Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)
1949-02-12 / 6. szám
3 Evangélikus Elet A hét érdekes embere i— Péter Lajos ellenőr: Optimista vagyok! Kz egyházi közérdeklődés előtérbe helyezte a pénzügyi kérdéseket. Ma már mindenki érzi, hogy komolyan kell foglalkoznunk vele. A felszabadulás óta négy év telt el, de egyházunk egyetlen komoly lépést sem tett gazdasági és pénzügyi berendezkedése átalakítására nézve. A belső rendszerváltozás vajúdásai az egyház tervezőképes munkásainak minden) erejét kimerítették. Az egyetemes egyház mai vezetői ankétot ankét után tartanak a legkülönbözőbb szakkérdések megbeszéléséire. Sajtó, ifjúsági munka, teológiai oktatás és sok egyéb között sorra fog kerülni a pénzügyi ankét is. Belátogattunk a Deák^fcéri központi pénztárba, ahol több, mint húsz különböző egyházi pénztárat kezel az egyház két régi hangyaszorgalmú munkása, Kesztler László pénztáros és Péter Lajos ellenőr. Nem lepi meg őket a kérdésözön. Egész életük azzal telik, hogy törik a fejüket az egyház gazdasági ügyelik Péter Lajost hatalmas pénzügyi kimutatások papírlepedői fölé hajolva találjuk. — Hogy látod az egyházi felsőbb közigazgatás gazdasági bázisát a jövőben? — Meglátásom szerint a gazdasági helyzet parancsolóan előírja nekünk, hogy felsőbb közigazgatásunk adminisztratív kereteit a lehetőségekhez mérjük. Az egyház pénzügyi helyzete nem fogja bírni ezt az apparátust. Azok a társadalmi rétegek, amelyekre támaszkodtunk, nem olyan teljesítőképesek, mint egykor. Az egyház pénzügyi helyzete mutatja ki, mennyire egyoldalú volt a társadalmi hátterünk. Ami ma lefolyik, kitűnő tanítás arra nézve, hogy az egyház széles rétegeit kell elérnünk, elsőütemessé vált. Egyszerre szólalt meg sok dühös, gyűlölködő torok. Barab- bás nem hitt önmagának, de azután összetörtén is hallania kellett a népítélet tengerzúgását. Kezével fejéhez kapott. Azután görcsös ujjait végighúzta arcán, mellén, mintha szívét kereste volna, hogy kitépje. Szorongó félelem fogta el, amikor hallotta, hogy az épület belső fele felől 'Üaj hallatszott. Dárdák csörrentek, lábak dobbantak, férfiak kiáltoztak pillanatok alatt mindig erősebben, mindig közelebb, már az udvar kövein, már a pince lépcsőfokain, már a szűk folyosón, már az ajtó előtt... Barabbás a börtön mélyére menekült. A rácsajtó előtt hirtelen megállott egy római katona, ledobta arról a láncot, társa félrerántotta a keresztvasakat, benyomultak a börtönbe, megragadták Barabbást a karjánál, leszorították öntudatlan védekezését s húzták, rángatták, vitték kifelé, ö meg csak futott velük, kettőjük között, szinte félájultan a halálfélelemtől, lépcsőkön föl, ki a nap elejébe, át az udvarra, az őrségen, a helytartói palota oszlopsorai között, míg a nép elé értek. A helytartó, Pilátus, ítélőszékében ült, komor fejét kezébe hajtva, Barabbást a lenézés pillantásával fogadva. Lenn szorongva állt az erős tömeg. A tornác szélén, balra állt fenségesen és magányosan egy szomorú arcú férfi, megkötözött kézzel. A sokaság ezerszemébe nézett s ott kereste a szeretetet, Pilátusnál az igazságot. Melléje lökték Barabbást a katonák. A vadság és az alázat találkoztak, a halál és az élet. A nép döbbenten nézte. . . Pilátus felfogta a nézést és reménykedni kezdett. Felemelt kézzel leintette a morajlást s a téren messze szállt szava: —* Melyiket akarjátok, hogy elbocsássam néktek: Barabbást-é? ... Mint a kilőtt nyíl, úgy süvített egy bang a tér túlsó végéről: sóiban a munkásokat. Az egyházi közigazgatás túlságosan széjjeltagolt s nem tudom, nektek mi a véleményetek, de én szerintem az egyházmegye és az egyházkerület gazdasági egység-jellege túl nagy megterhelés a gyülekezetek adózói számára. Az egyházmegye és az egyházkerület legyen a legegyszerűbb adminisztrá- i-iojú lelki munka központja, s csak a gyülekezet legyen gazdasági egység, amely felett csak egy összefoglaló szerv, az egyetemes egyház jelentsen újabb gazdasági adminisztrációt. — Hogyan látod az egyház gazdasági tisztviselőinek szerepét az egyházban? — Az egyház eddigi vezetősége tőlünk csak az adminisztratív, végrehajtómunkát várta, nem folyhattunk bele a lényegbevágó megbeszélésekbe. Ma már máskép van. Egyenrangú egyházi munkásokká lettünk, s javaslatainkat figyelembe veszik. Most legutóbb például a pesti egyház költségvetési vitájában még az adószedők is aktíve résztvettek. — Volt a megszólalásuknak konkrét eredménye? —. Hogyne, ötletes újítások és újabb gazdasági források felkutatása tekintetében. — A pesti egyház, mint gyülekezet gazdálkodása és problémái megítélésem szerint jellegzetesek lehetnek más gyülekezetek számára is. Hogy áll a pesti egyház? — Előbb talán megjegyzem azt, hogy szerintem, miután az egyház adószedési joga biztosított, az egyházi adóból a kiadások nagyobb felét fedezni lehet majd mindig, a hiányzó részt pedig össze kell gyűjtenünk különböző belmissziói munkák kapcsán. Persze ez azt jelenti, — Barabbást! A néporkán tehetetlenül utána zúgott: — Barabbást! Pilátus tehetetlenül hátrahanyat- lott. Értelme, érzése kiutat keresett, de nem talált. Felállt s rámutatott a magányosra: — Mit cselekedjem hát Jézussal, akit Krisztusnak hívnak? Barabbás is megremegett, amikor hallotta a választ: — Feszítsd meg! Feszítsd meg őt! * A tömeg szótlanul oszladozni kezdett, amikor Jézust elvitték a kato' nák. Barabbás meg csak állt a helyén s nézett Jézus után... Futhatott volna, de nem tudott. Szabad volt de nem örült. Remegett, mint lenn a börtönben. Körülötte nem volt már senki. Üres volt a tér, üres a tornác, üres az ítélőszék. Csak Barabbás szíve telt meg nagy fájdalommal. Leroskadt a kőpadjón s megsiratta azt, akit elvittek helyette ... * » Lehet, hogy Barabbás ott volt a sokaságban, amely a Kereszthordozót kísérte... Lehet, hogy ott volt, amikor elsötétült az ég s meghasadt a templomkárpit ... Lehet, hogy új életet kezdett, mert más került helyette a keresztfára ... Alföldi, szlovákul is fungáló, kongruás lelkész cserélne hasonlóval Cím válaszbélyeg ellenében a szerkesztőségben hogy a papok nem ülhetnek az irodában, mint a vállalati igazgatók, s nem lehetnek ezekhez hasonló társadalmi szokásaik, hanem a hívekkel való személyes kapcsolatuk fogja biztosítani az egyház anyagi létét is. Én pénzügyi ember vagyok, így fejezem ki magamat: a lelki munka az anyagi eredmény befektetése.-— A templomjárók a jobb adófizetők? — Igen. Ezt mi ellenőrizni is tudjuk, mert mindere templomban min- dfcn vasárnap lehet adót fizetni. — Mit hoznak a kiküldött csekkek? — A csekk-küldés rendszere az egyházi adózók negyven százalékát ránevelte a pontos fizetésre. — Belejátszik a politikai álláspont az adófizetési készség kérdésébe? — Nem. Ez a hittől és anyagi helyzettől függ. Nagyszerű tapasztalatunk vannak a szervezett munkásság fizetőkészségéről is. Hátha többet törődnénk velük?! — Mit jelent a vasárnapi offer- tórium? — Az összbevételek tíz százalékát. De ez lelkészkörönként változik. — Előnyére lenne a lelkészi köröknek, ha önálló gyülekezetekké alakulnának? — A belvárosiaknak igen, de a perifériák lelkészi köreinek nem. Amennyire érdekes és fontos ez a feltett kérdés, olyan felelősségteljes a válaszadás. Hetek, mondhatnám hónapok óta munkatársammal együtt, ennek a mérhetetlen fontosságú kérdésnek a nyomasztó súlya alatt, merem állítani, görnyedünk és úgy az egyetemes pénztárban, mint a csendes éjszakai órákban, nincsen más problémánk, minthogy kivezető utat találjunk a mérhetetlen gondokból. Mert esküvel tettük fel életünket, hogy egyedül és kizárólag, minden erőnkkel és minden tudásunknak latbavetésével őrködünk az egyház javai felett, gyarapítjuk az egyház javait, hogy hűséges szolgái leszünk egyházunknak. Talán merem állítani, hogy senki nem ismeri annyira az egyház anyagi természetű gondjait és annak szolgáinak egyéni gondjait, mint mi. Talán szerénytelenségnek tűnik, de jóformán az egész ország egyházi szolgáit ismerjük, személyes barátaink, akiknek nem csak szolgálati helyükkel összefüggő gondjait, hanem családi bajaikat is ismerjük és ezeket velük átérezzük és megosztjuk. Ismerjük nem csak parochus lelkésztestvéreinket, hanem igen mélyen belelátunk a hitoktatók mostoha életébe. Személy szerint ismerjük a szárnyukat bontogató fiatal segédlelkészeinket, a missziós papok titáni erőlködését, a nyugdíjasok szomorú, sanyarú életét. Minálunk mindenki meghallgatásra talál, tőlünk jó szó nélkül, de legtöbbször a mindennapi gondok átsegítése nélkül, alig megy el valaki testvéreink közül. És ha talán, különösen az utóbbi időkben, egy kissé idegesebbek is vagyunk a kelleténél, úgy higyjétek cl testvéreim, annak pusztán az az oka, mert tehetetlenül állunk helyünkön és nem tudunk segíteni rajtatok úgy, ahogy a szivünk diktálja. Mert ahhoz túlsókat kaptunk Tőletek, hogy helyünket pusztán hivatalnak tekintsük, hanem csendes, szerény, laikus egyházi szeretetszolgálatnak tekintjük munkánkat. De talán térjünk a tárgyra. Baj vanl Mi a baj? Nincsen baj! Állítom! Csak egyes egyházi gyülekezeteink kerültek bajba. Azok, akik későn ébredtek rá, hogy hamis utakon jártak. Évek óta hirdettük, hogy sok helyen el- kényelmesedet! a munka, a kongrua pontosan megjött, a segédlelkész jól vagy rosszul elvégezte a munkát, a munka csak a vasárnapra szorult, no meg a keresztelőkre ég az esküVan köztük olyan, ahol az évi adó 30.000 forint volt, s a lelkész-fizetés egymagában 17.600 forint. Hol van még a káplán, irodai segéderő, irodai adminisztráció, templomfütés; világítás és sok egyéb kiadás? , — Azzal vádolják a Deak-téri gyülekezetét, hogy túl sok pénzt használt fel a Deák-téri templom újjáépítésére, amikor például Zugló templomának építése 10 esztendeje nem tud befejeződni? — Tárgyilagosan meg kell állapítanom, hogy országos közérdek volt a központi és történelmi fontosságú Deák-téri templom gyors rendbehozása, hiszen minden országos jelentőségű esemény itt zajlik le. Speciális külföldi segélyeket kaptak, s maguk is nagy összeget gyűjtöttek össze. De most éppen Zugló jön sorra és a Deák-téri rendezések jövedelmét is Zuglóba fogják 'irányítani. — Ennek nagyon örülnénk. Korszerű jele volna a gyülekezeti szolidaritásnak. Hogy állunk az egyházi alapítványokkal? — Mind elvesztek, mert pénzben és értékpapírokban voltak. Egyedül a házalapítványok jövedelmeznek. — Általában mi az érzésed anyagi jövendőnket illetőleg? Optimista vagyok ... Ezt egy pap úgy mondta volna: hiszek. Mindenesetre jó hit az, ami optimizmusra vezet... Kesztler László bent ül a pénztárban. Ki-be járnak a szobáján. Ilyen helyen látszik, hogy az egyház pénztára is milyen központi szerve a testnek! vökre, különösen annak szebbik felére. Senki nem gondolt azzal, hogy egyszer ennek végeszakadhat és mindenki a munkája után méretik meg. És az idők hiába kopogtattak sok parochia ablakán. Jött egy idő, mikor azt hallottuk az öregebb generációtól, mindig egy kissé fanyar és különös mosollyal az arcukon, hogy micsoda különös dolog indult meg, hogy itt is, ott is evangélizátorok járják az országot. Hogy azok egészen felkavarják a gyülekezeti életet. Azért van benne valami jó is, annyit elismertek, mert utána' érdekes, hogy egy ideig mindig megtelnek a templomok. Csak az a furcsa, hogy a hívők utána annyi mindenféle kérdéssel ostromolják őket, hogy elég helytállni. Aztán lábrakapott, hallottuk a bibliaórák intenzív szolgálata, de eleinte csak vendégjáró országvándorok útján. De erre ma már kevesen emlékeznek. Még kevesebben ismerik fel ezeknek a komoly kívülről jövő tényezőknek a szülőanyját. Igazuk volt az öregeknek, csak egyben .nem. Hogy mosolyogtak ezen. Sírniuk kellett volna nekik, mert a saját bűnükön mosolyogtak. Mind ennek nem így kellett volna történnie, ha elvégezték volna dolgukat. Az ő dolguk lett volna mind ez, az ő kötelességük. Ma már ott tartunk, hogy az egyház fele, állandóan úton van. Hogy kevesen vagyunk. Mindenki inkább érzi, mint látja a bajt és egyik konferencia követi a másikat. Jelenleg ott tartunk, hogy a munka helyett csoportokra oszlott az egyházi munkások serege, egymást vádolva keresik, kutatják, hogy ki ennek az oka, mit kellene tenni? Csak éppen a szegény híveinket felejtik ki ebből a tusakodásból, akik értetlen szemmel figyelik az egész harcot és adják oda utolsó filléreiket a legkülönfélébb címeken, hogy fedezzék a sok költséget. Én magam is egy szerény, igen szétszórt gyülkeeztnek vagyok a még szerényebb felügyelője. A híveink zöme kétkezi munkás. Bányamunkás. összes híveink száma 1100 lélek, huszonhét ftliával. Az aktív adófizetőink száma 121 lélek, a filiákkal együtt. Ml három éve nem szedünk adót Templomot építettünk, van kultúrtermünk színpaddal, parochlánk, a magunk erejéből. De nincsen olyan hívünk, akit meg ne látogattunk volna, akinek minden lelki és családi gondját ne ismernők. Egy gyerek miatt is elmegyünk 35 kilométerre, de hitoktatásban részesítjük. Van énekkarunk, orgonádba rmon Unnunk, amit fillérekből énekeltünk össze. De van minden héten női, férfi, gyermek bibliaóránk, nőegyletünk. Házi- bibliaőrák és tavasztól őszig minden vasárnap délután 6 órai kezdettel bibliamegbeszélés, bele a csillagos sötét estbe, amikor a gyülekezet fele ott ül és úgy kell őket hazaküldeni, mert nem akarnak belefáradni az ige hallgatásába. Ige van, testvéreim és áldás. Mindenre van erőnk, mert hiszünk és hinni akarunk. Mi nem félünk, hogy nem lesz kongrua, mert velünk van az Isten! Nekünk nem kell kérnünk, mert tudja nálunk mindenki, hogy mivel tartozik az egyháznak. Ahol az ige lesz, de csakis az ige, oft lesz mindég egyház is! De dolgozzatok szüntelen, mert az ige mindég volt, van és lesz, csak mi nyomorult, bűnös, elesett emberek jövünk és megyünk, időnk pedig rövid! Mit tegyünk? Szabadítsuk meg magunkat a sok sallangtól és ne adminisztráljuk agyon az egyházat. Felesleges az egyházmegyék adminisztratív munkája, kezdve a statisztika gyűjtéstől, mert arra elég egy ember a kerületnél. Az igét ellenőrizze az esperes és ne azzal töltse az idejét, hogy egy püspöki leirat nyomán, amit a kerületnél egy munkával el lehetne intézni közvetlenül az egyházközségekkel, nyolcfelé írjon, azt gyűjtse ismét össze, sürgesse és a tulajdonképpeni intézkedés miatt újra a püspökhöz küldje. Közben hetek telnek el. Minek az egyházmegyei törvényszék, amelyik még soha fontos, jelentős, vagy ha úgy tetszik, kényes ügyben végleges döntést nem tudott hozni. De minek ezzel a kerületet is terhelni, hogy soha püspökeink ki ne juthassanak a gyülekezetekhez? Két- fórumos egyetemes törvényszék úno- san elegendő. Ez legalább pártatlanul ítélkezhetne és mennyi sok felesleges, utazgatás maradna el? Ezzel megszűnne az egyházi járulék terhe. Feltétlenül szükségesnek tartanám az országos egyetemes egyházi közpénztár kifejlesztését a jelenlegi helyén és függetlenségében, országos viszonylatban, az új idők követelményeinek megfelelően. Erre tervünk kész. Nem bántaná a helyi stólát, mindenki megnyugtatására. De belevonná a presbitérium felelősségét és munkáját. A fizetések arányosítását és biztonságát. De a végzett munka ellenőrzését Is. De nem egzisztenciát vesztett, vagy nyugdíjas munkaerőkkel, hanem azok munkájával, akik benne élnek az egyházunkban és ismerik annak minden baját, gondját. Fel kell építenünk az élő, eleven egyházat, ami a hitre van építve, mert elég volt azokból a keresztyénekből, akik maguk sem tehettek arról, hogy valamikor keresztvíz alá tartották őket. Inkább legyünk kevesen, de azok legyenek mind valóban evangélikusok, akik hisznek az üdvösségben. És akkor nem kell félnünk, hogy elveszünk, mert mindenre gondja lesz az Úrnak! __________•_____________________ A szabadulás útja. Az 1948. évi virágvasárnapi konferencián tartott három előadás. Enyedy Andor melegszívre valló lelkesítő beszéde odaállította hallgatóságát az egyház homlokterébe, az élő Isten elé, Ravasz László igehirdetése tökéletes mű, építő és át- forrósftó megállítás és magasbarö- pítő emlékeztetés. Makkai Sándor pedig igénytelennek látszó tanulmányában, az értelem és érzelem bilincsei c. értekezésében sok a közelmúltban megjelent teológiai tanulmánynál többet mondóan ragyog- , tatja meg kivételes teológiai tudását és merészen szabad egyéni gondolkodását. Ez a mondata: A ke- resztyénség " történetének minden értelemellenes iránya tévelygés olyan gondolatsor alapötletét és ütemét .adja meg, mely teljes kifejtésében valóban rengeteg bilincs alól szabadítja fel a teológiai problémákon gyötrődőket. • G. L. Kesztler László pénztáros: Nincs baj! Szívvel csináljuk...
