Evangélikus Élet - Baciu, 1942 (7. évfolyam, 1-15. szám)
1942-06-01 / 7. szám
4 E V A N G É L I 1 ü S ÉLET 1942 junius 1. ITTHON — Anyák-napja. Szuperin- tendensi rendeletre, május hó 17-én, valamennyi gyülekezetünkben megtartottuk az anyák- napját. Alkalom volt ez arra, hogy hálát adjunk Istennek azért a sók drága ajándékért, amit az anyai sziveken keresztül adott, egyben kedves alkalom is volt ez az ünnep édesanyánk iránti szerzetünknek kimutatására. Akik pedig Istentől anyaságra hivattak el, azoknak újból érezniök kellett, hogy milyen nagy és fontos dolgot bízott reájuk az Isten : népük jövője, családjuk boldogsága az ő kezükben van. — Napközi-otthon. A cernatui gyülekezet május 1-én megnyitotta napközi-otthonát. A gyülekezet tagjai érdeklődéssel és szeretettel fogadták ennek a hasznos intézménynek munkáját. Áldott és jó munka folyik ott— Konfirmándusok példaadása. Az aradi gyülekezet április 12-én ünnepelte ifjúságának konfirmációját. Miután az ifjúság már értesülve volt arról, hogy a gyülekezetben felvetődött a felekezeti iskola felállításának terve, a konfirmándusok egymás közt gyűjtést indítottak és annak összegét 2000 lejt átadták a szuperintendensnek, mint első adományt a létesítendő iskolára. — Gyámintézetünk pályatételei. A tanuló ifjúságot segélyező Gyámintézetünk ez évben a következő pályatételeket tűzi ki: Középiskolák alsó tagozata: 1. Körösi Csorna Sándor élete és müve (legmagasabb dij 1000 lej). 2. Pál apostol missziói munkája a Cselekedetek Könyve alapján (1500) Felső tagozat: 1. Apácai Csere János élete, müve és méltatása (1500) 2. István király alakja Kós K. Az országépitő és Makkai S. Magyarok csillaga cimii regényében. (2000) 3. Tompa Mihály költészete (1500). 4. Bartók—Kodály jelentősége. (1500). Tanítóképzősöknek: A tanitó népnevelő feladatai az iskolán kívül (1500). Inüsiskolásoknak: 1. Luther Márton élete. 2. Jónás próféta könyvének tartalma. 3. Hogyan készül a háziszőttes? (300-500-300). Iskolába nem járó ifjaknak: 1. A templombajá- rás haszna. 2. Népszokások (hallomás után!). 3. Mit tudok Petőfiről? (500—500). Teológusok részére: A magyar reformátorok jellemzése. (1500) Dolgozatok beküldésének határideje: augusztus 1. Cim: Oficiul Parohial Evanghelic Cernatu, jud. Brasov. A dolgozatot jelige alatt kell beadni, külön borítékban mellékelni az illető teljes cimét. — Összeült az országos egyház közgyűlése. Május hó 31-én ült össze az országos egyház közgyűlése. A közgyü- lés első ténykedése Staedel püspök beiktatása volt. Több fon- tos ügyben is kell határoznia, igy: a felekezeti iskolák átadú- sának kérdésében, az egyházi egyesületek megszüntetéséről, illetve azoknak uj formában való működéséről, a lelkészi fizetések újbóli rendezéséről stb. — A satulung-suseni egyház anyáknapi ünnepélye. Szép és lélekemelő ünnepség között tartotta meg a gyülekezet Exaudi vasárnapján az Anyák-napját. Az ünnepi igehirdetés ez alkalommal az anyai hivatás és családi élet nagy jelentőségéről szólott. A felekezeti iskola növendékei alkalmi szavalatokkal és énekszámokkal működtek közre. Majd az oltár köré gyűlt gyermeksereg a gyülekezet tagjait könnyekre fakasztva mondotta el az alábbi fogadalmat: »Isten és emberek előtt ünnepélyesen Ígérem és fogadom, hogy édes jó anyámnak engedelmes gyermeke leszek. Magaviseletemmel arra törekszem, hogy megháláljam szeretetét, amellyel felnevelt és hibáimat megbocsátotta. El nem hagyom őt se szükségében, se betegségében, se öregségében, hanem minden erőmmel azon leszek, hogy segítsem, védjem, szeressem és boldoggá tegyem. Mindezeket ünnepélyesen Ígérem és fogadom! Isten legyen nekem ebben segitségül!“ — Lelkész értekezlet. A bra§ovmegyei lelkészek május 13-án tartottak értekezletet. Bibliamagyarázatot tartott Mátyás Béla purcáreni lelkész. Kimondatott az értekezletek rendszeresítése. — Hangya-Szövetség közgyűlése. Szép és eredményes munkáról adott beszámolót a Hangya-Szövetségbe tömörített szövetkezetek idei közgyűlése. A közgyűlés iránt nagy volt az érdeklődés, ami érthető is, hiszen népünk gazdasági szervezettségének egyik legjelentősebb erejét képezi. Az elhangzott felszólalásokból különösen két gondolatot kell kiemelnünk^ Az egyik, amelyik szerint a szövetkezetek munkájának célja nem a tisztára csak üzlet, hanem a felebaráti segítés. A másik ugyancsak nagyfon- tosságu megállapítás: a szövetkezetek hivatása keresztyén érzést és gondolkodást vinni üzleti szellemünkbe. — Az aradi egyházközség Iskola építési terve. Az aradi egyházközség május 3-án tartotta évi rendes közgyűlését, melynek kiemelkedő mozzanata volt, hogy a hívek egyhangú lelkesedéssel elhatározták a felekezeti iskola minél előbb való megteremtését. A gyülekezet minden anyagi erejét ennek a célnak elérésére fordítja. A hívek adományaiból és az egyház régebbi, kisebb alapjaiból már is megteremtette a Frint Lajos iskola-alapot, melynek összege 115.000 lej s az a megindult adakozás folytán állandóan növekszik. — Téli segélyakció. Az országban megtartott téli-segelyakció a folyó évi március 31-ig 401,000.000 lejt eredményezett. Segélyben részesült 232.748 család, 7598 egyes személy, 13 274 iskolai kifőzés, 277 kórház és 5973 menhcly. A NAGYVILÁGBAN — Finnország. A németországi evangélikus lelkészek szövetsége ingyen küldi folyóiratát minden finnországi evangélikus lelkésznek. Ezzel a két nép és egyház közti barátság kimélyitését akarják előmozditani. — Elvesztett birodalom. Büszkén vallotta magát Anglia mindeddig a tengerek urának. Mikor most veszélyben látta ezt a birodalmát, segitségül hívta Amerikát, de ennek ellenére sem sikerült megállítania bukását. A német, olasz és japán buvárnaszádok tömegesen sülyesztik el hajóikat s a tengerek ura ma már csak félénken és bujdokolva merészkedik ki a tengerre. — Észtország veszteségei. Még nem fejeződött be a bolsevista megszállás alatti veszteségek kimutatásának teljes összeállítása, azonban az eddigiekből is megállapítható, hogy igen súlyos veszteségeket szenvedett ez a kicsiny ország és nép a bolsevikieknek rövid uralma alatt. Igen nagyok a veszteségei emberekben és épületekben. Lelkészek közül 24-en vesztették életüket s sokakat elhurcoltak. Az utóbbiak között van Raha- mägi püspök családjával, akiknek sorsáról semmit sem tudnak. A fiatalabb lelkészek nagyobb részét katonai szolgálatra vonták be. Ezek sorsáról sem lehet biztosat tudni. Ugyancsak életét vesztette 23 presbyter, mig 150-et elhurcoltak. Rombolás áldozata lett 25 templom. — Világi elem munkába vonása Franciaországban. A franciaországi egyházi lapok egyre erőteljesebben szállnak síkra a nemlelkészeknek az egyházi munkába való bevonása érdekében. A vállalkozók részére külön kiképző kurzusokat rendeznek. — Súlyos vereséget szenvedtek a bolsevikiek. Élénk érdeklődés előzte meg a tavaszi támadást. Szovjetoroszország a hosszú tél ellenére, s bár minden kímélet nélkül hajszolta embereit támadásra, nem tudott sehol jelentős sikert elérni. A tavaszi hadműveletek első eseményének, a Kercs-félszigeten lefolytatott nagyobb csatát kell tekintenünk. Az oroszok itt súlyos vereséget szenvedtek. A német és román csapatok lendületes támadással megverték a vörös hadsereg itt tartózkodó egységeit, s elfoglalták Keres városát és erődítményeit, valamint kikötőjét. Hasonló sors érte az oroszokat Charkov-nál is. — Németország. Az evangélikus egyház lélekszáma 42,116.052. Születések száma 845.218, kik közül 720.011-et kereszteltek meg. Knráhhan rzületeit gyermekek közül 20.57^-} kereszteltek meg utólagosain. 430.830 házasságkötés közül 27/.Ő28 esetben vették igénybe az egyház áldását, 5151 korábban kötött házasságnál utólag kérték az egyházi áldást. Úrvacsorával éltek 8,439.219-en. 13.521 gyülekezetben volt rendszeresen gyermekistentisztelet s 8680-ban tartottak rendszeres ifjúsági istentiszteleteket. Konfirmált 630.360 gyermek. — Számok. Érdekes számadatokat olvashatunk ki a magyarországi evangélikus egyháznak 1940-ben megjelent Névtárából. így megtudjuk belőle, hogy az evangélikus egyház híveinek egyharmada él szórványban. A világháború idején az evangélikusoknak volt aránylag a legnagyobb veszteségük hősi halottakban: 1000-ből 47, mig a reformátusoknak 44, katolikusoknál pedig 42 volt az arányszám. 1000 evangélikusból főiskolát végzett 14. Reformátusoknál, katholikusoknál 8—8. Az irni-olvasni tudók száma az evangélikusoknál: 1000-ből 939, ugyanakkor a reformátusoknál 859, katolikusoknál 825. Úgyszintén előnyös az evangélikusokra vonatkozóan az elitéltek arányszáma is, amennyiben 100.000 evangélikusra 584 elitéit jut s ez a szám a reformátusoknál 702, katolikusoknál 808. — Északeurópai evangélikus egyházak gyűlése. Április hó 11. és 12. napjában tartottak közös konferenciát az északeurópai evangélikus egyházak. A konferencián résztvettek Finnország, Svédország és Dánia evangélikus egyházai. — Távolkeleti hadszíntér. A távolkeleti hadszíntér legfontosabb eseményei közé tartozik Burma teljes elfoglalása s azt követően a japán hadseregnek déli irányból való támadása Kína ellen. Kina ezzel elvesztette a szövetségeseivel való minden kapcsolatát s teljesen magára maradt. Ugyancsak nagy fontossága volt a japán tengeri haderő győztes támadásainak is. Ezzel megkönnyebbült az ut Ausztrália felé. — Anglia távolkeleti helyzetét pedig nagy mértékben megnehezíti, hogy India népe nem hajlandó magát feláldozni az angol érdekekért, sőt felszólították az angolokat India elhagyására, mert tudják, hogy Japán nem India népei ellen, hanem az angolok ellen harcol. — Az áldozatkészség példás cselekedate. A magyar- országi Ermihályfalván özv. Csiri Sándorné 14 üzleti helyiségből, valamint több lakosztályból álló házát s 300 hold földet adományozóit az ottani református egyháznak abból a célból, hogy szegény diákok részére otthont állítsanak fel. ' — Anglia tovább folytatja rabló politikáját. Anglia, miután minden hadszíntéren csak vereséget szenved, egykori barátainak megrablásával próbálja magát veszteségeiért kárpótolni. Újabban Madagaszkár szigetét szállták meg az angolok, amely sziget Franciaország birtokát képezte. — Koplalásból épített iskola. A budapesti református diákok egy hétig koplaltak, hogy az igy megtakarított pénzt új iskola építésére adhassák. A kezdeményezés nem maradhatott követők nélkül, amennyiben többen csatlakoztak ehhez a mozgalomhoz s kb. 16-000-en tettek hasonló ajánlatot. CENZUBAT Inscris Tribunalul Bra$ov sub Nr. 1038/1938 Tip. BODOR Bra?ov, Str. Lungá 3. — Telefon 31-74