Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)
1949-10-30 / 43. szám
3 , I Ivanqéllku« Bírt Egy jelentős konfereneia Október 18-án és 19-én gyűltek egybe az ország minden vidékéről való lelkészek az egyetemes egyház székházába, hogy egyházunk legégetőbb kérdéseiben közvéleményt alakítsanak ki. A vendéglátó egyetemes egyház nevében dr. Re öl. Iván egyetemes felügyelő köszöntötte lestvéri szeretettel a jelenlévőket, majd utalt a beiktatáskor tett ígéretére, amely szerint minden lelkésszel személyes kapcsolatot keres s ezért ankétok sorozatán keresztül kívánja a lelkészekkel ezt a személyes kapcsolatot kimélyíteni. Harmincas csoportban 15 ankétre lesz szükség ahhoz, hogy minden lelkész meghívást nyerhessen. Ki kell alakítanunk azt a közvéleményt, amely a jelen való világban leletet tud adni egyházunk égető kérdéseite. Le kell tennünk a fekete és a rózsaszínű szemüveget s úgy kell látnunk egyházunkat, amint a valóságban van. Ebben a reális látásban el kell döntenünk, hogy hitvallókként szilárdan állunk Jézus Krisztus evangéliuma mellell. A múlt, jelen és jövő egyháza. Az első előadást Groó Gyula egyetemes főtitkár tartotta egyházunkról ti múlt, jelen és jövő keresztmetszete alapján. 1. A mull egyházából hiányzott az iránytű, a helyes teológia s ez a hitbeli bizonytalanság vitte félre az egyház politikáját is. A teológiai érdek- lelenségnek és müvelellenségnek szükségszerű következménye volt a leikészek tájékozatlansága az egyházi élet döntő kérdéseiben. 2. A jelen egyházi légköréből hiány- ányzik a megújulás, ami nagyon várható és esedékes lett volna. Nem érezzük magunkat tűzből kiragadott üszögnek, nem látjuk a kegyelmi idő megtérésre hívó alkalmát. Míg körülöltünk tengelye körül fordult a világ, addig mi sem szunnyadhatunk rózsaligetben, várva az ejtőernyős királyfit. Az ébredés emberei ismét a belső kör teológiáját vallják, az egyéni kegyesség világtól elvonatkoztatott formájában. Problémáikból hiányzik a keresztyén embernek a világban való szolgálata s a felelősségérzés a világgal szemben. Ugyanakkor a konzervatív egyházi réteg Róma felé irányuló szimpátiát mutat. A zűrzavar végső gyökere az egyház lényege körüli bizonytalan látás. 3. Jövő feladataink legelsője éppen ezért a mull felszámolása elvi, tárgyi és személyi téren. Ez már 1945-ben leiadatunk volt, de ma már egészen sürgető feladattá váll. Másik aktuális tennivalónk a körülöttünk lévő világ rendjének, ideológiájának, épílö munkájának a tüzetes megismerése. Tanulmányoznunk kell a szocializmust. Olyan teológiára van szükség, amely iránytű tud lenni a jelen feladatai között. Gyülekezeteink ébresztése és evangelizálása, a laikus munka kiszélesülése, a tanító és tanuló egyház szolgálatának mélyítése, egyházszervezetünk átdolgozása, az anyagi önellátás megteremtése a legsürgetőbb feladatunk. Ki kell használnunk azt a kegyelmi időt, amit isién megad nékünk. Vigyázzunk, hogy Luther szava szerint a kegyelem futózápora át ne suhanjon felettünk. Lusta népre szűk esztendő jár! Mai teológiai problémák. Dr. Veíó' Lajos püspök előadása azokkal a teológiai problémákkal loglaikozott, amelyeket ennek a nemzedéknek kell megoldania. Ezek sorában elsősorban azokal a kérdéseket sorolta fel a püspök, amelyek ma a külső világ szemszögéből merülnek fél, s amelyekkel kapcsolatban az egyház tagjai tanítást várnak. Vető Lajos nem titkolta, hogy bizonyos kérdésekben újra meg keli kérdeznünk a tudományt és a bibiliát, s az egyházi tanítás módszereit és állás- ioglalásának lehetőségeit kereste. A •problémák, melyeket felvetett, a következők voltak: Isten léte, a világ és az ember keletkezése, a lélek léit zésének kérdése, az egyház mibenléte, a háború és béke problematikája, a tulajdon kérdése teológiai szempontból. Előadása feltűnően termékeny vitát váltott ki. Mondanivalója! azért nem közöljük részleteiben, mert tervünk, hogy ezekkel a kérdésekkel nagyrészt az 5 útmutatásai szerint rendszeresen foglalkozzunk. Az evangelizáció új útja. Második napon Koren Emil kőbányai lelkész tartott előadást az evangelizáció feladatairól. Azt a régi meghatározást, amely szerint az evangelizáció a megtérésre hívó szó erő- teljes hirdetése, fel kell váltania az igével való ébresztő szolgálat szélesebb horizontú s nem csupán az in- diVidulális-pietista vonalra visszavonuló meghatározásának. A népegyház eltűnésével a szabad egyház áldott eszközt kapott az evangelizáció- ban, amely az egyház megújulásában az áporodott alvó légkörben új és tiszta hangot jelent, az egyház lelki forradalmát. Fel kell mérnünk az evangelizációt, mint ébresztő igehirdetést. Vizsgálnunk kell a személyt vonatkozásait, az ezzel kapcsolatos panaszok felfedésével. Ki kell szélesítenünk az evangelizáció területét, hogy a mindig ugyanazokra szorítkozó beszűkült in- dividuális-pietisla réteg helyett az egész gyülekezet félé hangzó ébresztő igehirdetéssé legyen, amely a keresztyén ember világban lévő szolgálatairól sem feledkezik meg. A hozzászólások a hazai evangelizációs munkát több oldalról részesítették bírálatban. Feltárták a magángyónás, megtérés, cgyházfogalom körüli teológiai egyenetlenségeket. Sok bírálat hangzott el a ,,kegyes gőgről“ s az evangelizáció nyomában járó személyi kúllusz kísértéseiről. Mások a kinövések okát a nem magyar sarjadzású, idegenből hozott kegyességi szokásokban látták. Különösen azok ellen a kísértések ellen szólaltak fel. amelyek a hitet nem tartják összeegyeztethetőnek a mai világ dolgaiban való pozitív részvétellel. Az elszigetelődés elefántcsont- tornya, a befelé forduló pielista jelleg igen sokai árt az evangelizáció jövőjének. Az evangelizáció frontja elismer te, hogy ahol munka folyik, ott bajok is vannak, azonban nemcsak ezt kell látni, hanem azl a Krisztus-szolgálatot, amelyben minél hűségesebben akar az evangelizáció elmerülni. A teológiai segítséget éppen azoklól várják az evangelizáció szolgálat- levői, akik nincsenek bent a lelki munka rajvonalában. Mindkét tábor felé elhangzott az a figyelmeztetés, hogyha Isiéit engedi a sokszínű szolgálato! s a különböző teológiai állásponton lévők egyidejű munkáját, akkor egyik tábor sem esküdhet a maga sablonjára, hanem úgy kell szolgálniok, mint Isten sok- léte kegyelmének hűséges sáfárai. A konferencia azonban egyértelműen foglalt állást, az evangelizáció mellett s a megbeszélés azl célozta, hogy benne minden hibát ki lehessen javítani. Mit akarunk? — Reformációt! Haladást! Dr. Reök Iván egyetemes felügyelő mélyen szántó előadásban lárta lel a ma egyházpolitikájának alapvetését. A reformáció visszatérés Isten parancsaihoz, ennyiben visszatekintő jelenség, de ugyanakkor báladást is jelent a légivel szemben, ebben van újdonsága. A reformációellenesség és haladásellenesség egy gyökérből fakad, az emberi hagyományok konzervatív tiszteletéből, hiányzik belőle az Isten igéje szerinti újrakezdés és átértékelés reformálori elszánása. A magyar keresztyénség is kész volt az evolúciót megkadályozó, elnyomó társadalmi osztályok mellé állni. Isten számtalan figyelmeztetést küldött a történelem folyamán, azonban arra sem tért meg a magyar ke- resztyénség. Az 1514-es Dózsa forradalom, a francia forradalom magyar besziiremlései. az 1848-as szabadság- hale, az 1919-es proletárdiktatúra, mind figyelmeztetések voltak az uralkodó osztályok felé, amely azonban gálát emelt minden egészséges evolúció elé mindaddig, míg a revolució el nem söpörte a haladás minden ellenségéi. Ha hallani panaszt a revolució keménysége ellen, akkor.cz elsősorban azokra száll vissza, akik miau ki kellett törnie a revolució- nak, a haladás akadályozói ellen. Isten azzal figyelmezteti a keresz- tyénséget, hogy az evangélium szociális tanításait a marxizmussal valósítja meg. Nemcsak Marx írásai, hanem a marxisták gondolatai is át vannak itatva bibliai idézetekkel, mégha nem is tüntetik fel azokat. Isten ítéletét kell látnunk abban, hogyha az ő gyermekei nem végezték el feladatukat és elvilágiasodtak a feudálkapitalizmus húsosfazekának a kedvéért, akkor most hitetlenekkel szégyeníti- meg a hívőket. Mindezt azzal a bünbánatlál kell tudomásul vennünk, hogy a történe- lcmvezető Isten ítéletei hajt végre övéi feleli. Álljunk a mellé a szociális igazság mellé, amelyet oly sokáig igyekezett hátráltatni az Isten akarata iránt engedetlen keresztyénség. Áron is meg kell vennünk az evangéliumhirdetés alkalmát, s nyugodtan odadobhatjuk mindazt a sallangot, ami az isten által megítélt egyház tartozéka volt. A konferencia utolsó előadása Dézséry László „A szocialista fejlődés kihatásai az egyház életére' címmel. Ezt az előadást is bővebben fogjuk ismertetni, s így ezt most mellőzzük. Az utolsó kél előadáshoz együttesen következtek a hozzászólások, amelyek elemi , erővel hirdették Isten rajtunk való ítéletét és kegyeiméi. Az egyik felszólaló boldog korszaknak tekinti a mostanit, a kegyelem korszakának, amikor Isten az egyház büntetésébe rejti szeleteiét. Ilyenkor kár a büntető botol harapni, amint a kutya teszi, hanem fel kell ismernünk a megtérésre hívás jelét. Közel vau Isten kegyelme is hozzánk. Egymásután pergett a hozzászólók ajkán Isten megújulásra kényszerítő akaratának a meglátása. Készeknek bizonyullak a lelkészek a testi dolgozók soraiba állni. Már most is többen végeznek mezőgazdasági termelő munkát. Az „úri pap“ ideálját felváltja a Krisztus szolgájának — ha kell —, saját keze munkája gyümölcséi evő papnak a képe. Semmiképen sem szabad engedni, hogy a kereszténységet azonosnak lehessen venni a burzsoá életformával, vagy éppen a reakcióval! A jelenlévők boldogan tellek bizonyságot arról, hogy mennyi biztatást. útbaigazítást és evangéliumot kaplak az előadóktól a mai egyházi helyzetünkben való világos látás tekintetében. A tanulmányi ankétnak indul összejövetel Isten kezében evangelizációvá lelt. Bűnt hirdetett Isten, de csodálatos kegyelmet is gyakorolt. A résztvevők megrendültén hallgatták az egyetemes felügyelő zárószavait, aki Márk 16:3—4. versével fejezte be az összejövetelt: „És mondják vala maguk között: kicsoda hengeríti el nekünk a kövei a sírbolt szájáról? És odatekintvén, láták, hogy a kő el van hengerítve, mert felette nagy vala.“ A feltámadott és élő Krisztust elzáró kő, az egész egyház bűneinek, a lelkészek egymás közötti meg nem értésének felette nagy köve. íme, el van hengerítve, kész az út Jézushoz, az élő egyház Lírához! A kétnapos konferencián fiatal lelkészek felváltva elnököltek, egész menetében sehol sem érvényesült az egyházi hierarchia megkötöttsége. Püspökök, teológiai tanárok és lelkészek, teológusok testvéri közösségben olvadlak össze. Ahogy egyik felszólaló kife jezte, a konferenciái „példátlan egyetértés“ jellemezte. A záró áhítatot Balikó Zoltán diósgyőr-vas- gyári lelkész tartotta, s a jelenlévők egyenként tettek a végén ajánlásokat arránézve, hogy kiket hívjanak meg a következő konferenciára. így a további konferenciákkal a kapcsolatot az fogja mindig jelenteni, hogy a résztvevők a barátaikat küldik a következő találkozásra, s azokkal a hallottakat előre megbeszélik. A kö- velkező találkozó november 3—4-én lesz, a meghívókat ki is küldték 41 lelkésznek. Erről a konferenciáról kél résztvevő fog beszámolni. Közös gondolatok fogják végiggyűrűzni egész egyházunk lelkészi karál. dr. Ottlyk Ernő i A reformáció népe Amikor a reformációt ünnepeljük, kikerülhetetlenül gondolnunk kell megfogyatkozott sorainkra. Volt idő, amikor Magyarország lakosságának 9/10-ed része lutheránus, illetve protestáns volt, — és ma szinte fordított az arány. Mi ennek az oka? Az a következetes, kegyetlen és kíméletlen elnyomás, amellyel Magyar- ország hatalmasai, a hatalom birtokosai a protestantizmust lűzzel-vas- sal irtották. térdre borul, akit 49 csendőr sem tudna léidre kényszeríteni. Hát ilyen vallás, ilyen keresztyénség kell nekünk.“ Ez a példa megmutatja azT hogy a protestantizmus népe miért fogyatkozott meg közel 400 éves múltja során Magyarországon. De arra is reámutat, hogy a reformáció népének hol a helye és mi a feladata abban a korban, amelyben mi élünk és az eljövendő századok során is. Ez az elnyomás közel 400 éven át folyt. Tulajdonképpen az a csodálatos, hogy egyáltalán maradtak ebben az országban protestánsok. Bizonyos, hogy Isten megtartó kegyelme nélkül eleink áldozalos hithűsége is hiábavaló lett volna. Isten azonban gondoll az Ő népével és megtartotta minden elnyomatás és üldöztetés közepette. A reformáció ünnepén ezért egyedül Istené a dicsőség. Fel kell vetnünk azonban a kérdési, hogy miért nem voll jó -a pro*- testáns keresztyénség a hatalom birtokosainak? Hiszen keresztyénség volt az is, az Istenben való hit és az Istennek való szolgálat állott a középpontjában, Krisztust megváltóként tisztelték, stb. Olyan okokra szoktak hivatkozni, mint pl. az, hogy a protestánsok kél szín alatt osztották az Ür szent vacsoráját a népnek is, azonkívül, hogy ők a bibliát a népnek a kezébe adták. És ez már elárulja azt, hogy a hatalom birtokosai annakidején érdekeiket féltették a protestantizmustól. Tudjuk, hogy pl. a waldenseket Franciaországban elsősorban azért üldözték, mert a vagyonközösséget is prédikálták. A reformációnak tehát megvolt az osztályban: jellege, — legalább is érdekeit féltette a reformáció híveitől az uralkodó réteg. Inkább megfelelt neki a kereszlyénsi gnek az a formája, amelyik ember és ember között különbséget tett még a templomban, még az oltár előtt, még az Úr szent vacsorájánál is olyanformán, hogy a papságnak engedte meg csak az IT szent vacsorája teljes bibliaszerű vételéi,- míg a népet erre méltatlannak tartva, csak egy szín alatt szolgáltatta ki nekik, s ugyanígy a biblia olvasását se engedték meg a népnek, hanem csak a papoknak. Azl gondolhatja azonban valaki, hogy ezek csak a régi időkben voltak így, a mi korunkban ezek a kérdések inár nem játszottak és nem is játszhattak szerepet. Óriási tévedésben leledzik az, aki így gondolkodik. A két világháború között a keresztyén Magyarország idején szórványmissziói munkám során megismerkedtem egy földbirtokossal. Ö maga nem protestáns volt, az unokái! azonban én kereszteltem, miután a leányát evangélikus ember vette feleségül és reverzális nem voll sem jobbra, sem balra. A boldog nagyapa, aki a Felvidéken protestáns középiskolában tanult négyszemközt kifejtette előttem, menynyire boldog, hogy az unokái „lutheránusok“. Hiszen — mondotta — a lutheránusok, a protestánsok kulsu- rális szempontból magasabb színvonalon vannak, mint a többiek. Mikor szóvátettem, hogy a birtokain béres-sorban dolgozó evangélikus hívek összeszedése micsoda nehézségekbe ütközik, már csak azért is, mivel vasárnaponként rendesen dol- gozniok kellett, erre kifejtene, hogy annak szívből örül, hogy az unokái lutheránusok, de semmiképpen sem nézi jó szemmel, ha a béresei között van lutheránus. Miért? — vetettem fel a csodálkozó kérdést. Azért — felelte —, meri ha már lutheránus ember egyáltalán béresnek megy, az olvassa a „Népszava“-! és kommunista. „Egyébkén! is csak gondolja meg — folytatta —, ha a legkiválóbb protestáns „hitszónok“ eljönne a mi falunkba és istentiszteletei végezne, azt mondanák az emberek, hogy gyönyörűen beszélt, nagyon szép volt, de senki sem akadna, aki a prédikációjának a hatására letérdelne, viszont még kevesebbet tudna" ebben az esetben elérni egv kevésbbé híres és kiváló prédikátor, ellenben nézze meg, akármelyik nem protestáns templomban egy iskolázatlan barát megrázza a csengetyűt és a legvadabb falusi bicskás is Dr, Vető Lajos. FILM fackasi/ecem A szovjet és népi demokratikus országok filmművészete gyakran merít abból a hatalmas témakörből, amelyet a fasiszta Németország elleni há- húború szolgáltatott. Az utóbbi években meggyökeresedett és megszokottá vált ez a kifejezés: ,,ellenállási film“, vagy: „partizánfilm“. Akik ezeket a megjelöléseket alkalmazzák, rendszerint mintegy a műfaji hovátartozását akarják megadni ezzel a filmnek, hololt az említett meghatározások széles kereteket jelölnek meg, amelyekbe a legkülömbözőbb íilmtípusok sorolhatók. A „Végzetes éjszaka“ c. szovjet film roppant dinamikájú drámai- ságától az „Égő város“ c. lengyel filmig rendkívül széles a skálájuk. A film igazi művészei — a szovjet és az őket követő szocialista realista művészek — a közelmúlt évek valóságának ezer arcál fedezik fel és a legkülömbözőbb szempontok szerint csoportosítva ábrázolják. A változatosságot biztosítja, hogy ezek a filmek nem függenek a tőkétől, vagyis nem árucikknek, hanem embernevelő szándékkal készülnek. Fegyverek a tarlós békéért folyó szakadatlan küzdelemben. Széles történelmi távlatokban népek sorsa bonlakozik ki a film nézője előtt, határozoll kép a bistricia felkelésről, amely a németek és az áruló Tiso-kormány kiűzéséi tűzte célul. A németek elfojtották és kegyellenül megtorolták a partizánok bátor kiállásai, de mindez felőrölte erejüket és közvetve meggyorsította a szabadságol hozó Szovjet Hadsereg útját. Nem véletlen, hogy a Világi!júsági Találkozóra a csehszlovák fiatalok ezt a filmet hozták magukkal és természetes, hogy a közönség, de különösen az új fasizmus igája alatt szenvedő népek ifjúsága osztatlan lelkesedéssel és tetszéssel fogadta. A „Farkasverem“ nyilvános budapesti bemutatójára még októberben sor kerül. (X) Fejbe verni a világot... Sziromszerű felhő liheg, alatta ül öreg Rideg. Botot farag, nagy husángot: fejbeverni a világot! ! világot, tíz porontyát, Agyoncsapni minden gondját. Hároméves csepp Juliskát, görbecsontú kicsi Miskát. Öléves a Sanyi kötök, melle zörög, hogyha köhög. Sósvízbe-főtt babot néki szép elndó könnyel mér ki. örök a könny Maris szemén, amint köztük liheg szegény. S nv'kor már-már összeesne: melléfekszik apja este .. . Nyuvasztja a gyenge rabot öreg Rideg: párja halott. Halott, mint a világ leszen. ha a botra ólmot teszen. Azzal üt a tíz gyereken, végül magán — mondja nekem. ,,Magamon csak — takarosán: olyat, hogy a fejem-loccsan.“ (... Csoda-é ha szívem szakad sziromfehér felhők alatt'!!...) Dér Isiidre
