Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)
1949-11-20 / 46. szám
XVI. évfolyam 46. szám. 1940 november 29 Egyes szám ára 60 fillér EVANBELIKUS ELEI mm A Z ORSZÁGOS LUTHER-SZOVETSEG LAPJA SZÁMADÁS Az egyetemes felügyelő Balassagyarmaton Istené a dicsőség azért, ami egyházunkban egy esztendő alatt történt. Tavaly ősszel már úgy látszott, hogy sikerül azok terve, akik egyházunk demonstratív, világvisszhangos hajótörését készílgették elő, hogy igazolhassák politikai előítéleteik helyességét. A régi világból örökölt egyházi vezetőség módszeresen előkészítette lelkileg a talajt ahhoz, hogy egész papságunk zsákutcában érezze magát, s ne tudja elkezdeni sorai rendezését új világunkban. Bátorság kellett ahhoz, hogy ezzel a politikával szemben Jézus Krisztus evangéliumára támaszkodjunk, s merjük hirdetni, hogy az egyház hegyen épített város és nem földalatti mozgalom. Istennek ereje volt szembefordulni a katasztrófával. Jézus felállt a hajóban, s lelket öntött igazi tanítványai szívébe. Kiderült, hogy a mi hajónkban nemcsak tradíciók, történelmi beidegzettségek, dogmák és előítéletek utaznak, hanem ott van közöttünk maga az Űr Jézus Krisztus, aki pásztorunk nekünk, s kérlelhetetlen leleplezője a farizeusoknak. Az egyház Ura, a történelem Istene, az élet Fejedelme diadalmaskodott közöttünk és 1918 új történelem kezdetévé, az egyház megújhodásának kedves esztendejévé és az élet reménységévé lelt egyházunkban. 1918 őszén Isten megengedte, hogy az „Evangélikus Étet“ is útra keljen újra, s felhasználta a reménység zászlajaként. Előtte való megalázkodással köszönjük neki egyéves szolgálatunk lehetőségét, Amikor az „Evangélikus Élet“ egy esztendeje megindult dr. Reök Ivánnak, a Luther Szövetség elnökének támogatásával és dr. Gaudy László szerkesztésében, félelmetesen izgalmas perceink voltak. A lapon is megőrződtek a nagy idők. Olyan az első néhány száma, mint a hírt hozó ember, aki messziről fut a barátaihoz, lihegve érkezik, a port sem veri le magáról, s bevezetés nélkül hozzáfog a beszélgetéshez. Ezt a poros embert sokáig nem értették meg, idegenkedtek tőle, s a szava akadozott volt, lihegő, de lelkes és mozgósító is. Mint csatavesztés után azoké, akik beláttatják a romokból kikászálódó ijedt emberekkel az elmúlt harc hiábavalóságát és az újjáépítés tervét bontogatják ki a félájult emberek előtt. Alázattal bevalljuk, hogy ismerjük szolgálatunk hiányosságait. Tudjuk, hogy a feladatok nagyságához mérten kevesen vollunk, keveset tudtunk, s keveset mertünk. Kevesen voltunk, mert a „nagyszerű halál“ tanácsosai „erkölcsileg“ befolyásolni tudtak nagyon sokakat arra, hogy ne merjenek az építők és az újítók táborába lépni. Soha egyházi újság ennyi elzárkózással nem küzdött meg. Isten azonban csodálatosan vezetett és őrzött minket. Ez az élet-ellenes propaganda saját vermébe esett. Volt lelkész, aki akkor tiltotta ki gyülekezetéből az „Evangélikus Élet“-el, amikor már gyülekezetéből hatvan előfizetőnk volt. Féltette rémhíreit az élet evangéliumá nak örömhírétől. A gyülekezete szeme azonban felcsillant a reménység prédikációjára. Lelkészeink is mind többen felismerték, hogy a feladatunk, — továbbszolgálni. Es az ez őszön az egyetemes egyház keretében elkezdett lelkészkonferenciák sora igazolja ma már, hogy az egyház megújulásának Istentől adott irányzatának sokkal több értője és munkása van, mint azok, akik ma is még gánososkodnak. A feladatok nagyságához mérten keveset tudtunk. Mind érezhetőbb, hogy Isten nem kimagasló bölcsekkel akarja kivezetni egyházunkat - a kátyúból, mert ilyeneket nem adóit. De adott mind több hűséges kis embert, eddig számba sem vett „alsó- papokat“, akik éjszakáikat teszik nappalokká, feláldozzák pihenésüket, családi életüket, egyéni érdekeiket azért, hogy igazi testvéri tanácskozások és az egyenrangúak közmunkája révén megépüljön az új egyház, amibe a régi ház minden használható, vagy újra faragható köve beépülhet, de amelybe főleg az a kő épülhet bele, amelyet az eddigi építők megvetettek. Maga Jézus Krisztus, a szegények evangélistája. Bevalljuk azt is, hogy a helyzet komolyságához mérten keveset mertünk. Nem voltunk elég radikálisak. Nem számoltunk le elég világosan még máig sem, az egyházi megújulás ellenfeleivel. Szeretetből és tapintatból tettük. És pedagógiából tettük. Mert még az is sok volt, amit elmondottunk. Az egyházi megújulás ellenfelei azzal vádoltak, hogy nem jött szeretetből, amit írtunk. Inkább azt állapították volna meg, hogy szeretetből volt, amit nem írtunk meg! Isten minket úgy vezet, hogy mind biztosabban hihetünk abban, hogy az élet maga fogja elvégezni a romtakarítást, új építkezés közben. Hálát adunk Istennek lapunk első évfordulóján a szolgálat lehetőségéért, a kegyelmi időért, amiben egyházunk érdekében dolgozhattunk. Megvalljuk előtte bűneinket, tévedéseinket, gyengeségeinket, s kérjük reájuk az ő bocsánatát és evangélikus testvéreink bocsánatát. Kérjük Istent, adjon nekünk és egyházunk minden vezetőjének világosságot a bizonyságtételhez és a cselekvéshez egyaránt. Adjon egyházunk szolgáinak és híveinek mély egyetértést, és békességet a mindennapos munkához. Köszönjük lapunk munkatársainak és előfizetőinek szeretetét és bűzigóságát. Az „Evangélikus Élet“ hatalmas olvasótábora érezze meg történelmi felelősségét egyházunkért, s azért, hogy egyházunk sajtója, s a sajtóján keresztül bizonyságtétele bátran és félreérthetetlenül megnyilvánulhasson. Olvassák, terjesszék lapunkat s hozzák meg anyagi áldozatukat is érte. Legyen Isten áldása lapunk szolgálatán, hogy áldására lehessen egyházunknak. Legyen áldás egyházunk szolgálatán, hogy áldás lehessen magyar népünk körében! Dezséry László Szabó József püspök meghívására dr. Reök Iván egyetemes felügyelő november 13-án meglátogatta a du- náninneni egyházkerület püspöki székhelyét, Balassagyarmatot. Vasárnap délelőtt az istentiszteleten az egyetemes felügyelő kíséretében megjelent Groó Gyula egyetemes főtitkár hirdette az igét. Az istentisztelet után a gyülekezet presbiterei jöttek össze az egyetemes felügyelő előadásának meghallgatására. „Hitünk szerint Isten evangélikus egyházunkra bízta az evangélium tiszta hirdetését és a szentségek helyes kiszolgáltatását“ — mondotta többek között dr. Reök Iván. „Ennek a drága kincsnek a megőrzésére első sorban az egyház férfitagjai hivatottak. Veszedelmet látok abban, hogy az egyházban az elnőiesedés tünetei mutatkoznak. Ennek egyik jele, hogy előtérbe nyomulnak az érzelmi és hangulati elemek, amik könnyen rajongásra vezetnek. A másik tünet a szertartások túlértékelése, a túlzott liturgizmus. Mindez nem jelenti a női lélek nagy értékeinek a lebecsülését. De az bizonyos, hogy az egyházban a felelősséget a vezetésért és a helyesúton való haladásért a férfiaknak kell hordozniok. Töltsék meg a templomokat a férfiak is legalább olyan mértékben, mint ahogyan a nők megtöltik“. Az egyetemes felügyelő a továbbiakban arról beszélt, hogy a férfi szembenéz a tényekkel és vállalja a valóságot, míg a női lélek rózsaszínű vagy fekete szemüveggel nézi a világot s nem olyannak látja, amilyen, hanem amilyennek ő látni szeretné. A férfiakra vár az egyházban a feladat, hogy a jelenvaló világban, változó körülmények között, józanul számot vetve a lehetőségekkel vállalják az egyház örök feladatainak elvégzését. Ezzel folytatják az igazi reformációt, amely nem zárult le Luther Márton halálával, hanem állandó kötelezés és megújuló feladat: mindig újra vissza kell térnünk az igéhez. Külön ki kell emelni az egyetemes felügyelő beszédének azt a részét, amelyben arról szólott, hogy minden gyülekezetben ki kell alakulnia egy férfi közösségnek, amely támogatja és segíti a sokszor olyan magányosharcot folytató lelkipásztort. Délután gyülekezeti ünnepély volt a templomban, amelyen „az áldott orvos nyomán“ címmel dr. Reök Iván egyetemes felügyelő tartott előadást. „Jézus szánakozott az emberiség nyomorúságán, könyöriilettel állt meg a betegek mellett, mert szerette őket. Minden igazi gyógyításnak forrása ez a szánakozó szeretet. Csak az lehet orvos igazán, akinek a szívében ilyen szánó szeretet van. Csak jó ember lehet jó orvos. A gyógyítás csodája mindig két tényezőből tevődik össze: a gyógyító akaratból és a gyógyulás akaratából. A betegek azzal a kéréssel közeledtek Jézushoz: ha akarod, meggyógyíthatsz engem. Jézus pedig azt kérdezte a betegektől: akarsz-e meggyógyulni? Jézus akart gyógyítani, mert egész lényét eltöltötte az isteni szeretet és tudott gyógyítani, mert isteni erő áradott belőle. De a beteg embernek is akarnia kell az életet, az egészséget, a gyógyulást. Ahol ez az akarat hiányzik, ott az áldott orvos sem tud gyógyítani. Miért van szükségünk az egészségre, mert irtózunk a betegségtől? Mi voltaképpen az élet, az egészség értelme és mi a betegség? Életünk értelme kettős: c világon emberhez méltó módon kell élnünk, ki kell teljesítenünk emberségünket, fel kell építenünk mindazt, amit kultúrának nevezünk. Életünknek azonban ezen túlmenő értelme és célja is van. Meg kell találnunk a földi élet szántóföldjében elrejtett mennyei kincset, az üdvösséget. Találkoznunk kell Jézus Krisztussal. Mindez csak úgy lehetséges, ha el tudjuk végezni feladatainkat, ha ki tudjuk teljesíteni Istentől kapott rendeltetésünket. Mindebben gátol, akadályoz, a betegség. Ezért harcolt Jézus a betegség ellen, ezért gyógyította meg a süketeket, bénákat és vakokat. Azonban éppen Jézus mutatta meg azt, hogy a testi betegség csak jele annak a halálos kórnak, amelyben mindannyian szenvedünk: a bűnnek. Minden nyomorúságunk onnan van, hogy elszakadtunk Istentől. Ezért Jézus a hozzá tóduló, gyógyulást kereső betegeknek először bűnét bocsátja meg s csak azután gyógyít. Először feloldozza és megvigasztalja a rettegő lelkiismeretet. A legújabb tudományos kutatás kimutatta, hogy az emberi lélek egyik alapvétő vonása az állandó szorongás, félelem s ez igen sokszor testi betegségeknek is okozójává válik. Ez a félelem pedig azért van bennünk, mert rossz a lelkiismeretünk, mert haragban állunk Istennel, mert ítélet alatt vagyunk, mert bűnben vagyunk. Jézus az áldott orvos ebből a betegségből szabadít meg bennünket. S testi egészségünket is azért adja vissza, hogy egész erőnkkel az egy szükséges dolognak szentelhessük magunkat. A késő esti órákban a püspöki hivatalban gyülekeztek össze a balassagyarmati lelkészek, papnék, felügyelők, egyházi munkások, hogy közvetlen, meghitt beszélgetésben kapjanak sok égető kérdésre az egyetemes felügyelőtől megnyugtató feleletet. Az a szeretet és megértés, ami az egyetemes egyház világi fejéből sugárzott, egycsapásra meghódította a zárkózott nógrádi szíveket és megteremtette azt a légkört, amelyre egyházunknak minden vonalon olyan nagy szüksége van, a kölcsönös bizalom, szeretet és jóindulat légkörét. Szabó József püspök vendégszerető hajléka nyújtott meleg otthont az egyetemes egyház képviselőinek, akik kedves emlékekkel és jóleső meleg érzésekkel megtelt szívvel intettek búcsút Nógrád fővárosának. G. Vallások világtalálkozója a kékéért Azok az egyházi emberek, akik a társadalmi igazságosságon alapuló béke ügyéért küzdenek, 1950 augusztus 18—24. napjaira Londonba ösz- szehívták a „Vallások Világtalálkozóját a Béke Megalapozására.“ Felhivá- suk szerint céljuk az, hogy a világ építő szellemi és erkölcsi erőit összefogják a béketörekvések megerősítésére. Az előkészítőbizottság tagjai között a Magyarországon is járt külföldi egyházi vezetőemberek közül Hewlett Johnson Canterbury! érseki helynök és Stanley Evans anglikán lelkész nevével találkozunk, de he- lyetfoglalnak benne a Nemzetközi Nőszövetség, a Világbékemozgalom-bi zottsága és számos más komoly szervezet képviselői is. A bizottság azt reméli, hogy a világ minden részéről összehozhatja erre a konferenciára a különböző vallások képviselőit, a béke és az újjáépítés világszerevezeteit és a színes népek szövetségeit. Istenfé£e£em az Óiestamentomban — Dr. Pólfi Miklós könyve — Ha egyházi életünknek a gyakorlatát abból a szempontból nézzük, hogy a tudományos theológiai következmények tekintetében miként felel meg, észrevesszük, hogy csak igen elvétve, nagyritkán fordul elő egy-egy tudományos theológiai munka. így volt ez régebben is és így van ma is. Sajnos, a megjelenő munkáknak sincsen rendszerint' sok közük az egy. ház gyakorlati életéhez. A lelkészek többsége meglehetősen tudománytalanul, a teológiának, mint az egyházi munka tudományos alapvetésének az irodalmát figyelmen kívül hagyva, szinte a szabadegyházak tiszteletreméltó, de mégis iskolázatlan prédikátorainak a színvonalán és módszereinek megfelelően végzi a munkáját. A fiatalabb generációt egyenesen az a veszedelem fenyegeti, hogy az egyházi munka tudományos megalapozását egyszerűen nem tartja szükségesnek, s a teológiának, mint tudománynak a haladásáról nem vesz tudomást. Fájlalnánk, ha Pálfi Miklós könyve is hasonló sorsra jutna, noha megvannak az aggályaink idevonatkozóan éspedig éppen — az értékénél fogva, magas tudományos színvonala miatt. Pálíi Miklós az ótestamentom népének vallásos élményében a félelmetes elemet vizsgálja értekezésében. Hatalmas tudományos felkészültséggel, az ótestamentom tudósához méltó szükséges aprólékossággal, kiváló tudományos érzékkel, alapos vallástörténeti és lélektani tájékozottsággal vezet bennünket végig az ótestamentumon és mutat rá arra, hogy a félelmetesig (a „tremendum“) mennyire hozzátartozik az ótestamentomi isteni kinyilatkoztatás átéléséhez Amidőn Pálfi Miklós a félelmetes elemet kihangsúlyozza, helyesen mutat reá arra is, hogy ez a félelmetes elem egyúttal a vonzó, lenyűgöző erő is az ótestamentom istenképében, amely összetartja és együtt tartja a választott népet. Figyelemreméltó, hogy az ótestamentom Istene nem azért félelmetes, mert szigorú törvényeket ad, pl. a tízparancsolatban és szigorú büntetéssel fenyegeti azokat, akik parancsolatait átlépik, hanem az ótestamentom Istene önmagában véve, a lényege szerint félelmetes, borzalmas, rettenetes Isten, akinek a vonásai egyenesen démonikusak maradnak, szinte mindvégig, mert ez az Isten nem erkölcsi törvények szerint él és uralkodik, ha. nem a saját szuverén tetszésének megfelelően, az erkölcsi törvényeket is ő adja, úgyhogy az ember teljesen ki van neki szolgáltatva. Pálfi Miklós ügyesen hozza kapcsolatba megállapításait az újtesta- mentomi, evangéliumi Isten-hittel. Rámutat pl. arra, hogy éppen az utóbbinál érezzük, mennyivel vigasztalóbb és elfogadhatóbb a Biblia teljes, ószövetségi és újszövetségi Istenképe az ember számára, mint az az egyoldalú Isten-kép, amely csupán Isten jóságáról tud s így a rosszra, a bűnre, a bajra, a szenvedésre nem talál magyarázatot. Mindez azonban csak néhány kiragadott gondolat, illetve megállapítás. Munkáját egyházi irodalmunk nyereségének tekintjük. Az ótestamentom megértéséhez és magyarázatához nagy és komoly segítséget nyújt a lelkészi karnak. Kívánjuk, hogy misszióját egyházunkban minél jobban elvégezhesse Dr. Vető Lajos
