Evangélikus Élet - Baciu, 1939 (4. évfolyam, 1-25. szám)
1939-09-24 / 20. szám
2. EVANGÉLIKUS ÉLET 1939 szeptember 24. A temesvári egyház templomszentelési ünnepe. A temesvári gyülekezet ebben az évben ünnepli meg a Karner Vilmos lelkész buzgósága állal megépült templomának 100 éves jubileumát. A gyülekezet erre a nevezetes évfordulóra két év óta készült s azt a templom alapos javítása állal akarta emlékezetessé tenni. Ezért már a múlt évben indította meg erre a célra a hívek között a gyűjtést, amely a bizonytalan és roppant nehéz idő dacára is a legteljesebb eredménnyel zárt. Mindenki sietett tehetsége szerint a szép munkából kivenni a maga részét. A kétnyelvű gyülekezet ezen alkalommal is fényes bizonyítékát adta az összetartásnak és az áldozatkészségnek, a- mennyiben egy emberként sorakozott fel vezetői mögé. így vált lehetségessé a kitűzött cél legteljesebb mértékben való elérése. A javítási munkálatok 380.J)00 lejre rúgtak. Ebből a város 50.000 lejt adott építkezési segély címén, a többit a hívek adták össze. Megható volt, hogy még a vasárnapi iskolások is a maguk kicsi pénzeikből 890 lejt gyűjtöttek össze a templomra. Hatalmas részt vállalt a munkából a nöegylet is, amely 10.000 lej készpénzt és egy nagy oltári szőnyeget adományozott az új templomnak. A megújított istenháza felszentelése folyó évi szeptember hő 10.-én folyt le bensőséges, szép ünnep keretében A gyülekezet Isten iránti nagy háláját széleskörű ünnepségekkel akarta bemutatni. Sajnos, a mai helyzet ezt lehetetlenné tette, amennyiben az ünnepre meghívott vendégek csaknem mind lemondták érkezésüket. Magának a szuperintendens úrnak is egészségi állapotára való tekintetből lehetetlen volt az ünnepélyen megje'ennie és a felemelő szertarlást elvégeznie. Nem jöhetett a kerületi felügyelő úr sem, sem pedig a szász országos egyház képviselői sem. így az ünnepség a temesvári egyház belső, de annál melegebb és meghittebb ünnepe volt. A templom felszentelését a szuperintendens úr megbízásából Nikodemusz Károly brassói tb. föesperes, egyházkerületi főjegyző végezte a helybeli lelkészek segédletével. Ugyancsak ö tartotta a magyar ünnepi beszédet is János ev. 4, 19-24 alapján, amikor is lélekbemarkoló módon állította a gyülekezet elé, mivé kell válnia az új templomban való istentisztelete. Német nyelven Argay György hirdette az igét I. Kor. 4, 10 és II. Kor. 12, 9. alapján, rámutatva, hogy a nagy hitbeli cselekedethez honnan vette a gyülekezet az erőt. Az ünnepségen megjelentek a helybeli református és unitárius egyház képviselői, valamint a város fö- és alpolgármestere. Az ünnepi offertó- rium 2.400 lejt tett ki. A gyülekezet nem akarja a jubileumi alkalmat teljesen elszalasztani és azt a reformáció ünnepén, a templom akkori felszentelésének napján készül megülni, abban a reményben, hogy annak az idő jobban kedvez, mint a mostani felszente- lési ünnepnek. Akkor fogja ünnepélyes keretek között elhelyezni a templom falában a templom építésének évét, é- pitöjének, Karner Vilmos lelkésznek a nevét és a mostani megújítás évszámot feltüntető márvány emléktáblán. Adja Isten, hogy békés légkörben és a szivek egyetértésével ünnepelhesse egyházát. ARGAI GYÖRGY Miért választottam a tanítónői pályát? Az Erdélyi Magyar Evangélikus Gyámintézetnél l-sö dijat nyert dolgozat. Manapság mindenkinek legnagyobb kérdései közé tartozik a kényérkereset kérdése. Ma mindenki arra törekszik hogy olyan pályát válasszon amelyen legbiztosabban és könnyű szerrel keresheti meg a maga mindennapi kenyerét. Nagy kérdés ez ma úgy a nőnek, mint a férfinek, de különösen a mi kisebbségi sorsban élő árva népünknek. Hány meg hány kisebbségi embernek nincs ma kenyérkere- resete és könnyes szemmel rebegi: „A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.u A régebbi és jobb időkben amit mi mai fiatalság csak úgy ismerünk mint mesét, a nőnek és férfinek különböző volt a hivatása és munkaköre. A kenyérkereset gondja a férfi vállain volt, s igy a nő egyedüli hivatása a családi kör és a háztartás szervezése volt. Az akkori nő minden idejét, és energiáját családjának szentelhette. A szép hivatás a- zonban, a mai nehéz időkben megváltozctt. Megszólalt egy bús, méla harang, mely a kenyérkereset munkájára hiv. Személyválogatás nincsen mint régen, nem választ külön mui- katáborba nőt és férfit. Ma a nő munkaköre kettős: a család gondja és a kenyérkereset. Ha megfigyeljük és tanulmányozzuk a női munkaköröket láthatjuk, hogy igen sok nő hivatásban görnyed egész napon át. Családjának alig néhány percet szentelhet, hiszen az Íróasztal mellett már annyira kifáradt, hogy pihenésre van szüksége. Azután ott vannak a különböző ipari pályák. Ma látszólag ezeken boldogulnak legjobban, mondhatnánk ez egy biztos állás, amellyel megkereshetik a mindennapi kenyerüket. De milyen messze áll e pálya a nő régi hivatásától, a neveléstől. Kérdezhetjük tehát, melyik pálya az, amely a legközelebb áll a női hivatáshoz? Az, amelyet magam is választottam, mely falé, mint végcél télé haladok immár hét esztendeje: a tanítónői pálya. Nehéz pálya ez, hiszen ma nagy munka vár a kisebbségi magyar tanítókra és tanitónőkre, különösen a felekezeti iskolákban. Lássak tehát ezt a pályát, melyet anyagiakért nem érdemes választani, hiszen ebből .a szempontból, ma le is néznek az emberek, de van egy másik az erkölcsi szempont, amelyet ha szemünk előtt tartunk, akkor sok örömet lelünk e pályában. Tanítónő akarok lenni, mondja a gyermek még kicsiny korában. Vagy amikor elvégzi az elemi iskola IV-ik osztályát, esetleg a gimnázium IV. ik osztályának elvégzése után mondja ezt. De vájjon tudja-e, hogy mit jelent az, hogy valaki tanítónő? „Tanítónő“ magában foglalja ez aszó, hogy egy nő tanít valakit, vagyis valaki rá van bizva. Ki van rá bizva a tanténőre és kit kell tanítania ? Két megbízatása van: nevelje, tanítsa a gyermekeket úgy testileg mint szellemileg; vezesse a falu népét egészség- ügyi, gazdasági és kulturális szempontból, Ez a tanítónő megbízatása, küldetése. Ez nem egyszerű dolog különösen ma, amikor a mi magyar gyermekeink mindinkább kezdik felcserélni drága anyanyelvűnket idegen nyelvekkel. Mindinkább apad felekezeti iskoláink száma. Falusi népünk azt hiszi, hogy ha a re* gátban hallott nyelvet beszéli, akkor talán több lesz az emberek szemében. Különösen a mi Csángó népünk könnyen megválik nyelvétől. Pedig ez a mi legdrágább kincsünk, amit Istentől és a mi apáinktól kaptunk drága örökségbe. A tanitónőaek és minden nép nevelőnek szent kötelessége tehát népünket inteni, figyelmeztetni e drága és szent örökSCHERGY.-t-saiR. T. Brassói posztó- és divatárugyár Női és férfi szövetek versenynélküli kivitelben. B R A $ O V
