Evangélikus Élet - Baciu, 1941 (6. évfolyam, 1-22. szám)
1941-03-15 / 5. szám
Autorlzat de Ministerul de Interne sub No. 14.858 Anul 1936 3 lcj. VI. ÉVFOLYAM, 1941 március 15 5. számAdministratia A Romániai zsinatpresbyteri ág. hitv. ev. magyar egyház lapja Évi előfizetési dij 60 Lei Külföldön 3 Pengő Külföldi előfizetések cime: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiadja: az Evangélikus Élet Baráti Munkaközössége Baciu, jud. Brasov. Szerkeszti: GILLICH FÜLÖP. - Felelős kiadó: MÁTYÁS BÉLA Rolik L. Eger, Szt. János u. 12. A kilence pedig hol maradt ? Luk. 17: 17. Az idézett ige a tiz bélpoklos meggyógyitásá- nak a történetéből való. Jézus nagy nyomorúságból, szörnyű, betegségből szabadit meg tiz embert. A gyógyulás után a tiz közül csak egynek jut eszébe visz- szatérni hálaadással. Ekkor mondja szemrehányó hangon Jézus: „Avagy nem tizen tisztulának-é meg? A kilenc pedig hol van?“ Vájjon miért nem látjuk a többieket is ott Jézus mellett ? Talán ezek nem tartották elég nagy ajándéknak a gyógyulási ? Soldat lehetne ezen elmélkedni, azonban felvet aez ige egy ennél sokkal égetőbb kérdést; inkább azon gondolkozzunk. A kérdést igy fogalmazhatjuk meg: Miért nem vagyunk mi Jézusnál ? Mert akárhogy szépit- getjük életünket, akárhogy próbálunk takargatózni vallásosságunkkal, tetteinkkel, eredményeinkkel, a melyeket elértünk, nem vagyunk igaz keresztyének, nem járjuk Krisztus útját. Csak olyanok vagyunk, mint a tiz meggyógyított körül kilenc, akik elvették ugyan Krisztustól a nagy ajándékot, a gyógyulást, de már Krisztuséi nem akartak lenni, nem mentek vissza hozzá. Mi is kaptunk Krisztustól sok kegyelmet. Kaptuk tőle anyaszentegyházunkat, kaptuk a szeniirást, felvett a keresztséggel szövetségébe, szól hozzánk állandóan az igén keresztül. Mindazt egészen természetesen és közönbösen vesszük és még sok mindent szeretnénk kapni tőle. Szeretnénk, ha megsegítene küzdelmeink között, ha meg- szaporitaná mindennapi kenyerünket, ha békét adna, igazságot hozna a földre, azonban, hogy az útjára lépjünk, hogy teljesen átadjuk magunkat neki, olyasmiről nem is akarunk beszélni. Nagyon egyoldalú keresztyénység a miénk, mert szeretnénk ugyan részesedni abban, amit Krisztus ígér, de szolgálni nem akarjuk őt. Rólunk is elmondhatja János szomorúan az igét: „A kilence pedig hol maradt.“ Ha valami ismeretlen világból közénk csöppenne egy ember bizonyára nagy érdeklődéssel szemlélné dolgainkat. Mindent megmutatnának neki s ő mindent áttanulmányozna. Krisztusról is hallana sokat, kezébe adnák a Szentirást, megtudná, hogy közel 700 millió keresztyén van a világon, megmutatnák neki a templomokat is, s végül ő kíváncsian és türelmetlenül kiáltana fel: Hol van hát az a sok keresztyén ? Mutassátok meg végre őket is! Ezt a a kérdést teszi fel nekünk is most ez az ige : Hol vannak a keresztyének. Hol vagyunk mi, akiknek felajánlotta Krisztus, az ő nagy kegyelmét. Merre maradtunk el, milyen utakon járunk ? Miért nem akarunk Krisztus szolgálatába lépni ? I Kovács László. ÉS AZUTÁN??? Vannak kérdések, amelyek egyenesen kellemesen érintenek. Jólesik, amikor valaki hozzánk intézi. Várjuk őket, mert jólesik felelni reájuk, elmondani, aminek elmondására alig győztük várni az alkalmat. De vannak kellemetlen kérdések is. S van aztán ügy is, hogy egy és ugyanazon kérdés válik kényelmetlenné, amely eleinte pedig annyira kellemesen érintett. így volt ez a következő kis történetnél. Lelkipásztor találkozott egykori tanítványával. Társaságban voltak. Az ifjú érettségi vizsgája után. Lelke telve büszke önérzettel, nagyravágyó tervekkel. Hánya-veti módon beszélt hát nagy életkérdésekről. Modern, felvilágosodott ember benyomását akarta kelteni. Különösen a vallás kérdéseit intézte el hanyag kézlegyintéssel. Lelkipásztorának ez nagy szomorúságot okozott. Felhasználta azT’eTsd' kínálkozó alkalmat s egy csendes sarokba vonta az ifjút, egykori tanítványát. „Nos fiam, úgy hallom érettségiztél?“ — adta fel a a kérdést. „Igen“ — felelte boldogan az ifjú s rögtön hozzáfogott vizsgájának elbeszéléséhez. Amaz végig hallgatta s újabb kérdéssel fordult hozzá: „Nos fiam s mi lesz azután?“ —Ismét csak büszkeséggel szavaiban felelt az ifjú: „Beiratkozom az egyetemre. Mérnök leszek.“ — „S azután?“ — „Állást vállalok. Bizonyára hamarosan fogok találni megfelelőt, jó előmenetelt biztositót, mert van protekcióm.“ — „S azután?“ —„Szép lassan előrehaladok pályámon.“ — „S azután?“ — „Megházasodom. Bizonyára hoz majd a sors utamba egy igazi nőt, kivel boldog lehetek.“ — „S azután?“ — „Aztán gyermekeink lesznek.“ — „S azután?“ — „Felneveljük őket.“ — „S azután?“ — hangzott tovább kérlelhetetlenül. Az ifjú pedig egyre csendesebben adta feleleteit. — „S azután ?“ . . . „S azután ..." s az ifjúnak egészen elakadt a szava. — „Nos, barátom, én megmondom, hogy mi következik azután. Öreg lesz. Meghal. S jön az ítélet. . . . S azután . ... ? Nos??? Nézem az életet. Látom az embereket. Futnak, rohannak, üzzik a szerencsét, a pénzt, a vagyont, az élvezeteket. Mindenki gazdag akar lenni, mindenki boldogságot sovárog, mindenki habzó szájjal szeretné üríteni az élvezetek poharát. Ezért csalnak, hazudnak, lopnak, gyikoinak, ölik meg lelkűket. Jó, kapjanak meg itt mindent. . . De mi lesz majd azután ? Jön a halál, jön az ítélet s azután . . . ? Ágyuk bömbölnek, repülőgépek zúdítják le a magasból a halált. Háború van. Kegyetlen, véres háború. Filmszínházainkban most fut az a német hadvezetőségnek rendeletére készült film, amely a nyugati hadjáratot örökíti meg. Emberek és gépek győzelmét, erejét dicsőíti ez a film. Megborzadunk amig végignézzük. Nem igen látni az elesettek tömegét. S mégis. Nagyon jól tudjuk, hogy ahol igy bömbölnek az óriás ágyuk, ahol ragadozó madárként csapnak le a repülőgépek, s rombadőlnek hatalmas vasbeton erődítmények, ott gazdag aratása van a halálnak is. Olyan ez a film, hogy a nézőben azt a benyomást kelti: ezt a hadsereget nem lehet legyőzni 1... De... megint csak odakivánkozik ajkunkra a kérdés: S azután? Ha meglesz a győzelem: hoz-e majd békét? Igazi békét, lelkek békéjét! Vagy csak idő kérdése lesz ismét s más emberek más eszmék jelszavára újból csatába fognak rohanni? Ágyuk, tankok, gépfegyverek, bombák poklából születik-e béke? Jó lenne, ha ma minden ember egyszer igy végiggondolná az életet. Maga életét és a világ életét. Akkor bizonyára újból megértenénk, ami valaha annyi sok keresztyén embernek életbölcsesége veit: a gyógyulásnak, a reménységnek csak egy helye van: a golgotha hegyén álló kereszt. Élet és béke csak innen indulhat. Gillich Fülöp.
