Evangélikus Élet - Baciu, 1942 (7. évfolyam, 1-15. szám)
1942-05-01 / 5. szám
4 evangélikus élet 1942 május 1. ITTHON A NAGYVILÁGBAN — Felügyelő beiktatás. Az apaja-i gyülekezel, a megürese- det egyházközségi felügyelői állásra Papp Béla dr. egyházkerü- leti világi jegyzőt választotta meg, akinek beiktatása husvét második ünnepén volt. Ugyanakkor tettek esküt az egyházközségnek újonnan választott presbiteréi és tisztikara is. Isten áldása kisérje szolgálatukat! — Uj intézkedés az illeték adóra. Az uj bélyegtörvény intézkedése szerint az egyházi vagyon falusi gyülekezetnél 2,000.000 lejig, városiaknál 5.000.000 lejig nem esik illetékadózás alá. Az adókulcsot 0.50 százalékról 0.25 százalékra szállították le. — Adventi és böjti lelki munka a Bánság egyházaiban. Az ádvent és a böjti szent időben igen élénk lelkimunka folyt az arad—banatul-i egyházmegye gyülekezeteiben. Ennek irányát és ütemét Ponyiczky László esperes szabta meg. Minden gyülekezetben vallásos-estélyek voltak, melyeken a lelkészek kölcsönösen beszolgáltak egymásnak. Úgy szuprrinten- dens, mint az esperes több gyülekezetét személyesen is felkeresett és ott igehirdetéssel és előadással szolgált. A szerzett tapasztalatok alapján megérlelődött az az elhatározás, hogy a szőszékcserét továbbra is gyakorolják s ennek keresztülvitelére Ponyiczky László esperes már tervet is készített. — Säcädate. A sacádate-i gyülekezet közgyűlése határozatot hozott, a .melynek értelmében az országos egyházból való kiválását és a romániai zsinatpresbiteri ág. hitv. ev. egyházkerületbe való felvételét kéri. Egyház- községeink száma igy egy uj gyülekezettel gyarapodott s már csak a hal- mágyi magyar evangélikus gyülekezet áll kívül a magyar evangélikus egyházi közösségen. — Az aradi nőegylet munkája. Az aradi gyülekezet nőegylete, agilis elnőknőjének, Nagy Imrénének indítására szövőszéket szerzett, amelyen most az asszonyok részéről serény munka folyik. Az igy előállítóit anyagok az egylet bevételeit gyarapítják s ezen felül az asszonyok hasznos foglalkozásra nyernek kiképzést. — A Hétfalusi Takarékpénztár bözgyüláse, Április hó 12-én tartotta rendes évi közgyűlését a Hétfalusi Takarékpénztár. Az intézet vezetősége beszámolt a múlt esztendő munkájáról, valamint előterjesztette az intézet pénztári és vagyoni mérlegét. A megejtett választás eredményeképpen az igazgatóság tagjai : László Kálmán, Bálint István, és Gocsmán Mihály, a felügyelőbizottság tagjai pedig: Orbán Balázs, Vigh Gábor dr és Dobri István. A rendes közgyűlést követő rendkívüli közgyűlés pedig az intézetnek a Bra?ovi Közgazdasági Bank R. T.-sal való egyesítését mondotta ki. Ezzel megszűnt Satülung egyik jelentős intézménye, amely több mint 40 évig fejtett ki áldásos tevékenységet. Reméljük, hogy a helyzetdiktálta okosság valóban üdvös és hasznos uj útnak fog bizonyulni s az uj intézmény, mely most már a bra?ovi Közgazdasági Bank fiókjaként fog működni, hathatós tényezője lesz népünk gazdasági életének. — Lelkészeink licenziátusi fokozata. A kultuszminisztérium mindazon lelkészeinknek, akik gimnáziumi érettségivel és teológiai főiskolai végzettséggel bírnak, 1941 évi október 1-i hatállyal, megadta a licenziátusi fizetési fokozatot és az igy előállott fizetésbeli különbözetet ki is utalta. — Uj ezer és kétezer lej es bankjegyek. A Nemzeti Bank április 15-től julius 15-ig becseréli, illetve kivonja a forgalomból a II. Carol volt király arckepét viselő 500 lejes bankjegyeket s azokat uj kibocsátású ezer és kétezer lejes bankjegyekkel helyettesíti. — A gyermekekért. Minden népnek boldogabb jövője a gyermekeiben van. Ezért is igyekszik ma minden nép védeni gyermekeit, hogy ne kallódjék el egyetlen egy sem. Példaadó buzgósággal dolgozott ezen a téren, az elmúlt téli időszakban, a timi$oarai magyar társadalom, amikor a szegény gyermekek részére ingyenebédeket osztott. Naponként 800 szegény magyar gyermek kapott ingyenebédet. — Kivonták a forgalomból a repülőbélyeget. A Hivatalos Lapban megjelent rendelkezés értelmében kivonták a repülőbélyegeket a forgalomból s igy azok értékét rendes okmánybélyegekkel helyettesítendő.-ELHÍVÁS! --------------------------------------------------Felhívom mindazoknak figyelmét, akiket a csángó nép sorsa és múltja érdekel, hogy a következő pályatételeket tűzöm ki bárki részére: 1. Eredeti, a nép ajkáról hallott csángó vonatkozású monda. 2. Nép ajkáról vett népmese. 3. Eredeti régi csángó népdal. A beküldött dolgozatokat 1000 leiig terjedő tiszteletdijban részesítem, ha azok a feltételeknek megfelelnek. Fontos, hogy ne könyvből szedje ki az illető, hanem lehetőleg egy-egy öreg elbeszélése alapján jegyezze le. Külön jutalmat kapnak, akik olyasvalakit tudnak megjelölni, aki régi csángó népdalokat ismer. Ugyancsak kérem mindenki közreműködését minden, a csángó népet érintő régi kéziratok beszerzésére. Kiss Béla cernatu-i lelkész. — Finnország. A bolsevikektől felszabadított finn területen levő- 42 evangélikus templomból 30 teljesen el van pusztítva, 40 görögkatolikus templomból 18 eseti a vörösök garázdálkodásának áldozatául. A lenti okok miatt legtöbb helyen az istentiszteletet iskolákban és egyéb termekben tartják. — A magyarországi evangélikus egyház szeretet- intézményei. Szegények és elaggottak gondozását végző szere tét ház van Balassagyarmaton, Békéscsabán, Budapesten, Győrött, Jolsván, Kassán, Klotildligeten, Nyíregyházán és Pécsett. Á rv a ház a t tart fenn: Békéscsaba, Börcs, Főt, Győr, Hódmezővásárhely, Pihenőpuszta, Rákoskeresztúr, Sopron és Szarvas. Ezeken kívül van még egy otthon nyomorék gyermekek számára s egy, amelyik epileptikusok gondozásával foglalkozik. — Evangélikus egyházi énekkar olaszorsiági körúton. A hires leip- zigi evangélikus egyházi énekkar, az u. n. Tomaschor, olaszországi körutazást tett, hogy megismertesse az olasz néppel az evangélikus egyházi zenének szépségeit. Az énekkar vezetője Ramin tanár, a Bach-zene kitűnő ismerője és művelője.. — Magyar tannyelve oktatás Szlovákiában. Az 1942. évi költségvetés tárgyalása során Eszterházy János gróf telte szóvá a magyar oktatás ügyét. Kérte többek között, hogy az iskolai ügyeket Intéző bizottság tagjai közé nevezzenek ki magyar tagot, az iskolai tanácsokban pedig biztosítsanak megfelelő számú képviseletet a magyar lakosságnak, egyben .pedig tiltakozott a névellemzés ellen. — Mi lett a sorsa 250.000 lelkésznek? A szovjet istentelenek ligájának lapja dicsekedve irta 1938 decemberében, hogy az orosz nép szellemi vezetősége immár teljesen megváltozott. Azt irta ez a lap, hogy a cári Oroszországban 295.000 pap, 16.956 orvos és 13.095 kuruzsló volt. Most pedig — Írja — eltűntek a kuruzslók, megszaporodtak az orvosok és papot még mutatóba sem lehet találni. Ezzel beismerte, hogy a bolsevisták 295.000 egyházi férfiút tűntettek el. Bár sorsukról nem lehet pontos értesülésekéi szerezni, mégis tudott dolog, hogy nagyrészüket megölték, másokat száműzetésbe küldtek, akik aztán ott pusztultak el s csak egészen kicsiny hányadának sikerült megmenekülni. Milyen érdekes, hogy Churchill, meg Roosevelt urak mindezeknek ellenére mégis a keresztyén- ség bajnokává szeretnék avatni Sztálint s többi hóhértársait. — Uj utón a francia politika. Franciaország életére dön- tőjellegü hatása lehet annak a mostanában történt kormányalakításnak. amelynek elnöke Laval, a neves németbarát politikus lett. Franciaország vezetői és népének szélesebb rétegei is reájöttek arra, hogy Franciaországnak bele kell kapcsolódnia az uj európai szellem ütemébe. Ehhez pedig valóban a legmegfelelőbb ember az a Laval, aki már a háború megkezdése előtt is a francia-német közeledés hive volt. — Az öntudatos evangélikus ifjúságért! Felette értékes az a munka, amit a főiskolai hallgatók körében végez a magyarországi evangélikus egyház. E munka érdekében egyetemi lelkészi állást szerveztek. Ez az állás most került betöltésre s az arra kinevezett lelkészt, Dezséry Lászlót, a közel múltban iktatták be. Március hő folyamán pedig megtartották a főiskolai hallgatók Luther-Szövetségének idei rendes évi kongresz- szusát, ahol időszerű és értékes kérdések kerültek megvitatásra. Az egyház sokat vár ettől az ifjúságtól. — Papnék szolgálata Németországban. Ismeretes, hogy a németországi evangélikus lelkészikar fiatalabb tagjai katonai szolgálatra vonultak be. Ahogyan most értesülünk róla, igen sok helyen a lelkész felesége látja el férje helyett a szolgálatot. Az egyházi vezetőség pedig elhatározta, hogy ezeknek a bátor papnéknak a részére továbbképző konferenciákat rendez. — Uj egyházi helyzet Franciaországban. Petain tábornagy, a jelenlegi francia államfő, rendeletet bocsátott ki, amely szabaddá teszi az egyházat Franciaországban, visszaadja az elvett egyházi javakat és megengedi a szerzetes rendek működését. Ezzel régi viszás helyzet kapott megfelelő orvoslást. Franciaországban u. i, a szabadkőműves uralom idejében nemcsak hogy elvették az egyházi vagyonokat, de rendre megnyirbálták az egyháznak egyéb jogait is s szinte teljesen megbénitolták életlehetőségét. — A keresztyénség helyzete Japánban. Japánban 1940-ben uj vallásügyi törvényt hoztak. Ez három vallásnak biztosit szabad gyakorlatot és állami védelmet, még pedig a shintó vallásuak, a japán nép ősi vallásának, a buddhizmusnak és a keres2tyénségnek. Érdekes talán tudnunk azt. hogy Japán lakosainak szinte csak 1 százaléka keresztyén. Ezek mellett kb. 7—8 millióra tehető azoknak száma, akik ismerik a bibliát s szeretettel olvassák is, de akik nem léptek ki régi egyházukból. A japán nép megbecsüli s nagyra értékeli a keresztyénséget. Igen jó hatással volt ebben az irányban az is, hogy a japán katonaság a most folyó háborúban ismételten tapasztalhatta a keresztyén szeretet áldásait. — Vallásos irodalom Németországban. Németországban egyre fokozódó érdeklődés nyilvánul meg a vallásos tárgyú könyvek iránt. 1936-ban a megjelent könyveknek ll°/0-a volt egyházi és vallásos jellegű. CENZÚRÁT Inscris Tribunalul Bra?ov sub Nr. 1038/1938 Tip. BODOR Bra?ov, Str. Lunga 3. — Telefon 31-74