Evangélikus Élet - Baciu, 1939 (4. évfolyam, 1-25. szám)
1939-07-16 / 15-16. szám
4. EVANGÉLIKUS ÉLET 1939. Julius 16. I ASSZONYOK ROVATA. | A mi istentiszteletünk. Kedves Asszonytestvéreim Neked szól ez az Írás, aki most kezedben tartod ezt a lapot. Neked személy szerint ... és természetesen nekem is aki ezeket leírom. Istentiszteletünkről van szó. A Tiedről és az enyémről. Nézzük meg; ki miért megy templomba, ott hogy viselkedik, és életére milyen hatással van az istentisztelet látogatása. Nézzük meg együtt ezeket az égető kérdéseket és ezen kérdések tükrében saját magunkat. Vonjuk le a következtetést a magunk számára. Te is, én is. Nézzük meg talán először; ki miért nem megy templomba? Tudjuk, hogy van nehány komoly kifogás (betegség, kisgyermek, amik Isten előtt is megállják helyüket, de van nagyon sok haszontalan kifogás (főzés házi munka, mezei munka, vagy egyenesen kényelmesség, lelkipásztor iránti ellenszenv, hitetlenek csúfolódása, szomszédasszony megszólásától való félelem, stb. stb. sib. Hihetetlenül leleményesek vagyunk a kifogások terén). De minden kifogásnak csak egyetlen alapja van. Nem éget minket az Isten iránti buzgó szeretet. Nincs igaz hitünk! Sem neked, sem nekem. Ki miért megy templomba? Tudjuk, hogy mind többben vannak közöttünk, akik érezzük tehetetlenségünket, Isten nélküli semmiségünket, Isten elleni bűnös voltunkat. Ezek az asszonyok igaz istentiszteletet mennek tartani. Közösségben bűnt megbánni, együttesen irgalomért könyörögni és a hozzánk leszálló, hozzánk szóló Isten ingyen kegyelméért tiszteletet tartani, dicséretet mondani. Nem akarjuk magunkat Neki komolyan, egészen átadni. Nem akarjuk Rábízni magunkat, nem hisszük, hogy Ő jobban elintézi a mi kis életünket, mint mi! Nincs igazi hitünk ! Sem Neked, sem nekem. (folytatjuk) Beszámoló. Junius hó 4-én, gyönyörű napos időben, folyt le bukaresti egyházunk erdei ünnepsége. Már kora reggel helyükön állottak azok az egyházukért testi fáradságot hordozni kész testvéreink, akik vasárnapi pihenésüket is feláldozva, reggeltől egészen a késő éjszakai órákig vezették szép sikerhez erdei ünnepségünket. Jól esett végig tekinteni soraikon, mert bennük nem csupán a jövendő reményét, hanem egyházunk biztos kamatozású tőkéjét ismertük fel. De szemlélésük bizonyos fájdalmat is jelentett, mert kevés kivétellel immár hat esztendeje ugyanazokat az arcokat és munkás kezeket látjuk dolgozni, mintha bizony az másképen nem is lehetne, csak úgy, hogy egyik szüntelenül dolgozzon és áldozzon egyházáért, a másik pedig csak javakat inkasszáljon belőle. Ebben a megállapításban munkára hívást kell érezzenek azok, akik eddig bármely okból kimaradtak a munkából, vagy akik eddig úgy gondolták, hogy egyházuknak elegendő a négy vagy hatszáz lejjes alamizsna. De teljes elismerést kell érezzenek azok, akik a 365 napból nem csupán egy napot, hanem még sokszor munka alkalmat is elhagytak azért, hogy építsék azt a bölcsőt, amelyikben unokáikat fogják ringatni. Az istentisztelet idejére már nagy sokaság érkezett s nem maradhatott elfogulatlanul egy szív se, amikor az erdő csendjében felhangzott: „Mennyben lakó én istenem vedd füledbe dicsérétem“ gyönyörű dallama. A bukaresti cégek ajándékaiból és híveink gyűjtéséből sok szép és értékes tombola tárgy gyűlt össze. A hideg büffét, kürtös kalácsot bogrács gulyást nagyrészt Nőegyletünk ajándékából állítottuk össze. A barakok megépítése, a rend fenntartása egyháztanácsosaink vállára nehezedett. Ifjúságunk a majá- lisi jelvények darusításával volt elfoglalva, amely ez évben kemény papírra nyomtatott Luther rózsa volt. Anyagi siker tekintetében is egyike volt a legjobban sikerült erdei ünnepségeinknek, mivel a bukaresti magyar társadalom védnöki támogatásával és a megmaradt deszkaanyaggal együtt 50.000 lejen felüli anyagi eredménnyel zárult. Egyházunk köszönetét juttatjuk kifejezésre mindazoknak, akik munkájukkal vagy anyagi támogatásukkal ehhez a szép sikerhez segítették emlékünnepünket. SEXTY ZOLTÁN. A felesége megsokalja és rászól: — Hagyjon már bőkét no! Most üti? Mért nem állott eléjük, hogy ne szaladjanak. Most rakhatja megint újra! No még csak ez kellett Sirkónak, hogy a felesége leckéztesse. Abba is hagyja mindjárt az ökrök verését és fut a feleségének. Az ostornyéllel neki igyorkodva ordít rá: — Ne járjon a szájad, mert keresztül megyek rajtad! Mért nem fogtad mag te is a bakócot: no mért ?! Megöllek mind a kettőtöket, mint a kutyát!! — Üssön ide, no! — Még jár a szájad ? — Üssön no! Supp! Az ostornyél szinte fütyöl amint levágódik az emberi testre. Utána fájdalmasan jajdul fel az asszony! — MegüWt az átkozott! Hogy törjék le mind a két keze. Ne tudjon vele fogni semmit ! — Ó3 a könnyek nehéz cseppakben gördülnek le arcán. Sirkó gazda mőlj jobban kiabál, lármáz: de már befelé érzi, hogy a verekedésre nem igen volt ok. 0 ;t hsgyjaasiró asszonyt; körbejárja az eldőlt szekeret. — No most mi lesz ? kérdezi mérgesen és hol az asszoyt nézi, aki fel-felcsuklik a HESSHAIMER i. L. & A. Fűszer-, Gyarmat-, és Festékáru nagykereskedés Pamutfonalak-, Veteménymagvak-, Kávénagypörkölde Brasov. Brassó. sírástól, hol Jánoskát, aki ugyancsak igyekszik elfordulni apjától, nehogy egy kettőre ő is kapjon az ostorból. — Gyere, old le a láncot! riad az oldalgó gyerekre, amit ez nagy gyorsasággal igyekszik teljesíteni. Addig ő az ökröket akasztja ki jármostól. A két kerékkötő láncot összeköti; az egyik végét ráköti a nyomtatérudra, a másikat a járomra. Nincs más mod: megpróbálja falhuratni a szekeret Az asszony is elcsitult, félreállva nézi, hogy mi lesz ? Megint felhangzik Sirkó biztató, bátorító bangjá: — Hij Binda 1 Hotnegide Sugár! Mire észreveszik magukat a szekér már megint talpon áll, alig látszik meg a szénán, hogy ezelőtt egy minutával még a földön feküdt. Megkönnyebbülten néznek egymásra és akartalanul is egy sóhajtás hagyja el sjkukat. — V sszakerüi minden a helyére: az ökrök az ökkörrud mellé, a két lánc a nyújtóra és újra megindul a költözködő menet. A veszedelmesebb részekből még esek a sátés van hátra; ha ott valami baj nem éri, őket ak- aker már könnyebben megy a leereszkedés az aljba. Az ám! már ott is vannak. Az ökrök lába csülökig dagaszt a vizenyős helyen a nyomukba mindjárt víz ömlik. A két ökör elnyúlva, teljes erejéből fekszik neki a járomnak. Balról Sirkó vagdalja a szíjostoital az ökröket, jobbról meg Jánoska riógatjs, rá ráhúzva a hajszásra a kezében levő suhogóval. Már-már kint van a szekér, az ökrök lába szilárd földet ér, mikor a két első kerék még mélyebbre vágódik: nem lehet tovább mozdítani a szekeret. — No hogy az Isten pusztítsa el ezt a helyet! fakad ki nekikeseredve Sirkó bátyánk s észre sem veszi, hogy a lába majdnem térdig merült a sáros latyakba. Az asszony is odajön; nekifeküsznek mind a hárman egy- egy lőcsnek. Újra suppan az ökrök háta, nyomják a vállukkal a lőcsöt, hátha mégis kimozdulna a szekér. Könyvet, írószert, papirt, iskolai könyveket ELEKES-nél vásároljon I Brasov, Str. Voev. Mihai 52. — Nem megy no, hiába minden erőlködés ! A közelben egy karó fekszik. Érte megy és azzal próbálja kiemelni az első kereket. Az ökrök csak íde-cda csavargatják 8 rudat, félős, hogy a járom is eltörik, abba kell hagyni ezt a kísérletet is. A verejték csurog arcáról, izzadó homlokát az ing ujjával törli le s aztán körültekint, mintha valahonnan a segedelem eljövetelét várná. Csend van köröskörül, izzón süt a nap az égről, nem messze egy őzecske lépeget át a kaszálón; feléjük néz csodálkozva, aztán eltűnik az erdő homályában. De nini! Szürke tányérsapka tűnik elő a mogyorósból: látni már a legényt is, kezében egy kapanyél vastagságú husáng. Nem ia idegen, özvegy Balognénab a fia Péter, tavasszal jött haza a fogságból. — Adjon Isten János bácsi! — köszönti a legény a gazdát. — Talán csak nem rekedtek meg ? — Meg biz’a, no! Nem lehet kimozdítani a szekeret. — Próbáljük csak mégegyszer! — mondja Péter és ő is nekifekszik egy lőcsnek. Észre is veszi mindjárt, hogy a bajszas csak tekereg, nem akar egyformán húzni a csássaL
