Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)
1949-02-19 / 7. szám
XIV. évfolyam, 7. szám 1949. február 19« Irta: Gaudy László Régi agen'dák sárga levelein olvasható imák állanak előttünk. Alig százéves könyvek. Imádkozott az egyház abban az időben nemcsak királyokért és császárokért, hanem kicsiny hercegekért és őrgrófokért is. Ezt a gyakorlatot megértette az egyház s nem haragudott az alattvalói nagy hűségért az államfő sem. Hazánkban 1918 után sok berzenkedő magyar hangoskodott azért és azon, hogy az utódállamokba szakadt egyházi emberek ne imádkozzanak az ottani új államfőkért és királyokért. Ez a Vita csendben és meghitt beszélgetések szűk körén túl alig terjedt, 'de rettentően égetett néhány embert, aki inkább akart magyar lenni, mint Isten gyermeke. Az egyháznak minden időben csak félhivatalos agendái voltak. Ezeket az imákat és szertartásokat tartalmazó és előíró könyveket maga az egész egyház sohasem respektálta teljes mértékben. De ezekben a mi agendáinkban, eltekintve a két utolsó agenda példányától, voltak ilyen királyokért és felsőbbségekért való imádságok. Papjaink imádkozták is ezeket az imádságokat. Az állam és egyház között megkötött egyezmény egyik pontja világosan intézkedik abban a tekintetben, hogy a mai egyház imádkozzék a mai állam vezetőiért és felelőseiért. Az egyezménynek ez a pontja az, amely a magyar ke- resztyénség szempontjából legör- yendetesebb. Főként azért hangsúlyozzuk ezt, mert ez a pont inkább a világ, mint az egyház akaratából született meg. Azért örülünk ennek a szövegnek, mert ime az állam annyira együtt akar élni az egyházzal, a hívekkel s annyira elismeri az imádság erejét, hogy kéri az ilyen imádságokat. Bizonyosan nem olyan tradicionális gyökerekre támaszkodik a világ ebben a vonatkozásban, mint az egyház. S mi magyar evangélikusok szívesen óhajtunk imádságainkkal szolgálni az államnak s szívünkből jövő szándék az, hogy alkalmas és alkalmatlan időben könyörgiink Istenünkhöz, hogy hazánkban mindig bölcsesség, béke és szeretet legyen. Hiszünk az imádság hatalmában. Betegeink gyógyulásáért imádkozunk. Szeretett testvérek jó utazásáért könyörgiink. Ellenségeink irántunk való szeretetét esdekeljük az égtől. Mindennapi kenyerünkért imádkozunk. Mindez szívünkből tör fel és őszinte kívánságunk ez. Az egyház kívánsága parancs minden szolga, azaz minden lelkész számára. Azok számára is, akik agendából imádkoznak. Azok részére is, akik gondosságból, maguk írják a gyülekezet számára imádságaikat. És azok számára is, akik szívükből előtörő kötetlen szövegű imádságot mondanak el. Lelkészek és imádkozó emberek között e kérdésben nem lehetnek és ne legyenek ellentétek. Akikkel együtt élünk, vagyunk és mozgunk, Isten és a sors által kijelölt területen és közösségben, azokért mindig szívből és békességből óhajtunk imádkozni. Magunk megnyugtatására, vajúdó testvéreink békességére, problémákban élő pályatársaink kibé- kítésére, híveink igazságot kereső értelme okából írtuk ezeket a sorokat. Mindannyian az imádságból élünk s mindnyájan az imádság által tartatunk meg. Lelkészhiány A most folyó egyházközségi közgyűlések idején a nagy egyházközségek jelentéseiből, és különösen az anyagi helyzetről való beszámolások közepette legtöbb egyháztag azt állapíthatja meg, hogy mindegyik gyülekezet túlméretezte életét. Több a munkás, mint amennyit a gyülekezet el tud tartani. S ugyanakkor, amikor ezt sok felelős embernek világosan fel kell ismerni és fel kell mérni, hazai viszonylatban és külföldi vonatkozásokban is azt kell olvasni, hogy van lelkészhiány. A teológiai iskolák túlzsúfoltsága csak évek múlva fogja enyhíteni ezt a lelkészhiányt. Addig pedig komolyan számol minden egyház azzal az új helyzettel, hogy nem tud minden gyülekezetbe lelkészt rendelni egyházi szolgálat ellátására. Hazánkban több tucat olyan leányegyház van, amelyben úgynevezett levita-tanítói állás volt. Ezek a tani- tói állások államosítván, sok helyen egyházi szolgálat nélkül maradhat rövid időn belül a gyülekezet. Ezek a gyülekezetek lélekszám szerint nem is jelentéktelenek. Jórésze legalább kétszázlelkes g5Tül«kezetnek tekinthető. Sok lelkészünk tanulmányúton van. Ezeknek cgyrésze a közeljövőben nem óhajt visszatérni hazai szolgálatra. Sok lelkész ragaszkodik még napjainkban is egyesületi lelkészi állásához. A főváros területén és közelében sok ilyen lelkész tevékenykedik speciális egyházi jellegű munkaágban, de mégsem él benne egv zárt gyülekezet életében. Egyházi hivatalaink is rengeteg lelkész-jellegű emberi foglalkoztatnak, akik az íróasztal mellett töltik különben szükséges és elengedhetetlenül fontos megbízatásukat, de a gyülekezeti élettől magától szervesen elválasztattak. Van lelkészhiány és mégis van ítéletünk szerint lelkész bőségesen. Rá kell eszméljen az egyház arra, hogy a hiványokban és a lelkészi megbízásokban adott és kijelölt merev szabályok fenntarthatók-e még napjainkban is? Nem azt kell-e inkább nézni, hogy vannak lelkészek, akik vasárnapokon át nem hágnak fel a szószékre s vannak gyülekezetek, amelyekben vasárnapokon át ninc3 igehirdetés. Az állammal kötött egyezmény alapján, valamint az összehívott zsinat, remélhető munkája kapcsán, egyházi sajtónkban több cikk jelent meg, melyek „elsődleges“ feladatokat jelölnek meg. Bár a legilletékesebb helyről és illetékes helyen, történt már határozott utalás a legelsődlege- sebb feladatra, fenti cikkek alapján, bátorkodom mégis, újból erre a leg- elsődlegesebb feladatra rámutatni. Az egyik cikk írója kifogásolja, hogy nagyszerű pénzügyi elgondolásokkal és, szakértelemmel rendelkező egyházi embereink tudása hever parlagon. Ezek igénybevételét sürgeti, az egyház anyagi biztonságának meg nyugtató rendezésére. A másik cikk, egyházunk szervezeti reformját és egyházi alkotmányunk módosítását tartja elsődleges feladatnak. Egyik cikkíróval sem óhajtok vitába szállani. Mindkét feladatra megoldást kell találnunk, annál is inkább, mert Isten ügyeiben nem tűri a rendetlenséget. de nem hiszem, hogy ezeket a feladatokat tekintené elsődlegesnek. Legizgatóbb kérdése ma egyházunknak, az anyagi kérdés rendezése. Erre szeretnék inkább kitérni, a másik már szinte következménye ennek. Mindannyiunk által tudott tény, hogy az egyezmény alapján húsz év alatt csökkenő arányban részesül egyházunk állami támogatásban. Húsz év múlva minden állami segély és hozzájárulás megszűnik, az egyház teljesen saját anyagi forrásaira lesz utalva. Ez azt jelenti, hogy már húsz éven belül is, mind fokozottabb mérvben kell a gyülekezeti tagok támogatását igénybe venni. Erre két mód lehetséges. Egyik az adózás, a másik a gyülekezeti tagok önkéntes adományai. Az egyházi adóra nem mernék túlméretezetten építeni. Amíg az egyháznak hatalma volt az adót beszedni, addig is mily keservesen folyt be, az amúgy is igen kis százalékban megállapított egyházi adó. < Mennyi békétlenségnek, megkesere- f désnek, veszekedésnek, megkeménye- désnek volt már alapja az egyházi adó. Rendesen eddig is azok fizették leginkább egyházi adójukat, akik egyházukkal élő kapcsolatban voltak és akik ezenfelül adakozásra is hajlandók voltak. Volt egy réteg, mely tradícióból, evangélikus öntudatból fizette az adóját. Ezek is fogják fizetni, a hozzájuk csatlakozó, csak- azért is evangélikusokkal. De ez a réteg, a hatalmas társadalmi átalakulás következlében, melyen népünk átmegy, ha másként nem, az elhalálozás elve alapján, a húsz év alatt el f°R tűnni. A nagy tömeg, mely eddig is távol élt az egyháztól, melv a mindig közömbös volt az egyházzal i szemben a fenn említett fejlődés következtében, még kevésbbé jöhet számításba. Marad az első, számbelileg legkisebb rétege egyházunknak, az, aki számára az egyház életszükséglet, aki igényli az egyház szolgálatát, aki tudja, hogy az egyház ura. az ő ura is. Az a réteg, ahonnan az egyház eddig is, az adózáson felüti anyagi erőket merítette. Erre a rétegre lehet adót kivetni. Ez be is fog folyni, azonban oly esekély lesz, hogy erre pénzügyi terveket építeni, aligha lehet. Marad, mint egyetlen biztos bevétel, a legbizonytalanabb, az önkéntes adakozás és felajánlás. Ennek viszont feltételei vannak. Az önkéntes adakozót, adakozásra kényszeríteni nem lehet. Az önkéntesen adakozó majd arra fog adni, mire hite és látása szerint érdemes mely szerinte Isten szerint való Feltétlenül lehet célokat kitűzni, terveket készíteni, de azok csak annyiban lesznek keresztül vihetők, ha mögöttük az élő Isten áll és az adakozásra ő indítja az adakozókat. Ezek alapján én elsődleges feladatnak. ennek a rétegnek mennyiségben és minőségben való szaporítását látom. Ugyan nem egyházfenntartói mivolta miatt tartom legsürgősebb feladat nak ezt a munkát, de miután ez velejárója és anyagi kérdésekről van szó, egyedüli megoldásnak látom. Ma határozottan állíthatjuk, akár rokonszenvezünk vele, akár nem. Isten ébredést adott magyar evangélikus egyházunkban. Az ébresztésre Istennek úgy tetszett, hogy embereket használjon fel. Ezeknek az embereknek munkáját, munkalehetőségét kellene mindenekelőtt elősegíteni, lehetővé lenni és támogatni, még anyagiakban is. Egészen kevés azoknak a száma, akik egész munkásságukat az ébredés szolgálatába állíthatják. Van azonban sok gyülekezeti lelkészünk akiket Isten az ébresztés karizmájával áldott meg, akik azonban segéderők nélkül nem tudják gyülekezeteiket elhagyni és így nem tudnak oly munkát végezni, mint amilyenre hivatva volnának és végezni tudnának és egész szívvel és lélekkel Ortutay Gyula közoktatásügyi miniszter a tankerületi főigazgatókhoz a következő rendelelet intézte: Az egyezmények biztosítják mindenkinek — a tanszemélyzet tagjainak is — a vallásgyakorlat teljes szabadságát s az egyházi élet szabad működése körébe tartozónak tekintik az istentiszteleten, bibliaórán, evangé- lizáló összejövetelen és egyéb hit- buzgalmi egyesületben való részvételt, vagy kifejteit tevékenységet (pl. a lévita teendők ellátása). Azért a tanszemélyzet tagjainak ezirányú tevékenysége külön engedélyhez kötve nincs, arra engedélyt sem kérni, sem adni nem kell. De a tanszemélyzet tagjainak ezen vallásos vagy hitbuz- galmi tevékenysége nem eshet az állami alkalmazásukból folyó köteles- ségteljesítésük idejére és csak az állami alkalmazásból folyó kötelesség- teljesítésük idején s csakis azonkívül végezhető. Tehát e címen a főfoglalkozással s általában nevelői tevékenységükkel járó kötelességteljesftés alól felmentés nem adható. A renddel evangélikus egyházi körökben nagy örömet keltett. végeznének is. Pénzügyi szaktekintélyek helyett, szerintem elsősorban, most ilyen munkásokra lenne egyházunknak szüksége. Isten egészen világosan engedi látni, bogy ö meg akarja tisztítani egyházát, minden világi ballaszttól és ft akar úr lenni egyedül, anyagi és lelki téren egyaránt. Isten az utat és a módot is egészen nyilvánvalóan adja és mutatja. Hitre van tehát elsősorban szükség, látásra és csak aztán ceruzára. Néhány nappal ezelőtt hallottam egy résztvevőtől, hogy évekkel ezelőtt, mikor teológusok tömege lódult a teológiára, gyűlést hívtak össze, e megdöbbentő tény megvizsgálására. Ceruzát vetlek elő és kiderült, hogy nem lesz any- nyi állás, amennyire ennek a tömegnek szüksége lenne. Tehát meg kell szigorítani a vizsgákat és a gyengébbeket eltávolítani, ily módon a teológiáról. Ugyanakkor hatalmas gyülekezetekben a hivek legnagyobb része, kereszteléskor, esetleg esketéskor és temetéskor került csupán, egyházával érintkezésbe. Nem szólva » szórványokban elkallódó hívek tömegéről. Nem akarok erre a szomorú tényre bővebben kitérni, mert esetleg túl keserű szavak tolulnának elém. Szóval jött a ceruza és állások szaporítása helyett, a teológusok száma csökkentetett. Bizonyára sokkal nagyobb lenne ma azoknak a száma, akikre az egyház számíthatna és sokkal több ember állhatna be az ébresztés munkájába, vagy ezek kisegítésére, mint ma. Isten ma ismét és még mindig kínálja, újból az ö segítségét. Isten akkor is n-ilvánvalóan tudta, mert hisz egyház vagyunk, hogy sokan mennek a teológiai pályára ma is nyilván tudja, hogy vannak emberek, akik használhatók a szolgálatra, de ha ma is a ceruza, a szám és ész lép a hit elébe, nagyon vigyázzunk, hogv adóstól, keretestől, szolgástól, mindenestől esvütt, el ne seperjen az Ur. Mert ne feledjük el, hogy az , Isten mindent felhasználhat, keretet és berendezést egyaránt, de szüksége nincs rá. Akkor is volt nyolcezer térd Izraelben, mely nem hajtott térdet a Baálnak, mikor Isten embere sem látott magán kívül senkit. Mit ér el az a gazda, ha felépít egy gyönyörű modern aklot. Leszerződ- fet pásztorokat, bojtárokat, sőt még kuvaszokat is tart, ha a birkái elhullanak, megrübesednek és elkódorog- nak? Ha nem lesz birka, melyről gyapjút lehet nyírni? Más foglalkozás után kell nézni a pásztornak, ha nem akar és nem tud, éhenhal. Az akol lassan rombadől és még a kuvaszok is szétzüllenek. Birkára és bárányokra van először szükség, akiket meg lehet nyírni, sőt akik szívesen adják oda gyapjújukat, pásztor és akol azután már csak adatik, köny- nyebben. Tehát nem kifogásolom sem a ceruzát, sem a szakembereket, sem a keretet, de először alanyokra v-i szükség, akikkel számolni lehet és akikkel a k eteket meg lehet tölteni. Nem szólva arról hogv Istennek az elsődleges célja, ho™ minden ember üdvözöljön. Cserháti Sándor Pécs. Elsődleges feladatok ? Az egyház imádsága i A Z ORSZÁGOS LUTHER-SZÖVITSÉG LAPJA
