Evangélikus Élet - Baciu, 1942 (7. évfolyam, 1-15. szám)
1942-05-15 / 6. szám
Autorizat de Ministerul de Interne subiNo. 14.850 Anul 1936 VII. ÉVFOLYAM, május 'Beímissiiów, 6wíiur4íis i>wi£4gi>&di käUSoffc. vMB iggS Szerkesztősig ’és kiadóhivatal: A Romániai zsinatpresbyteri ág. hitv. ev. magyar egyház lapja Évi előfizetési dij 100 Lei Baciu, jud. Brasov. Szerkeszti: GILLICH FÜLÖP. — Felelős kiadó: MÁTYÁS BÉLA Külföldön 4 Pengő „És az erős lelket újítsd meg bennem.“ (Zsolt. 51. 12.) Istennek sok drága adományáról igen gyakran csak akkor veszünk tudomást, mikor kezdünk kifogyni belőle. így vagyunk a mindennapi kenyérrel, a munka lehetőségével és áldásával, a testi és lelki erővel, az egészséggel és — magával az élettel is Amikor mindennek a végére jutottunk, akkor tudjuk meg. milyen jó volt, ameddig volt s milyen nagy baj, hogy elfogyott. Láttam egy embed, akinek levágták a lábát és mülábat kapott. Úgy örült, úgy örvendezett a jólsikerült mülábnak, hogy a két lábának bizonyosan nem örült úgy, amig megvolt mind a kettő. Bizony, ha számba vennénk és eszünkben tartanánk Istennek mindazt a sok áldását, amit ránk pazarolt születésünk óta, soha se fogyna ki ajkunkról a hálaadás. De igy . . . így a jó Isten kell, hogy figyelmeztessen bennünket újra és újra egy-egy áldásának megvonásával arra az igazságra, hogy „minden jó adomány és tökéletes ajándék Tőle száll alá, a világosságnak atyjától.'“ (Jak. 1, 17.) Ma hangossá vált ez a figyelmeztetés. Oda van a béke. Nincs nyugodalma egyikünknek sem. Szü- kebb és keserűbb lett a kenyér Fogyó félben van a zsírozó, meg a jó kedv. Több q gond. Nehezebb a gyász. Gyávább a reménység. És jajj „a mi szivünk is elhagyott bennünket!“ (Zsolt. 40, 13) Mi tévők legyünk ? A sok nyomorúságot nem vagyunk képesek elfordítani fejünk felől, És nem tudunk kitérni előlük. Vállalnunk kell és vinnünk kel!, — de nem bírjuk. Tehetetlenségünk tudata egész valónkra ránehezedik. Az a pár szóból álló imádság, amelyet e rövid írás fölött olvashattok ma — ez az imádságunk. Ez mindnyájunknak az imádsága. rAz erős lelket újítsd meg mi bennünk !“ De a lélek csak lélekből meríthet erőt. Elfáradt lelkünket csak Istennek lelke újíthatja meg. Istennek lelke. Lám ez is azok közé a drága ajándékok közé tartozik, amiről szinte egészen elfeledkeztünk már. Isten önmagát adja nekünk, s lelkünk az ő leikéből merit erőt. — Hogy is volt csak ez a dolog ? így pünköst táján hallunk hébe-hóba valami különös történetet „zúgó szélvészről, s holmi egyebekről, de hogy ez a történet nekünk is szólna, s hogy a Szent Lélek az erőnek lelke, — arra igazin sohasem gondoltunk. S most itt a kemény lecke. — Erőre lerne szükségünk — és nincs. Testvérem, hogyan állcsz meg ? hogy bírod végig ? hogy kerülsz föléjül a feltornyosuló bajoknak ? Ami engem illet, nekem nincs semmi erőn. S tudom, hogy neked se igen van. De azt is tud»m, hogy Isten az erőnek, a hatalomnak s a kegyekm- nek az Istene. Boruljunk le előtte és kérjük őt: A te Szent lelkedet add nekünk és az erős lelket uitsd meg mi bennünk. Ámen. NIKODEMUSZ KÁRJLY. Hittel, bízó dalommal előre ... Az egyházi évnek abban a szakaszában vagyunk, amely husvét és pünkösd közé esik. A várakozás, a félelém, a kétség és bizonytalanság ideje ez. A feltámadt Ur Jézus ugyan a tanítványok közt van, de ilyen bejelentéseket tesz nekik: „Most pedig elmegyek ahhoz, aki küldött engem. . “ „Egy kevés idő és nem láttok engem; és ismét egy kevés idő és megláttok majd engem.“ Majd pedig igy szól hozzájuk: „Bizony, bizony. mondom néktek, hogy sirtok és jajgattok ti, a világ viszont örül.“' Eddig is meg-megremegtette a tanítványok Szivét az a gondolat: hátha vége lesz a békés és boldog együttlétnek! Amikor pedig ezt éppen Mesterük szájából hallják, lelkűk mélyéig megrendülnek s csüggedten hajtják le fejüket. Mind arra gondolnak: mi történik velük ebben a gonosz világban? Ki védi meg őket a hitetlen tömegek bosszújától? Egyelőre még nem értik : „Jobb néktek, hogy én elmenjek, mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a vigasztaló ; ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok.“ A mennybemenetel napján meg szinte gyökeretlvert ál- buk az elválás fájdalmától: úgy néztek az égre. Tíz nap múlva azonban minden megváltozott. A Vigasztaló, az Urnák lelke sebesen zugó szélnek zendülése között megjelent s világosággal, hittel, erővel, bizodalommal és bátorsággal töltötte meg őket. A félénk és kétkedő tanítványokból pillanatok alatt hősök, elszánt apostolok és haláltmegvető vértanuk lettek. Többé nem a testi, a földi élet megtartása fontos számukra, hanem a lélek üdvösségének az elnyerése. Nem számított már, hogy elfogják, megverik, börtönbe vetik vagy megölik. Mindez csak a test gyötrése lehet, a léleknek semmiféle megpróbáltatás nem árt, Ellenkezüleg: a szenvedések tüzében tisztul és acélosodik meg. S valóban: ez a lélek hordozta őket bátran és lebirhatatlanul s vitte Krisztus szent ügyét diadalról-diadalra. Azóta hányszor mutatkozott a hivő keresztyén emberben a lélek minden akadályt és minden náhézséget leküzdő ereje! Hány szegény és hány beteg hordozta türelmesen az élet keresztjét. A földhözragadt nyomorúságból hány küzdő munkás emelkedett fel a gondtalanabb megélhetés szintjére s a hosszú hónapokig tartó betegséget hány szenvedő viselte a gyógyulás reményével és azzal a tudattal, hogy az Ur megpróbálja az embert, de el nem hagyja. És a Kisértőt hány ifjú s hány idősebb győzte le s mentette meg magát a tisztességnek és a közbecsülés- nek! Mindezt hittel, bizodalommal, a Lélek erejével. Úgy még a nemzet vagy az emberiség haladását, jólétét és boldo- gitását szolgáló nagy müvek nem születtek, hogy azokban része ne lett volna Isten akaratának és kegyelmének, ami az emberi munka szívósságában, az emberi ész alkotóképességében és emberi szív szeretetben való lobogásában nyilvánult meg. Vájjon abban a minden eddigit felülmúló küzdelemben, mely Európa népeit a keresztyén kultúra védelmében összefogta, nem érezzük-e az Ur lelkének hatalmát és győzelemre segítő lendületét? Ezt a hitet a pünkösdi Szentlélek gyújtotta fel a tanítványokban és ez gyújtja fel bennünk is. Ez tette reformátorrá Luther Mártont és adott nekünk egy Dévai Biró Mátyást, Bocskait, Bethlent, Rákóczit ez a Létek hordozta a szárnyán s tette naggyá és örökemléküvé. A bolsevizmus ellen folyó rettentő mérkőzésben anyagi és erkölcsi erőink megfeszítésére ez késztet és ez kell hogy késztessen, ha élni és győzni akarunk. Éppen ezért ne szűnjünk meg soha igy fohászkodni: „Jövel Szent-Úristen, töltsd be sziveinket bőven mennyei ajándékoddal, szivbeli szent buzgósággal I“ Hittel, bizalommal előre! SJPOS ANDRÁS főesperes.
