Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)
1949-12-11 / 49. szám
XVI. évfolyam 4#. arám. 1040 deeember 11. Egyes szám ára 60 fillér EVINSELIKUS ELEI AZ ORSZÁGOS LUTHER-SZÖVETSÉG LAPJA Hűség a magyar néphez és alkotmányához Az Egyházi Tudósító jelenti: A református és az evangélikus egyház ma az alábbi közös nyilatkozatot adta ki: „A Magyar Népköztársaság és annak Alkotmányára teendő eskü tárgyában“ a minisztertanács 4.288/1949. szám alatt rendeletet adott ki, amely érinti az egyházak lelkészeit és egyéb alkalmazottait is. A Magyarországi Protestáns Egyházak vezetősége megállapította a következőket: 1. A Magyar Népköztársasághoz, annak népéhez és Alkotmányához való hűségesküvel való megpecsételését egyházi szempontból is csak helyeselhetjük. 2. Az egyházi alkalmazottakra vonatkozó eskü-szöveg tartalma a keresztyén lelkiismeret szempontjából kifogástalan. Egyetlen szó sincs benne, amit Jézus Krisztus egyházának bármely hűséges szolgája szabad és jó lelkiismerettel ne vállalhatna. 3. A két történelmi protestáns egyház sohase volt közömbös népünk sorsával szemben, hanem múltjának- legértékesebb hagyományai szerint mindig vállalta a néppel való közösséget. Ennek a közösségvállalásnak, a szolgálatra való további készségnek lesz bizonysága, hogy egyházaink lelkészei és más hivatásos munkásai — az idevonatkozó kultuszminisz- teri repdelkezés útján —, az ünnepélyes esküt leteszik. A Református Egyház Egyetemes Konvent je nevében: dr. Balogh Jenő főgondnok, világi elnök, Bereczki) Albert püspök, lel- készi elnök. Az Evangélikus Egyetemes Egyház nevében: dr. Reök Iván egyetemes felügyelő, Túróczy Zoltán püspök, lelkészi elnök. Egyházunk rádióprédikációval felelt a béketábor felhívására „Kicsoda köztetek bölcs és okos? Mutassa meg az ő jó életéből az ő cselekedeteit bölcsességnek szelídségével. Ha pedig keserű irigység és civódás van a ti szívetekében, ne dicsekedjetek és ne hazudjatok az igazság ellen. Ez nem az a bölcsesség, amely felülről jön, hanem földi, testi és ördögi. Mert, ahol irigység és civódás van,, ott háborúság és minden gonosz cselekedet is van. A felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerelő, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató. Az igazság gyümölcse pedig békességben vettetik azoknak, akik a BÉKESSÉGEN!! MUNKÁLKODNAK.“ A munkáspártok Tájékoztató Irodájának budapesti üléséről kiadott tájékoztató felhívással fordult az egyházakhoz is, hogy csatlakozzanak a világ béketáborához és erkölcsi erejükkel támogassák a népek millióinak béketörekvését. Egyházunk rádióprédikációval felelt erre a felhívásra. Dezséry László óbudai lelkész vasárnapi rádióprédikációjában többek közt a következőket mondta: „Ez az ádventi időszak előkészítő idő a karácsonyra. A karácsonyi örömhír veleje az, hogy Isten a Fiát küldte a világra, hogy megbékéltesse magával a világot. Isten karácsonyi üzenete pedig, amit ezévben is fel fogunk olvasni családi otthonokban, templomi szószékeken és itt a magyar rádióban is, ez: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség és az emberekhez jóakarat.“ Az ádventi készülődésben elsősorban ehez az igéhez kell hozzászoktatnunk önző, háborgó és rosszindulatú szívünket. A karácsonyi üzenet ugyanis egész életünkre szóló program a számunkra. Isten a szeretetét mutatta meg Fia elküldésében, parancsolja ezért, hogy adjunk neki dicsőséget, teremtsünk békét a földön és legyünk egymáshoz jóakarattal. Ezt Isten nem csak követeli, hanem mint igazi jóakaró tanácsolja nékiink. Hitünk szerint ez a három egybetartozik. Mivel azonban mi keresztyének hajlamosak vagyunk arra, hogy másoknak prédikáljunk, ezt a három egybetartozót így szeretjük prédikálni: „Békesség és jóakarat a földön csak ott van, ahol Istennek adnak dicsőséget.“ Ezt fejére olvassuk a világnak, azoknak, akik nem hisznek Istenben, s aztán nyugodtak vagyunk, hogy a világban minden háborúság, minden békétlenség és rossz- akarat magyarázatát adtuk vele. A világ nem hisz Istenben, tehát nem lehet más sorsa, minthogy hiába sóvárog a béke és az emberi jóakarat után. Persze az ige üzenetének ilyen kiélezése hitünk szerint való. Igazat mondunk azzal, hogy békesség és jóakarat van ott, ahol Istennek adnak dicsőséget. Feltehető, hogy a világ el is hinné nekünk, komolyan is venné ezt az üzenetet, ha életünkkel igazolnánk ezeket az igazságokat fordított gondolatmenetben is. A világ ugyanis praktikus és szavunkon fog minket. így prédikál vissza mifelénk: „Csak ott van Istennek dicsősége, ahol békesség és emberek felé való jóakarat van“. És ezzel azt mondja, hogy azonnal elhiszi nekünk, hogy Istent dicsérjük egész életünkkel, ha látja, hogy a békességért igazán tusakodunk, s őszinte, buzgó jóakaratot mutatunk az emberek felé. Egyébként a mai ige szava szerint képmutatónak tart minket. A múlt héten ismét világossá lelt az, hogy a világban azok is, akik nem vallják magukat keresztyénnek, felteszik rólunk, hogy szeretjük a békességet, sőt azt, hogy Jakab apostol mai igéje szerint munkálkodunk a békességen. Ezt helyesen teszik fel rólunk, mert abból indulnak ki, amit nekünk Jézus Krisztus tanított, ök megszokták, hogy mesterük szavához mérjék cselekedeteiket, életüket, s így biztosra veszik, hogy mi is mesterünkhöz igazodunk. Az elmúlt héten az emberiségnek a békén munkálkodó jobbik fele képviseletében nyilatkozat látott napvilágot, amely szerint tőlünk, keresztyénektől elvárja az emberiség, hogy a békességen munkálkodjunk. Van e keresztyén, aki nem érzi, hogy ezen a héten Isten maga teremtett számunkra olyan helyzetet, amelyben komolyan kell vennünk a magunk beszédét, s arra a fundamentumra kell állanunk, ami számunkra egyszer vettetett, s aki maga Jézus Krisztus, a békesség fejedelme? Van e keresztyén, aki itt ne érezné, hogy nem mondhat nemet? Bizony nem mondhatunk nemet, mert ha nem akarnánk a földön békességet, s nem lennénk jóakarattal az emberekhez, nem adhatnánk, vagy hiába adnánk dicsőséget Istennek'.“ A jó elhatározások mögött ott settenkedik a könnyebb út kísértése" Bereczkg Albert az egész magyar protestantizmus számára iránytmu- tató megállapításokat telt püspöki jelentésében. A legutóbb közölt részlet után még fontosnak tartjuk visszatérni erre a jelentésre újabb részletek közlésével: „Az egyház két kísértés között jár. Az egyik kísértés az, hogy az idők jeleit fel nem ismerve, őrizni vagy védeni akarunk olyant, amit Isten megítél. A másik kísértés az, hogy az idők változásához úgy akarunk alkalmazkodni, hogy feláldozzunk olyan értékeket, amelyeket Isten ránk bízott. Meg kell tennem azt a sok lelki liarq között megérlelődött megállapítást, hogy egyházunkban az elmúlt év zu- góan gyors lefolyása alatt nem vált öntudaiosabbá és világosabbá ez keskeny út, — sőt aggasztó jelek azt mulatják, hogy sem az idők sürgető parancsait, sem igazi értékeink életteljes szolgálatát nem ismerjük fel és nem vállaljuk teljes engedelmes séggel. A hit nem szorul rá arra, hogy kendőzze a valóságot és illő ziókkal elaltassa magát. A hit nem menekül az élet tényei elől, és a tényekben épúgy, mint a tények mö gött és felett ott tudja a minden akarata és végzése szerint kormányzó egy Úristennek kezét. Erről a kézről pedig tudnunk kell most azt az Igét „Haragja el nem múlott és keze még felemelve van. Hiszen e nép nem tért meg az öt verő Istenhez és a seregeknek Urát nem keresték. (és 9:12.) Az egyik ilyen szívemet szorongató aggodalom éppen az ébredési mozgalommal kapcsolatos. Boldogan látom, s ahol csak lehet magam is szolgálom a lelki ébredést. Az evan- élizációnaki és aiz általa öntudatos hitre jutott lelkeknek sokak szerint egyetlen probiémája: a közösség. Teljes egyetértésben helyeslem, hogy élő hűre jutott gyülekezeti tagjainknak a Jézus Krisztusban Istennel megnyert közösségét egymással is meg kell élniük az Ige, az Imádság, a szolgálat közösségébe kell formálódniuk. De ha csak ennyi történik, akkor lényegében és kendőzetlenül szólva, másik egyház születik. Ez azt jelenti magyarul hogy: szakadás. Állandó feladat az ébredési mozgalom számára az egyház kérdése. Nincs ebben semmi új mondanivalóm. Igen nagy örömmel és Isten iránti mély hálaadással emlékezem meg az Evangélisták Munkai- közösségének ez év tavaszán megindult komoly és őszinte útkereséséről. Az evangélisták olyan döntést hoztak, mely tisztázta helyzetüket és szolgálatukat a magyar református egyház testében. Ugyanez a konferencia viaskodott — az evangélizá- ciós szolgálat vonalán ugyan, de egész egyházunkra tekintő érvénnyel — a másik döntő viszonnyal: a misz- sziói munkának a világhoz, a fel- sőbbséghez, az államhoz és társadalomhoz való viszonyával. A határozatnak erre vonatkozó része is félreérthetetlen és világos állásfoglalás volt: a mi utunk a szolgálatnak, az Istentől rendelt felsőség iránti engedelmességnek, az érette való imádkozásnak az Igéből megismert alázatosan mindig újra megismerendő békességkeresésnek hi.ben való vállalása. Ismét azt kell mondanunk, hogy teljes jóreménységgel és bizalommal nézünk az ébredés munkásainak a gyakorlati életben reálisan megmutatkozó engedelmességre, különösen arra, hogy szolgálatukat félreérthetetlenné teszik ebben a vonatkozásban is. Mindez azonban a nagy istenítélet, a második elveszített világháború után — nekem legalább úgy tűnik fel — nagyon lassan és vonakodva való cngeite.messég. A jó elhatározások mögött ott settenkedik a köny- nyebb út kísértése. Mi nemcsak az Isten szentlelke által támasztott ébredéi idejét éljük, hanem egy vallásos reneszánsz idejét is. Azt hiszem nem tévedett az a külföldi egyházi lap, amelyik nemrég így fogalmazta meg a tételt: a vallásos reneszánsz a legnagyobb akadálya az igazi reformációnak. Ez a vallásos reneszánsz sokféle zavaros forrásból táplálkozik s könnyen abba a csalódásba ejti az evangélium jóhiszemű szolgáját is, hogy mind az arany, ami fénylik. Ott jelentkezik a kísértés, ahol az élettől, a mai élettől az új és kemény feladatokkal terhes élettől való menekülés keresi és esetleg megtalálja maga kielégülését — esetleg még a megtérés árán is. Ha ehhez a „megtéréshez“ hozzájárul még olyan eszkatologikus reménység, amely beleöltözik a szent és áldott bibliai eszkatologikus reménység ruhájába, vagyis ha megjelnik az, amit ez év júliusában Miskolcon „politikai ád- ucnfízmus“-nak neveztem el, akkor belekerülhet az egész ébredési mozgalom egy olyan ingoványba, amelyben a lidércfények között az igazi világosság eltűnik.“ Megindult a kántorképző tanfolyam Kemény Lajos püspökhelyettes jelenlétében tartotta december 1-én a kántorképző tanfolyam felvételi vizsgáját a Luther Márton Intézetben. Noha a jelentkezők zenei előképzettsége tekintetében nagy különbségek mutatkoztak, valamennyiöket felvették a tanfolyamra. Van közöttük III. éves zongora-szakos főiskolai hallgató, aki rövid idő alatt az orgona mellett is jó szolgálatot tud majd végezni és van olyan résztvevő is, akinek ugyan szép hangja, jó hallása van, de eddig az ekeszarvát fogta. Az egyik résztvevő —- földmíves ifjú — saját szorgalmából megtanult valamennyire harmóniumozni s minden szombaton hazautazik, hogy a vasárnapi istentiszteleten, ha még szerény tudással is, de szolgáljon. Tizennégy résztvevő között nyolc vidéki. A felvételi vizsga után azonnal megkezdődött a foglalkozás. Peskó Zoltán orgonaművész, a tanfolyam vezetője és zenetanár, valamint Bezessy László főiskolai tanár egyénenként, sok szeretettel és türelemmel foglalkoznak mindenkivel. Bibliaismeretet, liturgikát és hittant Benczúr László intézeti igazgató tanít. Kemény Lajos püspökhelyettes meleg szavakkal köszöntötte a meginduló tanfolyamot. Senki se áltassa magát — mondotta —, hogy néhány heti munka után az Intézet kántori oklevelet nyom kezébe. De mindenki számolhat azzal, hogy odaadó munkával szakszerű oktatás mellett tetemesen előreviheti zenei tudását. Az egyházi muzsika és a kántori szolgálat is a gyülekezetek épülését akarja szolgálni. A tanfolyam résztvevői mikor kántori képzést kapnak, alapjában véve gyülekezetépítésre készülnek. A tanfolyam résztvevői egyelőre karácsonyig végzik tanulmányukat. Karácsony után ki-ki maga dönthet afelől, hogy óhajt-e a további, nyárig tartó kiképzésen résztvenni. Valamennyinket a továbbtanulás szándéka vezeti már is. Akik rnég utólagosan szeretnének a munkába bekapcsolódni, azok jelentkezésüket címezzék Peskó Zoltánhoz, a tanfolyam vezetőjéhez (Bp., VIII., Üllői-út 24. sz.). A tanfolyam költségei is mérséklődtek, amennyiben a tandíj 70 Ft helyett havi 40 Ft. (Bennlakásért havi 40 Ft fizetendő, ebéd, vacsora a Protestáns Menzán heti 20 Ft.) Úristen! Ki megváltásunk éveu- klnii emlékezetével örvendeztetsz bennünket, add, hogy egyszülött Fiadat, akit most örvendezéssel Megváltóként fogadunk, ítéletre való visszaérkezésekor is békességben láthassunk, — őt ki veled és a Szentlélekkel él és uralkodik örökké. Ámen.
