Evangélikus Élet, 1949 (14. évfolyam, 1-51. szám)
1949-06-18 / 24. szám
2 Evangélikus Élet Az „evangélikus konkordátum“ kérdése A magyar köztársaság kormánya és a magyarországi evangélikus ägyetemes egyház között nemrég aláírt egyezmény időszerűvé teszi annak a kérdésnek a vizsgálatát, rajjon evangélikus egyházjogi szempontból fennforog-e a lehetőség az állam és az evangélikus egyház közötti viszonynak szerződés útján való rendezése. Erre a vizsgálódásra azért van szükség, mert a múltban magyar vonatkozásban mindössze egy esetben került sor az államot és az evaugélkus egyházat közösen érintő kérdésnek formális szerződés útján való szabályozására. Vizsgálódásaink során ezúttal nem térünk ki a katolikus konkordátum jogi természetének az ismertetésére, sem pedig a szerződés megkötésére, tartalmára és megszűnésére vonatkozó kérdések tárgyalására. (L. szerzőtől Állam és evangélikus egyház közti szerződés jogi természete c. tanulmányát, melynek kivonatos ismertetése jelen cikkünk.) Állam és evangélikus egyház közti szerződésről az egyes államokban attól az időponttól kezdve lehet beszélni, midőn az evangélikus egyház az államhatalomtól némileg függetleníteni tudta magát. A katolikus egyház példája nyomán lassan az evangélikus egyház is alkalmazni kezdte a szerződés útján való szabályozást, mert ettől érdekei fokozottabb biztosítását remélte. Az első próbálkozások a német területen történtek a múlt században (1870, 1875 stb.), azonban a katolikus konkordátumokkal egyértékű szerződések csak az első világháború után keletkeztek. így pl. figyelmet érdemel Braunschweig szabad állam és a braunschweigi evangélikus tartományegyház között 1923 augusztus 8-án, a bajor állam és a bajor evang. egyház között 1924 november 15-én, a bajor állam és a pfalzi egyesült prot. egyházak között 1924 november 15-én, Poroszország és lartományegyháza között 1931 május 11-én, továbbá Baden és a ba- deni egyesült prot. tartományegyházak közötti 1932 december 9-én létesült szerződés. A magyar állam és az evangélikus egyház között szerződéskötésre a múltban a soproni evang. hittudományi kar felállításával kapcsolatiban került sor, mikor is a magyar állam és a magyarhoni evang, egyház képviselői között Budapesten 1922 december 18-án alapítólevél formájában szerződés jött létre. Az 1948 december 14-én aláírt szerződés egész egyedülálló, nemcsak azért, mert az állam és az evangélikus egyház közti jogviszonyt generáliter szabályozza, hanem a tiszta szerződéses forma miatt is. De vegyük most már szemügyre az állam és az evangélikus egyház közti szerződés jogi természetét. Az evang. egyházjogászok közül Liermann, Stutz, Holstein és Forst- lioff az állam és az evangélikus egyház közli szerződéskötési lehetőséget általánoságban elismerik és hangsúlyozzák, hogy szuverén állam bármelyik egyházzal köthet'szerződést. Természetesen azonban, hogy az evangélikus szerződés, vagy ahogy Liermann és Holstein nevezi: „evangélikus konkordátum“, a katolikus konkordátumtól eltérő jogi természetű. . Többek között abban mutatkozik lényeges különbség, hogy az evangélikus szerződés az államjog, vagy államegyházjog területén nő ki, ellentétben a katolikus konkordátum nemzetközi jogi, vagy quasi nemzetközijogi természetével. Az evangélikus egyház és állam közti szerződések1 jogi természetét illetően eltérő felfogás uralkodik. Abban közös ugyani aiz egyházjogászok álláspontja, hogy az állam és az evangélikus egyház közti szerződés tényleges jogi kötöttséget jelent mind az állam, mind pedig az egyház részére; a részletek tekintetében azonban különböznek a felfogások. Liermann az evangélikus szerződéssel kapcsolatban minden nemzetközijogi megoldást kikapcsol és a megoldást állami jogterületen keresi. A katolikus konkordátumtól való megkülönböztetésképen „köz- igazgatási szerződésinek nevezi ezt a szerzödés-typust. Liermann álláspontja a már régen túlhaladott legálteória terméke, mely szerint az állam az egyházzal, mint szuverénitása alá rendelt szervezettel nem köthet szerződést. Azok a megállapodások, amelyek az állammal mégis létrejönnek, csak akkor érvényesek, ha állami törvény formájában jelennek meg Ezeket a törvényeket az állam bármikor hatályon kívül helyezheti, tehát az evangélikus szerződés lété egyedül az állami törvényhozó szerv akaratától függ. Liermann ebből a zsákutcából úgy igyekszik kijutni, hogy a modern jogállamra hivatkozik, amelyet a törvény köt, tehát a szerződésben vállalt kötelezettség alól egyoldalúan nem vonhatja ki magát. Érvelése azonban nem meggyőző, mert a jogállam fogalmából még nem következik az, hogy az állam ne helyezhetné hatályon kívül, vagy változtathatná meg törvényeit. Álláspontjának sebezhetősége helytelen egyházfogalmában kereshető. Forsthoff a. szubordinációs elmélet híve. Szerinte az állam az evangélikus egyházzal, mint alárendelt testülettel szerződik. Ahhoz, hogy evangélikus szerződésekről beszélhessünk, az állami és az egyházi feladatodat szét kell választani egymástól. Vizsgáljuk a kérdést az evangélikus egyház lényegéből kiinduilva. Az evangélikus egyház közjogi testületi jellegénél fogva az állami organizmusba épült be. Az evangélikus egyházjogi rendszer minőségileg hasonló az állami jogrendszerhez, eltérés csupán a szabályozás tárgya tekintetében van. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy az evangélikus egyház és állam önálló jogalany voltát tagadnánk. Már pedig, ha ezt elismerjük, el kell ismernünk a közös ügyek közösen történő szabályozása szükségességét is. Ezzel az egyházi szerződés jogalapja önként adódik. Hasonlóan a nemzetközi joghoz, amelynek léte az állam szuverénitása elvének kölcsönös elismerésén alapul, az egyház és az állam közti viszonyt szabályozó szerződés jogalapja az állam és az egyház szu- i verénításának az elismerésén alapul. Paul Schoen hasonló érveléssel teljesen a koordinációs elmélet alapján állva állapítja meg, hogy nem a közjogban ,vagy az egyházjogban, nem is a nemzetközi jogban, hanem a koordinációs jogban van az államegyházi szerződések jogalapja. Álláspontja azonban könnyen sebezhető; hisz koordinációs jog nincsen, hanem ez csak viszonynak tekintendő. Álláspontunk szerint a koordinációs elmélet, amely mind az államot, mind pedig az egyházat egymásmellé rendelt önálló jogrendnek fogja fel, nem támasztható kellőkép alá. Valamely állam egységes jogrendszerén belül természetesen elkülöníthet — protestáns felfogás szerint is — az államjog az egyház- jogtól, végső fokon azonban az egyházra az állami jogszabályok is vonatkoznak. Ez természetes is, hisz az állam a maga területén a legfőbb hatalom. In concreto tehát az állam- hatalomtól függ, hogy valamely egyháznak milyen mozgási területet kíván biztosítani. A szabályozás egyik módja a szerződéskötés. Az állam és az evangél.kus egyház közti szerződés intézményesítésének indokai között két fő szempontot lehet megjelölni. Az egyik a paritás elvére való törekvés. A katolikus konkordátum mintájára az evangélikus egyház számára is el kell fogadnunk a szerződéskötés jogi lehetőségét. Nem tagadhatjuk azonban, hogy a katolikus konkordátum jelentősége a katolikus egyház különleges jogállásánál fogva alapjában véve egészen más, mint az evangélikusé. A másik szempont: a • célszerű megoldási módé. Az egyházjog sem maradhat el a fejlődéstől és a más jogterületeken elért eredményeket figyelembe kell vennie. Az állam és az evangélikus egyház közti szerződések jogi természetének a jellemzésére a Liermann által - elfogadott „közigazgatási szerződés“ elnevezést nem találjuk megfelelőnek, mert az állam, mint kormányzó, nem pedig, mint közigazgatási szerv köti ezeket a szerződéseket, másrészt pedig, mert az egyház nem tartozik az állam közigazgatási szervezetéhez. A fejlődés azt mutatja, hogy az állam és az evangélikus egyház között létesült szerződésekre vonatkozólag az „evangélikus konkordátum“ megjelölés nem fog szélesebb körökben tért hódítani, noha pl. Svájcban általánosan használatos. Joggal jegyzi meg Liermann, hogy az evangélikus konkordátum elnevezésnek nincsen „evangélikus“ csengése. Álláspontunk szerint az evangélikus egyházi szerződésnél mindkét szerződő fél egyező akaratán alapuló, az államot és az evangélikus egyházat jogilag egyaránt kötelező olyan szerződésről van szó, amelyre a közjogi szerződésre általánosságban elismert jogszabályok nyernek alkalmazást, tekintetbe véve az egyházszerződőfél sajátságos helyzetét. Dr. Boleratzky Lóránd egyetemi m. tanár. Velő Lajos püspök ráJióelőaJása a Lékéről Vető Lajos tiszántúli evangélikus püspök a magyar rádióban a háború és béke kérdéséről a kö- vetkeizőket mondta: „Mi evangélikusok a háború és béke kérdésében az evangélium alapján állunk, amint azt a magyarországi evangélikus egyház vezetősége ismételten is körlevélben kifejezésre juttatott. Tehát tudjuk, mint Jézus mondotta, hallanunk kell háborúról. De azt is éppen őtőle tud juk, hogy boldogok a békességre igyekezők, s ez azt jelenti, az eredeti görög szöveg szerint, akik a békességet csinálják. A békességet tehát csinálni kell. Ez kötelessége Jézus minden igaz követőjének. A párisii békekongresszus nagyszabású kezdeményezés volt abban a tekintetben, hogy egy új háború rémhíreivel szemben békessége legyen a jóakaraté embernek a földön. Mint ahogy a csendes tóba dobott kavics egymásután következő hullámgyűrűket vált ki, ugyanúgy követi a párisi békekongresszust is a békekonferenciák egész sora. Ez a mii budapesti békekonferenciánk is a párisi békekongresszus -egyik jdejutott hullámgyűrűje. A párisi békekongresszuson óriási tömegek juttatták kifejezésre békevágyukat, s ellenszenvüket a háború borzalmai iránt. Az emberiség legjobbjainak arra kell törekednie, ugyanezért kell fáradozniok a legszélesebb néprétegeknek is, különösen azoknak, akiknek a feladata a nép kulturális és erkölcsi felemelése, hogy a háború éppen úgy kimenjen a divatból, mint a párbaj, azokat a problémákat, amelyek azelőtt az emberiség életében háborúra Vezettek, békés úton oldják meg. Ha a budapesti békekonferencia ebben a tekintetben is csak egyetlen lépéssel előbbre viszi a világbéke ügyét, rendkívül nagy jelentősége lesz, kétségtelenül helyet fog kapni a magyar történetírásban.“ Felosztották a 750.000 forintos államsegélyt Hétfőn ülésezett az egyetemes egyház segélyosztó bizottsága, mely az egyetemes egyház elnökségének tagjaiból és választott tagokból állt. A bizottság feladata az volt, hogy a beérkezett kérvények alapján előterjesztést készítsen a Kultuszminisztériumnak a kormány 750.000 forintos újjáépítési segélyének felosztására. Délelőtt már a püspökök üléseztek, s igyekeztek összehangolni kerületeik gyülekezeteinek kérelmeit. Délután ötórás tárgyaláson igen tüzetesen megvizsgáltak minden kérelmet, a VKM. idevonatkozó rendeletét alapul véve a miniszteri leirat által meghatározott szempontok szerint, s a segélyösszeg felosztásában teljesen egyhangúlag megegyeztek. A főszempontok a következők voltak. A segély elsősorban háborús károkat szenvedett templomok és lelkészlakások újjáépítésére szolgál, s ezeken kívül olyan újjáépítésekre, amik templomokon és lelkészlakásokon lényeges építési eredményt mutathatnak a segély felhasználása után. Az összeg rendeltetése nem az, hogy azt elaprózva úgy használják fel, hogy végeredményében sehol se jelentse az újjáépítési problémák megoldását, hanem ennek éppen az ellenkezője. így a bizottság azon igyekezett, hogy az igen sok kérelem közül minél többet teljesíthessen, de olyanokat elsősorban, amelyek esetében a benyújtott kérelem és az adható segélyösszeg a helyi probléma teljes megoldásának reményét mutatja. Az újjáépítési szükségletek mellett háttérbe kellett szorulniok az új objektumok vásárlásának, bár ezek közül is többet honoráltak olyan helyeken, ahol vagy a templom, vagy a lelkészlakás hiányában maga a gyülekezeti élet forog veszélyben, vagy lehetetlen. A segélyösszeg felosztásánál nem lehetett figyelembe venni a kerületi arányszámokat, vagy helyi lélekszá- mot, viszont súlyosan esett latba az a kérdés, hogy a kérelmező gyülekezet milyen helyi áldozatot vállal építési problémájának megoldásában. Az összeget két részletben folyósítják, a második felét kb. egy jió- napra az első kiutalása után, azon egyházközségek számára, melyek a fenti fórumok jóváhagyó végzése után ebben a segélyben részesülni fognak. Olyan jól érzem ill magam ... Folynak az összefoglaló vizsgák a Deák-téri evangélikus leánygimnáziumban A folyosókon néma csend. A tantermekből itt-ott halk zsongás hallatszik ki. Az egyik teremajtó nyitva van. Ünneplőuhás leányok ülnek a padokban. Valami kérdés hangzik el a katedra felől. Majdnem mindenkinek a keze fellendül. No-no. Ezek így tudnak? Belépünk Dr. Remport Elek igaz, gató szobájába, hogy érdeklődjünk a lefolyt tanév felől. Első kérdésünk a felettes állami hatóságokkal való kapcsolatokra irányul. — A legnagyobb előzékenységet és segítőkészséget tapasztaljuk — hangzik a válasz. Sőt ezen túlmenő- leg a hivatalos látogatások alkalmával is baráti, közvetlen, meleghangú megnyilatkozások és beszélgetések élvezői lehettünk. Mi pedig büszkék vagyunk arra, hogy az érettségi vizsgalatokon a kormányképviselő külön is elismerte iskolánk demokrati. kus vonalvezetését. Jól esik hallanunk s most már arra volnánk kíváncsiak, hogy mint evangélikus iskola, hogyan látja el feladatát a nevelésben. — Egyrészt bizonyságot akarunk tenni arról, hogy a ma lüktető életében, ebben a haladó világban, aki hittel jár, az feladatát hűségesebben tudja betölteni s női szolgálatát melegebben, szeretetteljesebben tudja végezni. Mi hiszünk abban, hogy a hívő nők szolgálatára szüksége Van a mai életnek. Másrészt iskolánk evangélikus voltának értelmét abban látjuk, hogy leányaink, ha egyházi szolgálatra készülnek, erre is megfelelő előképzést kapjanak. Négy év óta minden évben vannak, akik növendékeink közül tanulmányaikat a teológián folytatják s tudjuk, hogy az iskolánkból kikerültek a gyülekezeti élet laikus munkaköreiben is megállják helyüket. No és — teszi hozzá mosolyogva — az sem lekicsinylendö, hogy növendékeink közül áldott szolgálatú papnők is kerülnek ki. Egy hatodikos növendéket is megijesztünk azzal a kérdéssel, hogy miben veszi észre az iskola evangélikus jellegét. A kisleány valóban megijedt a kérdéstől s először halkan csak annyit felel: olyan jól érzem itt magam . . . A kisleány örül, hogy végre szabadul tőlünk. Fogja az aktatáskáját s mosolyogva indul. A nyáron gyülekezetének ifjúságával megy konfe.- renc'ára. Ügy érezzük, hogy a Deáktéri evangélikus leánygimnázium érti azt a feladatát, hogy az evangélikus egyház szellemét tükröztesse, s ugyanakkor ,a benne tanuló növendékeket ne vezesse elszigeteltségbe a magyar diáktársadalom mai törekvéseivel és magatartásával szemben. A mi diákjainknak ott kell lenniök az élet sodrában és bizonyí- taniok .kell, hogy az evangélikus egyház nem azért végezhet iskolai nevelőmunkát, hogy exotikus szigetet jelentsen a magyar ifjúságban. Viszont azt is érezzük, hogy ez az intézetünk éppúgy, mint a fasori gimnázium elégedetlen az egyházzal szemben, amelyik nem törődik eleget azzal, hogy két középiskolánk szellemét korszerűen alakítsa ki. Ha iskoláink vannak, úgy az iskoláink mögött kell állnunk abban a felelősségvállalásban, amiben az ott dolgozó tanárok egyházi szolgálatra vállalkoztak és amiben evangélikus gyermekeink helyet akarnak találni a mai diákéletben s majd az életben is. K. E. Vonjuk le azt a tanulságot, hogy az egyház világi vezetőségét s presbitériumait tisztán lelki mérték alapján, áe a magyar társadalom minden rétegéből válogassuk össze J{t ^
