Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)
1949-10-30 / 43. szám
5 fc Evangélikus lief A magyar evangélikus egyház püspökeinek körlevele Az Úr jézus Krisztusnak kegyelme, Istennek szeretele és a Szentlélek közössége mindnyájatokkal! Szeretett Munkatársaim! Szíves tudomásulvétel és miheztartás céljából a következőket közlöm: A Magyarországi Evangélikus Egyházegyetem a volt Luther-Otthon helyiségeiben „Luther Márton Intézet“ címen tanulmányi központot létesít. Amíg a legközelebbi egyetemes közgyűlés az Intézet szervezeti szabályát hatályba lépteti és a személyi kérdésekben is döntést hoz, addig is megbízta az igazgatói teendők ellátásával Benczúr László vallástanítólelkészt. Az Intézet létesü'lését Isten sok előzménnyel készítette elő. Az evan- gelizáció megindulásával és a gyülekezetek ébredésével mind jobban előtérbe került egyházunkban nem lelkészek (laikusok) szolgálata. Az ébredés Lelkének kiát adása megtapasz- taltatta velünk, hogy Isten a kegyelmi ajándékok gazdagságával tud újra megajándékozni bennünket, hogy Krisztus teste épüljön meg elvilágia- sodolt gyülekezeteinkben. A felébredt lelkek természetes vágyakozása a szolgálat iránt, a gyülekezeti munka differenciálódása, mind-mind azt bizonyítják, hogy felkészült munkásokra van szükség, mert az aratnivaló sok. Az egyház és az állam szétválása következtében létrejött új közjogi helyzet és ezzel kapcsolatban azok az új kérdések és feladatok, amelyeket elpolgáriasodott és eikényclnie- sedett gyülekezeteink számára maga a történelmet formáló Isten vet fel, szintén azt bizonyítják, hogy a lai- kusképzés neinesak szükséges, hanem sürgős tennivalónk, A Luther Márton Intézetnek az a célja, hogy az egyház ébresztő szolgálatával szoros kapcsolatban olyan tanulmányi központtá legyen, amely a felébredtek tanítását, továbbképzését és gyülekezeti szolgálatra való állását segíti elő országos viszonylatban. Rövidebb és hosszabb ideig tartó tanfolyamok rendezésével evangéliumi légkörben kiképző tanító munkát végez. A nem lelkészek számára rendezett tanfolyamok mellett lehetőséget nyújt rövidebb ideig tartó értekezletek, konferenciák rendezésére is. Az Intézet eleinte rövidebb alapfokú tanfolyamok rendezésével kezdi meg munkáját és a kántorképzés számára szerelne lehetőséget nyitni. Az alapfokú tanfolyamok is tekintettel vannak a különböző gyülekezeti szolgálatokra, gyermekmunka, ifjúsági munka, diakonia, asszonyok- féifiák között végzett szolgálat, —de nem adnak még speciális kiképzést, hanem a biblia és egyházunk tanítása megismerésére teszik a hangsúlyt. Mivel az Intézet céltudatosan a gyülekezet-építés szolgálatába kívánja állítani munkáját: nagy súlyt fektet arra, hogy a tanfolyamok résztvevői ne csak személyi indításból jelentkezzenek, hanem gyülekezetük nevében. A résztvevők ezért mindig gyülekezetük lelkipásztorának ajánlásával jelentkeznek, aki külön levélben ad tájékoztatást az Intézet igazgatójának a tanfolyamra jelentkezőkről. Egészen természetes az is, hogy a gyülekezetek anyagilag is küldöttük mögé állnak és segítik őket a tanfolyamhoz szükséges költségek előteremtésében. Erre annál is inkább szükség van, minthogy az Intézet önfenntartó és a maga részéről segélyeket kiutalni nem tud. Gyülekezeti munka végzésére az Intézet tanfolyamát végzett akkor jogosult, ha a tanfolyam végeztével teendő vizsgán képesítést szerez és a munka végzésére az illetékes egyházi hatóságtól megbízást kap. A vizsgáztató bizottság tagjai: az Intézet pásztorolásával megbízott püspök, vagy helyettese, mint elnök, a tanfolyam vezetője és egy előadója. Az Intézet székhelye: Budapest, Vili., Vllői-út 2í. Fenntartója és felügyeleti hatósága: a Magyarországi Evangélikus Egyházegyetem elnöksége, amely az Intézet működéséről az egyetemes presbitérium útján az évi egyetemes közgyűlés elé kimerítő jelentést tesz. Az Intézet igazgatását •éllátó szervek: az igazgató, gondnok, az intézőbizottság és a gazdasági bizottság. Kérjük ezért a gyülekezeteket és kérjük lelkésztestvéreinket, hogy válogassák ki gondos előrelátással gyülekezetükben azokat, akiket lelkileg és Istentől kapott adományaik alapján valamelyik tanfolyamon való részvételre alkalmasnak ítélnek. Anyagilag is siessenek segítségükre. Az Intézet a lelkészek munkatársait kívánja képezni. Az ébredés mai szakában a felébredlek továbbnevelése az ébredés és az egyház létkérdése. A laikusok tanítását a mái egyházi problémák inB1BL1AI ALAPFOGALMAK fi KíEESZTSÉG Egyike azoknak a bibliai alapfogalmaknak, amiket a magyar biblia- fordítás alapján alig lehet megérteni. A „keresztel“ magyar szó valószínűleg onnan származik, hogy a szertartást végző pap a megkeresztelendő homlokára kereszt jelet hint (vízzel, vagy szentelt olajjal). Az a .szó azonban, amely az eredeti görög szövegben áll: baptizein, egészen mást jelent. Azt jelenti: megmártani, alámeríteni, megmosni, beáztatni, elárasztani, sőt — némileg átvitt értelemben — hajótörést szenvedni. Ilyen hétköznapi értelemben használja az újszövetség is például Márk 1, 4; Lukács 11, 38. A vízzel való megmosás Izrael vallásában jelképes jelentőséget kapott: a bűntől való megtisztítást akarták szemléltetni vele. Minden ember bűnös. tisztátalan. Ezért kellett a papoknak mielőtt a szövetség sátrába, (templomba) beléptek, azoknak, akik áldozatot akartak bemutatni stb. megmosdani. Az Izraelbe betérő, a zsidó vallást felvevő pogányokat is ilyen vallásos fürdetésnek vetették alá. (II. Mózes 29, 4; 40, 30—32 stb.) Ezt az ószövetségi szertartást alkalmazta János is a pusztában: akik hozzá mentek lés bűnvallást tettek, bűnbánatuk jeléül megmosta a Jordán vizében. Erről nevezték el Lemosó Jánosnak (ez lelhetne a fordítása a „Keresztelődnek). János azt hirdette, h°gy „Utánam jő, aki... Szent Lélekkel tisztít meg (keresztel) titeket.“ (Márk 1, 7—8.) A ivízbemerítés jelképes tisztító szertartását Jézus is átvette. Maga is oda- állt a. Jordán vizébe. —- jóllehet neki igazán nem volt szüksége ,a megtisztulásra. Később maga is Végezte és tanítványaival is végeztette a vízbe- merítést. (János 3. 22; ennek ellene mond 4, 2;.) A régi .szertartás azonban Jézus rendelésében egészen új tartalommal telt meg. A nagy missziói parancsban (Máté 28, 19—20.) az igehirdetés mellett ott van a „keresztelés“ is. „Belemerítvén őket az Atyának, Fiúnak', Szentléleknek nevébe“, így lehetne fordítani ezt a helyet. S ez azt jelenti: a vízbemerítés szertartása titokzatos módon az élő Istennel való közösséget szerez. Isten megtisztít minket magának, Isten magához ölel minket, — ez történik a vízbemerítés, vagy megh intés szertartásában. Másszóval: bünbocsánatot ad! (Csel, 2, 38; Ef. 5, 26; Titus 3, 5.) Ezt jelenti a Jézus nevére, nevébe való keresztelés (nevével való megtisztítás): Isten Jézusért ad nekünk bűnbocsánatot. (Csel. 8, 16; Gál, 3, 27; így értendő I. Kor. 1, 13. is.) Pál apostol még egy másik1 értelmet is látott a vízbe való alámerítésben. Anogyan a víz alá nyomott ember meghal, így halunk meg a bűn számára a keresztvízben, hogy abból kiemelteivé új életre támadjunk fel a Krisztussal (Róma 6, 1—12; Kol. 2, 12; I. Pét. 3, 21). A keresztségben felkínált kegyelmét spirálják. A laikusok tanítása a problémák megoldásához segít. A gyülekezeteknek és pásztorainak imádságába és szeretetük támogatásába ajánljuk a meginduló Luther Márton Intézetet. AZ ÚR BÉKESSÉGE LEGYEN VELETEK! Budapest, 1949. évi október hó 24. Túróczy Zoltán s. k. a dunántúli egyházkerület püspöke. Szabó József s. k. a dunáninneni egyházkerület püspöke. Dr. Vető Lajos s. k. a tiszai egyházkerület püspöke. Kemény Lajos s. k. a bányai chk. püspökhelyettese. Istennek cl kell fogadni. Azzal fogadjuk el, hogy hiszünk. A hozzánk léha jló Atyához oda kell fordulni. Ez az odafordulás a megtérés. Ezért tartozik a keresztséghez a hit és a megtérés szorosan (Márk 16, 16; 1, 4; Csel. 13, 24; Luk. 3, 3). Hadd vonjunk le egy pár tanulságot a Biblia tanításából: 1. Kár, hogy a magyar nyelv a „kereszt,stég“, „keresztel“, szavakat használja erre a szentségre, mert nem fejezik ki azt, amiről szó van. Miután azonban ezen aligha lehet már változtatni (pl. nem szívesen beszélnénk Vízbemártó Jánosról), fontos, hogy tudjuk: mit jelentenek ezek a szavak az ÚjszövetségbenI 2. Sok ember azt hiszi, hogy a ke- resztség: névadás, akkor kap a gyermek nevg). Ez tévedés, erről a Újszövetségben szó sincs. Nem nevet kapunk a keresztségben, hanem annál mérhetetlenül többet: Istennel való közösséget, bűnbocsánalot s így üdvösséget, örök életet. 3. Az újszövetségi gyülekezet mérhetetlen felelősséget érzett a kereszi- séggel kapcsolatban. Csak azt keresztelték meg, aki hitre jutott (Csel. 8, 37;), s a megkeresztelttől hitet és megújult életet követeltek. Mert nem 'varázslat a keresztsóg, ami átváltoztatna bennünket bűnöstől bűntelenné, hanem ajándék, ami feladat is egyben, „hogy a bennünk levő Ó-ember naponként vízbe fojtassék és naponként új ember jöjjön elő . ..“ (Luther, Kis Káté). Groó Gyula Gyülekezeti hírek Október 16-án ünnep volt Hernád- vécsén, a tiszai evangélikus egyház- kerület legkisebb gyülekezetében, ahol 16 szórvány helyen mindössze 117 evangélikus lélek él. Ünnepi isten- tisztelet keretében adta át hivatásának dr. Vető Lajos püspök a megújított templomot. 15-én este a templomban ünnepély volt, melyen dr. Vető Lajos püspök igehirdetéssel, Margócsy Emil egyházkerületi felügyelő pedig előadással szolgáltak. Másnap az ünnepi istentiszteleten a gyülekezet a püspökkel együtt adott hálát Istennek azérl, hogy megújított templomban szólhat ihozzá az örök Ige. Az istentisztelet után tartott közgyűlésen szeretettel és megbecsüléssel köszöntötte az egyházkerületi elnökséget a gyülekezeten kívül a politikai község és a MDP helyi szervezetének képviselője. Az üdvözléseket dr. Vefó' Lajos meleg szavakkal köszönte meg. Itt számolt be a gyülekezet a püspök elölt a végzett munkáról. Köszönetét mondottak a Magyar Népköz- társaság kormányának, amely 5700 forint államsegély kiutalásával lehetővé lette a gyülekezet régi vágyát, hogy megújíthassa a templomot és a lelkészlakoí. Az egyházi épületek újjáépítése összesen 10.900 forint értéket emésztett fel. Az állam által nyújtott segélyhez a kicsiny gyülekezet 2400 forint készpénzzel és 2800 forint értékű természetbenivel (fuvar, napszám, anyag, stb.) járult hozzá. Az építés körül résztvett 40 egyház- tag, egyenként 70 forint értékű kézimunkával járult hozzá az egyházi épületek újjáépítéséhez. Ez alkalommal tárta a püspök elé a gönci szórványközpont azt a vágyát, hogy imateremhez juthasson. Hatvan evangélikus szórványlélek kér otthont. A terv megvalósításához felajánlotta komoly értéket képviselő segítségét a gönci református egyház- község is s így az imaterem közös protestáns gyülekezeti l’nelyiség lehetne. Délután a püspök elbeszélgetett a gyermekbibliakör tagjaival s azután elhagyta Hernádvécsét. Amint az ifjúság állal kísért kocsija kirobogott a faluból, a ragyogó napsütéses vasárnapi délutánban a megújított templom tornyából szálló harangszó búcsúzott tőle s hirdette, hogy itt a Hegyalján megújított templom él és élni akar egy megújuló gyülekezet. A Dunáninneni Egyházkerület Lelkészegyesülete október havában ülést tartott, amelyen Selmeczi János tatabányai segédlelkész a hitoktatásról tartott előadást. Rámutatott a sok nyitott ajtóra; új Keresztyén hitoktatási módszer (nem lecke módra) laikus munkások beállítása, s zülőkkel való kapcsolat intenzivebb felvétele. Schu- lek Tibor dr. indítványozta a hitoktatási anyakönyv felfektetését. Eszerint a>z év végén minden gyermek külön hittan bizonyítványt kap. Teológiára csak olyanokat vesznek fel, akiknek vannak ilyen bizonyítványai. Tankönyv nélkül is igen jól tanítanak közben, a „legjobb tankönyvből“. * A Fébe. Evang. Diakonissza Intézet ezen a télen is megrepdezi belmissziói tanfolyaifiát lányok részére. A tanfolyam kéthónapos lesz és december elsején kezdődik Pcsthidegkúton. Jelentkezhetnek ev. leányok 15 életévtől november 15-ig a Fébe Ev. Diakonissza Intézet Lelkészi Hivatala címen: Pesthidegkút, Báthory-u. 8. A jelentkezéshez lelkészi és orvosi bizonyítvány kell ahhoz, hogy sem a jelentkező, sem a családja nem szenved valamely fertőző betegségben. Anyagi feltételek. Részvételi díj egy hónapra: készpénzben 60 forint. Természetben kenyérliszt 7 kg, fehérliszt 4 kg, zsír 1.50 kg, cukor 1 kg, füstölthús vagy szalonna 1 kg, mák vagy dió 1 kg, búzadara 1 kg, szappan 50 dkg. A természetbeliek esetleg mással is pótolhatók. * Az evangélikus misszió ifjúsága október 30-án, vasárnap délután 5 órakor az evangélikus fiúgimnázium dísztermében (Vilma királynő-út 17;—21) külmissziói műsoros összejövetelt tart. Őszi konferenciák Foton Férfikonferenciai október 30—november 2-ig. Asszonykonferencia: november 8 —11. Legények konferenciája: november 15—18. Leányok konferenciája; 20—23 (ezzel a konferenciával kezdődik a négyhetes leány tanfolyam). Minden konferencia a dátum előtti estén kezdődik. Messzebbről! utazóknak, 150 km-en felül, visszautazáshoz igazolványt adunk. 150 km-en aluliak, ha legalább 8 nappal előtte jelentkeznek, 33%-os vasúti jegy váltáshoz kapnak igazolványt. Hozni kell meleg takarókat, lepedőt, kispárnát. Az otthont fütjiik. Részvételi díj 24 Ft, 1.20 kg kenyérliszt, 60 dkg fehérliszt, 12 dkg zsír, 4 drb tojás. Nyugatiból Fótra induló vonatok: 7.35, 14.15, 15.40, 19.25, 22.20. (Ez utóbbiról Rákospalotán át kell szállni.) Ezenkívül a Lehel-tértől 2 óránkint jön autóbusz. Jelentkezés: Fót, Evangélikus Belmissziói Otthon, címen a konferencia elölt egy héttel. A pestszentlőrinci ev. templomban nov. 6-án, vasárnap egyházzenei hangversenyt rendeznek. A hangversenyen Sokoray Károly lelkész tart áhítatot. Felfognak lépni még Dálnok Lajos orgonaművész, a Kispest—Központi Ref. Egyház énekkara Papp Ákos karnagy vezetésével, valamint Antal Aladár zeneművész. A műsor ára 1 Ft. * Dunaliarasztin, okt. 18-án, kedden este belmissziói összejövetel volt, amelyen Várady Lajos alesperes a gyülekezeti szolgálatról, Bencze Imre lelkész az egyházról tartottak előadást. Ifj. Rimár Jenő lelkész írásmagyarázatot tartott. Csepelen evangélizác.iót végzett Gálát György kórház-lelkész. Kisebb, 100—120-as, de állandó létszám mellett folyt le. Hetvenhatan vettek úrvacsorát. Többen éltek a magánbeszélgetés lehetőségével. Kispesten egyházzenei hangverseny volt okt. 23-án, a pesterzsébeti vegyes- kar közreműködésével. Orgonáit és vezényelt Bencze István tanár-karnagy. A balfi gyülekezet korszerű újítást vezetett be istentiszteleti rendjében. Az istentiszteleteket délutánra helyezték, amikor is sötétedéskor kezdik a harangozást. Az a tapasztalat, hogy a földeken és műhelyekben dolgozó egyháztagok sokkal kedvezőbb alkalmat kaptak ezzel az igehirdetések hallgatásához. Az újítás bevezetése óta. sokkal nagyobb a templomlátogatók száma. Az óbudai gyülekezet októberi szeretetvendégségét a laikusok munkábaállásának érdekében rendezte. A zsúfolásig megtelt teremben forró hangulatban tartott előadást Benczúr László az Egyetemes Egyház Luther Márton Intézetének igazgatója „Laikusok mozgósítása“ címen. Utána Parlag József presbiter ismertette a családgondozás pécsi módszerét. Hölvényi Magda beszéli a gyermekbibliaköri munásek nevében, s S’zontágh István presbiter a laikus munkások nevében. A gyülekezet presbitériuma éppen ezen a héten határozta el a rendszeres családlátogatást laikus erőkkel. A gyülekezetben építkezés folyik, az államsegélyből a templom famennyezetét építik. FelLívá vas liántorlfépző-tanfolyamon való részvételre Az egyetemes egyház megbízásából közlöm a következőket: Az egyetemes egyház VIII., ÜHői- út 24. sz. alatti székházában f. évi november hó 15-én megkezdődik - a kántorképesítő tanfolyam. Erre a tanfolyamra olyan evangélikus férfiak és nők jelentkezhetnek, akik némi zenei alapismerettel (zenei hallással, hangszerjátékkal, kottaismereltel) rendelkeznek. A tanfolyam elvégzői bizonyítványt kapnak, amely feljogosítja őket gyülekezeti kántori munkára. A tanfolyam november 15-töI jövő év július 15-ig tart. Tandí j havi 70 forint. Az egyetemes egyház székházéban lévő Luther Márton Egyetemes Missziói Intézetben való lakás díja havi 40 forint. Ebéd és vacsora a Protestáns Menzán napi 1 Ft-ért kapható. Jelentkezés írásban Peskó Zoltán tanár, orgonaművészhez küldendő. VII., Rottenbiller-u. 10. alá. Rövid életrajz, a zenei és iskolai tanulmányok felsorolásával mellékelendő. Kérjük a gyülekezeteket, segítsék hozzá az alkalmas egyháztagokat, hogy a tan folyamot elvégezhessék és gyülekezetüknek szolgálhassanak. Egyidejűleg közlöm, hogy egyetemes egyházunk olyan állandó kántorképesítő bizottságot is összeállított, amely előtt vizsgálatra jelentkezhetnek olyan egyháztagok, akik korábban már folytattak kántori tanulmányokat és gyakorlattal is rendelkeznek. Erre a vizsgálatra való jelentkezés az egyetemes egyház főtitkárához küldendő, VIII., Üllői-út 24. Kemény Lajos az egyetemes t. ü. bizottság elnöke. Az Evangélikus Élet megjelenik minden pénteken! [