Evangélikus Élet, 1948 (13. évfolyam, 1-3. szám)
1948-12-04 / 2. szám
I Evangélikus Elet 7 dr. REÖK IVÁN: Az evangélikus értelmiség A soproni líceum Az evangélikus értelmiség feladata kettős: meg kell értenie a dolgokat és állásfoglalását az Evangélium fényében kell kialakítania. A megértés a legnemesébb, de egyben a leghezebb emberi feladat. Nem elegendő erre józan ész, és tárgyismeret, hanem nagyfokú önmegtagadás is kell hozzá. Mert, aki vágyainak, elképzeléseinek, hangulatainak színes függönyén keresztül tekint szét a világban, az nem a valóságot látja, hanem önmagában gyönyörködik. A megértéshez vezető út első állomása az a belátás, hogy a dolgok úgy vannak, amint vannak és az események iránya olyan, amilyenné azt a nálunk hatalmasabb tényezők kijelölik, akár tetszik ez nekünk, akár nem. A francia ezt tömören a „force des chausés“- nek mondja. Ezután nem nehéz észrevenni, ma tanúi vagyunk a fejlődés egy robbanásszerű bekövetkezett fázisának. Persze itt mindjárt egy begyökerezett előítéletünket kell legyőzni. Azt, hogy a fejlődés nem lassú és egyenletes áramlás, hanem hosszú tétlen tespedési korszakoknak hatalmas átalakulásokat előidéző gyors explóziókkal való váltakozása. Vagyis a szépen hangzó és megszokott közmondással ellentétben igenis ugrások vannak a természetben és az emberiség sorsa lényegében véve nem egyéb, mint hosszú, sokszor évszázadokig tarló, egyhelyben topogásokra bekövetkező hatalmas ugrások sorozata, ez pedig egyetemes világtörvény, amit a legújabb természet- tudományi felfedezések, mint a tquantum mechanika és az atóm- bontás szemléltetően igazol. Így érhetjük meg, hogy az a gazdasági, társadalmi, politikai átalakulás, melyben élünk, olyan feltartózhatatlan világfolyamat, mely évszázados kereteket szinte napok alatt feszít szét. Ez az átalakulás olyan gyökeres, hogy a múlt soha többé és semmiféle formában nem térhet vissza. Csak az, aki' ezt tudomásul tudja venni, csak az láthat a dolgok mélyére, ahol felismerheti az egész forradalmi lendület értelmét. Azt, hogy az emberi civilizáció által termelt javaknak és a kultúra által alkotott értékeknek egy új elv és egy más rendszer szerint történő szétosztásának módszere van megszűnőben __ Az ember azonban nem azért gondolkodik, hogy intellektuális gyönyörűségben legyen része, hanem, hogy maga is állást foglaljon és cselekedjék. „Gondolj merészet és nagyot s tedd rá életedet“ mondja Vörösmarty. Mi ezt azzal egészítjük ki, hogy életünket nem csak emberi elgondolásokra kiválj juk építeni, hanem elsősorban Isten Igéjére! Az Evangélium fényében szemlélve a jelenvaló világ dolgait, tájékozódásukat mindjárt megköny- nyíti egy helyes megkülönböztetés. Amikor az Űr Jézus Krisztus egyik kortársa, felbuzdulva a Mester tanításán, azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy döntse el testvérével való peres ügyét, az Űr ezt visszautasította, mondván: „ember, ki tett engem osztóvá vagy bíróvá közületek?“ Pilátus előtt pedig kijelentette: „Az én országom nem e világból való.“ (Jn. 18. 36.) Az egyház (akár keresztyén, akár keresztény) nem törhet tehát világi hatalomra, és nem formálhat magának jogot arra, hogy e világ gazdasági, politikai vagy tár- i sadalmi kérdéseiben bíróként ítél- I kezzék. Isten az emberi felsőbb- ségnek adott hatalmat ezeknek a kérdéseknek a megoldására. A hívő ember könnyen megértheti tehát, hogy listen, aki Egyháznak és Államnak egyformán szuverén ura, élesen elkülönítette mindkét közösség munkaterületét, pontosan kijelölve feladataikat. Az Egyházé az Evangélium hirdetése, a szentségek kiszolgáltatása és a szeretetmunka végzése, az állam feladata az emberek békés együttműködésének biztosítása a -rend fenntartása, a termelés és szétosztás stb. megszervezése. Nyilvánvaló, hogy amíg az első állandó és változatlan, addig a másik korszakonként változik. És ezért is döntő fontosságú, hogy az Egyház ne keveredjék bele világi dolgokba! Jézus Krisztus tegnap, ma és holnap ugyanaz, a .gazdasági és politikai rendszerek viszont változnak és fejlődnek! A napi politikába magát beártó egyház saját urával és megteremtőjével kerül szembe, elárulja és megtagadja saját lényegét és küldetését. Ezután a helyes és szükséges megkülönböztetés után levonhatjuk a megfelelő konzekvenciákat. Először arra a kérdésre kell felelni, hogy vájjon akadályozza-e, gátolja-e az állam az egyházat feladatának végzésében? Mindig ez ‘legyen az első kérdés. És felelni kell rá, nyíltan és becsületesen, határozottan igennel vagy nemmel! Evangélikus Egyházunk ünnepélyes deklarációban nyilatkoztatta ki, hogy a jelenlegi államhatalom nem korlátozza kötelességének teljesítésében, sőt messzemenő módon támogatja. Ezért ismerték el és ismerjük mi el valamennyien a magyar népi köztársaságot és köszönettel fogadjuk anyagi és politikai támogatását és védelmét. De ez a megállapítás egyébre is kötelez. Első sorban jóindulatra. Arra, hogy rokonszenvvel figyeljük demokráciánk építő munkáját és hogy elismerjük eredményeit. A hívő ember azonban nemcsak nézi, hanem építi is a világot. A reformáció lendülete nem tűr meg vadonban megbúvó remetéket, hanem felráz és rádöbbent bennünket felelősségünkre. A jelen- való világban kell sónak, kovásznak és világosságnak lennünk! Ez a belátás pedig bűnbánatra sarkal és helyes meglátásra késztet. A múlt dicsőítése, a régi rendszerek mentegetése és visszakívá- nása helyett az Úr feddő szavai visszhangzanak szívünkben: „Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a Te nevedben próféltáltunk-e, és nem a Te ^nevedben űztünk-e ördögöket és nem cselekedtünk-e sok hatalmas dolgot a Te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlfem, ti gonosztevők.“ Jól tudjuk (hiábavaló lenne letagadni), hogy voltak magukat „keresztyén és keresztény“-nek nevező politikai pártok és rendszerek, melyek hangoztatták, de nem cselekedtek az Evangélium parancsai szerint. Hasonlóan a „vallásos“-nuk elkönyvelt középkorhoz, mely amíg mondotta, hogy „méltó a munkás a maga bérére“, hogy „akinek több adatott, attól több kívántatik“, hogv „egymás terhét hordozzátok“, az örökké korszerű szociális tanokat, meg a szeretet nagy parancsának ezerféle változatát — addig háborúkat készített és vívott, társadalmi igazságtalanságokat intézményesített, kizsákmányolást védelmezett és embertelenségeket hősi pózba öltöztetett. Egyáltalán nem véletlen tehát, hanem prófétai jóslat beteljesülése, hogy az Evangélium szociális parancsait éppen azok iparkodnak megvalósítani, akik minduntalan nem hivatkoznak rá. Idézzük csak emlékezetünkbe, hogy vájjon kikhez szól az Ür áldó szava: „jertek én atyámnak áldottál ...“ és mivel indokolja ezt az Ür? Szóljon ö maga: „Mert éheztem és ennem adtatok; szom- júhoztam és innom adtatok; jövevény voltam és befogadtatok engem , mezítelen voltam és felruháztatok; beteg voltam és meglátogattatok; fogoly voltam és eljöttetek hozzám . . . Bizony mondom nektek, amennyiben mcgcse- lekedtétek eggyel, az én legkisebb atyátufiai közül, én velem cselekedtétek meg.“ Isten nem személyválogató! A születési előjogok, címek és rangok, kiváltságos társadalmi osztályok: emberi kitalálások. Szentúgy a termelési, politikai és gazdasági rendszerek. Az Ige fénye keresztül» világít rajtuk és megláthatjuk bennük az embert. Az embert, aki nem eszköz, hanem cél! Akit Isten nem szolgaságra teremtett, hanem szabadságra és uralkodásra. Mert nem egynek közülünk mondotta, ' hanem minden embernek: „Szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá és uralkodjatok...“ Az evangélikus értelmiség meg kell, hogy értse a jelen való világhelyzet problémáit és figyelnie kell Istennek minden emberhez szóló üzenetére. A kettő együtt olyan lehetőségeket tár elénk, melyeket nem nevezhetünk másként, mint az Ur kedves esztendejének. Kegyelmi idő az, mely háború helyett békét ígér és amelyben újjáépült templomainkban szabadon hangzik az Ige. Az emberi közösség pedig megfeszített erővel termel és épít, hogy minden embernek jusson kenyér, ruha és otthon, hogy az általártos életszínvonal végre emberhez méltó legyen és hogy a kultúra s civilizáció gyümölcsei ne csak néhány kiváltságos lábai elé hulljanak, hanem minden embernek jusson belőlük. 41.666 néző izgult, i szorongott, bömbölt, lelkesedett, kesergett és talán sírt is — Advent I. vasárnapján egy labdarúgó- pályán. Pontosan abban a délelőtti időben, amikor templomaink megnyíltak az imádkozni és Igét hallgatni akaró lelkek számára. A Vasárnap megszentelése "Isten örök parancsa. Ezt a törvényt egyházunk sohasem akarta drákói szigorral' végrehajtani — még a tanuló ifjúsággal szemben sem. Budapesti lelkészek csak egymás között dohogtak azon, hogy egy és két évtizeddel ezelőtt szintén ugyanebben az időben tartotta üléseit az Akadémia és sok irodalmi kör és társaság. A nagy labdarúgómérkőzések félidejében muzsikát és hirdetést sugároz a nagy hangszóró. Ha meg lehetne vesztegetni e gép kezelőjét, fel kellene olvastatni egyszer ilyen helyen teljes egészében a gazdag és Lázár történetét. Legkomolyabb szavait mindenki megértené. Még azt is megsejtené, hogy egyszer I neki is elmondatik az, hogy földi életében elmulasztott valamit meghallgatni, ami örök élete szempontjából legfontosabb lett volna. S ez az alkalom vele szemben pontosan Advept ejső vasárnapján volt, amikor ő „egy“ volt a 41.000 között. 1557-ben alakult s vihafvert épülete ott áll Sopronban, a Széchenyi-tér közepén. Évszázadokon keresztül a nyugati végen a magyar szellem fellegvára volt. És otthona volt azoknak az ifjaknak, akik Dunántúl nyugati és északi részéből gyülekeztek oda. hogy tanulhassanak, nevelődhessenek és épülhessenek a haza és egyházuk javára. Fellegvára a tudo- ménynak és a magyar szellemnek. Előkészítője Sopron megmagyaro- sodásának. Lássunk néhány példát, Kiss János szuperintendens és korának hírneves költője 1790- ben a soproni líceumban alapítja meg a Magyar Társaságot, az ország első önképzőkörét. 1792-ben a líceum diákjai játszanak először ^►pronban magyar nyelven színdarabot. 1827-ben licisták teremtik meg a magyar zene és tánc művelésére a Deákkúti Vármegyét, amely éppen úgy, mint a Magyar Társaság maga választja tanárelnökét is. 1865-ben alakul meg a Soproni Gyorsírókor, 1869-ben a Líceumi Ifjúsági Zenetársaság, mindkettő a magyar művelődés szolgálatára. A nevelés évszázadok óta demokratikus szellemben, protestáns hagyományok szerint, puritán vi- lágfelfogás alapján folyt. A tanárok zöme szegény családból származott, a tanulók legnagyobb része pedig a Rábaköz és Kemenesalja ősi népének gyermeke. A szegénysorsú tehetséges ifjak tanulását már a XVII. századtól kezdve számos alapítvány teszi lehetővé. Nemes lelkek gondoskodnak, hogy e célra mindig akadjon forrás, akik a devalvációk után is újabb és újabb alapítványokat teremtenek. Az iskolai menza (alumneum) 200 év óta tölti be hivatását. A líceum öregdiákjainak szövetsége is számtalan fiatal tehetség tanulását könnyítette meg s megépítette a 120 tanuló befogadására alkalmas Líceumi Diákotthont. Ez az intézmény a háború alatt elpusztult, újjáépítése elengedhetetlenül szükséges. A soproni líceumba járt sok-sok diák egy nagy családot alkot. Ebbe a népes családba tartozik a már említett Kiss Jánoson kívül Berzsenyi Dániel, Pákh Albert író, aki Petőfi barátja volt, Döbrentei Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia első titkára, Vajda Péter költő, a jobbágyfelszabadítás szószólója. Eötvös Károly, Dóczy Lajos, Gom- bócz Zoltán, a mai nemzedékből Zsirai Miklós, egész sor nagynevű püspök, egyetemi professzor, közéleti és egyházi kiválóság. Megalakulása óta a humánum szelleme és a demokratikus elv uralkodott ebben az iskolában, a magyar szabadság és a magyar függetlenség zászlaja lengett ezen az ősi bástyán. 1706-ban, amikor Vak Bottyán kurucai ostromolták Sopront, a liceum diákjai kiszöktek a várfalak közül s beálltak a kuruc seregbe. 1848-ban a tanárok és a tanulók egyformán honvédnek álltak s csatlakoztak a szabadság- harchoz. A Bach-korsizakban éppen úgy magyar maradt, mint ahogyan a közel múltban nem szédült bele sem a nácipropagandába, sem a nyilas eszmék sodrába. Szelleme hagyományosan evangélikus volt. A legrégibb magyar- országi evangélikus gimnázium Szoros kapcsolatban állt a pécsi Erzsébet Tudomány Egyetem hit- tudományi karával, amely 1923-ig mint ev. theológia szervesen hozzátartozott. A nagy múlt kötelez, a hagyományok, az állandó haladás, a humánum és a demokrácia útját jelzik. A dunántúli egyházkerület líceumi iskolabizottsága az iskola államosítása alkalmával ebben a tudatban intézett memorandumot a kultuszkormányhoz, amelyben a soproni liceum felekezeti jellegének megmaradását kérte. A memorandum sikerét nem látjuk kizártnak. Az egyházkerület bizonyára szívesen vállalja a szellemi terhen kívül azokat az anyagi gondokat is, amelyek az intézet fenntartásán kívül a távolabbi vidékekről származó szegénysorsú tanulók utazásának és elhelyezésének terhét jelentik. Imádkozó férfi a tempIomajftóLan Szinte naponként éri vád egyházunkat a zárt templomajtók miatt. A templomok felügyelői és felelősei állandóan foglalkoznak azzal a lehetőséggel, hogy a napnak különböző óráiban hogyan és miképen lehelne templomainkat nyitva tartani az imádkozni akaró hívek számára. A hosszú töprengésnek mind máig semmi eredménye nincsen. Vannak templomaink, amelyek a nap bizonyos óráiban nyitva vannak. De csak nagyon rövid ideig. Híveink nagy- tésze ebben látszólag megnyugsz k. Másik és nem kisebb része emiatt állandóan neheztel egyházunkra. Nyitott szemmel járó lelkészeink római katolikus templomokba kies bejáró evangélikus híveket figyelhetnek meg, akik rövid imádságok elmondására betérnek e templomokba. Az imádkozni akaró híveket senki sem vádolhatja meg jószándékaiért. A napokban egy egészen szokatlan eseménynek voltunk szemtanúi. Egy közel negyvenéves férfiú állt meg egyik templomunk udvari ajtója előtt. Zajos volt az udvar, jövő-menő emberek suhantak el mellette. ö azonban csendben és áhlta. tosan állt a templomajtó előtt kalap- leyéve és buzrón imádkozott. Ildomtalannak tarthatta volna bárki, hogy megf gyei je őt, pláne hogy beszélgetést kezdjen vele. ö sem tör6dött senkivel sem. Álit és imádkozott. Mák volt ez, mint a sirató falnál váló megállás. De, aki elsuhant, vagy elhaladjt mellette, tisztelettel tekintett rá, s örült annak, hogy az imádkozó férfit láthatta. A szegény egyetemi hallgató nagy szomorúsága A protestáns diák-menza egyik egyetemi hallgatójáról van szó. Ez a munkát vállaló diák hóna alá vett néhány tucat Evangélikus Életet és egyik templomunk előtt akarta árusítani az istentisztelet végén. Szándéka igen tisztességes volt Nagyon reménykedett abban, hogy az eladott lappéldányok után járó jutalom összegéből kifizetheti egy heti étkezési díját. Írnunk sem kell, hogy ágról szakadt ifjúról van szó, akinek fontos volt a remélt pénz. Vállalkozása nem sikerült. Nem sikerült azért, mert a templom lelkésze felfedezte a lapárusító diákot. Megtiltotta az árusítást. Nem akarjuk névvel megnevezni ezt az egyetemi hallgatót. Nem akarjuk nyilvánosságra hozni a túlbuzgó lelkészt sem. Reménykedünk abban, hosv utóbbi belátja súlyos eltévelyedését. Nagy türelemmel várjuk kartársunk jelentkezését. Örömmel adunk alkalmat neki arra, hogy hibáját kijavítsa. Előfizetőinknek csakhamar postatakarékpénztári befizető lapot küldünk. Kérjük a lelkész! hivatalokat, hogy a csoportosan küldött példányok árát addig is posta- utalványon szíveskedjenek megküldeni.
