Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)

1949-06-18 / 24. szám

■ iwüiifpélikiis Elet Oh, régi szép idők © © • így ment ez 8—10 családnál, 8—10 délután feláldozása árán. Óh, régi szép idők ... Sokszor sokan emlegetik a régi szép időket. Nyilván nemcsak az idők, hanem az emberek is szépek voltak. Vagy csak a messzeség szé­píti őket? Mindenesetre nyugtalanító a múltnak ez a minduntalanul kifes­tése. Éppen ezért felidéztem a múltat, de csak egyházi szempontból, de csak kisvárosi gyülekezetem szempontjá­ból. A múltat nevezzük így: „tíz év­vel ezelőtt“ ... Hamarosan meg kel­lett látnom, hogy tíz év alatt nem­csak a világban történt egy és más változás, hanem az emberekben is. Tény való, hogy ezek a „maiak“ nem olyanok, mint a régiek voltak. Egy­általán nem olyanok .. . Lássunk csak néhány egyszerű pél­dán Bizonyosan más is talál hason­lót a maga kis egyházi világában s felsóhajthat velem együtt... * Tíz évvel ezelőtt, elköltözés következtében, megürese­dett egy presbiteri tisztség. Tanakod­tunk, hát hogy kit tiszteljünk meg a nép bizalmával. Mert nem volt az olyan semmiség presbiternek lenni! Volt olyan presbiterünk, aki megvá­lasztása után új névjegyet csináltatott magának ilyetén ékes szöveggel: „X. J. hentesmester, ipartestületi elnök, ev. egy háztanácsos“. Hát nem szép? Ügy hangzott, majdnem úgy hangzott, S 'it a — kormánytanácsos! De színre leni engedte, hogy most már az is ct belőle ... No, szóval, ilyen le­hetőséggel birt a megüresedett tiszt­ség s így két jelölt is akadt. A név ma nem fontos, mert akkor se szá­mítolt, csak a foglalkozás s a vagyoni rang. Az egyik csemege-nagykeres­kedő volt, a másik részvénytársasági igazgató. Egyik módos, másik gaz­dag ... Az egyik azért nem járt tem­plomba, mert minden idejét lekötötte a forgalmas üzlet, a másik meg min­den ünnepen hol erre, hol arra su­hant autójával családostól. Persze, lett is élénk vita. A döntő érvek súlyát mindenki ezer, meg ezer pengővel mérlegelte. Azokkal az ezre­sekkel, amelyeknek csak igen, igen ki­csiny része, csak éppen valamicske jutott később az egyházközségnek. Mert az egyik fukar volt, a másik fösvény. De ez előre sosem tudható, így engedtünk a felülkerekedő böl­csességnek s megválasztottuk — mind a kettőt. Sokat akartunk markolni, de — semmit sem fogtunk. Oh, régi szép időkI Most pedig, amikor legutóbb presbiterválasztásra került a sor, egyhangúlag döntöttünk egy egyszerű munkás mellett, aki tagja az imaközösségnek, komoly erő van az imádságában, szolgálatra min­dig ráér s odahza naponta tart csa­ladjának áhítatot.. . ■V­Tíz évvel ezelőtt nem sok ülést faltolt a presbitérium. Évente ha négyszer-ötször összejött, de a megnyílás olyan ünnepélyesen történt, mint a genfi népszövetségi ülésé. Másról nem esett szó, mint olyan anyagi gondokról, amelyekről gondtalanul lehetett csevegni. A lé­nyegtelent szellemileg rágcsálta az „egyházi választmány“, ahogyan egyik „tagtárs“ mondani szokta .. . Óh, régi szép idők ... Most pedig évente 10—15 alkalom is van, amikor lelki kérdésekről főijük csendes test­véri beszélgetés. Elhangzik egy-egy jó előadás, beszámoló nyári konfe­renciáról vagy a családlátogatás ta­pasztalatairól s előkerül az evangé­likus sajtó valamelyik fontos cikke. Egyszer sem hiányzik az Ige magya­rázata s az ének, mert a presbiteri ülés is istentisztelet... * Tíz évvel ezelőtt kellemetlen helyzetbe kerültem. Ki­hirdettem, hogy mikor tartjuk a templomi hittanvizsgákat. Régi szo­kás szerint ilyenkor felügyelőnk szép kerek beszédben megköszönte a lelki- pásztor egész, évben végzett fáradozá­sát, buzdította a gyerekeket, hogy nyáron is járjanak istentiszteletre, majd pásztornak és kicsinyek nyájá­nak kellemes nyári pihenést kívánt. A vizsgák megkezdődtek, véget ér­tek, de felügyelőnk nem jött, a be­széd elmaradt s ezzel érvényét vesz­tette a pihenéssel kapcsolatban táp­lált mindennemű várakozás. Napok múltán kiderült, hogy jó emberünk sértődötten otthonmaradt, mert el­felejtettem külön is meghívni. Ezek szerint a szószéki hirdetés csak a gyülekezetnek szól, a felügyelőnek külön is szólni kell. Óh, régi szép idők . .. ' Most pedig, a felügyelőnk, amikor csak teheti, megjelenik a hittanórákon, udvaria­san megnézi a naplómat, érdeklődik, kinek nincs bibliája, énekeskönyve s év végén előre tudakozza, hogy mi­kor lesznek a vizsgák, nehogy más munkát állítson be magának akkorra... * Tíz évvel ezelőtt hogy a szeretet vendégséget hívott egybe, de bizonyára felírják valami angyali könyv lapjaira ... * Tíz évvel ezelőtt, karácsony táján gondolni kellett a szegényekre, akidnek sorsa picit össze­függ a gazdagok szívével. Készítettem hát egy szépen vonalazott gyüjtőívet, kikeféltem fekete ruhámat s erős fo­hászkodással elindultam a villák vi­lága felé, vigyázva bizonyos kialakult sorrend megtartására. Szerencsés eset­ben otthon volt a címzett, persze vi­zitidő táján. A cseléd elvette a kabá­tot, kalapot, leültetett a szalonban, bejelentett a nagyságos úrnak s ami­kor megjelentek, részben „csókolom a kézit“ (majd cuppanó kézcsók) és „alászolgája“ varázsszavak hangzot­tak el. Órahosszat rendkívül fontos beszélgetés folyt, míg egy felkínált pillanat csöndjében előadhattam jö­vetelem célját s egyben a gyüjtőívet. Következett az aláírás magasztos szer­tartása, minekutúnna pedig átvehet­tem 20—30 pengőket. Még meghall­gattam a jó tanácsokat, hogy ha mindenki ennyit adna, mit vegyek, majd elbocsátottak. Most pedig, ki-ki hozza a maga áldozatát, óh, sokkal-sokkal többet s leteszi a lát­hatatlan oltárra. A kihirdetés névte­lenül történik, önkéntes áldozat ez s így van szava az adakozás öröméről, de nem kér dicséretet vagy hálálko- dást. Felsorakoznak az özvegyek, első keresetük egy részéről lemondó tiszt­viselők, tizedet vállaló családfenntar­tók, olyan gyülekezeti tagok is, aki­ket régen segélyezni kellett. Ismeret­len források buzognak fel s áldottan éltető vizek táplálják az egyház sok­féle szolgálatát... * Sok-sok ilyen példa van, keressen más is hasonlókat. Sóhajtson fel ve­lem együtt: óh, ti régi szép idők! Mennyi képmutatást, hamisságot, dölyföt takargattatok szépségetek­kel ... De lehultt a lepel. Oda van a nagyképű nagyvonalúság és kicsinyes­ség egyaránt. Nem is érdemes ezért sóhajtani. Ha csak nem az örömtől, hogy csak emlékek maradtak .. . Molnár Árpád az ifjúsági egyesület külön helyisé­get bérelt s berendezte. Volt ott könyvtár, ping-pong asztal, biliárd, sakk s társasjátékok tömege. Mindig „eleven élet folyt“, nagy hancúrozás­sal, titkos udvarlásokkal, nyilt vesze­kedéssel, gyilkos pletykákkal, s va­sárnaponként — mikor a „nagyok“ elvonultak — tánccal. . . Óh. régi szép idők . ., Most pedig kicsiny szobában iparoslegények, gim­nazista fiúk és leányok, tanoncok, nem sokan, csak tíz-tizenöten gyüle­keznek, minden játék nélkül. Arról beszélgetnek, amit Jézus Krisztus az ifjúságnak mondott, imádkoznak a gyülekezet ébredéséért s ha lelki szol­gálatról van szó, reájuk biztosan le­het számítani... * Tíz évvel ezelőtt a „szer etet vendégség" társadalmi ese­mény volt. A nagy előadóteremben 400-—-500 vendég is szorongott, az asztalok róskodásig teltek finom ennivalóval, a teához kis üvegekben rum is készen állott s a mellékterem­ben forrón gőzölgő virstli s habzó sörök várták a szereietre éheseket s szomjazókat. Volt főhely is, már hogy ne lett volna. Ott ült a megjelent „előkelő­ség“, amely emelte az ünnepély fé­nyét. A legszebb papi feladatok közé tartozott leültetni őket. Mert, ugyebár, az alispánná nem ülhet akárhová? A főszolgabíró feleségéről tudni kellett, hogy félt a huzattól, tehát csakis kö­zépen ünnepélyeskedhetett. Az orvo­sok feleségét csak messze egj'mástól, mert így a másikat csúnyábbnak lát­ták. -Éva nagysám, a nyugdíjas ta­nárnő ragaszkodott Sallaynéhoz, a városi főmérnök nejéhez, mert ketten mindig sikeresebben tudták a plety­kákat elindítani. Ehhez mérten a műsor elsőrangú volt. Művész itt, művész ott, művész mindenütt, óriási hatással valamennyi, még a „Liliomszál“ és a „Für Elis“ ellenére is. Vagy: még inkább. Mind­nyájan díjmentesen léptek fel. Csak a taxit, a ruhatisztítást, a szmóking- vasalást és a virágcsokrokat kellett szíves-örömest vállalni. Mellesleg mindig zaj volt s kísé­rőül az állandó pisszegés. Viszont a helyi napilap keddi száma kéthasábos cikkben „hozza“ a ripor­tot, mondván: „a lutheránus tea mind erkölcsileg, mind anyagilag nagy si­kerrel zajlott le“ ... Óh, régi szép idők ... ' Most pedig meghitt csend és szelid várakozás száll le a kisteremre, bizonyságtevő verseket mondanak ifjak, csengve cseng az istenes ének, a gyülekezet maga is énekel, a megjelentek érke­zésük sorrendjében ülnek le, az elő­adás Isten dolgairól szól, nem szá­mol be egyetlen napilap sem arról, Levél egy gazdag asszonyhoz Asszonyom! Egy idő óta hiába kerestem ne­vét az adakozók között, csak nem találom. Pedig volt idő, amikor a nőegyesület tagjai között páratlan volt, áldozatkészségében és szolgá­latkészségében utolérhetetlen. Tudom, hogy mit válaszol erre. Azt, amit mindenki felelni szokott, mert azt hiszi, hogy erre nincs cá­folat: szegény vagyok ... Pedig Asszonyom gazdag! Olyan köpeny­nyel takaródzik, amely átlátszó. Amióta Jézus közöttünk járt, azóta a szegénység nem mentség. (S a gazdagság nem erény.) Nézze csak: két vasárnapon át virágtalan maradt az oltár. Sohse keresem, hogy miért, sajnos így is szokott lenni. Otthon a kertjükben meg láttam csodás rózsákat, vér­vörösen szétha jolva, szellő elől hajladozva s még hozzá olyan so­kat, hogy annak nagy része bizto­san idő előtt elhervad, mert nincs, aki leszakítsa. Ha akkor. Asszo­nyom, összegyűjt pár csokorra- valót s az oltárra teszi, gazdagon megajándékozta volna az egész gyülekezetét. Ugy-e semmibe se került volna? De Asszonyom is ott ült a többiek között, szegényes ol­tár előtt, talán csodálkozott mások hanyagságán s nem gondolt arra, hogy Isten a mi templomi oltá­runk rózsáit a maguk kertjében színeztette s illatosította. Másban is gazdag: a három gyer­mekében. Látványnak is szép lenne, ha alkalomról-alkalomra ott ülnének egymás mellett, apa, anya, két hirtelenszőke hajú nagy leány s az a komoly arcú serdülő fiú. Olgán eleven propaganda lenne ez, annyira feltűnő s annyira vonzó, hogy bizonyára sokan kér­deznék meg önmaguktól: vájjon miért ne járhatnánk mi is így, együtt, miért mehetünk csak szín­házba együtt, vagy a korzóra, vagy kirándulásra. . . Istennek nincsenek propaganda plakátjai, hangosan harsogó autókat se sza­ladgáltak mert sokszor többet mond és tanít egy család hűségével és áhítatával. Ezt a „többet“ elrejtette maguknál, mint nagyszerű lehető­séget, hogy előadhassák s bizony­ságot tehessenek vele Isten mel­lett . .. Nincsen"szegény ember a teljes értékelés szerint, mert legdrágább kincsünk mindig az élet. Az élet életből él. Sokszor keserű törvény ez, de Isten törvénye. Nem mi tesz- sziik értékessé, hanem mások, az érte szenvedett elődök, a velünk, körülöttünk élő' közösség, de mindenekelőtt az, Aki ezt a tör­vényt önmagára is vonatkoztatta s vért csorgatott szeretetből. Sokat, mindent adott, hogy kapjon is cserébe. Ugy-e megérti, hogy az adakozásnál nem a pénzére gon­doltam, hanem önmagára, egész életére és nem nekünk kértem, hanem Annak, Akinek joga van venni, elvenni is, Aki nem azt nézi, hogy a gyülekezeti adakozók könyvében fel van-e írva? Asszonyom! Gazdagok vagyunk! Szívélyesen köszönti lelkipásztora: Horváth András Bensőséges örömünnepe volt pün­kösd II. ünnepén szergényi leány- gyülekezetünknek. Tizenkétévi hasz­nálhatatlanság után ekkor vette is­mét a szent szolgálat használatába gyönyörűen kifestett, renovált, új ol­tárral és szószékkel ellátott templo­mát. Igazi testvéri találkozó is volt e nap, mert úgyszólván teljes szám­ban megjelent a marcalgergelyi anya- és a külsővati testvér- leány­gyülekezet is. A templomi istentisz­teleti szolgálatot Hering János vesz­prémi esperes végezte, az utcára ki­szorult hatalmas tömegnek igehirde­tést Bácsi Sándor pápai lelkész tar­tott, úrvacsorát pedig Siloos Lajos helyi lejkész osztott. A Magyar Evangéliumi Szövet­ség alcsúti hitmélyítő konferen­ciájára még lehet jelenkezni a Szövetség irodájában, Budapest, VII., Dohány-utca 36. II. 2. Tájé­koztatásul közöljük, hogy a kon­ferencia július 11-én estétől 16-án délig tart. Részvételi díj 40 forint. A vidékiek úgy induljanak el, hogy csatlakozhassanak ahhoz a vonathoz, amellyel a budapestiek mennek Bicskén át Alcsútra. Ez a vonat a keleti pályaudvarról 17 óra 35 perckor, Kelenföldről Dedig 18 óra 05 perckor indul. A jelentkezőknek részletes tájékoz­tatást küldünk. Egyedülálló (özvegy, stb.) idő­sebb lelkipásztor figyelmébe aján­lom 45 éves egyházi tisztviselőnő- lelkigondozottamat, aki — meg vagyok győződve — ideális pap- né volna. Házias, kedves modorú, nagyszerűen ért az irodai mun­kához, stb. Nagy öröm volna szá­momra, ha segíthetnék két ember­társam egymásra-találásában. Vá­laszokat MISSZIÓI LELKÉSZ 51 jeligére kérek. FILM Csibészek Diákköri élményeinket, az apró kis csínyeket juttatja eszünkbe a ki­tűnő francia művész; Noel-Noel új filmje, a „Csibészek“, Noel-Noel, aki egy személyben írója és főszereplője a filmnek. szembe- szállva a polgári társadalom álhuma­nizmusával, megpróbálja lerántani a leplet a hírhedt javítóintézetekről, bebizonyítva, hogy a kapitalista tár­sadalom kényszeríti az oda „tolon- colt“, alapjábanvéve jóindulatú gyer­mekeket az utcára és a bűnözésbe. A kedves és tanulságos filmben Noel- Noel egy fiatal pedagógust alakít, aki a rosszindulatú, helytelen nevelési módszert alkalmazó igazgató ellen fellép'és a megértés, a szeretet és a gyermeki lélek szabadságának jegyé­ben neveli a rábízott fiatalokat. A gyermeki ösztön megérzi a feléje áramló szeretet. A fiatal tanító köze­lebb jutott ugyan a gyermekek szívé­hez, de nem nyeri el igazgatójának jóindulatát... Ott kell hagynia az in­tézetet .. . Az a társadalom, melyben a „Csi­bészek“ készült, nem ad alkalmat arra, hogy megmondhassák róla az igazságot. A feltárt valóság utáni következtetések levonása helyett, egy díszes esküvő és egy váratlan karrier fejezi be a filmet. Noel-Noel új filmje, a „Csibészek“ rövidesen bemutatásra kerül. Fősze­replői a francia filmművészet legjobb- jaiból kerültek ki, mint Micheliné Francey, René Blancard és a kitűnő alakítást nyújtó gyermekszereplők. Erőssége még a filmnek a csengő­hangú gyermekkórus által előadott szebbnél-szebb énekszámok. Rz Országos Luther Szöttaiség új muttkaága Az evangélikus egyetemes iroda közli, hogy az Országos Luther Szö­vetség, mint az evangélikus egyház átfogó társadalmi szerve, támogatni kívánja az egyetemes egyház által vezetett és irányított zsidómissziót, amelyet az egyház a református test- vérfelekezettel együtt szoros munka- közösségben és_ kölcsönös szeretet- ben végez. Ezért saját kebelén belül megalakította a zsidómisszió bará­tainak közösségét, melynek elnökévé Somló Endre ny. főmérnököt ne­vezte ki Reök Iván dr. egyetemes felügyelő. A közösség célja, hogy fe­hér asztalnál, társadalmi érintkezés­ben, baráti közösségekben ápolja a szeretetkapcsolatot zsidó származá­sú és nemzsidó származású keresz­tyének között. Minthogy ez a szol­gálat egész embert kíván, Somló Endre lemondott a Luther Szövet­ségben viselt pénztárosi tisztségéről, valamint a Magyar Evangéliumi Egyházak Jó Pásztor missziói alapít­ványának igazgatósági tagságáról is A Luther Szövetség pénztárosává Artner Oszkárt bízta meg az egyete­mes felügyelő. II lilerüietetlen kérdés A híres psychológus: Jung, a psycho analitika nagy mesterének, Freudnak a tanítványa mondotta: —- Az alatt a 30 esztendő alatt, amíg gyakorló orvos voltam, igen sok beteget kezeltem a legkülönbö zőbb országokból. De egyetlen beteg­gel sem találkoztam, akinek a végső kérdése ne a hit-kérdés lett volna. Evangélikus Élet Az Országos Luther Szövetség Lapja Szerkesztésért felel: Dezséry László szerkesztő Budapest, III.. Dévai Bíró Mátyás-tér 1. Telefon: 162—635. Főmunkatársak: Benczúr László, dr. Groó Gyula, dr. Gyimcsy Károly, Koren Emil Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Üllői-út 24. Telefon: 137—886. Felelős kiadó: Dr. Geleji Dezső Előfizetési árak: Negyedévre: 12 Ft Félévre: 24 Ft Egészévre: 48 Ft Poslatakarékpénztári csekkszáma: 20.412. Hirdetések árai milliméter soronként 2.50 forint Független nyomda N. V.. Bpcst, Eötvös-u. 12. Felelős: Földi Vilmos igazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents