Evangélikus Élet - Baciu, 1939 (4. évfolyam, 1-25. szám)
1939-06-02 / 14. szám
Administratia Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gillich Fülöp. főszerkesztő. Szerkesztőbizottság: Járosi Andor teológiai m. tanár. elnök Mátyás Béla. felelős kiadő. Évi előfizetési díj Postaiszétküldéssel 55 Lej. 60 „ Baciu, jud. Bra?®». Riss Béla. Kiss Béláné. B. Gyerkó Anna. Raduch György. Külföldön 3 Pengő A bűnösökért jött. A könyörülő Isten oltalmában. Lukács 15: 1—10. H. Kir. 6, 8—23. Jézus Krisztus előtt nincsenek társadalmi osztályok, hanem csak egy osztály van: a bűnös emberek. Nem lehet azt mondani, hogy különbség van a farizeus és vámszedö között, legfennebb csak annyi, hogy az egyik nincs tudatában bűneinek, mig a másik érzi azt. A farizeus és írástudó azt gondolta, hogy ö Jsten választott embere a bűnös vámszedővel szemben. A bűnösök és a vámszedők, akiket a társadalom megvetett, akik nem várhattak mást az emberektől csak lenézést, azok mentek Krisztust hallgatni Nem is ők mentek, hanem Krisztus jött hozzájuk. Krisztus leül velük és együtt eszik. Miért nem a farizeusokhoz ment és miért nem velük evett? Azért mert Ö a bűnösökért jött. Nem azokért akik saját erejükből, jócselekedetekkel, és elhadart imádságokkal és külső dolgok betartása által magukat igaznak vélik, tisztának gondolják, gyönyörködnek magukban és nem érzik azokat a mély sebeket melyeket a bűn mar. Bűnösökért jött Krisztus, akik mellé senki sem ül le. Akikkel nem eszik egy asztalnál senki; és tudatában vannak hogy nem méltók arra, hogy valaki melléjük üljön és velük együtt egyék. Krisztus mégis leül melléjük és ha nincsenek ott keresi őket mint az elveszett drachmát vagy az elveszett juhot. Ha a világon száz ember közül csak egy tartja magát ilyen bűnös embernek, Krisztus csak azért az egyért jött. Csak ezt az egyet akarja megváltani. Te testvérem aki most ezt olvasod, mit gondolsz, hogy vájjon Krisztusnak nem kell-e téged keresni, vagy talán olyan biztos alapon állasz, hogy nem ingathat meg senki. Nem érzed magad olyannak mint aki eltévedt, mint aki egy sötét erdőben van, ahonnan nincsen kiút. Ha úgy hiszed, hogy téged nem kell keresni, akkor Krisztus nem is keres. Csak azokat keresi, akik érzik, hogy nem jó helyen járnak, akik eltévedtek. Választhatsz : bűnös, eltévedt ember vagy-e aki akarja, hogy megtalálja Krisztus, vagy nem. Vámszedö vagy-e, aki mellé Krisztus oda ül, vele együtt eszik, vagy pedig farizeus. JÓNÁS LÁSZLÓ. Még nem tépték el láncaikat a gyűlölet és irigység romboló, pusztító indulatai, még nem ontottak vért az erőszak fegyverei, de a próféta szolgája már kon reggel szorongó szívvel figyeli a várost körülvevő, élesre fent fegyvereit csörtető, veremásó és prédaéhes ellenség tüzes lovagjait és harci szekereit. Az ellenséges siriai sereg vasgyürüje mind szükebbre szorult Dótán városa körül a Izrael fiainak szivét a túlerő láttára mind erőteljesebben kerítette hatalmába a csüggedés, a reménytelenség és a nyomasztó aggodalmaskodás. A pró éta szolgájának ajkán a tanácstalanság kérdése tör fel: Jaj, édes nramA cselekedjünk ? Mi vár teánk és mit kell megérnie evangélikus népünknek még ? Amig a láthatókra nézünk és a saját magunk erőtelenségének, tehetetlenségének, társtalanságának szemszögéből figyeljük és latolgatjuk helyzetünk alakulásait és a gyorsan pergő világeseményeket, addig ügy érezzük, hogy a mai történések félelmetesen örvénylő, sebesen hömpölygő áradatában feltartóztathatatlanul sodródunk népünkkel együtt a pusziul ás télé. Evangéliumi keresz- tyénségünk az élet és világnézetek ütközőpontjába került. Minél szükebbre szorul körülöttünk is az ellenség fojtogató s irgalmatlan csatárlánca, annál több megkínzott, vergődő szívből tör fel a megfélemlített szolgalelküség kérdése : Mit cselekedjünk ? Sopánkodásokkal, panaszkodásokkal, kéztördtlő mentegetőzésekkel semmire sem megyünk. Sebeink mutogatásával, hivalkodó és dicsekvő nyomorúságainkkal ellenségeinkben nem szánalmat és könyörületet ébresztünk, hanem gúnyos megvetést és még kegyetlenebb gyülületet. Meg kell tanulnunk az emberi Ígéreteknek a megérdemelt színvonalra való leszállítását és meg kell győződnünk arról, hogy a mi gyógyulásunknak nem orvossága a tompa közöny, vagy szertelenül csapongó képzelgés, amelyeknek fülledt légköréhen valahogyan átaludhatnék a nehéz időket. A próféta megvigasztalta szolgáját, aztán könyörgéssel fordult az Úrhoz, hogy vigasztalása ne üres beszéd maradjon, hanem az Isten segítségének, szabaditó hatalmának igazolása. Ezzel a segítséggel teszi a szolga- lelkűség vakságának rabját tisztánlátóvá, az elbizakodott ellenség szemét pedig vakká. Itt lezárja a félelemtől zavaros szemeket, hogy megnyíljanak a hit szemei, — ott ismét a vakmerőségtől mámorosán csillogó szemeket zárja le, hogy a maguk ásta veremben nyissa fel ismét azokat a megbocsátás megszégyenítő, de fel is emelő isteni törvényének, a mindig győzedelmes kegyelemnek meglátására. A próféta minden próféták igaz Urának szolgálatában cselekedett, aki a kereszten hozott áldozatával koronázta be a megbékítés legnagyobb művét. Imádságos prófétai lelkületű vezető férfiúkra vár a mi népünk akik Istenben erősek, a Megváltóhoz való hűségben engedelmesek és bátrak; emberekre, akik a láthatókra figyelő, a helyzet reménytelensége miatt köny- nyes tekintetüket oda irányítsák a szahaditás és könyörüld Urára — imádságos lélekkel látni és láttatni tudják az isteni kegyelem ama védelmező erődövét, amely népünket körülveszi. Itt meg kell torpannia és meg kell szégyenülnie minden ellenségnek. Amig a könyörülő Isten oltalmazó hatalma vesz körül minket és Segítségének erejét érezzük, addig nem verheti béklyóba lelkünket a láthatókra nézés félelme. Győznünk kell és győzni fogunk. Még van idő a megbékülésre, a ki* engesztelődésre; még világit a kegyelem napja. DÉNES BÉLA.
