Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)
1949-11-20 / 46. szám
Evangélikus Elet HilliilÍÉiiliiálIlkiilimid!umKiUuull| ik ad 88 19 vom! nek? fet Gyülekezeti h í P P k (!) Az előzőkből már feltűnik jellegzetes vonásaiban az egyház gyónásról szóló tanítása, amelynek két sarkalatos, dönlő pontja van: az igehirdetés Ez a szenvedőleges töredelem a Schmalkaldi Cikkek szerint „a szív igaz töredelme, a halál gyötrelme s érzése.“ (Conscientiae cruciatus, vera cordis passió et sensus mortis.) Gondoljunk Dávid bűnbánatára 1 Az Apológiában ezt a kontriciót a lekiismeret igazi félelmének jelöli Melanchton is, amely érzi a haragvó Istent és amelynek fáj a vétke. (XII.) Ebben a' szenvedőleges töredelemben fogantatik a hit is. Prőhle Károly a „Hit világában“ bűnbánó hittel jelöli a kontriciót. Az Apológiában pedig magyarázatának a timor filialis teminuszt találjuk, amely szerint a kontrició a gyemeki félelemnek ama félelme, remegése, rettegése, amelyet az istenélményben részesült ember érez és amelyben bennfoglaltatik a reménykedő lelkendezés (pavor) a szabadulás utolsó lehetősége feltárulásán. „Így lehet a gyermeki félelmet világosan meghatározni — mondja Melanchton —, hogy ez a félelem, amely a hittel kapcsolatos (cum fide con- iunctus est) ez az, ahol a hit vigasztal és megtartja a remegő szívet.“ Apológia XII.) Ennek a hitnek, a szívbéli töredelemből táplálkozó hitnek, a bibliai példája Péter és Dávid. A hit nélküli töredelem bibliai példája Saul és Judás. Ahol ugyanis a töredelem nem párosul hittel, ott szolgai félelem támad, amely nem elevenít, hanem öl. Ezért hangsúlyozzák a töredelem kettős jellegét a hitvallásaink szinte tárgyunkkal kapcsolatban mindenütt, az Augusztánától a Formula Concor- diae-ig: az igazi bűnbánat, megtérés, poenitenlia a szenvedőleges töredelemből és a vele kapcsolatos hitből, áll. Jól kitűnik1 a szenvedőleges töredelem mivolta, ha szembe állítjuk ellentétével, a cselekvő töredelemmel, amelynek a fenti bibliai példáit Judás és Saul emberi indítékból, aktivitásból, származó töredelmében, aminek szolgai félelem jellege van, felismertük. Ez a szolgai félelem (servilis timor) az aktív kontrició ismertető jele és kikerülhetetlenül érdemszerző, me- ritórikus jelleget ólt. Ez a római katolikus kegyesség, egyébként imponáló erőfeszítéseinek, aktivitásainak csődje. Erre az aktív poenitenciára munkálta szenvedőleges töredelem (contritio passiva) és az operatív- exhihitív oldozat, az absolutio. E két alapvető és döntő pontról kell még egyet-mást megemlítenünk. buzdít a középkori áhitatos irodalom egyik gyöngyszeme,.Kempis: Deimila- tione Christi. És a lánglelkű Pro- hászka Ottokár szolgáltatja patetikus nyelven, szárnyaló stílusban: A keresztény bűnbánat és bűnbocsánat c. egyébként a maga nemében kiváló könyvében a megdöbbentő tanulságot. Katolikus olvasóink kedvéért (kiváltképpen pedig az Uj Ember szerkesztősége számára, amely nagy figyelemmel és elveszített önuralommal követi fejtegetéseinket), rámutalunk e kegyesség csődjére az irodalom legkiemelkedőbb képviselőivel. „A peni- tencia szelleme emelte a Notre-Dam- ot“ —' olvassuk Prohászkánál. „A keresztes hadakat csak a középkor vezeklő kereszténysége képes megfejteni. Más tényezők meg nem magyarázzák.“ Következik az aktív kontrició ragyogó leírása: „Harcolni, vért ontani, szenvedni szomjat, éhet a kereszt dicső jele alatt, nagy, nehéz mű, a penitentia műve! ... Szenvedni mentek a bűnért — mentek meghalni —, vigasztalta őket a remény, hogy bár idegen földön vesznek el, lelkűk kiengesztelődve száll az égbe. Ezek a durva hősök, kik egy csapással tudlak embert kettészelni szablyájukkal — ezek a vasas lelkek olyan mélyen tudtak érezni, hogy Jeruzsálem láttára földre borulva könnyeztek s Krisztus sírjához vértől ázva, szörnyű ostrom után érve úgy imádkoztak, hogy bánatukban megrepedt a szívük! Ez az aktív töredelem, az emberi indítékból származó bűnbánat.“ Az aszkézist lehelő finom zamatú áhitatos irat, Kempis műve szintén ezért is ilyen értelemmel beszél „kill or poenitentiae“ a poenitencia munkájáról, fáradságáról (I. 23,3.), „ar- dua poenitentia“-ról, a poenitencia sanyarúságáról (I. 24,5.). Minderre a Bibliával azt mondhatjuk: „Az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez; a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez.“ (II. Kor. 7,10.) „A Lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok néktek, Lélek és élet.“ (Jn. 6,63.) Vájjon kevesen fognak üdvözölni! Ez a kérdés — úgy látszik —, izgalmas kérdés volt Jézus tanítványai számára. Pedig azok az emberek is; egyszerű halaszok, vámszedőz, parasztok — mindakét lábukkal benne állottak a világban és élték a maguk hétköznapjait. Meg voltak a maguk nehézségei, mindennapi küzdelmei, kenyérgondjai nekik is. Mégis minden egyéb elhalványult és háttérbe szorult számukra e mellett az égető kérdés mellett: kik fognak üdvözülni? Sokan, vagy kevesen? És köztük leszek-e' énV Hadd kérdezzem meg a gyülekezetét: mit jelent ez a kérdés a mi számunkra? Már vagy egy évtizede mozgalmas időket él az emberiség. Az esztendők tele vannak lélekzetelállító szenzációkkal és velőtrázó tragédiákkal s a hétköznapok sok apró őrlő gonddal és fojtogató szorongással. Mindezek között és miatt e nemzedék számára, úgy vélem, elhalványult az üdvösség kérdése. És ennek egyik oka talán az is, hogy nem is tudjuk: micsoda az üdvösség9 Valami gyermeteg és pogányos nézeteink vannak arról, hogy az üdvösség egy felhőtornyokra épült mézcskalácsmennyor- szág, ahova a jó emberek jutnak kipihenni az élet fáradalmait. Pedig az üdvösség egészen más. Ez a szó: üdvösség, bibliai értelme szerint megszabadulást, megmentést jelent. Valakit, aki végveszedelemben van, mentő kezek megragadnak és egy forró szív magához öleli — mint gyermeket a szakadék széléről keblére rántja az anyja keze. Ez az üdvösség. — Végveszedelemben érezzük mi magunkat? Sok veszélyt láttunk az elmúlt években, igaz, s a világ semmit nem állít úgy, mint a veszedelmektől mentes életet. Ám a Biblia egy pillanatig sem hagy kétségben a felől, hogy egy igazi veszedelemben van s ez a bűn, az Istentől való elszakadás állapota. A tékozló fiút nem korgó gyomra és didergő teste kínozta legjobban, hanem a honvágy. Elhagytam az én atyámat! Elhagytuk az Atyát, s most felettünk tornyosul Isten igaz haragjának fellege s gonosz indulatok ezer szálával kötöz meg egy sötét szellemi hatalom. Ez a bűn. S ebből a bűnből való szabadulás az üdvösség. Vájjon kevesen lesznek, akik megszabadulnak? Ezt a kérdést azután tették fel Jézusnak, hogy Isten országát a mustárhoz és a kovászhoz hasonlította. Kicsi a mustármag a magok között és kevés a kovász a tenger lisztben. Sokan igyekeznek bemenni a szoros kapun, de nem mehetnek be. Igen, csakugyan kevesen fognak üdvözülni. Még azok közül is, akik pedig szeretnének s igyekeznek rajta. Az az első nagy tanítása ennek az igének, hogy az Isten népe mindig kicsiny nyáj, sohasem többség, mindig kisebbség. Mindig így volt, mindig így lesz, Jézus előre megmondotta, kár, hogy gyakran elfeledkezünk róla. Az egyház mindig maroknyi gyülekezet, nem pompázó és uralkodó birodalom, hanem szolgáló és bizonyságtevő lelkek kis csapata. a másik nagy tanítása az igének az, hogy keresztyén nevünk nem belépőjegy az üdvösségbe. Olyan emberekről van itt szó, akik igyekeztek bemenni a szoros kapun. Tehát, akik legalábbis megpróbáltak keresztyénnek lenni, akik erőfeszítéseket tettek, talán sok mindenről lemondtak, megtagadták kívánságaikat, harcoltak a kísértések ellen, jót tettek felebarátaikkal. Ezek az emberek arra hivatkoznak, hogy ismerték Jézust, hallgatták tanítását, a társaságában ettek és ittak. Templomjáró és úrvacsorázó emberek voltak — Jézus ismerősei és mégis azt mondja nekik az Ítéletkor visszatérő Ur: nem tudom honnál valók vagytok, távozzatok tőlem, ti hamisságot cselekedők. Megdöbbentő dolog az, hogy Jézus ismerősei kimaradnak az üdvösségből. Mi lehet az oka annak, hogy Jézus nem akar tudni róluk. Ezt akkor értjük meg, ha meggondoljuk, hogy az egész újszövetség tanúsága szerint Jézus nem az istentelen emberekkel hadakozott, hanem a vallásos emberekkel. Azokkal kellett perelnie, akik fennen hirdették istenes voltukat, lenézték a többieket, s szinte kisajátították a mennyországot. Ezek az emberek Ábrahám utódainak vallották magukat, de Ábrahám hitét nem követték; büszkék voltak őseikre s Isten előtt sem alázkodtak meg; sokat imádkoztak, de bűntudat nélkül; sokat beszéltek a bűnről, de mindig mások bűnére gondoltak és nem ismerték a bűnbánatot. Ezek az emberek szegezték Jézust keresztre, mert nem akartak megtérni. Gondoljátok, hogy ma, az egyházban nincsenek ilyen emberek? Én attól tartok, hogy nagyon is sokan vannak. Egyáltalában: igyekezünk mi üdvözülni? Éget bennünket ez a kérdés: vájjon az üdvözülők között le- szek-e? És ha éget, ha igazán iparkodunk, akkor is nem vagyunk-e tele lelki gőggel, szeretetlenséggel, elbizakodottsággal és képmutatással? Jézus ismerőseinek tartjuk magunkat — de az Ö barátai vagyunk-e igazán? barátainak és tanítványainak ismer-e ö bennünket? Tele van a szánk az ö nevével, de fel van-e a mi nevünk írva nála? Óh, az Ítélet napján nagy és kínos meglepetések lesznek. Sokan, akik kidüllesztett mellel akarnak besétálni az Isten országába, szégyennel fognak félreállani. És álmélkodva fogunk látni Isten szívén olyanokat, akikről itt, most azt véljük, hogy nincs közük hozzá. Van ennek az igének még egy harmadik tanítása is. Jézustól azt kérdezték: kevesen fognak-e üdvözülni? ö pedig válaszában nem üdvösségről beszél, hanem Isten országáról. Isten országa több, mint az üdvösség. Az üdvösség az, hogy Isten irgalmas szeleteiéből megbocsát nekem és megment a gonosz hatalmából, ítéletét és haragját kegyelemre és békességre fordítja. Isten országa azonban azt jelenti, hogy Isten hatalmas és dicsőséges Ur mennyen és földön. Ezt az egész-világot meg akarja szabadítani nemcsak engem cl. Üj eget és új földet teremt, ahol a fűszáltól a sárgarigóig minden az ő dícséretét hirdeti maradék és homály nélkül. Isten országa nem rajongó lelkek felhőpalotája, hanem ez az egész teremtett világ, földből, húsból, vérből, megújítva, újjáteremtve Isten egyediilvaló szolgálatára és dicsőségére, Isten ökkévaió imádatának színtere, ahol a megváltóit embermilliók feltámadoit testben élik Isten gyermekeinek boldog életét. Ez az Isten országa. Kevesebbel nem szabad beérnünk, kisebbről nem szabad álmodnunk, ezt kell várnunk és kérnünk mikor imádkozunk: Jöjjön el a te országod! Önző és szűk keresztyénség az, ahol az ember csak a maga lelke üdvösségén szorong s nem tárja ki szívét Isién világmegváltó tervei előtt. Kik üdvözölnek? Egyházi esztendő utolsó előtti vasárnapján erre a kérdésre azt feleli az ige, amit Jézus mondott Péternek, amikor az a János üdvösségét kérte számon tőle: „Mi közöd hozzá! Te kövess engem!“ Groó Gyula És városokon és falvakon megy vala által, tanítva, és Jeruzsálembe menve. Monda pedig neki valaki: Uram avagy kevesen vannak-é, akik idvezülnek? Ö pedig monda nekik: Igyekezzetek bemenni a szoros kapun: mert sokan, mondom nektek, igyekeznek bemenni és nem mehetnek be. Mikor már a gazda felkél és bezárja az ajtót, és kezdetek kívül állani és az ajtót zörgetni, mondván: Uram, UramI nyisd meg nekünk; és ő felelvén ezt mondja néktek: Nem tudom, honnét valók vagytok ti. Akkor kezditek mondani: Te előtted ettünk és ittunk, és a mi utcáinkon tanítottál. De ezt mondja: Mondom néktek, nem tudom, honnét valók vagytok ti; távozzatok el éntőlem mindnyájan, kik hamisságot cselekesztek! Ott lesz sírás és fogak csikorgatása, mikor* látjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákobot, és a prófétákat mind az Isten országában, magatokat pedig kirekesztve. És jőnek napkeletről és napnyugatról, és északról és délről, és az Isten országában letelepednek. És ime vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek. Uj gyülekezet. A körmendi anyagyülekezet legnagyobb leányegyhá- zát Nádasdot a dunántúli egyház- kerület közgyűlése október 1-vel önálló gyülekezetté nyilvánította. Az új gyülekezet 650 lélekből áll. Az új gyülekezet megválasztotta felügyelőjéül Klamár Péter helybeli gazdát, másodfelügyelőjéül Gaál Miklóst, gondnokokul Földes Iván és Polgár Géza gazdákat. Megalakult az új presbitérium is. A régi presbitérium javaslatára jobbára fiatalokat választottak meg presbiterekül. Az új gyülekezet legnagyobb gondja, hogy hajlékot szerezzen magának, mert sem lelkészének nincs lakása, sem olyan helyisége sincs, ahol istentiszteletet tarthatnának. Egyelőre az állami iskola egyik termében tartják az istentiszteleteket. A veszprémi egyházmegye hírei: Ifjúsági nap volt Tekus Ottó egyh. kér. ifj. lelkész rendezésében, egymásután következő hat napon: Ba- könycsernyén, Suron, Hantán, Ba- konyszombathelyen, Ászáron, Ba- konybánkon, Sikátoron, Veszprém- varsányban, Bakonytamásiban. Három gyülekezetben az esperes is végzett igehirdetést. Körzeti presbiteri konferenciák: okt. 19-én Ényingen, több lelkész és Hantó Jenő enyingi felügyelő szolgálatával, az esperes úrvacsoraosztásával. Okt. 24-én Bakonyszombathelycn, Ide Turóczy Zoltán püspök is átjött Vélsz Aladár egyhker. felügyelő és Menyhár István titkár kíséretében, a közeli Sikátorról, hozzászólásaival a konferenciát elmélyítette, befejezőül pedig az esperes és titkár segédletével úrvacsorát osztott. Az előadók a környékbeli lelkészek és Bierling Ernő ösküi felügyelő voltak. Hálandó ünnepek: okt. 23-án Veszprémvarsányban, templomtorony újjáépítése alkalmából. Az igehirdetést Turóczy Zoltán püspök vállalta, Hering János esperes az oltárt szolgálatot végezte. Á díszközgyűlésen az egyházkerüloti felügyelő is üdvözölte az ünneplő gyülekezetét. E nap délutánján a püspök Sikátoron is Igét hirdetett, ugyanakkor az esperes beiktatta a gyülekezet új felügyelőjét és másodfelügyelőjét. Á veszprémvarsányi és az ajkai toronyújjáépítés költségeihez újjáépítési államsegélyt is folyósított a vallás- és közoktatásügyi minisztérium. Okt. 30-án Szergényben. Üj oltárkép és keresztelőkút megáldása. Az igehirdetést itt is a püspök végezte, az esperes pedig a hálaadó isten- tisztelet keretében keresztelt. A dísz- közgyűlésen Vetsz Aladár egyház- kerületi felügyelő és Mihály Sándor egyházmegyei felügyelő is kifejezte jókívánságait a gyülekezetnek. Nov. 6-án Ajkán, toronyújjáépítési örömünnep. Emlékezetessé tette az ünnepet a püspök igehirdetése. Az oltári szolgálatot az esperes látta el. A díszközgyűlésen a ref. egyházmegye képviseletében Császár Elemér esperes üdvözölte a püspököt. Hivatalos egyházlátogatást végzett Hering János esperes Sikátoron, Ba- konytnmásiban és Ajkán. November 2-án az őrségi, hegyháti és Körmend-környéki gyülekezetek számára volt presbiteri konferencia. A konferencián megjelent hat gyülekezetből 150 presbiter. Voltak leendő presbiterek és voltak presbiterek is. Az egynapos konferenciáról nagyon sokan megújult szívvel térlek haza. Úgy látszott, nagyon sok kemény férfiszívbe elkezdte munkáját a Lélek. Előadók voltak Pröhle Károly és Rácz Ernő lelkészek. A konferencián a presbiterek, mint a gyülekezetek őrállói állottak az ige megvilágításában. Minden őrálló néma is, vak is, tehetetlen is addig, amíg nem az egy szükséges dolog az, mi mindennél drágább számára. A konferencia nagyon áldott lehetőségnek mutatkozott arra, hogy a belmissziói otthonoktól távolabb eső vidékeknek is adhatunk konferenciai lehetőséget tájkonferenciák rendezésével. Az önkéntesség és szabadság követelménye A szenvedőleges töredelemre tehát — amelyről mi beszélünk ■—, Isten kényszerít a Lélek bizonyságtétele állal és eszköze az igehirdetés. Ennek a töredelemnek nem lehet külső törvénye, szabálya. Az önkéntességnek, a szabadságnak a követelménye az evangélikus értelemben vett contritió passiva lényegéből folyik. Ezért foglalnak állást a reformáció hitvallásai egyérlelmüen a bűnvallásnak (con- fessio) a szabadsága önkéntessége mellett is! Nem a bűnök felsorolása, az enumeratio a fontos, ez csak a szív töredelmének a külső jele, megmutatkozó gyümölcse. Ennek a hang- súlyozása a római tévelygéssel szemben szükséges volt. Ma azonban az ellenkezőjéről nem szabad megfeledkezni. Arról, hogy ahol töredelem van, olt bűnvallás is van. És a bíínvallás, a gyónás az ó-ember leküzdésében hathatós segítség Isten gyermekeinek az életében. A bűnvallás szükségességét a Szentírás nyomatékosan tanítja: Zsolt 25. Zsolt. 32. Jób 31, 33. Plb 28, 13. Neh. 9, 2, 3. III. Móz. 16, 20. Mk. 1, 5. Csel. 19, 18. I. Jn. 1, 9. Jk. 5, 16. Hadd indítson bennünket ennek a belátására Tertullianusnak, az igazságkereső szenvedélyes ó-egyházi atyának a tanítása is: az exomolo- gezisnek nevezett töredelem-aktus, és nem csupán a lekiismeretben végezzük (non sola conscienlia proferatur). Ez a bűnvallás exomologezis — mondja Terlullianus :—, amelyben Istennek teszünk vallást bűneinkről, az ember leterít tetősének és megalázásának a diszciplínája (exomolgezis pro- sternendi et humulificandi hominis di- sciplina est). Az exomologezis, amely a poenitentiából születik, feltétele a bűnbocsánalnak. A bünvallásban kiszolgáltatjuk magunkat, átadjuk életünket az. Istennek ítéletre és kegyelmében reménykedünk. Gyónásra akkor kerül sor tehát, ha Isten kényszerít és mi szenvedünk a töredelem- től, amikor már nem bírjuk tovább. Ez az állapot az oldozat elfogadására és megtapasztalására készít el. Az egyház gyónásról szóló tanításának ez a két ellentétes pólusa ilyen értelemben feltételezi egymást és az egyházi szent cselekményben dinamikusan feszül egymásnak és oldódik fel, amikor és ahol az Isten akarja. Az ilyen értelmű töredelem megléte teszi kötelességgé az oldozat szolgáltatását. (Folyt.) Kun-Kaiser József Legszebb karácsonyi ajándék az „Evangélikus Templomok“ képes albuma. Több mint ezer kép. Remek tartalom, tanulságos és szórakoztató. Hat havi részletre is kapható, ára 180.— Ft. Novemberben jelenik meg a „Családi Naptár“ Áfa 3 forint. ............. .......................................... IIP ......I .......... I ii Imiimifcain n >sjíí Az „Evangélikus Élet“ éves előfizetői ingyen, a féléves előfizetői pedig féláron kapják meg a 100 oldalas, tartalmas „Családi Naptár“-t. Az „Evangélikus Élet“ szerkesztősége a lapot minden kedden délelőtt 11 órakor zárja! Töredelem, amelyre Isten kény szerit
