Evangélikus Élet - Baciu, 1941 (6. évfolyam, 1-22. szám)
1941-07-15 / 12. szám
Autorizat de Ministerul de Interne sub No. 14.850 Anul 1936 '-YAM. C 3 lej. 1941. julius 15. fuoonaeU ©etmissiiév. társa datmir, Sufturátis *»wiíá§&áuil ^U£of*. 12. szám Administratis Szerkesztősig és kiadóhivatal: Baciu, |ud. Brafov. A Romániai zsinatpresbyteri ág. hitv. ev. magyar egyház lapja Kiadja: az Evangélikus Élet Baráti Munkaközössége Szerkeszti: GILLICH FÜLÖP. - Felelős kiadó: MÁTYÁS BÉLA Évi előfizetési dij 80 Lei Külföldön 3 Pengő Külföldi előfizetések címe: Rolik L. Eger, Szt. János u. 12. Belsazár. — Dániel 5:1 — 30. - Irta : BÍRÓ LÁSZLÓ. Babilon felett lomha éj szárnyal, Felhőktől terhes, sötét az ég. De fönn a királyi palotában Hangos vigasság foly egyre még. Fehér asztalon száz kandeláber, Borral megtöltve vertarany kupák, Duhaj nóták a vendégek ajkán Belsazár király tart ma lakomát. Hajrá barátim, igyunk, az életet Rövidre szabták haj, az istenek. Babilonban ám én vagyok az ur Ki Isten nevére csak nevétek. Mert ugyan ki ő? — Dőre képzelet, Mit fest magának buta emberagy, Ki hatalmasabb vájjon nálamnál? Egyedül én vagyok a dicső, a nagy! Hahó szolgahad, jöjjetek elő. Rabolni föl ma Jahve templomába! A szent edények úgy csábítanak Azokból akarok bort inni máma. Belsazár vigad, Belsazár dőzsöl, Körötte vihognak mind az urak. Pokoli nóták átkos ajkukon, Minden mi nemes itt borba fullad. De Íme a falon lángoló Írás: Mene, Mene, Tekel, Ufarsin! Belsazár remeg, mi ez a tűz ? Lelkét mardossa, tépi a kin. Jönnek elő a Káldeusok, Dániel tekint legelőbb széjjel. S szól a királyhoz, neved átkozott, Nagyot vétkeztél Jahve nevével! Belsazár király félősen remeg, Ágyán csak fetreng azon az éjjel. Nem bir nyugodni, hiszen már látja Nagy birodalmát mint tépik széjjel. Médek és perzsák osztoznak azon Miről azt hitte, — örökre megáll. De szólt az Isten: Megmérettél S bizony híjával találtattál I Azon az éjjel szolgák rohantak Belsazár király ágya elé. Király, te hatalmas, gőgös nagy ur, Lakolnod kell most minden vétkedért. S mire a hajnal a kékszinü égen Könnyű mosollyal felragyogott. Fönn a királyi nagy palotában Szomorún feküdt egy néma halott. Bűnösök vagyunk mi is mindnyájan Lelkűnkön átok, neve Belsazár. Öljétek meg hát! Le vele a lélek Isteni trónjáról. Ahol csak Krisztusnak van helye már! S akkor lelkűnknek hófehér falán. Lángoló betűk megint ragyognak, Olvasd csak, olvasd gyönyörűséggel: Üljjászültelek, — Megváltottalak! Keresztes hadjárat a vörös rém ellen! Szomorú történelmi esemény emlékét elevenítette fel Európa népei számára ez a mostani esztendő. Ebben az évben volt 700 esztendeje annak, hogy ezt a földet végigsöpörte a iatár veszedelem, Dzsingisz kán ördög lovasai, félelmet, borzalmat és pusztulást vive mindenhová. Nem sok hiányzott s végpusztulása is lehetett volna ez akkor egész Európának, népeknek, kultúrának, keresztyénségnek. Talán csak Isten kegyelme vette le róla utolsó pillanatban a szörnyű veszedelmet. Mert bár félelmetes hírük jóval előbb érkezett el s lett volna idő is reá, felkészülni az ellenállásra: Európa népei és urai, akkor is, mint most, harcban állottak egymással s nem tudtak megbékülni, összefogni a közös, valamennyiük létét fenyegető veszély előtt sem. Fit -unTo ’ vészédeiem; fenyegette ma újra Európa népeit, kultúráját és a keresztyénséget. Húsz esztendő óta készült fel erre a döntő mérkőzésre Európa újkori réme: a bolsevizmus. Húsz esztendeje lesik, várják és készítik elő az alkalmat reá a vörös rém urai, hogy kinyújtsák gyilkos, véres kezüket egész Európára. Kezüket, melyhez a legyilkolt milliók vére ragad, papoké, keresztyén híveké, ártatlan embereké, melyhez Isten lerontott és megcsufolt templomainak átka tapad. Az idő pedig, mint egykor a tatárjárás idején most is mintha kedvezett volna pokoli tervüknek. Európa népei ismét hajbakaptak, harcban állanak egymással. Itt a kedvező alkalom, hogy a vörös rém apránként felfalja, rendre megsemmisítse az egybegabalyodott országokat és népeket, kik egymást rontva nem tudnak majd ellentállani hatalmas erejének. Talán jó volt, Isten uj mutatása volt, hogy évfordulóját ünnepeltük az egykori pusztító veszedelemnek. Mert ime: mire hasztalan vártak, mit hiába sürgettek ezelőtt 700 esztendeje, azok a fejedelmek, kiknek országát legközelebb találta a pusztító veszedelem: Európa népei ez alkalommal hamarább ébredtek fel sem hogy sikerülhetett volna őket elpusztítani. Észrevették a vörös rém pokoli tervét és bátran szem beszálltak vele. Most megtörténhetett a csoda: Európa harcban álló népeinek szive összedobbant, győzők és legyőzőitek egymás oldalán harcolnak a közös, a mindanyiuk létét és jövőjét fenyegető veszedelem leküzdésére. Osztatlan hála és a legteljesebb elismerés illeti az új Európa ama lelkes és önzetlen vezetőit, kiket Isten világos látással ajándékozott meg s akik komoly felelősségtudattal harcolnak és dolgoznak ennek a földrésznek szebb jövőjéért. Megmentették Európát, a civilizációt, a keresztyénséget, amikor bátran szembeszálltak ezzel a pusztító veszedelemmel, sőt módját ejtették annak, hogy szabad döntés alapján csatasorba sorakozhassanak a legyőzött és megszállt területek ama fiai is, akik látják az egész Európát fenyegető veszedelmet s készek fegyverrel állni útjába. A Jeges-tengertől le a Feketetengerig ércfalként sorakoztak fel a német véderő mellett közös küzdelemre, Európa valamenyi fiai: románok, olaszok, finnek, magyarok, svédek, spanyolok, dánok, norvégek, franciák, horvátok, szlovákok stb. kik testükkel verik vissza az új kegyetlen, rombolásra készülő tatárjárást. Népek harca, a szó nemes értelmében vett igaz keresztes hadjárat ez a most folyó küzdelem, amelynek célja a keresztyén és civilizált világ megmentése. Hivő lélekkel, Istenbe vetett bátor bizakodással tekintünk az események elé. Nem csupán abban bízunk, hogy sikerül leverni a veszedelmet, de abban is reménykedünk, hogy az egy sorban harcoló népek ebben a közös küzdelemben közelebb kerülnek egymáshoz, hogy közelhozza egymáshoz az a közös eszme, amelyért harcolnak: a keresz- tyénség és a civilizáció! GILLICH FÜLÖP.
