Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)
1949-10-30 / 43. szám
XVI. évfolyam 43. szám. Egyes szám ára éO fillér 1949 október 30. EVHNBEUKI1S ELEI AZORSZÁGOS L U T H E R-S Z Ö V E T S É G LAPJA A reformáció és haladás Irta: Reök Iván Ez a cím az evangélikus egyház programját jelenti. Soha el nem évülő dinamikus program ez, mert ellentétes irányú erők ki nem alvó feszültsége táplálja. A reformáció visszafelé tekint. A „semper reformare necesse est“ örömmel elfogadott parancsa arra kötelez bennünket, hogy vallásunk forrásához térjünk vissza „inkább engedelmeskedve Istennek, mint az embereknek“. A haladás viszont előre lendül és azt akarja formálni, teremleni! Luther Mártonnak a wittenbergi vártemplom ajtaján csattogó kalapácsütései a középkor koporsójának fedelét szegezték le, és az új kor kapuját tárták szélesre. És azóta és ezután is a hívő és az egyháza tanítását megértő embernek a haladás, a fejlődés jövőjébe lendülő útját kell járnia. Nekünk tehát nem szabad a reformálás és a haladás ellentétét közömbösíteni, hanem ép ellenkezőleg, vállalva és felfokozva ezt az ellentétet, és a belőle forrásozó, robbantó erejű és forradalmasító lendületet merészelni kell egyszerre a bontást és az építést. Szét kell rombolnunk minden olyan tanítást, hagyományt, magatartási, szertartást, elméletet és gyakorlatot, amely ellenkezik Isten kinyilatkoztatott akaratával. Meg nem alkuvó keménységgel hirdetni, tanítani Krisztus feddő szavait, hogy ezek fényében lássuk minden új és régi dolgunkat. Keményen és elegyí- tetlenül hangozzék minden gyülekezetünkben aa Úr kérdése: „Ti meg miért hágjátok át Isten parancsolatját a ti rendelésitek által?“ A haladás, a fejlődés fáklyahordozóinak kell lennünk, mert erre teremtett bennünket az Isten. Éppen a reformáció tanított meg bennünket arra és a folytonos reformálás szükségessége ragyogtatja fel eredeti értelmében az igazi humanizmust, hogy embernek lenni nem állapotot, hanem feladatot jelent. Isten nem tökéletesnek, hanem fejlődőképesnek teremtette az embert, amikor eszményeket helyezett elébe, melyek vonzzák és vágyakat és törekvéseket oltott szívébe, melyek belülről hajtják, nógatják. Legyetek szentek — szenteljétek meg magatokat, legyetek tökéletesek —■ tökéletesítsétek magatokat, szól hozzánk az idők végtelenségéből az örökkévalóságba mutató isteni parancs! Az emberi mivolt' lényege tehát a fejlődés, mely úgy az egyénben, mint a közösségben, az emberiség kollektív teljességében valósul meg. Gyermek- nevelés és társadalmi fejlődés egy és ugyanaz a dolog tehát. Ebben példát mutat az Úr Jézus földi élete, mert gyermekkoráról szóló ige szerint „Gyarapodék böL csességben és az Isten és az emberek elölt való kedvességben“ (Zk. 2, 52.). A gyermek emberré növekedésének, gyarapodásának megfeleli a z. emberiség civilizációs, kultúrális és társadalmi fejlődése. Ennek főbb irányvonalai közé tartozik először a természet fölé kerekedés. Az anyag : és az energia tulajdonságainak, a természel törvényeinek való megismerése tesz bennünket képessé arra, hogy a földet „birodalmunk alá hajtsuk“ és hogy „uralkodjunk rajta“. (Márk I. 28.) Így termelhetünk javakat, melyekkel testi szükségleteinket méltó módon kielégíthetjük. A másik irányvonal az értékek felismerése és kiábrázolása. A kultúránk ilyen eszme-alkotás és megvalósítás, akár a festő ecsetje vagy a tudós és bölcselő tolla tárja elénk az általa felismert szépséget és igazságot. A javakat és az értékeket azonban senki sem termeli, gyűjti magának, hanem a közösség számára. A két- kézi munkás éppúgy, mint az értelmiségi dolgozó abban leli öröméi, ha munkája gyümölcse minél több ember éleiét teszi szebbé, jobbá. Nem él az, ki önmagának él, a gyakorlatban azt jelenfi, hogy ai munka értékét és megbecsülését csak a kö-t zösség síkján nyerheti el. A harmadik fejlődési vonal ezek szerint a társadalmi, a politikai) mert a civilizáció termelhet javakat, a kultúraalkotta értékeket csak egy igazságos és becsületes közszellemtől átitatott társadalom oszthatja el helyesen. Minden együtt lenne tehát ahhoz, hogy az emberiség boldogsága egy szüntelenül felfelé kapaszkodó emelkedéssel valósuljon meg, vagyis evo-i lutio, egyenletesen áramló folyamat lehetne a sorsunk. Ezzel szemben mindúntalan akadályok torlaszolják el a fejlődés medrét. A megronlott emberi közösség fény és árnyék, dúslakodás és szegénység, tobzódás és könny, hatalmi téboly és elnyomottság, mohóság és kizsákmányoltság, felháborító éá visszataszító ábrázatát mutatja, és közben megtorpan, évekre, sokszor százévekre is megáll, ellankad a fejlődés irama. A felgyülemlett erők. azután szétroppantják a gonoszság és önzés ácsolta kereteket. A revolú- ció, a forradalom az, amely utat tör és teret hódít a fejlődési lendület számára. Mi, evangélikusok nemcsak a fejlődést akarjuk, hanem őszintén szólva megválthatjuk, hogy szeretnénk, ha zavartalan és folytonos lenne! Ha a civilizáció szüntelen termelne, ha a kultúra folyton alkotna és ha ezek gyümölcsei egy becsületes társadalmi rendszer révén igazságosan eljutnának minden emberhez. He tudjuk, hogy nincs így és most vállaljuk a valóságot. Elfogadjuk, hogy az emberiség fejlődése nem evolúció, hanem revolúció. Az Istentől való eltávolodás, a bűn megron- fott bennünket és ezért akadozik a fejlődés. Az önzés, a kizsákmányolás, a gőg és szívtelenség emelte gátakat jámbor sóhajok nem ingatják meg. Csak a revolúció tudja félrelökni őket. Ezért kell rombolva építeni! Reformáció és haladás minden látszólagos ellentéte dacára egyet jelent, egyet mond. A haladás lendületét mindig a bűn torpantja meg. Szét kell törni a gátakat, szét kell rombolni a válaszfalakat, mégha forradalomnak is hívják ezt az elementárissá felduzzasztolt keserűséget. Isten azt akarja, hogy az ember — hogy minden ember: ember lehessen! Reformációt és fejlődést nem lehet elválasztani egymástól. Aki vállalja az egyiket, el kell fogadnia a másikat. Vissza Isten igéjéhez, előre egy becsületesebb társadalomhoz, emberhez méltó életformához. A hamis hit örök halál Az egész keresztyénség történetében tapasztaltam és megjegyeztem, hogy mindazok, akik a Jézus Krisztusról szóló legfontosabb tanítást jól tartotlák meg, helyesen és biztosan maradtak >neg az igaz hitben. Ha emellett tévedtek . és bűnt követtek is el, végül mégis megtartattak. Mert: aki ebben helyesen megáll, hogy Jézus- Krisztus valóságos Isten és valóságos ember, érettünk meghalt és .feltámadott, azt minden más tanító', igazolja és elősegíti. Biztos tehát, amit Pál apostol mond: Krisztus a legfőbb Jó, az alap, a talaj és ; /. egész summa, rajta van és hozzá (gyűlik; nála és bele rejtve található, a bölcseség és értelem minden kin se . . . Isten határozata. (mondja Pál apostol), hogy Jézu' Krisztusban lakozzék az Istenség teljessége test Annakokáért hasonlatos a aiennyek országa a királyhoz, aki számot akar v dili az ő szolgáival. ^ Mikor pedig számot kezde vet- ni, hozának eléje egyet, aki tíz- i ezer tálantummal vala adós. f Nem tudván pedig fizetni, pa- \ rancsolá annak ura, hogy adják i el azt, és feleségét és gyerme- i keit, és mindenét amije vala, és 4 fizessenek. f Leborulván azért a szolga elől- r te. Könyörög vala néki, mond- f ván: Uram, légy türelemmel hoz- a zám, és mindent megfizetek néked. Az úr pedig megszánván azt a szolgát, elbocsátá őt, és az adósságát is elengedé néki. Kimenvén pedig az a szolga, találkozók eggyel az ő szolgatársai közül, aki száz dénárral vala neki adós; és megragadván azt, fosztogatja vala, mondván: Fizesd meg nékem, amivel tartozol. Leborulván azért az ő szolgatársa az ő lábai elé, könyörög vala néki, mondván: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek néked. De ő nem akaró; hanem el- menvén, börtönbe veté őt, mígnem megfizeti, amivel tartozik. Látván pedig az ő szolgatársai, mik történtek vala, felettébb meg- szomorodának; és elmenvén, mindent megjelentenének az ő uroknak, a mik történtek vala. Akkor előhívatván őt az ő ura, mondá néki: Gonosz szolga minden adósságodat elengedtem néked, mivel hogy könyörögtél nékem : Nem kellett volna-e neked is könyörülnöd a te szolgatársadon a miképpen én is könyörögtem te rajtad? És megharagudván az ő ura, átadta őt a hóhérok kezébe, mígnem megfizeti mind, amivel szerint és személyesen. Úgyhogy senki ne találja meg soha és sehol a Krisztuson kívül másutt Istent, aki nem Krisztusban akarja megkapni és megtalálni őt, menjen bár az egek fölé, a poklok alá s ki a világból; mert itt akarok én lakozni (azt mondja aiz Isten) ebben az emberben, aki Szűz Máriától született __ Ha ezt hiszed, jó neked, ha nem — tégy amit akarsz — hitetlenséged ezt meg nem változtathatja. Krisztus így akar megmaradni számodra híveivel együtt s ezeddig is így maradt az ördög és világ miinden hatalmával szemben . . . Az ördögnek Krisztussal három arcvonalon Van dolga és három csatarenddel támad: aiz egyik nem engedi, hogy Isten legyen, a másik nem engedi, hogy ember legyen, a harmadik nem engedi, hogy tegye, amit tett. A három közül mindegyik meg akarja semmisíteni Jézust. Mert: mit segít, ha elismered, hogy Isten, ha nem hiszed, hogy ember is? így nem az egész Krisztus a tied, hanem csupán az ördög egy kísérlete. Mit segít, ha elismered, hogy ember és nem hiszed, hogy Isten? Mit használ, ha elismered hogy Isten is és ember is, ha nem hiszed, hogy érted mindenné lett és mindent megtett? ... Valóban három részt kell hinnünk, nevezetesen, hogy ö Isten, továbbá, hogy ember s végül, hogy ériünk lett ilyen emberré... Ha az egyik rész hiányzik, mindegyik hiányzik. A hit egész és kerek legyen, ha gyenge és kísértések között lévő is, egész legyen és ne hamis. A gyengeség nem árt a hitnek. De a hamis hit örök halál. D. Luther Márton 1538. c tartozik. 1TELET S KEGYELEM Tudomásul kell vennünk, hogy egyházunk ítélet alatt áll. Még pedig nem akárkinek, hanem Istennek az ítélete alatt. S nem ok nélkül, hanem bűnei miatt áll Isten ítélete alatt. Ez volt az egyik fontos tétel, amiben megállapodott az a harminc s egynéhány lelkész, aki másfél héttel ezelőtt két napig konferenciázott Budapesten a Luther Márton Missziói Intézetben. Talán kevés olyan tételt fogalmaztak meg mostanában egyházunkban, amely annyira fedné a valóságot, mint ez. Mert nyilván látjuk, hogy „Isten számot akar vetni az ő szolgáival“, minden rendű és rangú felekezelével, annak minden egyes papjával és hívével. S aki, mint az evangélikus egyház, tízezer tálentummal adós neki, legkevésbbé bújhat ki a számadás alól. Kegyetlen számadás ez. Isten ítélete kiterjed feleségeinkre, gyermekeinkre s mindenünkre, amink csak van. Kóstolót kapunk az utolsó ítéletből! * Isten ítéletét nem tartóztathatjuk fel. Egyházunknak sem a reakciós papjai és hívei, sem a haladó papjai és hívei nem akadályozhatják meg az ítélet végbemenését. Ez volt a második tétel, amiben a másfél héttel ezelőtt tartott konferencia résztvevői megegyeztek. S' Isten Igéje jóváhagyja ezt a tételt is. * Feltartóztathatatlan tehát az ítélet? * Az ítéletet Isten csak a maga jószántából halaszthatja el.. S erre csak akkor kész, ha leborulva előtte félelemmel és hittel könyörgünk. Ha nem próbálunk szembeszállni az ő ítéletének igazságával. Ha elismerjük az ö követeléseinek jogosságát. De bízva az ö jóságában mégis így könyörgünk: „Uram, légi] türelemmel hozzánk*. Ha elemészt bennünket teljesen ez a félelem és hit, csak akkor lehet és van reményünk arra, hogy Isten éltet és megbocsát. * De ez még nem elég! A szolgák egymásnak is tartoznak. A felekezetek, a papok, a hívek egymásnak is adósai. Egymásnak is van megbocsátanivalójuk. A példázatban egy olyan esetről van szó, amikor a szolga nem hajlandó könyörületes lenni, annak ellenére, hogy a szolgatársa türelmet, bocsánatot kér tőle. Nálunk más a helyzet. Itt inkább visszaélnek a türelemmel azok a szolgatársak, akiknek bocsánatot, türelmet kellene kérniök. A példázatban amiatt a szolga miatt hajtja végre Isten az ítéletét, akihez hiába könyörgött a szolgatársa türelemért. Nálunk azok miatt fenyeget bennünket az Isten ítélete, akik kétségbevonják szolgatársaik részéről a számonkérés jogosságát s nem hajlandók türelemért esdekelni. Akik ezzel megakadályoznak bennünket abban, hogy megbocsássuk az ő vétkeiket. * Bizony, nem az Isten az oka a mi pusztulásunknak, mert ő türelmes és megbocsát. Mi vagyunk azok, akik vagy a példázatbeli szolga módján, vagy úgy, ahogyan most nálunk dívik, mindig akadályt gördítünk az egymásnak való megbocsátás útjába s ezzel Isten kegyelmének az útjába. * A kegyelem újra való felfedezésének a napja, október 31-ike, ezekre emlékeztessen és döbbentsen rá bennünket! Grünvalszky Károly Hideg vagy meleg? Észrevelted-e, hogy néha olg váratlanul süt reád a baráti szeretet, mint mikor hirtelen előbukkan a nap a felhő mögül s egyszerre meleggé teszi arcodat s dermedt tagjaid felengednek? Észrevetted-e, hogy a hétköznapi szürkeség egyszerre semmivé foszlott az életedben csak azért, mert valaki egy meleg baráti szót szólt hozzád? Vagy észrevetted-e, mint hidegül meg pillanatok alatt a levegő, amikor hirtelen sötét felhő úszik a nap felé? Éppen úgy, mint amikor valaki hozzád szeretetlenül szól. Mondd: szavaid ma hideget, vagy meleget árasztottak?
