Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)
1949-11-04 / 44. szám
XVI. évfolyam 44. síim. 1949 november & Egyes szám ára 60 fillér AZ ORSZÁGOS LUTHER-SZÖVETSÉG LAPJA Luther a bún erejéről és Uudarcúrúl Szemelvények Luther egyik prédikációjából, melyet Péter vallástétele alapján {Mt. 16) mondott. Ez is egyike a‘ legdicsöbb és leg- magasztosabb evangyéliomainknak, mert ama fontos és életbevágó hittételét tárgyalja, melyekre mi keresztények különösen nagy súlyt fektetünk; megtanuljuk ugyanis belőle, mi a Krisztus, mi az egyház, vagyis az ő népe, minő ellenségei vannak ezen egyháznak s mily drága ajándékokkal és örökbecsű javakkal rendelkezik az, aminőkkel senki más e világon nem dicsekedhetik s melyek által az rendületlenül megáll és megtartatik az ördög és annak minden hatalma ellen. A félreértett ige Ámde csudák csudája, hogy éppen e lélekemelő s a keresztények legma- gasztosabb kincsét képező evangyé- liom alapján idézte fel az ördög a legnagyobb szerencsétlenséget és leggyászosabb visszaélést és éppen az által mérhette az egyházra a legérzékenyebb csapást. Mert erre a fejezetre alapította a pápa minden hatalmát, hogy l. i. ő mint sz. Péternek utódja az összes egyháznak feje, hogy mint legmagasabb fő, egyedül ő bírja a kulcsokat, vagyis az ő magyarázatuk szerint, azt a roppant hatalmat, melynek folytán a keresztények között köthet és oldhat, kinyithatja vagy bezárhatja a menny és pokol kapuit, hivatalokat és méltóságokat oszlogathat és elvehet s még világi dolgokban is a saját tetszése és belátása szerint korlátlanul intézkedhetik s parancsolhat. Szóval ezen szenlírási hely alapján úrrá tette magát mennyben, földön és az alvilágban. A pápaság intézménye ugyanis ezen a két tételen alapszik; először, hogy az Ür egyházát Péterre építette s egyedül neki adta a kulcsokat, a többi apostoloknak pedig nem; másodszor, hogy ő, a pápa, sz. Péternek, egyedül jogos utóda s hogy az Or által Péterre bízott hatalom egyedül ő reá öröklődött és származott át s egyedül őt illeti. Azért is mindazokat, akik őt, mint az egyháznak legmagasabb fejét elismerni nem akarták, a keresztény egyház közösségéből kizárta és mint eretnekeket elkárhoztatta. Szükséges tehát, hogy ezen alapigét behatóbban tárgyaljuk, nem csupán az abban foglalt kiváló tanulság miatt, hanem azért is, hogy a pápaságnak eme helytelen magyarázatát és téves felfogását megcáfoljuk, s annak igazi értelmét felfoghassuk. Ki neked a Krisztus Az első rész, melyre figyelmünket fordítani fogjuk, azzal a kérdéssel foglalkozik, mi a Krisztus, kinek tartsuk mi öt s mit higyjünk felőle, mert azt kérdezi mindenek előtt az Ür tanítványaitól, hogy kinek mondják őt az emberek. Azután külön megkérdezi tőlünk, kinek tartják öt ők, hogy ha mások módjára ök is balvélekedésben volnának, felvilágosíthassa, s a helyes litra igazíthassa őket; mert minden attól függ, hogy a Krisztust igazán ismerjük. Aki öt igazán ismeri, annak van örökélete, aki pedig őt igaz mivoltában nem ismeri, az megmarad bűneiben, s örökre elkárhozik. Az Űrnak személyét illetőleg különböző vélekedések merülnek fel, némelyek Keresztelő Jánosnak tartják őt, mások Illésnek, ismét mások Jeremiásnak, nem mintha ő ugyanazon személy volna, hanem hogy ugyanazon küldetés, hivatal és Lélek folytán lépett fel, mint János, Illés és Jeremiás. Krisztus azonban eléggé megérteti velük, hogy ő ezzel még távolról sem elégszik meg, s aki őt igazán ismerni akarja, annak őfelőle sokkal magasabb véleménnyel kell lennie, mint János, Illés, Jeremiás felől. Azért kérdezi tanítványait külön is; Ti pedig kinek mondotok lenni enge- met? A hitvallás Jegyezzük meg itt mindenek előtt, hogy e kérdést nem egyedül Péterhez, hanem valamennyi tanítványhoz intézi; mert ebből levonhatjuk a következtetést is. hogy Péter felelete és a Krisztusnak viszonválasza nem egyedül Péter személyére vonatkozik, hanem mindnyájukra a többi apostolokra is, kik Péterrel együtt ily vallást tettek. Fontold meg ezt jól, mert ez az első érvelés, mellyel a félrevezetett pápistákat megfoghatjuk és sarokba szoríthatjuk, miként az egyházi atyák és kiváltképpen Augustinus is világosan bizonyítják, hogy az Ür nem egyedül Péternek, hanem a többi apostoloknak is szól. Pétert nem hozza zavarba a kérdés, úgy a maga, mint a többiek nevében is azonnal bátran, habozás nélkül felel, ezt mondván: Te vagy ama Krisztus, az élő Istennek Fia. Rövid hitvallás ez, de amelyben mégis az egész szentírásnak magva, eleje és veleje benfoglal- tatik, hogy ez Szűz Máriától született Jézus, Isten Fia, aki azért szállt le e földre és lett emberré, hogy az ördögnek fejét széttapossa, az átkot, mely alatt a bűn következtében az egész emberiség nyög, elvegye, s minket kegyelemre vezessen. Ha szívünk ezt rendületlenül hiszi, a bűn, s halál félelmével szemben abban bízik, s vigasztalódik, hogy Krisztusa van, akkor igazán hiszünk és igazán teszünk vallást hitünkről. Ámde ilyen Pétert keveset találunk; mert a legtöbben Krisztust még manapság is csak Jánosnak, Illésnek vagy Jeremiásnak tartják, ha szájjal val- ják is, hogy ő Kriszlus, az élő Istennek Fia. Érlsük meg tehát e vailástételt, s tanuljuk meg, hogy nem elég azt szájjal hangoztatnunk, hanem szívünkben is bizonyossá kell afelől lennünk, hogy ez a Jézus, az igazi Krisztus, az élő Istennek Fia, hogy egyedül ő tett eleget a bűnért, legyőzte a halált, foglyul ejtette az ördögöt, s lerombolta a pokolt, hogy őbenne vigasztalást, a bűn s halál ellen biztos segítséget remélhetünk, s Isten kegyelme éí az örökélet felől bizonyosokká lehetünk. Ez az első rész, melyet jo! szívünkre kell vennünk. A pápa és az ő követői dühösen cáfolgatják a hitről szóló eme tantételt, s azt sem tudják, hogyan gúnyoljanak eléggé bennünket, mivel mi azt állítjuk: Egyedül a hit üdvözít, a jócselekedetek azt nem tehetik. Mert ők a hitet értéktelen valaminek tartják, s azí vélik, aki Péternek eme szavait szájjal utánmonda- ni képes, az már hisz. De mit mond s mit tart afelől K isztus, midőn így folytatja: A test é.- vér ezeket nem jelentette néked, hanem az én meny- nyei Atyám. Aki tehát tudni akarja, mi a hit, s honnét származik az, figyeljen az Ür Krisztus szavad i. A test és vér, úgymond, nem elentette néked ezeket, azaz, e hit nem emberi találmány, melyet bárki is önmagából meríthetne és -Kihozhatna; a mennyei Atya a ia azt, csakis ő gyújthatja meg szikünkben ezt a világosságot. S vájjon miáltal teszi azt az Atya? Egyedül az ige és a Szentlélek által. De szolgáljon ez egyszersmind arra is, hogy vakmerőén el ne bizakodjunk, mintha immár a kegyelem teljes birtokában volnánk; mert naponként kérnünk kell Istent, hogy Szentlelke által e világosságo-t bennünk gyújtsa meg és ápolja, minthogy az ördög, e mennyei fénysugárnak esküdt ellensége, nem nyugszik, hanem minden követ megmozgat annak elnyomására és kioltására. Ennyit a Krisztusról szóló tanról, s az igaz hitről. Következik immár alapigéinknek második része, melynek tárgyát a keresztény egyház képezi, hogy mi az, minő ellenségekkel kell megküzdenie, s minő vigasztalásra számíthat. Te Péter vagy és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszenlegyháza- mat, és a pokol kapui nem vehetnek azon diadalmat. Kezdettől fogva ama kérdés felett folyt a vita a világban, hol van igaz egyház, amint azt manapság is tapasztaljuk, mert mindegyik bizonykodik, hogy kősziklán áll és soha meg nem dűlhet, amint Krisztus itt mondja. Hogy helyes ítéletet mondhass, s tévedésbe ne essél, értsd meg itt Krisztustól magától; hogy az egyház máshol nincs, mint ahol ez a kőszikla, vagyis ez a vallástétel és ez a hit megvan, melyet Péter és vele együtt a többi tanítványok is nyilvánítanak. Ahol e hitet s vallástételt feltalálod, ott biztos lehetsz benne, hogy az egyház van jelen. Látjuk tehát, kicsoda az egyház, hogy az sem helyhez, sem időhöz, sem személyhez, sem más egyébhez kötve nincs, hanem csupán ezen a Krisztusról való vallástételhez. Ez ama kőszikla és alap, melyre maga Krisztus építi azt Szentlelke és ag evangéliumnak prédikálása által. Eme kősziklára épített egyháznak azonban megvannak a maga ellenségei, nem csupán e világ, hanem, miként Krisztus itt megnevezi, a pokol kapui is, azaz, az ördög egész hatalmával egyetemben. De hathatós vigasztalásunk az Üdvözítőnek azon ígéretében rejlik, hogy e rettenetes túsában győztesek a keresztyének lesznek. Hisz a tapasztalás tanúsítja, hogy aki az ige és e fundamentum mellett rendületlenül megáll, az még a leghevesebb küzdelmek, veszedelmek és nyomorúság közepette sem szűkölködik vigasz nélkül, ahol különben az egész világ kétségbeesnék. Eme győzelem és vigasz mellett a keresztyéneknek e földön is van nagy és dicső kincsük. Az Ür ugyanis azt mondja tovább: És néked adom a mennyek országának kulcsait; és valamit megkötezendesz e földön, a mennyekben is kötözve lészen, és valamit megoldandasz e földön, a mennyekben is oldozva lészen. A pápa és a pokolnak kapui ugyancsak bebizonyították, hogy mennyire képesek e vigasztaló mondást elferdíteni és kegyetlenül szétmarcangolni. A pápa ugyanis mindenek előtt azt mondta, hogy mint az egyháznak feje, egyedül ő van a kulcsok birtokában, aki tehát azokat bírni és használni akarja, e hatalmat csakis őtőle nyerheti. A kulcsok alatt továbbá nem csupán bűnbocsánatot és egyházi átok kimondását értette, hanem azt is, hogy ő saját belátása szerint rendelhet és parancsolhat, amit akar, még világi ügyekben is, holott az Ür világosan mondja, hogy azok a mennyek országának kulcsai. Mikor pedig az Ür feltámadása után tanítványainak hatalmat ad bűnöknek megbocsátására vagy megtartására, nem csupán Pétert érti, hanem mindegyik apostollal közli eme kötő és oldó hatalmat, amint azt ama szavak világosan mutatják. A mennyek országának kulcsai nem egyebek, mint hogy azoknak, akik Krisztusban hisznek, az evangéliumot elfogadják, s bűnbocsánat után vágyódnak, — bűneik megbocsáttatnak, s így a mennyország számukra kinyílik, mely másként azok előtt, akiknek bűnei meg nem bocsáttattak, zárva marad. S viszont, akik Krisztusban nem hisznek s az evangyéliomot el nem fogadják, hanem megjavulás nélkül bűneikbeű megátalkodottan megmaradnak, azoknak bűnei nem bocsáttatnak meg, hanem a mennyország előttük zárva marad. Ezen kincs birtokában van az egyház, vagyis a hívek nyája, a gyülekezet, mely Péterrel együtt vallja, hogy Jézus a Krisztus és az élő Istennek Fia. Ezt a kincset pedig a keresztyén egyház nem csupán az igében, áldozat és nyilvános igehirdetés által osztja ki, hanem az Ür Krisztusnak keresztsége és vacsorája közvetítésével is. Mivel pedig az egyház a bűnök bocsánatának ilymódon való kiosztásával bízatott meg, e kegyelmi eszközöket senki meg ne vesse, hanem azokat szívesen és gyakran élvezze, mert nem ok nélkül szerezte azokat a Krisztus. Kiírták a bányakeriileti felügyelőválasztási Darvas József minisztert, a Luther Társaság elnökét ajánlotta az egyházmegyék elnöksége A bányakerületi Evangélikus Egyházkerület presbitériuma legutóbbi gyűlésén kiírta a bánykerületi felügyelő választását. A nagyjelentőségű választás a gyülekezetekben november hónap folyamán folyik le. A bányakerü'.eti egyházmegyei elnökségek értekezletén az esperesek és egyházmegyei felügyelők nagy többsége Darvas József minisztert, a a Luther Társaság elnökét és a szentetornyai egyházközség felügyelőiéit ajánlotta megválasztásra. Ajánláshoz jutott Ocskay Frigyes egyetemes egyház: főellenőr is. Egyháziunk nagy érdeklődéssel tekint a bányakerületi felügyelőválasztás elé. A külföldi sajtó a magyar protestáns egyházi életről Az elmúlt napokban a külföldi sajtó a Hungarian Church Press jelentései alapján számos tárgyilagos ismertetést közölt a magyar egyházi életről. így az Egyházak Világtanácsának genfi kőnyomatosa teljes egészében átvette az újjáalakult ökumenikus bizottság első üléséről és munkatervéről kiadott jelentést. A Berlinben megjelent Evangelische Welt a budapesti „Luther Márloni Intézet“ megnyitásáról szóló hírt és Reök Iván egyetemes felügyelő nyilatkozatát közli. A Gazette de Lausanne részletesen ismerteti dr. Vető Lajos evangélikus püspöknek egyházkerülete közgyűlésén elmondott beszédét és közölte dr. Révész Imre református püspöknek nyugalombavonulása alkalmából írt levelét. A genfi La Vie Protestante dr. Reök Iván legutóbbi beszédéből közöl részleteket és kiemeli, hogy az evangélikus egyetemes felügyelő a kritizáló és siránkozó keresztyének helyett örvendező és szolgáló keresztyéneket igényel. Ugyancsak közli a lap dr. Vető Lajos püspök nyilatkozatát az evangélikus és református egyházak, valamint a szabadegyházak között kialakult őszinte egyetértésről. A Life of Faith című angol hetilap egészoldalas cikket közöl „a harmadik magyar ébredés“ címen. Ismerteti a tatárjárás után megindult első megújulási mozgalmat, azután a reformációt, végül a jelenlegi megújulás történetét, amelyet „egyfelől az evangéliumhoz való visszafordulás, másfelől pedig a meggyökeresedett előítéletektől való felszabadulás jellemez“. A Revelation című, igen elterjedi amerikai folyóirat a magyarországi egyházi életről szóló híreket ismertetve megállapítja, hogy „a hívő egyház szabadon bonthatja ki életét és ennek csak hálaadással örvendezni lehet“. Az Evangéliumi Világszövetségnek Londonban megjelenő hivatalos lapja leközli az evangéliumi egyházak közös nyilatkozatát és megállapítja, hogy „ellentétben a zavart keltő hírekkel, ez a nyilatkozat nyilvánvaló lelki megújulásról tesz bizonyságot“.