Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)

1949-12-04 / 48. szám

4 Evangélikus Elat I R ainer /Maria Rilke: A4eséh a jó istenről (Furdlloltß: Vidor Miklós) IV. S)cil az igazságról „Igen“ mondta Ewald mosolyogva, “én még a halálnak sem me­hetek elébe. Sokan útközben találkoznak vele. Ö restell a házukba be­menni, hát kihívják őkel idegenbe, háborúba, egy meredek toronyba, vagy lebegő hídra, a vadonba, vagy az őrületbe. A legtöbben bizony on­nan kintről hozzák el s a vállukon cipelik haaa anélkül, hogy észreven- nék. Mert a halál tunya; ha az emberek nem zavarnák folytonosan, ki tudja, tán már rég elaludt volna.“ A beteg kissé elgondolkozott, aztán bizonyos büszkeséggef folytatta: „De énhozzám el kell jönnie, ha majd engem akar. Ide az én világos szobácskámba, ahol a virágok olyan so­káig élnek, ezen az öreg szőnyegen, ez előtt a szekrény előtt, az asztal s az ágyvég közt (nem is olyan könnyű itt átjönni) egészen idáig, a ked­ves, széles, öreg székig s ez akkor bizonyára velem együtt hal meg, hi­szen úgyszőlván velem együtt élt. S mindezt a legkényelmellenebb módon, zajtalanul kell megtennie, akárcsak egy látogatást, anélkül, hogy valamit is széthányna., vagy bármi szokatlanba kezdene. Ez a gondolat érthetően még közelebb hozza hozzám a szobámat. Minden itt játszódik majd le, ezen a szűk színpadon s eaért ez az utolsó esemény sem nagyon külön­bözik majd azoktól, amelyek eddig történtek itt és amelyek még történni fognak. Már gyermekkoromban furcsa volt számomra, hogy az emberek a halálról egészen máskép beszélnek, mint a többi dologról s mindezt csak azért, mert arról, ami utána lesz, senki nem tud semmit. De hát miben is különbözik a halott attól az eml>eriöl, aki elkomolyodik, lemond az időről és elhatározza, hogy nyugodtan gondolkozik valamiről, aminek a megoldása már régen gyötri? Az emberek közt még a miatyánkra sem emlékezhetünk, mini valami más, akkor először feltűnő, sötét össze­függésre, hiszen talán nem is szavakból, hanem élményekből van. Az em­bernek félre kell vonulnia valami megközelíthetetlen sötétségbe és tán a halotlak azok, akik visszahúzódtak, hogy az életükről gondolkoz­zanak.“ Kis szünet állott be, majd özekkel a szavakkal törtem meg: „Erről egy fiatal lányra kell gondolnom. Mondhatni, vidám életének első tizen­hét évében csak szemlélődött. A szemei olyan nagyok és önállóak vol­tak, hogy amit befogadtak, szinte maguk emésztették meg s az élet, a fiatal teremtés egész ettől függetlenül tiazta, belső hangoktól táplálva folyt tovább.“ Ennek az időnek a végén valami heves megrázkódtatás szétzavarta ezt^ a kettős, alig érintkező életet, és a szempár befelé megtört s a külvilág egész súlya átzuhant rajta a szív sötétjébe s minden nap olyan erővel vágódott bele mély tekintetébe, hogy végül szétroppant szűk keblében, mint egy üvegpohár. A lányka sáppadt lett, betegeskedett, merengővé vált s végül maga kereste fel azt a csöndet, ahol a gondolatokat bizonyára nem zavarta semmi már.“ „Hogy halt meg?“ kérdezte barátom halkan, kissé rekedt hangon. „Vízbefullt. Egy mély, csöndes tóba s a fölszínen apró gyűrűcskék tá­madtak, lassankint kiszélesedtek s a fehér vízirózsák alá nyúltak, hogy a viráeok mind ringani kezdtek a vizen.“ „Ez is mese?“ kérdezte Ewald, nehogy szavaim mögött elhatalmasod­jék a csönd.“ „Nem“ válaszoltam, „ez érzés“. „És nem lehetne ezt is közölni gyerekekkel — ezt az érzést?“ Elgondolkoztam. „Talán.“ „És hogyan?“ „Egy másik mesével.“ És elkezdtem: „Egy időben Dél-Oroszországban a szabadságért küzdöttek. A lengyel pánok (ezt előre kellett volna bocsátanom), ők voltak az urak Dél-Orosz­országban s azokon a csöndes magányos steppéken, melyeket Ukrajna néven ismerünk. S kemény urak voltak. Az ő elnyomásuk s kapzsiságuk — hiszen még a templomkulcs is a kezükben volt s csak fizetségért adták ki az igazhitűeknek — kifárasztotta s gondolkodóba ejtette az ifjú népet Kiev körül s az egész Dnyeppertől fölfelé. Maga a város, Kiev, a szent, ahol Oroszország négyszáz templomtoronnyal mesél magáról, mind jobban elsüllyedt magában s tűzvészekben emésztődött, mint hirtelen, őrült gon- do ato ban, melyek mögött mind parttalanabbá válik az é jszaka. A steppe népe nem tudta mi történik. De különös nyugtalanságtól elfogva az öregek éjjel kiléptek kunyhóikból és hallgatva méregették a magas, örökké szél­csendes eget s nappal a kurganak tetején fölbukkanó alakokat lehetett látni, amint várakozva fölemelkedtek a pusztaságon, mint meredt, alvó hullámcsapás, vonulnak végig. S ebben az országban, ahol a sírok a hegyek, emberek a mélységek. Mély sötét, hallgatag lakosság, szavaik csak gyönge, ingadozó hidak igazi valójuk felett. — Néha sötét madarak emel­kednek fel a kurganokon. Nc'ha vad nóták törnek a borongó emberekbe és eltűnnek bennük mélyen, míg az. égen elvesznek a madarak. Mindenfelé határtalannak tűnik itt minden. Maguk a házak sem védhetnek meg ettől a mérhetetlenségtől; ablakocskáik tele vannak vele. Csak a szobák söté­tedő sarkában állanak az ikonok, mint Isten mérföldkövei s egy kis fény ragyogása úgy fut át a keretükön, mint eltévedt gyermek a csillagos éjsza­kában. Ezek az ikonok a támaszték, az egyetlen megbízható jel az úton s egy ház sem lehet meg nélkülük. Újra meg újra szükség van rájuk; lm egyik az avitságtól vagy a szútól széttörik, ha valaki megházasodik és kunyhót ácsol magának, s ha valaki, mint például a vén Ábrahám, azzal a kívánsággal hal meg, hogy szent Miklóst, a csodatevőt, összekulcsolt kezében magával vigye, bizonyára azért, hogy az égben összehasonlítsa a szenteket ezzel a képpel s a különös tiszteletben állókat a többi előtt meg­ismerje. így van aztán, hogy Aldmovics Péter, tulajdonkép varga, ikonokat fest. Ha belefáradt a munkába, háromszor keresztet vet s folytatja a másikat. S varrása, szegecselése fölött ugyanaz a jámborság uralkodik, mintha ikont festene. Most már öreg ember, de még elég friss. Hátát a csizmák fölé görbíti, de a képek előtt ismét kiegyenesedik s így őrzi jó tartását s válla és gerince egyensúllyát. Élete legnagyobb részét teljesen egyedül töltötte, nem keveredve bele a nyugtalanságba, mely onnan eredt, hogy felesége, Akulina, gyerekeket szült neki s ezek elhaltak, vagy meg­házasodtak. Először hetvenedik évében vett róluk tudomást Péter, már azokról, akik a házban maradlak s akiket először tekintett valóban jelen­lévőknek. Ilyen volt Akulina, a felesége, csöndes, alázatos asszony, csak­nem teljesen a gyerekeinek adta magát, egy öregedő, csúnya lány és aránytalanul későn született fia, Aljosa, aki most mindössze tizenhétéves volt. Ezt akarta Péter az ikonfestésre kitanítani; mivel belátia, hogy nem­sokára képtelen lesz minden megrendelésnek eleget tenni. De csakhamar abbahagyta az oktatást. Aljosa lefestette a szent Szüzet, de a szigorú mintát oly Kevéssé közelítette meg, hogy mázolmánya Mariannához, a kozák golokoptyenko lányához hasonlított leginkább, tehát valami velejéig bür.ös személyhez s az öreg Péter, miután számtalanszor keresztet vetett, sietve átfestette a megsértett deszkát szent Dimitrijre, akit ismeretlen okból valamennyi szent fölébe helyezett. (Folytatjuk.) fypartok Valaki egyszer azt vitatta előttem, hogy a templomos keresztyéniig le­járt. Meg is magyarázta, mire gondol. Beszélt arról, hogy az egyház lelki munkája a magasztos templomi lég­körből kilépett s bent jár a minden­napi élet szövevényes útjain, biblia­órákra gyűjti híveit, magánbeszélge­tésekben folytatja a bizonysájtevést s hogy mindez milyen bölcs dolog, hi­szen a názáreti Jézus is a napi élet vándora volt s azok a nagy, égető kérdések, melyekre a keresztyénség feleletét várja a világ, nem a temp­lomba összpontosulnak, hanem a napi étet útjain állanak előttünk. Persze ezzel együtt jár, hogy az istentiszteleti kultusz sokak előtt kissé értékét vesz­tett tett s a vasárnapi istentisztelet egy alkalommá vá j a sok között, amikor ezekre a mindennapokban égő kérdé­sekre vár feleletet a hajszolt életű hívő. így is tekintik az istentiszteletet s úgy futnak a templomba, hogy lehe­tőleg a prédikációt „még elérjék“. Prédikáció-hallgatássá vált a temp­lomi óra Isten tisztelete helyett. Figyeld csak meg — mondta a bará­tom —, hogy amíg az első oltári szol­gálat tart, mindig szállingóznak a hí­vek s ez a „jődögélés“ (ahogy ö mondta) addig tart, amíg fel nem mégy a szószékre. Akkor akár be­csukhatod a templomajtót, új hívek már úgy sem jönnek. Már-már kezdtem igazat adni a ba­rátomnak s elgondolkoztam azon, hogy hiszen van ennek sok előnye is s végtére hálát kel! adni azért, hogy áttolódott a hangsúly a vasárnap dél­előttre fixirozott keresztyénségről a mindennapi élet gyakorlati keresztyén- ségére, hiszen még prédikálunk is arról, hogy nem elég kifizetni Istent a hétnek egy órájával, hanem a szün­telen munkálkodó és szüntelen imád­kozó hívő életre van szükségünk. Nemrégiben azonban igen meg­szégyenültem egy vasárnapon. Nem keltett prédikálnom s felhasználhat­tam az időt arra, hogy igehallgatóként elmenjek a templomba. Nyugodt vasár­napi hangulatban ébredtem. Nem siettetett semmi. Tempós nyugalom­ma! végezhettem el szokásos reggeli tennivalóimat. Nekem is van végre vasárnapom, gondoltam, értvén alatta a pihenés lehetőségéi. Mit szaporítsam a szót: elkéstem az istentiszteletről. Már útközben tud­tam, hogy elkéstem, de pillanatig sem zavart, nyugodt léptekkel mentem, hiszen „a prédikációra úgy is oda­érek“. llát arra oda is értem, de mielőtt beléptem volna, felettébb megzavart valami. A templomajtóban ez a felirat foga­dott: „miért késői?“ így: ö betűvel. Mondhatom, kellemetlenül meg­zavart ez a kérdés. Tapintatlanság, gondoltam, s még feltűnőbbé is tették ezzel az ö betűvel. A baj csak az volt, hogy kénytelen voltam felelni. Mégpedig magamnak kellett felelni. Mert ha valaki mosoly­gós, vagy kissé szemrehányó hangon megkérdezi ezt tőlem, még csak-csak mondtam volna valamit, hiszen el­végre is rá lehet fogni villamosra, inggomb-elgurulásra s egyéb bosz- szantó apró dolgokra, de így, hogy egy fehér papírlap kérdezi tőlem, a magam számára keli megfelelnem. így hát kénytelen voltam egy belső, vádló ujjmutatással magam ellen for­dulni s beva tani: lusta voltál. Aztán elgondolkoztam azon, hogyan is á lunk azzal az áldásos hangsúly­áttol ód ássál? Jól elkésvén, csak az utolsó padbun jutott számomra hely. De így is jó voll, mert prédikáció végeztével lát­hattam. hogy néhány időelőtti kifelé siető hívő meghökkent egy másik papírlap láttán, amelyen ez a „iapin- tatlan“ kérdés okvetetlenkedett a sze­mükbe: „hová sietsz9“ Akkor már befelé mosolyogtam, mert tudtam, hogy tőlem aztán ezek az indiszkrét papírlapocskák nem fog­nak semmit se kérdezni, mert legköze­lebb az órámra fogok mutatni s meg­fenyegetem őket: na-na, ezt most már nem kérdezhetitek! Korén Emil EDGAR POE ÖSSZES KÖLTEMÉNYEI Összeállítóba K rdes László (Franklin, 1949) A költő halálának 100. évforduló­jára jelent meg az első teljes magyar Poe. A szép vállalkozásban a magyar műfordítógárda legjava vett részt. A költő legnagyobb versei (A holló, A harangok, Lee7 Annácska, Ulalume) Tóth Árpád, Babits Mihály közismert remekmívű fordításában kerülnek a magyar közönség elé a gyűjtemény­ben. Kosztolányi, Szabó Lőrinc, Kar­dos László, Kálnoky László és Vajda Endre fordításában találkozunk a leg­több alig, vagy magyarul egyáltalán nem ismert Poe-verssel. A költő egész életműve mintegy félszáz vers — javarészük az érett esztendőkből. Ez utóbbiak a kötet igazi értéke. A ver­sek igen nehéz munkát róttak mű­fordítóinkra, hiszen Poe káprázatos formaérzéke, lebilincselő rfmtechni- kája alig-alig tolmácsolható. Termé­szetesen a műfordítás már műfajá­ban hordja problémáját; a föltétien megalkuvást. Kosztolányi szerint: műfordítani annyi, mint gúzsbakötöt- ten táncolni. Ha a fordítások nem is mind sikerültek, a kötet egészében mindenesetre alkalmas arra, hogy a költő elmélyült lelkivilágát, álomba- menekülő. lázas vízióit megéreztesse a magyar közönséggel. Kardos László lelkiismeretesen, filológiai alaposság­gal végezte el a szerkesztő nehéz munkáját. Mutató: V. M. Csonti Van néhány testbe nem rögzült dolog, iker, melynek kettős az élete. Tömörség, mely árnyként is imbolyog, anyag, amely olykor fény gyanánt rezeg. Van Csönd, kétlényegü. Part-tenger, lélek és test: Az egyik hallgató vidékeknek lakója, ahol friss fü alatt nyújtózik el a táj, emlék és ájtatos könny, sóhajok légiója lengi körül; ne reszkess. A neve: Soha már. Ez a Csönd, mely már testesült. A Rossznak nem emeli rád pallosát: ne félj. Ds ha árnyékát — névtelen üdére ez láb-nem-járta földön, — utadba hozza rossz csillagod, keserű rendelés, kapaszkodj Isten végtelen nevébe. Szabó M gda fordítása ISTENTISZTELETI REND: December ho 4*én Deák-tér 4. d. e. 9 (iij.T ifj. Bimár Jenő, d. e. 11 H. Gaudy László dr„ d. e. 12 (úrv.) ifj. Ki„.ár Jenő, d. u. 6 (evang.) Káldy Zoltán. — fasor d. e. Yi 10 (ifj.) Muncz Frigyes, d. e. 11 (úrv.) Kemény Lajos, d. u. 4 Pásztor Pál. — Dózsa Gy.-u. 7. d. e. 'A lü Pásztor Pál. — Ullői-út 24. d. e. AK) Valent Béla, d. e. 11 Gi iinvalszky Károly. — Rákóczi-út 57/b. d. e, 10 (szíov.) Sziládi Jenő ar„ d. e. A12 Ve.lent Béla. — Bécs‘- kapu-tér d. e. 9 Boszik Mihály, d. e. 11 (úrv.) Roszik Mihály, d. u. 6 (evang). — Torockő-tér d. e. 8 (úrv.) Ruttkay Elemér. — Óbuda d. e. 9 Komjáthy Lajos, d. e. 10 (úrv.) Komjá.liy Lajos, d. u. 5 (evang.) Dávid János. — XII. Kiss János ahbn. 43. d. e. 9 Szteh.ó Gábor, d.e. 11 Sztehló Gábor, d. u. 6 Evangéli- záció. — XII. Márvány-u. 23. d. e. 10 Glatz József. — Fóti-út 22. d. e. AlO Benes Miklós dr., d. e. 11 id. Rimái• Jenő, d. e. 12 (úrv.) id. Ri- már Jenő, d. u. Ab (sze etelvend.- evang.) Koren Emil. — Toinori-úti isk. d. e. 8 Benes Miklós dr. — Zugló d. e. 11 (úrv.) Scholz László, d. u, 6 (evang.) Gáncs Aladár. — Gyarmat-u. d. e. 10 Hafenscher Ká­roly. Thaly K.-u. 28. d e. 'A 10 Gá­dor András, d. e. 11 Halász Ká'mán dr. — Kőbánya d. e. A10 Korén Emil, d. u. 4 Koren Emil. — Simor- utca d. e. 11 (ünnepi istentiszlelet) Majba Vilmos. — Biinfcó-u 51. d. e. A\2 Olt Vilmos, d. u. 6 Olt Vilmos (evang.). — Féké Dia'i.-ház d. e 10 Csengőiig László. — Vas-utca 2 c. prot. katonai d. e. 11 Szimoniclesz Lajos dr. — Val.’ásos félóra a Stú­dióban d. e. 9.30—10-ig Dcz-éry László. Külföldi egyházi hírek Csehszlovákia Fenti cím alatt J. L. Hromádka prágai professzor, a cseh reformátu­sok vezetője, cikket ír a Krestanska Oi>íie-ben az egyházi élet új szabá­lyozásáról. „A most elfogadott tör­vények — írja — új alapra helyez­ték az egyház és az állam viszonyá­nak épületét. Az új keretet állandóan ki kel tölteni élő és termékeny tar­talommal. Az állam tényezői ünne­pélyes biztosítékot adtak, hogy a törvények általi az egyházak szabad fejlődését lehetővé kívánják tenni. Cepicky miniszter a tárgyalások so­rán ke jelentette: „Mi élő egyháztt akarunkí Azt akarjuk, hogy növe­kedjenek!“ S nem minden irónia nélkül jegyezte meg a miniszter: „Néha úgy látszik, mintha a szo­cialista államférfiak jobban hinnének a keresztyénség jövőjében, mint azok a gyanakvó egyházi emberek, akik félelemmel tekintenek az új rendre, a kormányra és a törvényekre.“ U. S. A. A The Nation című amerikai folyó­irat 1949 szeptember 10,-i cikke sze­rint a 19. század óta alig volt Olasz­országban a szabadságnak és a füg­getlenségnek olyan harcosa, akit a pápa ki ne közösített volna. Mazzani, Garibaldi, Cavour, Cadorna, d‘Azeglio, Umberto, stb. tartoztak a kiközösí­tettek közé. A nevezetesebb olasz ve­zető politikusok közül az utolsó száz esztendőben csak Mussolini nem volt kiközösítve. Ezért aztán Olaszország­ban sem veszik komolyan a vatikáni átkokat. Nekünk protestánsoknak pe­dig a politizáló katolicizmussal szem­ben egészen gyökeres, alapvetően más magatartást kell elfoglalnunk. Űj korszak küszöbén állunk, az egy­házakon múlik elsősorban, hogy ez valóban a megújulás korszaka lesz-e? New-York Most jelent meg az egyházak év­könyve. Az USA 148 millió lakosá­ból mintegy 77 millió tartozik vala­milyen vallási közösséghez, a többi felekezetnélküli. Az egyháztanács becslése szerint a 77 millió egyház­tag közül legfeljebb 30 százalék jár templomba. A beírt és túlnyomóan csak névleges keresztyének L őzül 46 millió protestáns, 25 millió kato­likus, 5 millió izraelita, 1 millió ortodox. Varsó A bíboros érsek rendeletet adott ki, amely megtiltja a lublini „köny- nyezö Mária-képhez“ vezetett zarán­doklatom folytatását. Néhány héten keresztül mintegy félmillió ember érkezett az ország minden részéből Lublinba, hogy az állítólagos csodát lássa. Piotr Iiaiwa lublini püspök egyházi bizottságot küldött ki, amely megállapította, hogy „a katedrális- ban semmiféle tgrmészetfölötti tüne­mény nem mutatkozott és a Mária- kép könnyezéséről szóló híresztelés merő kitalálás.“ Ennek ellenére a körmenetek tovább érkeztek Lublin­ba. Egy tumultus alkalmával a tö­meg egy asszonyt halálra taposott, tizenkilencen pedig többé-’ evésfcbé súlyosan megsebesüllek. Erre követ­kezett a bíboros érsek tilalma. \z Evangélikus Elet merj i*-len i le minden pénteken! Evangélikus Élet Az Országos Luther Szövetség Lapja Szerkesztésért fele!: Dezséry László szerkesztő Budapest, III., Dévai Bíró Mátyás-tér 1. Telefon: 1G2—635. Fömunkatársak: Benczúr László, Groó Gyula, dr. Gyimesy Károly. Koren Emil Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII.« ÜHŐi-út 24. Telefon: 142—074 Felelős kiadó: Dr. Geleji Dezső Előfizetési árak: Negyed vre: 8 Ft Félévre: 16 Ft Egészévre: 32 Ft Posialakarékp nztári csekkszámla: 20.412. Evangélikus Budapest. Hirdetések árai nulim tér soronként 2.50 forint 1013^4$ Függ.'^en-nyomd’a N. V. Budapest. Eötvös-utca 12. FeiexOs. rcudi Vumos igazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents