Evangélikus Élet - Baciu, 1940 (5. évfolyam, 1-20. szám)
1940-02-18 / 3. szám
2. EVANGÉLIKUS ÉfLET 1940. február 18. ISMERJÜK MEG EGYMÁST . . . . Lapunk kb. egy esztendeje közli m nden egyes számában valamelyik magyar evangélikus gyülekezetünknek évi beszámolóját s hozta az illető gyülekezet templomának, intézmé nyeinek képét. Az Evangélikus Élet kaptára pedig valamennyi gyülekezetünk templomának képét hozta. Törekvésünknek az a kimondott célja: meg akarjuk ismertetni gyülekezeteinket, templomainkat minden egyes olvasónkkal, hogy ezzel felébrezzük az egymásiránti érdeklődést és szeretetet. Jelen számunkban a tatrangi gyülekezet templomának, valamint kulturházának képét közöljük, hogy ezeket is megismerjék olvasóink. A tatrangi gyülekezet templomának kliséje ugyanis hiányzik naptárunkból. Tévedés folytán u. i csak elkésve kaptuk meg a fényképeket és tudtunk azokról kliséket készitettni. A tatrangi gyülekezet egyike a legnépesebb gyülekezeteinknek. Lélekszáma 2197 Temploma 118 évvel ezelőtt épült. Méreteiben túlságosan kicsiny a nagy lélekszámú gyülekezet számára. Különösen érezhető ez a sátoros ünnepek alkalmával, amikor zsúfolásig megtelik s sokszor nem is férnek el a hívek. Kulturháza 1937-ben épült közel 100 000 lej költséggel, melyből 10.000 lei költsönt leszámítva, a többi a hívek adománya. A kulturházban tartja a gyülekezet vallásos és kulturális összejöveteleit, amelyekre a hi'-eí szeretette! és szép számmal jönnek el. Az elmúlt esztendőben 2 vallásosest és 3 teaestét rendeztek szép erkölcsi és anyagi sikerrel. Az 1939-ik esztendőben ~ávid Jánosné bukaresti hit- slvérünk 6 ablakra • csángó- :öttes-drapériát ajándékozott 180— \ lej értékbenjfmások is adtak egy—egy szőttes drapériát és csán- b tányérokat a kulturház termének díszítésére. Ugyancsak Bukarestből: :v. Pál Jánosné 2 drb. lámpát küldött kb. 1000 — lej értékben. Legyen Isten áldása tatrangi hittestvéreink munkáján1 TEMPLOMOKKULTÜRHÁZAK MŰVÉSZI FESTÉSÉT VÁLLALOM JÉZUS, LUTHER, STB. OLAJFESTMÉNYEK MEGRENDELHETŐK BEtkE H. E. £^^7i? b,hasdeui93 Téli hangulat. Dermesztő, hideg szél, süvít át a tájon, Fagyos, hóréteg ül ; erdőn, mezőn, fákon. Oh be jó ilyenkor a meleg szobában, Megelégedésben élni boldogságban. Oh de hánynak nincsen, ma meleg szobája? Nincsen keresete; nincsen boldogsága, S hányán vannak? akik, csak tengődve, élnek, Kik az útcán járnak; s koldulnak, — szegények. Oh de hányán vannak? akiknek van házuk, Van szép keresetük; tele kamarájuk: Akik nem ismernek szegénységet — nyomort — Akiknek a lelke, csak büszke gőgöt hord. Azért mily jó lenne, ha bár most, — ilyenkor Minden szív érezné: mit jelent a nyomor : Hogy önként, örömmel sietne áldozni, Szegények helyzetén, sorsán enyhíteni. Istenünk, jó Atyánk, adj megértő szivet, Megértő szivekbe — élő szeretetet! Hogy annak a lángja égjen minden szívben, — 9 boldogságot keltsen, szenvedők lelkében. sípos János. A földszagu március irta; Kacsó Sándor, Hosszú télen any- nyi keserűség gyűl össze a szegényember szivében, hogy febrnár végén már szúrósan néz ki a szemén, ráncokat rajzol a homlokára és fenyegetően súlyossá teszi a lépéseit. Kettőrepedt tetejű tüzelő mellett órákhosszat táplálja saját magát a gond. Nyirkos és hideg, tapaszos földdel néz far- . kasszemet a megterhesült homlok. Egymásr/ ért álló falak kö7ött^niég a legutolsó sugaras őszi nap levegője poshad az emberi test párájától, a tikácsoló gyermek nehéz lélegzetétől és az asszony naponkint felfakadó nedves fájdalmától. Néha önmagát tisztítja meg ez a fullasztó szegényemberszag: piszkos caöppeket dob ki magából a mestergerendára, a megvakult ablakszemekre, a falak aljára s a cseppek nyomán kiveri a psnész még a féliggyalult ágydeszkákat is. Ilyen helyen ritka vendég az Isten s távollétében gyökeret vet, kikéi és fekete virágot temm az ember szivében a rossz. A száj szögletében átokként virágzik ki az áldott emberi szó s a gondolat messze idegen a jóságtól. Nem jó istenes lelkű embernek meg hallani az ilyen beszédet. — Elvihetne már az ördög valakit erről a nyomorúságos világról J Az még jó ember lehet, akinek van egykét holdja s mellette két borzascsipőjü tinója. Az kertet javít, erdőre jár s más dolga biján, tinóit vakargatja. Ám akinek semmije sincs, aki dolog nélkül gyűjtögetheti a keserűséget s vele együtt a bűnös gondolatokat, az senki más, mint sirá&ó Süköud Gazsi, aki kenyere fogytán a más ember halá- lálát lesi. Egy sirgödör: félvéka búza, kétheti máléskenyér a maga, felesége és gyötrődő gyermeke szájába. A gyermek savószinü orcáján pedig immáron harmadszor gyúl ki a „Szent Antal-tüze”. Sirásó Sükösd Gazsinak szabad a hosszú tél végén, március elején földreszegzett homlokkal kérdőre vonni az Úristent. — Elfelejtett az idén tavaszt csinálni? Felesége szivéből is kifogyott már a jóindulat. Ki se férne tán a torkán, vagy idegenül hangzanék ebben a házbsn, ahol a halkan kimondott átok már imádságszámba megy. — Gyertyaszentelőkor megcseppent az az istenverte ereszalja. Feléje se nézett az urának, a gyermeket takargatta s édeskedő szavai is csak arra voltak jók, hogy új táplálékot adjanak a keserűségnek. — Éhes vagy úgy-e? Hadd el, meghal a nagygazda Símén, akkor lesz kenyér. — Adj máiét neki, ne hergelj 1 — mordult föl az ember. — Hogyne. A múltkor is piros pattanások verték ki a testét a máiétól. Azt akarja, hogy meggyilkoljam? — Hát kérj a szomszédból egy darabka kenyeret. — Lesirül az arcom bőre; már mindegyik adósa vagyok. Nekik is szűk. — Kérj onnan ahol nem szűk. — A nagygazda Siméntől? Annak nem szűk, — nyelvelt vissza az asszony, de arcára fagyott mindjárt keserűsége fanyar vo- naglása. Sirásó Sükösd Gazsi alatt megroppant a háromlábú szék s a nehéz indulat hirtelen állította talpra. — Verje meg az Isten! Előre hajlott egy kicsit, amint kifutott a házból. A harag piros foltokat festett az arcára s úgy ment, hogy nem tudta, merre indul. „Annak nem szűk, — csengett a fülében az asszony szava. Nem, annak van elég s azért nincs neki. Esztendeje ha van, hogy erősen összejöttek. Kicsi dolog volt, valami elmulasztott napszám, de erősen nagyranőtt a büszkeség árnyékában.
