Evangélikus Élet - Baciu, 1942 (7. évfolyam, 1-15. szám)
1942-09-15 / 14. szám
Autorlzat de Ministerul de Interne sub No. 14.850 Anul 1936 VII. ÉVFOLYAM. i A" 5 lej. 1942 szeptember hó 15. 14. szám SetmisöiicL ti“ iodatmiluíiurúíis bviC&9J>&dl &«U£afi. Szerkesztőség és kiadóhivatal:---------------------------1 A Romániai zsinat resbyteri ág, hitv. ev. magyar egyház lapja Évi előfizetési dij 100 Lei Baciu, jud. Brasov. Szerkeszti: GILLI6 1 FÜLÖP. — Felelős kiadó: MÁTYÁS BÉLA Külföldön 4 Pengő Jézus követői. „Valaki azért vallást tesz én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt." Máté evangéliuma 10, 32. Sokan úgy vélik, Jézus követőinek legszebb jellemvonása a szelídséggel párosult megalkuvás. Sokan azt is gondolják, hogy a legjobb pap, felügyelő, presbyter az, aki mindenütt a megalkuvást keresi, a békét, ha mindjárt érdekek feláldozása révén is. — Igaz : a békesség az emberi közélet legdrágább kincse. Lelki békesség nélkül nincsen családi boldogság s nincsen építő munka. De ennek a békének az alapját mindig a Krisztusba vetett hit kell kepezze. Ezt nem szabad elfelejtenünk semmi lyen körülmények között. Templomaink látogatásának ellanyhulásán nem szabad haUprtnijnb. hanem kiáíianunk kell : „Isten háza, imádság háza " 7a; annak a népnek, amelyik ezt elfelejti. Amelyik elkerüli a Krisztust. Ha társaságban hitet és Istent gúnyolnak, nekünk nem szabad hallgatnunk, hanem ugyancsak hangosan kell hirdetnünk azt a szent hitünket és meggyőződésünket, hogy a világ üdvössége egyedül Krisntusnál van. Ha azt tapasztaljuk, hogy híveink nem tudnak, vagy nem akarnak imádkozni, úgy mutassunk reá az igével, hogy Isten kérlelted magát: „Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.“ Hogy mit jelent vallást tenni Krisztusról, azok példája mutatja, akik üldözések ellenére sem tagadták meg Ót. Ä keleti arcvonalon küzdő egyik német katona írja: „Több helyen találkoztam evangélikus testvérekkel. Mennyire elcsodálkoztam ezeken az embereken. Templomaikat bezárták, mozit, színházat, gabona- s más raktárakat csináltak belőlük. S ezek az emberek mégis, minden üldözés ellenére is kitartottak hitük mellett. így rendkívül meglepett az az élményem, miben K. faluban volt részem. Egy evangélikus családnál voltam elszállásolva. Beszédközben a vallás kérdése is szóbakerült. Nem tudom leírni azt az örömet, ahogyan ezek az emberek tudomásul vették, hogy én is evanyélikus, tehát testvérük vagyok. S aztán este, amikor leültünk a vacsorához, ami ugyan nagyon szegényes volt, de mégis ragyogó arccal imádkoztak s köszönték meg Istennek ajándékát. S hasonlókat tapasztalhatunk nap-nap után, városokban és falvakban ..." Milyen más lenne a keresztyénség helyzete a világban, ha minden egyes követője komolyan vállalná a bizonyságlevés szolgálatát. S milyen más lenne, teszem gyülekezeteinkben is a hitélet, ha legalább minden egyházi tisztséget viselő, tehát lelki- pásztorok, felügyelők, tanítók, presbyterek, komolyan vennék hivatásukat. Példájuk jó hatással lenne másokra ts. Ha nem hiányozna soha közülök egyetlen egy is a vasárnapi istentisztelekről, akkor bizonyára hamarosan eljönnének mások is, észbe kapnának azok is. Testvéreim, gondoljunk Jézus szavaira: „Valaki azért vallást tesz én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt.“ Parancs és biztatás rejlik ebben. MOLNÁR REZSŐ Mit vár az egyház elöljáróitól? Minden gyülekezetnek van egy lelkipásztora, ki a lelkészi szolgálatot végzi és vannak világi, a gyülekezet tagjai közül választott elöljárói: a felügyelő, gondnok, egyházfi és a presbyterek, kik valamennyien a lelki- pásztor munkatársai és vele együtt felelősek Isten előtt a gyülekezet idei és örökkévaló sorsáért. Az egyháznak ez a berendezkedése még az apostolok idejéből való s eredeti jentőségében épen a mi evangélikus egyházunk őrizte meg. Egyházunk ezekre a tisztségekre ősidőktől fogva óriási nagy súlyt fektetett, amit az által is igyekszik kihangsúlyozni, hogy az elöljárókat mindenkor a legnagyobb ünnepélyességgel iktatjuk be hivatalukba. A közönyösség és a hitbeli lanyhaság szomorú évtizedeiben evangélikus népünk nagy része ezt mind elfelejtette. Ezeket a fontos tisztségeket amolyan diszállásoknak, cifraságnak tekintették, amivel semmi komolyabb kötelezettség nem járt. A felügyelő néha eljött a közgyűlésre, ittenit m:;. * templomban, ha az egyháznak hiánya volt as. év vúgén, kihúzna a bukszáját és a különbözeiét kifizette, de egyébként aztán az egyház belső életébe nem sokat avatkozott. Az a pap dolga, törődjék ő velel •s. Hála istennek ezzel a könnyelmű és felületes szellemmel leszámoltunk az egész vonalon. Teljes erőnkből azon munkálkodunk, hogy ezek a tisztségek újból olyanok legyenek, mint régen voltak és ahogy azt a mi egyházunk alapeívei megkövetelik. Az istenigéje világosan előírja több helyen is, mik a presbytereknek és egyéb elöljáróknak a kötelességei. Pál apostol őket „vigyazóknaku mondja, akiket a Szent Lélek a nyáj mellé állított, hogy az Isten anyaszentegyházát legeltessék (Ap. csel. 20, 28). Péter apostol pedig úgy beszél róluk, mint a nyáj példaképeiről, akik gondot viselnek rá, nem kényszerítésből, hanem örömest és nem rut nyerészkedési vágyból, hanem jóindulattal, sem pedig úgy, hogy uralkodjanak a gyülekezeteken (I. Péter 5, 1—4 ) Az egyház Ura tehát sokkal többet vár a gyülekezetek elöljáróitól, mint anyagi áldozatokat és egy kis reprezentálást. Többet vár, minthogy a gyűléseken pontosan megjelenjenek és ott az egyház külső dolgairól: számadásokról, szerződésekről, haszonbérekről, adókirovásról és javításokról tanácskozzanak. Az egyház Ura elvárja az elöljáróktól azt, hogy a gyülekezet lelki dolgaival és annak lelki építésével is foglalkozzanak. Az egyház célja nem az, hogy házakat építsen, földeket vásároljon és pénzt gyűjtsön, hanem hogy hiveket hitre, istenfélelemre, Isten iránti engedelmességre, sze- retetre és minden jóra nevelje. A hiba eddig az volt, hogy ezt mindenki a paptól várta, holott ez is az elöljárók kötelességei közé tartozik. Ma az elöljárók és hivő, lelkiéletet élő, imádkozó, az istenigéjével táplálkozó, és az egyház tanításában jártas emberek kell legyenek. Hogy is lehetnének máskép „vigyázói“ a nyájnak! A felügyelő a gyülekezet palástnélküli papja, de ő is pap és a Krisztus bizonyságtevője kell legyen életében és cselekedeteiben. Ott kell legyen minden lelki' munkában, amely a gyülekezet lelki építését szolgálja Gondja kell legyen mindenre, még arra is, hogy vájjon az istentisztelet és az igehi detés az evangélium tiszta tanításán alapul-e s a hívek épülését szolgálja-e ? Olyan embernek kell lennie, aki nagy szükség esetén, lelkipásztor hiányában, maga is kezébe veszi az istenigéjét és azt megmagyarázza a gyülekezetnek. Németországban ma ez nem egy gyülekezetben látható s lehet idő, amikor nálunk is bekövetkezhetik ez a szükség. Vigyázok és a gyülekezet példaképei az elöljárók. Olyanok, akik a többieknek mindenben jó példát adnak: nemcsak egyházhüségben, hitünkhöz való ragaszkodásban, a templom látogatásban, hanem az Istennek tetsző, kegyes életben is. Azért amikor elöljárókat készül a gyülekezet választani, nem azt fogja nézni, ki a leggazdagabb, a legtekintélyesebb, a legnagyobb atyafisággal biró ember, hanem körülnéz, hogy ki az, aki vasárnaponként ott ül a templomban, és aki rendben tartja a gyermekeit és házanépét Az biztos, hogy az Isten nyáját is gonddal legelteti majd Boldog az a gyülekezet, akinek az Ur ilyen elöljárókat adott. Ott biztos, mindenek ékesen és szép renddel folynak.
