Evangélikus Élet - Baciu, 1942 (7. évfolyam, 1-15. szám)
1942-08-15 / 11-12. szám
& t EvangéUkus Theo^ogusoK Tiszt. E-va SQtthona Sopron- "»»ff»'“. 5 lej. 1942 augusztus hó 15. Autorität de Mlnlstcrul de Interne »ub No. 14.850 Anul 1936 11 —12. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal: A Romániai zsinatpresbyteri ág. hitv. ev. magyar egyház lapja Évi előfizetési dij 100 Lei Baciu, Jud. Brasov. Szerkeszti: GILLICH FÜLÖP. — Felelős kiadó: MÁTYÁS BÉLA Külföldön 4 Pengő O r á 11 á s „Embernek fia ! Őrállóul adtalak én téged .. . hogy ha szót hallasz számból, intsd meg őket az én neoemben." (Ezékiel 3, 17). __ Bizonyára láttatok már őrségváltást, láttátok, mint vezeti fel őrhelyére az őrparancsnok az őrt, átadva néki szolgálati helyét, hol rövidebb-hosszabb ideig kell őrt állania. Ez csak külső képe a szolgálatnak, a parádés, a belső lényeges részével már csak kevesen ismerkedtetek meg. Nem tudjátok, hogy mily gondosan készítették elő az őrség tagjait szolgálatukra, mily aprólékos vizsgálat előzte meg az őrségre állítást. Az őrparancsnok meg egyszer megkérdi a jelszót, meggyőződik arról, hogy rendben van-e az őr fegyvere, meg vannak-e a töltényei, a ruhája szabálszerü-e, még egyszer elismétli feladatát. Mert ez a lényeges szolgálatában; reá van bízva néhány órára százak élete, milliós értékek őrizete. Felvezetik az őrt, s magára marad őrhelyén, egyedül minden veszély és megpróbáltatás közepette, s az őr áll rendületlenül, éberen figyelve minden idegszálával, mert tudja : életek és értékek bízattak reá. Hasonló Péter apostol őrségre állítása is. Itt is gondos előkészítés előzi meg az őrségre állítást. Maga az Ur Jézus kérdi meg tőle: „Simon Jénának fia szeretsz-é engem“ ? Csak a válasz elhangzása után „Uram te tudod, hogy én szeretlek téged“ adja meg az Ur az engedélyt az őrállásra „legeltesd az én nyájam.“ Elhangzott felénk is e kérdés mikor a gyülekezetbe állítottak, hogy ott szolgáljuk az Urat, Milyen a mi őrállásunk 7 Bizonyságot tettünk é Krisztusról ? Van-e élő hitünk, mi nehéz és felelősségteljes munkánkban erősítsen, ha csüggedünk, életet öntsön belénk?! Elmentünk-e amaz örök forráshoz, hogy munkában eltikkadt ajkunkat megnedvesitsük? „Menj el, erősítsd meg magad és vedd eszedbe és lásd meg, mit kelljen cselekedned.“ Elmondhatjuk-e magunkról és munkánkról: „Mindent megcselekszünk, amit parancsoltál nékünk, és ahová küldesz minket, oda megyünk.“ Valljuk meg, nem tettünk eleget úgy e kötelességnek, mint azt Krisztus kívánja tőlünk. Nehéz és felelősségteljes a mi őrállásunk, a hívek egy része ellenséges magatartást tanúsít, mert csak a parádés oldalát látja az őrállásnak, lényegét nem látja, nem ismeri s nem is akarja megismerni. A másik része minden igyekezetével támogat, de a mindennapi élet sok nehézsége s harca között elfárad s magára marad a lelkipásztor az őrhelyén, pedig sok a tenni való; itt segélyre szorulót kell segíteni, ott szegény özvegyet vigasztalni, majd súlyos beteg elvessző reménységét kell újraéleszteni, mások ügyesbajos dolgát ellátni. Pedig a lelkipásztor maga is nyög és szenved az élet súlya alatt. Ponyiczky László. A nemzet napszámosai 1 Egy népnek a sorsa nem azon fordul meg, hogy az Úristen píjlyen természeti kincsekkel áldotta meg a földjét és milyen erényeket ijlf^tett a leikébe, hanem hogy kik voltak a lelki nevelői és azok milyen, kát végeztek. Éppen a mai háború mutatta meg, hogy a győzőinélÍHptjfy a hadigépek sokasága és nem a gyilkoló szerszámok tökéletessége1 döntj) el egyedül, hanem a gépeket kezelő és a fegyvereket forgató katonák személyes bátorsága, leleményessége és intelligenciája — tehát néma nyers erő, hanem a lelki beállítottság és a lelki fegyverzet fölénye. Ennek a leiki „többlet“-nek köszönhetik a németek és szövetségeseik sorozatos és elsöprő diadalaikat olyan ellenséggel szemben is, amelynek nyers katona» ereje meghaladja az övékét. A történelem szállóigéjévé lett, hogy az i?s?ó-’'Tí-es nemei—francia háborút a német iskolamesterek nyerték meg, mert kezeik alól olyan ifjúságot bocsátottak ki az életbe, mely mindent megkapott, hogy a maga helyén mindennel szemben és minden körülmények között sziklaként megállhasson. Ez az egyetlen példa megmutatja, hogy milyen fontos egy nép sorsának az alakítására az a munka, amit a tanítók végeznek. Fontosabb talán mindennél, ami különben egy nép megtartásáért történik. A tanító munkája sokkalta több és értékesebb, mint azt sokan hiszik. Nemcsak annyi, hogy a gyermeket megtanítja irni-olvasni-számolni s hozzásegíti az életben nélkülözhetetlen ismeretekhez. Nem, ennél sokkalta több az. Lerakja a gyermek leikébe azt az alapot, amelyen aztán felépül az ő egész lénye, erkölcsi felfogása, lelki beállítottsága. Már az iskolában dől el, hogy ki milyen ember lesz : derék, becsületes, megbiz- ható-e, vagy pedig haszontalan, semmirekelő. A tanító keze alakítja ki bennünk az embert, amikor türelmes, szeretetteljes, nehéz munkával mind napfényre hozza és gondosan ápolgatja, amit az Úristen a lelkűnkbe, mint tehetséget és hajlamot elültetett. Minden gyermek lelke, amikor iskolába viszik, egy-egy fehér lap s az lesz rajta, amit a tanító ráir. És ez az irás olyan, hogy sohasem törlődik ki, hanem megmarad mindvégig. Talán még sok minden más hozzájön később, de ezt nem szorítja ki soha semmi. Népünk nagy része azzal az alappal marad, amit a tanító vetett a leikébe, mert nincs módja, hogy tovább képezze magát. Kézzelfogható módon látszik meg egy-egy községünkön egy-egy becsületes s derék tanitó áldott munkája. Erre a végtelenül fontos munkára gondolt az a nagy emberünk, ki tanítóinkat „a nemzet napszámosainak“ mondotta. Valóban ez a név illeti meg őket a leginkább, mert a legnehezebb, ^legszükségesebb s egyben a legfontosabb munkát végzik a nemzet életében. S ezt is a legtöbb esetben éhbérért s úgy- hogy munkájuk nem találkozik kellő méltánylásban. Pedig nehezebb munka ez, mint amit a napszámos végez. Gondold meg, milyen hamar elveszted türelmedet a saját gyermekeiddel szemben, amikor tanítani akarod. A fanitónak pedig annyi sok idegen gyermekkel szemben sohasem szabad elveszítenie a türelmét! És azt egy egész életen át csinálja! Folyton, napról-napra, a mig ki nem dől! S mindezekért, milyen gyarló a fizetsége. S milyen kevés jut ki az elismerésből is. Már a régi rómaiak is azt tartották, hogy akit az istenek gyűlölnek, azt tanítóvá teszik. Változtassunk ezen. Becsüljük meg tanítóink munkáját s háláljuk azt meg elismeréssel s illő jutalmazással. — dns — C§DC§3C§3 t
