan nincsen! (Ebből értsen aztán ez a vízkeverő ...) — Ejnye, de titokzatos kend, ku­rátor úr — rosszallóba a kocsmáros. — Hiszen nem is úgy gondoltam, hanem azt mondom csak. amit az egész falu mond. Ma a kurátor úr bemegy az esperes úrhoz, mondta a feleségem is reggel, ott biztosan ki­választ nekünk egy jóravaló papot? Mert a kurátor olyan, mint az eklé­zsia esze — derüígetett saját szaván a kocsmáros. „Nem igaz?“ — Hát ami igaz, az igaz — ka­pott a szón. — Nekem kell gondú- kodnom a sok fejbólongató helyett... (Mit is mondjon ennek a kocsmáros- nak, hogy a tekintélyén csorba ne essék?) — Annyit mondhatok, hogy a dolog, amivel megbíztak, jól áll... — Hála Istennek! Akkor még se csalódtunk a kurátor úrban — s ez­zel ment vissza a feleségéhez, akitől a kikérdezésre felsőbb meghatalma­zást kapott. A kurátor meg csak ment hazafelé. Tépte szívét a gond, mint vihar a fákat. (Csak ne lenne olyan sovány, hanem olyan közénk való. Igaz, hogy az öreg pap se pocakkal kezdte... De nehéz is kurátornak lenni! Az esperes is benne bízik, az eklézsia is tőle vár papot. Most mondja mind a kettőnek, hogy nem? Hiszen akikor, le is teheti a kurátorságot! Majd, hogy­ne! A Kerekes Palkó úgyis ezt lesi, várja... Majd az hozna papotl Azt már nemi Lesz, ami lesz, itt a kurá­tor böcsületit meg kell menteni...“) Útközben meg-meg állították. Egy- nek-egynek így tért ki: „Majd elmon­dom a presbitériumnak.“ Másoknak csak hümmögött: „Nem mondom meg előre, majd meglássák kendtek.“ Mire azonban haza ért, már majd­nem eldöntötte magában. Mikor kinyitotta a konyhaajtót, el­kiáltotta magát: — Örzsé! Hagytatok-e ebédet? — Hagyni hagytunk, ha megér­demli — pattant vissza az) asszony. — Elébb mondja meg, hogy lesz-e pa­punk, mert különben mehet a temp­lomba prédikálni! Ez már szivére hatott... Prédi­káljon akárki, de miatta ne várjon a szék sokáig papra! — Csak' csöndesen, csak csönde­sen — mondta s ledobta kalapját az ágyra. Majd leült az asztal mellé s folytatta: — Hát én nem fogok pré­dikálni, mert hoztam nektek papot. Mert ha én, a kurátor, valamit elin­tézek, az el van intézve. Hoztam pa­pot! Persze, ti mást se tudtok, mint kritizálni. Egyiknek nem tetszik, mert hosszú, pedig az a jó, mert ak­kor mindenkit meglát... Másik azt mondja sovány, pedig akkor szalad csak könnyen a falu végén lakókhoz is. .. Lesz, aki a pápaszemét kifogá­solja, mert nem tudják, hogy ez azért van, mert hogy sokat olvassa a Bib­liát ... Az meg aztán igazán nem hi­ba, hogy nőtlen, mert már van meny­asszonya. Még hozzá esperesünk lá­nyai Itt lesz az esküvő s olyan pará­dét csapunk, hogy még az alispán is elgyiin. Csak aztán tegyetek ki ma­gatokért, asszonyok! Nem is köll azt a sok papot mind ide hurcoltatni, meg vissza s fizetni a drága költsé­get. Én magam választottam ki egyet, a legjobbak közül, nem is lesz sem­miféle perpatvar, ha én mondom! De azt is jegyezd meg magadnak: leg­fontosabb a békesség. Megmondtam az esperes úrnak is: én a békesség kurátora is vagyok ... Estére össze­hívom a presbitériumot! — fejezte be a kurátor úr s kezébe fogta a kana­lat. * Így került Árpád barátunk falma papnak s így ment férjhez az espe­res nagy lánya. Biztosan a mennybe - liek is így akarták, de segített nekik a kurátor úr is ...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents