Evangélikus Élet - Baciu, 1942 (7. évfolyam, 1-15. szám)
1942-04-01 / 4. szám
2 EVANGÉLIKUS ÉLET 1942 április hó szempontjából nagy hátrányt jelent. A másik intézkedés az volt, hogy az esperesek révén felhívta a lelkészeket és presbyté- riumokat, hogy a kerületi közgyűlés rendelkezése értelmében indítsák meg a lap legszélesebb körben való újbóli beszervezését .Vagyis hogy egyházi újságunk érdekében minden egyház- községben a legmesszebbmenő propaganda induljon meg, azt szóvá tegyék a gyűléseken, hívják fel rá minden alkalommal híveink figyelmét, buzdítsák őket, hogy lépjenek a lap előfizetői közé, vagy vegyék meg számonként és olvassák s terjesszék ismerőseik között is. Ezzel azt akartuk elérni, hogy a lap eljusson népünk közé s egyidejűleg ezzel anyagilag is megerősödjék, hogy ennek folytán gazdagabb tartalmú is lehessen. Erre a fokozott beszervezésre különösen most van nagy szükség, miután a lap terhein és anyagi kiadásain a helycsere által nem tudtunk könnyíteni. Ez az intézkedés is csődöt mondott. A Bánságban még lett némi kis visszhangja, de híveink nagy zöme eddig még semmi választ sem adott a felhívásra, noha azóta jó három hónap telt el. Mi lesz ezekutált az egyházi sajtóval 1 A természetes az volna, hogy felhagyjunk a további kísérletezéssel. Nem megy, hát nem megy! Megpróbáltunk mindent, de ha nem megy, nincs mit csináljunk. Nem ezt tesszük! Számba vesszük az összes nehézségeket és szembeszállunk velük. A lapot csináljuk ott, ahol lehet és csináljuk úgy, ahogy lehet, de csináljuk! Annyian csináljuk, ahányan égünk népünk megmaradásáért és annyian olvassuk, amennyiünknek drága és szent a magyar betű — de csináljuk! És ha csak ketten leszünk és ha csak két embernek csináljuk, csináljuk ennek a kettőnek! Mert ez már többé nem egy rongyos újság sorsa, léte vagy nem léte. Ez az újság az egyházunk! Ez az újság a népünk! Erről van szó. Ezért nem hagyhatjuk. Valljon hát ki ki szint és mi tudomásul vesszük azt! Kitől mit várunk! Magamtól elvárom a legteljesebb odaadást, a legmesszebbmenő szellemi, erkölcsi és anyagi szolgálatot. Szivemen viselem féltő gonddal és a fiait védő anya dühös elszánásával. A legszemélyesebb ügyemmé tettem és a vele szemben való minden állásfoglalást igy ítélek meg és könyvelek el. Lelkészeinktől elvárom a legteljesebb szolidaritást. Ma minden az ő kezükbe van letéve. Tiltakozom az ellen, hogy valaki igyekezzék a népünket kulturátlannak, tudatlannak, butának, hitványnak, kommunistának kikiáltani, akit nem érdekel az olvasás és akinek nem kell egyházi lap ! Szomjazik a betű után. Elolvas mindent, ami egyszer a keze ügyébe kerül, még véres ujságlapot is, amibe a mészáros a húst csomagolta, sak adjátok a kezébe, segítsétek hozzá 1 Ha nem jutott el a lap a nép közzé, nem azért volt, mert a népnek nem kellett, de mert ti, lelkészek nem vettétek magatoknak a fáradságot, hogy szivetek ügyévé tegyétek és terjesszétek úgy, mint azt csinálták külföldi testvéreitek, amikor a Harangszót évekkel ezelőtt egy egész ország minden evangélikus emberének elvitték és felajánlották. Szekereztek, gyalogoltak, esőt és verőnapot tűrtek, mint az apostolok, mert tudták, hogy ezzel népüket .szolgálják. Te megtetted ezt a te gyülekezetedben? És ki a hibás abban, hogy a lap évek óta, nap-nap után mindég csak 3—4 nevet hoz a cikk alján? Ézek a hiú emberek talán, akik folyton szerepelni akarnak, mint azt egynéhány félrevezetett, jámbor hivünk hiszi? Ezek nem engedik, hogy mások is szerepeljenek az újságunkban ? A kerületi közgyűlés az espereseknek a lapban külön rovatot rendelt el biztosítani. Ez a rovat eddig nem tudott megjelenni/ De kritika annál több. A lap gyenge. Csupa érdektelen írás. Ezért nem kell senkinek. Hála Istennek, hogy csak ez a hibája, mert ezen aztán egyszerűen segítünk. Írunk bele mind. Megmutatjuk, mit kell Írni, mi kelj a népnek és azt hogyan kell megírni! Én évek óta várom azt a hivatott sajtóvezért, aki félrelökdösi a tacskókat s szerkeszt nekünk olyan újságot, amire aztán büszkén lehet ráírni Evangélikus Elet! De csak arcfintorokat látok, cselekedetet nem! így nem lesz jobb, elevenebb, tartalmasabb, színesebb és hasznosabban építő a lapunk. Csak akkor lesz az, ha mind neki vetjük a vállunkat, tollat ragadunk és írunk. Akkor lesz igazi újság, amikor a szerkesztő a lap összeállításakor válogathat a nagy halom irás között és nem kell ide-oda kapkodnia, hogy legyen mivel a lapot megtölteni. És itt már nemcsak a lelkészeinkhez szólok, hanem a ta* nitóinkhoz és egyházunk minden intelligens, tanult és müveit emberéhez. Mi ma 30.000 vagyunk magyar evangélikusok. Ebből a számból csak egy tízezred rész képes néhány mondatot papírra vetni? Minden 10.000 magyar evangélikus emberre esik egy, aki újságba tud irni 1 Uramisten, hát ennyire lezüllöttünk ? Ennyire szegények lettünk?! Hiszen mi mindég azzal dicsekedünk, hogy a legműveltebb egyház vagyunk. No, az újságunkon ez ugyancsak nem látszik meg, mert miféle müveit egyház az, amelynek a lapjába három ember ir évek óta?! Nem mindnyájunk szégyene ez ? Ennyire közömbös lett a müveit osztályunk, hogy már semmi felelősséget nem érez sem népünkkel, sem egyházunkkal szemben és nem akar neki szel" lemi kincseivel szolgálni ?! Evek óta elnéztétek, eltűrtétek, hogy három ember tépje magát 30.000 emberért! Vájjon megbocsátják ezt egyszer nekünk ? Utoljára szóltam. Utoljára hívok. Kezemet az ekeszarvára vetem és nem nézek hátra, ki jön utánam és ki nem ? Aki jön, jutalma lesz és aki nem jön — annak is jutalma lesz. ARGAY GYÖRGY szuperintendens. Páll András. A volt tatrangi felekezeti iskolai igazgató, küzdelmes, harcos évek után Bras- ióba került. Arcára ráncokat szántott a szenvedés, haja is őszbe vegyült, teste is negfáradt. Szerényen, csendesen járta a /áros utcáit, lelkében a holnap gondjával ropogtatott be egy-egy evangélikus családhoz, hogy az egyházközség részére bevé- elezze az egyházi járulékot. Az egyházi árulékszedés juttatatott már csak számára így kis jövedelmet, adott neki és családénak egy darabka kenyeret. Az utóbbi dőkben sok nélkülözésen és szenvedésen nent keresztül, de gondterhes napjaiban sem tette le végleg kezéből a tollat, a nellyel annyi kedvvel irt hajdanában. Meg- negjelent egy-egy írása az Evangélikus Életben, vagy a Csángó vagy Luiher-nap- árban. Sokan csak ezekből az írásaiból smerték. Eredeti csángó népi nyelvezettel rt. írásaiban zamatos Ízzel örökitette meg i csángó nép életének egy-egy jellegzetesebb darabkáját. Sirkóék szénát hoznak ... Csángó express, Andris, Mucsa mányi és i trikó . , . Tatrang vize . . . cimü elbeszéléseiben a csángó falusi élet hangula- át festi meg eredeti színekkel. Páll András tragikus körülmények körött veszítette el állását, s torpant meg nunka erejének derekán. Igazságáért küzdő ;s hevülő lelkesedésével sodródott egyre erősebb harcba azokkal, akik őt nem értették meg. Pedig valamikor, pályájának legelején, költői lendülettel indult el a múzsáktól ihletett csángó leikével szándékában volt megénekelni ennek a népnek minden örömét és bánatát. Kár volt, hogy a sors annyira mostoha volt hozzá s hogy kora nem ismerte fel benne az irót és költőt s engedte, hogy harcaiban, szenvedéseiben önönmagát feleméssze. Még mint fiatal tanító fogott hozzá néprajzi adatok gyűjtéséhez s irt különböző tanulmányokat a csángó nép életéből. Dolgozatait több rendben leközölte a Magyar Nyelvőr, az Etnográfia a Csángó nép eredete, a Csángó nép gyászának humora, Csángó babonák, Csángó növénynevek címmel. Egy-egy tanulmánya a további kutatások számára forrásmunka értékével bir. Nagy értékkel bir különösen néprajzi adatgyűjteménye, amelyet még fel sem dolgozott. Élete kemény volt és küzdelmes, olyan, mint amilyennek egyik versében áhítozta : Vánkost adjatok kőkeményet Rossz darócot kérek alám, Ágyam vetője ne legyen gőg Csupán egy szikra szeretet S megcsókolom azt a kezet. Sóvárogta a szeretetet, a megértést, de minnél jobban vágyódott utána, annál jobban mélyült a szakadék közte és felettes hatósága között. Fiatal tanító korában több helyen megfordult, mig végre szülőföldje, Tatrang község magyar evangélikus egyháza hazahívta tanítónak. Ifjúi lelkesedéssel jött haza arra a tájra, amelyet sok szép versében dicsőített és magasztalt. A zajzoni erdőt be sokszor bejártam, Virágfakadáskor arany napsugárban A rigó dalára visszafeleltem s vadgalamb c , szavára. oon.se irigyeltem a nevető gerlét Sem a fülemile ábrándos szerelmét Ragyogó szép álom Enyém volt a legszebb lány a világon . . . Egyik versében igy szól a Tatrang vizéről : Járok, kelek Zugó, habzó folyó partján, Elmélázok . , . Andalító, méla hangján. Néha, néha. Omlik a part, kavics zörren , . , Széthull a viz Ezer kristályharmatcsöppben. A virágok Eltikkadva meghajolnak, Kristálytiszta Habzó vízben mosakodnak. Hajlong az ág, Lágyan susog a fa lombja . . . Kósza szellő Széttépi, majd egybefonja. Bele-bele Kapaszkodik s regél, mesél . . . Úgy hallgatja Valamennyi virág, levél. A bokorból Fülemile-dal csendül lágyan . . , Én Istenem, Mennyi bűbáj e nótában I Mennyi bűbáj, Mennyi érzés, mennyi bánat I Fájó gyönyör. Amit sir a néma tájnak. Én hallgatom S elmerülök mélyen, mélyen . . . Tündérálom, Úgy tűnik fel minden nékem. Térdem hajlik, Szivem rezdül, leroskadok, Érzem, látom• Porszem vagyok, kicsiny vagyok.
